Sugár

Azt hiszem, hogy ez a kép nagyon sokmindent elmond, nem kell ehhez sok duma, mert minden eszköz egyszerűen, jól felismerhetően a képen szerepel: a felirat, amiről beazonosítható ez az áruház, az erre asszociáló szivárvány, tökéletesen jó meglátás, nagyon jól működik. Mint reklám is teljesen jól használható. Ha ez egy megjelenés lenne, a két kék felület alkalmas arra, hogy feliratként használható legyen a helye, oda el lehessen helyezni valami verbális üzenetet, ha erre szükség van. Tehát ez teljesen rendben van. Egy picit annyi megjegyzésem van, hogy a horizont az nem vízszintes, egy-két fok eltérés maximum, ami lehet. Ezt nem árt majd kikorrigálni, valószínűleg ez abból adódik, hogy nem tökéletesen szemből sikerült ezt a dolgot lefényképezni, és perspektívatorzulás van, dehát ezen egy kicsit lehet segíteni, ennyi a fotosopba is akár belefér, ha ez perspektíva, akkor azt korrigáljuk, vagy a horizontot egyenesbe hozzuk, nem nagy ügy, úgyhogy ez nem jelentős. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Kör

Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

piros fehér zöld

Nagyon szeretem ezt a képet, mert sok-sok játékosságot hordoz magában, még akkor is, hogy ha maga az alapmegfogalmazás, az nagyon jól behatárolható tájkép-fotós irány, tudnám itt akár említeni Ansel Adamsot is. Nagyon szépek a tónusok, nagyon szépek az árnyékok, a fények, és Dani segít nekünk, mint nézőknek a képcímadással, hogy felfedezhessük azt a zászlót, és aztán ennek átellense pontján egy figurát is látunk a padoknál. A magány leckébe küldte Dani ezt a felvételt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is jól értelmezhető a két üres paddal ez a szituáció, önmagában már ez is magát a leckét teljesítené. Az a nagyvonalúság ebben a felvételben, és amitől számomra egy nagyon kedves kép lesz, hogy Dani nem elégszik meg azzal, hogy két üres pad, és két várakozó ember ott a barlang szájánál neki elég legyen, hanem észreveszi ezt a százlót, észreveszi, azt, hogy ebben van az igazi dinamikai játék, hogy ez a magány ettől a tértől, ettől a magasságtól, ettől a különbségtől lesz igazán ordítóan nagy. Ez az ami igazán visszhangot ad ennek. Én nagyon köszönöm ezt. (hegyi)
értékelés:

Előrántottam Nektek az arhívumból egy filmet, ami soha nem készült el.

Egy mozgóképet látunk, egy kis etüdöt. Az a felvetése ennek a filmnek, hogy ez egy elrontott film, mert nincsen hangja, aztán persze lebukik az alkotó, hogy azért ő is gondolkodott utólag ezen, és valamicske hangocska azért mégiscsak akad majd a film során. Egy felirattal indul a film, aztán ahogy távolodik a kamera, látjuk, hogy az egyik szereplőnek a hátára az van ráírva, hogy MÚLT, és egy másik szereplő mint egy varázsszőnyegen valami játékot játszik, később már azt is látjuk, hogy építőkockából épít magának egy várat. Aztán ez a figura, aki a múltat személyesíti meg a kis rövidgatyójában, szandálban, zoknival odamegy a szereplőhöz, és elkezdi nézni, hogy ő mit csinál. Nagyon jó vágásokat látunk, változik a kamera nézőpontja, felülnézetből is látjuk ezt a helyzetet, aztán feliratként megjelenik az első mondat, úgymond, hogy "Szia! Szépet építesz. Segíthetek építeni?". És ez egy filozófiai helyzet, ugye, gyerekjátszótéren is látunk mi ilyet, hogy a szereplők nem nagyon engedik egymást közel a játékhoz, és itt is ez a helyzet. Ez a figura, aki a múltat személyesíti meg, ki van zárva ebből a játékból, és szomorú. Ez nagyon jól átjön a filmen. Aztán egy leblendével azt látjuk, hogy a mi kis szereplőnknek megváltozott a pólója, most már ő a jelen, és ő is elkezd játszani az ő kis saját területén, és a másik szereplő is építi a maga kis játékát. Többféle értelmezés létezik, képzelhetjük magukat ennek a szereplőnek a helyébe is, mi vagyunk ezek, akik építjük a magunk kis légvárait. Megfontolt mozdulatokat látunk, nagyon szakszerű építés, tehát a gyerekkor, vagy a gyerek megközelítés azért itt eléggé erősen látszik, hogy ez csak egy felvezetés, vagy ez csak azt a célt szolgálja, hogy hamar képbe kerüljön a néző, hogy mi ez a helyzet. És aztán a film közepén eljutunk egy konfliktushelyzethez, amikor beigazolódik az a tézis, ami a filmnek az elején volt, és ez a figura, aki a múltat, a jelent, és későbbiekben a jövőt szimbolizálja, felrúgja a játékot, elrontja a várat. Még egyszer mondom, játszótéren hasonlatos helyzetek vannak, csak ilyenkor a szereplők rohannak a mamához, hogy segítsen. Utána megint vált a kép, és a harmadik történet van, már kitaláljuk, hogy ez a figura lesz a jövő, aki építget, építget, de kis bénán. Itt el van nagyolva egy kicsit ez a bénázás, ez a magányos szerencsétlenkedés, mind a két szereplőnk a maga dolgával van elfoglalva, dehát elég jól látszik, hogy a rövidnadrágos szereplő nem igazán boldog, és a saját játékát is elrontja dühből, csalódottságból, ez nem egészen biztos, de az látszik, hogy ő valamilyen célt el akart volna érni, de ez nem nagyon sikerült neki. És megint egy interakció jön. Tehét megint a szereplők interakciójához jutunk, amikor megint hasonló a szituáció, mint a többi snittben is, egy felirattal támogatott párbeszédes helyzet jön létre, és a konfliktushelyzet megoldódik azzal, hogy közös játékba fognak a szereplők. Nagyjából röviden ez, ami a filmből elmondható, már így tételesen felsorolva, és akkor most jönne az a rész, ami a film értelmezése az én szempontomból.    Az Árpi saját munkáihoz képest nagyon örülök annak, hogy egy olyan egyszerűsített képletet kapunk, amiben az eszközök a minimálisra szorítkoznak, tényleg a két szereplő, és a konfliktushelyzetet hordozó fa játékkocka, és a varázsszőnyeg az, ami igazán látszik a képen, és egy erősen túlvilágított háttérrel, egy fehér háttérrel tulajdonképpen egy légies, könnyed helyzetet kapunk, ami nagyban segíti azt, hogy a néző már rögtön az első kockáktól kezdve érezhesse azt, hogy ez egy filozófiai megközelítés lesz, és nem a valós történet az, ami a lényeg. Múlt, jelen és jövő többféle értelmezést kaphat, a saját feljődéstörténetünkről is beszélhetünk ezáltal, de tulajdonképpen a "nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba" esete is előjön, hogy mennyire ismétlődnek azok a sémák, amiket megélünk, és a fő üzenet nyilvánvalóan az előítéletről szól, a konfliktus verbális kifejtése ezt mutatja. Ami nekem egyetlen problémám ezzel a filmmel, az, hogy ebben a helyzetben számomra a két szereplő megcserélendő lenne. A kis rövidgatyós szandálos úriember lenne számomra az, aki a főszerepet vihetné a játékkal, és a másik szereplő lehetne az, aki úgymond a külső behatoló. Alkatilag is azt gondolom, öltözékben is, és jelrendszerben is számomra ez közelebb álló megoldás lenne. A helyzet az, hogy a film szempontjából arra a kérdésre, ami a múlt, jelen és a jövő megfogalmazása, a végkifejlet egyszerűbb, mint amit ez az egész eszköztár és ezek a jelrendszerek sugallnak. Ha én egy viszonylag egyszerű fickó vagyok, akkor könnyen megértem az előítéletről szóló üzenetet, ugyanakkor az a szál, ami a múlt, a jelen és a jövővel kapcsolatos szál, az csak jelzésértékkel van jelen, és el is van engedve, mint szál, a film végén. Tehát a tanmesénk olyan, mint hogy ha nagyobb készletet markolna ki, és kevesebbet mutatna a végén meg, mint amennyi ebből kihozható. Nem tudom, hogy Árpi mennyire ért velem egyet, ez a film egy jó alapkiindulás, csak azért ezeket a jelzéseket, ha már egyszer használtuk, akkor értelmezni sem árt. Ha már ennyire didaktikusan értelmezzük magát a játékszituációt, akkor a múlt-jelen-jövő szituációját is értelmeznünk kéne. Legalábbis szerintem. Amikor a három snittet végignézi az ember, akkor azt mondja, hogy nekem a végkifejlet szempontjából nincs szükségem erre a verbális információra, erre a múlt-jelen-jövő információra, sőt, talán azt mondom, hogy még a feliratra sem. Tökéletesen jól működik ezzel a két zörejjel, ez a film mint némafilm, bár én azt mondom, hogy ha már dolgoztunk vele, valamilyen kis zajt, zúgást nem árt odatenni, már csak azért is, hogy ne higyje a néző, hogy az ő számítógépével, vagy az ő lejátszórendszerével van probléma. Ez lehetne akár csak mint egy vetítőgépnek a zúgása, nem használnék zenét, de valamilyen sercegés nem ártana hozzá. Nagyon kedvelem egyébként ezt a filmet, annak ellenére is, amiket mondtam, hogy számomra értelmezési problémát okoznak, de most azt mondom, hogy én az Árpi helyében én ezzel még dolgoznék, akár utómunkában is. A négy csillag megvan rá, és köszönöm szépen. (hegyi) értékelés:

ablak előtt

Igen, igen, itt most az van, hogy ez most egy fénytani játéknak illik bele inkább, azért mert maga a portré-beállítás jó, rendben lévő, mondjuk azért ennyire én nem torzítanám az arcomat azzal, hogy így ráteszem a kezemre, de ettől még ezt is el tudom fogadni. Viszont itt azt a kísérletet folytatta le Csongor, hogy mi van, ha ellenfényes kompozíciót készítek. A benti fény lényegesen kevesebb, mint ami kintről érkezik az ablakból, és én azt mondom, hogy ez most egy félkész kép, és ezt vissza is fogom adni ismétlésre, mert nagyon kevés hiányzik ahoz, hogy ez egy teljesen jól működő, kész ábrázolás legyen, mégpedig azért, mert csak annyi kellene, hogy abban a szobában fel kell gyújtani valami villanyt: egy íróasztal-lámpát odafordítok az arcomba, kicsit távolabbról, nem kell szétvilágítani a fejem, de azért hogy ott látszodjon valamennyi abból az arcélből, a szemből, a fülből, a hajból, tehát valamennyit ott azért ebből kapjunk. Mert most ebben a helyzetben maga a portré alanya, az ami itt elkészült mint felvétel, az nem igazán jól értelmezhető. A másik kérdés pedig az, hogy lehet, hogy ha ezt mondjuk egy esős időben ismétled meg, ahol kevésbé jellegzetes, kevésbé felismerhető az utcán lévő helyzet, és csorog az ablakon az eső, akkor az jobban enged minket koncentrálni rád. Próbáljátok ki, hogy kézzel letakarjátok azt a kinti világot, és máris jobban elkezd élni az arc. Ez mind bebizonyítja azt, hogy a világítással kellene módosítani valamit, és azt is, hogy a mélységélesség megválasztásával, ha kisebb mélységélességet használunk, akkor a kinti világot úgymond elmoshatjuk, és csak jelzésértékkel van jelen. Ezt mindenféleképp szeretném, ha Csongor ismételné. (hegyi)

Egy ernyő élete
Egy ernyő élete
Egy ernyő élete
Egy ernyő élete

Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:

Új élet

Az egyediségét keresem ennek a képnek, hogy mitől más ez, mint bármi más ilyen helyzet, amikor kicsit omladozik a vakolat de van előtte egy fa. Mert most nagyjából ennyit látunk. Omladozik egy kicsit, lejött azért már onnan a plezúr, de azért ott van egy fa is. Igen, ezt lehet így is értelmezni, hogy új élet, óva intek mindenkit, hogy az MGTSZ betűszót mögé tegye, de ennél azért nagyon sokkal többet most én ebből nem kapok, megint azt mondom, hogy az Eltűnő világ leckének a felhívását tessék megfigyelni, hogy miről is szól. Én örülök, hogy ebbe az irányba elkezdtünk keresni, de azért egy picit a személyesség ehhez kell, tehát nem lehet teljesen elvonatkoztatni attól, hogy most akkor minden vakolathiányos fal alkalmas arra, hogy demonstrálja ezt az élményt. Ez sajnos nem így van. Ebből most nekem nem nagyon jön át Eszter. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Meggyevés után

Azok a gyönyörű szemek!

Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

2010. június 2-8. között kerül megrendezésre idén a már szokásosnak tekinthető Tilos Maraton a Dürer-kertben. A Tilosnak nagyon sokat köszönhetünk, hiszen az ő segítségük nélkül nem lenne Sulirádió sem. Tehát a hír, hogy június 7-én délután 4-től estig az Estiskola is főz, bográcsban, lecsót. Szuper buli lesz, úgyhogy azt kérjük, hogy aki szeretne ebben résztvenni, jelezze itt a kommentben. Mivel tudsz segíteni? Fotózás, filmezés, kismagnóval rádióriport - ez adódik az estiskolából eleve. Ezen kívül aprítás, szeletelés, kavargatás, ízesítés, finomítás, és a kész étel kiosztása. Jó lenne, ha minél többet ott tudnánk lenni, sőt, ismerősöket, barátokat is hívjatok, hiszen ez is egyfajta estiskolás találkozó lehetőség. (Nem csak mi főzünk, hanem velünk egy időben, de külön bográcsban Mr. Roky Blindeaf és csapata, azaz a Tilos esélyegyenlőségi műsora is készít paprikáskrumplit.) (a filmet Árpi készítette, Viki nagyszerű segítségével)

Kancsó és váza

Na végre. Nem azt mondom hogy ez száz százalékosan kész. Fogok majd megint mondani olyan csúnyákat, hogy mit, hova meg hogyan. De végre valami önmagában arról szól amiről, és nem találok benne olyan idegen tárgyakat, amik zavarnák a koncentrációt, vagy zavarnák az élménynek a befogadását. Látunk két kerámiaformát, látjuk ezt a nádasztalkát, és valami hátteret. És nagyon szépen monokrómban van ez az egész tartva, egyszínű, sárgás, kicsit melegebb tónus mint a sima fekete-fehér, tehát egy kicsit sárgásabb színben. Nagyon szép, és nagyon térbeli plasztikus ez az egész. Nekem egy picit itt most az a bajom, hogy ha én csinálom ezt a képet, akkor a két tárgyat kevésbé ragasztom össze. Azt is megmondom miért: ha azt mondom, hogy az egyik nőies forma, a másik egy férfias forma, talán nem járok messze az igazságtól. Ezeknek ugyan van egymáshoz köze, és az nem is baj, hogy ha van, de azért valamilyen döntési helyzet van, hogy én most kinek drukkolok. Most a férfi formát nagyon szétmetszi ennek a kancsónak a füle. Ezen lehetett volna talán valamennyit módosítani, nem azt mondom, hogy teljesen különálló két tárggyal kell dolgozni, lehet összekapcsolni ezeket a formákat, csak nem biztos, hogy ez a fül a szerencsés megoldás. Azt is lehet, hogy ha ezt elforgatom ezt az első edényt, akkor is egymáshoz tudnak úgymond simulni ezek a formák, és kevésbé kérdéses ez a fajta érintkezés. Egy picit szűkre van nekem ez most komponálva, egy kicsit nagyobb levegőt kéne talán hagyni. Lehet, hogy ha ezt a füles kancsót egy kicsit közelebb hozod a kamerához, akkor ott az előtérben a tér az jobban kitöltődik, és lehet egy kicsit nagyobb levegőt hagyni oldalt legfőképp. Nem sokat, egy picit mindenféleképp. De azt gondolom, hogy az előzőekhez képest ez nagy előrelépés, nagyon köszönöm, és ez egy abszolút jó irány. Tehát ha izgat téged, és ha érdekel a csendélet, és én azt remélem, hogy igen, akkor ez az irány az, amiből el kell indulni. És akkor ezzel lehet elkezdeni játszani, hogy erre forgatom, arra, ilyen megvilágítás, olyan, és akkor magad gyűjtöd a tapasztalatot, hogy mi hogyan változik ezáltal. Ezektől függetlenül, amiket elmondtam, pontosan azért, hogy érezd, hogy ez az irány az az irány, ami igazán működik, én erre most megadom a három csillagot, nem azért mint hogy ha nem lehetne ezen javítani, vagy változtatni, hanem azért, hogy hajrá, hajrá, ebbe az irányba menj tovább. (hegyi)
értékelés:

Piros

Egy olyan képi megoldást kapunk, amire megint azt mondom, hogy ennél a leckénél egy nagyon izgalmas játékot mutat: ez a kerítés ritmusa és a kerítésre rímelő vonatkocsiknak a ritmusa nagyon-nagyon jól megmutatkozik. A cseppek is nagyon jók, mintha egy ilyen zenei kottán lennének a kis hangjegyek, tehát ez is nagyon izgalmas, és hát nagyon jó az a fajta visszafogott színvilág is, amit kapunk, hogy itt van zöld, van szürke, meg van vörös, és ezeknek a ritmusát látjuk. Egyetlen egy dolog, ami a bajom, és ezt valamivel meg lehetett volna talán oldani: egyrészt ott a háttérben van valami kerítés, vagy én nem tudom mi, valami rozsdás bigyó, ami ezen a területen belül van. Lehet, hogy ha egy pár lépést odébb lépek, akkor is ezt a képet meg tudom esetleg ezt csinálni, és akkor az kimarad ebből a kompozícióból, mert az ott most egy kicsit zavaró. Másrészt: hogy ha valamire ráállsz, Ágnes, akkor egy kicsit följebb kerül a kamera, és ha fönnebbről fényképezel egy picit, attól még ez a ritmus megmaradhat, de az égből kevesebbet kapunk. Mert most az ég egy kicsit nekem ezt az egész történetet ebben a kompozícióban elválasztja. Lehet, hogy másképp is meg lehetett volna oldani, hogy méglejjebb guggolunk, és akkor az ég határára kerül ez a vasúti kocsisor, úgymond az választja ezt el, és akkor megint minden rendben. De mivel folytatódik a zöld szín a háttérben lévő dombokon, ezért egy kicsit nekem most ez a kék ott utána kifut. De leckére ez abszolút rendben van, és azok, amiket mondok a jövőre nézvést érdemes tudni, hogy ezek benne vannak azért még ebben a történetben, de a kettő csillagot azt mindenféleképp megadom erre. (hegyi)
értékelés:

Szárazvirág

Hasonlatosan az előző szituációhoz, itt megint elindul egy folyamat. Nagyon jó a meglátás, nagyon finom dolgokat vesz észre Eszter, nagyon szép ez a kék váza ezekkel a virágokkal, tényleg nagyon gusztusosan van összerakva ez a szárazvirág kompozíció. Kicsit mondjuk kiborul ebből a bödönből, de ez nem olyan nagy baj. Van alatta egy nádasztal, ez már nekem annyira nem fontos, főleg a vízfoltokkal nem. Oda azokra a foltokra valamit oda kellett volna tenni, például egy almát, vagy egy dinnyét, vagy egy dísztököt, vagy mindegy mit, ugye valamivel ezt célszerű lett volna eltakarni, mert ez olyan mintha az a macska, aki az előbb ott futott a kerítésnél, beszaladt, és odapisilt volna. Úgyhogy az ott most annyira nem szerencsés. És hát megint azt mondom, hogy az nem lett eldöntve, hogy mi is az, ami téged ebben izgat. Sejtésem van, hogy neked az tetszett meg, ami a falon történik: ez a nagyon szép árnyjáték. Dehát akkor erre kell koncentrálni, mit érdekel téged a bödön, miért fontos ez a nádasztal? Akkor azzal foglalkozz, ami a virág, és a falra vetett árnyékának a kapcsolata. Ezeket ki kell mondani exponálás előtt: hogy mi érdekel, mi izgat, mi az ami ebben neked felkeltette a figyelmedet. Ha ezt magadban így ki tudod mondani, így szépen, fizikailag, mondatba szerkesztve, hogy: én most azt szeretném csinálni, hogy... Akkor onnantól kezdve már tudod, hogy mire megy ki a játék, és azzal kezdesz el foglalkozni. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

CamdenTown
CamdenTown
CamdenTown

London legjobb negyede.

Egy három képből álló triptichont kapunk. Én most azt mondom, hogy én ezt áttenném az Épített környezet leckébe, ott talán még tudom értelmezni és értékelni, de riportként ez nekem nem működik. Megmondom miért nem. Megint azt mondom, hogy ez a hely Londonban ennél sokkal színesebb, sokoldalúbb, sokkal több történetről mesél. Az első kép az olyan mintha egy könyvborító lenne, sokkal többet nem kapunk, egy nagyon jó kis tipográfiai bevezetés, de mint fotográfia, a történethez ennél többet nem ad hozzá, egy helyszínt jelöl. Nagyon szép, nagyon gusztusos, nagyon jó látni, de ettől függetlenül ez nem több ennél. A következő képen látunk egy házfalat egy nagyon izgalmas repülővel. Gondolom ezt szerintem naponta kürülbelül huszonhárman lefényképezik, önmagában ez nem baj, ezt jó megmutatni, csak azt például nem értem, hogy miért dőlnek hanyatt a házak, hogy megijedtünk a repülőtől, hogy ránk esik, vagy mi ennek az oka. Nincs indoka a dőlésnek, merthogy most ez a dőlés most a repülőgép zuhanását csökkenti, tehát azt az élményt, amit ez adhatna. És aztán a harmadik kép egy élethelyzetet mutat a punk halaknál, ahol tulajdonképpen két utcai embert látunk: egy szép, színes tarajú fiatalembert, és a másik pedig ül a kirakat előtt. Jó a kontraszt ezekkel a ruhákkal, jó a kontraszt a próbababákkal. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez a SALE UP TO 50% OFF című felirat ennyire fontos ehez a képhez. Ha kommunikálok ezekkel a fickókkal, akkor én mondjuk egy kicsit ezt a punk gyereket odébb vittem volna, hogy kontrasztba lehessen állítani a próbababákkal, és akkor nem ennyire központú ez a SALE reklám, hogy 50%-os leértékelés van a boltban. Szóval egy kicsit azért ezzel lehetett volna még dolgozni, és megint azt mondom, hogy itt elkezdődik valami, és aztán Viki továbbrohant, és csókolom, a többit majd a reklám után megtudjuk, csak aztán hát valaki meg elkapcsolta a tévét, tehát nincs folytatás. Itt azt mondom, hogy egy csillag, és Viki, erre tessék odafigyelni, hogy ez még egyelőre az útikép szint, és te ennél sokkal többet tudsz, és a képek maguk ezt meg is mutatják, csak a felfogás az, ami az útikép felfogás, hogy megörökítem, mint a kis japán turista, hogy otthon legyen az albumomban ebből is egy darab. Nem erről szól a riport. Ott eldöntöm, hogy mit akarok, és akkor ezt meg is csinálom közelikkel, távolikkal, totálokkal, portrékkal, házrészletekkel, kontrasztba állítok helyzeteket, szóval eldöntöm, hogy mi a mondanivalóm. Vagány csaj vagy, neked is van, mert hát azért a rádióműsoraidban ezt tökéletesen jól lehet érzékelni, hogy van véleményed a világról. Ezt tessék a fotókra is rátenni. (hegyi)
értékelés:

Váza és gyertya

Kapunk egy formailag jól megválasztott képet, aminél elindul egy izgalmas folyamat. Látunk egy vázát, aminek a tükröződése is egészen szenzációs tudna lenni ezen a bútoron, gondolom ez valamilyen fényes politúros lakk bútor. Az árnyékok is izgalmasak, ezek a hosszú árnyékok, talán valami szék adhatja ezt, valami széknek a háttámlája. Tehát nagyon jó az irány, és hát vannak rendetlenségek, ami miatt ez nem áll most össze csendéletté. Megmondom mire gondolok: ez a fajta formai játék ledobja magáról ezt a háncsból készült kis pártedlit, vagy nyakkendőcskét. Ez giccs. Ezt így adják oda a virágboltban, és beletesznek egy csokor virágot, és egy szép születésnapi csokor, dehát akkor, amikor a virág már ebből kipusztult, akkor az ember ezt le szokta erről venni. Nem biztos, hogy oda való, mert ez a forma önmagában szép, ez meg most így kettészabja, szétszabdalja. Nem igazán látom az értelmét sem, hogy mit akar ez szimbolizálni. Ő a férfi? Vagy mi az, ami miatt ő ezt a nyakkendőt megkapta. A másik az, hogy szó van a címben a gyertyáról. Valószínűsítem, hogy az a barna kis szakácssapka, ahogy ott megégve, a képnek a jobb oldalán van, az lehet a gyertya. Dehát ez csak ilyen következtetés, sokminden másra is gondolhatnék ezzel a formával, hogy az mi akar ott lenni, lehetne pecsételő, lehetne egy kis süteményből megmaradt darab, szóval én most nem akarok ezen az úton továbbmenni, de lehetne sokminden más is. Egy biztos: hogy ha a cím nem utal rá, én meg nem fejtem, hogy ez ott egy gyertya. Miért? Azért mert nem ég. A gyertya általában ég. Erről már volt többször szó az Estiskolán: gyertyákat láng nélkül fotózni nagyon ritka eset az, amikor érvényes képet ad. A gyertyának világítania kell, hát ettől van benne élet. És hát egy picit szűkre van most ez az egész kompozíció hagyva, ráadásul ugye elindulnak ezek a játékok a tükröződéssel, de ez csak jelzésértékkel van jelen, az árnyékok szépek lennének, de magán a váza testén egy nagy fekete folt maradt. Én azt mondom, hogy itt megint az a helyzet, lehet hogy rosszul érzem, és akkor majd Eszter kijavít, hogy nem nyúltunk hozzá ezekhez a tárgyakhoz, nem rendeztük be a mi ízlésünk szerint, hanem ezt ott így találtuk, rácsodálkoztunk, szép, lefényképeztük. Igenám, csak amikor elkészül a kép, akkor a néző egyből szőrösszívű, és elkezdi ezeket így szétcincálni benne, hogy mit keres ott az a kis kék folt a bal felső sarokban, mi a jobb felső sarokban az a feketeség, mi a háttérben az a fehér áttűnés, szóval ilyen kérdések vannak, és erre nem ad választ a kép. Eszter biztos tudja, hogy az ott egy ablak, az egy szekrény, vagy egy órának az alja, a másik az a falnak a díszítése, sok mindent lehet mondani, de ez nincs értelmezve a képen. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, mint lecke. Az irány jó, és a megfigyelés is jó, csak a megfigyelésnél nem szabad megállni, főképp a csendéletnél nem. Szinte nem nagyon fordul elő olyan helyzet az életben, amikor a csendéletet a sors, a Jóisten, vagy a szerencse úgy rendezné, hogy az úgy van kész, ahogy. Valamennyit általában azért hozzá kell nyúlni. Itt ezt most hiányolom. (hegyi)

Apa és Fia

Először is annak nagyon örülök, hogy ebbe a leckébe egy ilyen képet kapunk, mert szeretem azt az értelmezést, ahogy ezt Béla saját magán átszűri, a köldök, mint kapcsolat, mint kapcsolódási helyzet, mint családi kötelék -nagyon jól asszociál erre ez a munka. Egy abszolút jól dinamizáló formát látunk, nagyon szerethetőek ezek a gesztusok, amik nyilvánvalóan az emberben a méretkülönbségekből adódó élményt hozzák. A kicsi embert nagyon jól érzékelteti itt az, hogy ez az apai dolgos tenyér képbe kerülhet. Van egy pici bajom, mégpedig az, hogy a kis Budánál a kis ujjánál ott azzal a körömmel kellett volna valamit reszelgetni. Tudom, hogy ez ilyen apróságnak tűnik, de folyamatosan azt nézem, hogy szegénynek ott le van rágva a körme, vagy nem tudom. Úgyhogy ezekre azért érdemes odafigyelni, mert nem tudok elvonatkoztatni tőle. Tényleg azt mondom, hogy nagyon rendben van, egy picit azért hiányolom apa hüvelyujját, nem lett volna annyira ciki, hogy ha ő a hüvelykujját benntartja a képben, és akár megérinti ezt a kis kezet. Mert most olyan, hogy apának is csak négy ujja van, meg a gyereknek is csak négy ujja van. Ez egy négyujjú család örökletesen, pedig hát a valóságban ugye nem erről van szó. Szóval én most erre adok kettő csillagot, és Bélát arra szeretném sarkallni, hogy folytassa ezeket a munkákat. Azért annyit hozzáteszek, hogy ezek a fajta játékok, ezek a fajta képi megoldások az emberben azokat az élményeket hozzák vissza, amikre azt mondom, hogy alap és közös élmények. Nem tudom, hogy ezt hogy fogalmazzam úgy, hogy jól érthető legyen, hogy ennél egy picit lehet majd emelni a lécet, mert hát azért ezt a fajta megoldást sokan megcsinálták már, hogy kicsi ember, nagy kéz, kis ember sétál, nagy ember sétál. Szóval én azt mondom, hogy Bélában van ennél több, hogy ezt megmutassa. Én láttam az ő képeiben erre utaló nyomokat, úgyhogy a folytatásban biztatom Bélát, hogy csak így tovább, csak emelje ezt a szintet. (hegyi)
értékelés: