Feladatmegoldás

"Már értelek. Mit érsz vele? A mult
tüntető menete elvonult,
a lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évszázadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt."
(József Attila)

Ebből a képből így arra lehet következtetni, hogy Vera talán maga ez a fa? Vagy a Vera egy nagymama lehet, aki ültette ezt a fát? Igazából nem lehet tudni, mert a kép több segítséget nem nyújt. Egy alsó gépállásból egy halott fa látható, de igazából a tájkép nincs annyira elemelve, hogy azt véleményezzem, hogy a barátom kategóriába egy szimbolikus üzenetet látunk, hanem továbbra is megmarad a tájkép, az utazási-nyaralási kép szintjén a kép, ezt én nem tudom elfogadni a barátom leckére, ez itt csak egy nyári tájkép egy halott fáról, és még a hozzá leírt hosszú verssel együtt sem tudom elfogadni. (szőke)

"Agyadból a tiltás fogalma
kihullana, és elfelednéd
azt a bemagolt, beidegzett,
belédnevelt sok kegyes leckét,
s föltámadna benned a rabló,
akit egy sejted burka rejtett, s ragadozó, portyázó vágyad
vihorászna, tombolna benned."
(Várnai Zseni)

Ha a figyelmem nem csal, akkor ez Taliándörögd felett a kerek fenyves, ahol egy ízig-vérig plen-air kép, a tájban magányos fenyők között egy ideiglenes ruhaszárítókötél a városi kultúra megjelenik, amelyen jól láthatóan egy férfi és egy női felső ruha van kiterítve száradni, és ezek a ruhák itt összekapcsolódnak. A férfi-női történet itt két látszólag jelentéktelen kis élettelen tárggyal de mégiscsak mesévé válik, és ez a mese itt az erdei háttérben hozza a szokásos Hityilova-i hangulatot. A vágy leckére szerintem egy konzekvens és adekvát verzió – a képből adódóan kicsit diszkréten, szalonképesen és szégyellősen meséli el ezt az üzenetet; nyilván valami családi kiránduláson a papa és mama is beleesett a patakba, és most itt szárítják a felsőruháikat. Egy jó hangulatú plen-air kép, aminek jót tesznek a többi fa miatt létrejövő hosszanti árnyékok, amik létrejönnek itt a pólókon, és ennek így van egy igazi természetkép hangulata, megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Egy talán napozóágy egy terasz, ahol lehetünk, és nyilván a tükör arra a torzulásra utal, ami a kép baloldalán a haj mellett látható, lehet, hogy az alkotó egy tükörből fényképezett. Itt ha a felső záró világoskékeket mint záróelemet tekintem, akkor egy ízig-vérig home-fotót látunk, annak minden dekomponáltságával. Most a középpontban női haj, homlok és a kis hajcsatok amik a tincseket összefogják a főszereplői a képnek, és a kép alsó szakaszában női szemek, szemöldök, máshová tekintenek, nyilván a tükröződés miatt a kompozíciót figyelik, hogy az hogyan áll össze. Miközben ez egy izgalmas utazási üzenetnek tűnik, pont az alsó szakasza nem eldöntött, hogy miért, mennyit vág le a képből az alkotó, miért pont ott vágódik, ahol. Itt a szemöldök alatt az orrcimpa még éppen látszódik, de már nincs benne az ajkak. Az optika torzítása miatt is a fejtető és a haj a főszereplője ennek az üzenetnek, ugyanakkor az erős nappali fény a fejformának nem ad különleges tónusértéket, és egy kicsit hezitálva, hajreklámszerűen látszik a fejtető. Nem érzem olyan erősnek a belső érzelmi átélését ennek a képnek, olyan, mintha kamerapróbálgatás lenne vagy magamról készített képek próbálgatásai közül egy kockát látnánk. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Szeretjük ezt a képet, Dani már kimondhatjuk, hogy nagyon erős grafikai jelekkel dolgozik. Tárgyszerűen felsorolva van egy úttest, egy zebra, és egy dió vagy gesztenye, vagy kis gömb. Ez egy nagyon érdekes filozófiai-történeti felfedezés, nagyon érdekes, hogy ugye keressük a gyereket ezen a képen, és csak a gyerek jele, ez az elgurult golyó, miközben a Danii jelzi, hogy az úttesten vagyunk, tehát ebből egy egészen drámai végkifejlet felé is elindulhat a fantáziánk, vagy akár efelé a snúrozás felé is, hogy a gyerek elment mert vacsoráznia kell, és otthagyta a labdáját. Ami itt felmerül, hogy a fenti résznél azt a zebracsíkot, ami félig van meg, én levágnám, hogy szürkével fejezzem be a képet, három zebracsík után, és ez így kompozícióilag is nagyon rendben van. Három disznó, és köszönjük szépen. (szőke)
értékelés:

Ez a leckém kétszeresen is 18-as: egyrészt a 18. lecke, a nyár témájába küldöm, másrészt a kép tartalmára (gyakorlatilag eléggé felismerhető) ráillik a 18-as karika. ;-) A folyadék segít a nagy melegben, hiszen általa izzadunk, aminek párolgása hűti testünket (vízhűtés), így bizonyos mennyiség esetén "virtuálisan árnyékol" is...

Itt igazából egy hetvenes évekbeli plakátot látunk, a Szyksznian Wandának voltak ilyen plakátjai, de akár egy mozgalmi plakát is lehetne, hogy igyál Salvus vizet és jöjj a kis-Balaton lecsapolásához, tehát az egésznek az alsó gépállás, az ellenfény, a Napot kitakarva látjuk ezt a kezet, és ettől az egésznek van egy munkásmozgalmi hangulata. Nyilván a plakátművészet a 1910-es, majd a 40-50-es években nagyon is tudatosan használt olyan beállításokat, olyan grafikai elemeket, amelyek mozgósítottak, magasztossá tettek egyszerű helyzeteket, kalapács, munkásember tartja a téglát, békekölcsön, Moszfilm eleje főcím, megemlíthetjük Uitz Béla plakátjait, vagy Berény Róbert Fegyverbe, fegyverbe plakátját – csak akkor azt kérdezem, hogy a nyár leckéhez és Gimesi András házi feladata, azon túl, hogy felemeli ezt az üveget és elindul ez az asszociáció és ez egy jó stílusgyakorlat, hogy plakátot készítek, hol szűrődik át, minősítődik át, hiszen most csak annyit kellene csinálnom, hogy grafikailag ráírom az akkori szövegeket, és az isten nem mondja meg, hogy ez nem akkor készült. Még a szöveghelyek is ott vannak rajta, és mindig mondjuk, hogy a ti belső történeteitek erősödjenek fel a munkákban. És az a kéznyom is hiányzik a képről, mitől lesz ez Gimesi Andrásos, mitől a te üzeneted? A plakátszemlélet mint irány jó, de én ezt a képet visszaadom ismétlésre. Figyelemreméltó, és esetleg elgondolkodhatsz azon, hogy a mostani plakátművészet is ezeket a mozgósító-elemeket használja, csak burkoltabban. Ezeknek az erkölcsi üzenetéről viszont érdemes lenne a fórumban vagy az estiklopédiában beszélgetnünk, több plakátjellegű anyag van, és ennek a nyelvezete, a hatásai fontosak, tehát egy jó téma az, amibe itt belecsippentettél, csak aztán kiöntötted a mosogatóvízzel együtt, csak ebben el kellene mélyülni. És még egy dolog a kompozícióról; nézzük meg egyszer ezt a Vera Muhina szobrot, és magát a mozdulatot vagy akár egy mai söreklámot is. Az egy függőlegesbe hozott, stabil helyzet itt pedig el van döntve a sörösüveg, és a kéz is picit oldalról fogja meg az üveget, holott a példák (Szabadság-szobor, Osztyapenkó) azt mutatják, hogy a mozdulatot az dinamizálja, ha a kéz a mozdulat előrefelé mutat. Tehát az üveget még lehetett volna dönteni, és a kézből még többet láttatni, hiszen az is fontos. (szőke)

Azt nem állítanám, hogy nem készítek többet, de mostanra kicsit elegem lett a csendéletfotózásból. Kicsit nagyobban itt.

Azt írja Feri, hogy kezd elege lenni a csendéletfotózásból. Kedves Feri. Dolgoztunk mi itt együtt a táborban csendéletekkel, amelyek hamarosan fel fognak kerülni az oldalra és a többiek is láthatják őket, én akkor ott próbáltam neked abban segíteni, hogy egy úton elindulj, erre te a következő képnél azt mondod, hogy kezd eleged lenni a csendéletekből. Hát szerintem picit korán adod fel a dolgot, és ezzel nem azt mondom, hogy most hetente három csendéletet be kell küldened, de én nem érzem azt, hogy elértél volna az út végére. Ennél a kompozíciónál nagyon érdekes az a játék, amit itt látunk, gondolom azt a hosszú expozíciós, fényfestős játékot látjuk megvalósítani, amit itt is gyakoroltunk, mégis, szerintem ezeknél a helyzeteknél, amikor a fényt kreatívan használjuk, tehát nem konkrét, fix megvilágítással dolgozunk, pl. főfény és derítés mellett, akkor mindig az a kérdés, hogy mivel mi állítjuk elő, mi mozgatjuk, használjuk a fényt, ezért a mi döntésünk az, hogy mit emelünk ki, és mit tartunk sötétben. Itt a kép közepénél nagyon erősen, majdnem fehérre égve, sziluettként jelennek meg a virágok, míg a szélén a virágok feketén, szinte bebukva a háttérbe látszanak, illetve alig látszanak. Már csak ha ezt a két részletet is vesszük, akkor is azt mondom, hogy nem eldöntött az, hogy most túlvilágítva sziluettekkel akarok dolgozni, vagy éppenséggel a túl sötéttel, mint egy low key helyzetet próbálok megmutatni. Így kissé esetleges, nem eléggé koncentrált, az a világíts, ami ha nem koncentrált, akkor értelmetlen is, merthát akkor miért nem egy lámpát használtam.
   És ez az egész onnan jön, amit a leirat is mond, hogy elfáradtam, abban, hogy feladatot csinálok, pontosan azt kellene elmosni, hogy feladat legyen, és visszatérni az élvezethez. Ezen a képen az látszik, hogy ez egy feladat, egy stúdium, a hervadt virágokból is az az üzenet jön át, hogy kínlódsz, küzdesz, mert valamit meg akarsz oldani, és elveszett belőle az élvezet. Abban a pillanatban, ahogy ezt újra megtalálod, és nem túl akarsz lenni egy feladaton egy lépcsőn, akkor megtalálod a csendéletet.
   Még egyet tennék hozzá, ez a váza, erről akkor is beszéltünk, hogy ez egy kicsi, borulékony váza, amibe próbáltunk belegyömöszölni ilyen hatalmas virágokat, ez ennél a képnél nagyon látszik, hogy arányaiban sem egy jó dolog, ezen is lehetne gondolkodni. A kezedben van egy kulcs, és a te döntésed az, hogy mikor nyitod ki vele az ajtót, én nem tudtam mást tenni, mint ezt a kulcsot a kezedbe adni. Mikor, hol, hogyan, mire használod majd, az a te dolgod; egyáltalán nem biztos, hogy csendéleteket kell vele csinálnod, a csendélet annyiból jó, hogy a száraz virágnak sokkal több türelme van, mint a Józsi bácsinak a szomszédból, tehát gyakorolni alkalmasabb a csendélet, mert nem fog orrbaverni, hogy tíz perce ott állsz és még egy kattintás sem történt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ez tulajdonképpen lehetne a vágy is, de inkább ide sorolom. Lehet, hogy a kép nem maxima laude, de minden benne van, amit nekem a gyep jelent. A melegséget, a puhaságot, a kényelmet, a sok szenvedést vele, és egyben az eredményt is.

Egy fekvő formátumú, esti-éjszakai képet látunk. A Lacitól régebben, talán egy féléve nagyon intenzíven érkeztek képek, aztán most újra kapunk tőle alkotásokat, és bár ezek a fényképek, különböző helyzetekben, napszakokban, utazásokon, erre-arra készülnek, de én eddig a Marczingós-féle gondolkodást eddig, amit tőle az estiskolán láthattam és amik az övéi, azt mindenfajta tematika nélkül kétfelé bontanám, az egyik azok a képek, amik nappal, szállodákban, itt-ott önportréként elkészülnek, és van egy másik vonulat, mintegy Doktor Jekyll és Mr. Hyde, egy másik történet, ami a mi számunkra akár egy titkos Marczingóst is megmutatnak, és ez a titkos rekesz ez az éjszaka fényeivel, az éjszakák létrehozta érzelmi állapotokkal foglalkozik. És lehet, hogy ’kilóra’ nem is olyan sok ez, ha valaki végigpörgeti a képeit, de mégis, ha megfigyeljük az esti fényekben készült alkotásait, lehet látni egy olyanfajta meditatív, megnyugvó, elcsendesedő érett-idős filozófiát, mint Arany János időskori verseiben, azok jutnak eszembe erről, egyfajta meditatív rész, ami a Marczingós-jelenségből a külvilág számára nem megfogható. Nem ezt látjuk, nem így ismerjük, azt látjuk, hogy egy pezsgő-mozgó személyiség és akkor jönnek ezek a képek, mint az esti borosüveg meg pohár a pici kis csillanó fényeivel, meg ez a gyep is, ahol azért egyértelműen látszik, hogy az alkotó kúszott-mászott itt a szépen nyírt fűben, feltehetően ha sejtjük, hogy hol él, a Bakonyban, a Balatonhoz közel, valamennyi pára ebben a nyári hangulatban is ott lehet, és érzi a néző, hogy a fotós mint egy desszantos kúszik-mászik a fűben, azt nem tudjuk, hogy a család mit gondolhat-láthat ilyenkor, hogy egy meglett szalonképes úriember a kertben csúszik-mászik, az is felmerül ebből, hogy a fényképezés az egy egészen furcsa delej, ami megváltoztatja az ember személyiségét, akkor is ezt kell mondani, ha a Laci csak letette a gépét a fűbe, mert valamikor csak oda kellett hajolnia, hogy lássa, mit fényképez, élességet beállítani, az egész attól, hogy a horizontot, a szemsíkot hová helyezi el, és ezt a kicsit amerikai stílusú éjszakai képet, és pont attól, hogy a fű az előtérben jelentőségteljesen életlenül jelenik meg, attól az egészben van valami fura érzelmesség. Talán lehetne mondani, hogy kellene ide az előtérbe egy sünike, aki kikacsint ránk, vagy kisegér vagy cickány vagy egy locsolócső-darab – de mi van, ha abban a pillanatban az éjszaka által segített egyedüllét megadja ennek a történetnek a meditatív állapotát. Mert ez a kép elsősorban, és a cím is erre erősít rá, a Marczingósból kevésbé ismert, meditatív, merengő, neadjisten romantikus és érzelmes embert mutatja meg. Ezért tartom ezt a képet jónak, és ezért vagyok bizonytalan abban, hogy a Marczingós kezenyomát kellene a leckében meghagyni, mert itt szerintem attól függetlenül, hogy őt, ill. a hozzátartozókat itt nem látjuk, mégiscsak az ő üzenetrendszere látható itt. (szőke)
értékelés: