Bárányok
Ők igazi barátok.

Egy nagyon szép, nagyon furcsa, szinte filmszalagszerű képet látunk, ahol a kerítés két állata háttérben lévő vöröses nádas nagyon jó ritmusként működik. Én azt kockáztatnám meg, hogy ezt az ősz kategóriára áttenném, mert Viktória én úgy gondolom, pont az eddigi képedből, amit küldtél, hogy sokkal mélyebb és sokkal személyre szabottabb a benned zajló rendszer, amelynél természetesen, hiszen a tehetséged megvan hozzá, könnyedén tudtál beküldeni most egy ilyen alkotást, ami nagyon szép, de én azt hiszem, hogy a barátom kategóriában tudsz mélyebb értelmű dolgokat is nekünk mesélni, úgyhogy én visszaadnám a barátom leckét ismétlésre, ezt pedig esetleg az ősz kategóriájánál egy két disznós képnek pontoznám. (szőke)
értékelés:

Manó

Én azt sejtem, hogy értem a köldök házi feladatra beérkezett munkát. Még tán azt is sejtem, hogy ott az emberi arc, szem ebből a furcsa gyerekjáték szerkezetből, vagy számomra nem azonosítható, hogy mi ez a mechanika, ami ránk néz. Még tán maga az üzenet is kiszűrhető. Én mégis azt kérném Bara, hogyha lehet a 10-es lecke, ha akarsz még ezzel foglalkozni, akkor próbáld meg most azt, hogy a nehézséget egy kicsit még erőteljesebbé tegyük, hogy kösd magadhoz. Próbálj magaddal dolgozni ennek kapcsán. Próbálj ne áttételesen kezelni egy ilyen szituációt, hanem legyél egy kicsit bátrabb saját magaddal és próbáld meg magad használni ebben modellként. Nézzük meg, hogyha kevésbé áttételesen dolgozol, vajon mennyire tudod helyre rakni az üzeneteket. Én visszaadnám ezt a házi feladatot ismétlésre. (szőke)

Pause
Két óra közötti szünetben... Ő a Fülöp-szigetekről jött. Én Magyarországról. Németországban találkoztunk. Angolul beszélgetünk.

Egy profilos képet látunk és itt kezdi kimutatni a foga fehérjét az alkotó, ugye mostantól kezdve elkezdünk vigyázni. Itt ugye a nagy naivitásban és a nagy fiatalságban úgy tűnik, esik le a lepel és kiderül, hogy az alkotó nagyon is gondol valamit a vizualitásról, nagyon is van véleménye a síkokról, a felületről és a ritmusokról. Ugyanis a félköríves kapucnis felület, amely egyszerre félig betakar és reflexel az emberi arc jobb oldali járomcsont felületénél, ugyanez a kapucnis szerkezet mint fénytani eszköz gyönyörűen oldja meg az emberi arc éleit, az orrot, az ajkakat, az állkapcsot, a szemet és gyönyörű szépen emeli ki a fekvő formátumú képnél jobbra nyitó merengő pillanatot. Ez egy professzionális kép, nagyon is rutinos alkotóval, ahol tudatosan az állkapocs, az állcsúcs fölött metszi a képet azért, mert az a ritmus érdekli őt, ami a baloldali szemöldök, orr, orrhegy, ajak formái egy fekete háttérrel kiemelődnek. Hármas osztható a kép. Függőlegesen szeletelve is. Ugye itt a bal oldalon ezzel a félárnyékos felülettel, az arc szép fényeivel és a kapucnis zárással, majd ott egy külön háttérben lévő fehér szegmenssel. Ez egy három disznós kép a barátom kategóriára. A következő lépés az, hogy pontosítsd magadban a leckét, és arról mesélj, mit jelent neked a barátság fogalma - ez mindenkire vonatkozik, aki eddig a barátom leckére küldött egy portrét a barátjáról, mert ez az egyszerűbb megfogása a leckének, a bonyolultabb, de talán személyesebb az, ha a konkrét személytől elvonatkoztatunk. (szőke)
értékelés:

Kert

Hát igen, igen, igen, már vártuk ezt a képet. Énnálam jobban talán Zsolt várta, aki egy tulajdonképpen égből kapott üzenetként bizonytalan mondta is már, hogy vajon a Bara mikor fog beküldeni olyan képet amely konyhában, fürdőszobában, bárhol egyetlenegy kis növényt mutat az ő kis terében. Hát itt van a kép, elérkezett a kép, és bár így működjenek Zsolt álmai, Zsolt vágyai egy olyan élet kapcsán, ahol valamit várunk, hogy a lelkünk épüljön, és a következő pillanatban megtörténik mindaz. Ez áll fönn ennél a képnél is. Bara nem tudunk mást tenni, csak azt hogy erősítünk folyamatosan és azt mondjuk, hogy de hát jók a képeid, de hát jó amit csinálsz, de hát szeresd már magad, fogadd már el, hogy ezeket a képeket te csináltad és végre kezdj már el örülni, és ezt az örömet sugározd oda, annak is akinek te most a legfontosabb vagy. Minden rendben van a kerttel. Azt mondja a francia, hogy kültivé nozsárden, műveljük kertjeinket. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Segits

Azt meglátni egy síkra redukált felületen, hogy a ősz vöröses levelei foltjaiban nagyon hasonlók, mint a piktogram jelzésén, ahol a felnőtt ember, és mellette az ufoszerű kisgyerek ugyanolyan foltokból áll össze, mint amilyen foltok övezik ezt a képet amilyen foltokból áll, töredékekből, apokrifekből áll össze az egész életünk, szóval, hogy ennek a kettőnek a párhuzamjátéka - míg a levelekre azt mondhatnánk itt, hogy az őszi szél teljesen magától érthetődő ösztönös rendszerében hordta össze a kép sarkára mindezt, addig a talajon odafestett citromsárga felületre azt mondhatnánk, hogy ugyanúgy tűnik spontánnak, mégis a kellő odafigyelés eredményeként azt érezhetjük, hogy valójában ember által alkotott absztrakt formaként sejthető a kisfiú figurája. Ha mindezt a szimbolikát próbáljuk összerakni és kapcsoljuk hozzá a címet, igenis ott van megint egy látszólag egyszerű sík felületen ritmikákkal létrehozott, kevés piktogrammal ízesített állóformátumú képben az üzenet, Juhász Dániel nagyon is jól érthető üzenete. A család kategóriában a Segíts címmel, és mindazzal, ami talán a félrekapart levelek közül a kis figurát jelzi. Igen, lehet, hogy ez a kis figura maga a Dani. Ezt a képet én őszintének tartom. Nem egy szórakoztató kép és azt gondolom, hogy három disznós képet küldött a Dániel. (szőke)
értékelés:

UFO-felhő
UFO-felhő az Alföldön valahol Békéscsaba és Debrecen között.

Jóóó, én azt tudom mondani, hogy UFO ide, UFO oda, oké, nézem, biztos ott van, nem tudom... én Dumaszínházba járok, tehát nem nagyon tudok ehhez hozzászólni, de azt a magam módján látom, hogy az a fajta érzelmi ragaszkodás, amely ugye más alkotóknál is látszik, hogy mennyire rabul ejtő a természeti jelenségek kapcsán, ennek hódol, ennek az állapotnak hódol itt a Gimesi féle fénykép is, hogy milyen csodálatos vizes élményt jelenthet a felhők fantasztikus, megismételhetetlen mozgása, játékai, páratartalma. Egy gyönyörű szép tájképet látunk itt, egy gyönyörű szép izgalmas tanulmányt látunk a felhőkről, és mint ilyen én úgy gondolom, nem is kéne, hogy többet akarjon, hanem ezt a feladatot kéne végrehajtania. Amennyiben pedig, felteszem van bátorságunk hozzá kimondani, azt hogy igen, mi erről szeretnénk beszélni, vagyunk elég bátrak hozzá, hogy nem akarunk ennél többet én úgy gondolom, hogy abban a pillanatban tisztázódnának a formák. Ez alatt pedig azt értem, hogy ez nagyon izgalmas tájkép, nagyon-nagyon jó, hogy magából az Alföld fogalmából ilyen parányit hagy a kép alsó felületén, mert ettől az óriási, monumentális nagy jelenséget ami az égen zajlik azt erősíti föl a kép. Talán annyi lenne a kérdésem vagy kérésem, hogy miközben ez egy panorámaszerű óriás látvány a baloldali részen véleményem szerint jó helyen vágódik, a jobb oldali függőlegessel viszont picit az a bajom, hogy szerintem ott a kép folytatódna éppen azért, mert ez az összetett felhőrendszer nagyon is kívánja azt, hogy ezeket a különleges, barokkos fodrokat még tovább nézhessem. Nem tudom, hogy mi volt látható ott a valóságban és esetleg bővíthető a kép még számítógéppel, ha nem, akkor azt mondom, hogy esetlegesen a kompozíciós kérdés, amit elmondtam az előbb, ez talán ha elfogadható, értékelésként, akkor azt is jelenti, hogy akkor ott kellett volna pontosítani exponáláskor az üzenetet. Ha természetesen nem így gondolja az alkotó, én azt is el tudom fogadni, de szeretem a képet, három disznó. (szőke)
értékelés:

Egész alakos önportré
Konyhában. A szobából szólt a "Szőke rádiózik" - épp a Roncsfilmből... Odakint esett a hó. 4 fok volt. Bent 21. Nem dohányzom.

Egy furcsa beállítást látunk, ahol látszólagosan nyitott, sőt meglepően kihívó pózban látható a szereplő a képen. Ebben a beállításban ugye megjelennek a privát tér nagyon kevéssé jelentős formái, a szék, az asztal, egy doboz cigaretta, a konnektor, a lábazat, a csempe szegélye és valószínűleg jobb oldalról érkezhet be az ablakon keresztül egy aránylag szórt fény, és ez a szórt fény, amely reflexként megjelenik a székek körül is, a háttér által fölerősíti, szinte sziluettesíti a modellt. Egy látszólagosan spontán, melankolikus pillanatot látunk, amely nyitottnak is tűnhetne, még annak ellenére is, hogy keresztbe rakott lábbal látjuk a modellt kicsit lezser módon, szabadon hagyva a derekat, a farmernadrágot, ahol az emberi test kikandikál, és az emberi archoz, az emberi kézhez képest ez az egyetlenegy felület, ami szabadon marad, ami mutat valamit a személyből, és tulajdonképpen ebben a háromnegyedes állóképben furcsa módon a középpont az arc felé szeretne mutatni, amely persze nem középpontban helyezkedik el, még tengelyben sem, valahol a váll, a jobb váll sötétje, amelyen megpihen és így egy kicsit lekanyarodik a haj vége, oda komponálódik valahol ez a kép, és olyan erőteljesen kap egy világos hátteret a fal szempontjából, ahol ugye a részletek eltűnnek ezen a fekete pulóveren és mint egy ilyen fény nyomat, vagy kiégett felület jelentkezik az emberi test felső felülete. Ezáltal a képnek van valamilyen víziószerű, álomszerű szürreális íze, mégis valahogy olyan, mintha egy ordítás előtti állapotot látnánk, ahol az emberben meglenne a szándék, az, hogy most kikiáltja magából mindazt a fájdalmat, feszültséget, sértettséget, bármit mondhatnánk, és nem meri megtenni. Ott van valahol a szája szegletében a düh, az energia és mégis ez valahogy az összeszorított állkapcsokkal bent ragad. Evvel azt szeretném mondani, hogy nagyon érdekes és tehetséges mindaz, amit most a Barbara mutat a személyiségéből, mégis azt érzem, hogy visszatart és egyelőre nem tudja elszánni önmagával szemben és nem velünk szemben magát, hogy valójában hagyja, merje nem a racionalitásával, hanem az érzékenységével működni azokat a vallomásokat, amelyek valójában nem csak nekünk, hanem az ő saját maga szellemi fejlődésének, érzelmi fejlődésének is fontos. Ettől függetlenül a három disznó megvan a képre és várjuk a további munkáid. (szőke)
értékelés:

Szeretet
amit adni szeretnék mindazoknak akiktől én is kaptam.

Nagyon érdekes, ahogy talán valamilyen fényforrással a két kézbe belevilágítanak, vagy ott valami világít, és a színes indiai drapéria, amint háttérként megjelenik, amely a kezek mögött mintegy szinte táncszínházi gesztussal valójában ezt a kis megfogalmazhatatlan fehér kiégett foltot tartja elénk, amely akár lehetne a szeretet meghatározhatatlan, formátlan lénye, amelyre nyilván az 5-ös lecke vágy kategóriájában azért kapcsolódik, mert arra utal, a vágy a szeretet felé, arra a szeretetre, ami belőlünk árad, és belőlünk adhatjuk. Én ezt a képet egy nagyon jó kompozíciónak tartom. Egy érdekessége, egy fura vibrációja van a képnek, ha már mostanában a szín dramaturgia formanyelvről beszélünk, hogy valójában egy élére állított háromszög rendszer ez a kompozíció, amit itt látunk és ennek a háromszögnek a csúcsában jelenik meg a fehér fényfolt, és miközben valahol a stabilitásról és a biztonságról beszél a cím, beszélnek a színek, mégis van az egészben valami furcsa félelem és bizonytalanság. Ezt természetesen a háromszög, az élére állított háromszög közvetíti, de a három disznó az megvan. (szőke)
értékelés:

Varázslat

Igazából zavarban vagyok. Mert ugye oda van zárójelben írva, ugye, hogy önportré és javít. Én pedig itt megakadtam, mert ugye a javítások akkor szoktak beérkezni ide, amikor valamit elrontunk, és azt mondjuk, hogy megpróbáljuk megismételni, megpróbáljuk jobban elkészíteni. Szerintem pedig a Varázslat című képnél nem egy javítás jött létre, hanem ugyanabban a feladatkörben az újabb és újabb mondatok, az újabb és újabb megméretések, az újabb és újabb befelé és befelé lépkedés ezen a furcsa belső folyosón, mélyebbre és mélyebbre halad az emberi lélekben az alkotó, és én úgy érzem, hogy magával a fotózás nyelvezetével ő nagyon is biztonságosan halad, miközben a bizonytalansága inkább a külvilággal jelentkezik, ahogyan ugye azt mondja időnként, hogy hát mostanában nem is megy úgy a fotózás, miközben a fényképek egyre jobban azt jelzik a Bara világában, hogy nagyon is jól és nagyon is pontosan közlekedik abban a belső rendszerben, de nyílván kell a külvilág jelzése, nyilván kell a külvilág visszajelzése, bókja, odafigyelése és ez szerintem egy teljesen természetes dolog. Így innen az Estiskola kiközösített területéről, ahol a Pedellus és az Osztályfőnök lakik, hiszen ott csak mindig egy ilyen kis ablakon keresztül így odanézhet rátok, ahol ti olyan boldogok vagytok nagy közösségben és alkottok együtt, mi pedig itten elemezgetünk, és ettől magunkat kitiltjuk a ti együttlétetekből, hát nem tudunk mást tenni, mint hogy azt tudjuk mondjuk, hogy természetesen Bara biztonságosan halad az útján és természetesen ez a kép nem egy javított kép, hanem egy újabb alkotás és ez az alkotás egy három disznós munka. És hogy nem is véletlen, hogy ennek a Varázslat a címe. (szőke)
értékelés:

Épülő környezet

A Danira jellemző lázadás természetesen ott van a címválasztásban is, hiszen egyszerre játszik a csend fogalmával és egyszerre játszik az épített környezet házi feladat fogalmával is, ami természetesen nem elírás, épülő környezet, a fészek, az élettér, az alkotó világa, ahol ugye a konnektor szabadon épp a tapéta lekaparása miatt szintén teljesen rusztikusan a falban megjelenik, mint egy ilyen önálló kis élőlény. A táskarádió főszereplővé válik ezen a képen. Az egész képre tulajdonképpen a citromsárgák, okkerek jellemzőek amelyek érett belső hangulatot jeleznek, tehát az a fajta lázadás, amely Juhász Dani képeiben, dolgaiban megvan, az nagyon jó választásnak tűnik a csend kategóriájában is, mert ez a főszereplő, ez egy hangkeltő eszköz. A mi fényképünk pedig zenét nem ad, csak a belső hangot érezhetjük ebben a furcsa balettban, ebben a furcsa színházi térben és éppen ezzel a filozófiai abszurditással és ezekkel az őrületesen érzékeny és érzelmi, érzéki színekkel, evvel úgy hoz létre egy dinamikát egy képen a Dani, hogy valójában nem sok formát látunk. Nem látjuk a spanyol táncosnőt, nem látjuk a funky ritmusra ugráló tánckart, sok mindent nem látunk, hanem hozzá képzelhetjük, mert itt is, mint ahogy mostanában többször elmondtam, a szín dramaturgiát és a forma dramaturgiát használják az alkotók. Én azt sejtem, hogy az utolsó két-három hónapban valami lassan végbemegy az Estiskola honlapján, az alkotók belső munkáiban, amelyben összetettebb alkotásokkal jelentkeznek. (szőke)
értékelés:

Én
Én lennék. Az önportré témakörben nem nagyon vagyok otthon, így sikerült, de föl lehet ismerni róla. :)

Egy majdnem négyzet alakú, picit álló formátumú képet látunk, ahol profilos megoldásban egy virágmintás háttér előtt látható a női arc. Nagyon-nagyon szép fényekkel, szép színekkel, nagyon életszerű, jó választás háttérnek ez a gobelin-szerű motívumrendszer, ami kellőképpen kiemeli, feldíszíti az arcon lévő fényeket, a szemöldök íveit, a szempilla sötétjét, az ajkak vonalát és nagyon szép, ahogy a kis áll ív a nyakkal találkozik, és ahogy a kis póló szürkéi jelentkeznek. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy sejthetően az a kis lófarok, vagy az a kis hajfelület, a nyak nagyon szép ívei a lánccal, ahonnan erőteljes fény érkezhet a baloldali részről, jót tett volna ennek a képnek nagyon szép lenne látni a csuklyás izom, a váll, a nyak fény íveit és ahogy ehhez kapcsolódik az emberi koponya mögött a haj ívének folytatása a lófarokkal. Tehát lehetséges, hogy egy jó döntés lett volna, hogyha ebből a képből egy fekvő formátumú alkotás születik, de nagyon szép, nagyon lírai, nagyon megejtő az egész képnek a hangulata. Van valami, nyilván a háttérdíszítés miatt is, van valami 20-as évekbeli, van valami nagyon regényszerű történetiség az egészben, úgyhogy reménykedve várjuk a további alkotásokat, és nagyon örülünk, hogy Viktória egy ilyen szép képpel jelentkezett. (szőke)
értékelés:

Az őr

Nagyon bátor vállalkozás ez a fikciós, igazából egyfajta teátrális, színházi jellegű, nem kevés öniróniával készült kép, ahol szinte lajstromozhatók a különböző korokból kollázsként összeépített formák: így a porszívócső, a román Bonanza bútorcsaládból származó, lambériázott, kinyitható ágyneműtartó, amely fölött Anubis figyel ránk egy egyiptomi útról, mögötte egy kókuszdió a kis fonott műanyag kosárban, és az ál-kínai pongyola, amelyen a kígyók tekeregnek, és ebből az anyagkivágásból kikandikál a férfiasságot erőteljesen jelző mellkas szőrzet, ahol nagyon is szigorú tekintettel, Lennon szemüveg mögül néz ránk az alkotó. Ezt én egy jó kis munkának érzem, bár azt kell hogy mondjam, hogy az a mérnöki precizitás, amely Gimesi András képeiben megvan, az itt most talán pont a feladat ironikus nehézsége miatt megbicsaklani látszik, mert ha megnézzük, akkor tulajdonképpen akár a Bonanza szekrény, akár András kimonójának az alja, tulajdonképpen értelmezhetetlenül vágódik úgy, hogy a kép legfölső felületén pedig véleményem szerint ugyanannyi üres felület marad a szereplő fölött, mint amennyi talán jót tenne ennek a képnek az aljának, hogy az Anubis figurára rárímelő kelet-európai macsó szemlélete az teljes egészében, mint szobor a posztamenssel együtt legyen látható. Tehát nagyon jónak tartom az ötletet, nem tudom, hogy az lehet-e esetleg a gond, hogy ez egy állványon elhelyezett fényképezőgéppel történő exponálás, vagy valakit megkértünk, hogy fényképezzen le bennünket és emiatt lehet az, hogy a test alsó szakaszai lemaradtak. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy jót tett volna, ha ez az alsó régió is megjelenik. Ez két disznó. Én azt gondolom hogy evvel a formanyelvvel még lehet játszani, lehet vele dolgozni, mert látszik, hogy Andrást ez érdekli. (szőke)
értékelés:

Vörös szerdák

Nekem tulajdonképpen egy régi film, egy játékfilm, mely Frida Kahlo festészetéről szól jut eszembe, az a fajta érzékiség, az a fajta vibráció, ami Frida világában, különleges gondolatvilágában és személyiségében megjelenik. Igazából azt kellene mondani, hogy még látszólag egy üres terem látható ezen a képen mindenfajta sallang, rekvizitum nélkül, csak az ajtók, csak a falak, csak az üres felületek, mégis tökéletesen belakott és tökéletesen teletűzdelt formanyelvileg az egész kép, és az az érdekes, hogy mindez közvetíti is azt a személyiséget amit Camilla eddigi munkáin láttunk. Ebből pedig számomra az következik, hogy lassan kezdünk, kezdetek eljutni az Estiskolán arra a pontra, ahol nagyon is jól érzékelhető az, hogy a szín dramaturgiája, a forma dramaturgiája, a képkivágások, a kompozíciók, a kamera mélységélessége, mind-mind nagyon is kapcsolódhatnak az alkotó személyiségéhez. Nem csak a konkrét formák, a konkrét – bocsánat, hogy így mondom - szájbarágós információk jelezhetik mindazokat a történeteket, amelyek bennünk zajlódnak, hanem a látszólag attól teljesen idegen, vagy más közegben létező fények, formák, színek is. Itt úgy gondolom, hogy az a paszteles, vörösbe hajló, sötét barnás, bordós, fojtott levegőjű, budoár-szerű világ nagyon is hoz egy, hát igazából déli, latinos, vagy akár a görög képzőművészetben megtalálható formanyelvet, színvilágot, és nagyon is jól adaptálódik a látszólag jelentéktelen formákon keresztül a belső személyiség és a belső érzelmi világ. (szőke)
értékelés:

Fura úton fura hordók...
Fura úton fura hordók gyülekeznek,
Fura formációkba furán rendeződnek,
Fura látvány fura helyről,
Fura kép, de vajon mitől?

Tulajdonképpen a fénykép mellé egy korrekt vers is érkezett, amely egy ritmikai játékot mutat nekünk verbálisan, de ugyanezt a ritmikai játékot látjuk itt a vizuális megközelítésben is. Ez valamilyen vas szerkezet, vas traverz amit egy elfordított fényképezőgéppel fényképez a fényképész és ettől olyan mintha kis emberkék valami futószalagon haladnának előre katonasorban valahova, ahova az útjuknak vinnie kell őket. Szinte megszemélyesülnek ezek a rozsdás csavarok, ezek a formák. Érdekes a világa ennek a képnek, hogy ez a világoskék, amely kopottas, átsejlik rajta a rozsda, ez keveredik ezekkel az egészen sötétbarna rozsdafoltokkal. Ez ad egy valamilyenfajta várakozást a képnek. Én azt mondanám, hogyha az András előző képét nézzük meg, ugyanabban az épített környezetben vizsgálódik, keresgél és próbálja kifejezni magát, és motívumaiban nagyon hasonlónak érzem ezt a másik képpel. Azon a helyszínen, vagy közel ahhoz készülhetett ez a kép is. Mégis azt mondom, sokkal jobban átszűrt, sokkal jobban fejezi ki a Gimesi András féle gondolkodásmódot, mint az előző kép. Az előző képet erőteljesebben iskolásabb feladatnak érzem, míg itt valamilyen okból bár nincs itt rajta emberi forma, mégis azt érzem, hogy sokkal szimbolikusabb, arról szól, ami Andrást valójában érdekli. (szőke)
értékelés:

Perspektiva

Valójában egy olyan képet, szinte egy nézet alakú beállítást választott az András, ahol tényleg szinte iskolásan, a perspektíva szabályait vizsgálja az alkotó, beleértve a végtelenbe tartó vasúti síneket, vastraverzeket, azoknak az ismétlődéseit, amit szintén - ha Gimesi-filozófiát próbál figyelni az ember - megtalálhat, ezeket a formajegyeket ezen a képen is észreveheti, mert valójában a perspektíva az csak egy eszköz arra az eseményre, amit igazából fraktáloknak, ismétlődéseknek, geometrikus sokszorozódásoknak hívunk. Hiszen itt ezek az Eiffel munkájához hasonló vastraverzek, ezek megtízszereződve, megszázszorozódva hoznak létre egy geometrikus formanyelvet. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy valamitől - nyilván ez a csavarodás, a paralaxisa a fényképezőgépnek, az optikának, a nagylátószögnek - ugyan párhuzamosra vannak állítva a függőleges élek, de mégis egy picit csavar az egész kép, tehát valahova, mint egy ilyen kútba belenézünk ebbe a vas alagútba, mégis egy picit olyan érzése van az embernek, minthogyha az egész balra lefelé csavarodna és arra súlypontozna. Én azt mondanám, hogy talán ellensúlyozni lehetett volna ezt az aszimmetriát, valamilyen a térben, ebben a perspektivikus térben elhelyezett alakkal, formával, valamilyen gépészeti eszközzel vagy emberi alakkal, vagy az út végén, vagy valahol itt az első egyharmadában a képnek. Úgy gondolom, hogy megvan a két disznó. (szőke)
értékelés: