Feladatmegoldás

Nehéz dolgom van ezzel, mert a Béla nagyon rafkós, nagyon tudja, hogy mitől döglik a légy, hogy ha van egy nap, ami megcsillan valamin, és az már nagyon jó lesz, és az is jó lesz ha ez egy öreg felület, és elindulhat ez a történet. És el is indulhat, csak én meg lehet, hogy még rafkósabb vagyok, és látom, hogy ez össze van rakva. És nincs meg benne a Béla sehol. Tehát én ehhez azért még valamit kérnék. Béla, önmagadhoz képest mérd a dolgokat, azon már túl vagyunk, hogy van tudásod, van érzékenységed, most már kezdjen végre a Béla is megjelenni ezekben a képekben. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Az ősz leckére jött már az előző lecke is, és ott azt mondtuk, hogy meg kellene találni valami olyan pózt, helyzetet ami kompozícióban is jobban ábrázolja ezt a kis madáretetőt, és erre küldte a Camilla ezt a javítást. Én ezt jónak tartom, csak most meg a döntésképtelenséget érzem, hogy most akkor melyik az, ami. Mert az biztos, hogy nem ennyi kép az a történet. Ha meg egy képsort rakok össze, akkor nem árt benne valami történetiség is. Ha meg azért küldött a Camilla ennyi képet, hogy mi döntsünk, hogy melyik a legjobb, akkor azt mondom, hogy hát Camilla, ezt a döntést neked kell meghoznod, mert mindig az alkotó az, aki magában sűríti a történetet. Ha ez nem történik meg, akkor válik a kép pontatlanná, koszossá, a vizualitása romlik el az egésznek. Az alkotó találta meg magát a témát, neki kell eldöntenie, hogy melyik kép a jó. Nem egy következő interpretátornak, mert az nem az alkotó üzenete lesz. Miközben jók a képek, le kell sűríteni, hogy mi az a három vagy kettő, vagy egy, amire az ember azt mondja, hogy igen, ezért én vállalom a felelősséget, különben szétcsúsznak a dolgok. Ez pedig itt most több, mint amennyit be kellett volna küldeni. Itt most nincs disznó, tessék eldönteni, hogy melyik az a kép, vagy kettő kép, ami kell. (szőke)

Mikor elindultam még működött. Mire hazamegyek, ki tudja. Drukkoljatok, hogy legyen megérkezés is.

Néztem egy ideig a képet, és egy idő után rájöttem, hogy itt nem egy kis modellrepülőgépet látunk, hanem a tükröződésben fedezte fel a Gábor azt a játékot, hogy ezt a repülőt, amivel ő valószínűleg haza fog jönni, ezt betette a shop kirakatába, és látszik is, hogy ez egy duty-free bolthálózat. Nekem ez a történet ettől függetlenül egy picit kettéválik, mert van egy szociografikus ábrázolása ennek a háttérben lévő történetnek, amit én fontosnak tartok egyébként, és jónak is gondolok, és ebből egészen izgalmas történetet lehetne megcsinálni, ugyanakkor engem éppúgy izgatnak a repülőgépek, az ilyen szerkezetek és ezeknek a formái, és akkor még mindig nem tartunk ott, hogy utazás-hazatérés, mert nem vagyunk ott, abban az élményben, ami ezt jelentené. Maga az az élmény is megfotózható, de nekem itt, most, ebben mintha minden kellék meglenne, és valahogyan mégsem áll össze. Ismétlést kérnénk ha lehet. (szőke)

Tudom, tudom... csomagot fenyőtől kicsit balra, 'kempingezőket' arccal kifele... nem vitt rá a Lélek... hortyogtak... ki tudja, miről Álmodtak épp...

Itt egy szociofotót látunk, nagyon szeretjük ezt az alkotást, borzasztóan jó ez a szociális érzékenység, amivel a témára a Gergelynél megvan. Az, hogy ezt az abszurdot, ami nagyon is itt van a világunkban, ő észreveszi, nagyon fontos, hogy leguggol ide, hogy megteszi azt, hogy a témát innen rögzíti és még egy, hogy nagyon fontos az a tisztelettudás, hogy nem mászik bele, mint mások szemétláda fotósok a nyomorult emberek életébe. Mert vannak olyan +!%/=, =/%!%/=láda fotósok, nem mondok nevet, akik képesek odamenni ilyenkor, hogy az ő fotója nyerjen valami világfesztiválon, hogy a hajléktalant közelről lefotózza. Ez nagyon ízlésesen és finoman van kezelve ez a történet. Talán csak annyi, hogy ha valami módon egy picit lehetett volna a fénnyel játszani, látom, hogy ez belső tér, neonfénnyel, nem tudom, hogy lehetett volna megoldani, akkor az előtér-háttér történet jobban összeáll – ha egy kicsit elmozdul balra, akkor a takaró annyit kiad, hogy az előtér még erősebbé válik, de a három disznó megvan és még egyszer mondom, elkerüli a buktatókat a kép, és nagyon szépen, ízlésesen beszél egy borzasztó fontos problémáról. És miközben a háttér, ez a grafittizett csempefelület is absztrakt, ugyanilyen absztrakt a hajléktalan testformája, de mégis beszédesen ott van ő, tudjuk, hogy ott van, tudjuk, hogy neki valaki egy kis csomagot is küldött, nagyon jónak tartom a képet. (szőke)
értékelés:

Édesen vonnak be a keserű bókok
Összeroppantnak a hétköznapok
De erre jók a Csókok

Álmok vagyunk...

Nem látom magam körül az Értéket
Már csak a Szerelemben kereshetem azt
Mert reszkető karomban az Érték

Te vagy

Egy Lélekben fonódunk össze
Két Test
S próbáljuk megérteni egymás Fájdalmát
S a problémák kiküszöbölhetőek,
Ha kettőnk tekintetében oldjuk meg őket

Álmok vagyunk...

Egy Testben fonódunk össze
Két Lélek
S próbáljuk megérteni egymás Sóhajait
Melyek magasra szállnak és összeérnek
S Egységei lesznek egy Titkos Térnek

Álmok vagyunk...

Szakítsd fel a gátakat
Melyek korlátoznak Benned Engem
NE építsünk Reális Várakat
Engedj Habfelhőnek lennem

Álmok vagyunk...

Azért emeltük át a szorgalmi rovatból ezt a képet házi feladatként, mert amíg a mozgás kategóriában sok alkotónál láthattuk a valós elmozdulás ábrázolását, fényképészeti szempontból hosszú expozíciókkal, mozgó szerkezetekkel, itt tulajdonképpen az előtér-háttér játékkal, ahol egy festett díszlet felhő, mint egy ilyen cirkuszi ringlispil körüli védőkorlátot látnánk, a háttérben elmosódott festett felületek, és az elmosódott árnyékok teljesen a körhinta asszociációját hozzák. És itt a közvetett mozgás érzékeltetése az ami miatt úgy gondoltuk, hogy ebbe a kategóriába érdemes áthozni azért is ezt az alkotást, mert azt tűztük ki a legelején is az Estiskola indulásakor célnak, hogy miközben az Estiskola készítői, szerkesztői nem rendelkeznek olyan jogosítvánnyal és olyan hivatalos bizonyítvány rendszerrel, amely őket feljogosítja arra, hogy különböző szakmai munkákat hozzanak létre, mégis azt gondoltuk, hogyha töredékesen is, de egy-egy feladatkör kapcsán körbejárjuk a világot, beszélünk a világról, beszélünk a világ eseményeiről, látványairól, transzparensekről, reklámformákról, médiáról. Még ha ez nem is 100 százalékos, de talán többet segít mozaikszerűen is a világ értelmezésében nekünk a többieknek, minthogyha egyáltalán nem foglalkozunk ezzel az egésszel. És ez a megfontolás az, ami miatt átemeltük a 8-as leckébe az itt látható képet, merthogy bár a mozgás képzőművészeti szempontból, fotóművészeti szempontból, mint olyan, nincs még az Estiskolán teljes egészében feldolgozva, mégis egy eddig nem látható megközelítési módot, a közvetett üzenetet azt itt, ezen a képen jól ábrázolhatóan meg tudtuk mutatni. Ez egy három citromdisznós kép véleményünk szerint. Köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

A belga Front 242 együttes az EBM (Electronic Body Music) stílus egyik alapítójaként 1981-ben alakult. Az EBM tulajdonképpen az ipari zene, és az 1970-es-80-as évek fordulójától fellendőlő elektronikus hangszerek "házasítása", elektronikus alapokra való átültetése. Az együttes hazánkban az 1988-as Headhunter című számával lett igazán sikeres, azonban mindeddig nem volt koncertjük Magyarországon. Ezt az űrt pótolta a 2008. december 6-ai koncertjük a budapesti Sportmax 2-ben, ahol természetesen a legkedveltebb számaikat játszották. A nap, mint szombat, asztrológiailag a Szatrunusz uralma alá tartozik, csakúgy, mint az ilyen szigorú, rendkívül precízen pontos ütemvilágú, szigorú zene, ahol színvilágban is a sötét, mély színek és a fekete dominál, ami szintén ide tartozik, így azt lehet mondani tökéletesen passzolt egymáshoz a nap, a zene és a színvilág. :-)
   Az előzenekar a magyar Interzone Inc. együttes volt. Meglehetősen ígéretes zenéjüket sajnos a hangzásból (keverésből) adódóan kevéssé lehetett jól megismerni, mivel egy fémesen kristálytiszta elektronikus ipari zene helyett sajnos csak egy zavarosan döngő masszát lehetett hallani, ami természetesen nem az együttes hibája.
   A Front 242 hangzására már jobban odafigyeltek a technikusok, így az már sokkal élvezhetőbb volt, habár itt meg néha túl élesek voltak a magasabb hangok, és továbbra is túl erős a basszus, tehát nem volt igazán tiszta hangzás ekkor sem. Persze ehhez azt is le kell szögezni, hogy a helyszín akusztikailag nem igazán alkalmas ilyen jellegű rendezvények megszólaltatására. A közönség ettől függetlenül hálás volt. Azonnal teljes lázba jött, amikor végre megszólaltak az nyitó dal, a Modern Angel első hangjai, és ez a lelkesedés megmaradt mindvégig, a zárásként a legsikeresebb számukat, a már említett Headhuntert játszó együttes előtt. Szintúgy nagy örömmel fogadták a többi sikert is, mint pl. a Take One, Moldavia, Funkhadafi, Don't Crash, Lovely Day stb..
   A koncert végén az együttes még két ráadást adott, majd végleg levonult a színpadról. A közönség persze sajnálta, hogy már vége is az előadásnak, de alapvetően tényleg azt lehet elmondani, hogy ez a majd' másfél órás koncert jó buli volt, és a 20 éves lemaradás pótlása mellett a zene, az együttes és a koncert hangulata miatt is nagyon érdemes volt ott lenni.

Ez egy 8 részből álló képsorozat, egyrészt szerintem amivel dolgozott az András, az a telefon talán nem olyan felbontású, nagyon szemcsések, raszteres a képsorozat. Ez az én véleményem, de azok a szintű munkák, amiket eddig az András küldött, amik kapcsolódtak valahogyan hozzá, a belső történeteihez, véleményem szerint itt ezek most annyiban kapcsolódnak, amennyiben az András elment erre a rendezvényre. Az igaz, hogy egy képsort látunk, mert látunk vagy nyolc darab képet, de semmilyen szinten nem érzem azt, hogy igazából ez egy sűrített anyag lenne. Túl sok részlet jelenik meg a képeken önállóan, ezek egy része informatív, de túl apró, az emberi fejeket talán fel lehet fedezni, a betűket, transzparenseket, szpotlámpákat, nekem igazából az a problémám, hogy a képsorozata, amit elküldött nincs súlypontozva, nincs eldöntve, hogy miért is csinálta meg, azon túl, hogy ez számára egy nagy dolog, hogy elment egy ilyen angolszász programra; nem hiszem, hogy sikerült bevonnia ebbe a történetbe bennünket. Attól, hogy címeket ad egy-egy képhez, köszöntés, szól a zene, fényjátszma, stb, nekem kompozíciós és vizuális szempontból a vörös köd, a félhomály és a fényfürdő, mind ugyanaz, csak más szűrőt tettünk fel az optika elé. Én értem és elfogadom, hogy ez egy olyan multikulturális vizuális játék, olyanfajta koncerten lehetett az alkotó, ami a hanghatásaival, a mozgásaival, a légkörével és mindennel nagyon hatásos, de ez így a képeken nem jön át. Így most egy régi újság tudósításából egy ilyen fénymásolt üzenettöredék jön át. Számomra nem működik ez a képsorozat, én visszaadnám. Az jut eszembe, hogy az András odatette magának a hangzóanyagát is, tehát hogy mi volt ez a koncert, és ugyanezt tapasztalom abban is, hogy aki ott volt, annak biztosan visszaidéz emlékeket, de aki nem volt ott, annak élvezhetetlen a zene is. Nem tudom értelmezni a zenét sem, pedig ismerem a Front 242-t még régről, de ebből csak azt hallom, hogy vagy szünet van és éppen beszélgetnek, vagy pedig egy nagy, túlvezérelt jel; és a képeknél is ez van, hogy nem áll össze a történet. Nem tudjuk, hogy mi történt ott. Még azt sem érzem a képeken, hogy a neoavantgárd filozófiája tükröződne rajtuk, ahol az alkotó a polgári társadalom résztvevőit sokkolni akarja a képzőművészeti alkotáson keresztül. De ez nem egy ilyen képzőművészeti akciósor, amit elküldött, nem érzem rajta ezt a dühöt és tudatosságot rajta, hogy elveszem tőlük a kódot és azért küldök ilyent, ami nehezen kódolható, mert dolgoztatni akarlak benneteket, és büntetni azzal, hogy nem kerültök közelebb a történetemhez, hanem egyszerűen ez a történet nem megközelíthető így. Természetesen lehet látni, hogy ez egy nagy koncert volt, sok ember volt, és? Semmilyen érzelmi örömben nem von be engem az András ezzel. A riport leckére beküldött alkotásoknak is ugyanúgy hozniuk kell azt az erőt az üzenetnek, mint az András más képeinél is, ahol az élmény nagyon erős. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Vasárnap - délelőtt - Balaton-felvidék - Szentanalfa - napfény - könyvek - könnyek...

A kép, aminek megvalósításával nyilván lehetne technikailag sok mindenben vitatkozni, hogy a szobabelsőben a jobboldali rész felé dőlünk, hogy onnan lemaradtak bizonyos információk, de ami boldoggá tesz evvel a képpel kapcsolatban engem, az az, hogy nagyon-nagyon sokszor különböző munkáknál elhangzik, hogy a fény, a fény szerepe, a dramaturgiája, hogy a fény miket tud létrehozni a látványainkban és miközben nem érzem ezt a munkát egy tökéletes, teljesen kiérlelt alkotásnak, de mégiscsak annak örülök, hogy valami olyan jelenségre rátalált, ahol tettenérhetően a fény munkája, a fény csodálatos segítségei a fényképészek, a látó emberek számára, ott van ezen a képen. Ugye az ablakon beszűrődő fény, amelyet elsősorban régi termekben, templomokban láthatunk, ahogy a fénysugarak ugye bevilágítanak, erre látunk itt egy jó kis jelzést. Ugyanakkor pedig mindez egy személyes és privát térben, egy családi közegben, a könyvek polcai mellett jelenik ez meg. Tehát úgy érzem, hogy azért fontos erről a képről egy picit beszélnünk és picit lelkesíteni az alkotót, mert hogy elindult egy úton, a fény jelenségeinek vizsgálatában, és azt mondom, hogy ezen szépen, precízen haladjon tovább más házi feladataiban is, de azért egy picit több időt töltsön el a kompozíciók és az üzenetek teljessége szempontjából. Tehát, hogy maga az alkotó, Cser Kovács Gábor ugyanúgy ezen az egészen jobban, tettenérhetően legyen jelen. Tehát a valóság jelenségeit, azt most már látom, hogy figyeli és szűri át saját magán. (szőke)
értékelés: