9. Csendélet

Nature morte 2

Nature morte 2

Az biztos, hogy izgalmas és érdekes a témafelvetés, hogy hogyan tudunk egy háztartási tárgyból, egy konyhai hangulatból valami örökérvényűt, vagy a maga formavilágából kiragadva egy más üzenet irányú ritmust létrehozni. Azt gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült. A többé az az, hogy szépek a fények, jó a hangulata ennek az egésznek, a kevésbé pedig az, hogy még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy a tojástartó ebben a formában tökéletesen alkalmas. Ha ezt el tudod fogadni, akkor azon kellene elgondolkodni, hogy vajon biztos, hogy a teljes formaábrázolás lesz a megoldás? Ez csak egy kérdés, ugyanis vannak olyan részei ennek az objektumnak, ami egy kicsit közelebbről kimetszve akár azt is mondhatom, hogy izgalmas lenne. Így most ebben az ábrázolásban küzd bennem a tárgyiasság, és az elvont, lírai vonal igénye. El tudom képzelni azt, hogy ez egy olyan megoldás, amit, ha egy sorozat részeként látok, akkor nem hagy kérdéseket bennem. Most így, önmagában állva nekem ez nem egyértelmű, ahogy az sem, hogy miért az a térelosztás, amit látunk. Merthogy kaptunk egy fekvő képet, ugyanakkor nem nagyon látom át, hogy miért van akkora hely oldalirányban meghagyva, mint amekkora, és ha ezt a térkijelölést használom, akkor fent és lent miért vagyunk ennyire szűkek? Mindezzel együtt az az érdekes, hogy a kép valamilyen eszelősen erős önfegyelemről tesz nekem tanúbizonyságot, és ezt nem tudom jól megindokolni, hogy miért ez jutott már többedszerre eszembe, mikor megnéztem a képet, hogy valami nagyon nagy belső presszió érződik, és ez azért érdekes, mert lehet, hogy a lefojtott tónusrendnek köszönhető, lehet, hogy a nagyjából szabályosra vett ábrázolásnak, de mindenesetre fura. Elgondolkodtat, hogy mi visz arra valakit, hogy lefotózzon 10 db tojást a tojástartóban. És az még egy dolog, hogy lefotózza, de hogy ebben a nagyon furcsa, olajos, feketés tónusban tartsa. Még egyszer mondom, esztétikailag abszolút rendben van, csak a kérdés az, hogy miért? Keresem a választ, és bevallom férfiasan, hogy lassan két hete, hogy ez a kép felkerült, és nem találom a miértet. Nem biztos, hogy kell, hogy megtaláljam, de egyelőre nem találom. Üsse kavics, legyen 3 csillag, de győzz meg Tamás arról, hogy ennek volt értelme. (hegyi)
értékelés:

Tiltott szerelem

Tiltott szerelem

Az Érintés c. kép "előzményképe"

Korábban már beszéltünk ennek a függönynek a sajátosságáról, hogy a szövete olyan hatást kelt, mintha csillogna ez az egész, és az áttűnések a szálak között egy kissé raszteressé teszik ezt az egészet. Ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor az előzőekben több ritmus maradt a függönyben. Amit most látunk, mint árnyjáték, kitűnő. Annak is nagyon örülök, hogy Zoli felfedezte azt magának, hogy mi van akkor, ha ezt az egészet átmozgatja azáltal, hogy egy előteret is képez, és abban helyez el egy tárgyat. Ez az elhelyezés is jól sikerült, bár talán, ha egy kicsit lejjebb helyezzük a kamerát, akkor a két növény közötti méretkülönbség csökkenthető lett volna, mert most ettől a nagy különbségtől marad a képnek egy olyan része, ami nincs kihasználva, ahol nem történik semmi, és ez nem biztos, hogy olyan nagyon jó. A kép felső és alsó részéből is biztosan vágtam volna, tehát főképp erre a két növényre koncentrálnék a megoldásban. (hegyi)
értékelés:

Kökörcsin

Kökörcsin

Ez a kép egy szép természetfotó, de nem csendélet. A csendélet egy más esztétikai, és más gondolati attitűdöt kíván, és mindig van egy, a képi valóságon túlmutató, általában érzelmi üzenet, ami egyrészt esztétikájában magasrendű szervezettséget mutat, másrészt pedig a tárgyi megvalósulása mindig hordoz valamilyen elvont kapcsolódást. Tehát önmagában egy ereje teljében pompázó virág, ha nincs formai érzelemátvitel, akkor nem tud csendéletté válni. Ha csak egy szép virág, az természetfotó, ha több, mint egy szép virág, akkor csendélet. Lehet, hogy ez nem elég szofisztikált megfogalmazás, de ezt tudom ehhez hozzátenni. Amit a képen látunk, az egy jó ritmus, azzal a hozzáfűzéssel, hogy ehhez a képhez ez most nekem nagyon szűk kivágás, túlságosan a lényegre koncentrál, tehát nagyobb levegőt, nagyobb helyet lehetne hagyni ennek az egésznek, hogy ezek a mozgások, amik itt létrejönnek, valóban kellő helyet kapjanak. Itt most én úgy érzem, hogy ezzel a beszorítottsággal, és azzal, hogy csak a lényeget látjuk, elvettük az egésznek a líraiságát, és ez egy természetfotónál is kérdés. Szépek a fények, de azért azt is lássuk meg, hogy itt most el kéne döntenünk, hogy a kis lila virág az, ami fontos, vagy a szár, vagy a szár végén lévő kis bokréta, vagyis mi az, ami ebben engem igazán izgat. Most ez nincs eldöntve. Van négy virágfejünk, de egyik se néz igazán felénk, mind szégyenlősen elbújik. A kép közepénél lévő kis pom-pom nagyon szépen kirajzolódik, a többi már kevésbé esztétikus. Szóval a megfigyelés jó, de ki kéne választani valamit ahhoz, hogy ez jól működjön. Akkor lehetne ebből csendélet, ha valamelyik virág mellett letesszük a voksunkat, és az ő megnyilvánulását fotózzuk le, mert abban utána már lehet olyan ritmus, ami hordozhat több érzelmi üzenetet, mint amit most látunk. (hegyi)
értékelés:

kanalak

kanalak

Tudom es tamogatom, hogy eloszor elso haom lecke, aztan masodik ot, es igy tovabb, nekem meg meg nincs meg az elso osztalyom. Most csalok. Ez egy amolyan talalt kep. Marmint nyilvanvaloan en raktam ossze, de megiscsak "jott es kesz". Az elso lecke meg nem jon es kesz.

A leirat abszolút találó, és egyetértek abban, hogy igen, jó lenne az első három leckét megcsinálni, még akkor is, ha Csaba már egy régi motoros itt a Látszótéren még az estiskolás időkből, de lássuk be, hogy 5-6 éves történetekről beszélünk, tehát nem ártana ezeket felfrissíteni. Ami ezt a képet illeti, ez egy jó kompozíciós játék, de nem teljesen kiegyenlített a világítási viszonyrendszer. Ha megnézed a jobb alsó sarkot és a bal felsőt, nagyon nagy a különbség, ezért érdemes lenne valamilyen szinten ezt kompenzálni. Úgy tűnik, hogy ez egy derítéssel megoldható lenne, de ez csak egy dolog, és utómunkában ez korrigálható. Ami a másik meglátásom, az a méret. Érdemes lenne ezt a méretet újragondolni, mert 700 pixelesek vagyunk, és ezt érdemes kihasználni. Még egy dolog: kompozícióban bátortalannak érzem egy kicsit ezt a nyújtófát, mert valahogy bekerült a képbe, de nem vagyunk benne biztosak, hogy toljuk-e beljebb, vagy ne, na jó, akkor egy darabig betoltuk, és így akkor ez hátha elég. Azt gondolom, hogy lényegesen közelebb kerülhetne ezekhez a fakanalakhoz, és ezzel létrejöhetne tömegben egy ellenpont. Ugyanis vegyük úgy, hogy nagyjából kilóra mérjük azt, hogy mi történik ezekkel a világos formákkal, és mi történik a sötét formával, és ennek a sötétnek a szerepe jó lenne, ha nagyobb lenne. Egyébként az ötlet nem rossz, háztartási csendélet. Úgy érzem, hogy ez egy 2 csillagos megoldás, és várnám a folytatást Csabától! (hegyi)
értékelés:

Körték

Körték

Van egy olyan leckénk, hogy tisztelet Balla Demeternek, és lehet, hogy én ezt abba átemelném, mert van Demeternek egy 3 körtés képe, és érzek valamilyen lelki párhuzamot ebben a dologban. A kivitelezésben kevésbé. Azt nem értem, hogy a térosztással miért nem kezdesz valamit? Pontosabban: miért ebben a formában osztod a teret? Ugyanis széltében nagyvonalúak vagyunk, levegő van, és el tudunk nézni a tárgyak mellett, alul-felül meg olyan szűkek vagyunk, hogy nem nagyon értem, hogy mitől, vagy miért? Ettől ez az egész olyan, mintha nem lett volna hely az albumban, hogy többet adjunk, ekkora, és így levágtunk volna belőle, hogy jó, a főmotívum ott van, nézőkém, érted, hogy miről beszélek - mint egy ilyen távirati stílus, hogy volt az a mesefilm, amiben talán Pólika Pálnak hívták azt az embert, aki azt mondta, hogy a többit szo-szo-szo, szo-szo-szo, szo-szo-szó-, ban, és a –ban -nál már letette a telefont. De a képen kellene ennek rajta lennie. A tér ábrázolása mindig fontos, hogy mekkora teret hagyunk! A szűk térrel feszültséget keltünk, a tágasabb térrel nyugalmat sugárzunk. A feszültségkeltés mellett szól az, hogy nagyon összerendezted ezeket a tárgyakat, tehát nagyon egymás mellé vannak csoportosítva, összebújnak, mint az ilyen kis szőrös állatok, viszont a fények, meg a hangulat, és az a tónusrend, amit itt mutatsz a nyugalomról szól. Annyit hozzátennék, hogy nem tudom, nem néztem meg a tónusgörbét, hogy mennyire vannak benne a csúcsfények és mennyire vannak benne a mély feketék, így most a saját ízlésemhez képest egy kicsit szürke. Lehetne dinamikusabb egy lehelettel. Kontrasztszegénynek gondolom most ezt. Azért mondom ezt, mert ha ennyire alacsony tónussal akarunk dolgozni, úgymond low key, akkor ezt úgy lehet megoldani, hogy ott, azon az alacsony és mély tónusú világban azért a saját koordinátarendszerében maradjanak meg a kontrasztok. Oké, elvetjük a fehéret, a közép szürkét, de a sötét tartományban van dinamika. Itt most nincs meg az a kellő dinamika, amitől a tárgyiassága ennek meglenne. Szóval, azt gondolom, hogy maga az irány jó, a kivitelezéssel némi problémám van, mert ezek a tónusok nekem nem igazán kellemesek. Ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy a tárgyi világ tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés:

Árnyjáték

Árnyjáték

Ismét az már többször látott ablak, és egy újabb kísérlet... :)

Értem én ezt az újabb kísérletet, de azt kell, hogy mondjam, hogy valamit kezdünk szépen az élére vasalni, és nem vagyok abban biztos, hogy az élére vasalás itt most megáll. Minél inkább keressük ebben az egészben a matekot, hogy mi hány centi, és hány köbméter, és milyen tónus, annál inkább el fogjuk veszíteni az egésznek a mélységét. A hangulat még megvan, de ezzel az egészen erős középre rendezéssel, és azzal, ami a kép aljánál történik, nem biztos, hogy egyetértek. Korrekt, de nem biztos, hogy a korrektséget kell keresni. Tehát én pont a másik irányba indulnék el. Mindazzal együtt, hogy meg kell tartani egy bizonyos belső kohéziót és szabályokat, ezek mellett nagyon érdekes lenne az, hogy mi a saját vélemény, mert úgy érzem, hogy valamilyen közös akarat felé mozdultunk el, vagy valamilyen elvárást próbálunk kielégíteni. És ez így, ebben a formában, bár jól sikerült, de kevesebb annál, mint ami a határozott belső üzenet lenne. Nekem ez most a többihez képest 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

nincs címHegyi Zsolt-2013.03.25. 19:20

nincs cím
nincs cím

Polaroid, nem szoftveres cuccolás.

Az első benyomásom az, hogy ez egy performansz. Annak, aki nem tudná, itt olyasmit látunk, hogy készült egy polaroid felvétel, majd Dávidból feltört a kíváncsi gyerek, és ezt a tárgyat, ami maga a polaroid film, szétszedte. Ez két részből áll, az egyik részén van a film, a másik része a "papír", ezek között vegyszer van, ami megszárad, fixálódik, és így alakul ki a kép. Ezt a két réteget le lehet egymásról fejteni és attól függően, hogy mennyi idő telt el az exponálástól, fog ez ilyen töredezett struktúrával szétválni, vagy szétkenődik az egész. Én azt gondolom, hogy ezek a polaroid roncsolásos technikák érdekesek és izgalmasak, de nem vagyok nagyon meggyőzve arról, hogy ez a kettő így együtt izgalmas. Mint objektum - ha ez kiállításra kerül -, valószínűleg értelmezhető a döntés, hogy egy keretbe beletesszük magát az objektumot, és nem elsősorban, mint kép hat ránk, hanem, mint tárgy. Azért mondtam, hogy ez egy performansz, mert a cselekvés az, ami a véletlen hatásával együtt a legerősebb impulzust adja. Az alap kép, ha jól látom, egy vázában lévő virág, és gondolom, hogy arról lehetett itt szó – és Dávid majd megmondja, ha nem így van -, hogy készült egy felvétel, és Dávid nem volt vele elégedett, szétszedte, mert ennek már úgyis mindegy, és így egy izgalmas helyzet jött létre a hiba által. Tehát, ha akarom, ezt talán inkább a hiba leckében lehetne így együtt értelmezni. Az egy másik kérdés, hogy ha meghozza Dávid a döntést, hogy ebből a kettőből melyik az, ami számára az egyértelműbb, vagy a mélyebb üzenetet hordozza, akkor az önmagában lehet csendélet. Tehát a vitám abban van, hogy mi az erősebb? A gesztus, vagy a kép? Ebben az állapotban a gesztusra tettük a voksunkat. Én nem akarok ebben Dávid helyett döntést hozni, mert ezt a döntést neki kell megfontolnia, és még az sem biztos, hogy nekem ebben igazam van azt illetően, amit mondok, ez csak a saját szubjektív véleményem. Az viszont biztos, hogy nehezen tudok mit kezdeni a két képpel együtt, mert annyira másról beszél. Szerintem, ez Dávid számára is értelmezhető volt, hogy két teljesen különböző irányt kapunk, ezekkel az őrületes magentákkal például nagyon másról szól ez az egész. Mivel nem fogom letenni a voksom egyik mellett sem, így most önmagában korrekt elemzést sem tudok adni. Ha a hangulatról beszélhetnénk úgy együtt, akkor az egy érdekes kérdés, hogy hogyan robban szét a világunk, és ez feldolgozható, felfogható lenne egy üveg mögötti, mint egy kirakat mögötti történésnek a múltban, szóval a hangulat számomra könnyedén és jól megfogható, de a bizonytalanságot ott érzem, hogy megmaradtunk annál a szenzációnál, hogy szétszedtük ezt az egészet, és egy objektumot hoztunk létre. Itt a kép is működne önmagában, szerintem. A kérdés az, hogy melyik mellé teszed a pontot, Dávid? Ezért nem tudok most erre mit mondani, hogy hány csillag, mert ha ebben a formában marad, akkor ezt a hiba leckében tudnám értelmezni, ahol egy 3 csillagos, tökéletesen rendben lévő megoldás lenne. Ha a csendéletben, akkor meg az a kérdés, hogy melyiket tartjuk igaznak? Úgyhogy most itt megakadtam! (hegyi)

Ablakban hervad

Ablakban hervad

Az előző próbálkozásnál - ezzel a növénnyel - azt mondtam, hogy a világítás nagyon belesimul, nagyon lapos. Most kaptunk egy olyan verziót, ami egy sokkal határozottabb kontrasztú megoldás, ugyanakkor ezt vakuval, vagy egy nagyon erős lámpával érte el Ágnes, és ezek a csillogások és olajos felületek ebből az egész elmúló, elszáradó világból kihoznak engem. Az előző képnél is mondtam, hogy a pusztulásnak vannak olyan fázisai, amik izgalmasak, és vannak olyanok, amiknél várakoznunk kell, hogy az egyik lépésből, vagy formai állapotból átléphessünk a másikba. A köztes állapotok nem annyira esztétikusak. Másképpen fogalmazva, amikor épphogy elkezd egy kicsit megrogyni egy növény, abban lehet szépség, amikor egy kicsit lehorgad a feje egy virágnak, és nem azt a délceg erőt mutatja, abban is. Utána hosszabb ideig kell várni, mert az a köztes állapot, amikor a zöldből a barnába megyünk, hordozza a rothadásnak az érzetét is, és az nem pozitív. Majd amikor már elszáradt a dolog, beáll egy olyan formai és tónusbeli rend, ahol stabilizálódik ez az állapot, és ez megint egy esztétikai megoldás lehet. Most a kettő között vagyunk, ez egy útnak a közepe. Ha ez a növény megvan, akkor érdemes kivenni a vízből, mert a víz csak konzerválja ezt a köztes állapotot, és úgymond preparálni ezeket a növényeket, és utána már lehet belőle valami. Minél lágyabb szárú egy növény, minél lágyabb anyagokból épül fel, annál nagyobb a rizikója annak, hogy az átalakulás során vagy szétrohad az egész, vagy pedig olyan formák jönnek létre, amik formailag nem fognak segíteni minket, erre kell figyelni. Ez nem jelenti azt, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás lenne, de ezt preparálásban kell kontroll alatt tartani. Ezek a növénnyel kapcsolatos gondolataim.
   Amit pedig a képpel kapcsolatban tudok mondani: érdekesek azok a kékek és feketék, amik a háttérben vannak, ehhez képest jó ritmusváltás, amit az előtérben kapunk, de nem érzem azt, hogy kompozícióban ez összeállna. Az előző képhez képest kevésbé vagyunk beszorítva, de azt a döntést Ágnesnek kell meghoznia, hogy ezen a képen mi az, ami őt érdekli, mi az, ami megragadja a figyelmét. Ezen kívül az egy másik problematika, hogy stabilan kell tartani azt a fényképezőgépet, mert ha bemozgatjuk, akkor van egy ilyen érdekes szellemképes hatása a dolognak, és ez nem nagyon segít. Most is olyan, hogy dörzsölöm a szemem, mintha én nem látnék jól, holott ez a felület elmozdult. Így visszaadnám továbbgondolásra. Nem is azt mondom, hogy ezt kéne ismételni, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez így, ebben a formában ismételhető, de érdemes lenne ezen elgondolkodni. Ahogy az előző képnél mondtam Mapplethorpe munkásságát, érdemes lenne ezeket a dolgokat tanulmányozni, hogy ő ezekkel a nagyon maszkulin formákkal mire ment, és mit kezdett. Mert talán ebből érthető lesz, hogy ezek megoldhatóak, tehát nem azt jelenti, hogy ez lefényképezhetetlen, de ahhoz, hogy ebből valami kijöjjön, ahhoz neked kell eldönteni, hogy a növény szára az érdekes, a kis virágok, ahogy pusztulnak rajta, vagy a levél az, ami fontos? Mi az, ami számodra jelentéssel bír? Ez kicsit olyan ahogy esik, úgy puffan dolog lett, szerintem. A rendező te vagy! Neked kell a tárgyakhoz hozzányúlni, mozdítani rajta, ha útban van valami, azt leszedni. Itt például van a virág szára, van két levél, ami viszonylag határozott formában van, és van egy harmadik, ami mint egy lógó kutyanyelv az üveg szájánál kifordul, ami nem egy gusztusos dolog és formailag sem való oda. (hegyi)

Hervad

Hervad

Ezeknek a fotóknak a legnagyobb feladata mindig a világítás felől közelíthető meg. Látunk egy hátteret, valószínű ez valami tűzfal lehet, látunk valami üvegfelületet, ami valószínű az ablaküveg, látunk egy virágot, egy jácintot, látunk egy kis befőttesüveg darabot, és mindez egy átlós szerkezetben kerül bemutatásra. A helyzet az, hogy eleve egy furcsa, mondhatni szokástól, vagy az átlagos kép méretektől eltérő kivágást alkalmazol. Ennek csak akkor van létjogosultsága, ha a kompozíció ezt kívánja. Szeretnélek ettől a nagyon eltérő képaránytól visszatántorítani, mert azt gondolom, hogy ennek még nincs itt az ideje. Lehet majd ezzel játszani, de ahhoz nagyon erősen kell tudni a kompozícióval és a tömegelhelyezéssel bánni, hogy ezek működjenek. Térjünk vissza a normális képméretekhez, jó? Tehát négyzetes, téglalap, 4:3, ezek legyenek azok, amikkel foglalkozunk. Azért, mert itt magát a kompozíciós problémát is ez buktatja le. Az, hogy nincs kiegyensúlyozva a tömeg, és így nem tudtál mást kezdeni, minthogy kisollóval elkezdted vagdosni és minden mást levágtál róla, hátha ez így megáll a lábán. És azért nem tud megállni, mert ettől még megmaradt ez a tömegelhelyezési probléma. Van egy viszonylag nagy tömeg ezzel az edénnyel, de a lényegi mennyiség az a virágnak a szára, és a virágocskák és ezt a nagyon határozott vonalat kell valamivel ellenpontozni. De mi lenne képes erre? Valami nagyobb tömeg, ami tónusban ebben az irányban játszik. Azért kezdtem el az elemzést azzal, hogy a világítás lehet itt a fontos megfejtés, mert jelen pillanatban bedöglött az a része ennek a növénynek, ami a virágja lenne. Valamennyi súrlófény kirajzolja a formákat, de maga az egész egy szürkés tónusban marad és ettől koszos jelleget ölt. Ezt a koszosságot nem nagyon lehet jól befogadni. Olyan az egész, mintha valahol ottmaradt volna szegény, egy ilyen búcsú helyzetben. És ha ehhez még hozzávetem azt is, hogy ezek a szárak is eléggé furcsán kerültek ide, akkor ez így ebben a formában esztétikailag eléggé problematikus. Lehet a pusztulással foglalkozni. A pusztulásnak megvannak azok a kérdései, hogy esztétikus formában történik-e meg, vagy nem. Az egyik fő irány, az talán az lehet, hogy az elszáradás az mindig pozitívabb tónust, formát hoz, mint a rothadás, tehát azt kerüljük. De az elszáradásnál is kérdés, hogy milyen módon megy végbe. Van egy középállapot, ami még nem igazán szép, ahol már nincs élet, de még nem jött létre az elszáradás. Erre is érdemes odafigyelni. Például ennél a növénynél, le kell önteni a vizet, hagyd még egy darabig, adj még neki 2-3 hetet és ott már beáll az a stabil állapot, aminél fotózhatóvá válik. Ez még nem a stabil végpont. Az sem baj, ha egy köztes állapotot fogunk meg, csak vigyázni kell arra, hogy az nem biztos, hogy színesben jól megoldható. Összefoglalva: az egyik fő iránynak azt gondolom, hogy a világítással kell játszani, igenis deríteni kell ezt az egészet, hogy éljen és kijöjjön ebből a szürkés fátyolból. A másik az, hogy ennek a folyamatnak meg kell találni azt a pontját, ami esztétikailag megoldható, nem kötelezően színesben, valószínű, hogy ez fekete-fehérben könnyebben megoldható lesz. A harmadik pedig a tömegelhelyezés, mert attól még nem oldódik meg ez a probléma, hogy átlósan fogod, és levágod a környezetet, hanem vagy térrel kell megoldani, tehát maga a tér lesz az ellenpont, vagy pedig a növénynek egy olyan részénél kell keresni a megoldást, ami ellenpontozhatja ezt a nagyon erős, felmeredő fallikus formát. Javasolnám Robert Mapplethorpe csendéleteinek a vizsgálatát, mert szerintem, amit én itt most elmondtam, azt összefoglalva a képeinél láthatod is. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)

tulipán

tulipán

Hogy mekkora varázslás a csatorna-mixes szürkeárnyalat-előállítás. Sose gondoltam volna. Eddig mindig megnyomtam a grayscale gombot oszt annyi. Ég és föld.

Az az érdekes, hogy valamit megtalált Gábor, talán egy kapcsolót a számítógépén, vagy nem tudom, hogy hol és mintha ez felszabadítóan hatna rá, mert az előzőekben problémaként felvetett tónus kérdések itt megoldódni látszanak. Ráadásul ezzel a megoldással az is létrejön, hogy a Gábor elkezd izgalmas dolgokat észrevenni. Ez a kép egészen addig kép, ameddig a cserép elindul, az alja nekem nem, a cserép az nem kell. Mi lett volna, ha ebből a cserépből kiveszed ezt az egészet és úgy földestől oda leteszed? Nagy baja nem lesz, hacsak nem pereg le róla a szirom teljesen, mert ugye ezek ilyenkor már nagyon sérülékenyek. De fantasztikus, ahogy kandikálnak jobbra-balra. Amit megláttál az abszolút rendben van és az a része szépen van lefotózva. Ez már nem teljesen igaz a a növény levelére, mert ott ez kevésbé izgalmas, mint a három fej. 2 csillag Gábor, azért, mert akkor lenne ez egy 3 csillagos leckemegoldás, ha ez a cserép nem lenne ilyen hangsúlyos. Még azt is el tudom képzelni, hogy ezt utómunkában lesötétíted erről a képről. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó irány. Hajrá! (hegyi)
értékelés:

Csendélet eső nélkül

Csendélet eső nélkül

Két körte, két alma, három dió meg poharak. Túl sok, de hát, ennyi.

Két körte, két alma, három dió meg poharak. Ez a leirat. Az a helyzet, Gábor, hogy tök jó, hogy ezt a leiratot adod hozzá, mert ez jellemző a képre is. Leltár. A csendélet nem leltár. Ezzel tessék elindulni, hogy a batyuban, hogy a csendélet nem leltár. Van ennyi diónk, meg almánk, meg körténk meg poharunk, még jó, hogy nem írtad oda, hogy az egyik Ajka Kristály a másik pedig Vasedény. Mindezzel együtt ennél sokkal fontosabb lenne az, hogy mi az, ami ebben téged érdekel. Nagyon jók a ritmusok, amiket létrehozol, nagyon slendriánul megfogalmazva. Kifut a hátterünk ott oldal olyan kis bénán, az élességgel abszolút határozatlanok vagyunk, hogy hova tettük, nem nagyon értem, hogy ezzel az életlenséggel mit akarunk kezdeni. Ha szelektíven csak a körte és alma viszonyrendszerére akarnánk menni és mindenki más tulajdonképpen csak statiszta, akkor viszont ez a föntről lefelé kommunikálás nem áll meg. Ahhoz, hogy az ő történetük váljon izgalmassá, azt világítással és a nézőpontnak a megválasztásával is erősíteni kell. Innen fentről ez egy leltár, és nem tud több lenni. Szeretném, ha ezzel még dolgoznál. Azt is tessék megnézni, hogy a rohadó körte nem képre való. Ismétlést kérek. (hegyi)

Fűszer

Fűszer

Mozsártörő, ánizs, fahéj, bors, szegfűszeg.

Számomra az elsődleges üzenete az, hogy tíz. Amit biztos vissza lehet kódolni, hogy miért pont tíz, de egyelőre keresem a kapaszkodót. Talán ebből az is kitűnik, hogy a képnyelv más preferenciák alapján dolgozik. Akkor, amikor van egy függőleges formánk és van egy kerek formánk, ráadásul ez a kerek forma duplán meg van ismételve, mert a kép belső részén összegyűjtött fűszerek is ezt erősítik, meg maga a tálnak a kialakítása is, akkor ez lesz az, ami a központi szerepet fogja betölteni. Nem igazán lehet így ebben a formában dekódolni, hogy mi ez a husáng itt. Valószínűleg ezzel lehet összemorzsolni a növényeket, de én azt gondolom, hogy ha geometriai megfejtést keresünk és szigorúan a geometria felől közelítünk, akkor ez lesz utána fő gondolati vonal is. Tehát akkor erre a tízes számra, amit itt most kialakítottunk, erre valamit rá kell fűzni, hogy miért pont tíz, mi ez a tíz. Ha pedig a tárgyakkal akarnánk foglalkozni vagy ezeknek a viszonyrendszerével, akkor ez utóbbit kell kialakítani. Ez a fadarab egy rusztikus eszköz, de viszonylag nehezen megfogalmazható formailag. Ebből, én azt gondolom, hogy egy lényegesen kisebb darab akár a képhatáron túlnyúlva elég lenne, hiszen hát maga ez az eszköz bár hozzájárul ahhoz, hogy itt megtörténjen a csoda, de ilyen mértékben, ekkora tömegben nem vagyok meggyőződve róla, hogy ő az, aki képviseli ezt az egész helyzetet. Hozzá tenném még azt is, hogy itt a tónusokra is oda kell figyelni. Tulajdonképpen két fő irányvonal van. Az egyik a háttér és a tál tónusrendje, a másik pedig maga a mozsártörő és a fűszerek tónusrendje. Hogyha el tudjuk fogadni, hogy ez a két rendszer él, akkor én azt gondolom, hogy itt a tömeg mennyiségekkel kellene dolgozni. Magyarán lehet, hogy egy kicsit több fűszert kellett volna odacsempészni. Jók ezek a formák. Jók ezeknek a rendetlensége, de most megkérdezem a Gábortól, hogy hova megy a fuvar? Mi az, ami ebből nekünk fontos? Hogyha ez így egyben lenne fontos, akkor legalább kétszer ennyi fűszer kellene, ahhoz hogy az ő hatása érvényesülni tudjon. Ráadásul, mivel ezek nagyjából hasonló színvilágban vannak, ezért a fekete-fehér átalakításnál ezek összemosódnak. Abban sem vagyok biztos, hogy jelen állapotban most itt a fekete-fehér az, ami a megoldás, mert ezzel ez a két tónusrend jön létre, semmi más. Azt még hozzátenném, hogy nekem, mint hogy ha ez a tányér félfoknyit fordulhatott volna, legfőképp azért, hogy ne forduljon ki ebből a rendből, ha már ezt a mértani rendet hozom. Viszont nekem valami még hiányzik ebből, ami összerántaná ezt az egészet. Talán itt is igaz: közelebb kell menni. hogy érezzük a fűszerillatot, hogy halljuk, ahogy morzsolódik a tálban a holmi, hogy részesei lehessünk ennek és ne csak leltárszerű megfigyelői. Én most azt mondom, Gábor, hogy ez egy egycsillagos kép, de ettől függetlenül nem szeretném, ha föladnád ezt a feladatot és rágni kéne ezt még. Mert én tudom, hogy egyszer csak eljön az a pillanat, amikor átbillen a verbalitás szintje és eljön a pillanat, amikor képi nyelven tudsz megszólalni. Most én ebben azt érzem, hogy bár létrejött ez a tízes szám vagy létrejött ez a grafikai rend, de talán lehet te magad sem biztos, hogy gondoltad, hogy ez itt miről szól, hogy egy függőleges vonal meg egy kör mit hoz létre. (hegyi)
értékelés:

Érintés

Érintés

Éppen egy év telt el, és ismét megjelentek ezek a gyönyörű fények, mint tavaly, így újra játszani kezdtem...

Zoli, nem fogok erről túl sokat beszélni, mert nagyon örülök egyrészt annak, hogy elkezdted az ismétlést, és létrehoztál újból egy ilyen megoldást, és ráadásul lényegi, és nagy lépést tettél előre ezzel a képpel, sokkal jobb verziót kapunk. Tónusban, utómunkában még mindig kellene ezzel dolgozni. Most a képnek a bal alsó része ezzel a kis virágcsokorral, vagy kis cseréppel sokkal kontrasztosabb és e mellett a világos részek sokkal erősebbek. Így itt most két eset lehetséges, vagy ezt veszem alapnak és akkor a kép többi részét is ehhez hozom közel, vagy pedig ezeknek a kis virágoknak a felső régióban és a levelekkel létrehozott tónustartományát veszem alapnak és akkor ezt kell visszább venni. Valamelyiket érdemes lett volna meglépni, mert akkor lenne ez abszolút harmonikus kép. Most ettől furcsa nekem ez a tónusrend, de maga a meglátás az nagyon izgalmas és ráadásul jó is ez a ritmus. Ez most bátorításképp egy 3 csillagos lecke, de várnék még erre ismétlést, úgyhogy várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Nature morteHegyi Zsolt-2013.02.27. 10:37Hegyi Zsolt-2013.02.27. 10:38

Nature morte
Nature morte
Nature morte

Ha a világítást nézem, akkor a harmadik kép az, ami a legközelebb áll ahhoz, amit szerintem ezekből a növényekből ki lehet hozni, ott lényegül át számomra a tárgy és ott lép át egy szintet a kép azáltal, hogy el tudunk vonatkoztatni a műanyag cseréptől, a növény lexikális meghatározásától, vagyis mindattól, ami visszahúzza a jelenbe a történetet. A csendélet egyik kritikus pontja az idő. Talán érdekes, hogy egy pillanattal foglalkozó és pillanatot megmutató technikánál az időről beszélek, és ez az idő örök problematikája a fotográfiának. Idő a zársebesség, idő az adott napszak, fények, környezet, idő a korszak, amikor a kép készül, idő az exponálás óta eltelt idő is, tehát egy kép elkattintása 4-5 területen is egyszerre vet fel kérdéseket, és próbál egyszerre válaszokat is találni ezekre. A legkritikusabb szerintem az, hogy időtálló-e egy kép. Hogy mennyi az avulási ideje, mennyire csak a pillanatnak készül, azaz túl tud-e lépni a pillanat dokumentálásán. Ha nem, az tanulmány lehet, az naplóbejegyzés lehet, de hamar leesik a falról. A három képből nekem a harmadik az, ami átlép az idő könyörtelen ajtaján, és kortalanná válhat. Az első kép izgalmas felvetés, de a szabályos elrendezés és a viszonylag nagy élességhatár együtt élményben ahhoz közelít, mint amikor felhozzuk a satnya télire eltett muskátlikat és a teraszon vagy a konyhaasztalon kitesszük őket ellenőrizendő, maradt-e élő hajtás, azaz döntünk a növény további sorsa felől. Ez is lehetne egy út, de akkor ehhez ez a rendezettség nem hihető. A második képpel viszont bevallom nem tudok azonosulni, nem tudok mit kezdeni vele, mert ez a lapos világítás nekem elveszi a lírát, de annyira nem tényszerű, hogy a botanikai boncasztalon mellbevágóan részletgazdagon a részletekben rejtőző egésszel élhessem meg az élményt. (hegyi)
értékelés:

Fény

Fény

Ezzel a képpel az a helyzet, hogy maga az elosztás egy jó ritmusú elosztása a tárgyaknak, de hogy miért ebben a képarányban van ez megjelenítve, nem nagyon értem. Sőt tovább megyek, maga a képarány az, ami elrontja ezt az egészet, azért mert nem hagytál elég teret annak, hogy ez az egész kimozogja magát. Olyan szinten szűkre van ez fönt és lent vágva, mintha egy emlékkönyvbe akarnánk beleragasztani egy képet, hogy minél kevesebb helyet foglaljon. Megvan a fő motívum, a többi az nem érdekes. Holott pedig pontosan a főmotívum maga csak a téma felvetése és úgymond a kivitelezés az, hogy ezt a főmotívumot hogyan helyezzük el az adott térben. Tehát a teret mindenféleképpen meg kell rajzolni és itt most nem érzem azt,hogy ez határozott döntés lenne. Azt is hozzáteszem, hogy az is izgalmas lenne, ha az előterünk lenne kiemelve, az is ha a háttér, de valamivel el kellene kezdeni foglalkozni. Ami a tárgyi világot illeti, a jobb oldali mécses az, ami nekem ebből kilóg, a többi egyszerű és puritán dolog, az túl van díszítve ezekkel a vonalakkal. Én most azt gondolom, hogy ő az, aki a kakukktojás. Azt javasolnám, hogy a klasszikus csendélet megközelítést próbálgassuk. (hegyi)
értékelés: