Fénytojás
Még egy kitömött állat.

Még mindig jó az ötlet a kitömött állattal, a fénytojás is jó, de a megvilágítás nem tökéletes. Annyira erős a fény a madár alatt, hogy maga a madár bebukik, tehát egy pici élfényt, derítést kellene neki adni. Picit a fészek is lehetne játékosabb, szóval azt mondjuk, hogy ismétlés! De azért ez is kap két disznót, csak jó volna, ha megcsinálnád az ötletet úgy is, hogy kipróbálod, amit mondtunk. (szőke)
értékelés:

Tüzes Angyal III
Jobbra Bozsik Yvette

Kedves József! Sokszor tértünk vissza már, és nem elsősorban Bozsik Yvette miatt, akit esetleg ismerünk is, bár lehet, hogy ha Bozsik Yvette-et megkérdezed, azt mondja, hogy nem ismeri Szőke Andrást, de az a fontos és az a jó, és az kapott külön értékelést, hogy keressük magunkban a történeteket és nem Bozsik Yvette-et szeretném értékelni, nem az ő történetét szeretném megismerni és nem azt, hogy jártál-e színházban, hanem a saját történetedet keressük a te képeiden keresztül, ha megtisztelsz vele, és ez éppúgy érvényes a többiekre is, tehát az ötös lecke azt gondolom sokkal több már, mint egy portré, és nagyon örülnék, ha nem egy színházi fotót kapnék a nem tudom melyik alternatív színház részeként. Igazából azt kérném, hogy ismételd meg ezt a leckét, mert ez Bozsik Yvette vágya és nem Kepes Józsefé. Félre ne értsd és ezt fontosnak tartom elmondani: mindettől függetlenül a kép jónak mondható, bár a hölgy lábán a fény térd alatt zavaró, bár a lábak csonkolása indokolatlan, de szép a fény és szép a fátyolszerű mozgás. Tehát nem a munkátokat szeretném leminősíteni akkor, amikor a leckék pontosítását kérem, hanem arról van szó, hogy mi rátok vagyunk kíváncsiak, veletek szeretnénk együtt dolgozni, játszani, tanulni és a ti érzéseitek foglalkoztatnak, nem valami idegen dolog tükröztetése. Szóval a kép ha lenne színházfotó, két disznós lenne, de most ne haragudj meg érte, hogy azt mondom, ismételd ezt a leckét a saját vágyaddal. (szőke)

Bóbita 2008
tavasz vetkezik a télből. vagy fordítva?

Itt egy fotóban megfogalmazott filmverset látunk, azért is használja az alkotó a szendvics, vagy egymásra emelt különböző képrétegek összeépítését, gondolok itt a matyóládika virágmotívumára, vagy a disznóölésből félig látható megpörzsölt állattorzóra és a számomra meghatározhatatlan háttérfelületekre, mert ez egy asszociációs összeg. Erre utal a cím is, gondolom, azért, mert "Bóbita bóbita álmos, körben az angyalok ülnek", erről nekem Bódy Gábor Psyché című filmje jut eszembe, ahol szárnyat igéz a malacra, röpteti és kikacagja, és tényleg ott kidobálnak az ablakon egy disznót, vagy többet, és ráadásul még a képhez tartozó képaláírás is egy új asszociatív réteget hoz. Összességében a képre azt tudom mondani, hogy ez egy szubjektív asszociációs üzenet, mivel nem tudom megfejteni a kódjait ezen túl, hogy elénekeltem ezt a dalt, csak azt kell feltételeznem, hogy abban az asszociációban, amiben az alkotó küldte a témát, nyilván tényleg ez jelenti a tavaszt az alkotónak. De nem nekem, és nem azért, mert nem akarom elfogadni ezt tavasznak, hanem azért, mert olyan rejtett kódokkal dolgozik a kép, amiket nem tudok megközelíteni. (szőke)
értékelés:

Részlet...

Öröm, ha valaki újra kezdi a leckéket, hiszen új értelmezések is megjelenhetnek ahogy telik az idő, és ez mindenképpen megér egy disznót, bíztatásként. De a kép sajnos nem az, amit Barától várnánk. Ha azokat a képeit nézzük, amiket a kerítés mögött készített a barátnőjéről, akkor minimálisan azt a szintet jó lenne tartani. Miért bemozdult, miért pontatlan, miért a varrásnyomon van az élesség, ha az ékszer fontos, akkor miért nem az van kiemelve, értem én, hogy minden ellen lázadunk és mindenben avantgardok vagyunk, de ez nem jelentheti azt, hogy pontatlanok vagyunk. Az alkotótól láttunk már pontos fogalmazásokat is, a fél kézzel gyorsan odatett megoldást tőle nem fogadjuk el. (szőke)
értékelés:

Ghost Dance III.
Amikor a víz visszanéz...

Nem tudom, mi az a két kis fekete pontocska, talán ha utólag került a képre, akkor meg kellene próbálkozni nélküle. Ugyanis a víz felülete elegendő lenne a mozgás érzékeltetésére, mondjuk talán azért picit élesebb is lehetne a kép. Szóval az irány nem rossz, csak az általunk verbálfotónak keresztelt helyzeteket kellene úgy megoldani, hogy ne kelljen magyarázni ahhoz, hogy a néző megérthesse, mit lát. (szőke)
értékelés:

Műfelhők Zsoltnak

A barokk imaház, amely le van fényképezve és mellette a korpusz a jobb oldalon nagyon szép fényben lett fotózva, a jobbb fölső sarokból kapja a fényt ez a felület, amitől nagyon szép lesz a bejárati része az imaháznak. Innentől két irány van. Ha ez egy kollázs, akkor azt kell mondjuk, hogy mivel pontosan lehet következtetni arra, hogy a megvilágítás honnan érkezik az épületre, így a kollázsban egy olyan háttér ég van felhasználva, ahol a fény, ami az égből érkezik, akkor ott egyértelműen a fény forrása az épület mögött kavargó felhőzetből érkezik. Egyszerűbben mondva ezen a képen két Nap van. Az ötlet jó, de érdemes lenne, ha ez nem volt tudatos cél, odafigyelni erre, olyan szórt fényt választani az imaháznál, ahol nem ennyire konkrét a valódi fényforrás az épületnél. A másik vonal, ha ez nem kollázs, hanem a valóság kimetszett felületében ez a felhőjáték így jelent meg, akkor azt kell mondjam, hogy a fotós szemének, kiválasztásának kell lennie az irányadónak. Mindenképp, ami az imaház mögött jelentkezik, felkavarja a kép egészét, már csak megformáltságában is, mert a háttér egy kavargó fátyolrengeteg, az előtér meg tele van konkrét motívumokkal. Két részre válik a kép ezáltal, van ez a furcsa háttér, ami szerkezetében előbbre kívánkozik, mint az imaterem, a kettős párharcból tulajdonképpen a felhőrendszer előbbre lép, mint a tárgyakat körbehatároló előtér és az ott lévő formák. Ezáltal az egész kép nyugtalan, a két felület helyzetet kér és folyamatosan viaskodnak. Ez nem tesz jót a képnek. Abban az esetben tényleg érdemes elgondolkodni ezen, ha ez a kettősség belülről fakad. Ha az épületet nézem, akkor megvan a tavasz lecke, de így most ez a kettősség megzavar. Mi legyen, Feri? (szőke)

Ghost Dance II.
Ez így már - szvsz - nem felel meg a mozgás leckéjére, így marad szorgalmi.

Bár mi kértük az ismétlését ennek a képnek, de azt kell mondjuk, hogy nem lett megoldva a kérdés. Talán az is probléma, hogy az árnyék, és a fő téma ennyire össze van mosódva, talán ha az árnyék lenne a fontosabb és a konkrétból csak ízelítő, többet tudnánk meg, de ez a kettősség a szürkés elmosódottság miatt gyengül, erőtlen. Könnyen ráfoghatnánk, hogy ez egy absztrakt kép, de mégis jó lenne pontosítani az üzenet célját. (szőke)

kukucs... Kikirics
Hívószavak: napfény, öröm, fény...

Igazából itt egy portrét látunk, alapvetően amit látok a képen, az egész képre egy zöldes tónus jellemző, mintha egy fátyolként rajta lenne a képen, és ha nincs is rajta direkt, akkor is a mögötte lévő keki színű tapétafal nagyon domináns a szemre elhelyezett pitypangok virágjával és most így az egész képet ez a sárgászöld uralja, ami nem feltétlen egy dinamikus szín, hanem inkább valami csökkentett ha nem is melankólikus, de kesernyés ízt ad a képnek. A két virágszirom egy geg, amitől humorosnak kellene lenni ennek a képnek, de valamiért mégsem érzem oldottnak és könnyednek a képet, hanem olyan, mintha egy csak az ötlet kedvéért kimódolt helyzet lenne, nem a tavasz kategóriájában érzem ezt a képet. A szín, a szűkre vágott kompozíció, szóval olyan, mintha nem egy játék lenne ez a csillagszem. A fal reflexel az arcra is, a kéztartás is problematikás, szóval bár lehetne ez tavasz is, de így ez most nem áll meg. Mivel Barát jó fényképkészítőnek gondoljuk, ezért ismétlésre kérjük. (szőke)

Önarc tavasszal feleséggel és festett cseresznyével
Nem mentegetőzésképpen, de mint az elsőt, ezt is később máshogy is szeretném megcsinálni.

Nagyon szeretem ezt a képet. Elsősorban azért, és nem a technikát keresem rajta, szóval azért, mert anélkül, hogy tudnék valamit az alkotóról, nagyon is feltáró jellegű a kép és hosszú és fontos üzeneteket is meg lehet tudni a kép kapcsán, róla, történeteiről és a kapcsolódó történetekről. Mik ezek a képi kódok, ami alapján lehet tájékozódni? Feltételezhetően a bal oldali résznél, ahol a cseresznye lóg az alkotó fölött, magát az alkotót lehet látni, egy ilyen nedvzöld színű pulcsiban, kezében a géppel, jobb oldalon mint egy látomást, vagy palackból kiszálló szellemet, de sokkal nagyobb méretben a címben is említett társat, aki körül folyamatosan szétrobbannak az aranyeső minták. Nagyon érdekesen jelen van mindenfajta üzenet, ami az alkotót ábrázolhatja. (szőke)
értékelés:

Figy!
Tükröm, tükröm mondd meg bátran!
Osztályfőnök úr!

Érdekes, ha valaki elkezd foglalkozni azzal, hogy egy tévéből exponál ki valaki valamit, de ez igazán akkor működik, ha a képernyőn kívül is kerül a képre valami, mondjuk a környezetből, abból a miliőből, ahol a képet nézik, mert ez ad igazi tartalmat hozzá. (szőke)

Estebéd

Nagyon érdekes üzenete van a képnek, szorgalmi pont megvan. Nekem igazából erről a képről valójában a Kex együttes Család című opusza jut eszembe. (szőke)
értékelés:

Kint

Szabadon

Nem érezzük indokoltnak, hogy mitől van döntve a kép, jó a lakkozott ajtó háttér, ami felerősíti a ruha és a haj színeit, de a vaku nem jó, hogy a csónaklakkot szétégeti, nem érzem indokoltnak, hogy mitől kell dönteni a képet, a másik, hogy ezt a képet valószínű nem te, hanem rólad készítették, azért a második leckére már azt kérnénk, hogy magatok dolgozzatok magatokkal. Ez így egy albumkép magadról, személyesebb második leckét kérünk, ismétlés. (szőke)

Bezárva
Kitörésre várva...

A gesztus és az üzenet pontos fogalmazás és jó ötlet a szék a bezártság érzékeltetésére. De a könyököt vagy erősebben vágnánk, de akkor elvész a gesztus, vagy ha fontos, akkor kérnénk a könyököt. Az arcon lévő árnyék, ha kicsit mozdítasz a fejeden, akkor eltűnne és jó lenne. (szőke)
értékelés:

Fülembe suttog
hívószavak: napfény, fák, lányok

Ez egy demerungos kép, vakuval. A kép elsődleges érdekessége, hogy az alapvetően sötét háttérben megvillanó kisebb virágfoltocskák jelennek meg a kép bal alsó sarkában és a női alak ruházatán is ilyen vibráló rajzolatok vannak jelen, ugyanebben a rendszerben egy elszáradt pipacs formái, ezek a ritmikák folytatódnak a karperec díszítésein és a kézbe vett, fül mögé tűzött virágban. A kép furcsasága, ami az érzékiséget jelzi, ami nyilván a vaku fényei miatt még erőteljesebbnek tűnik és az egészben van valami seherezádészerű, ugyanakkor azt érzem, hogy mint ahogy már más üzeneteknél is, talán ezek nem kellően tudatosult és elhelyezett formai szimbolikák. Egyszerűbben fogalmazva, valószínű véletlenszerű, hogy a hölgy dekoltázsa erőteljesebben látszik, talán a mozdulat és a vaku hatása miatt, határmezsgyén mozog az egész. Egyszerre olyan a kép, mintha szűzies lenne, de mintha örömlány is lenne, egyszerre van benne a tartózkodó romlatlan és a kihívó provokatív, mindez a dekoltázs miatt, szóval a kérdés, hogy miért vetet a fotós fel a modellel egy ilyen ruhát, amikor így ez a megoldás formailag egészen más irányba vihet minket. Ha pedig ez volt a cél, akkor fogalmazzunk pontosabban ebben az irányban is. (szőke)

Egy köldök emlékei
Magma Tűzszínház Fringe fesztivál Budapest 2008. Nekem a vásznon látható fényköldökből mintegy emlékkent vetül ki a férfi nő páros mégpedig egy másik tükröző köldökpontra így a tükrözött fények mintegy körbezárják az emberi tüzet aminek az ősforrása legelöl még látható

Lásd mint előbb, emlék, primer, a kép a leírtakat nem tartalmazza, az a benned lezajló értelmezési metafora lánc, de akkor AZT kell a képre tenned, tehát akkor készíts egy beállítást otthon, amin az élmény hatására meg is történik az, amit itt most csak leírsz. (szőke)