Visszatérés önmagamba

Nagyon sok mindent én erről a képről nem szeretnék mondani. Ez szinte, azt mondom, hogy egy tökéletes megoldás. Nyilvánvaló, hogy itt egy dupla expozíciós helyzet van és ennél a dupla expozíciónál természetes, hogy előre kell gondolkodni abban, hogy mi hogy fér bele. És hát itt éppen hogy, egy kicsit érintőt veszünk, ugye a bal szélen, itt a fenékformáról, de hát ott, hát persze, mondhatjuk, hogy jó lett volna még egy fél centi, de ezeknél a felvételeknél pontosan az a lényeg, hogy megfigyeljük azt, megtanuljuk, berögzítsük, hogy milyen expozícióval hogy hozzuk ezt létre, milyen körülmények között. Nagyon remélem, hogy Tímea nem valami elektronikus trükközést hajtott itt végre, mert akkor az egész, amit most mondok, az értelmetlenné válik, merthogy az elektronikus trükközés az nem az én asztalom. És az is nagyon jó, hogy a két pozíció között létrehozott egy váltást, tehát az egyik, míg egy nagyon is reális felénk figyelő beállítás, a másik egy álmodozóbb, egy befelé koncentráló helyzetet szeretne mutatni. Én ezt, mondom, nagyon szeretem, és mint leckemegoldást is nagyon izgalmasnak tartom, tehát remélem hogy erről, míg az elemzés fölkerül, mivel a kép nem olyan régóta van az oldalon, én nagyon remélem, hogy születnek még hozzászólások és tudtok erről beszélgetni. Nagyon köszönöm, három csillag. (hegyi)
értékelés:

Menyasszony

Hát ez az, amiben Ágnes nagyon erős. Ezekben a megfigyelésekben. Itt megint azt mondom, hogy lehetne sok mindent mondani, hogy persze, mert ott van a Heinekken-nek a sátrából a „ken” és az pont benne van a menyasszony hajában… Hát ott állt. Most mit lehet erre mondani? Ennél sokkal erősebb maga az a kompozíciós helyzet, ahogy ez a kisfiú itt a balszélen kifelé néz a képből, ahogy a jobbszélen lévő harmonikás, habár valami eszméletlen darázs napszemüveg van rajta, de a képen befelé kommunikál, és ahogy mind a kettő között felénk fordul a főszereplő. Mintegy lebuktatva egyébként önmagát és ezt az egész játékot, aminek ő részese. Ez egy vásári, ünnepi helyzetnek tűnik és ebben gondolom ők ennek a produkciónak, mint főszereplői valamilyen rítusban vesznek részt. Nagyon úgy tűnik, hogy a mellette álló vőlegény a kalapban is hasonlóképpen komikusra vett figura. És attól jó ez az egész, hogy maga ez a kitekintés a képből a néző felé, ez nagyon civil. Tehát sem az arckifejezés, sem a tekintet nem ahhoz a történethez csatlakozik, ami egyébként, amit őneki ott el kell játszani mint szerepet, hanem idenéz felénk, kicsit olyan segítségkérően, kicsit olyan együttérzést kérően, hogy – látjátok, hát itt vagyok, itt bohóckodok, egyébként a 302-es közértnek vagyok az üzletvezetője, de most belementem ebbe a dilibe –. És ettől lesz ez a történet szép, ettől a kibeszéléstől a történetből, tehát, hogy kifelé, felénk kommunikál a szereplő. Hogyha ez nem történt volna meg, akkor ez a kép érdektelen lenne, nagyon szép útikép. Ez az a pillanat, amit az Ágnesnek nagyon mondok, hogy erre nagyon figyeljen oda, hogy ez hogy történt, mint történt, mert ezt kell tudnia jól rögzíteni magában, hogy ilyen pillanatokat tudjon megfogni. Ezek azok, amik egy riporthelyzetnél is nagyon fontosak tudnak lenni. Ez a kommunikációs helyzet. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

Rózsa és kanál

Nagyon örülök neki, hogy Eszter elkezd ezzel foglalkozni. Nagyon jó az, ahogy ezt megfigyeli, ráadásul a világítással is történik egy játék. Tehát ezek nagyon fontos útkeresések és nagyon fontos tanulmányhelyzetek. Én azt gondolom, hogy abban Eszterrel egyetértünk, hogy ez még nem az a helyzet, aminél az ember nagyon apró dolgokba kezdjen el belekötni és számon kérni. Én azt mondom, hogy hajrá Eszter, minél több csendéletet próbálj berendezni, akkor fogod megérezni az ízét és próbáljunk meg elindulni, mondjuk ezen az úton, hogyha van hozzá kedved, kérlek jelezd hogyha van, mert akkor azt mondom, hogy addig, ha lehet, akkor csendéleteket rakjunk össze és a csendéleteket egymáshoz képest fogjuk majd lépésről lépésre elemezni. Most, ennél a képnél azt mondom, hogy ami nekem egy picit világításban, mivelhogy a világításnál látszik, hogy nagyon sokat dolgoztál, ami itt most világításban nekem a következő lépcső lenne az az, hogy arra is figyelni kell, hogy úgynevezett takarásokat hozzunk létre. Tehát a fény útjába olyan félig áteresztő, vagy teljesen takaró felületeket állítsunk, amivel szűrjük, derítjük, vagy pedig akár zeljesen meg is szüntetjük a fényt. Mért mondom ezt? Mert most a képnek tulajdonképpen a közepéhez képest a két széle nagyobb fényértéket mutat, nagyobb fényérték érzetet kelt. És ezt egy kicsit, hogyha az ember elkezdi visszahozni takarásokkal, tehát hogy ott a fény útjába valamilyen – hát ezt próbálgatni kell, hogy mi kell, hogy - rizspapír, vagy pauszpapír, vagy mondjuk egy füzetlap, vagy akár egy könyv, tehát hogy mi az amit a fény útjába teszek, azt ki kell próbálni. Nyilvánvaló az a jó megoldás, hogy olyan tárgyakat jó alkalmazni az árnyékolásnál, amik nem vetnek nagyon határozott vonalú árnyékot, de mondom, ezzel érdemes kísérletezni. Picit ezen kéne játszani. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy itt most két tárgyat látunk, két tárgy egymáshoz való viszonyát. A formai megfeleltetés az, ami ezt a két tárgyat egymásmellé rendezi, vagy rendezheti. Ennek a formai megfeleltetésnek tulajdonképpen nem rossz ellenpontja az, ami ez az asztallap – gondolom ez valamilyen műanyaglap, vagy nem tudom, nekem valami imitált fautánzatnak tűnik – azért tűnik ez jó ötletnek, merthogy ezek a vízszintes vonalak egy sebességérzetet is adnak ennek az egésznek, egy mozgásélményt, miközben ez a két forma meg körkörös formában mozdul be. Tehát az egyik egy vízszintes jobbra-balra elmozdulás, a másik meg két körformájú elmozdulás. Ezek jól feleselnek egymásnak, de ennek a hatása is akkor tudna jól érvényesülni, hogyha maga ez az alap, tehát amin ezek a tárgyak elhelyezésre kerülnek kevésbé lenne bevilágítva. Úgyhogy én azt mondom, hogy így most nekem kettő kiscsillag és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Ostor

Nagyon szeretem ezt a képet. Itt megint tudnék mondani olyan apróságokat, ami nekem mondjuk szemet szúr ennél a megoldásnál. Hogy lehet itt maximalistának lenni és azt mondani, hogy miért nem fordul felénk ez az ostort csattogtató ember, miért nem mutatja meg jobban magát? Így most nem tudom, hogy fiú vagy lány, idős vagy fiatal, nem tudom, hogy kivel van dolgom. De mégis azt mondom, hogy igazolja ezt az egész helyzetet az, hogy ez a krampusz vagy nem tudom, ezzel a kis fütyis bojttal, vagy minek nevezhetem ezt a figurát, aki a képnek a bal szélén, mint egy ilyen strázsa figyeli ezt a történetet, ő maga igazolja ezt, mert hát ő is nagyon szemérmesen elfordul tőlünk. És ettől a megfigyelő helyzetébe kerülünk, annak a megfigyelőnek a helyzetébe, aki egy ilyen előadásnál, produkciónál, vigasságnál jelen van és próbálja azt az optimális helyet megtalálni, hogy ne maradjon le valamilyen eseményről. Annak is külön örülök, hogy az Ágnesnek sikerült egy olyan pillanatot lefényképeznie, amikor a teljes hosszában látszik ez az ostor és a végén lévő bojt és minden. Úgyhogy ez is, nyilvánvaló, hogy ebben azért a szerencse is benne van, mert itt egy nagyon gyors mozgásról van szó. És hát ami ennek az egész történetnek nekem a sava-borsa, az maga a hóesés. És az, hogy ettől a hóeséstől és ezektől a kis hópihéktől, amiket itt látunk ez az egész történet valahogy egy ilyen kortalan helyzetté válik. Talán a sárga kuka az egyetlen, ami lebuktatja ezt az egész helyzetet, merthogy nem lehet megmondani, hogy ez most készült, vagy húsz évvel ezelőtt, vagy negyvennel. Készülhetett volna bármikor. Nagyon, nagyon köszönöm és nagyon szeretem. És mondom, nekem ezeket a kis problémákat, amiket itt most tudok mondani, tehát hogy a hónalját mutatja maga a figura, aki ezt a mozgást létrehozza és nem az arcát látjuk, ez ilyen szempontból, mondom, felülíródik a kép egyéb történeti jellege miatt. Én megadom erre a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Ablakok

Nagyon szeretem ezt a képet, nagyon jó meglátás, nagyon örülök annak, hogy egy ilyen furcsa helyzetet észrevesz Eszter és nekünk megmutatja. Nem tudom, hogy ez a kép hol készült, de nagyon humoros, hogy ennyiféle ablak, tehát olyan mintha egy ilyen BNV-n lennénk, ahol az őszi vásáron bemutatják, hogy na, milyen ablakokat vásárolhatunk. Tényleg egészen szürreális. Kicsit a Hundertwasser házakhoz hasonlatos élmény, hogy ott is ugye mindenféle építészeti anyagot felhasznált a mester és nem nagyon érdekelte őt a hagyományos építkezés rendje, hogy most mivel fut a szemöldök, meg a párkány. Tehát itt is valami hasonló helyzet van. Mondom, nagyon tetszik és kifejezetten jó, hogy keresett egy olyan helyzetet, ahol hát, nyilvánvaló, hogy a fát nem lehet onnan elhessegetni, tehát meg kellett valahogy oldania azt, hogy azért az értelmezhető maradjon és talált egy ilyen nézőpontot, ahonnan még viszonylag ez a fa kevésbé zavar, sőt azt mondom, hogy izgalmassá teszi ez az átláthatatlanság magát ezt a történetet. Úgyhogy nagyon sokat ehhez nem lehet hozzátenni, mert az ember hozott anyagból dolgozik ilyen esetben, tehát leszerelni a lámpát onnan nem lehet a falról, a fát kivágni nem lehet. Ebből kell kihozni a legtöbbet és én úgy érzem, hogy Eszter ezt meg is tette, tehát három kiscsillag az megvan. (hegyi)
értékelés:

Négy perces expó

Egy ívhegesztő védőüvegét becsiszoltam egy szűrőkeretbe, és fölcsavartam az obira. Egy buszkirándulás alkalmával készült a kép, Ausztriában az autópályán. A fényképezőgépem szorosan neki nyomtam a szélvédőnek, igy csak a busz ringatózása mozgatta a gépet. A képen látható busz, velünk szinte azonos sebességgel haladt. Az üveg "színezése" miatt a fotószerkesztővel korrigálnom kellett a színhőmérsékletet, szerencsére raw-ban fotóztam.Az expozíciós időre már nem emléxem, de a blendétől függöen kb. 4-6 perc volt.:)

Azért tetszik igazándiból ez a kép, mert a Feri megint egy új területre invitál minket és ez a terület, ez nagyon is izgalmas lehetőségeket hordoz. És ez a hosszú expozíció. Régen, amikor a századfordulón, nem most, hanem az előző századfordulóján készítettek felvételeket, akkor ott nem is volt mód mást tenni, mint hosszú expozíciós képeket készíteni, mert hogy a nyersanyagok, azok nem voltak érzékenyek eléggé. Ezért például a portréknál úgynevezett nyaktámaszt alkalmaztak. Ez olyan volt mint egy ruhafogas, csak volt rajta egy ilyen bilincsszerű valami, amibe az ember be tudta támasztani a nyakát, aztán ezt az inggel eltakarták. Tehát tulajdonképpen látni ez nem látszott a képen, hogy megvan így támasztva. Ez azért kellett, hogy ne mozogjon az alany, mondjuk egy perces expozíciónál. Ebből sok minden adódott, legfőképp az, hogy ezek a nagyon éles, nagyon határozott vonalak ezeken a felvételeken nem voltak jelen. Tehát ez nem csak abból adódott, hogy mennyire rajzos egy objektív, hanem abból, hogy hosszú volt az expozíciós idő. Úgyhogy én azt mondom, hogy ennél a helyzetnél ez egy nagyon jó kiindulási alap és ezt érdemes úgymond figyelembe venni, mint történelmi előzményt. Mert esetleg felkeltheti az érdeklődéseteket, hogy elkezdjetek ebben gondolkozni, ebben dolgozni. Amivel nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértek, és most itt őszintén kérdezem a Ferit, hogy mi a technikai megoldás, hogy itt most magából az ívhegesztő védőüvegből, amit itt a leiratban kapunk, adódik az, hogy vignyettálás van, vagy megint egy elektronikus játékot látunk? Ezt nem tudom eldönteni. Kicsit tartok tőle, hogy ez egy elektronikus, utólagos beavatkozás. Ha ez így van, én ezt ennél a képnél abszolút nem tudom elfogadni, ennél a képnél ez nagyon ellene dolgozik ennek a történetnek. Azt is megmondom miért. Mert, hogyha egy ilyen régies technikát használunk, azaz archaizálunk, hosszú expozícióval dolgozunk, ráadásul itt a leiratból olvashatjuk, hogy mindenféle technikai őrületeket is elkövetünk annak érdekében, hogy ez a kép megvalósítható legyen, akkor én azt mondom, hogy bizony-bizony nem szabad ezt az archaizálást mechanikusan még ráerősíteni egy ilyen technikai őrülettel. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető – hogyha valamilyen régi technikát alkalmazok, akkor abban a régi technikában már benne foglaltatik az a fajta eszköz, az a fajta helyzet, amire azt mondom, hogy létrejön a csoda. Hogyha én ezzel még egy kört teszek és még azt mondom, hogy de még ráerősítek azzal is, hogy olyan legyen minthogyha ez az objektív vignyettálna, akkor ez az „olyan legyen mintha” ez annak az erejét és annak a helyzetnek a „valódiságát” csökkenti amit létrehoztam. Szóval én azt mondom, hogy lényegesen kevesebb valós, elfogadható helyzet van, amikor ez a vignyettálás hozzáad a képhez, mintsem ahányszor én ezt látom alkalmazni.
   Amit a képen látunk, erről nekem egyébként egy Kraftwerk lemezborító jut az eszembe, az Autobahn-nak a lemezborítója, én azt nagyon szerettem azt a lemezborítót, igaz, hogy az egy grafikai megoldás, de nagyon aranyos volt. Volt rajta azt hiszem egy Volkswagen bogár, meg volt rajta talán egy Mercedes is meg valami autópálya és még talán híd is, nem tudom, tehát az összes manifesztuma annak az élménynek, ami az autópályán való száguldás, az megvolt. És ez a kép nekem azért tetszik alapvetően, mert hordozza a sebességélményt. Hordozza azt a fajta helyzetet, aminél azt mondom, hogy egyéb esetben ezt filmen szoktuk látni, amikor egy ilyen gyorsított felvételnél haladunk. Nem tudom, hogy a régebbi, tehát az idősebb korosztály emlékezhet rá, hogy a Panorámának volt egy ilyen felvezető képsora, ahol azt hiszem, hogy a fickónak a fülén mentünk be és aztán a száján jöttünk ki, vagy fordítva és közben ilyen nagysebességű alagútszerű valamin is mentünk, ha jól emlékszem. Nahát erre a gyorsított folyamatra gondolok, hogy ez filmen könnyen elérhető, fotóban viszonylag nehéz. Tehát maga a helyzet megválasztása, az ebből a szempontból jó. Én azt mondom, hogy ott van egy picit a továbblépés lehetősége, hogy kicsit rövidebb expozíciós idővel értelmezhetőek maradnának a mellettünk elhaladó gyorsabb autók, és nem lenne olyan üres a kép, mozgalmasabb lenne a történet. Nagyon festőivé vált ez a kép ezektől az elmozdulásoktól. Szeretem ezt a megoldást és kicsit olyan, mint hogyha egy ilyen fotorealista festmény lenne. Még egy olyan, amivel talán érdemes lenne kezdeni valamit, hogyha azért meghagyunk az előtérben valamit élesnek. Tudom, hogy ez nehéz ügy, mert hogy neki kellett nyomni az üvegnek ezt az objektívet, hogy ne mozogjon be. Tehát ehhez tényleg már preparált helyzet kell, hogy mondjuk a saját autómban úgy rögzítem föl a kamerát állványra, hogy az erősen hozzá legyen csavarozva valahogy a kasznihoz és akkor nem kell az üveghez nyomni az objektívet és akkor tulajdonképpen létrehozható ez a fajta helyzet, hogy az előtér jobban érvényesüljön, tehát maga a valóság. Mert hogy most ez nagyon álomszerű, csak a valósághoz nem köt hozzá semmi. Hát itt most elindult az agyam még abban is, hogy hogy nézne ez ki, ha mondjuk egy autó belsőből, belső térből lenne fotografálva ugyanígy, hasonlóképpen, mint most. És ugye nagy mélységélességet választva, hát, mondjuk egy esős időben, ahogy lecsorognak az esőcseppek… tehát sok minden elképzelhető, ez megint egy ötlet volt. Aztán lehet, hogy nem lenne olyan látványos, mint ahogy ezt most én a fejemben gondolom, de mindenféleképp érdemes lenne ezzel tovább kísérletezni. Tehát én azt tudom mondani a Ferinek, hogy főleg, hogyha egy ilyen ívhegesztő védőüveget is föláldozott, akkor igazándiból érdemes ezt használni. Az ívhegesztő üveg azért kellett, hogy hosszút tudjon exponálni Feri, mert azon alig látni át - talán egy kevésbé sötét üveg mondjuk 1 perces expozíciót adna - ezzel is érdemes lenne kísérletezni. Nekem megvan a három csillag, és azt mondom, hogy hajrá Feri, dolgozz tovább. Csak ezt a vignyettálásos játékot, ezt nem kéne. Ezt én nagyon nem szeretem és itt nincs helyén. (hegyi)
értékelés:

Épített pasi

Egy nagyon aranyos üzenetet kaptunk és érdekes az a besorolás, ahová Ágnes ezt küldte. Mert lehetett volna ez a vágyban is vagy lehetett volna akár a tél leckében is, de hát itt úgy látszik, hogy nem a vágy, nem a tél a lényeg, hanem maga az építés, tehát a technológiai folyamat. A kép címe szerint ez egy pasi. Hát fel van szarvazva rendesen, az látszik. Hogy mitől mástól még pasi, azt nem tudom, mert hogy ez egy fejportré, már hogyha most ezt a fehér lényt nézzük. A másik szereplő az egyértelműen nekem úgy tűnik, hogy egy hölgy, úgyhogy csak erre tudok tippelni, hogy ez a fehér lenne a pasi. Lehet hogy azért, mert kopasz. Ami a fotó része ennek a történetnek, azt kell hogy mondjam, hogy ez a vicces vonal nagyon erős és nagyon jó, de most már az Ágnes is abba a körbe tartozik filmjei kapcsán, akiknél azt mondom, hogy emeljük a szintet és emeljük a lécet. Ágnesnél is emelni kell egy kicsit a lécet. Fotóban is. Tehát van egy ilyen helyzet – most javaslat jön – van egy ilyen helyzet, aminél hogyha hétköznapi nyelvre fordítom le, akkor egy hóemberépítésnek a végeredményét látjuk, az utolsó fázisát, tehát ez azért viszonylag, úgy gondolom, hogy kiszámítható helyzet. Márpedig, hogyha ebben egyetértünk Ágnessel, akkor én azt mondom, hogy hát egy picit a kompozíció, annak rendbe kell hogy legyen. Értem ezalatt azt, hogy ha már rajta van egy szereplő még pluszban, aki ezt az építést végzi, akkor ebben a helyzetben fontos az, hogy mondjuk a kesztyűnek a fele ne maradjon le. Ez az egyik része a dolognak. A másik része, hogy nem vagyok benne biztos 100 százalékosan, hogy ennek a figurának ez az oldalsó, profilos megjelenése az, ami optimális. Merthogy hát itt van egy nagy fehér felület, és az ott nem képvisel információt, miközben ahogy látom, azért ennek a kis lénynek van szeme, most készül az orrikája a helyére, úgyhogy, hát, szóval azt gondolom, hogy ezt azért lehetett volna úgy, hogy ez a történet az ő szempontjából is értelmezhető maradjon. És hát a harmadik rész, hogy beletűztétek a fejébe ezt az ágacskát haj, vagy szarvacska gyanánt, vagy sapka, ami nagyon jó ötlet, csak most ez a sárga szín ez most pontosan ugyanabba a tónusrendben van, mint a mögötte lévő házikó. Meg lehet annyira úgy fordulni, hogy mondjuk egy negyed fordulatot teszek és már akkor szembe kerülök ezzel a hóemberrel és onnan próbálok egy fényképet csinálni, hátha akkor esetleg mondjuk már nem ez a háttér, nem tudom, ezt te jobban tudod, hogy körbe-körbe milyen irányba milyen hátterek adódtak volna, de ez most így nem teljesen optimális. Szóval, egy picit én azt mondom, hogy Ágnes, erre az egész történetre egy kicsit jobban kell koncentrálni. Most ez el lett kapkodva. Értem én, vicces, humoros, tetszik is, egyet is értek vele mint kép, de, hát nem tudom lehet-e még ott ismételni ilyet, hogy van-e még elég hó, szerintem van, úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Ha pedig épített környezet, akkor maga az építési folyamat is lehet, hogy izgalmas lenne, tehát ha még időben mondom, akkor jó lenne, hogyha ezt a hóembernek az építési metódusát is megláthatnánk, mert hogy hát épített környezet. Hogyha pedig azt mondod, hogy nem ez az izgalmas számodra, akkor ez a humorforrás, ez megmaradhat a címben, de leckének nem az épített környezetbe kell beküldeni. Szóval ezt én most visszaadom. (hegyi)

Havat akaroooook!

Mi értelme a télnek hó nélkül?

Nagyon köszönöm ezt a képet főképp azért, mert nagyon sokféle helyzetet indít el a nézőben. Az egyik, hogy ez akár lehetne egy észak-skandináv rock koncertnek a felvételéről vagy egy pillanat erről a koncertről, ahol Nina Hagen unokája lépett a színpadra. A másik helyzet pedig maga az, amit Csilla is mutatni szeretett volna, hogy ez egy téli helyzet, ahol létrejönnek ezek az indulati történetek, hogy valaki itt megkésve jött és mintha az előadásról lemaradt volna, hogy itt egész télen, tulajdonképpen a fenekünk befagy, annyi havunk van, ő még mindig havat akar. Ez egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó az a fajta keretezés, amit létrehoz a haj meg ez a szőrmekucsma. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt, még úgy is, hogy a száj lemarad ebből a történetből, mert a haj úgymond ebbe betakar, nem baj, belefér, az ember ezt fejben kiegészíti. Azt pedig majd a Csilla tudja megmondani, hogy aki a portré alanya, rá ez mennyire jellemző, vagy itt mennyire van arról szó, hogy valakire ráhúztunk egy kabátot, amit mi szerettünk volna rajta látni. Valószínű, hogy ez a modellre is jellemző, mert gondolom, hogy nem a jelmezkölcsönzőbe mentek be ezért a kucsmakalapért, tehát ez a kalap vagy ez a fejfedő, már eleve sok mindent eldönt. Köszönöm ezt a képet, nekem megéri a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Téli reggel

Nagyon szeretem ezt a képet. Csabának mondom, hogy legközelebb ezt a keretben keretezéses történetet felejtsük el. Ennek nagyon ritkán van valós értelme. Itt most alul ráadásul nem is szerepel ez a keret, tehát ott valahogy ez így leharapódott. De ez csak egy technikai meglátás. Ha van ebből egy olyan kópia, ami nem tartalmazza ez a keretet, akkor ezt megköszönném. Nem úgy, hogy erről levágjuk és megnöveljük a képméretet, hanem az eredeti, hogyha megvolna. Nagyon tetszik a képnek a színvilága, ezek a fagyos kék jégdarabok, és a felkelő napnak ez az aranysárga rózsaszínbe hajló színe, úgyhogy én ezt nagyon szeretem. Egyetlenegy, ami most nem tudom, hogy mennyire átgondolt az az, hogy van egy bizonytalanság a kép aljánál. Én azt mondom, hogyha megfigyeljük és a kezünkkel kitakarjuk, akkor ennek a képnek az egyik verziója az, hogy ott van vége, ahol a sötét árnyékfolt véget ér, tehát annak az alja lenne a kép határa és onnantól lefelé a többit levágnám. És akkor egy nagyon szép, mondhatni képeslapszerűen szép képet kapnánk. A másik, ami egy nagyon izgalmas verzió lenne, hogy ezeket a valós árnyékokat, amik itt csordogálnak lefelé, mint egy festékfolyam, ezeket amennyire lehet én még mutatnám, akár az egyik madarat levágnám, tehát a híd pilléreinek a teteje lenne az, ahol a kép határa lenne, és lefelé még körülbelül egy másfél-két ujjnyi kellene ezekből a megfolyásokból. Nem tudom, ez a helyszínen eldönthető, hogy volt-e egyáltalán ennyi benne. Ha volt, akkor azok nagyon izgalmasak lennének. Azt kell mondanom, hogy engem sokkal jobban izgat ez az alsó tartomány. Tehát az egyik verzió, hogyha konvencionális akarok lenni, hogy azt levágom, a másik, hogy elkezdek rá koncentrálni és csak egy háttér vagy egy ilyen, mint egy alaphang van megadva a valós történettel, és igazából elkezdjük kutatni ezeket a mély rétegeket. Mindkettő érvényes lenne, most ennél a megfejtésnél ez a kettő között van, de ettől függetlenül nekem a kettő csillag megvan és mondom Csabának, hogyha még tud így kelni, hogy odaérjen erre az állapotra a Dunapartra, akkor érdemes lenne megfigyelni, hogy mikor van olyan helyzet, amikor ezek a megfolyások megfotózhatóak, nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Talp alá homokot

Egy nagyon vidám képet látunk. Nagyon szeretem ezt a képet attól, hogy ad egy nagyon érdekes térélményt, mert a mélységélességgel dolgozva bizony ez a térélmény létre tud jönni az előtér-középtér-háttér viszonylatában, de az hogy ennyire a kép aljába belepilinckázó kis lábujjaktól magasabb horizont vonalról van exponálva, ettől az egész mégis visszabillen a kétdimenziósságra. Nagyon izgalmas ez a megfigyelés és nagyon tetszik az, hogy az árnyék ebbe a homokos vízparti helyzetben egy táncoló figurává válik. Ami nekem ezzel a történettel, mint kompozíció problémám, hogy ennek a lábnak, ami most itt alul bekandikál, a hagyományos kompozíciós elveket követve most ennél az elrendezésnél a képnek a bal oldalára kéne esnie. Pontosan, mint ahogy most elkezdődik a láb a kisujjnál baloldalon, ott kéne végződnie a jobb oldali kisujjal és akkor, hogy ennyit áttettünk, akkor egy nagyon jó keresztirányú kompozíció jönne létre. Lehet azt mondani, hogy oké, nem az a megfejtés. Ehhez azt kellett volna, hogy mondjuk két vagy három órával készüljön a kép és akkor ez az árnyék megnyúlik, ami most létrejött a parton elfutó modellnél, és akkor ez az átlós árnyék keresztül vonulhatna és annak már lehetne ellensúlya ezen a helyen ez a bekandikáló láb. Amiért a Tímea kap egy kokit az az, hogy lemaradt a nagylábujj a kép jobb felső szélén lévő lábról. Az a vágás nekem fáj és nem kárpótol az a 10 másik ujj, ami bekandikál. Miközben élvezettel nézem ezt a képet és végre egy kis nyár ebbe az undorító télbe, de ezt most így kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Forró fekete nyugalom

Egyre jobb, egyre jobb. Úgyhogy én meg vagyok győzve, hogy itt tényleg valami nézőpont váltás történt a Giménél. A képcímekben még egy picit sántikálunk, de az is el fog jönni, hogy a azok is rendeződnek, de ez egy nagyon kedves kép nekem. Ez a durex kávéscsésze, azzal, hogy nagyon közeli és nagy látószögű objektívvel egy nagyon közeli expozíciót kapott, ezáltal torzul az egész kép, ez a torzulás ennek jót is tesz. Ráadásul ez az enyhén zöldes-barna szépiás szín megint azt mondom, hogy ez egy nagyon nagy ötlet, telitalálat nekem ehhez a képhez. A sima fekete-fehérhez képest ad ennek az egésznek egy pici fűszert, egy picit megborsozza ezt a kávét. Ami nekem különösen tetszik, hogy a lényegi formák megvannak, és itt ami az igazi erény az az, hogy attól, hogy a tónusgörbét ennyire széthúzta Gime, ettől a világosabb tartományokban egy roncsolás jött létre és ez azért izgalmas, mert ez hozza azt, ami a központi üzenete ennek, hogy ez nem egy kihűlt kávé, amit ottfelejtettek, hanem ez most készült és még meleg. Ez attól tud kijönni, hogy ez a páralecsapódás nagyon izgalmasan létrejön és ábrázolódik. Szóval hadd ne kelljen ezt ennél tovább rágnom, ez nekem három csillag és köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Reggeli kocogás

Szeretem ezt a képet. Olyan, mintha egy régi történelmi filmből lenne egy kocka kimerevítve. Mondjuk egy Jancsó filmből, hogy elszabadultak a lovak és kivették a szabadságukat, vagy a reggeli szünetüket és futnak egyet, amíg a következő beállítás megtörténik, tehát ez nagyon tetszik. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy ennyire szűkre kellett vágni alul-felül, de mondjuk én azok közé tartozom, akik ezt a 16:9 képarányú filmforgatást sem biztos, hogy el tudják fogadni. Én a 4:3 rendszerhez vagyok szokva képarányban, elég maradi vagyok. Itt most ezt nem annyira tartom indokolnak. Értem én a koncentráltságát, de ez akkor is megmaradt volna, hogyha alul-felül egy kicsit többet hagyunk, mert ennek a futásnak a tere az, amit levágtál. Futnak, futnak, igen, csak ha ennyire levágtam, akkor hova futnak, meg honnan futnak? Mint mozgás lecke jó, de ettől a vágástól azért pont a mozgás dinamikája az, ami megváltozik vagy ami nagyon szűk határok közé lesz szorítva. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretem ezt a képet, de ez most egy csillag Csaba, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Bárányfelhő

Ha minden igaz, és nem valami egyéb trükköt alkalmazott itt a Bara, akkor ez egy szendvicsnegatívnak hívott eljárás, most hogy ezt valóban negatívval hozta létre, vagy két elektronikus kópiának az egymásra másolásával, az ilyen szempontból mindegy. Az is jól látszik, hogy ez megint egy ilyen tükröztetős helyzet, ezzel találkoztunk már a Baránál a közelmúltban. Megint ez a magyar kártya szimbólumrendszer, hogy a kör dáma vagy nem tudom mi – kártyában nem vagyok túl jó – jelenik itt meg két verzióban. Ezek nekem nagyon tetszenek, de most kérdéses a kép közepe, hogy mit akar mondani. Tehát addig amíg az előző Bara képnél, ahol a teregetési helyzet volt és ott volt egy ilyen ismétlés, az egy nagyon erős kompozíciót hozott létre, itt most nekem a középtér nem annyira erősen értelmezhető. Úgyhogy ennél a képnél ez az ismétlése nekem annyira nem jön be. Sőt! Ha az alsó egynegyed eltakarásra kerül és ott egy vágás történik, tehát az alsó ismétlődést levágom, akkor egy nagyon izgalmas kompozíció jöhet létre - onnan, ahol ez a lépcsőforma elkezd ott alul kiszélesedni, én ott egy vágást létrehoznék és akkor abban benne van egy feszültség, egy szorongás: bemenjek ebbe a vízbe, amit itt a lépcső képvisel, vagy felmásszak rá, vagy le tudok-e róla jönni. Tehát ez egy több rétegű történetet hoz, és akkor ez nekem erős. Így most ez nekem annyira nem hozza ezt, úgyhogy én ezt most visszaadnám Barának ismétlésre, vagy átgondolásra, hogy itt most mi is akart történni. (hegyi)

Sziluett

Nagyon-nagyon tetszik ez a kép és én nagyon sokat nem is tudok, nem is akarok róla mesélni, mert ez a kép mindent elmond. Tehát a meseszerűségét ezt a fajta történetet én nem kívánom tovább bogozni. El lehetne itt indulni azon az úton, hogy lehetne egy Greenpeace-es fotó is az olajszennyezettségben megszenvedett kismadárkával, egész innen el lehetne jutni, hogy ez egy gyermekmese a kiskacsáról, aki fürdik a tóban, és az anyjához készül Lengyelországba. Szóval sok irány van, ami mint történet elindulhat, és ezzel párhuzamos, hogy nagyon-nagyon szép az a kicsit fáradt színvilág, amiben ez a kép megjelenik. Nagyon jó az az időpont kiválasztás, amit a Zsu itt most megtesz, hogy ebben a szinte naplementei helyzetben vagy naplemente utáni helyzetben exponál. Azt nem tudom, hogy mi az a két vízszintes csík ott a háttérben, az egy picit ott, hogy belelóg a madárkába, annyira nem szerencsés. Ott egy kicsit valaminek rendezettebbnek kéne lenni. Lehet, hogyha cöcögök ennek a madárnak vagy valahogy fütyülök neki, hogy jöjjön már egy kicsit bejjebb, akkor talán exponálható lett volna ez a kép anélkül, hogy a farkával összegabalyodjon ez a két vonal, de azt kell mondjam, hogy ez megint a szőrösszívű Hegyi meglátása. Ez a kép így van rendben, ahogy van. Úgyhogy három csillag, és nagyon köszönöm, és abszolút hordozza azt, amit a csendről én gondolok, arról a belső csendről, ami ebben a képben megjelenik. (hegyi)
értékelés: