Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:

Azok a gyönyörű szemek!

Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Na végre. Nem azt mondom hogy ez száz százalékosan kész. Fogok majd megint mondani olyan csúnyákat, hogy mit, hova meg hogyan. De végre valami önmagában arról szól amiről, és nem találok benne olyan idegen tárgyakat, amik zavarnák a koncentrációt, vagy zavarnák az élménynek a befogadását. Látunk két kerámiaformát, látjuk ezt a nádasztalkát, és valami hátteret. És nagyon szépen monokrómban van ez az egész tartva, egyszínű, sárgás, kicsit melegebb tónus mint a sima fekete-fehér, tehát egy kicsit sárgásabb színben. Nagyon szép, és nagyon térbeli plasztikus ez az egész. Nekem egy picit itt most az a bajom, hogy ha én csinálom ezt a képet, akkor a két tárgyat kevésbé ragasztom össze. Azt is megmondom miért: ha azt mondom, hogy az egyik nőies forma, a másik egy férfias forma, talán nem járok messze az igazságtól. Ezeknek ugyan van egymáshoz köze, és az nem is baj, hogy ha van, de azért valamilyen döntési helyzet van, hogy én most kinek drukkolok. Most a férfi formát nagyon szétmetszi ennek a kancsónak a füle. Ezen lehetett volna talán valamennyit módosítani, nem azt mondom, hogy teljesen különálló két tárggyal kell dolgozni, lehet összekapcsolni ezeket a formákat, csak nem biztos, hogy ez a fül a szerencsés megoldás. Azt is lehet, hogy ha ezt elforgatom ezt az első edényt, akkor is egymáshoz tudnak úgymond simulni ezek a formák, és kevésbé kérdéses ez a fajta érintkezés. Egy picit szűkre van nekem ez most komponálva, egy kicsit nagyobb levegőt kéne talán hagyni. Lehet, hogy ha ezt a füles kancsót egy kicsit közelebb hozod a kamerához, akkor ott az előtérben a tér az jobban kitöltődik, és lehet egy kicsit nagyobb levegőt hagyni oldalt legfőképp. Nem sokat, egy picit mindenféleképp. De azt gondolom, hogy az előzőekhez képest ez nagy előrelépés, nagyon köszönöm, és ez egy abszolút jó irány. Tehát ha izgat téged, és ha érdekel a csendélet, és én azt remélem, hogy igen, akkor ez az irány az, amiből el kell indulni. És akkor ezzel lehet elkezdeni játszani, hogy erre forgatom, arra, ilyen megvilágítás, olyan, és akkor magad gyűjtöd a tapasztalatot, hogy mi hogyan változik ezáltal. Ezektől függetlenül, amiket elmondtam, pontosan azért, hogy érezd, hogy ez az irány az az irány, ami igazán működik, én erre most megadom a három csillagot, nem azért mint hogy ha nem lehetne ezen javítani, vagy változtatni, hanem azért, hogy hajrá, hajrá, ebbe az irányba menj tovább. (hegyi)
értékelés:

Hasonlatosan az előző szituációhoz, itt megint elindul egy folyamat. Nagyon jó a meglátás, nagyon finom dolgokat vesz észre Eszter, nagyon szép ez a kék váza ezekkel a virágokkal, tényleg nagyon gusztusosan van összerakva ez a szárazvirág kompozíció. Kicsit mondjuk kiborul ebből a bödönből, de ez nem olyan nagy baj. Van alatta egy nádasztal, ez már nekem annyira nem fontos, főleg a vízfoltokkal nem. Oda azokra a foltokra valamit oda kellett volna tenni, például egy almát, vagy egy dinnyét, vagy egy dísztököt, vagy mindegy mit, ugye valamivel ezt célszerű lett volna eltakarni, mert ez olyan mintha az a macska, aki az előbb ott futott a kerítésnél, beszaladt, és odapisilt volna. Úgyhogy az ott most annyira nem szerencsés. És hát megint azt mondom, hogy az nem lett eldöntve, hogy mi is az, ami téged ebben izgat. Sejtésem van, hogy neked az tetszett meg, ami a falon történik: ez a nagyon szép árnyjáték. Dehát akkor erre kell koncentrálni, mit érdekel téged a bödön, miért fontos ez a nádasztal? Akkor azzal foglalkozz, ami a virág, és a falra vetett árnyékának a kapcsolata. Ezeket ki kell mondani exponálás előtt: hogy mi érdekel, mi izgat, mi az ami ebben neked felkeltette a figyelmedet. Ha ezt magadban így ki tudod mondani, így szépen, fizikailag, mondatba szerkesztve, hogy: én most azt szeretném csinálni, hogy... Akkor onnantól kezdve már tudod, hogy mire megy ki a játék, és azzal kezdesz el foglalkozni. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kapunk egy formailag jól megválasztott képet, aminél elindul egy izgalmas folyamat. Látunk egy vázát, aminek a tükröződése is egészen szenzációs tudna lenni ezen a bútoron, gondolom ez valamilyen fényes politúros lakk bútor. Az árnyékok is izgalmasak, ezek a hosszú árnyékok, talán valami szék adhatja ezt, valami széknek a háttámlája. Tehát nagyon jó az irány, és hát vannak rendetlenségek, ami miatt ez nem áll most össze csendéletté. Megmondom mire gondolok: ez a fajta formai játék ledobja magáról ezt a háncsból készült kis pártedlit, vagy nyakkendőcskét. Ez giccs. Ezt így adják oda a virágboltban, és beletesznek egy csokor virágot, és egy szép születésnapi csokor, dehát akkor, amikor a virág már ebből kipusztult, akkor az ember ezt le szokta erről venni. Nem biztos, hogy oda való, mert ez a forma önmagában szép, ez meg most így kettészabja, szétszabdalja. Nem igazán látom az értelmét sem, hogy mit akar ez szimbolizálni. Ő a férfi? Vagy mi az, ami miatt ő ezt a nyakkendőt megkapta. A másik az, hogy szó van a címben a gyertyáról. Valószínűsítem, hogy az a barna kis szakácssapka, ahogy ott megégve, a képnek a jobb oldalán van, az lehet a gyertya. Dehát ez csak ilyen következtetés, sokminden másra is gondolhatnék ezzel a formával, hogy az mi akar ott lenni, lehetne pecsételő, lehetne egy kis süteményből megmaradt darab, szóval én most nem akarok ezen az úton továbbmenni, de lehetne sokminden más is. Egy biztos: hogy ha a cím nem utal rá, én meg nem fejtem, hogy ez ott egy gyertya. Miért? Azért mert nem ég. A gyertya általában ég. Erről már volt többször szó az Estiskolán: gyertyákat láng nélkül fotózni nagyon ritka eset az, amikor érvényes képet ad. A gyertyának világítania kell, hát ettől van benne élet. És hát egy picit szűkre van most ez az egész kompozíció hagyva, ráadásul ugye elindulnak ezek a játékok a tükröződéssel, de ez csak jelzésértékkel van jelen, az árnyékok szépek lennének, de magán a váza testén egy nagy fekete folt maradt. Én azt mondom, hogy itt megint az a helyzet, lehet hogy rosszul érzem, és akkor majd Eszter kijavít, hogy nem nyúltunk hozzá ezekhez a tárgyakhoz, nem rendeztük be a mi ízlésünk szerint, hanem ezt ott így találtuk, rácsodálkoztunk, szép, lefényképeztük. Igenám, csak amikor elkészül a kép, akkor a néző egyből szőrösszívű, és elkezdi ezeket így szétcincálni benne, hogy mit keres ott az a kis kék folt a bal felső sarokban, mi a jobb felső sarokban az a feketeség, mi a háttérben az a fehér áttűnés, szóval ilyen kérdések vannak, és erre nem ad választ a kép. Eszter biztos tudja, hogy az ott egy ablak, az egy szekrény, vagy egy órának az alja, a másik az a falnak a díszítése, sok mindent lehet mondani, de ez nincs értelmezve a képen. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, mint lecke. Az irány jó, és a megfigyelés is jó, csak a megfigyelésnél nem szabad megállni, főképp a csendéletnél nem. Szinte nem nagyon fordul elő olyan helyzet az életben, amikor a csendéletet a sors, a Jóisten, vagy a szerencse úgy rendezné, hogy az úgy van kész, ahogy. Valamennyit általában azért hozzá kell nyúlni. Itt ezt most hiányolom. (hegyi)