Feladatmegoldás

Kőmacska

Ez a kép két dolog miatt is fontos a Camilla életében, már amennyit mi láthatunk ebből; egyrészt nagyon jó, hogy egyre kevesebb, tehát az absztraktot a valós vizualitásban keresi, itt keresi a ritmusokat, tehát az absztrakciót a maga dokumentumfilmes szemén keresztül látja meg a világban, hiszen ez itt most egy geometrikus játék, egy valós utca felületén, ahol szimmetrikusan elhelyezi ezt a csatornafedőt, és ugyanakkor az absztraktban megkeresi a játékosságot, azaz a humor, mivel ha az ember képes ezt a képet, mint egy fraktált nézni, vagy mint egy olyan jelenséget, mint a trance, acid vagy house zenékben használják ezt a kifejezést, hogy loopolt, azaz önmagába visszatérő, egy taktus ismétlődik, ismétlődik, ugyanaz jön létre, mint amit itt a Camilla a címmel is alkalmaz, azaz a kőmacskakőmacskakőmacska… tehát a cím is egy önmagába visszatérő játék, mindez a játékosság, a szimmetriára törekvés is megvan a képben és én ezt jónak tartom, ez egy három disznós kép. És a macska a következő képen lesz majd látható. (szőke)
értékelés:

És én, csak hallgatom

Nehéz dolgom van ezzel, mert a Béla nagyon rafkós, nagyon tudja, hogy mitől döglik a légy, hogy ha van egy nap, ami megcsillan valamin, és az már nagyon jó lesz, és az is jó lesz ha ez egy öreg felület, és elindulhat ez a történet. És el is indulhat, csak én meg lehet, hogy még rafkósabb vagyok, és látom, hogy ez össze van rakva. És nincs meg benne a Béla sehol. Tehát én ehhez azért még valamit kérnék. Béla, önmagadhoz képest mérd a dolgokat, azon már túl vagyunk, hogy van tudásod, van érzékenységed, most már kezdjen végre a Béla is megjelenni ezekben a képekben. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Bálnahalál

Az biztos, hogy valami oknál fogva olyan ez a felület, mintha egy mikroszkópikus felvétel lenne, tehát az amőbák halála vagy a Kovács amőba találkozik a Szabó amőbával, nem tudom, valami nem tudom mi hozza ezt létre, lehet, hogy deres vagy milyen ez a felület. De azt tudjuk, hogy ezek a fehérek és erőteljes sötétek amik ezen a nejlonon látszanak, ez hordoz és ráadásul hogy az egész egy szürkés színvilágban van tartva, ez hordoz egy drámaiságot. Nem elsősorban a formák konkrétsága, hanem a színösszetételek, a színfoltokban elhelyezkedő egymásmellettiségek. A Camilla egyébként is jól érzékel színekben érzelmi állapotokat, tehát megintcsak mint egy színtanulmányt én ezt jónak tartom. Én szeretem a képet, mert onnantól válik izgalmassá nekem, hogy nem egy konkrét történetet fotóz le és teszi ide elénk, hogy elmentem Argentínába, a mittudoménmilyen tenger partjára, ahol a bálnák kiugranak a vízből és eltemetik őket, hanem egy téli, erdei felületen talált egy nejlonzsákot, és elindult belőle egy történet benne. És én azt a bátorságot díjazom benne, hogy ezt a képet nem csak leexponálja, hanem el is küldi ezzel az asszociációval, ami benne elindult, és bátran vállalja, hogy vajon a nézőben is elindul-e az asszociáció, és én azt gondolom, hogy igen. Ez abszolút működik. Nagyon jó az, amikor valaki ilyen jungi archetipikus közlési rendszereket talál. Én megadom rá a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Zimmer Frei
Zimmer Frei
Zimmer Frei
Zimmer Frei
Zimmer Frei

Az ősz leckére jött már az előző lecke is, és ott azt mondtuk, hogy meg kellene találni valami olyan pózt, helyzetet ami kompozícióban is jobban ábrázolja ezt a kis madáretetőt, és erre küldte a Camilla ezt a javítást. Én ezt jónak tartom, csak most meg a döntésképtelenséget érzem, hogy most akkor melyik az, ami. Mert az biztos, hogy nem ennyi kép az a történet. Ha meg egy képsort rakok össze, akkor nem árt benne valami történetiség is. Ha meg azért küldött a Camilla ennyi képet, hogy mi döntsünk, hogy melyik a legjobb, akkor azt mondom, hogy hát Camilla, ezt a döntést neked kell meghoznod, mert mindig az alkotó az, aki magában sűríti a történetet. Ha ez nem történik meg, akkor válik a kép pontatlanná, koszossá, a vizualitása romlik el az egésznek. Az alkotó találta meg magát a témát, neki kell eldöntenie, hogy melyik kép a jó. Nem egy következő interpretátornak, mert az nem az alkotó üzenete lesz. Miközben jók a képek, le kell sűríteni, hogy mi az a három vagy kettő, vagy egy, amire az ember azt mondja, hogy igen, ezért én vállalom a felelősséget, különben szétcsúsznak a dolgok. Ez pedig itt most több, mint amennyit be kellett volna küldeni. Itt most nincs disznó, tessék eldönteni, hogy melyik az a kép, vagy kettő kép, ami kell. (szőke)

Kiránduláson
majd elmondom, ha kérdezitek :)

Béla két vonalon indul el, egyrészt színdramaturgiákkal játszik, és egészen abban a hangulatvilágban, ami Frida Kahlo férjét illeti, akit úgy hívnak, hogy Diego Rivera. Azok a színek, amiket itt látunk, olyan, részben tiszta, részben higított, de olyan mediterrán színek, amelyek egyrészt vidámságot, másrészt pedig nagyon transzparensszerű hangulatot árasztanak. Mindenféleképpen olyan az egész, mint valami repülőtér hirdetőtábláinak a jelzései, ugyanakkor a formák ismétlődnek, valami bódék vagy dobozok, védőfal, ég, ismétlődő, de nem túl összetett, nem túl bonyolult formák, tehát a megoldásokat nem innen kell keresni, hanem a színek élénkségében és a formák játékosságában, amelyek csak egy picit vannak ide-oda elrendezgetve. Viszont attól, hogy ennyire elnagyolt módon, mint ilyen kis tortadíszek látszanak ebben a hosszanti, fekvő képben ezek a formák, ilyen kis sorban menő manókra hasonlítanak, és tényleg olyan, mintha ez a kis csapat ott haladna valamerre tovább. Az biztos, hogy így, ebben a szerkesztési rendben az derül ki, hogy a Béla nagyon is jól érzi és használja az iróniát, a humort. Tulajdonképpen ez nagyon jól működik a képen. Még ha nem tudnánk a kép címét, a kép még önmagában is nagyon erőteljesen beszélne és mondaná, éreztetné, hogy ennek a történetnek van címe. Azért jó a kép, mert ahhoz kevés forma van rajta, hogy elvegye tőlünk a lehetőséget, hogy mint nézők nekünk kelljen hozzá történetet építeni. A vidámsága az, ami megdolgoztat bennünket, és arra predesztinál, hogy maradjunk még ennél a képnél és együtt próbáljuk a történetet. Tehát én a képet nagyon jónak tartom, három disznó. Talán az, hogy a család kategóriába jött, az picit rezeg nekem – de mivel jó a kép, így oké. (szőke)
értékelés:

Ferihegy
Mikor elindultam még működött. Mire hazamegyek, ki tudja. Drukkoljatok, hogy legyen megérkezés is.

Néztem egy ideig a képet, és egy idő után rájöttem, hogy itt nem egy kis modellrepülőgépet látunk, hanem a tükröződésben fedezte fel a Gábor azt a játékot, hogy ezt a repülőt, amivel ő valószínűleg haza fog jönni, ezt betette a shop kirakatába, és látszik is, hogy ez egy duty-free bolthálózat. Nekem ez a történet ettől függetlenül egy picit kettéválik, mert van egy szociografikus ábrázolása ennek a háttérben lévő történetnek, amit én fontosnak tartok egyébként, és jónak is gondolok, és ebből egészen izgalmas történetet lehetne megcsinálni, ugyanakkor engem éppúgy izgatnak a repülőgépek, az ilyen szerkezetek és ezeknek a formái, és akkor még mindig nem tartunk ott, hogy utazás-hazatérés, mert nem vagyunk ott, abban az élményben, ami ezt jelentené. Maga az az élmény is megfotózható, de nekem itt, most, ebben mintha minden kellék meglenne, és valahogyan mégsem áll össze. Ismétlést kérnénk ha lehet. (szőke)

Jamaica felett

Ezt a képet azért tartom jónak, mert őrületesen ott van benne mindaz az érzelem, mindaz az érzelmi kapcsolódás, ami valószínűleg neki latin világot jelenti; minden, az érzékiséget, az érzelmeket, az életet, a gyökércsakrát jelenti; valójában ugye a képen torzított színeket, zöldeket, vöröseket, sárgákat, narancsokat látunk, konkrét formát nem nagyon látunk, noha sejthetően felhők úsznak előttünk. Viszont azzal, hogy a sötét tónusokat a kép felső részére helyezi el, festészeti szempontból mondva, és az alsó részre hagyja meg a világosokat, óriási erővel nyomja lefelé a dinamikát, ami egyfolytában a kép szélén ki akar ugrani, és vissza akar kerülni felülre, ahol nyugodtabb és megszokottabb lehetne, tehát végig egy vibráció, egy folyamatos mozgás van a képen. Mint színtanulmányt tartom fontosnak, az, hogy a vágy leckére került, természetesen egy érzéki kép, és így itt ezt el lehet fogadni, de én továbbra is mondom, hogy a vágy kategóriában Camilla te is lehetsz egy kicsit szemérmetlenebb; azt én értem, hogy a színekkel dolgozol, de valójában mintha mindenki egy kicsit félne ezektől a fogalmaktól; megvan a három disznó, de egy kicsit körözünk e körül. Ez egy nagyon egyszerű festői színtanulmány, ahol a színek értéke, egymáshoz helyezése és az ezekből fakadó energiákkal egy szép kis akvarelljátékot látunk és én örülök neki. Még beidézném ide Turner nevét az Estiklopédiából, és ez nagyon fontos itt az ő festészete mert az pontosan ezekről a fényekről szól, tengerek fölött viharok és hasonlók, és félelmetesen térbelien és naturálisan tudja ezeket ábrázolni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kiskarácsony
Tudom, tudom... csomagot fenyőtől kicsit balra, 'kempingezőket' arccal kifele... nem vitt rá a Lélek... hortyogtak... ki tudja, miről Álmodtak épp...

Itt egy szociofotót látunk, nagyon szeretjük ezt az alkotást, borzasztóan jó ez a szociális érzékenység, amivel a témára a Gergelynél megvan. Az, hogy ezt az abszurdot, ami nagyon is itt van a világunkban, ő észreveszi, nagyon fontos, hogy leguggol ide, hogy megteszi azt, hogy a témát innen rögzíti és még egy, hogy nagyon fontos az a tisztelettudás, hogy nem mászik bele, mint mások szemétláda fotósok a nyomorult emberek életébe. Mert vannak olyan +!%/=, =/%!%/=láda fotósok, nem mondok nevet, akik képesek odamenni ilyenkor, hogy az ő fotója nyerjen valami világfesztiválon, hogy a hajléktalant közelről lefotózza. Ez nagyon ízlésesen és finoman van kezelve ez a történet. Talán csak annyi, hogy ha valami módon egy picit lehetett volna a fénnyel játszani, látom, hogy ez belső tér, neonfénnyel, nem tudom, hogy lehetett volna megoldani, akkor az előtér-háttér történet jobban összeáll – ha egy kicsit elmozdul balra, akkor a takaró annyit kiad, hogy az előtér még erősebbé válik, de a három disznó megvan és még egyszer mondom, elkerüli a buktatókat a kép, és nagyon szépen, ízlésesen beszél egy borzasztó fontos problémáról. És miközben a háttér, ez a grafittizett csempefelület is absztrakt, ugyanilyen absztrakt a hajléktalan testformája, de mégis beszédesen ott van ő, tudjuk, hogy ott van, tudjuk, hogy neki valaki egy kis csomagot is küldött, nagyon jónak tartom a képet. (szőke)
értékelés:

S A M O
Basquiat a Barátom

Itt alapvetően azon túl, hogy nem lehet tudni, hogy a Samo mit jelent, mit vizualizál, tehát Samo egy vizuális jel, maga a festő, vagy az a száj, ami ott látható, ezt nem tudom megállapítani, és egy olyan leirat van, amitől én nem fogok tudni közel kerülni ehhez, de egy dolgot szeretnék megjegyezni, hogy nagyon érdekes a színvilága, sőt, nagyon érdekesek ezek a grafikai elemek ennek az absztrakt női alaknak, a megfogalmazása. A legfölső kis hullámnak ugye a felső ívei az a felső vízszintes által levágódik. Nekem mindig kétségeim vannak azokkal a képzőművészeti megoldásokkal, ahol egy szobrot vagy festményt fényképeznek le az alkotók. Ahogyan pl. egy filmes alkotóval is, aki begyűjti mások korabeli munkáit, majd azt újraszerkeszti, és ebből egy kvázi új alkotást hoz létre. Vagy a DJ-k, akik zenéket újramixelnek, és azt állítják, hogy ez egy új műfaj. Szerintem ez a kép is egy festménynek a reprodukciója; mint olyan természetesen közvetíthet valamit, pl. hogy a fotósnak tetszik ez a kép. De szerintem nem egy önálló képzőművészeti üzenet abban a kategóriában, amiben mi itt a fotóinkat begyűjtjük. Még akkor is ezt gondolom, ha esetleg a Camilla festményéről van szó, mert a festmény nyelvezetét, formátumát arra használja a festő, hogy festményként mondja el a benne zajló történeteket, a fotós meg fotósként. Ilyenkor a meglévő formákkal kitágítunk egy képzőművészeti technikát, de háttérszőnyegként vagy csomagolóanyagként használunk valamit, ami a másik alkotási formában létrejött. Én ezt a képet visszaadom ismétlésre. (szőke)

Álmok vagyunk
Édesen vonnak be a keserű bókok
Összeroppantnak a hétköznapok
De erre jók a Csókok

Álmok vagyunk...

Nem látom magam körül az Értéket
Már csak a Szerelemben kereshetem azt
Mert reszkető karomban az Érték

Te vagy

Egy Lélekben fonódunk össze
Két Test
S próbáljuk megérteni egymás Fájdalmát
S a problémák kiküszöbölhetőek,
Ha kettőnk tekintetében oldjuk meg őket

Álmok vagyunk...

Egy Testben fonódunk össze
Két Lélek
S próbáljuk megérteni egymás Sóhajait
Melyek magasra szállnak és összeérnek
S Egységei lesznek egy Titkos Térnek

Álmok vagyunk...

Szakítsd fel a gátakat
Melyek korlátoznak Benned Engem
NE építsünk Reális Várakat
Engedj Habfelhőnek lennem

Álmok vagyunk...

Azért emeltük át a szorgalmi rovatból ezt a képet házi feladatként, mert amíg a mozgás kategóriában sok alkotónál láthattuk a valós elmozdulás ábrázolását, fényképészeti szempontból hosszú expozíciókkal, mozgó szerkezetekkel, itt tulajdonképpen az előtér-háttér játékkal, ahol egy festett díszlet felhő, mint egy ilyen cirkuszi ringlispil körüli védőkorlátot látnánk, a háttérben elmosódott festett felületek, és az elmosódott árnyékok teljesen a körhinta asszociációját hozzák. És itt a közvetett mozgás érzékeltetése az ami miatt úgy gondoltuk, hogy ebbe a kategóriába érdemes áthozni azért is ezt az alkotást, mert azt tűztük ki a legelején is az Estiskola indulásakor célnak, hogy miközben az Estiskola készítői, szerkesztői nem rendelkeznek olyan jogosítvánnyal és olyan hivatalos bizonyítvány rendszerrel, amely őket feljogosítja arra, hogy különböző szakmai munkákat hozzanak létre, mégis azt gondoltuk, hogyha töredékesen is, de egy-egy feladatkör kapcsán körbejárjuk a világot, beszélünk a világról, beszélünk a világ eseményeiről, látványairól, transzparensekről, reklámformákról, médiáról. Még ha ez nem is 100 százalékos, de talán többet segít mozaikszerűen is a világ értelmezésében nekünk a többieknek, minthogyha egyáltalán nem foglalkozunk ezzel az egésszel. És ez a megfontolás az, ami miatt átemeltük a 8-as leckébe az itt látható képet, merthogy bár a mozgás képzőművészeti szempontból, fotóművészeti szempontból, mint olyan, nincs még az Estiskolán teljes egészében feldolgozva, mégis egy eddig nem látható megközelítési módot, a közvetett üzenetet azt itt, ezen a képen jól ábrázolhatóan meg tudtuk mutatni. Ez egy három citromdisznós kép véleményünk szerint. Köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Frank
Újabb kisérlet bemutatni nektek Franket.

Gábor, elfogadtuk a képet mint javítást, köszönjük. Én szeretem ezt a képet, mert olyan, mint egy sci-fi, vagy Boris Vallejot tudnám még ideidézni, aki egy grafikus vagy festő, hiperreális technikával fest, de szürreális történeteket, és annó az IPM magazin címlapján nagyon sok grafikája jelent meg, előszeretettel használták őt fantasy és sci-fi történetek illusztrációihoz is. Ez a kép is nagyjából ezt a fajta erőt és ezt a fajta színvilágot hozza, úgyhogy nagyon érdekes. Még fontos elmondani, hogy nagyon jó, hogy a Gábor az ékszerteknőst vagy mit, de ezt a parányi állatkát úgy fotografálja, hogy monumentálissá válik. Pont itt az előző kép, amit elemeztünk – bár nem szoktunk összehasonlítani – de ott ugye ő egy tudatos felső gépállást használt, itt pedig az alkotó egy alsó gépállást használt, amivel a modellt emelte fentre, piedesztálra helyezte. Itt az egésze egyfajta olyan rácsodálkozás, ahol felnagyítódik minden. (szőke)
értékelés:

Front 242 - Live in Budapest

Türelmetlen várakozás

Front 242 - Live in Budapest

Köszöntés

Front 242 - Live in Budapest

Szól a zene

Front 242 - Live in Budapest

Fényjátszma

Front 242 - Live in Budapest

Szörnymaszk a háttérből

Front 242 - Live in Budapest

Fényfürdő

Front 242 - Live in Budapest

Félhomályos mély világ

Front 242 - Live in Budapest

Vörös köd

A belga Front 242 együttes az EBM (Electronic Body Music) stílus egyik alapítójaként 1981-ben alakult. Az EBM tulajdonképpen az ipari zene, és az 1970-es-80-as évek fordulójától fellendőlő elektronikus hangszerek "házasítása", elektronikus alapokra való átültetése. Az együttes hazánkban az 1988-as Headhunter című számával lett igazán sikeres, azonban mindeddig nem volt koncertjük Magyarországon. Ezt az űrt pótolta a 2008. december 6-ai koncertjük a budapesti Sportmax 2-ben, ahol természetesen a legkedveltebb számaikat játszották. A nap, mint szombat, asztrológiailag a Szatrunusz uralma alá tartozik, csakúgy, mint az ilyen szigorú, rendkívül precízen pontos ütemvilágú, szigorú zene, ahol színvilágban is a sötét, mély színek és a fekete dominál, ami szintén ide tartozik, így azt lehet mondani tökéletesen passzolt egymáshoz a nap, a zene és a színvilág. :-)
   Az előzenekar a magyar Interzone Inc. együttes volt. Meglehetősen ígéretes zenéjüket sajnos a hangzásból (keverésből) adódóan kevéssé lehetett jól megismerni, mivel egy fémesen kristálytiszta elektronikus ipari zene helyett sajnos csak egy zavarosan döngő masszát lehetett hallani, ami természetesen nem az együttes hibája.
   A Front 242 hangzására már jobban odafigyeltek a technikusok, így az már sokkal élvezhetőbb volt, habár itt meg néha túl élesek voltak a magasabb hangok, és továbbra is túl erős a basszus, tehát nem volt igazán tiszta hangzás ekkor sem. Persze ehhez azt is le kell szögezni, hogy a helyszín akusztikailag nem igazán alkalmas ilyen jellegű rendezvények megszólaltatására. A közönség ettől függetlenül hálás volt. Azonnal teljes lázba jött, amikor végre megszólaltak az nyitó dal, a Modern Angel első hangjai, és ez a lelkesedés megmaradt mindvégig, a zárásként a legsikeresebb számukat, a már említett Headhuntert játszó együttes előtt. Szintúgy nagy örömmel fogadták a többi sikert is, mint pl. a Take One, Moldavia, Funkhadafi, Don't Crash, Lovely Day stb..
   A koncert végén az együttes még két ráadást adott, majd végleg levonult a színpadról. A közönség persze sajnálta, hogy már vége is az előadásnak, de alapvetően tényleg azt lehet elmondani, hogy ez a majd' másfél órás koncert jó buli volt, és a 20 éves lemaradás pótlása mellett a zene, az együttes és a koncert hangulata miatt is nagyon érdemes volt ott lenni.

Ez egy 8 részből álló képsorozat, egyrészt szerintem amivel dolgozott az András, az a telefon talán nem olyan felbontású, nagyon szemcsések, raszteres a képsorozat. Ez az én véleményem, de azok a szintű munkák, amiket eddig az András küldött, amik kapcsolódtak valahogyan hozzá, a belső történeteihez, véleményem szerint itt ezek most annyiban kapcsolódnak, amennyiben az András elment erre a rendezvényre. Az igaz, hogy egy képsort látunk, mert látunk vagy nyolc darab képet, de semmilyen szinten nem érzem azt, hogy igazából ez egy sűrített anyag lenne. Túl sok részlet jelenik meg a képeken önállóan, ezek egy része informatív, de túl apró, az emberi fejeket talán fel lehet fedezni, a betűket, transzparenseket, szpotlámpákat, nekem igazából az a problémám, hogy a képsorozata, amit elküldött nincs súlypontozva, nincs eldöntve, hogy miért is csinálta meg, azon túl, hogy ez számára egy nagy dolog, hogy elment egy ilyen angolszász programra; nem hiszem, hogy sikerült bevonnia ebbe a történetbe bennünket. Attól, hogy címeket ad egy-egy képhez, köszöntés, szól a zene, fényjátszma, stb, nekem kompozíciós és vizuális szempontból a vörös köd, a félhomály és a fényfürdő, mind ugyanaz, csak más szűrőt tettünk fel az optika elé. Én értem és elfogadom, hogy ez egy olyan multikulturális vizuális játék, olyanfajta koncerten lehetett az alkotó, ami a hanghatásaival, a mozgásaival, a légkörével és mindennel nagyon hatásos, de ez így a képeken nem jön át. Így most egy régi újság tudósításából egy ilyen fénymásolt üzenettöredék jön át. Számomra nem működik ez a képsorozat, én visszaadnám. Az jut eszembe, hogy az András odatette magának a hangzóanyagát is, tehát hogy mi volt ez a koncert, és ugyanezt tapasztalom abban is, hogy aki ott volt, annak biztosan visszaidéz emlékeket, de aki nem volt ott, annak élvezhetetlen a zene is. Nem tudom értelmezni a zenét sem, pedig ismerem a Front 242-t még régről, de ebből csak azt hallom, hogy vagy szünet van és éppen beszélgetnek, vagy pedig egy nagy, túlvezérelt jel; és a képeknél is ez van, hogy nem áll össze a történet. Nem tudjuk, hogy mi történt ott. Még azt sem érzem a képeken, hogy a neoavantgárd filozófiája tükröződne rajtuk, ahol az alkotó a polgári társadalom résztvevőit sokkolni akarja a képzőművészeti alkotáson keresztül. De ez nem egy ilyen képzőművészeti akciósor, amit elküldött, nem érzem rajta ezt a dühöt és tudatosságot rajta, hogy elveszem tőlük a kódot és azért küldök ilyent, ami nehezen kódolható, mert dolgoztatni akarlak benneteket, és büntetni azzal, hogy nem kerültök közelebb a történetemhez, hanem egyszerűen ez a történet nem megközelíthető így. Természetesen lehet látni, hogy ez egy nagy koncert volt, sok ember volt, és? Semmilyen érzelmi örömben nem von be engem az András ezzel. A riport leckére beküldött alkotásoknak is ugyanúgy hozniuk kell azt az erőt az üzenetnek, mint az András más képeinél is, ahol az élmény nagyon erős. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Balatoni emlék
Köszönettel Mácsai Ferinek, aki Zoltai Péter A szurkolók című képéhez írt.

Az amerikai fotóművészet, elsősorban a 60-as, 70-es, 80-as években divatos tengerparti fotóin, és tulajdonképpen ilyen utazási fotóiban lehet sokat látni ezt a fajta beszédmodort. Alapvetően egy higgadt, nyugodt elrendezésben, távolságtartó elrendezésben, hiszen a jelenségek a pad, a víztükör, a sétáló felület, az elhaladó ember, ez mind kicsit távolságtartással van kezelve. Tehát az egésznek van valami furcsa távolságtartása. Ebben a kategóriában, tehát amit mondom ez az amerikai stílus annak idején képviselt, arra egy ujjgyakorlat, végül is azt kell, hogy mondjuk, hogy ez a kép teljesíti. A nyár kategóriában megvan a három disznó. - Viszont azt én hozzáteszem – veti közbe Zsolt -, hogy ez a fajta távolságtartás rá tudja fókuszálni erre a fickóra a figyelmet, aki kifelé halad a képből, innen pedig egy lépés rádöbbenni, hogy ez az ember valószínűleg mozgáskorlátozott, és így már az egész nyugalmas, éteri, kicsit talán dekadens, kicsit talán unalmasnak is mondható lassúság beindul és a történet izgalmassá válik, és ezt a történetet a néző fejezi be. Tehát pont ettől a távolságtartástól nagyon jó mikrorezgések, vagy mikromozgások indulnak el. (szőke-hegyi)
értékelés:

Relax
Vasárnap - délelőtt - Balaton-felvidék - Szentanalfa - napfény - könyvek - könnyek...

A kép, aminek megvalósításával nyilván lehetne technikailag sok mindenben vitatkozni, hogy a szobabelsőben a jobboldali rész felé dőlünk, hogy onnan lemaradtak bizonyos információk, de ami boldoggá tesz evvel a képpel kapcsolatban engem, az az, hogy nagyon-nagyon sokszor különböző munkáknál elhangzik, hogy a fény, a fény szerepe, a dramaturgiája, hogy a fény miket tud létrehozni a látványainkban és miközben nem érzem ezt a munkát egy tökéletes, teljesen kiérlelt alkotásnak, de mégiscsak annak örülök, hogy valami olyan jelenségre rátalált, ahol tettenérhetően a fény munkája, a fény csodálatos segítségei a fényképészek, a látó emberek számára, ott van ezen a képen. Ugye az ablakon beszűrődő fény, amelyet elsősorban régi termekben, templomokban láthatunk, ahogy a fénysugarak ugye bevilágítanak, erre látunk itt egy jó kis jelzést. Ugyanakkor pedig mindez egy személyes és privát térben, egy családi közegben, a könyvek polcai mellett jelenik ez meg. Tehát úgy érzem, hogy azért fontos erről a képről egy picit beszélnünk és picit lelkesíteni az alkotót, mert hogy elindult egy úton, a fény jelenségeinek vizsgálatában, és azt mondom, hogy ezen szépen, precízen haladjon tovább más házi feladataiban is, de azért egy picit több időt töltsön el a kompozíciók és az üzenetek teljessége szempontjából. Tehát, hogy maga az alkotó, Cser Kovács Gábor ugyanúgy ezen az egészen jobban, tettenérhetően legyen jelen. Tehát a valóság jelenségeit, azt most már látom, hogy figyeli és szűri át saját magán. (szőke)
értékelés:

Korai napömlés
Egyre jobban és jobban...

Itt egy tulajdonképpen egy speciális tárgyat látunk, ahol az előtér és a középtér is egybemosódva egy teljes sziluettes formaként, felületként, ritmikai felületként jelenik meg. Nincsenek is benne részletek és ebből a sziluettes rendszerből a háttér, az ég és azon megjelenő füstfelhő, ennek a játéka látszódik. És ez a kép ennyit és nem többet szándékozik megmutatni. Ennek a kettőnek a párhuzamából működik ez az egész, és mint ilyen nekem végül is nagyon szimpatikus. Szóval ez egy speciális tájkép, fényviszonyokról szól az egész. A címet ha akarom értem, ha akarom nem. Ez a kép nem ennyire szimbolikus, amennyire a cím jelzi. Egy nagyon jó fénytani gyakorlatot látunk itt, most nem kérjük számon, amit a cím ígér, és mint ilyen fénytani gyakorlat, megvan a három disznó. (szőke)
értékelés: