Szakkör | Page 565 | Látszótér

Az ebéd

Ha lenne ételfotó lecke, oda küldeném.

Végre, végre, végre. Végre valaki elkezd klasszikus tárgyakkal, klasszikus kompozíciós renddel dolgozni a csendéletben. Azt írja Gábor, hogy ha lenne ételfotó kategória, akkor oda küldte volna. Lesz ételfotó lecke, de az ételfotó lecke abban nem más, mint a csendélet, hogy ugyanazokat a kompozíciós szabályokat várja el. Annyiban lehet másképp értelmezni, hogy kifejezetten valamilyen ételnek a bemutatása, tálalása, „eladása” a feladat. Tehát, ha ez ételfotó lenne, akkor visszaadnám ismétlésre, mert ez nem egy étel, hanem egy fázisfotónak tekinthető az étel viszonylatában. Én örülök annak, hogy - bár nincs ételfotó lecke – a csendéletbe küldte Gábor, mert így szabadon, a csendélet jellemzőit figyelembe véve beszélgethetünk. Nagyon tetszik az a színvilág, amiben elhelyezi az ő tárgyait, modelljeit a szerző. Nagyon jók ezek a bordók, barnák és vörösek. Tehát azt mondom, hogy ezt mindenképpen célszerű megtartani. Talán, ahogy a képnek a jobb oldalán egy picit megcsillan valami ebből a háttérből, ezt érdemes egy picit még máshol is használni, valahogy a képnek az előterét és a hátterét ezzel jelezni. Ennél azért lényegesen nem erősebben, csak folthatásaiban ez jó, ha meg tud jelenni. A képen szerepel hagyma, fehérrépa, sárgarépa, paradicsom, gomba, petrezselyem, és talán még egy kis fokhagyma is. Ezeknek az elrendezésénél abból indulunk el, ami a talált képek sajátja. Tehát, hogy anya főzi az ebédet, apa kioson a konyhába, és ahelyett, hogy elmosogatná a szennyest, lefotózza azt, amit anya összekarikázott. De arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben van már legalább 1 határozott döntés, és ez pedig a hagymának a felállítása. Tehát az, hogy ezt a fél hagymát Gábor valamilyen módon úgy tudta beállítani, hogy az nem fekszik, mint a többi tárgy, hanem nagyon határozott formát mutat, és így, mint egy hirdetőtábla áll a képnek a bal oldalán. Ez az irány lenne a jó, és ha a Gábor ezt ennél az egy darabnál elérte, akkor a többinél is ezzel kéne foglalkozni. Magyarán, ezt a képet úgy kéne készíteni, hogy a többi tárgynál is ezeket a mozdulatokat ő megteszi. Tehát lehet, hogy ugrik a vasárnapi ebéd, vagy lehet, hogy neki kell felszeletelni reggel ezeket a zöldségeket, ahhoz, hogy nyugodtan tudjon dolgozni vele és nem kapjon a fejére egy kokit az asszonytól, viszont hatásosabb lesz a csendélet. Mire gondolok? Most a sárgarépa és fehérrépa darabkák nagy rendezetlenséggel vannak jelen. Itt eleve adódik az, hogy a színekkel és a formákkal tudunk játszani. Kétféle színt, egy fehéret és egy sárgát, és kétféle formát, egy körcikket és egy hosszúkás formát látunk. Máris adná azt, hogy valamilyen rendet próbáljunk kihozni ebből. Nem mértani rendre gondolok, de tömegelhelyezésben mindenféleképp jó lenne, ha rendeződnének itt a helyzetek. A kép előterébe például ide vannak dobódva ilyen kis cikkelyek, lehet, hogy az már nem is fehérrépa, hanem karalábé darab, nem tudom, de a lényeg az, hogy ezek a darabkák tömegükben nem tudják kompozícióban ellensúlyozni azt a lankát, ami a kép bal oldalán ezekből a fehérrépa darabokból képződik. A másik, hogy van egy petrezselyem, ami nagyon szép és gusztusos, de ott vannak azok a szárak. Lehet, hogy anya azt szeretné használni a levesbe. Akkor úgy kell eldugni, hogy azok ne szerepeljenek a képen. Mert most kandikálnak, mint a csigák szarvacskái, de hát ezek kompozícióban nem sok jót jelentenek, nem nagyon tartoznak oda. Aztán föltett a Gábor egy paradicsomot, ami nagyon jó, de az a paradicsom ott a narancssárgák között szerényen mosolyog, megbújik, ugyanakkor adná magát az hogy ez a paradicsom esetleg oda a kép jobb alsó részénél, a fatányér ívén lévő sötét folthoz kerüljön, ott gyönyörűen megélne. Vagy ez az egy szem gomba esetleg, ha oda lekerül, akkor ezt a fekete lukat betömi, máris nyugodtabb lesz a kompozíció. Nem akarnám én ezt sokkal tovább cincnálni. A lényeg a következő: ezek a tárgyak önmagukban gyönyörűek, de mindegyiknek lehet olyan része, amik ábrázolásra nem biztos, hogy alkalmasak. Tömegelhelyezés, színdinamika, kompozíció az, ami meghatározza, hogy milyen irányba kell elmozdulnunk. Most látunk egy nagy fehér flekket, ez a hagyma, aminek a tövéhez folyik egy nagy fehér háromszögforma, majd látunk egy narancssárga háromszögformát, látunk egy amorf zöld pamacsot, és még látunk ebből kikandikálni narancssárgát, pirosat, fehéret. Most ez nincs rendben, nincs átgondolva, hogy minek hol legyen a helye. Én azt tudnám mondani a Gábornak, hogy nagyon jól kezdi ezt az egészet azzal, hogy a hagymával elkezd dolgozni, ezt a hagymát tessék megfigyelni, és ezzel a hagymával kell indítani a következő megoldást, már úgy értem, hogy abba az irányba kell elindulni, ahova ez a hagyma lépked most. Én erre most adok egy csillagot a Gábornak bátorítás gyanánt, és azért, mert azt szeretném, ha tényleg elkezdene ezzel dolgozni. Én azt mondom, hogy célszerű, ha 4-5 tárgynál nem kezd többel foglalkozni, hanem azzal a 4-5 tárggyal kezd el zsonglőrködni, mert akkor annak a 4-5 tárgynak, ha megtaláljuk a helyét közösen egy képen, akkor utána a későbbiekben, más tárgyakkal hasonló eredményeket tud elérni majd. A végére egyetlenegy mondat. Akkor, amikor csendéletet vagy kompozíciót szerkesztünk, kicsit úgy célszerű csinálni, mint a vaksi, szemüveges ember, aki otthon felejtette a szemüvegét. Tehát, ha egy kicsit hunyorítunk, akkor el tudunk vonatkoztatni a konkrét formáktól, és a rendezésnek az elsődleges szempontjánál célszerű ezektől elvonatkoztatni, és azt mondani, hogy látok egy fehéret, egy narancssárgát, egy zöldet, egy pirosat, mert ezzel fogom tudni magát ezt a szín, forma- és tömegelhelyezést megoldani. Ennyi a javaslatom. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

sziasztok

Szőnyeget kaptam szülnapomra.

Kapunk egy leiratot, amiből egy érzelmi viszonyt is megtudunk ezzel a szőnyeggel kapcsolatban, és a kép beállítás is egyenértékűvé emeli a kép modelljét azzal a felülettel, ahol ez a kép elkészül, magyarán a szőnyeggel. Nagyon kedvelem ezt a képet, mert nagyon személyes, nagyon szerethető. Itt két dologra hívnám fel a figyelmet. Az egyik az, hogy ha a szőnyeg a főszereplő, akkor ezen a szőnyegen egy olyan mozdulatsort kell létrehozni, ahol ez az öröm, ezt a szeretet abban is látható, hogy ezeket a gesztusokat a kezünkkel is létrehozzuk. Most a két kéz a nyaknál a test alá van szorítva, és ebből kifolyólag nem egyértelmű az üzenetnek ez a része. A másik pedig azt, hogy én nagyon szeretem azokat a kis személyes tárgyakat, a töltőt, a széket, a félig belógó inget, amiket láthatunk itt még a szőnyegen kívül, de ez most rendezetlenül kerül a képre. Tehát ezt kompozícióban éppúgy célszerű megrendezni, hogy mit hova teszek, mint ha egy csendéletet fényképeznék. Magyarán egyrészt valamilyen gesztust érdemes tenni ezzel a szőnyeggel, ami személyes, azon kívül, hogy lefekszem rá és odabújok, másrészt célszerű a kompozíciónál a háttérből valamit adni, de nem biztos, hogy ez a háttér optimálisan a radiátor kell hogy legyen. Olyan nézőpontot kell keresni, ami a szobának egy más jellemző részét mutatja esetleg. Én azt kérem a Rékától, hogy ha tud ehhez a szőnyeghez ennél egy picit erősebben érzelmileg közeledni, akkor ezt a képet próbálja meg megismételni. (hegyi)

Hivatkozással az április 30-i Rozi rádiózik-ra (interjú Kuklis Gergely hegedűművésszel)

Annak örülök, hogy Rozi ezeket a képeket nem a portré leckébe küldte, hanem a mozgás leckébe, de éppen ezért nem is elemzem igazándiból portréként, elfogadom azt a Rozi általi kategóriát, ahogy ő ezt látta. Két képet kaptunk, és két olyan félalakos portré beállítást kapunk, ahol látunk egy hegedűt, amin a kép modellje szemmel láthatóan valamilyen zenedarabot ad elő. Mivel hogy mozgás leckébe érkezett ez a kép, ezért a megoldást is a mozgásban kell keresnünk. Márpedig hogyha ez így van, akkor azt kell megnéznünk, hogy ennek a mozdulatsornak, ami a hegedülés, mik a jellegzetes mozdulatai. A hegedű egy olyan húros hangszer, aminél a hangokat egy vonóval állítjuk elő, és ennek a vonónak a mozgása, ami a hangot előállítja. Tehát egyből adódik a megoldás, hogy az egyik irány az az, hogy ezt a vonómozgást követjük, ezt figyeljük meg, és ebből választunk olyan helyzetet, ami jellemzi egyrészt a hangszert, és a zenét, másrész a mozgásra is érvényes megoldást ad. A mostani képnél a beállítás maga, ahonnan a képet nézzük, az az a nézőpont, amiben egy rövidülésben látjuk ezt a vonót, és amiben a vonónak a mozgása nehezen megítélhető. Merthogy a kamera nézőpontját követi ez a mozgás, nem szemben, hanem párhuzamosan állunk ezzel a mozgással. Magyarán, a kamera objektívje felé történik ez az elmozdulás. Ebből kifolyólag, hogyha ezt a mozgást akartuk volna ábrázolni, akkor valószínűsítem, hogy talán a hegedű végéhez kellett volna nagyjából helyezkednünk, mert akkor nagyobb intenzitású elmozdulásokat tudunk befogni az objektívvel. A máik megfejtés az az, hogy ezeket a hangokat le is kell fogni, tehát van egy kéz, amely a húrokon a hangokat lefogja, Viszont ez a kéz most pont ezeknek a húroknak a lefogását takarja. Tehát, ha ez lett volna a megoldás, akkor pontosan az ellenkező irányból kellett volna, 180 fokkal elforgatva a modellt megkeresnünk ezt a pontot, és közelebb kéne menni. Tehát akkor nem kell az alakból ennyit adni, hanem jobban rá kell fókuszálnunk a kézre, az ujjakra, amik ezeket a hangokat lefogják. Mind a két megoldás érvényes lehet, még ez a kettő egyszerre is rajta lehet a képen, hogyha viszonylag hosszú záridőt választunk, és stabilan tartjuk a kamerát, akkor nagyon szép bemozdult képeket kaphatunk. Ennél egy dologra hívnám fel a figyelmet, hogy mindig legyen valamilyen olyan éles pont, ami nem mozdul el a képen. Ha minden nagyjából ugyanabban a ritmusban mozog, akkor felmerül a nézőben az, hogy nem tudja hova kötni, mihez képest érzékelni az elmozdulást, ezért, mint hibást kép fogja értékelni ezt a képet. Tehát én azt mondanám, hogy ha van módja Rozinak, akkor ismételje meg ezt a leckét így, a mozgás szempontjából. Nem kell ide két kép, vagy ha képsorozatot csinál, akkor lényegesen nagyobb elmozdulások kellenek, de én azt mondom, hogy az lenne az izgalmas, ha egy képen próbálná ezt a mozgást megmutatni nekünk. Próbálja meg az objektívjével azt a pontot, ahonnan ez a hangszer, a hangszeren történő játék és a mozgás jobban érzékelhető. (hegyi)

A Kisecseten megrendezésre kerülő estiskolás találkozóval kapcsolatban fontos új információk vannak. Egyrészt az, hogy annyian mehetünk, ahányan akarunk, nincs korlát a létszámot illetően. Másrészt hogy lehet sátorozni is akár a kertben. A dolog tehát úgy néz ki, hogy aki ágyban párnák közt szeretne aludni, annak 4000 Ft/fő a szállásköltség, aki sátorban, matracon, derékaljon, annak épp a fele, 2000 Ft/fő. Ez az utóbbi ár vonatkozik a gyerekekre is. De a filmben mindez jól el van mondva. A létszám listát itt vezetjük a hozzászólásoknál innentől.

vízió

Megint azt mondom, hogy egy nagyon jó meglátást kapunk. Ez a ’30-as éveket idézi nekem - Pécsi Józsefet akár mondhatom - nagyon szép ez a víztükörben látható forma. Talán egy picit többet adtam volna a környezetből ahhoz, hogy ez a játék még jobban éljen, és még jobban érvényes legyen, mint fotográfia. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Ugyanis, hogy ha még az aljából is levágom azt a finom kis ívet, akkor eljuthatok oda, hogy megkérdőjelezi azt, hogy ez fotográfia vagy festmény. Nincs ezzel semmi baj. Tillai Ernőt tudnám hozni példaként, aki úgy fotografált, hogy volt egy ilyen technikai játéka, hogy nagyításnál zselatinnal bekent üveget tett a tárgylemez és az optika közé, és ezzel hozott létre ilyen festői formákat. Tehát én azt mondom, hogy ez rendben van, ezt lehet használni, mert ez egy jó játék, csak én egy picit a valóságból azért még adtam volna. De a kép az abszolút három csillagos. Én nagyon örülök annak, hogy az András elkezd magába nyúlni és ilyen dolgokat hoz a felszínre. (hegyi)
értékelés:

elégedett mosoly

Hát hogy elégedett-e a mosoly vagy nem, ebben 100%-ig nem vagyok biztos. Nagyon érdekes és nagyon jól használható modellt talált magának Tímea, csak egy kicsit az elhelyezés a képen bizonytalan. Jó ez a kerítés, jó hátul a bokorsor, csak egy kicsit nekem a vágás esetleges, hogy vállnál vágunk. Vagy közelebb megyek akkor egy picit, kevesebb is elég lett volna a környezetből, akkor a gesztusok jobban élnek, vagy pedig kezdek valamit akkor a karokkal is. Tehát most a kettő között állunk valahol. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy magát a portrét én jónak tartom, főképp akkor, hogyha ezzel a modell is egyetért, úgy értem, ha ő ilyen. Ezt Tímea jobban tudja. Van ebben az elégedett mosolyban egy pici cinizmus is azért, ha magát a mosolyt nézzük. Bár én ilyenkor mindig azt szoktam játszani, hogy letakarom a száját és az orrot, és csak a szemet nézem, hogy miről mesél a szem. Abban van egy nagy adag fájdalom, fáradtság, merengés. Utána letakarom a szemet, és megnézem, hogy miről mesél a száj. Hát ez egy teljesen más történetet mesél. Izgalmas ez a fajta dinamikai játék, a kérdés az, hogy mennyire stimmel ez a modellel. Kettő csillagot megadom, a kompozícióval nem vagyok megbarátkozva. (hegyi)
értékelés:

A karmester

Nem kell ezt túlbeszélni. Rendben van a kép, nem egy nagyon bonyolult üzenet. Megint az András-féle vicces világból hozzuk a példákat. Azért korántsem vagyok tőle annyira elájulva, mint a cigarettás képtől, de azt mondom, hogy elfogadom. Azért, ha a cigarettás képre adtam három csillagot, akkor erre most nem adnék annyit. Nem azért, mert ez a kép nem jó, de ez inkább illusztráció, mint sem egy érzelmi helyzet. Tehát egy könyvillusztrációnak el tudom képzelni. Az épített környezetben is én egy picit azt várom, hogy az érzelmeinket vigyük bele. Ebben most maximum a humorán keresztül találom meg Gimét. (hegyi)
értékelés:

nagy ölelés

Én ezt a leckét visszaadom ismétlésre, azt is megmondom miért. Tessék elolvasni és megnézni azt a felhívást, ami a leckéhez tartozik. Nem elsősorban a barátot kell bemutatni. Ezek nagyon egyszerű megoldásoknak tűnnek. Tudom, nem könnyű belenézni a kamerába, de ez a puszi van az arcomra festve rúzzsal, meg nagyon öleljük egymást, miközben azért a kamerának is játszunk, gondosan belenézünk a kamerába, ez nem egy természetes gesztus, hanem a kamerának szóló játék. Én ezt el tudom fogadni, csak a barátság lecke a barátságtól szól, hogy mit jelent nekem ez a fogalom. Ez azért ennél szerintem bonyolultabb, mint hogy összepuszilgatjuk egymás arcát, meg megöleljük egymást nagy gesztusokkal. Szóval én várnám ennek a leckének legalább olyan szintű ismétlését, mint a magány. Aki tud olyat készíteni, mint az a fotó, annál ezt a képet én nem tudom elfogadni leckemegoldásnak. Remélem, hogy Tímea ezzel egyetért - saját képéhez, és saját munkájához mérem - nem csak a magányt mondhatom, hanem a telet is. Tehát, hogyha olyan szinten tudunk elvonatkoztatni, akkor tessék ezt tovább vinni. (hegyi)

cigarettaszünet

András megint olyat talál, ami egy nagyon erős kép. Nagyon szeretem ezt a megfogalmazást. Nagyon jók a ritmusok és nagyon jó az, hogy nem csak a feketének, a fehérnek, hanem az oszlopoknak, a világosnak és a sötétnek a ritmusával, az emberek ritmusával, hogy hol mutatok meg és kit mutatok meg, és mennyit, a tükröződésben is vannak emberek. Ez az egész létrehoz egy olyan vizuális játékot, ami igazándiból a kint és bent, az elől és hátul fogalmát is vicces helyzetbe hozza. Ez az egyik része a dolognak. A másik része, olvastam a hozzászólásokat, hogy kérdés az, hogy miért van ott ez a kéz a képnek a bal alsó részén. Én azt mondom, hogyha az nincs, akkor ez egy unalmas játék. Akkor sem rossz a kép, de nekem ettől válik izgalmassá, ettől van az egész sztorinak mozgása, ettől jön létre történet. Ettől gondolhatom azt, hogy ő majd onnan egyszer csak kiugrik és lekever egy pofont annak a másik csajnak. Szóval sok minden felé elindulhatok, de a lényeg az, hogy elindítja a fantáziámat, és ez fontos. Ráadásul kompozícióban is nagyon jó helyen van. Tehát én abszolút egyet értek ezzel. András, hajrá hajrá! (hegyi)
értékelés:

Hull a hó és hózik

Szeretem ezt a képet. Dinamikus, abszolút jó és mozgalmas. Nem tudok rá semmi olyat mondani, amibe bele tudnék kötni. Én elfogadom ezt a fajta tél értelmezést, hozzám a tél nincs közel ennyire, de abszolút értem, hogyha valaki kimegy a hóba és maga a hóesés helyzete is ennyire fel tudja villanyozni. Mert itt azért azt tessék észrevenni, hogy dinamikában itt nagy dolgok történnek, nem csak színdinamikában, hanem abban, hogy ezek a „hócsomók” nagyon jól felelnek arra a dinamikus formára, amit ez a kúszó tuja vagy fenyőág mutat. Szóval, nagyon köszönöm és nagyon jó megoldásnak tartom a tél leckére. (hegyi)
értékelés:

Magány

Én nagyon szeretem ez a képet. Olyan, mint egy mozi, és nem attól, mert olyan, mintha egy állóképet kifotóztunk volna a filmből, hanem nekem olyan az egész hangulata, mintha egy norvég vagy svéd film lenne. Nem tudom ezt igazán jól megfogalmazni, hogy miért, de nem is biztos, hogy kell. Nagyon jó az, hogy sziluettben, profilból van a kép megfotózva, nagyon jó ez az eső áztatta ablak és a mögötte levő tér. Nagyon jó, hogy az ember elkezd azon gondolkodni, hogy itt most délelőtt vagy délután van, és aztán rájön, hogy ez tökéletesen mindegy. Tehát a kinti és benti fényeknek a játéka hozza azt létre, hogy ez a megfogalmazás ennyire elvonatkoztatott tud lenni. Nagyon rendben lévőnek érzem ezt a megoldást erre a leckére. Ugyanis a magány nem mindig arról szól, hogy egyedül vagyok, és semmi és senki csak én, és a nagy fájdalmam, hanem a magány olykor társas helyzetekben is megnyilvánul, sőt párkapcsolati helyzetekben is. Tehát az, hogy ott sejthetően látszik ott valami abból, hogy valaki exponálta ezt a képet, engem ez ilyen szempontból nem zavar, nem tartom fontosnak. A leckemegoldás nagyon jó. (hegyi)
értékelés:

szülés-születés

Ez egy 12 képből álló riport. Két eset lehetséges. 1. Tudomásul veszem és figyelembe veszem azt, hogy Bélának ehhez köze van, úgy értem, hogy a képen szereplő modell azért került ebbe az állapotba, mert ebbe a Béla is szerepet vállalt, magyarán, ő az apuka. Hogyha ezt én figyelembe veszem, akkor minden rendben van, és minden jól van így, és tökéletesen egyetértek az egész képsorral, mert az ember megpróbálja rögzíteni azt a pillanatot, ami nem csak az ő, hanem a világra jövő kis jövevény életében is egy fontos pillanat, és mint dokumentum minden megengedett. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha egy kicsit szigorúbb vagyok és azt mondom, hogy de a Béla fotográfus, és ez a fotográfus van akkor ott jelen, és nem az apuka, akkor azt mondom, hogy azért vannak ebben képek, amik kihagyhatóak. Az első kép gyönyörű, szeretem ezt a képet, mert benne van az a fajta rákészülés, érzelmi helyzet és fizikai helyzet, ami egy eseménynél az anyát körülveszi. A második kép is abszolút rendben van, látszik, hogy itt egy csapat dolgozik azon, hogy ez a csoda megtörténjen. A harmadik képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, ugyanis kicsit szemérmes. Tehát, ennek a képnek a főszereplője az anya hasa. Az a has, amiben még ez a kis lakó ott van benn. Ez az a pillanat, amikor elkezdődik egy műveletsor. Ugyanakkor azt mondom, hogy ezen a képen látunk valami vegyszert, ollót, ami fontos, de aztán már egy másik kezet is látunk, ami meg már nem fontos. Tehát itt a kép vágásával én nagyobb hangsúlyt adtam volna a testnek, és mellékszereplői hangsúlyt az orvosoknak. A negyedik kép nagyjából hasonló, mint a második. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy ilyen ritmus, de ha ezt veszem, akkor ez nekem olyan, mintha egy leforgatandó filmnek lenne ez a storyboard-ja. Tehát én a négyes képet kihagynám. Az ötös kép izgalmas, csak az a nylon zacskó kicsit illúzióromboló, mindenesetre ez egy nagyon jó kép lehet. Mindehhez azért azt mondom, hogy talán a következő kép fontosabb. Tehát lehet, hogy én az ötöst kihagynám, és a hatodik képet tenném be. Utána a hetedik és a nyolcadik kép abszolút jól működik. A kilencedik kép beszédes az orvossal, aki tartja Budát a kezében. És én azt mondom, hogy ha én nagyon szigorú vagyok, akkor nekem a tizedik kép befejezi a sorozatot. Ugyanis a tizenegyedik kép már egy konvencionális szokásos kép: anya a gyerekkel, de ez az előző képen is látszik, csak egy kicsit jobban oda kell figyelni. Olyan, mintha a szerző bizonytalan lett volna abba, hogy érteni fogjuk-e azt, hogy mit látunk a képen. Márpedig néha nem árt dolgoztatni a nézőt, és nem mindent készen adni „tálalásra”. Az utolsó két képet lehagynám. Ugyanakkor azt mondom, hogy mindenképpen megvan a három csillag, mert az nem semmi, hogy valaki egy ilyen történetet megfotóz, és ezzel dolgozik, és utána megmutatja annak a közösségnek, amelyikben az ő közös történetük elindult. Én ezt köszönöm, és nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy nálunk ez a képsor megjelent. (hegyi)
értékelés:

Tanyai macskák

ha ló nincs

Akkor jó a szamár is, és ebből követeztetek, hogy ez egy szamár, más néven csacsi. Csakhogy annyira sikerült közel menni, hogy a füle lemaradt. Márpedig a szamárnak a füle egy fontos alkatrész, én ezt egy kicsit hiányolom. Nem is nagyon értem az indokát, hogy miért kellett ennyire közel menni, miközben az állat jellegzetességét legalább a fejénél célszerű meghagyni. A házi kedvencséget se nagyon látom ebben a képben, ez a csacsi bárhol lehet: a nagymamánál, a hétvégi kertnek a hátuljában, vagy egy állatkertben is. Tehát innentől kezdve nem érzem a személyes kontaktust, mivel az állat egyelőre – nekem legalábbis úgy tűnik – nem velünk kommunikál, vagyis nem a kép készítőjével, hanem kicsit szomorkásan be van zárva, és menne onnan kifelé. Én ezt visszaadnám ismétlésre. Nem biztos, hogy a csacsi lesz a megoldás, de ha őt választod, akkor próbáld úgy megmutatni nekünk, hogy ő egy ugyanolyan személyiség és ugyanolyan az alanya, tehát ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mintha egy embert fotóznál le. (hegyi)

etűd

A kőszegi kiránduláson készítettem a képet, úgy két-három hete.

Én nagyon kedvelem ezt a képet. Volt itt a hozzászólásokban egy beszélgetés folyam arról, hogy most kell-e oda az a tábla vagy nem, meg hogy kellett volna ezt vágni vagy hogy nem, meg hogy csend-e az erdő vagy nem. Én azt mondom, hogy egy kicsit azért jó lenne, ha megpróbálnánk a valóságtól elvonatkoztatni egy kép szemlélése esetén. Ez a kép elsősorban nem arról szól, hogy az erdőben csipognak-e a madarak vagy sem, hanem arról az élményről, amit egy ilyen esetben az egyébként városban élő, városi stressznek, rohanásnak kitett ember megél. És itt ez a viszonyítási pont fontos, merthogy mihez képest? És ez a mihez képest abszolút indokolt, és ezt el kell tudni fogadni, hogy bizony-bizony az egyébként valóban nem egy nagyon csendes erdő önmagában lehet a csend megtestesítője annak, aki pörgő életet él. Ez az egyik, filozófiai meglátás. Képileg azt mondom, hogy egészen szigorúan véve se macit, se madarat, semmi más élőlényt nem látok képen, tehát ez nekem abszolút a csendről szól, nem tépázza vihar a fákat, ebből kifolyólag még az sem lehet, hogy a zúgó szélvihart hallom. Tehát nekem ez a fajta rend, ami a fák függőleges vonalai mutatnak, és az a kanyargó út, ami a semmibe vész, ez együtt nekem hozza azt az élményt, amit a csend leckéről én gondolok. Nagyon köszönöm ezt a megoldást, én ebben nem tatálok kivetnivalót. Engem nem zavar az a tábla sem ott a jobb oldalon, mert hozzá tartozhat ehhez a helyzethez. Igazándiból még azt is mondom, hogy a képnek a jobb oldalán lévő facsoport az, ami keretezi a képet, ennek egy izgalmas játékát adja meg ez a fajta mozgalmasság, amit ez a kis tábla jelent. Miközben a kettő között jár a szemünk, egyszer csak elindulunk ezen az úton befelé. (hegyi)
értékelés: