9. Csendélet

Hadd tegyem hozzá, hogy nem a formák, nem a diók, nem a kenyér, nem a kés, nem a kompozíciós rend, hanem az egészen ez a barnás, zöldes, okkeres hangulat az, aminek örülök, amit, nem tudom, szűrővel vagy nem tudom mivel ér el, de tényleg hozza azt a bizonyos brómolajnyomat-, vagy olajfestményszerű történeteket. Nagyon jó látni a kenyeret így, hogy meg van szegve. Nagyon jó látni ezeket a kipirosított almákat. Annak ellenére, hogy igen, huszonhatezer-kilencszáznyolcvanhat ilyen festményt láttunk, mégis van valami, amitől ez a kép nagyzoltános. Még úgy is, hogy negatív mágiával egyszerűen csak azt írja ide ki, hogy egyszerű vacsora. Nagy Zoltánra is visszavetődik, hogy azt mondja, valahol kimondja, hogy ez csak egy egyszerű kép. De ez az egyszerű kép szeretettel, türelemmel van elkészítve, odaadással van elkészítve, és ezeken a beállításokon, a tárgyak beállításain gondolkozott. Én nagyon szeretem ezt a képet.
   Igen - folytatja Hegyi -, annyi csak, hogy megint a világítás. Valami nagyon kis spottal ha a kenyér hátuljánál valami picit kapna, vagy a kés éle megcsillanhatna, tehát ott egy picit még lehetne játszani.
   De jó az irány - védi az alkotót Szőke -, bele lehetne kötni, csak...
   De hát hogy segítsünk neki továbblépni - magyarázza Hegyi -, ott egy picit a világítással lehetne játszani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Végre újra lett fényképezőgépem! Már lassan 3/4 éve nem töltöttem ide fel semmit - ezzel a képpel térek vissza. Sok boldog napot mindenkinek a Bivaly új esztendejére!
BUÉK

Egyrészt nagyon örülök annak, hogy Csaba hosszú idő után, ahogy a leiratban írja, visszatért közénk és egy új eszközzel kezd el fényképezni és egy új eszközt próbál ki. Majdnem fél év telt el azóta, hogy ő az utolsó képét beküldte hozzánk, miközben azt kell, hogy mondjam, hogy igenis jellegzetes, vagy jól felismerhető leckékkel dolgozott eddig is. A mostani helyzetnél abban nem vagyok biztos 100 százalékig, hogy ez csendélet a szó szoros értelmében, lehet, hogy a kategóriával, magával vitatkoznék, mert hogy azért ennél szigorúbban vesszük a kategória határokat, másrészt viszont azt mondom a Csabának, hogy vannak olyan leckéink, pontosan az a három, ami a péntekkel, a vasárnappal és a hétfővel foglalkozik, amivel én ezt abszolút el tudom fogadni, tehát lehet, hogy egy kategória váltást megérne a dolog. Ami a képet illeti, valamilyen üveg felületen, valamilyen tégla vagy üveg díszítésen keresztül látunk, láthatnánk át, hogyha ez a felület engedné, így csak sejtéseink vannak, hogy mögötte egy kerti helyzet lehet, valamilyen ház, talán lehet még akár ez egy templom is, nem tudom mi, mintha ott valamilyen csúcsot is látnék, de lehet, hogy csak ez a torzítás miatt van. Amit én mondanék, mert hogy nagyon izgalmas az, hogy megvan a képnek egy háttere, igaz, hogy ebben a lágyított helyzetben tartva, és nagyon szép maga az a struktúra is amit ez a borostyán sárga kiad ezen az üvegtéglán, de én azt mondom, hogy valami nekem egy picit az előtérből minthogyha hiányozna. Tehát valahogy a kép osztatával valaminek történni kéne. Most én nem akarok itt tanácsokat adni, hogy a fotós nekitámaszkodik ennek az üvegfalnak és akkor a kezét látjuk, vagy mi, de valami a belső történetből még hozzáadódhatna. A külső történetet értem, az üvegfalat is értem, azt is amit ez a kettő elmond, de valahogy szemérmes a belső történettel. Várjuk a folytatást. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karácsonyi menü

Abban az esetben – merthogy ez a kép nem jó, minden össze van benne kavarodva, de annyi történetet érzékelek mégiscsak – megadom, Csongor, a három disznót, hogyha ehhez küldesz nekem egy mesét. Egy szöveges mesét a bejglikről, a bóléról, vagy nem tudom mi ez, gyümölcskoktél, vagy a narancs Tropicana dobozról is, mindenről ami itt nem látható. Ha írsz nekem egy egy oldalas mesét, amit én az Estiskola Rádióban be tudok olvasni, azt elküldöd záros határidőn belül, akkor megadom rá a három disznót. Merthogy ez egy történet, de igazából ha fotós szemszögből nézzük, akkor nincs eldöntve, hogy azon túl, hogy a karácsonyi készülődést lefényképezted, miről szól. Az a kategória, hogy csendélet és az is a címe, hogy Karácsonyi csendélet. De ez nem csendélet, nem attól lesz csendélet valami, hogy nincsenek rajta emberek, és ott most csend van, mert éppen bejött a szakács és lefényképezte. Nincs eldöntve, hogy a kép vizuális rendszerében mi a súlypont, miért élmény ez nekem. Azon túl, hogy ezek őrületes sütik, tehát itt ha valami nagyon erős, az az, hogy nézem ezt a képet és el vagyok keseredve, hogy miért nem ülhettem ott, mert mindent fölettem volna, ami oda van rakva. Zsolt a zserbót, én meg itt a pizzát oldalt. Ha küldesz egy történetet és azt én be tudom olvasni az Estiskola Rádióban, akkor megadom a három disznót. De a képpel bajom van. Úgyhogy ismételj is azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hát igen, a csoki. Hümmm...

Hát egy vallomással tartozom, hogy amikor ezeket a képeket Zsolttal együtt megnéztük, ugye úgy érkeznek ide az alkotások először, hogy az alkotó neve az egy külön másik file-ban, vagy másik kis csomagban érkezik meg, és aztán csak később rendezi a szerkesztő ezeket össze, amit már ti láthattok, hát arra gondoltunk, hogy ugyanazok az alkotók, vagy ugyanaz az alkotó dolgozik itt ezekkel a pici macro világokkal, és akkor egyszer csak kiderül, hogy nem. Ezek az őrületes élmények, ezek az őrületes érzelmi hatások számunkra, hiszen Mikuláskor a mikulás bulin találkoztunk az alkotókkal, számunkra teljesen különböző személyiségek, teljesen különböző gondolkodású emberektől érkeznek, ezek a véleményem szerint nagyon is őszinte és nagyon is felkavaró játékok. Azt is fontosnak tartom, hogy ezek a munkák ugyanakkor miközben nagyon lázítóak, amiről mesélnek - színviláguk miatt, formáik miatt -, mégiscsak szemérmesen megfogalmazott munkák, ettől tulajdonképpen elhelyezhetőek, láthatóak itt. Viszont azon érdemes elgondolkodni, és ezt most örömmel mondom, hogy nyilvánvalóan eljutottak a régóta itt dolgozók, vagy az alkotók eljuthattak olyan szakaszokba a saját maguk világának vizsgálatában, amelyek hasonló formanyelveket is létrehozhatnak, és ezt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a formanyelvek ezért, mert egy oldalon dolgozunk - ez az Estiskola - ragadnának itt át alkotóról alkotóra, hanem azt jelenti inkább, hogy azok a történések, azok a problémák, azok a keresések, kutatások szavakban, történetekben, a nőiség, a szexualitás, az érzelem, a félelem, a csoport és az egyedüllét, ezek nagyon is azonosak és ebből az következik, hogy bár picit a formák elrajzoltabbak, személyesebbek, de az alapvető struktúrák azonosak tudnak maradni. Ezért tartom fontosnak ezt a képet is, három disznósnak tartom. Azt gondolom, hogy teljesen más személyiségen keresztül hasonló problémák vannak megközelítve mint más alkotáson. (szőke)
értékelés:

Azt nagyon köszönöm Ferinek, hogy nem adja fel a csendélet házi feladatot és hogy neki magának, saját magának fontos az, hogy a csendélet filozófiájával tudjon foglalkozni, vagyis ezen keresztül saját magával. Igen, ez egy csendélet, igen, ez egy sokat érlelt munka, igen, ez a csendélet tele van érzelmekkel és érzékiséggel. Tudom én, hogy az egyik alma rohadt, tudom én, hogy a másikon is vannak foltok, tudom én azt is, hogy csak véletlen, hogy két alma van itt, azt is tudom, hogy ezeknek az almáknak csak véletlenül pont olyan a formájuk, a sziluettjük amilyen, mégis azt mondanám, hogy a kép színdramaturgiájában, ahol a háttér egy porpasztellszerű teljesen különálló felület, amiről leugrik a vérvörös almaforma, testformák érzéki domborulatokkal, hogy mind ez az egész olyan, mint egy plakát, egy dinamikus agitatív üzenet, összességében mégis azt mondom, hogy ezek a vidám színek, ezek az erőteljes vérbő színek, ezek nagyon is érzelmekről jeleznek, nagyon is ott van benne az a szemérmes üzenetrendszer, amely a Feri belső története. Cselesen, de meglepően azt gondolom, hogy ott van benne minden, ami a Feri jó pillanataiban kell, hogy ott legyen, ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

A táborban sokat foglalkotunk a csendéletekkel, amíg Anita ott volt, láthatta, azt remélem, hogy a rögtönzött bemutató segíthetett neki, talán ő is érzi, mi az, amit el lehet mondani erről a képről, de a többieknek akik nem voltak jelen, segíthet, ha leírom a gondolataimat. Menjünk sorban. A tárgyak elrendezése, a kompozíció az, ami miatt egyáltalán ez a lecke feladásra került, hiszen minden munka alapja a kompozíció, akár filmes, akár fotós munkáról legyen szó, és ezt a legjobban a csendéletekkel lehet gyakorolni. Anita klasszikus csendéletet rendezett be, ennek külön örülök, hogy nem valami elvont, modern és ettől az áttételei miatt nehezebb feladattal fog neki ennek a leckének, hanem virággal, zöldséggel és gyümölccsel. A tárgyak összeválogatása az első feladat egy csendéletnél, hogy mi mivel harmonizál, mi mire felel, mi az, ami ellenpont lehet, a színek, a formák, az asszociációk - tehát egyrészt a kompozíciót ez eleve meghatározza majd, másrészt a kép hangulatát is nagyban befolyásoljuk ezzel a döntéssel. A virágra jól felel a szőlő, az almára a tök, színben a zöldek és sárgák jól mutatnak, ehhez ez a fád, fáradt vörösekkel játszó virág jól tud társulni. A formák teljesen rendben vannak, amiben dinamizálni lehetne az a színek megválasztása. Ha zöld a szőlő és zöld az alma, akkor az nem biztos, hogy jó, ha egymást fedi, vagy ha igen, akkor minden egyébnek is ebben a színtartományban jó lennie és akkor egy monokróm rendszert hozunk létre. Van olyan szőlő is, ami nem a feketébe hajló vörös, hanem egy átlátszóbb, inkább a virág szirmait idéző szín, talán az jobb lett volna. Ráadásul az nem árt, ha ezeket a tárgyakat szükség szerint letakarítjuk, másról szól a viaszréteg, ha csak a szőlő a téma, és másról, ha csak egy a többi elem között, most ez a viasz koszosságot mutat, valahogy jó lett volna ezt megmosni. A másik, hogy figyelni kell arra, hogy beteg gyümölcsöt ne tegyünk a képre, mert elviszi a mondanivalót, egy dúsabb, egészségesebb fürt kellett volna. A tök rendben van, talán abból is lehetett volna erősebb, formásabb, de végülis ezt lehet a komponálással is javítani. Az almánál az a kérdés, hogy ha zöld, legyen zöld, ez a sárgás beütés bizonytalanná teszi a dolgot. A virág szép, jó ötlet a háncs borítás a vázán, de ha ezt választjuk, akkor ezt a színt takarni kell a fényből, hogy ne ugorjon ennyire előre. Talán egy kevés kék, vagy lila még jót tett volna, néhány szem szilva mondjuk. A kompozíció most balra van rendezve, ez elfogadható döntés lehet, de ebben az esetben a drapéria nem hajolhat lefelé, a ráncok, a formák ugyanolyan képalkotó elemek, ha kivasalom előtte ezt a lepedőt, akkor utána szebb lesz az a formavilág, amit mutat ez az anyag. A másik, hogy ha tudom, hogy fehér a lepedő, akkor a világításnál is ezt figyelembe kell venni. Kis ellenoldani derítés jöt tett volna a formáknak, az almán lehet megfigyelni, hogy a lepedő véletlenül ver vissza valami kis fényt és máris élni kezd, térbe helyeződik az alma. Szóval egyrészt két malacos, másrészt ismétlés. (hegyi)
értékelés:

Rövid leszek, mert az ötlet jó, de a megoldás miatt ismétlést kérek. Ugyanis az alma varrottas nagyon jó geg, jó utalás, és a megoldás színben is stimmel, jó a zöld és a vörös kontrasztja. De a háttér, az alap, amin szerepel, semleges, semmitmondó. Gondold tovább a történetet. Mi az alap sztori? Éva beleharapott a tudás almájába. Mi történt a képen? Vissza van varrva a harapás. Mi következik ebből, mi az, ami a sztorit még tovább fokozhatná? Persze nem kötelező ezt az irányt tartani, szóval nem akarom én megmondani, mi a megfejtés, csak arra kell gondolni, hogy egy ilyen esetben az alap geget be is kell foglalni valami keretbe, valamivel folytatni kell a sztorit. Vagy ha nem, akkor teljesen más irányt fogva el lehet menni egy elidegenítő vonalat is lehet követni, az megint más formai megoldást kíván. Ez a döntés a te döntésed, csak meg kell hozni. Az alma varrva így most még nincs kész szerintem. (hegyi)