Elemzés

Illúzió

Valamilyen autó lehet ez, amin átlátunk itt? Ez a rakpart lehet, ezekkel a nagy vaskorlátokkal, és úgy sejtem, hogy itt valamiből kilátunk, valamilyen üveglap van itt, amin tükröződik a szemben lévő utca, a forgalom, és van itt egy kisgyerek, kis kalapban, napszemüvegben itt kapaszkodik, és boldogan mosolyogva néz valahová. A képet azért szeretjük, mert – noha lehetne mondani, hogy persze, kisgyerek van lefotózva, gyermekkor leckére, kész, érthető, de éppen a tükröződésektől és az átsejlő formáktól az egész ugyanazt a lebegést hozza, amit a május elsejei felvonuláson, a Hősök terénél, a léggömbök az utazás, a kisvasút, és ezerfélét mondhatnék, az egész olyan ettől a tükröződéstől, a félrecsúszott kalaptól a fura napszemüvegtől, mint talán az enyém, a tiéd, a Zsolt gyerekkora volt – valahol ott van benne egy időtlenség, egymásra másolódó emlékképek, és ettől a szendvicsformától jön vissza az időutazás, ami innentől fogva nem csak arról a kisgyerekről szól, aki a modellje ennek a képnek, hanem az asszociációról, ami bennünk is megbúvik a felnőttkori szerető, férj, feleség mellett, minden mellett ez ott van ránk rétegződve, mint egy rétes, ott van, és mélyen, szellemképesen rezonálva jön elő a múlt, mint egy régi tévéképernyő, amiből néha ilyen kristálykőként egy-egy emlék néha tisztán felbukkan. Nagyon érdekes, amikor idős emberekkel beszélgettek, hogy ők ahogyan visszaemlékeznek, akkor abban érezni ezt a furcsa rétegződést, ezt a selyempapírt, ezt a celofánt, ahogyan az emlékek egymásra rétegződnek, az idők elcsúsznak, nevek, helyek, de ugyanakkor néha egy négyéveskori, a szilvát a kerítésnél hogyan loptam el, az tűpontosan megjelenik egy nyolcvanéves embernek a történetében. Ez az, és ez a kép erről szól. És olyan erővel szól erről, hogy mellékessé válik, hogy alul lehetne több, mert fuldoklik a vágástól a fej, vagy hogy fent az ég miatt vissza kellene tartani tónusban, maszkolni. (szőke)
értékelés:

Csendélet

Egy enteriőrben készült képet látunk, egy kerek asztalt látunk, rajta egy irkafüzetet, egy toll, tintabetéteket, cukorpapírt, valami izé is belóg jobboldalt, meg látjuk talán a kockakövet is. Ez egy helyzetjelentés és egy leltár; most egy leltár, azokkal, amiket felsoroltam. Szerepel még rajta a fény, és ez a fény egy talán késő délutáni napfény, ami játékossá teszi a kompozíciót az árnyékok miatt, de azt kell, hogy mondjam, hogy megint ugyanoda térek vissza, hogy nincs eldöntve a kép: ahhoz, hogy leltár legyen, ennél tényszerűbben kellene komponálni, nem lóghatnak össze a formák, ha viszont szubjektíven akarunk közvetíteni egy érzést vagy hangulatot akkor ennél közelebb kellene tudni menni, mivel nagyon nagyok az üres terek, amiket nem tudtunk mozgásba hozni, tehát igen, kezdjek el foglalkozni, hogy füzet, toll, tinta, és pl. nem biztos, hogy kellenek az eldobott cukorkáspapír, nem kell belógnia a fekete izének, az asztalt most vágja a fény-árnyék határa, ha ezt odébb mozdítom már jobb lehetne, vagy úgy komponálok, hogy azt ki lehessen vágni, és akkor az árnyékokkal már tudok kezdeni valamit. Most ez se nem leltár, se nem hangulat, a kettő között pilinckázunk, úgyhogy én ezt visszaadom, ne sértődj meg Vera. Sejtésem szerint talán ez a naplód lehet, amit írsz, szeretnék látni ebből képeket. (szőke-hegyi)

Dédi

Egy családi program, talán szülinap főszereplőjét látjuk, és itt készült egy felvétel. Nagyon szépek, plasztikusak a fények, és nagyon jót tesz a modellnek is, hogy ilyen szórt fényben van ábrázolva, amit szeretnék megjegyezni, az az, hogy a mélységélesség azért van, hogy ami fontos nekünk, azt kiemeljük, és a többit a háttérbe állítsuk. Ennél a képnél én nem nagyon tudom, hogy hol van az élesség, hogy ez attól van-e, hogy bemozdult a kamera, vagy más miatt, azt nem tudom. Itt a fejen, az arcon kellene lennie az élességnek és máshol pedig nem. A másik pedig az, hogy itt van a hölgy előtt egy pohár, ami azért hát, zavaró. Ezt észre kell venni, és kivenni a képből. Lehet, hogy ha jól látom, akkor itt a jobb alsó sarokban ez egy kéz valamilyen formája, akkor lehet, hogy ő ezzel koccintani szeretett volna a kamera mögött álló személlyel, ezt is el tudom fogadni, akkor viszont a gesztust kellett volna ábrázolni, és nem levágni a kezét. Tehát vagy akcióba hozom ezt a poharat, vagy ne legyen a képen. Egyébként a kép maga nagyon visszafogott és nagy tisztelettel készített kép, és én ezt értékelem; két disznó. (szőke)
értékelés:

Szabadság

Mit csináljak, ezt is szeretjük. :-) Bara valami nagyon fontosat kezd megtalálni a saját kommunikációban. Azt, hogy könnyed eszközökkel is nagyon súlyos üzeneteket tudunk küldeni. Dethlefsen azt mondja, hogy amikor pl. a betegség, fájdalom fogalmáról beszél, hogy az egy nagyon fontos dolog az ember életében, mert kényszeríti arra, hogy az állapotával egyedül maradjon, miközben nem szeretjük ezt a szituációt, de a betegség kényszerít minket arra, hogy magunkkal foglalkozzunk. És azt mondja erre, hogy vannak olyan lépések, amiket a mindennapok sodrásában – mert ez a feladat, az a feladat, ki kell fizetni, tovább kell menni, meg kell venni – tehát pörög előttünk egy lineáris idő, aztán egyszercsak jön egy pont, amikor nem vesszük észre, hogy sok mindent félreraktunk, és a betegség ilyen, hogy akkor elkezdünk magunkkal foglalkozni, történéseket, helyzeteket átgondolni, letisztázni, sűrítés. És ez másfelől azt is jelenti, hogy az elválás, a történetek visszatekintése az egyrészről egy fájdalommal teli, melankóliával teli, másfelől egy új szakasz kezdetét, egy új életet is jelenti. Ha ezt a képet tekintjük, akkor a szellemiség sűrítését is, hiszen egyértelmű, hogy most a Bara képeiből, hogy valamilyen szemléleti és hozzá kapcsolódóan valami minőségi változást jelentkezik. Mert lehetne itt is mondani, hogy de nincs is annyi tárgy, ott az a kerítés, meg a lépcső, amin az előbb ült, de érdekes módon az, hogy ezek a tárgyak más-más szemszögből rögtön egy új üzenetet kapnak és egy új történetet mesélnek, mert van története a Barának. Ezek a képek attól erőteljesebbek, a pihenő, lépcsős a szabadsághoz is kapcsolódhat, nagyjából ugyanott lehettek ezek fényképezve, és teljesen másfajta rendszerrel, de mindkét kép nagyon sűrített, mert van mit mesélnie magának és nekünk is. És ez a sűrítés ez nyilvánvalóan egy drámai helyzetből fakad, hogy szembesülnie kell saját magával, és értelmezéseket hajt végre saját maga és az élet viszonylatában. Van egy grafikus, Orosz Istvánnak hívják, aki a térnek ezekkel a furcsa játékaival foglalkozik, a lépcsőkkel, ahogyan egymásból nyílva egészen más struktúrákat adnak, mint egy Möbius-szalag, és itt is nagyjából azért látjuk, hogy van itt egy lefelé haladó lépcső, ennek van egy árnyéka, ezen ül egy madár, egy érdekes térjátékot látunk, de ez nem Orosz Sándorral kezdődik, volt ez az Escher nevű alkotó, aki ezeknek a lehetetlen térszerkezeteknek, tér és perspektívajátékoknak az atyja. És ne felejtsük el, hogy ez a lecke a gyermekkorra érkezett, és a szabadság a címe. Van egy zárt terük, amit keretezünk a korláttal és a lépcső árnyékával, és van egy árnyékunk, és az árnyékot megformáló alak ezen a kereten kívül van, és ez a szabadság üzenetét adja, erősíti, és a gyerekkorból is ez az érdekes, hogy az emlékezetünkben már csak egy tűnő árnyék, vagy egy gondolatként jelenik meg, és ez nagyon jól meg van fogalmazva ezzel a képpel. (szőke)
értékelés:

Pihenő

Én nagyon szeretem ezt a képet. Egy külső felvételt látunk, egy oszlop tövében talán kávéházszerű székekkel, ahol az alkotó mint egy vándor megpihen, leteszi a kis táskáját, és átöleli saját magát. Tehát nagyon sok fontos jelzés van a képen. Pl. üresek a székek, ő mégis lent ül a lépcsőn; ez a kívülállás, a nem kerülhetek oda, nem jutok oda fel, nem ülhetek a székben, nem iszom egy kávét, nem nyugodtan pihenek. Aztán egy másik ez az átkarolás, amikor az ember nem fázik, nincs hideg, hanem egyedül vagyok, és ebben az egyedüllétben saját magam támasztom meg magamat, magamnál keresek megnyugvást vagy gyógyírt. Ezt erősíti a modell azzal is, hogy a modell nem a csomagjait nézi, nem a kamerába néz, hanem valahová a semmibe néz, a lépcsőre maga mellé. Aztán az, hogy a fekete fehér kép tónusban tartásában a főszereplő és a hozzátartozó tárgyak vannak drámai sötétben tartva, mint három pont egy mondat végén, az összes többi az egész struktúra az mögötte egy lebegő, illékony, holott óriási súlyos tárgyak ott, és mégis itt az ő története az, ami hangsúlyos. (szőke)
értékelés:

Kilátás

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Méz

A makrófelvétel valamilyen gyűrűszerű furcsa üregben egy darázsfészket mutat, talán mintha ez egy csapda lehet, amiben ezek az élőlények elpusztultak, a szélén ha ezt a befelé húzó spirált nézem, és a közepén ezeket az elpusztult állatokat, ezeket a furcsa, sötét, amorf formákat. Ha újra ránézek, akkor a darazsak otthona, ezek a kis hatszögek is ott van a csapdában ahol a halott darazsakat látunk, és ha a köldök leckére gondolok, ami hát az élet kezdetét is jelenti, a köldökzsinórt, azt a kapaszkodót, azt az égi zsinórt, amin ide a földi dolgok közé leereszkedünk, akkor a köldök itt egy elég fontos szimbolikus motívummá válik, amelyben az élet kezdetéről, irányáról is gondolkozhat az ember. A makró használata miatt eléggé határozottan irányít minket a fényképezőgép rendszere arra, hogy ezt a halott közeget, ezt a kutat, vagy gödröt, ami halott állatokkal van tele, ezt nézzük és kapcsoljuk össze a köldökből eddig következtetett életkezdettel. Tehát én azt mondanám, hogy ennek a képnek eléggé összetett az üzenete, és nem vagyok biztos benne, hogy pozitív, hanem inkább mélyen elgondolkodtató, hogy ami az élet kezdetét jelentené, és ezt a cím is erősíti, a méz, az édesség, az élet íze, az itt igazából az érzelmek vagy érzékiség is akár, az valahol egy létállapotban akár csapdaként is jelen lehet. Tehát ezt a témakört, ezt az összetett üzenetet eléggé érdekesen próbálja ezekkel a látszólag jelentéktelen és furcsa makrófelvételekkel érzékeltetni, létrehozni. Mert amúgy valószínűleg egy nyaralóban egészen szokásos, kis repülő lények csapdáját látjuk itt. Három disznó, köszönjük szépen, és Bara várjuk tőled a további képeket. (szőke)
értékelés:

Ősök háza 2008
Köszönjük a csapatoknak, a támogatóknak és a szervezőknek a finom ebédeket! Jövőre veletek ugyanitt!

Olyannyira lehelletszerű ez a párás pohár, talán pezsgővel, hogy az is felmerült bennem, hogy a kőfalra helyezett pohár egyáltalán ezen a képen van-e, vagy egy motázseljárással került rá. Ez a kép is a 60-as évek képeslapstílusában készült el, a karácsonyi-szilveszteri lapok szokásos helyzetei. Gondolom, hogy a pohár ott lehet ezen a kőfalon, és ha ez ebben a térben jelent meg, akkor az egy olyan izgalmas dolog, olyan szinten válik le a háttér életlenségéről, Tisza Sanyi éppen belépő alakjáról, a vöröskeresztesek éppen dolgozó kis csapatáról, hogy itt is értelmezési problémákat érzek, azt a szürrealizmust, amit a deres vagy párás pohár gyöngyöző felületein létrejönnek, azt vagy meg kellene erősíteni fénytanilag, hogy még jobban váljon le erről a szocio-környezetről, ami a háttérben van, vagy a kettőt egy olyan helyzetben kellett volna fotózni, ami jelzi, hogy ezek egy térben vannak. Most igazából két üzenete van ennek a képnek, kettészakad, egy ilyen álomszerű pezsgősbuborékos pohárra, és a háttérben egy tapétaszerű, de önmagában jelentéktelen eseményre. Csak azoknak értelmezhető a háttér, akik konkrétan tudják, hogy kik lehetnek azok a személyek, akik ott dolgoznak. Önmagában, aki nem volt ott, annak nem biztos, hogy ez a kép üzenni tud, és ugyan ez csak szorgalmi, de a szorgalmikat is ugyanolyan komolyan kellene venni, mint a házi feladatokat. (szőke)

Jó étvágyat

Verától láttunk már egy hasonló megoldást, egy ilyen króm tükröző felületen, ami talán valami sterilizáló berendezés volt, amiben ő maga mint alkotó jelent meg, most pedig ezt a tükröződést arra használja az alkotó, hogy egy viszonylag nyugodt kompozíció, tehát látunk egy teáskancsót, egy kis kiöntőt, egy poharat, egy kenyereskosarat, benne egy zsemlével, egy tányér részét és valamit az asztalból is, tehát a kompozíció viszonylag nyugodtnak mondható, és ezen a tükröződés az, ami megbolondítja, ami izgalmassá teszi, hogy a tükröződésben látjuk ennek az egésznek egy másik vetületét, egy sokkal dinamikusabb táncát. Szerintem ez a meglátás, ez a kettősség nagyon jó, ennek egy fajtája a tükör anamorfózis, amikor a rajzolt, vagy festett felület egy általában fémhenger palástjára vetülve adja ki az eredeti, torzításmentes képet - ilyet talán már Leonardo is használt, később sok festőt, grafikust megihletett. Tehát, hogy ez a meglátás nagyon izgalmas, ugyanakkor ez nem negligálja azt a szabályt, hogy az elsődleges kompozícióra figyelni kell, tehát ha az asztal szélén a feketébe kifutó rész le lenne vágva, ha ez a belógó tányér itt a bal alsó részen határozottabb lenne vagy nem lenne itt, ha ez a kis szószos pohár nem ilyen csökevényesen lenne benne, akkor még erősebb lenne ez az ellentét. (szőke)
értékelés:

Lenyomat
Egy tengerparti kövön hagytam ott, ha csak ideiglenesen is, a lábam nyomát. Akkor jólesett végre kimászni a szúrós-kavicsos tengerből egy nagyobb sziklára; elég hideg volt a víz.

Nórától már egyszer kaptunk egy talp leckét, amikor a vízparti homokba tette a lábát, és annak az elmosódott lenyomatát kaptuk, arra utalhat ez, hogy a Nóra szeretheti a vizet, az ilyenfajta játékokat, aztán az is eszembe jutott, hogy ez olyan, mint amikor, nem tudom, ki játszott ilyent, amikor a kéz élét bekentük tintával, és ezzel, mint egy bélyegzővel lehetett a papírra ilyen lábnyomot nyomdázni, és aztán az ujjunk hegyével csináltuk meg hozzá a lábujjakat. Ez ilyen szempontból egy érdekes és jó meglátás. Nekem az a bajom vele, hogy nagyon ki van szakítva a reális környezetéből, ugyan sejtjük hogy ez egy kő, hogy ennek a kőnek van valami térbeli kiterjedése, de semmi támpontot nem kapunk, és ettől az egész nem tud másra támaszkodni, mint erre a képi jelre, ami a talplenyomat. Ez a lenyomat viszont a kő struktúrájából adódóan szaggatottan, tépetten, töredezetten jelenik meg; a kő struktúrája a láb-talplenyomat struktúráját modulálja, befolyásolja, alakítja. Ugyanakkor ennek a módosulásnak nem kapjuk meg az értelmező környezeti ábrázolását. Ettől az ember elkezdi magát a formát kritizálni; miért van megszakadva a baloldalon, miért nem jók a lyukak a lábujjaknál, mik azok a fekete izék – azaz elkezdünk kritizálni egy történetet, ami ha nagyobb képkivágást használunk, akkor minden kérdésre választ kapnánk, úgyhogy szerintem ezeknél a helyzeteknél valamennyit mindig mutassunk meg a környezetből, hogy értelmezni tudjunk. Szerintem a talp leckére ez egy tökéletesen jó meglátás, és megfejtés, de a kivitelezésben van egy ilyen baki, tehát az irány jó, és ez kap egy disznót, és azt mondom, hogy ha nincs túl hideg még, és van mód ezzel kísérletezni, akár azzal, hogy különböző időpontokban tesszük oda a láblenyomatot, és a nap ereje felszívja ezt, de mindenesetre érdemes lenne ezzel tovább foglalkozni. Még az ősember barlangrajzait is idézi ez a fajta felismerés, de érdemes lenne ezzel többet foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Vallomás
Régi énvilágomból kilépve újra gyúrom önmagam.

Különösen örülök, hogy a fotós árnyéka hosszan elnyúlva a kép jobb oldalán megjelenik, és ugyanezekkel a formákkal a baloldalon is dolgozik, belehelyezve a szemüvegét ide, ebbe a fatörzsbe, így a képnek egy erőteljesebb bal olvasata, és egy hosszanti jobb olvasata is van, és nagyon jól aránylik ez az 1/3-2/3 arány egymáshoz is. Igazából a portré kategóriában az alkotó jól hozza létre a mondanivalót, és jár a három disznó rá. Az elemzésen túl csak annyit szeretnék megjegyezi, hogy ha már foglalkozunk az árnyékokkal, folthatásokkal, ha megnézzük itt a képen, a női alak árnyékát, és ha már álmodozunk, fogjuk a képzeletbeli tollunkat, és az árnyékalak körülötti fényfoltban egy másik alakot is észrevehetünk, aminek itt, ebben a fényfoltban van a karja, és a fotós felett megjelenik egy arc; ez az arc eléggé szomorú, de egy női arc, két szem és egy száj, valójában a bokrok tónusai, de eléggé misztikusan belesejtetnek – ezt hívják a kép önálló működésének – a természet játékossága, humora, az néha odafigyel az alkotóra, és beletesz még üzeneteket a képbe. (szőke)
értékelés:

red en hebszit en mi
Magyarul: feleségem talpa

Nem tudom, hogy mit jelent ez a kifejezés. Le van fordítva, ez a számomra ismeretlen felirat – angolul van fonetikusan átírva? – a feleségem talpa, van ideírva megjegyzésként. Textíliák, sokféle paplanok és egyéb díszített textíliák között, egy ismételt, erősített jelzéssel egy emberi talp látható, egy bal láb. A vörös, ami az egyik paplanon van, mint egy kis vér-ér, egy vöröses-barnás nyomként végighúzódik mellette, és az árnyékba forduló formával meg is erősíti a talp alsó ívét. Jól, a majdnem szemből, illetve balfelől de nagy szögben érkező fény, és a kis íveket, gömböket megmutatja, amelyek a talpon látszanak. Eléggé naturális a színe a talpnak ezen a képen, nagyon eltér a fehérrel tört drapériafelületektől; kivéve azokat az árnyékokat, amelyek a talp fölött balra jelentkező háromszög, vagy a kép jobb felső sarkában lévő árnyékfoltok. Mivel ez feltehetően egy nyugodt helyzetben elkészült kép, feltételezhető, hogy lehetett figyelni rá, én azt gondolom, hogy ezeket az árnyékokat a drapériák elmozdításával lehetett volna csökkenteni, hogy még jobban erre a furcsa kifliforma felületre tudjunk koncentrálni, ahogyan ez a talp kibukkan innen az ágyneműk közül. Annyi kérdésem, ill. javaslatom lenne, hogy szerintem nagyon fontos a fordítás, amit ír az alkotó, és nagyon fontos, hogy igenis kapcsolódik az üzenet ehhez a megjegyzéshez, és azon keresztül az alkotóhoz. Az alkotóról kapunk itt egy plusz képet; a feleségem talpa. Ha ezt mint történetet próbálom elfogadni, és azt nézem, hogy a képnek közvetíteni kell ezt az üzenetet, akkor egy személyes territóriumon, határon belül léptünk, és egy intim, személyes világban vagyunk, még lehet, hogy dolgozni kellene ezen, mert jó az irány, de ugyanúgy lehetne ez a talp Szabó Dezső vagy Kovács Jolán talpa is; nem érzem azokat a vizualitáson keresztül láttatott jeleket, amelyek abban az értelemben, amit a szöveg üzen, közelebb juthatnánk vagy bizonyítható lehetne. Nem arról beszélek, hogy dedikálva legyen a feleség talpa, de azt kérném, hogy ahogyan eddig is nagyon mélyértelmű dolgokat is létre tudott hozni, úgy próbáljon ebbe is elmélyülni és foglalkozzon ezzel a témakörrel tovább, és próbálja ezt a témát kevésbé szemérmesen, de személyesebben megfogalmazni. Egy disznó és várjuk a talpra a további megoldásokat. (szőke)
értékelés:

A viz útja, az ember útja
Ember nem szabhat gátat a természet erőivel szemben...

Azt rögtön leszögezném, hogy a házi feladat kritériumait a felvétel teljesíti, egy érdekes helyzetet látunk, ahol az alkotó valamilyen forrás vagy kút vizének útjába nyújtja be a kezét, és ezzel a vízzel való kapcsolatát akarja nekünk megmutatni, és hát gondolom izgatta ez az optikai játék, ahogy a gyöngyöző víz felszíne alá tesszük a kezünket vagy más tárgyat, és ez a torzító felület módosítja a test struktúráit. Ugyannakkor azt mondom, hogy e téren megvagyunk, de biztos, hogy a legjobb pillanatban történt-e az expozíció; merthogy most a csuklóig, amíg a víz alá merül a kéz, egy jól követhető formavilágot látunk, de a víz alatti világ nagyon kusza, szabdalt struktúra, és nem vagyok meggyőzve, hogy ez volt a cél, vagy csak véletlenül így sikerült. Merthogy nem látom át a kapcsolódást a kővel, a vízzel, nem látok olyan egyértelmű gesztust, ami engem, mint nézőt meggyőzne vagy előre tudna vinni az értelmezésben. Úgyhogy azt mondom, hogy ha Anitát érdekli ez a víz tükröződéses játék, akkor azt mondom, hogy ezzel több időt kell még eltölteni, hogy ezt biztosan tudja használni. (szőke)
értékelés:

Vera
"Már értelek. Mit érsz vele? A mult
tüntető menete elvonult,
a lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évszázadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt."
(József Attila)

Ebből a képből így arra lehet következtetni, hogy Vera talán maga ez a fa? Vagy a Vera egy nagymama lehet, aki ültette ezt a fát? Igazából nem lehet tudni, mert a kép több segítséget nem nyújt. Egy alsó gépállásból egy halott fa látható, de igazából a tájkép nincs annyira elemelve, hogy azt véleményezzem, hogy a barátom kategóriába egy szimbolikus üzenetet látunk, hanem továbbra is megmarad a tájkép, az utazási-nyaralási kép szintjén a kép, ezt én nem tudom elfogadni a barátom leckére, ez itt csak egy nyári tájkép egy halott fáról, és még a hozzá leírt hosszú verssel együtt sem tudom elfogadni. (szőke)

Emlék

Egy tárgyfotót látunk, egy borosüvegről, külső környezetben, talán egy padon vagy erkélykorláton, a házfal előtt lefotózva. A képnek a legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy az alkotó hozott egy olyan döntést, hogy eldönti a képet, a horizontot; és hogy ezzel a döntéssel hozza mozgásba ezt a történetet. Ami még látszik, hogy komponálásban az erkélykorlát, a szemben lévő ház erkélykorlátja, a mi szempontunkból nézett korlát és az üveg címkéje viszonylag egy vonalban húzódik. Én mégis azt mondom, hogy ennél a helyzetnél számomra nem teljesen világos, hogy az alkotó mit akart megmutatni, hogy miért döntött a kép, hogy arányaiban nem látom át hogy ez most az üvegről szól vagy a háttérről, úgyhogy ez itt önmagáért valónak tűnik. Ez egy szorgalmi, és mi megköszönjük ezt a szorgalmit. (szőke)