Elemzés

Kicsit bandzsa, meg ugatni se ugat, de legalább kényelmes

Sacinál ugye már hosszú ideje a gyermeknevelés kapcsán, egy új élet folyamatos megfigyeléseivel, anyaként, társként sokat megélt történeteket raktározó öreg lélekként rácsodálkozásokat látunk. Egyszerű lenne megfogalmazni, hogy a Saci home-fotókat, különböző privát képeket küld az életéből. Mégis azt mondom, hogy másoknak úgy tűnhet, akik nézik ezt az oldalt, hogy mennyi érett, képzőművészeti alkotást láthatunk itt ezeken az oldalon, és mégis, ezekre a fajta történetekre is nagyon nagy szükség van, amik a natúr életet, igazából azt mondanám, hogy egy picit az USA-hoz és Andy Warhol-hoz visszakapcsolódva, a hatvanas évekhez visszanyúlva, egy kis pop-íz vagy popkultúra is megjelenhet az ide beküldött alkotásoknál, pl. azért, mert szerintem nincs az estiskolának olyanfajta tiltólistája vagy manifesztuma, hogy ide ilyen és ilyen stílusú-típusú képeket várunk, hiszen az, hogy az estiskolán milyen képek, mesék, üzenetek vannak fent, az valójában ti velünk együtt, mindannyian, mintha ilyen kis sejtek ennénk, együtt pulzálva, együtt vibrálva folyamatosan, amorf módon alakítjuk, és ebbe a mozaikrendszerbe nagyon is beletartozik egy ilyenfajta kép is. De ettől függetlenül – miközben én ezt a képet nagyon szeretem – a Török Saroltának is ugyanúgy, mint máshol próbálja elmondani az ember, hogy mikkel tud egy ilyen kategórián belül pontosítani, erősíteni, erőteljesen létrehozni alkotóként egy-egy rendszert.
A képen kétszeres módon is tengelyeket látunk – most a színvilágot meg a fényeket... nem tudom, hogy ez talán a hajdúszoboszlói strand, ahol a nagypapa és a kisbaba az árnyékban napoznak, ha ezt félretesszük, a kép mértanjával is kell foglalkozni. Az egyik, ami statikát ad ennek a képnek, az ez a kicsit jobbra feltolt háromszögrendszer, ami sejtésem szerint a nagypapa bal válla – fej – jobb válla, védő két alkarja, ami a gyerek testét fogja, ahogy ott fekszik és befejezi ezt a háromszöget a jobb válla, feje, bal válla és a kezek. Ez egy erőteljes háromszög, ami uralhatná a képet, másrészt viszont feltételezhetjük, és ezt a jelet a baba irányító tekintete adja nekünk, hiszen függetlenül attól, hogy a fotós megfigyeli kívülről ezt a helyzetet, sikerül elcsípnie azt a belső, harmonikus együttlétet, ami a baba szemeiből sugárzik, ahogyan néz, és ahová néz, az a nagypapa arca, az ő tekintete. És ha a nagypapa szimmetrikus tengelyét vesszük alapul, és ez a mellkas közepén húzódó egyenes, majd a baba felemelt gerince és fej-szem kontaktusát nézzük meg, akkor létrejön így egy másik háromszög is a kép belsejében, aminek talán az egyik csúcsa hegyesebb, és a másik háromszög, ami erre 90 fokban elforgatva, majdnem síkra redukálva látható, amit az előbb mondtam, ez a két háromszög dominál a kép középpontjában, és ezekhez ez a skótkockás pléd és a zöld füvek azt kell, hogy mondjam, egészen jól kiemelik ezt. A háttérben egy picit zavaró az öltözősor a kék csempékkel, az emberekkel, ezt az egészet ez fényvilágában vibráltatja. Ezen akár nagyításnál lehetne speciális eszközökkel változtatni. Mégis inkább mértanra és geometriára térnek inkább vissza, hiszen van még itt egy titkos szereplő, aki azért nem elvetendő a képen, és ez a párnaplüsskutyacipőfej-zavarodottszemű élőlényke, aki szintén idebújik, mint egy titkos, harmadik szereplő, aki itt kikacsint felénk. Akár a Dürer-képeket véve alapul, amiről már többször volt szó itt, a Dürer aláírásai, és a korában sok más alkotó is allegorikus üzeneteket használ, és ezeken a térben elhelyezi egy tuskón vagy faragott kövön a monogramját, a kézjegyét. Erre a plüsskutyára akár azt is mondhatnánk, hogy lehetne az alkotó kézjegye, a fancsaliságával, a kikacsintásával, hiszen egyértelműen felénk kommunikál, felénk súg abból a kettős érzelmi helyzetből, abból a szeretetteli de intim helyzetből, amiben ő egy titkos, harmadik, ágy alól leselkedő , hallgatózó tanú, aki kifelé néz ránk. Ha ez elfogadható, hogy a kék párna az alkotó kézjegye, akkor szerintem ha jól megnézzük a más említett nagypapa-kisbaba háromszögeket is, és valamivel meghúzzuk a vonalakat – akkor az derül ki, hogy a képnek van még egy, láthatatlan, a bal felső saroktól kiinduló, és a jobb alsó sarok felé tartó tengelye is, ami a kép jobb alsó sarkánál haladna ki a képből. Ezt egyvalami töri meg, a tanú, azaz a leskelődő párnaállatka, amivel annyit lehetne csak csinálni, hogy ezt egy picit a nagypapa fejtetőrésze felé jobbra el kellett volna húzni. Mondjuk akkor felvetődne, hogy igen, a nagypapa, a kisgyerek, ezt a meghitt, érzelmes helyzetet megszakítaná, de szerintem a Saci képe mégiscsak egy olyan létállapot megfigyeléséről beszél, ahol nem egy egyedi, egyszeri helyzetet látunk, hanem sokszor van ilyen helyzet, és ha nem itt és most, de akár két órával később ugyanúgy meg lehet ismételni. Ezek a fajta üzenetek nagyon fontosak és nagyon jók, de az alkotónak a gép elkattintása előtt tudnia kell ezt az élményt, hiszen láthatott már kapcsolódásokat anyaként, tudnia kell, hogy mi az a képlet, amit át akar fogalmazni képi nyelvre, és vagy manipulálnia kell, pl. odanyúlni, és a párnát arrébb húzza, és közben mondja, hogy picikém maradj ott, papa nézz oda, és ezerféle rendezői ötletet lehet alkalmazni; vagy kivárok egy olyan helyzetre, ahol ez később megoldható. A házi kedvenc kategóriában ez egy nagyon jó ötlet, hogy a Saci ideküldte ezt a képet, de egy picit a gondolatok szempontjából még pontosítani kellene ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Gyök erek

Egy fekete-fehér képet látunk, és a Dénes címválasztása a kiindulásról beszél, nyilván nem gépelési hiba miatt a gyökerek kifejezés kétfelé válik, mert a gyök, a gyökér, az indulás, a mindeneknek az eredőjét is jelenti. Azt is mondhatnánk, hogy itt a forma, az egy szimmetrikus kompozíció, talán egy negatív kép is lehet, olyan, mint egy bonctani kép, akár a reneszánszban, vagy Leonardo DaVinci grafikáit ha megnézzük, folyamatosan az alkotó, a világot megfogalmazó ember megpróbál a dolgok mélyére ásni. Megpróbálja megkeresni a spirituális kezdőpontjait a valóságban. A kép első ránézésre két módon közelíthető meg, első ránézésre úgy tűnik, hogy két darab emberi talp a nagylábujj bütykeivel, a sarokkal, a kidagadó erekkel a két talp egymáshoz illesztésével szimmetrikus. A mögötte lévő sötéttel együtt, ami itt ezen a negatív képen fényforrásként jelentkezik, ennek a játékos geometriája. Ugyanakkor ebben a kiválasztásában ez a forma nagyon emlékeztethetne a bonctan logikai folyamatán elindítva, a falusi részeken többet látott, főleg a dunántúli részeken ismert ún. rendfa vagy svábos állatvágásoknál látható formára, ahol a disznó vagy marha kiterítve, felfüggesztve egy óriási állványon lefelé hajlik, és feldolgozást így kezdik el. Ehhez kapcsolódva van egy híres kép Rembrandt nem is nagyméretű alkotása, amelyen egy marhavágást látunk, és kifejezetten nem a történetre kihegyezve, hanem a felületre koncentrálva az alkotó egy hasonló formájú képet hoz létre. Erről a képről azt kell tudni, hogy ott viszont Rembrandt a tőle megszokott festészeti eljárásokhoz képest szinte dinamikusan dolgozik, majdnem domborműként jelenik meg a kép, óriási mennyiségű festékanyag van felhordva erre a parányi vászonra, amitől nem csak festői módon térben van maga ez a bonctani kép, hanem még realisztikusabb lesz attól, hogy a kiállított festményen a teremben lévő fényviszonyok, megvilágítás ezt a rücskös felületet még erőseben térbelivé varázsolja. Arra a látványra kvázi felhívja a figyelmet, sokkolja a látogatót, és mindenféleképpen egy furcsa, szakrális felhívójelként jelenik meg. Az természetesen egy színes kép, és a fotóművészet nagyon messze van a megjelenéstől, mégis, szerintem van egy erős párhuzam ezzel a képpel, és érdemes megnézni, talán az Estiskolára be tudjuk hívni Rembrandt Marhavágás című képét. Visszatérve a Dénes képére, a szimmetrikus, dupla kompozíció létrehoz még egy furcsa, amorf képződményt is a kép közepén, kis sejt-forma vagy csepp-forma, ami felülről is elvékonyodik, és lefelé egy kis érként elhajlik, nyilván az eredeti kép kapcsán ez úgy jön létre, hogy a pozitív képnél lehetett egy fentről jövő fényinformáció, a test felől, és a talp közötti résen az árnyékok hozzák létre ezt a nem éles körvonalú formát, ami itt a negatív verzióban egy ragyogó, egészen pszichedelikus, pulzáló, lüktető vákuummá válik, és ez a kép középpontja, amiről nem is nagyon tudjuk levenni a szemünket róla, miközben próbálunk mégis menekülni és kapaszkodókat keresni a képen, és ilyenek a nagylábujj bütyke, a sarok, az erek – de mindig visszatérsz a középpontba, mint egy fraktálforma közepébe, ehhez a pulzáló, meghatározhatatlan, konkrét információt nem adó középpontra. Ez a középpont viszont valószínűleg nem egy idős női lábat, hanem egy férfilábat látunk, utal erre a kis szőrszálak, de még ha az alkotó egy női lábat vesz modellként, akkor is az egész formarendszer egy asszociációs üzenet is. És ebben az asszociációs üzenetben pont az alkotónak, Dénesnek kell tudnia, hogy ez a középponti forma elég konkrét kapcsolódási formát jelent, amin sokszor nevetünk is, hogy a Szőke mennyit használja ezt a fogalmat, de ez a női princípiumot jelenti. Így a talp házi feladat, Dénes képe a fekete-fehér ellentétpárjával, a yin és yang kapcsolatával, a dialektikával, ill. a női-férfi párhuzammal is foglalkozik. És mivel a kép középpontjában ez a furcsa, cseppfolyós forma van, és értelmezni akarjuk a nőiség fogalmát ebben a témakörben, akkor az szerintem mindig valahol az élet kiindulását jelenti, egyrészről a természet által megteremtett formák szerint a befogadást, amelybe megérkezhet az élet különböző útjairól mindaz az információ, ami megtermékenyít, és függetlenül attól, hogy az orvostudomány mit mond erről, mégis csak a születés kiindulóhelye is. Egy olyan vákuum, és a férfiak számára érthetetlen kataklizma, ahonnan valójában az élet értelme mindig továbbindul. Egy olyan óriási kút, egy barlang, ahol az élet titka létezik. Nem egy egyirányú haladási irány, hanem ahova be lehet érkezni, és ahonnan tovább lehet indulni. A mindenek kezdete, ez a középpontban lévő folt. Egy válaszrendszert indíthat el a nézőben, mivel igazából nincs vizuális kapaszkodó a képen, nem szőrös a talp széle, nincs ott egy vodkásüveg árcédulája vagy egy teszkós szatyor, hanem ott van középen egy ilyen nagy teszthelyzet, amit néz az ember, és azt mondja, hogy mi az ott, miért van ott, mit akar mondani, nem tudom szavakba önteni. Ezért tartom én a Dénes képét egy jó kísérletnek, egy jó megoldásnak, szerintem a kép két feladatot is teljesít itt az estiskolán, egyrészt egy jól összefogott üzenetet a Dénes létállapotáról, a születést és az alapkérdéseket, nem feltétlenül felhőtlen létállapot ez, nagyon is krízisekkel, kérdésekkel terhes, másrészt pedig ez egy tesztelés, az absztrakcióján keresztül, a konkrét felületen keresztül, de a keretezés kiválasztásával mégiscsak a megközelíthetetlensége miatt is. Ugyanis ez a kép csak akkor nézhető sokáig, akkor fogadható be, ha az ember, a néző elkezd dolgozni, asszociálni a kép kapcsán. Azaz a nézőben elő kell hívnia a megélt létállapotait, és el kell kezdeni önmagában dolgozni, válaszokat keresni, mert különben a képhez nem jut közelebb. (szőke)
értékelés:

Utazás
Utazás
Utazás
Utazás
Utazás
Utazás
Utazás

Fekete-fehér, fekvő formátumú képsorozat. A képsorozat egyértelműen egy azonos üzenetrendszerhez kapcsolódik, ami igazából a belső-külső tér játékával van megdíszítve, és emiatt válik el egy egyszerűbben megfogalmazható kategóriától. Maga a cím is utal erre, hogy a képsorozat egyfajta road-movie, igazából képekben elmesélve, a mozgófilmhez közelítő képsorozat. Alapvetően ezeken a tájképeken nem fikciós történeteket látunk, hogy pl. a lovas nagy karddal leszúrja a sárkányt, hanem tájakat, hasonló ritmusú tájakat, valószínűleg egy személyautóból kitekintve, hiszen a horizont nagyjából ugyanott mozog el ezekben a kompozíciókban. Tehát a kályhától való indulásnak én az javaslom, hogy meg kellene határoznunk a képsorozat valódi kapcsolódását; ezt tájképnek hívjuk. Ha az előteret elfelejtjük, akkor tájképvariációkat látunk, ami nyilván még egy picit egyszerűsítve van, mert fekete-fehér képekről van szó. Az is kiderül, hogy a nagy magyar alföldi tájakat látunk. Egyrészt ezek alapján az első fontos döntés, amit szeretnék mondani, az az, hogy a szorgalmiból az Utazás képsorozat átkerül a nyár kategóriájába, mivel ízig-vérig a nyár formáiról, ritmusairól szól, hiszen a nyár nemcsak a napsütés, nem csak a sziporkázó, napbarnított testek a vízparton, nemcsak a fürdőruhák csíkjai, hanem a nyár néha a vihar előtti csend, a vihar utáni madárhangok, a pára, az elmélyülés is. Szerintem a képsorozat a nyár kategóriájába tartozik, így ha az alkotó elfogadja, ezután leckeként kezelem.
Ha félretesszük azokat a fontos jegyeket, amik a belső tér jelzésére vonatkoznak, plusz a színvilágára, akkor az alföld verseiben, ódáiban, megfigyeléseiben rögtön szóba kerülhet egy nagyon fontos alkotó, aki attól függetlenül, hogy régebbi korok alkotója, nagyon is kapcsolódik ide, hiszen az egyik híres festőművész, aki az életének egy nagy részét az alföldi táj fényviszonyainak, a fény játékainak, a fényen keresztüli drámának a megfigyelője, Koszta József, érdemes megnézni, azzal a fantasztikus tudással találkozni, ami az ő képeiről árad. Ő Párizsban tanult, nagyon képzett festőművész, a II. világháború után visszatér szülővárosába és a városon kívül a külterületen, nagyon szerény körülmények között, egyedül él, és nagyon sok alkotása szól az alföldről, a kukoricáról,a szántásról, az emberekről, az alföldet jellemző óriási egek-felhők viszonyáról, és az ő festményeinek az egyik különleges íze az, hogy a színek kapcsolódásával a drámát létrehozza, színvariációkkal. Ez azt jelenti, hogy amikor azt gondolnánk, hogy egy vihar előtti hangulatban a felhők formája, grafikája jelenít meg egy feszültséget a festményen, addig Koszta rájön arra, hogy egy fordított fényviszonyok alkalmazásával pl. amikor egy nagyon erős nyári vihar készülődik, akkor az alföldi tanyavilágban élfények és reflexek, de nagyon erős reflexek jelennek meg a tárgyakon, gallyakon, tetőéleken, és ezek szinte világítanak ilyenkor, talán mindannyian láttatok már ilyent, hogy a templomtorony szinte ragyog, miközben egészes sötét, szürkés, gomolygó már az ég, miközben kezdenek megvillanni lent a felületek a föld közelében, és ebből lehet sejteni, hogy hamarosan óriási vihar lesz. Ezeket a hatásokat ő színekkel hozza létre, de ezek a színek tónusokra visszafordíthatóak, a dinamikus sárgákkal is dolgozik a nagy sötét felületekben, amivel utal a feszültségre. Ezt az utat követi ez a képsorozat, vagy tudatosan, vagy véletlenül, és ez nagyon tisztelendő, hogy látszólag eseménytelen témát keres meg az alkotó, amire ugyanakkor szeretném kijelenteni, hogy nem erről van szó, ez a képsorozat nagyon is jelentékeny, egyrészt továbbra is konzekvensen egy létállapotot közvetít a fotós, a benne zajló eseményekhez rendel hozzá színeket, tónusokat. Erre az alföldi táj alkalmas, a képek alsó részén lévő, nem részletgazdag, szinte elmosódott akvarellszerű mélysötétek alkalmasak, amelyeknek a szürkésfehér variációi a felhőkben megjelennek, sokszor ragyogó fehérekkel – erre alkalmas ez az egész utazás. Mindazokat a létállapotokat, a belső keresést, gomolygást, bizonytalanságot nagyon jól közvetíti képsorozat. És itt be is lehetne fejezni az elemzést, mert A-B-C-D, lehet, hogy még E-F-G, tehát nem egy triptichont látunk, hanem egy mozgóképsort, amiben a tájak váltakoznak. Valahonnan elindulást látunk és valahová érkezést, de nem látjuk sem az indulást, és nem látjuk a megérkezést, hiszen nincs kiemelve első és utolsó kép – azaz ez a képsorozat tényleg az utazásról szól. Valóban arról a létállapotról van szó, hogy egy változás elkezdődött, a változás még zajlik, és ez a helyzet még nem érkezett nyugvópontra. Ehhez konzekvensek a tájkép fekete-fehér alkalmazásai. Feltehetően csodálatos színeket látnánk itt egy színes verzióban, de ha az alkotó ezeket használná, akkor mindaz a belső, fojtott hangulat nem tudna megjelenni a képeken. Tehát erre is nagyon jól ráérez az alkotó, hogy a fekete-fehéret választja, hiszen ettől sűrítődik az üzenet, ettől múltidéző jellegű, merthogy kihígulna a története, ha itt a festői munka kapcsán említett színek jelennének meg. Hozzátenném, hogy Koszta is nagyon sok képén a sötét-fekete-barnás árnyalatokat használja, tehát nincs innen olyan messze. Ami ugyanakkor ezt a képsorozatot még erősebben afelé mozdítja el, ami a Barától az elmúlt időben láthattunk, az az, hogy az alkotó nem veszi a fáradtságot, nem áll meg, nem száll ki az autóból, hanem marad bent, ebben a furcsa belső párával, kabátszaggal, belső hangokkal teli autóbelsőben, és onnan tekint ki, mint egy megfigyelőbarlangból. Ezt azzal éri el, hogy az ablakon megjelenő vízcseppekre állítja az élességet, ezáltal egy hátsó tájkép-térrel, és egy mikro-előtérrel kezd el dolgozni. És ezzel az előtérrel, amit a néző a saját tapasztalatából következtetve egy zárófelületnek, azaz üveglapnak értelmez, még jobban sűrítődik ez a belső hangulat, ami a tájképekben önállóan is megjelenne, de még fojtottabbá válik az egész. Hiszen sokat beszéltünk a tájakról, de valójában itt ezek a vízcseppek a főszereplők, az élesség miatt. És így ennek a történetnek, ennek a vallomásnak itt van a kulcsa, és ezért vagyunk kénytelenek az előzmények elmesélése után továbblépni, és azt mondani, hogy egy ízig-vérig Bara-képet látunk. Ugyanis innentől kezdve egy olyan territóriumba érkezünk, pusztán emiatt az élességállítás miatt, ami az a belső világ, amit esetleg ha mostanában találkoztunk a Barával, vagy láttuk az utoljára küldött képeit, úgy tűnik, mintha egy nagyon érdekes és érzékeny személyiség megközelíthető lenne, de egy bizonyos határvonalon nem tudunk átlépni. Ez a határvonal az emberi territórium, a test, a kabát, a testtől 10-20 cm-re lévő biorezonanciának, tökmindegy, hogyan hívjuk, mindenesetre a Bara birodalmának a kínai nagy fala. Ezek a vízcseppek az ő védőfala, ahonnan ő kitekint. És ezeket a képeket azért tartom jónak, mert ezt egyszerűen, a képzőművészet eszközeivel jól megfogalmazza. A burkolaton keresztüli kitekintést, és a belső, melankolikus létállapotot ezekkel az egyszerű eszközökkel, mint az élességállítás létrehozza. Fontosnak tartom, hogy ez a képsor a nyár kategóriájába átkerüljön, és picit többet próbáltam beszélni erről a képről, mert elképzelhető, hogy bizonyos helyzetekben nem az a cél, hogy különleges, cirkuszi mutatványokat hozzunk létre az alkotásainkon keresztül, hanem a saját belső létállapotunkat, a bennünk zajló világot próbáljuk minél pontosabban kifejezni a képzőművészet eszközeivel. Nem véletlenül nem mondok fotót vagy filmet, hanem azt mondom, hogy vizualitással, mert mindez szerintem az alkotás folyamatán keresztül segíthet, gyógyíthat, értelmezhet bennünk zajló emberi folyamatokat. Azzal, hogy a mesénk, a történetünk mások számára is érthető lesz, akiknek az életében ugyanúgy tudunk segíteni egy alkotói eredménnyel, nevezhetjük ezt akár mágikus folyamatnak is, és ezek nyilván közvetett módon visszahathatnak más történetekre, máshol, más módon visszakaphatjuk. (szőke)
értékelés:

Csillagfényű ragyogás
Ezt a képet én készítettem, és az én szám látható rajta. Remélem tetszik és kapok a képről véleményeket!

Rauschenbergnek van egy... az amerikai popkultúra, a plakát mindenfajta jegye, a hippikultusz után megvan ez a szelíd motorosok világa, San Francisco környékén ahogy megyünk ez a fajta manifesztált jelzések ebben a szuperközeliben megjelennek. Ugye ez egy nagyon erős, ergo nagyon érzéki rúzs, pontosan van körberajzolva az ajkak körül, amelyen ragyog a fény, és egy kis csillagocska, amin talán még a rúzsos ujjlenyomat is látható, és a fogak, amelyek olyan érzékien kivillannak. Szóval ez egy eléggé meghatározó, akár azt is mondhatjuk, hogy sokkoló kép. Érdekes, hogy nem középpontozott, bele van vágva a balszélébe, és ezt egy nagyon jó döntésnek tartom, ettől van egy kicsit csálé ritmusa. A fénnyel van egy kis problémám, ugye van egy fény oldalról, ami a száj oldalsó részét megvilágítja, ugyanakkor előlről nagyon be van bukva, sötét ez az egész. Nagyon nehéz ez a műfaj, ha most plakátművészetben gondolkodunk, ráadásul ez egy szuperközeli, nagyon profi alkotó kell ehhez, hogy az ajkakon lévő mikrobarázdák ne látsszanak töréseknek, hanem az érzékiség egészen felfokozódjon. Ehhez nagy tapasztalat kell, hogy hova helyezzem az élességet; vajon a csillagra teszem-e, vagy a jobb középső részbe, vagy a pihékre, amik itt elöl megjelenhetnének, a fogakra, ahol ez a kis nyálfonal megjelenhetne, vagy feljebb, a nem látható orr felé eső részre... ez egy eldöntendő kérdés. Nagyon profi előképzettséget igényel ez a fajta munka. Az élességnek ezen a képen a felső ajkak közepén kellene lenni úgy, hogy élesben tartjuk a száj jobb felső részénél, ahol most a fényfolt van, mert ez egy nagyon izgalmas és erotikus felület. És szerintem még egy minimális derítést még kellett volna adni szemből a szájfelületnek, mert most a rúzsos száj, a fogak és a húsfelület nagyjából egy tónusban van, csak a színben különbözik. Szóval szerintem ezzel lehet még foglalkozni. És még egy, hogy van itt ez a csillag, ami alapvetően nem baj, de ezek a felragasztható flitterek vagy mik, ezek akkor izgalmasak, ha éppen olyan pontosan vannak megfogalmazva, mint ahogyan a száj szinte mérnöki pontossággal van kihúzva. Nem véletlenül kell várni a csajokra órákat minden indulásnál, amíg ezeket a vonalakat rajzolják, hogy tessenek nekünk. És ezért kellene, hogy ez a csillag, ami egy tükröző felület, amennyire lehet, legyen tiszta, ha már odakerült. Mindazonáltal jó ez a csillag, bár ahogy nézem a képet, nekem egyre több kérdés merül fel vele kapcsolatban, hogy jó, jó, jó, értem, csillagfény-diszkó, de igazából ez nekem egy picit sok. Bogi, vettük az üzenetet, és örülünk, hogy itt vagy velünk, és csinálj képeket, és küldd el nekünk, dolgozz, foglalkozz vele, és ne görcsölj a csillagokkal. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nyár

[Hegyi és Szőke énekelnek/dúdolnak:
„Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk,
S velünk jön a szerelem, engedd, hogy így legyen.
Életünk, megszépíti egy fénysugár,
elkísér az indián nyár.”
/Kovács Kati: Indián nyár/]
Megvan az a franciás íz, amitől nem tudom azt mondani, hogy ez mondjuk Debrecen... Hát megvan. Vegyünk észre már valamit. Itt van egy táj, itt van egy tó, emberek jönnek-mennek, vannak fák, szobrok, fény, és van egy szereplő, aki fogta magát, és strandnak veszi ezt az egészet, kiült a kis nyugágyába, kitette a ruháit, és elkezdett napfürdőzni. És hagyják, senki nem megy neki, senki nem megy oda, nem dobálják fagyival, nem köpködik a gyerekek fúvócsővel, tehát abszolút rendben van ez a jelenet. Tehát ez nem Kelet-Európa. Hogy szerintem itt van ennek a képnek az érdekessége, azaz a mi kis kelet-európai szemünkből nézve ez ettől szürreális. Igazából persze ez is egy képeslap, de úgy, hogy az a szobor az a történelmi személy, az ott tükröződik – és nem mellesleg egy fallikus forma ott – és ez előtt, mint egy oltár előtt napfürdőzik a napkultusznak áldoz egy női alak. Tehát ez szerintem ugyanúgy, ahogy mindig azt keressük a képben, hogy hol van az alkotó kézjegye, és itt ebben van ott a Mariann üzenete, ott van az érzékisége, amit még ebben a képeslap-formában is meg tud mutatni. Az is fontos, hogy viszonylag nagy előteret használ, kell is, meghagyja ezt az intimitás a napfürdőzőnek, kell, a háttér fáival-bokraival együtt, holott levághatta volna, mert azt mondja, hogy nem értéke számára az a csatornafedő, de egyrészt kompozícióban is fontos, másrészt az a távolság a fontos, hogy békénhagyjuk ezt a szereplőt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mi együtt
Nyaralás.....végre együtt :)

Nagyon érdekes, hogy az Erika egy ilyen kicsit rosszalkodó módon a családot nem az asztal fölött fogalmazza meg, hanem az ilyen nagy családi összejöveteleknél szokásos módon, mindig az asztal alatt történnek a dolgok, ő odasandít, és ez a megfigyelés, ami itt látható, természetesen különböző karaktereket is mutat. A kis narancssárga strandpapucsot, a térden elhelyezett vörös sapkát, a barnás bőrű női lábat a baloldalon, és talán az alkotó összezárt combjait itt a közelünkben. Szerintem nagyon izgalmas és nagyon jó, ahogyan a család így van megfogalmazva, ugyanakkor lehet, hogy ezek a barnára festett vas formák egy kicsit túl zaklatottan vannak itt a lábak keringőjében, és emiatt lehetséges, hogy érdemes lenne ezzel a fajta üzenettel többet is foglalkozni, mert ezek a barna formák összezavarják a képet. Én most megelőlegezek két citromdisznót, amennyiben Erika elkezdesz ezzel az asztal alatti világgal foglalkozni, és ha megpróbálsz ezekből verziókat készíteni. Azaz az ötlet nagyon jó, csak ezek a barna izék itt összezavarják a történetet, ez egy jó elindulás, amivel kellene még foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Köldök

Az András kérdezi itt tőlem, hogy hogy van ez, hogy ő mindenütt erotikára asszociál a képekről, vele van a baj? Hát azért bocsánat, egy kulcslyuk, ás azon átnézni, az mindenféleképpen a titkokról, a titkok megfejtéséről szól, a titkok megismerésének vágyáról, tehát ez, mint alap, azért nyilvánvalóan ez az iránya.
Nekem megint az jut eszembe, hogy ha egy filmben ott a fegyver, akkor annak el kell dördülnie. Azaz vagy azt kellene, hogy a teljes interperszonális fény árad át onnan, mindaz, ami megmagyarázhatatlan, vagy ha kulcslyuk és belesünk, akkor ott kellene lennie a pontnak a mondat végén. Mi az amit lesünk? Kicsit szemérmes ez a kulcslyuk, igen, egy kicsit olyan ez, mint a luk a cserépkályha felett, amit a Zsolt elmesélt régebben, ahol át lehetett lesni, nálunk ez pl. úgy volt, hogy a két szoba közötti egyik ajtó nem volt becsukva, és annak a tükröződéséből, igaz, hogy fordítva és függönyön keresztül, de mégiscsak végig tudtam nézni pl. a filmeket. Tehát a kulcslyuk mint fogalom, a köldök, ami visszavezet az eredőhöz, azt mondom, hogy vagy a megmagyarázhatatlant árasztja át, azaz ezt a fényt kellene teljesen, vagy a kulcslyuk a vágyak ajtajához tartozik, amiket ha nem is tudunk elérni, de legalább részben meg tudunk lesni. A kulcslyuk az erről szól. Ettől még a köldök leckének jó, és a két disznó megvan rá, és ha a Mariannt érdekli ez a dolog, akkor érdemes lenne még foglalkoznia vele. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy játékfilmes helyzetet látunk, egy történet elmesélést, ahol a szereplő összecsomagolja a maga kis motyóját, szemüvegét, hátzsákját, és megindul gondolnánk, pl. egy nyári táborba. Közben a háttérben zubog a víz, de még nem gondoljuk, hogy ez számít, csak egy zaj, de aztán ő bemegy a fürdőszobába, lepakol, levetkőzik, kirakja a törölközőjét, és elkezd a mosógép előtt napozni. Aztán gondol egyet, bemegy a tengert jelentő fürdőkádba, ott relaxál egy kicsit, majd egy vágással azt látjuk, hogy a fürdőnadrágját csavargatja ki, és erősen belehajítja a csapba. Ezzel nekem egy problémám van, hogy az elején nagyon dinamikus, sok vágással apró kis jelenetből, snittből álló részt látunk, aztán ez a vágási tempó lelassul, egyrészt nekem az a geg még megvan, hogy a fürdőszobában a mosógép elé teszi le a törölközőt, de valahogy hiányzik ennek a megerősítése, a geg az él, de nem eldöntött, hogy az üzenet drámai vagy humoros akar lenni. Aztán bemászik a fürdőkádba, és itt már egyre inkább gyengül a történet, mert hát amikor a Balatonban lebegünk, már aki tud lebegni, akkor az nem ilyen, mint itt a fürdőkádban, meg ott vannak azért hagyva különböző manifesztumok, tehát itt megint gyengül a történet, és végül a fürdőnadrág kicsavarása és beledobása a csapba, az slusszpoénnak lezárja ugyan a filmet, de miközben ez a történet egyre inkább kilágyult, ez a lezárás nem tudja azt az erőt képviselni, úgyhogy szerintem az ötlet nagyon jó, csak ezekre az ötletekre rá kellene jönni, hogy hogyan lehetne még erősíteni, még karikírozni, kicsit a főbb vonalakat egy kicsit vastagabb filctollal meghúzni, hogy a néző az alkotóval együtt nevessen, amikor nézi ezt a filmet. De a nyár házi feladatra ez egy nagyon jó megoldás, úgyhogy három disznót megadok rá. (szőke) értékelés:

Jól ismert út

A Vera időnként szeret talányokat, teszteléseket végrehajtani, szereti az embert vizsgáztatni. Akárha ezt a címet megnézzük, hogy mire utalhat, vonat, busz, repülő, vajon minek az ablakán keresztül láthatott ez a történet, és vajon erre a jólismert út vajon erre a felkelő vagy lenyugvó, de furcsa fényű napra utal, ahogyan egyáltalán nem ismerhető ez az út, mert csak töredéket láthatunk azokból a hegyekből vagy abból a formából. Szerintem ha az ember komolyan veszi a címet, mert leirat nincs, akkor a kép alapkérdése az, hogy miközben a mondat úgy szól, hogy jólismert út, valójában ez az ismeretlenbe vezet. Valójában a cím alapján elmozogtatva a gondolatokat ez egy eléggé félelmetes kép, mert igazából nem ad választ. Idevonz minket ebbe a sötétbe, ahol van ez kis vörös, ahol van egy kis optikai tükröződés van, és nem ad választ, hogy ez az út hova vezet.
Nekem egy érzés jött be, amikor elkezdtem a képet nézni, hogy amikor Sopronban meg Ágfalván laktunk, sokat jártunk fel Budapestre, és a hosszú utat a négy családtag különbözőképpen próbálta áthidalni. Apa vezet, anya perlekedik vele, nővérem hátul keresztrejtvényt fejt, én meg hátul középre ülve, ahol a két ülés közé a plüssmacskát beszorítottam, mert az fontos volt, hogy velünk jöjjön, szóval abban a helyzetben elfoglaltam magamat olyan dolgokkal, hogy hány zöld Zsiguli megy az úton, hány piros Skodát látok, estefelé az autók fényeiből megállapítani, hogy milyen autók voltak, azért akkoriban nekünk ebben könnyebb dolgunk volt, de aztán ezek elmúltak, ahogy nőttem, és az ember változik, és ezek a játékok elmúlnak, de egy idő után jött ez a jólismert út érzés, hogy az ember tudja melyik kanyar után mi jön, pontosan tudja, hogy a nagy balkanyar után a vendéglőnél vagyunk, akkor még tíz perc és a városban vagyunk, és akkor az ember elkezd mással foglalkozni, nézi az autó belsejét, valami egészen más szemüvegen keresztül a tájat, már nem úgy, mint egy turista, hogy hú, ott az a domb, és ott egy várrom, és az mi lehet, meg jaj de szép a növény meg a naplemente – hanem azzal foglalkozik, ami egy belső történet, akkor, ott. Ezzel a feketeséggel. (szőke-hegyi)
értékelés:

Halállovas
"Holdvilágos, fehér úton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál-lovak.

Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A Hold is fél és elbúvik,
Ha jönnek a fehér úton."

/Ady Endre: A Halál lovai/

Ez talán a Vidámparkban van... vagy valami fémember, ott van a rostélya, és a ló is bádogló... szóval nem tudom, hogy hol készülhetett, de tulajdonképpen mindegy is; mozgalmas kép, az biztos. Mozgalmas a bemozdulások miatt, a fénycsíkok miatt, a vöröses fénycsíkok miatt, a lónak a mozdulata előre, a lovas hátradől rajta, mozgalmas a fény miatt, ami felé megy ez a harcos, amifelé vágtat, szóval egy nagyon dinamikus képet látunk itt. Nekem egy icipicit szűkre van vágva viszont, főleg fent és baloldalt, de a két disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Fénylő titkok
Kis segítség azoknak, akiknek a cím és a kép nem hozza elő a verset:

"Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere."
/Jeszenyin/

Hát, a Gáborról mindig lehetett azt tudni, hogy ez az egész humoros ügy, ez a humorharoldság az egy maszk, mert a Gábornak igenis vannak őrületesen jó és érzékeny megfigyelései, és ez pedig azt feltételezi, hogy neki ehhez érzékenynek kell lennie. Az, hogy tud választani egy vállat, egy hajtincset, egy gyöngysor-darabkát a története elmesélésére, ahhoz egyrészt kell hogy legyen tapasztalata, másrészt van bátorsága, harmadrészt meri vállalni azt az érzelmet, érzékiséget, romantikát, amitől a Gábor igenis szerethető és egy szívember. Biztosan nem egyszerű ilyen képeket kiválasztani és elküldeni, és odaírni mellé, hogy készítette Gerlei Gábor, már csak azért is, mert oda lehet bújni ehhez a valakihez, hogy ugyan már add a válladat, megcsinálom, de ezekhez a helyzetekhez nyugalom kell, és a Gábornak át kell változnia, és ezek szerint a Gábor át tud változni, és tud ilyenfajta lírákat és csendeket létrehozni. Az az érdekes, hogy a Gábor – lehet, hogy beszélgettünk erről a táborokban vagy csak megemlítettük – őrületesen tud valamit arról a – ha már Krúdy szóba került ma – arról az érzékiségről és vágyról, és tud valamit a tűzről, még ha ez a kép nem is égő vörösekkel és sárgákkal van megoldva – véleményem szerint ez egy nagyon érett kép. Nagyon tetszik az, ahogyan a bőr pórusai, meg ezek a kis pihék úgy látszanak – mint amikor a néző azt mondja, hogy hozzá akarok érni, hogy nézheted, és megőrülsz, de ehhez kell a Gerlei is, hogy csak nézhetitek. Úgyhogy Gábor szerencsére te is rakod itt fel magadnak a léceket, csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Oldódás 2
Ismételt "labor" téma az élményszerű pillanat (végtelen idő) - játéköröm - vs a végtelen pillanat megragadására fixálására irányuló törekvés feszültsége.

Szerintem ez jobb lett sokkal, én nagyon szeretem ezt a képet. A leiratból látjuk, meg amúgy is, hogy ez egy ismétlés, egy sok polémiát kiváltott megoldás ismétlése. Ugye az előző kép alatti beszélgetésekből tudjuk, hogy a Dénes már eleve egy teljes képet alkotott akkor, és annál a képnél azt megvágta, azért, hogy egy más érzést, egy más üzenetet tudjon manifesztálni, aztán hogy ezt hogyan elemeztük, mennyire volt sikeres, az egy más kérdés. Itt most egy új verziót látunk, ahol megvan a kislány keze, lába. Szerintem sikeres volt az elemzés, mert itt egy egészen más üzenet érkezett, pl. olyan szinten vannak kiégve felületek ebben a kompozícióban, hogy ettől van egy víziószerű, látomásszerű hangulata, nagyon határozottan ritmizálnak a fehérek és a feketék, és nagyon fontos, hogy a kisgyerek arcáról eltűntek a gesztusok, sőt eltűnt a szem, a száj, valami maradt a jobboldalon a szem széléből egy pici, a mimikai ráncokból egy pici, és az arcból valamennyi maradt. És ami fontos, az az, hogy innentől kezdve nem eldönthető, hogy ez egy vidám vagy szomorú vagy kétségbeesett vagy milyen helyzet, tehát sokkal nagyobb teret ad a nézőnek ahhoz, hogy elgondolkozzon a saját üzenetén, amit ez a kép belőle kivált, és ez egy nagyon fontos dolog. Attól, hogy kiégettebb, kontrasztosabb képpé vált, a test naturális felületei is jobban elnagyolttá váltak, tehát nem a részletek, hanem a ritmikai képlet dominál, amiben jelzésértékű az emberi alak. Mondhatni kikerült a kép az emlékkönyvből. Ez nagyon jó munka, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Keresztjeim
A téma a padon hever. Egyébként talán az első olyan kép rólam, mellyel azonosulni is tudok. Az "állvány" ebben az esetben egyébként élt...

A többieknek itt el kell mondanom, hogy a Lacival nekem volt egy személyes kommunikációm, és akkor ő mondta, hogy ezt a képet már feltöltötte, és mi még nem láttuk, de elmesélte, hogy a leiratban az állvány, ami élt az azt takarja, elég blikfangos módon megfogalmazva, hogy a képet nem ő készítette. Ezért megegyeztünk, hogy a Lacival, hogy akármi is lesz az eredmény, mi ezt szorgalmiba át fogjuk helyezni, mert tartsuk magunkat ahhoz, hogy olyan képeket küldünk be, amiket mi magunk készítettünk, és hát ő becsületesen elmondta, hogy ezt nem ő készítette, de tudta, hogy fényképezik, és tudja, hogy milyen helyzet vagy póz, az, amit ő be akart mutatni. Ebben van egy birtoklási helyzet, hogy ő át akarja karolni, ölelni a pad teljes szélességét, és középre ő beül, tehát ez egy birtoklási szituáció. Enyém a pad, enyém a helyzet, akkor ülhetsz ide mellém, ha én megengedem. Másrészt van benne egy relaxációs helyzet, a fej hátradöntése, a szem becsukása, a két kézfej, a csuklók nem feszesen szorítják a pad szélét, hanem ernyedten lógnak, és van egy stabilizáló helyzet, az egyik lábával a földön megtámasztja magát, miközben ezt a relaxálást próbálja a térdén áttett másik lábával jelezni, ami persze ellentmond ennek a relaxációnak, ugye ha ő most itt elaludna, akkor megfigyelhetnénk azt, ahogyan az első tíz perc után a test elernyedne, a láb lelöffedne a földre, azaz ez a relaxációnak csak egy imitációja, de azért jól mutatja ezt. A pad valamilyen váróterem padja lehet, ugye jól látjuk a háttérben a Gilberto Gil koncertjére szóló plakátot – aki egy nagyon híres brazil énekes, azaz nem is biztos, hogy Magyarországon vagyunk – ez azért is biztos, mert Magyarországon ilyen tiszta padot nem nagyon lehet találni. Egy disznó megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az özvegy
Újra kell csinálnom néhány leckét, kell a gyakorlás.

A hetvenes években Magyarországon ez a forma egy elterjedt forma volt, szinte minden családnál láthattuk ezt a bizonyos kancsót, ami sokszor a konyhaasztalon ott volt, hogy vizet önthessünk belőle, vagy ha anyagilag jobban ment a családnak, akkor ebből tejet öntöttek, ez egy ilyen nagyon meghatározó formája volt annak az időszaknak. Néha még ilyen virágmotívumok is voltak rajta. Amitől túllép ezen az egyszerű megközelítésen a Gábor, hogy elkezdi a struktúrát vizsgálni, egyrészt a félárnyékkal, másrészt a kertből árnyékot vető fallal és talán rózsabokor árnyékával és ahogyan a reflektált fény sziluettet formál a kancsó fülénél, ami ettől nem beleolvad a háttér szürkéibe, hanem nagyon szépen reflektál. És itt most megint Pécsi József képei vetődnek fel, de általában a nagybányai festők, a plen-air festők, Ferenczy Károly nagyon érzékenyen ezt a szecessziót, ami itt a háttérben ezekkel az árnyékokkal megjelenik, sokszor megfigyelik. Ennek sokszor párizsi alapjai vannak, onnan érkezett ide, elég komoly kultúrát létrehoztak a nagybányai festészetben. Itt egy nagyon jól átgondolt, érlelt anyagnak gondolom ezt a korábbi munkáihoz képest, ebben a témában. Az özvegy az természetesen a kancsók és talán a poharak hiányára utal, ha a korábbi ezzel a tárggyal készített képeire is gondolunk. (szőke)
értékelés:

Kiteljesedés

Itt nem egy szokványos triptichont látunk, hanem egy három képből álló sorozatot, nem is így elemezném, hanem hogy egy témát három képben dolgoz fel az alkotó. Ez egy nagyon érdekes megfigyeléseken alapuló megoldás, a testfelületen létrejövő árnyékokból létrehoz olyan konstrukciókat, amiket akár egy tetoválószalonban is elkövethettek volna, olyanok ezek, mint egy-egy Chopin-etűd, ilyen rövid kis hangulatfutamok. De a női testet használja háttérként. Az első képen talán egy kart látunk, amin egy levél hagy nyomot, a másodikon lábat látunk, ami közé egy kis virágot látunk beszúrva, és az vet árnyékot, nagyon érdekes, hogy maga a virágforma amikor ismert és a maga fényében és formáiban jelenik meg, akkor ez egy kedves forma, míg az árnyéka az egy eléggé agresszív és szúrós formává válik. A harmadik képen pedig egy bokát, vagy csuklót látunk, amin egy kerti szömörcének, szamócának, bubujkának, csipkebogyónak látjuk a termését és ezáltal Jugendstil formákat idéző árnyékot. Mindhárom árnyék tulajdonképpen más-más korhoz vagy stílushoz kapcsolódik, ez az első például lehetne valami kelta virágforma, a második akár egy japán harcművészeti szimbólum, a harmadik meg ez a Jugendstil forma. Nagyon érdekes tehát, hogy ezekből a valós természeti dolgokból miket figyelt meg, nagyon kedves és szép üzenet. (szőke)
értékelés: