Elemzés

Láttuk ennek a leckének az első megoldását, és akkor kértünk rá ismétlést, és ezzel most nagyon jó irányba halad az alkotó, és nagyon jó javítást látunk. Mivel kinyitotta a teret, máris nagyon jó arányban van a kisgyerek, a felnőtt és a fa, nagyon jó ritmusban, egy ilyen parabolaívben viszi a szemet a kompozíció, ráadásul van egy – ugye ezek már apró jelek - egy bucka, ami nagyon szépen beviszi oldalról a tekintetet, és a kéz is ebbe az irányba mutat. Nagyon szeretjük ezt a képet. Három disznó, és nagyon örülünk annak, hogy dolgoztál ennyit ezzel a munkával, és meg is van az eredménye ebben a képben. (szőke)
értékelés:

Ebben a sorozatban ez a harmadik kép, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó variációkat készít a Vera erre a fajta érzéki üzenetre, a nőiség keresésére, a gyermeki és kihívó keresésére. Ez egy erotikus kép, és miközben a Verának nem látjuk más testrészeit, megint ezt a műkő hátteret, magát a társadalmat, a várost ez a kis díszített cipő jelzi, de alapvetően a combok kacéran de zárnak, és mögülük kivillan a lábfej. Ez egy játék a nézővel, hogy várjuk, hogy ezek a lábak szétnyílnak vagy még jobban összezárnak, nagyon női kép. Van benne alapból valami gyermeki is, a Hófehérke cipője meg minden, de azért az előtérbe eléggé feltűnően oda van téve egy comb is. És ugyan ez a comb zárja a másik felületet, de azért mégiscsak kihívóan itt van. És a comb van közelebb, azon van a hangsúly, és abból van egy utalás a gyermekiségre, mert tény, hogy ott van valahol a középpontban az a cipő, de azért ez a felület itt van az előtérben. Miközben tudni kell azt is, hogy ez valahonnan a fej körülről van fotózva, magamat fotózom, és a testem egy részét fotózom. Tudnám úgy fotózni, hogy elhúzom egy kicsit a lábam, ere fordulok, és egy cipőbemutató lesz. De ez nem az. Ott van az a gyermeki, de ez nem az. Ezt hívják a Pretty Woman-nek. Ahol egyszerre van ott a gyermeki és a kihívó. Három disznó. Nagyon érdekes egyébként az, hogy egy sorozatban foglalkozik ezzel, hiszen ő már csinált ilyen házifeladatot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sötét van, már mindenki alszik. Csak én villogok.

Belső térben vakuval készített, ’villantott’ képet látunk, és a személyes térből is látsznak üzenetek, az ajtó, az ajtóra felakasztott ruha, a háttérben konvektor, a bögre, a polc, a függöny, a bőrfotel, amelyek valamennyit elmondanak az alkotóról, arról a mikrokörnyezetről, amiben ő él. Ugyanakkor a Péter tulajdonképpen felülről fényképezteti magát, így még ebben a környezetben is olyan, mint egy áldozat. Még a tekintetében is van valami kérés-kérdés. A horizont, és a szembetekintés ezek együtt egy áldozati póz felé mutatnak. Nyilván ez adódhat technikai dologból, hogy miért éppen oda tette ezt a fényképezőgépet, de mi itt ezt látjuk. Az arc mimikája, a gesztusok is egy melankolikus, kicsit fájdalmas helyzetet mutatnak, nincs mosoly az arcon. Nagyon tudatosan és erősen belenéz a kamerába, az optika közepébe, nem is tudom levenni róla a tekintetemet. Néz felénk, a nézők felé, és nekünk üzen. Szoktuk a vakus képeket kritizálni, nem szoktunk annyira örülni nekik, de itt most azt gondolom, hogy beállítás, a gesztus a kamerába nézés, az egész, amit eddig elmondtunk, még erősödik is azzal, hogy a vaku által mintegy kivasalódik, kétdimenzióssá válik az arc, tehát hogy ennyire sematikussá válik. Mintha lenne benne valami Fassbinder-es, az utolsó filmjeire gondolok itt. Ott vannak ezek a fajta tekintetek, helyzetek. Ez adódik abból, ahol van a kamera, a torzításból, a helyzetből, a kis gyújtótávolságból. Nagyon erős üzenet. Egy kritikát tudnék megfogalmazni, hogy talán az ajtóra akasztott ruhák kicsit zavarosak. Tehát amíg a háttérbe vesző radiátor, pohár, polc rendezett helyzet, addig az a ruha ott elég esetleges. Jó, hogy ott van ez a ruha, de lehetne pl. valami hosszabb valami is, vagy lejjebb akasztja, akkor az ajtó nem ég ki. Három disznó, mert megvannak a hibái, de ez a vallomásereje ez nagyon ott van. Odaáll, és azt mondja, hogy itt vagyok, merem vállalni magamat, ez vagyok. Úgyhogy a három disznó megvan, de azért azokra az apró hibákra majd figyelni kell a jövőben. (szőke-hegyi)
értékelés:

A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Az első komolyan békés estéhez járt egy üveg bor, némi fény csillogása és a feketébe hajló éjszaka.

Én ezt a képet szeretem, és nagyon örülök, hogy a Marczingós László elkezdett olyasmit küldeni, amiben az ő érzékenysége megjelenik, az a fajta érzékenység, amit a férfilélekben nem biztos, hogy olyan könnyű megtalálni, és nagyon jó az, hogy nem akar bizonyítani a borral, az üveggel, nem akar árlistát hozni, hanem az egészben elkezdi azt a fílinget, azt az érzést hozni, ami benne megvan, és hála a jóistennek, hogy a László női lelkét is látod végre, hogy érez, hogy van romantikája, érzelmei. És itt, a pohárban a trükkös alkotót, a piros pulóveres alkotót, aki Dürer-félén, nagyon finoman, meghúzódva de ott a kézjegy, de az a varázslat benne van, amit oly sokszor kérünk, hogy a saját életetek, a saját belső történeteitek fogalmazzátok meg, és miközben ott vannak a mindennapi életben ismert kommunikációs kódok, itt valójában egy egyszerű kis képen keresztül egy teljesen más, közelebbi, és nagyon érzelmes útra térünk, mert az alkotó ezt a fényképet használta erre. És így az ő valódi énjét látjuk ebben a mesevilágban. Én egyvalamit tennék még hozzá, hogy a kép jobb oldala engedne még egy pici vágást, mert van egy kancsónk, egy poharunk, de van egy gyertyánk is, ami fontos, és ami a baloldalra került, és az egész kép dinamikáját erősítené az, ha ez a tömeg kimozdulna még a kép széle felé, és akkor nyerne nagyobb hangsúlyt a baloldalon lévő gyertya. Nekem pl. Andersen meséi jutnak erről eszembe, és ami itt is érdekes, hogy Andersen miért kezd el meséket írni ott, akkor, abban a társadalmi közegben, struktúrákban, tehát érdekes nagyon a kép meseisége, és van benne még valami keleties is. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem véletlenül nem küldtem még be valódi házifeladatot a barátság leckére; nagyon nehezen megfogalmazható témának tartom, érlelem is már egy ideje. Ez úgymond egy első megfogalmazás, egy kiindulási pont; a barátság fogalmának mintegy kívülről történő megközelítése, a felületesebb, nem intim, hanem könnyed barátság, haverság, ismeretség felől. És csak egy tükörmennyezet kellett hozzá. :-)

Már láttunk ilyent valamelyik leckére, hogy az alkotó a tükröződésekkel, a plafonon lévő, talán üvegfelületekkel játszanak el, és mivel ezek a tükrök darabokból vannak, a kamera és a plafon közötti dőlésszög sem pontos, és emiatt a képen vannak torzulások, és ezt a puzzle-dolgot pont ez teszi érdekessé. Ráadásul attól, hogy ez a tükröződés jelen van, és a fotós ezt észreveszi, van az egészben valami furcsa helyzetjelentés, egy furcsa felülről érkező megfigyelés, ahogy látjuk ezeket a parányi embereket ebben a kis közösségi vagy házibuli hangulatát, hiszen valami étteremben van ez az egész történet, olyan, mintha belepillantanánk valahol egy privát környezetbe, és ez a mozaikszerű, mint egy kis képregény ez a megfigyelés nagyon izgalmas. Eszembe jut róla a Sas Tamás filmje a Presszó. Az egy nagyon furcsa film, ahol a Tamás azt csinálja, hogy a kamerát mint egy gyóntatószéket használja, és rengeteg vallomásszerű dolog történik benne, rég láttam, de ha jól emlékszem a kamera el se mozdul benne, hanem egy helyről dolgozik, ez azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges operatőrről van szó, aki rengeteg helyen dolgozik, és egyszercsak hoz egy döntést, és egyszerűen puritán módon leszúrja a kamerát és egy helyről készít el egy komplett játékfilmet, ami hát színészileg sem egy egyszerű dolog. De ettől az egész olyanná válik, mint egy gyóntatószék, vagy akár egy tükör. Ugye a tükröket se nagyon helyezgetjük a lakásban, az ott van valahol és nagyon sok mindent lát, hiszen odamegyünk, belenézünk, és itt is valami ilyen játék zajlik. Miközben nem tartom valószínűnek, hogy ez a Közel-Keleten készült, mégis van az egésznek valami móros vagy algíri, egyiptomi hangulata, ezektől az izgalmas színektől, a kockáktól, a ritmusoktól, az egésznek van egy fura popos, hippis hangulata is, meg még Klimt is eszembe jut róla, ő is használja ezeket a formákat, színeket, vonalakat. Nincs annyi drámaiság a képben, mintha Schiele lenne, de szerintem ez egy jó kép. Én teljesen elfogadom ezt a barát kategóriába, ráadásul itt pont indokolt ez a kockák, mert itt igazából felfedezhetjük, hogy van ez a társaság, meg van itt egy pár is, a jobb alsó sarokban, meg egy másik társaság is a karosszékekben, a maguk történeteivel, ahogy beszélgetnek, összebújnak. Nagyon izgalmas ez a kép, sokáig el lehet nézegetni. Érdekes lehet nézni, keresni olyan sörözőt vagy nem tudom mit, és figyelni, hogy hogyan alakulnak ki ezek a csoportok, és itt is megemlíteném Muybridge nevét, akinek a Mozgásanatómiáját aminek két részéről tudok, az emberi és az állati mozgásról. És itt tulajdonképpen egy emberi mozgásanatómia-tanulmányt látunk, helyzeteket, csoportlélektant, hogy hogyan mozognak el, milyen mozgáskódokkal ülnek ott az emberek. (szőke)
értékelés:

Déligyümölcsfigurák: Citromdisznó, Mandarincsiga

Ha jól nézem, szorgalmira érkezett a kép, tehát nem háziállatként kell értékelnünk. :-) A Szőke-féle citromdisznó-vonalat kívánja erősíteni, és az ötlet jó, de a citromdisznónak van egy nagy előnye ezzel szemben, hogy tartósabb. Ha felteszem szekrény tetejére, nem fog megrohadni, ellentétben ezzel, ami hosszútávon azt hiszem nem fog megmaradni, de mint ötlet egy kedves és aranyos kézműves játék. Én megjegyezném még, hogy ha visszaemlékszünk, hogy aranymetszés, Fibonacci-szám, én elindítanék valahol egy rovatot ahol a geometriával foglalkozunk, akár a fraktálokkal kapcsolatban is, különböző geometrikus formákkal kapcsolatban, amit a természetből megfigyeltek az alkotók. Itt is egy, a természetből végzett megfigyelést látunk, a narancs belső struktúráját, a gerezdek formáját, de ha ez a fontos, akkor a kamera helyzetét kellett volna úgy megválasztani, hogy ez jobban kijöjjön. Jó a háttér, jó a kompozíció, fénytani problémái viszont vannak. Ez ugyanis egy cikkelyekből álló gömbforma, amire ráhengeredik, leválik ez a bőrfelület, de most a fény ahonnan esik, úgy esik. Ez valójában most a baloldali és felső keretezés felől, tehát valahonnan a képcím felől érkezhet, és egy szórt fény, ami nem segíti ennek a gömbformának az erősödését. Márpedig ha ezzel a természetbeli geometrikus formával akarunk foglalkozni, akkor olyasmi szabályok érvényesek itt, mint egy csendéletnél vagy egy arcportrénál. Tehát nagyon jó ez a kézműves ötlet, és a képzőművészeti, fénytani része nincs megoldva. Ha ez egy világított kép lenne, akkor a kéz struktúrái is kapnának egy más tónust, és így az egészből nem keveredne össze a tenyér és a gömbforma tónusértéke. Lehetne ezt világítani akár reflexpapírokkal vagy tükrökkel, vagy műteremben a megfelelő lámpákkal, hogy a gömbre koncentráljuk a fényeket, és ezzel a képet. Én ha jól látom, ez a mandarinhéj nem is ennek a mandarinnak a része, csak rátetted a megpucolt gyümölcsöt, és talán ha az a része lenne, akkor jobban szervülne egymáshoz az a kettő. Ez apróság, de erre ügyeljünk. (szőke)
értékelés: