10. Házi kedvenc

Történetmesélős cím, történetmesélős kép, áldokumentarista megközelítés. Ha jól látom, itt van egy ágyrész, talán az esti lefekvéskor szétdobált ruhákkal, melltartóval, egyéb fehérneműkkel, valami drót is keresztülfut, látom az alkotó harisnyás lábát is, és látjuk a cicát. A cica nagyon szuggeszív, tényleg őrületesen kommunikál velünk, figyel ide, hogy most mi történt, előbújt a kis rejtekéből. Még egy porszívó-fejet is látok, itt lesz takarítás is, nem kell félni, most kicsit úgy látszik, hogy ez elhalasztódott. A kompozícióval nincsen túl nagy bajom, jó ez a művészi rendetlenség, de ez is egy kicsit szerkeszthető. Nem biztos, hogy minden tárgy a helyén van. Azt a fehér melltartót én biztos, hogy kihagytam volna (az is lehet, hogy az valamilyen úszósapka). A másik az, hogy értem, hogy itt most valami nyomozás folyt, és hirtelen tárgyi bizonyítékokat kellett keresni, és mint ilyen, nem minden állt rendelkezésre ahhoz, hogy korrekt expozíció történjen, de sajnálom én ezt a bemozdulást. Azért, mert nem lenne ezzel túl nagy baj, lehet bemozdult képeket csinálni, de akkor a kompozíciónak kell erősnek lenni, vagy a színeknek, a formáknak és a kompozíciónak együttesen, ahhoz, hogy fölülírja azt, hogy egyébként bemozdult ez az egész. Itt most a szegény kis macskának a hátán kellene elvinnie az egész balhét, mint talált kép tökéletes. Ha még ez a cica megmarad, és barátságba tudtok keveredni, akkor érdemes lenne vele még dolgozni. Nem tudom, persze, hogy Andor hogy viszonyul ehhez. (hegyi)
értékelés:

BandiTA a macskám, tegnap éjjel (is) itt aludt mellettem a kanapén, amíg neteztem, és "megihletett".

András, ez egy teljesen rendben lévő kép - lenne. Volt szerencsém Banditát megismerni, Ő tényleg egy nagy show-man. Azzal nem nagyon értek egyet, hogy itt ennyire keményre lett hozva ez az egész. Ha volna türelmem, akkor meg tudnám számolni a szőrszálakat a macskán. Soha nem látjuk így a macskát. Ez a valóságtól való elrugaszkodásnak az a formája, ami ellentmond azzal a személyes üzenettel, hogy van egy macskám, és figyelem, hogy hogyan fekszik az ágyon. Itt ténylegesen arról van szó, hogy föl mered-e vállalni, hogy van egy macskád, vagy nem. Ez tudom, hogy furcsán hangzik, mert persze, hogy föl, de ez mégiscsak olyan, mintha a Macskás Férfi című titulust nem mernéd elfogadni érzelmileg. Tessék közel menni a macskához, tudom, hogy szereted, de azt is tudom, hogy milyen viszonyban vagytok, vagy milyen viszonyt mutatsz kifelé. Az jön le a képből, hogy nem vagy hajlandó érzelmileg azonosulni azzal, ahogy ez a macska szép, aranyos, kedves is tud lenni, miközben a beállítás erről beszél. Ez a kép így nem Bandita, ezzel a bindzsizéssel elvetted az összes kedvességét az ügynek. Olyan, mintha egy boncolás előtti rendőrségi fotót kapnánk, hogy így találtuk az utcán ezt a tetemet. Külön találtuk a kis pracliját, de azt is odaraktuk, hogy a leltárból nehogy hiányozzon. Ismétlést kérek. (hegyi)

Egyszer régen olvastam valahol egy cikket arról, hogy a háznál tartott kutyáknál mit jelent az, amikor kimehetnek a kerítésen kívülre, és ott boldogan végigszaglásznak mindent. Újságot, vagy méginkább rövid híreket, állapotjelentéseket, odavakkantásokat olvasnak, és írnak ők is oda az előző után. Mintha twittereznének. Alexem itt éppen a mezőn olvassa a rövidhíreket. :-)
*(Twitter: internetes üzenőfal, ahová rövid, 2-3 soros szövegeket írnak ki)

Nóra, ez nekem zseniális. Megint valami olyat sikerült előhúzni a kalapból, amire nem volt eddig felkészítve a társaság. Én találkoztam ezzel a kutyával, én nem tudnám őt ilyen jól fotózni, legfőképp azért, mert ez a kutya nem egy lassú darab. Ez a kép megmutatja azt is, hogy a gazda és a kutya között milyen mély a kapcsolat, ugyanis ahhoz, hogy elkészüljön ez a kép, itt bizalom is kell, főképp a kutya részéről, hogy ő hagyja ezt megörökíteni. Akármennyire gyorsak vagyunk, de azt a pillanatot megtalálni, hogy még kompozícióban is rendben legyen, ami nem egy szokványos kompozíció, hanem egy erősen dekomponált kép, nagyon dinamikus, feszültséggel teli. Ennek nagyon örülök, mert Nóra ezzel eléri azt, hogy azt a fajta cukormázat, amit ugye a Dalmata képvisel, 101 kiskutya, minden szív megdobban, visszatérünk a gyerekkorba, és folyik a nyálunk, sikeresen le tudta szedni. Erre a cukormázra még rájátszik a világítás is, az ilyen ilyen amerikai álom szintű világítási helyzet, ez abszolút nem egy itt megszokott képi világ. Mintha nem is Magyarországon készült volna, miközben ennek a kettőnek az eredője egy borzalmas giccs lett volna, és Nóra azzal, hogy sikerült neki ezt a gesztust megfigyelni, amikor a kutya a twitter üzeneteket olvasgatja, ez a szaglászós helyzet is fontos. Az is fontos, hogy Nóra nem sokat lacafacázott, lerakta nekünk ide a kép jobb alsó sarkába. A mozgás iránya az átlag felhasználónak balról jobbra történik, balról jobbra olvasunk. Ebből kifolyólag azt várjuk, hogy a jövő ott van a jobb oldalon. Ez a kutya elment annak a határáig, várnánk azt, hogy merre fog ő elmozdulni. Nagyjából logikusan jobb irányba, de ott már nincs tovább út, nincs tovább kép. Várjuk azt a feszültséget, hogy most mi fog történni. Visszafordul? Másik irányba megy? Átszakítja ezt a gátat? Szóval nagyon izgalmas ez a dolog. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon jó az alap, ahonnan elindul Ágnes, és én nagyon örülök, hogy végre elkezd fekete-fehérrel foglalkozni. Kicsit szürke, fád ez az egész, de a helyzet is az. Ezt el tudom fogadni. Nagyon jók a macskák, csak tessék már leguggolni ahhoz a macskához, mert innen föntről ez a kompozíció nem jó. Most nem lehet tudni, hogy miről beszélsz, ez olyan véletlenszerű, nincs fókusz. Rajta vannak a macskák is, a kutyák is, a ház is, minden egyformán éles, nem igazán a macskákra fókuszálunk, mert erről elviszi a fejünket fölfelé a beállítás. Nézünk fölfelé, és mindig egy kicsit lefelé pillogunk, hogy ott van-e az a három cica még mindig. Ott vannak ők, csak miközben számodra is ők lennének a lényegesek, mégsem erre fókuszáltunk. Most már ezen a képen másképp nem lehet segíteni, mint úgy, hogy a ház tőlünk távolabb lévő sarkánál hozunk egy vágást, és akkor valamennyit javulna a kompozíció. De az igazi megoldás az lett volna, ha leguggolsz. Az irány miatt, és amiatt, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni, bátorításképp a kettő csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

A kép végre egy olyan házi kedvenc kép, ami nem csak arról szól, hogy ábrázolunk egy kutyát, egy macskát, egy hörcsögöt, valami kis édi-bédi cselekvés közben, hanem próbáljuk annak az állatnak a jellemét, személyiségét is megfogni. Ez az én cicám, Cili, ezért én őt ismerem, azt is, hogy miképpen tudja nehezékelni magát, ha belefészkeli magát egy ilyen kerti székbe, és onnan ő nem ereszt. Sőt, azt is látom, hogy az ő célja itt most átmenetileg teljesül csak, ő valószínű arra a székre pályázott amin Ágnes ült. Cilike ilyen, a figyelem ott van a tekintetében, úgy csinál, mintha ő most itt napozna, miközben Ágnes fölemeli a fenekét a székről, és odébb megy, kellő távolságra, Cilike már át is fog ugrani Ágnes székébe. Önmagában, ha csak a macska és a székek lennének a képen, az is rendben volna. Én jónak tartom azt, hogy ide került ez a könyv. Azért, mert egy kicsit kibillenti ezt a kompozíciót. Még lehet, hogy határozottabb vágást lehetett volna eszközölni a képnek a jobb oldalán, onnan még egy ujjnyit le lehetne csippenteni, hogy ez a fajta kompozíciós feszesség mégjobban szembeötlő legyen. De én ezt egy jó ötletnek tartom, és ha Cilike a szélszemély, márpedig a lecke erről szól, akkor ez egy három csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Hát, hallod, Gime, ezt nekem jó sokáig kellett néznem, hogy hol is van ebben a házi kedvenc. Hogy az oszlop az, az erősítő, vagy a bácsi, aztán láttam, hogy ott van egy kutyus. Én nem tudom, hogy ő pénzért zenélős bácsi-e, vagy csak a saját kedvtelésére állt ide ehhez az oszlophoz, de lehet, hogy ha ennek a bácsinak adsz egy pár forintot, akkor közelebb enged magához. Értem én, hogy neked az is megtetszett, hogy ennél az oszlopnál van ő ledekkolva, de ez szerintem nem olyan nagy dolog. Ráadásul fölül egy pici vágás még beleférne, viszont most az a helyzet, amit ő létrehoz a kutyával és ezzel az erősítővel, az csak egy díszítő jelleget ölt csak. Ezt is el tudom fogadni, de akkor azt mondom, hogy a képnek az aljából és a tetejéből is vágni kell, és akkor ténylegesen a kompozíciót feszesebbre hozva, ezt a lámpát kell beállítani. A kép jobb oldalából is vágunk, a bal oldala marad ott, ahol most van, aljából, tetejéből, jobb oldalból vágni, és ezáltal létrehozni egy feszesebb kompozíciót. Akkor nem kritizálom magát a döntést. Hogy ez 6-os lecke, Házi kedvenc, ahhoz viszont tényleg azt mondom, hogy ez most nem érte el nálam ezt a hatást. Lehet, hogy ha méteresbe ki van nagyítva, akkor ezt jobban tudom szemlélni, de ebben a méretben ebben a beállításban ez nem az a hatás, amit lehet, hogy te szerettél volna nekem mutatni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet, ezt a kis sunkófejű macskát, aki szemmel láthatóan valami utcai macska, a kis koszos, szötymös fejével, meg a göthös kis testével. És a gesztus is abszolút nem a házi, jól tartott macska gesztusa, hanem ez az utca-kölyök macska, aki minden egyes rezdülésre oda kell, hogy figyeljen, mert a túlélésért küzd. Ráadásul ezt erősíti a kerítés és az autó, tehát az a harc, amit ezek a kisállatok folytatnak a túlélésért ezen a képen nagyon is jól látszik. Egy picit sajnálom a fülét, hogy levágódott, dehát istenem, itt egy aktív helyzetet látunk, valószínű, hogy ez a cica nem egy kitömött példány, ebből kifolyólag neki dolga volt, és nem Gimével akart foglalkozni naphosszat. Beleszagolt az ő kis kamerájába, aztán ment tovább a dolgára, vagy az is lehet, hogy esetleg meg is támadta Gimét, ezt nem tudom, de nagyon kedvelem ezt a képet. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez a Házi kedvenc leckére jó, hogy ezt a leckét valósítja meg, dehát elfogadom. (hegyi)
értékelés: