Feladatmegoldás

Klári néni
"Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle új van."
Szabó Lőrinc

Tőle tanultam a csuhébaba készítést.

Én nagyon szeretem ezt a Klári nénit; tudom, vannak hibák, és azokat el fogjuk mondani, de én nagyon szeretem ezt a képet. Ez egy nagyon kedves kép, ami egy nagyon fontos kapcsolatról beszél, és ezt én ezt teljesen el tudom fogadni. Az Anitának abban szerencséje volt, hogy valószínűleg egy árnyas fa alatt lehetett ez a helyzet, és az arcnak nagyon jót tesz ez a fajta fényjáték; ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, itt vannak olyan problémák a képpel, amik miatt ha van rá mód, én kérném az Anitát, hogy ezt a képet ismételje meg. Pl. ott van, a Klári néni fejéből kijön egy bot. A másik pl., hogy a Klári néni feje mögött az ég és minden teljesen ki van égve, és ettől elveszti minden térbeliségét a történet, mert olyan, mintha egy sátorponyva elé odaállítottuk volna. És aztán még... hát az arcon még nagyon szépek a fények, azt mondom, hogy a hajon, hát igen, szóval a fényekkel még lehetett volna játszani, hogy a Klári néni az nem csak a Klári néni, hanem amit az Anita is leír itt, hogy tőle tanulta a csuhébaba készítést, és ez a hölgy itt pont valami ilyesmivel foglalatoskodik. És ez azért ilyen bátortalan, amit mondok, mert pont a kezén, amit éppen ő ott csinál, ott nem nagyon van fény. És a szemébe is kerülhetett volna egy kicsit több fény – és ezeket könnyű megoldani, egy alufóliadarab, egy tükör, egy tükröző felület, bármi ami a fényt deríteni tudja, ezekkel lehetett volna ezekre a pontokra még adni fényt. Hogy ezeket a pontokat kiemeljük. Merthogy itt a Klári nénivel a kapcsolata a csuhábabakészítésen keresztül indult el, és ezt fontos lenne megtartani. És ugyanezért pl. a Klári néninek a kezébe nem vágok bele. Tehát ez egy furcsa dolog, az egyik elemzésnél már erről beszéltünk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, amikor valakit a barátunknak tartunk, akivel szoros kapcsolatban vagyunk, és akkor egyszer csak a fényképezőgép elé kerül, szeretnénk megörökíteni, dokumentálni, valamilyen érzelmi helyzetet róla közölni. Ilyenkor az ember magát át kell, hogy helyezze egy másik szerepbe, és azt a fajta érzelmi kötődést, ami egyébként megvan, egy picit a háttérbe kell tudni szorítani, mégpedig azért, hogy ezek az érzelmi töltések ne vonják el az alkotás közbeni figyelmet arról, amiről akarunk beszélni. Merthogy pontosan ezek az érzelmi töltések azok, ami miatt az ember ilyenkor nehezebben figyel oda, és elkapkodja a dolgot, mert annyira nagyon szeretné megcsinálni a képet, megmutatni, hogy mennyire boldog és örül ennek az embernek – miközben pont ettől a nagy igyekezettől válik dekoncentrálttá a munka. Úgyhogy én ezt viszaadnám ismétlésre. (szőke-hegyi)

Titkok kertje

Ugyanazon az irányon megyünk, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire örülök, hogy az András elkezdte ezeket a tereket, helyzeteket felfedezni, itt valószínűleg egy hosszú expozíciót látunk, erre utal a faágak speciális bemozdulása és a barnássá égett ég is, ami jellegzetesen az esti képek sajátja szokott lenni. Nagyon jónak tartom a kompozíciót, nagyon rendben van, hát azzal sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy a villanydrót ott van, sajnos ilyen a mi épített környezetünk, hogy ilyen hülye drótokkal vagyunk körülvéve. Amit tanácsolnék az Andrásnak, az a megvilágítás és az expozíciós idő megválasztása, hiszen itt két fő fényforrást látunk, ami mesterséges fényt ad, az egyik ennél a lugasszerű résznél van, a kiskapunál, ott van egy nagy reflektor, vagy mi, majd beljebb a kancsót tartó szobor irányában, jóval beljebb van egy másik fény – és talán erre az egészre még rá is segített egy kicsit vakuval. És én azt mondom, hogy egy kicsit kevesebb fényenergia is elég lett volna, mert ezek a terek sejtelmesebbek tudtak volna maradni. Nem tudom, az András hogyan állította elő, de még az is lehet, hogy ezekkel a steklámpákkal rohangált a kertben, de szerintem ha ez az ő kertje, vissza tud oda menni, és addig, amíg még vannak ezek a lombok, hogy kitegye oda a fényképezőgépet, nem zavar vele senkit, és ezzel a fajta játékossággal elkezdjen még vele foglalkozni, és többféle variációt csináljon. Ügyelve a fényekre, hogy azok erősítsék ezt a fajta üzenetet, amit akar mondani. Úgyhogy ez két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szitakötő
Szintén a kedvenc oszlopom tetejéről ;)

Szerintem ez nem szorgalmi. Nagyon is jól lehet látni a szitakötőt, meg egyébként is, ez a kép a nyár kategóriájába kerül át. Nagyon jól asszociálható a kép ezzel a fekete-fehérrel, a felső gépállással, a bicikli kerekével, Béla kalapjával – tényleg ez az a mesebeli szitakötő, ami a Béla lelkében ott lehet, úgyhogy én ehhez olyan nagyon sokat nem is tudnék hozzáfűzni; az asszociáció vizuálisan tökéletesen kódolható, a nyár kategóriájában abszolút három disznó. (szőke)
értékelés:

Jómagam
Hát, jelenleg ezt tudtam kihozni magamból egy fáradt nap után!

Két dolog, ami nekem fontos, az hogy a kép gondolom otthon, a nagyszobában készült, azt nem tudom eldönteni, hogy tükörből, vagy a gépet maga előtt elhelyezve készíthette ezt a képet – és azért is mondom a tükröt, mert valamilyen roncsolás vagy sérülés az ott látszik, a szakállnál meg több helyen is kis életlenségek vannak, porszemcse vagy foltocska. Viszont az egész kép tekintetében az a fehér folt az eléggé uralkodó, azt meg kellett volna nézni előbb. Nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy alsó gépállásból fényképezi magát a Csongor. Nagyon szigorúnak, fáradtnak tűnik ezen a képen, és nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a vél vele, hogy egy ilyen szobor vagy manifesztumszerű jelenség lenne. Ez az én szubjektív véleményem - így Szőke.
Én még azt mondom, hogy vonatkoztassunk el az arctól, és nézzük a formákat. Ugye vannak ezek a hasábformák a háttérben, balról növekvő méretűek, aztán a jobboldalon van egy ilyen trapézforma, és ebben a térben ezek adják a kép bázisát, és ebben a helyzetben egy ovális formaként jelenik meg az alkotó, és énszerintem ez egy jó meglátás, hogy ezekben a szögletes és kemény formákban helyezi el az arcot, és a megvilágítással ki is tudja emelni; bár ugyanabban a tónusban van az arc és a háttérben lévő fák vagy lambéria vörösese, és mégis a fény ki tudja ebből mozdítani az arcot, és ezt én a kép egyik erényének tartom. Kompozícióban a dolog rendben is lenne, itt szerintem csak a gesztussal van gond, úgyhogy én megadnám erre a Csongornak a két disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lakóház felújítás

Anita, itt is azt mondom, hogy jó az, amit meglátsz, de egy kicsit mozdítanám a kamerát, hogy a kovácsoltvas rózsa és az újbarokk forma az egy picit tagoltabb legyen, én egy picit továbbmentem volna jobbra. Másrészt én ezt már többször mondtam, hogy más időpontban kellene fényképezni, amikor a fények jobban tagolják ezeket a tereket. Amikor más fényt kap a háttérben lévő nem is tudom épített, vagy felújított, álbarokk épület, és amikor az előtérben lévő színpadi rózsa is kap egy másik fényt. Nagyon jók ezek a megfigyeléseid, csak nem a megfelelő fényviszonyok között fotózol. (szőke)
értékelés:

Éjfél körül

Több izgalmas kérdést vet fel ez a kép. Egyrészt ez a tekergő talán kicsit párás kis utcácska a köveivel, kavicsaival, ami ide a sötétbe hozzánk beérkezik, másrészt ez a reflektorral megvilágított, díszletszerű, golgotaszerű fal, és a fal alatti nyilván ott valami tehetősebb ember lakhatott, hiszen három vagy négy ilyen oldalrézsű van ott, ami visz bennünket a modern terméskőből rakott, kvázi barokk díszítéssel, mint egy emberi alak megjelenő obeliszkformához. Van az egészben valami furcsa golgotaszerű hangulat, ami nagyon jó, és van az egésznek valami költőisége. Nagyon jó tájképnek tartom, jó képnek érzem. Azért, mert noha nincsenek benne emberi alakok, mégis van valami érzelmessége. Nyilván ez a sárga, ez ebben a sötét felületrendszerben jól uralkodik ezzel a megvilágított obeliszkkel, ami tényleg olyan, mint egy emberi alak. Nagyon jó, hogy itt az előtérben van egy alig látható fatörzs, ami aztán itt ezt az árnyékot veti, talán még az ágaival kicsit be is sötétítve ezt az előteret. Nekem ez egy háromdisznós kép. Annyit azért én még mondanék a Ferinek, hogy a fatörzs után én nem hagytam volna folytatódni a tájat, tehát én ott vágtam volna. De ha ott belevágsz, akkor az út íve, ez a furcsa kacskaringó, akkor abba is belevágsz, elvágod a jobb alsó sarokban ezt a fénypászmát.
Ugyanakkor én egy picit el vagyok keseredve, meg haragos is vagyok, mégpedig azért, mert itt van most két kép, ott van, hogy szólj hozzá, és senki nem szólt hozzá ezekhez a képekhez. Szóval azért lányok, fiúk, ha valaki feltesz ide nekünk egy munkát, az azért teszi, hogy ezt nekünk megmutassa. Ezért én azt szeretném kérni, hogy ne csak azokat a labdákat csapjátok le, amik nagyon egyszerűknek tűnnek, és egyszerűen lehet róluk beszélni, hanem ezeket a képeket és az alkotókat is tiszteljétek meg azzal, hogy leírjátok az érzéseket, amiket kiváltanak belőletek, mert azt nem tudom elhinni, hogy a sok érzékeny és odafigyelő alkotó a másik munkájára ne tudna mondani valamit azon kívül is, hogy szép vagy jó, tehát én szeretném kérni, hogy szóljatok hozzá a képekhez. Itt van ez a kép, augusztus 22 óta ezen az oldalon, és hát ez egy picit elkeserít. Az alkotónak is segítetek vele, ha beszéltek a munkájáról, mert ő ezt meglátta, odament, felvette... pont. (szőke-hegyi)
értékelés:

1889
1889 – Világkiállítás – Franciaország – Párizs

Sanghajban amikor megépítették a valakinek a valamijét, aminek a képét látjuk itt a buddhista figurával a tetején... merthogy van benne egy ilyen megközelítés. Van bátorság benne, hogy az Eiffel-torony alá beáll, és azt mondja, hogy neki az út az Eiffel torony. Számomra az még az izgalmas, hogy aki volt Párizsban az tudja, hogy az Eiffel torony és a Champs Elysées, tulajdonképpen a Défense és a Grand Arche részig egy egyenesen van, ha nem is egy utca, és ebben az az izgalmas várostervezésileg, hogy a Grand Arche az az új modern városrésznek az a kockája, és az Eiffel torony az a másik, és a kettő között van vagy tíz-tizenöt kilométer, és jó időben ugyanígy át lehet látni, és pont ugyanezt lehet látni, hogy van egy iciri-piciri Eiffel-torony, mi állunk a másik oldalon, és van közte egy város, de mégis olyan, mint egy sugárút, közben mégiscsak ezt a fajta irányt érzékeljük. Tehát azzal a döntéssel, hogy a horizontot így megbolondította, egészen jó asszociációkat hoz. Egyetlen pici kis megjegyzés, hogy itt nem tökéletesek a párhuzamosak, tehát ez azért valamilyen szinten korrigálható lehetne egy picit. Három disznó. Nagyon nehéz dolog az Eiffel-toronyról képet csinálni, annyian csináltak már. Valamiről, ami ezerszer végig van fotózva, ez egy nagy vállalkozás, hogy mer valaki erről képet csinálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csalfa

Én szeretem ezt a képet, nagyon érdekesen van vágva, és egy nagyon jó gesztust talált meg a Bara, nagyon jól figyelte meg a fényeket és finoman dolgozik velük. Talán egy picit nekem lent szűk, ott a kéznél kellene egy picit több, és mindjárt dinamikusan mozog ott a kéz, és a szem közötti játék, de egyébként abszolút jó iránynak tartom, és nagyon örülök annak, hogy ezeket a megfigyeléseit megosztja velünk és ezt én nagyon köszönöm. Annyit tennék hozzá, hogy véleményem szerint az a szituáció, az a helyzetgyakorlat amit itt most látunk, az azt bizonyítja, hogy a fotós és a modell között van egy nagyon szoros kapcsolat. Természetesen privátim sejtheti az ember, hogy a Bara kisgyerekét láthatjuk itt a képen. Ugyanakkor meg kell, hogy jegyezzem, hogy a nagyon szoros emberi kapcsolatoknál, így a barátságnál is fedezhetőek fel ilyen finom, intim játékos helyzetek. Úgyhogy én azt javaslom, hogy ezt a képet a barátom kategóriájába helyezzük át, és abban pontozzuk, ott három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Eger

Egy nagyon fontos döntést hozott az András, hogy a képet ebben a tónusban és színvilágban tartotta, merthogy a realitásból amit itt látunk, a borospohár, a másik borospohár, a fogpiszkáló, a tányér, tehát elmentünk vacsorázni valahová, jól éreztük magunkat, és hát nekem úgy tűnik, ez már az ebéd utáni helyzetnek tűnik nekem, tehát a helyzet konkrétságát pontosan ezzel tudta átemelni és egy hangulatot belehozni, hogy ennyire minimálisra vette a tónusterjedelmet, ennyire sötétben és finoman érzékeltetve a formákat, dolgozott. Az egyetlen egy kérdés, ami bennem felmerül, az az, hogy itt megint a kompozíció és az elhelyezés az, ami kérdéses, ugyanis itt most főszereplőnek be van téve ez a pohár, miközben a háttérben lévő formák fényjátéka nem indokolja, hogy a kompozíció ennyire centrális legyen, és függőleges irányban is a kép felső részén van egy ujjnyi rész, ami mondjuk alul, ha megmarad a pohár talpa, az jót tett volna, még egy ilyen csillogás létrejött volna – tehát szerintem nagyon jó a meglátás, amit az András észrevett, és örülök neki, hogy ilyen mélységekbe indul el, és azért nem is vonok le emiatt egy disznót, merthogy én várnám a folytatást, és ezzel szeretnék neki úgymond kedvet csinálni, hogy folytassa ezt a fajta munkát, és ezt a fajta figyelmet, amit most ezen a képen látunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kacsint

Igenis van a Barának humora. Igenis, a Bara egy szatirikus, nemcsak keserédes, hanem humorral is létező személy. Azok, akik esetleg a humornak ezt formáját tudják, bírják alkalmazni, azoknál az feltételezhető, hogy előképekkel dolgoznak, az előképek megfigyelésekből építkeznek, ezek a megfigyelések a személyiség nagyítóján átszűrődnek, aztán létrejönnek belőle az üzenetek. Szerintem jó humort akkor lehet létrehozni, hiszen a humor csak üzenetként fogható, hogy a befogadó szereti-e, nevetnek-e rajta, mosolyognak-e rajta, megérinti-e őket, hogyha előtte ott van a megfigyelések hosszú fájdalmának a sora. Ugye a cím az arra utal, hogy ez az egész olyan, mintha egy élőlény, egy személyiség lenne ez a redőny, ez az aszimmetrikus virágláda, és ez az egész kicsit olaszos felület. Én nagyon szeretem ezt a képet, még úgy is, hogy a képen belül egy belső keret van, nekem ez egy nagyon szimpatikus kép, három disznós. Olyan ez a kép, mintha Polaroid lenne, annak vannak ilyen keretei. Nagyon szép az az okkersárga ott, a redőnyön. És még egy dolog, hogy nagyon jól érzi a Bara azt a tömegelhelyezést, ugye ez egy hármas osztatú kép függőleges irányban, és ahogyan a nagyobbik rész és a kisebbik rész mintegy közrefogja azt a középső részt ott, nagyon jól érzi ezeknek a tömegeknek az arányát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Napfürdő
Nem szoktam napozni, de néha jólesik megfürdetni az arcomat a fényben. :-)

Hát, a Mácsai Feri megnyalhatná mind a tíz ujját... én azért szeretem ezt a képet, mert – nem tudom, hogy kell ilyen képet csinálni, mert nem vagyok fotós – mert őszinte. És ott van az a fajta gondolkodásmód, az a fajta állapot, az a kiterjesztés, az a fajta vágy, pontosan megfogalmazva abból, hogy itt is az arc, a fej, egy alsó gépállásból, mint egy furcsa trón vagy angyalfigura, ami így besuhan a képbe, mintha ő fújná ezeket a felhőket. Van az egészben egy nagyon spanyolos vagy portugálos, barokkos hatás, Velazquezt lehetne itt említeni. Nagyon izgalmas az, hogy egy ilyen dekomponált képet hozott létre a Nóra, és én ezt nagyon szeretem. Meg lehetne jegyezni még, hogy ha a Björk látná, akkor lehet, hogy valamelyik albumára akár használhatná is ezt a képet. Szokott az albumaira fotókat használni, azt hiszem. (szőke)
értékelés:

Én is tudok

Szőke: Mit tud a Vera? Hegyi: Én nem tudom, hogy mit tud, de ettől függetlenül szeretem ezt a képet. Hogy mit tud? Beleugrani a vízbe, vagy repülni, nekem ebben megvan egyfajta báj vagy humor, és az előzőhöz hasonlítva, amit ugyanezen a helyszínen csinált, ahhoz képest nekem ebben van meseiség, hangulat, történet. Szőke: Ez ugyanaz a helyszín, itt most ült le, miután megcsinálta azt a másik képet. És ez egy fontos döntés, hogy pontosan attól, hogy megvan a táj, hogy megvan a perspektíva, megvannak a hullámok, és ettől a térérzetünk megnőtt, és jobban tudjuk azonosítani a helyzetet, míg az előzőnél ez mind elveszett. Ez egy háromdisznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karom
Ilyen a karom. Nagyapámé volt ilyen.

Én nagyon szeretem ezt a képet- mondja Szőke. Én meg annyit akarok csak erről a képről mondani - így Hegyi -, hogy azért itt van egy kicsi pontatlanság benne; a Gábor azt mondja, hogy a karom, ilyen a karom, nagyapámé volt ilyen, miközben az élesség a kézfején van, ami nagyon szép, csak akkor, hogy is mondjam, ha ennyire kis mélységélességgel dolgozik, és mondom, ez nagyon szép, meg a fények is nagyon jók, akkor egyrészt talán nekem a kép jobb oldalán jó lenne befejezni ezt a kézfejet, merthát most elég furcsán van csonkolva, másrészt meg nem biztos, hogy a karom a címe, mert hát ez a kézfejemről szól. Egyetértek, két disznó, mert az a vágás az csúnya, mondja Szőke végül. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sajátos modernizáció

Salföldön van egy remek kiskocsma, ahová betört a technika, és a HD adás varázsa
Én nagyon szeretem ezt a képet, de a sajátos modernizációhoz kötődő felirat, Salföldről beszélünk ugye, ami egy híres pici kis faluról, ahol ugye az elmúlt 20 évben egészen különleges olimpiák és minden más zajlott, a Balaton környékén lévő kis falu - tehát nyilván az elsődleges üzenete ennek a képnek a szürrealitás, az etno, a népi és a modernizáció keveredése. És itt több sík is megjelenik és keveredik, az 1800-as évektől elkezdve a 60-as évek műkő csempéjéig, a kiállítási képek a háttérben, a televízió a szatelit és a speciális szatelit... minden egy ilyen pop-artos megközelítésben van jelen, de szerintem nem elég tág ez a kép. Tehát az, ami ezt a furcsa, eklektikus állapotot még jobban erősítené – márpedig ennek a képnek ez az elsődleges humorforrása – ahhoz többet kellene látni a környezetből. Hogy ez a szürreális szituáció, ez a vasalógép, amin át kell ereszteni a ruhákat, ezen ez a szép új televízió az olimpia eseményeivel még szembeötlőbb lenne, ha tágabb lenne a kép kompozíciója – még esetleg a tekerőkar vége is látható lenne. És még egy dolog, ami eszembe jut, a nézőpont, a horizont megválasztása. Mert ebből a tárgycsoportból a fotósnak a dolga eldönteni, hogy mi az ami fontos. Mert ezen a képen most minden egyformán fontos, miközben ha a fotós legugol, akkor máris más értékbe kerül ez a tárgy, ez a vasalógép. És itt eszembejut Marcel Duchamp is, aki hétköznapi tárgyakat emelt ki, emelt a művészet szintjére, és ebből hozott létre egy szürreális megközelítést, de ehhez az is kell, hogy ezeket a tárgyakat megfigyeljük, és meg is tiszteljük azzal, hogy kiemeljük. Tehát az egyik irány, amit az András mond, hogy nagyobb teret tudunk mutatni akkor a szocio-része erősödik, míg ha a szürrealitást akarjuk erősíteni, akkor ehhez a tárgyhoz kell máshogyan közelítenünk, más nézőpontból. Az említett alkotó ugye Marcel Duchamp, és readymade ennek a stílusnak vagy technikának a neve, az estiklopédián utána lehet nézni, a legismertebb ilyen műve a Tiszta forrás, a század elejéről. (szőke-hegyi)
értékelés:

Négykor

Nagyon közkedvelt ez a fajta megközelítés. Itt egyértelműen a perspektíva, a perspektíva által létrehozott rövidülés, távlatok az, ami ennek a képnek az elsődleges témája. A természet és a parányi ember. Nagyon jó az, ahogyan, az ún. utikép kategóriájában az alkotó ezt megközelíti. Ugyanakkor az az óriási távolság, nem tudom még megsaccolni sem, hogy a tengerpart homokja ami itt a beugróban megjelenik milyen távolságban van itt az út melletti korlát vagy mi lehet ez, amin a modell áll, de biztosan nagy mélység lehet ott. Ugyanakkor ha ezt szeretnénk érzékeltetni, márpedig ez a kép erre fókuszál elsődlegesen, akkor valami viszonyítási pontot, szituációt, helyzetet - mivel itt elsődlegesen az ember kicsinysége, a méretei azok, amik viszonyszámot adhatnak, így valószínűleg az ott a mélyben az valami napozóhely vagy búvóhely, tehát ha ott lent feltűnne valahol egy emberi alak, akkor már nagyon jól lehetne érzékeltetni ezt az őrületes mélységet. Természetesen lehetne más viszonyítási tárgy is, nem kellett volna valakinek oda lemásznia, de lehet, hogy ezek a szituációk megismételhetőek, és akkor biztosan beszédesebb az, ami a képen látszik. A másik, ami szintén izgalmas lenne, az az emberi alak – itt a cím, a négykor már utal a súrlófényekre, a megváltozott fényviszonyokra, azaz ez egy délutáni kép lehet – és az árnyék az nagyon fontos lenne. Az az árnyék, ami az ember lábától indul el, és mintha jelentéktelen lenne, az úgy kimarad a képből. Elindul valami, és ez az elnyújtott árnyék szintén erősíthetné mindazt amit látunk. Jó, én tudom, hogy fotósként itt nem lehetett túl egyszerű feltartani valahová azt a kamerát, vagy felmászni valamire, akár veszélybe is kerülni – de a modellt is meg kell tisztelni annyira, hogy a fejébe nem vágunk bele ebben a szituációban. Tehát az emberi alak ezzel a nagylátószögű megközelítéssel szerintem fontos, hogy teljes egészében legyen benne. El tudom képzelni, hogy a kép úgy készült, hogy az alkotó nem tudott belenézni a kamerába, vagy kézzel eltartva készítette el – de exponálás után meg tudták volna nézni, hogy mi az, ami rögzítődött, és esetleg mégegyszer megpróbálni ezt, hogy a fej teljesen benne legyen a képben. Magyarán ez el van kapkodva, ez a kép. Az a fajta átgondoltság, elmélyültség, ami a Vera munkáira jellemző, nyilván sok külső körülmény miatt is, az itt az alkotói folyamatban egyfajta üzenetátadásra koncentrálódik, mivel ez egy gyors tempójú folyamatos rácsodálkozás, így az a fajta meggondoltabb szerkesztési mód az mostanában egy picit hiányzik a képeiből. Én ezt a higgadtságot kérném, hogy erősítse újra. És most nem a filozófiára gondolok, nem a habitusra, mert az a fajta vehemencia a Verában megvan, de kell a megformáláshoz a higgadtság. (szőke)
értékelés: