Hónap képe

A Hónap képének Szalai Olivér Hajós című képét választottam. Szeretem az emberábrázolást és ennek a képnek sikerült úgy ábrázolni az alanyt, hogy azonnal régi ismerősként tekintek rá. A cigi, a sör, és a cinkos mosoly közel hozza a modellt. Várható ennél több egy portrétól? A kemény, fekete-fehér kidolgozás is jót tesz a képnek. Gratulálok. (Kégl Imre)

A hónap képének Frantisek Balga Francia vacsora című képét választom. A képi elemek aprólékos, (már-már kényszeres) elrendezése számomra azt az érzetet kelti, hogy nagy becsben van tartva az étel. A nagy becsben tartott étel a szűkös anyagi lehetőségekre, szegénységre asszociál, emellett a gondosan elkészített teríték, az adni akarást, a jószívűséget és a szeretetet szimbolizálja számomra. Kiemelném a kép színvilágát is, ami nagyon jól illik a fent leírt érzethez. E nélkül a színvilág nélkül nem is működne a kép. Az árnyékok esetlen kuszasága szintén erősíti a képet. Gratulálok! Jó válogatást májusra. (Kégl Imre)

A kép elsőre azért tetszett meg, mert tavaszias, amit mindenki vár. Szinte érezni a mező illatát. Technikailag nem tudom jól elemezni, ehhez nem értek, én általában érzések mentén értékelek. Jópofa, hogy az ajtók sárgák, mintha kiállna a mezőből, és ezzel a vonat is része lett a tájnak. Hívogat az ösvény is, hogy menjek közelebb. Ilyesmi jutott eszembe, jó ránézni. Tudom, hogy nem szeretjük, de ebben az esetben kipróbáltam volna a szélesebb vágást kevesebb mezővel/éggel és több helyet hagytam volna a vonat két vége közt. Köszi! (Nagy Kálmán)

Nagyszülői nagyszobában állt egy ilyen háromrészes tükör. Azért választottam ezt a képet december képének, mert oda vitt vissza ez a kép. Állok a nagy, barna keretes tükrök előtt kilenc évesen, nézem magam három irányból, nézem a hátterek közötti különbségeket. Ebben a játékban támogat a kép, ezért is áll közel hozzám. (Bobák Csaba)

Az önarckép készítése mindig is érdekes játék. A beeső fények manipulálása, a profil kiválasztása, valamint a kamera beállítása, mind-mind meghatározó eleme annak, hogy mit árul el a kép a fotón látható ember személyiségéről, fizikai megjelenéséről. A kép sejtetni engedi a nézőjét, hogy mi történt, s mi történhetett a képen megjelenő személlyel. Ez egy nagyon érdekes játék, és talán ez az oka, hogy kicsit elidőzünk az “image” elemzésével. Továbbá nagyon jó gyakorlati lehetőségre ad alkalmat, hogy megismerjük a portré alany beállításokat és technikákat.
Nagyon érdekes hangulatot varázsol ennek a képnek a “füstös’ , sötét fény hangulata. Ádám jól felhasználta a sötétebb és világosabb fény játékát, ami elmaradhatatlan eleme egy önarcképnek, így bele lopva egy kis drámát is. Elég jól érezhető a személyiség, a kor és talán a lelkiállapot is a képen. A többit gondoljátok ti végig! Jó nézelődést, elmélkedést és elemzést a képhez! (Robert Biri)

Én az ilyen elemzéseket (mivel nem tanultam) sose tudom objektíven megfogalmazni, most se. De amikor először megláttam a képet azt érzem, hogy "ez de tök jó". Még úgy is, hogy mobilos kép. És szerintem azért tetszik, mert nagyon bejön a színvilág, vicces /szokatlan, hogy tehetnek fekszenek a strandon. Felfoghatnám iróniának is: nyár végére a legkitartóbb szénné égett strandolók maradékai. (Nagy Kálmán)

Frantisek Balga fotóetűdjét választom Hónap képének. Nekem sorozatként a 2., 4., 5. kép elég lenne, erős együtt ez a hármas. Tetszik a koncepció, az énkeresés motívuma, a karantén hozta befelé figyelés átjön. Ez a multiexpós önarckép nagyon jól működik, van mondanivalója, és vizuálisan is izgalmas. Ha egy képet kell kiemelnem, akkor a 4. fotó a Hónap képe. A vonalak szépen vezetik a szemet, gyönyörű, ahogy bejön egy más textúra, az élességgel való játék is szép, a két fotó nagyon működik együtt. Tetszik az arc keretezése, bezárva, befelé húznak a vonalak, szűkül a tér, az arc mégis a tágabb tér felé fordul. A fekete-fehér hangsúlyozza a formákat, vonalakat. Minden élesen egyenes, csak az arc, és a körülötte, belőle induló pöttyöződés töri meg ezt a keménységet. A fehér vonal, mintegy Damoklész kardjaként hasít a síkba, de irányt is mutat. Gratulálok, és köszönöm az élményt! (Baráth Tímea)

Habár a bemutatkozó leckét még nem készítette el - ami a további kommunikáció érdekében, hasznos lenne -, a hónap képének Simon Zsolt fotóját választottam. Egy korábbi kommentekben már lelkendeztem a képért, sajnos sokkal többel most sem tudok szolgálni, így csak magamat tudom ismételni: szerintem egy nagyon erős, jól eltalált impresszióról van szó, amely a jelenlegi koronakrízisben még aktuális is. Nemrég láttam a Platform című spanyol filmet, ami egy földalatti fiktív börtönben játszódik. Az alapszituja az, hogy az intézmény vertikális elrendezésű, és minden cella egymás alatt található, többszáz szinten keresztül. Továbbá ezek a szobák közepén úgymond lyukasak, mivel az ellátás egy fentről lefelé mozgó platformon érkezik. Nyilván a legfelső szint még telis tele van mindenféle földi jóval, ám mivel mindenki azt és annyit vesz le róla, amennyit szeretne, az alsóbb szintekre már nem jut az ételből. Most, hogy újranéztem ezt a képet, mikor a hónap fotóját kutattam, eszembe jutott ez a film, számomra eléggé összecsengenek. (Bach Viktória)

A hónap képének Kégl Imre Fa című munkáját választottam. Azért döntöttem végül Imre munkája mellett, mert nézegetve a fényképet felidézi bennem a hosszú túráimat, amiket fényképezővel a táskában tettem. Bele tudom magamat képzelni a helyszínbe, amint magam is ott baktatok végig egy ösvényen a Bükkben. A ködös erdő a háttérben ad egy kellemes hangulatot a képnek, kicsit álomlépszerű a dolog, majdnem mint egy Gyűrűk ura jelenet. Jó válogatást februárra. (Kovács Ádám)

GG Jing-Jangját választom a hónap képének, méghozzá azért, mert - bár volt jópár olyan kép, ami az én világomhoz közelebb áll -, ez az a fotó, ami a novemberi adagból a leginkább megfogott, tiszta egyszerűségével, nyugodtságával. Jókor jött szembe most ez a kép, és a nappalim falán is el tudnám képzelni. Olyan fotó ez, ami bár nem tökéletes vagy bravúros, mégis van benne valami “zen”, ahogy az alcíme is mutatja. Ilyenre szerintem csak a természet képes, és köszönöm GG-nek, hogy jókor volt jó helyen, és megmutatta nekünk. Jó válogatást a hónapra! (Bach Viktória)

Ez egy igazán nehéz döntés volt. Sok jó kép született ebben a hónapban is. Aztán megláttam Szalai Olivér, Nesz című képét. Szavakat sem igazán találtam, hogy a bennem keltett érzéseket hogyan írjam le. De megpróbálom. Ahogyan a növény levelei centrikusan, befelé a sötétség felé irányítják a tekintetemet. Magával ragad és elnyel. Győzedelmeskedik. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért, mert nem lehet kiismerni. Van valami, ami megfejthetetlen számomra. Valami, ami hideg és riasztó, valami embertelen. Ismerjük az érzést, amikor egy könyvet olvasunk, és tudjuk, hogy tragédia lesz belőle? Érezzük, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látjuk, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudunk szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudjuk, sem az irányt megváltoztatni. De egyben jó is, mert a sötétség az illatok ideje, a sötétség a látás ideje, a sötétség a felfedezés ideje, a sötétség a vágyak ideje, melyek világosban nem lehetségesek. Hát én ezért választottam, ezt a képet a hónap képévé. (Harangozó Zsófia)

E hónapban Lality Áron munkáját választottam a Hónap képének. A melankolikus benyomást keltő fotó főleg az épület fotós által megválasztott elhelyezésével fogott meg, ahol elmaradhatatlan elemként nagyon fontosnak tartom az éppen odalátogató beillesztését is. Gratulálok Áron, s egyben jó válogatást a következő hónapban! (Frantisek Balga)

Azért választottam végül Zoltán munkáját hónap képének, mert hangulatában az ő munkája fogott meg a legjobban, nézegetve a képet bele tudtam képzelni magamat a helyszínbe a napszakba. Jól el lett találva ez a szemnek jóleső kék és narancssárga színkontraszt, szerintem nagyon sokat dob a képen. Tetszik, hogy nincsen túlgondolva a dolog csak kellemes hangulat van és kész is :) Jó válogatást kívánok júniusra! (Kovács Ádám)

Szalai Olivér Régebbről című képét választom a Hónap képének. Az indokom nem túl "szakmai", ezt nézzétek el nekem. A képet nézve eszembe jut egy ébredés, egy nyári reggel, egy lány. Igen, hát még régebbről. Nagyon kellemes emléket idézett fel bennem a kép. Nagyon tetszik az alak kettős kontúrja. (Oláh Antal)

Édesapám fotózott, amatőr-hobbi fotós volt. Annak idején hívott elő a lakásban mindannyiunk nagy örömére, mert olyankor a fürdőszoba nem volt használható. Eleinte hagyományos fotóapparáttal dolgozott. Gyakran elmagyarázta én meg lelkesen írtam mikor mit kell a gépen állítani, mi mit jelent. Sajnos hiába mert a jegyzet elveszett én képtelen voltam megtanulni a technikáját. Tehát egy képet az alapján tudok megítélni tetszik-e, kivált-e belőlem valamilyen érzést, gondolatot. Ebben a hónapban is nagyon nagyon sok szép kép készült. Az egyik ami a hónap képe lett a legszebb az iskoláról készült felvétel. (Nem csak azért, mert színes) Szeretem a szép épületeket nézegetni. Ez az épület Frank Lloyd Wright, Fallingwater házára emlékeztet. Nagy kedvencem. Már akkor tetszett amikor valahol véletlen (internet még nem volt), láttam róla egy felvételt. Ez az épület a fényeivel nagyon hasonlít. Az első pillanatban megtetszett! Talán a víz miatt vagy a fények miatt. Nem tudom pontosan megmondani. Megláttam és sokat gondoltam rá. Kicsit olyan, mint egy nagy hajó a vízen. (Réti Márti)

E havi választásom Bartos Ágnes November c. fotójára esett. Több jó fotó közül végül azért választottam ezt, mert tetszik a hangulata, színei, egyszerűsége. A ködös tájon halványan átszűrődő nap sugara. Sejtelmes, akár egy filmből kiragadott képkocka is lehetne. Ágnes, jó választást kívánok decemberre. (Blaskovics Zoltán)

Viktória! Rögtön a hónap elején erős kezdésnek éreztem a képed. Nekem viszont ez a fotó nem annyira önábrázolás, hanem inkább impresszió, hangulat. A természettel való azonosulást érzem ki a képből. A testtartásod nagyon meghatározó, mint a háttér napraforgói, csak merednek az ég felé, és félre billentett fejjel várják a végzetet, a beteljesülést. Az plusz nagyon tetszik, hogy nem Te vagy a fókuszban, hanem a végzet, az elmúlás, a beletörődés. Végezetül nagyon jók a színek, úgyis mondhatnám, hogy fekete-fehérben ez a fotó nem ütne ekkorát. Gratulálok! (Fónagy Tamás)

Azért választottam ezt a fotót a júliusi hónap képének, mert én is lemaradtam a holdfogyatkozásról. Viccet félretéve, kedvelem ezt a képet, mert egy mozgalmas absztrakció. A szabadság, a száguldás, a ritmus jön le róla és nemcsak a szobor miatt. Kicsit ilyen fókuszvesztés nekem, vagy inkább fókusz keresés, a zoom effektje miatt. Szóval köszi szépen, és jó válogatást augusztusban. (Bach Viktória)

Ritkán utazom vonaton, buszon talán többet, viszont hasonló érzéseket váltott ki e fotó nálam is, mint a hozzászólóknál. Valójában mindegy hol utazol, ha megfigyeled a körülötted létező világot, embereket, akkor mindazt, amit itt látunk, amit üzen e kép - egyszerűen, érthetően, magasztosan - így lehet felénk, szemlélődők felé tolmácsolni. Köszönöm Laci, hogy nem csak nekem okoztál ezzel örömet, gratulálok és legyen részed a júniusi válogatásban! (Frantisek Balga)

Amikor elsőre végig futottam a hónap termését, rögtön megakadt a szemem István képén. Mondhatnám összeakadt a tekintetünk. Hozzám egyébként is közel van az önportré, így lehet elfogult is vagyok. Nem tudom, hogy a levágott kisujj, vagy az egyébként is szűken, feszesen tartott vágás, esetleg a szem középre komponált szúró hatása az oka, de nem lehet nem hosszan szemezni vele. Számomra van benne minden, érzelmektől a kísérletező mozdulatokon át, az "ilyen vagyok valójában" érzésig. Szóval igazi önportrét kaptunk! Köszönöm ezt a képet! (Szentgyörgyi János)

Amikor az ember megszeret egy képet, nem nézi a hibáit. Persze, hogy láthat ilyen-olyan szöszöket, ha éppen keresi, de nem nézi. Olyan lehet ez, mint amilyen az igaz barátság - hiszen azt a barátot is a hibáival együtt szeretjük. Viki képe pedig egy ilyen közeli barátom lett nekem az elmúlt hónapban. Nem csak a hűségnek és odaadó társnak a klasszikus festészetből is jól ismert szimbolikája miatt, ahogy ott ül, és csak egy puha kézrátét tartja meg, csak egy olyan apróság, amelyen állnak vagy buknak ezek a nagy-nagy dolgok amúgy is! De ahogy az elemzés is írja, van ebben a meghitt és nyugodt pillantban, ebben a mozdulatban egy őrült feszültség is. Milyen apróság, és mennyire igaz! Ott a fűszer, a só... És ezt a feszültséget fokozza a beeső fény is, a színek is - a kék nő a vörös kanapén a fekete kutyával. Mindez a szememnek is kellemes. És mindez olyan kontrasztban van a mezitlábas otthoni kényelem üzenettel, ami számolatlanul varázsol történeteket a kép köré. Igazán vagánnyá, maivá teszi ezt a régit idéző beállítást, és hozzá ad valamit, amivel azt mondja, igen, ezek vagyunk mi ezekben az években. Nem csak mi a képen, hanem úgy általában mi mindannyian. Nagy kontrasztokban, ellentétek között. Világnagy barátsággal, telve a legnagyobb érzésekkel, de mobilpórázon, négy fal között, szűk kanapén, és egy leheletnyi tart vissza. De az visszatart. Köszönöm az élményt! (Mészáros István)

Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kiválasszam a hónap képét. Megfogott ez a kép. Közel ál hozzám az utcai fotózás, tehát a téma választás 10/10! Szimetrikus a kép, megnyugtató érzés ránézni. Az elmosódott emberek kiváló összhangban vannak a háttérrel. Remek hatást kelt a fekete-fehér stílus is. Színesben nem működne ilyen jól ez a kép! Kicsit talán ferde, és az ég kicsit ki van égve, de ezt semmi perc alatt orvosolni lehet. Nekem ez lett a kedvenc képem a hónapban! Gratulálok Németh Zoltán, szép munka! (Kámán Márton)

Ha a címet kihagyom, nekem akkor is közeli ez a kép. Azt hiszem, a legjobb irányt vetted, hogy még többet megtudjunk rólad Andi, mert ebben a képben ott van a lányom, ott vannak a fáradtságos, nyűgös éjjelek és nappalok, a vágy, hogy legyek túl valamin, időszakon, munkán, s mindezt egy közelképpel juttatod elénk. Nem tudom, hogyan sikerült volna ezt másnak megfotózni, de úgy gondolom, hogy önmagad voltál a legjobb választás, mert nincs túlszerkesztettség, megfelelési kényszer, hanem csak TE! Így a szeptemberi Hónap képe a tiéd, szeretettel gratulálok és további jobbnál jobb képekkel kerülj közel hozzánk, mindannyiunkhoz, akik együtt keressük a válaszokat, önmagukat, de nem csak saját célból, hanem mások örömére is. (Frantisek Balga)

Dilemmában voltam, de végül mégiscsak Mariann fotóját választottam július hónap képének. Nagyon tetszik a hangulata. Az elhagyatott, lepusztult helyszín és az élő alany ebben a fehér ruhácskában, ami mint a tisztaság, az újrakezdés, együtt olyan ellentétet és harmóniát mutatnak, amit igazán kedvelek. Csáth Géza Este című történetéből jutottak eszembe a következő sorok: „A pajkos Tavasz most fiatal, szentimentális leányhoz hasonlított, aki elbúvik valahová a fák közé, és csendesen könnyezik anélkül, hogy okát tudná. A szellő elállott. Enyhe, édes léghullámok mozogtak a magas házak között. És a körúton újra csend volt.” Köszönöm! (Pápai Adél Zoé)

Amikor újra és újra átlapoztam az e havi fotókat, ennél a mesefiguraszerű fotónál időztem a legtöbbet. Talán azért, mert meg akartam érteni, mert mindig mást juttatott eszembe, így odébbállva a mesevilág farkasától, vagy az Au által említett lófejtől maradt meg bennem ez az izzadságos napi munka közbeni-utáni sarokkép, amelyet Gyulovics István tett közzé, neki szól a májusi gratuláció, mert én ezt választottam a Hónap képének! További jó fényeket Pista, s hogy a munka jóütemben haladjon, júniusban küzdj meg a következő választással! (Frantisek Balga)

Ezt a portrét szeretném nézni egy hónapon keresztül a nyitólapon, mert tiszta, egyszerű, mégis sokat mond. Továbbá a tisztasága és tartalmassága nem csak technikailag a fotóra igaz, hanem a portréalany, Lakatos Mónika tekintetére is, amit megörökített Zsolt. Egyre kevesebbszer találkozom a Téren ilyen igényességű új portrékkal, sőt, jelzők nélkül is mondva: portékkal, és ha előfordulnak, akkor is leginkább Zsolt munkáiban. Pedig a Tér szellemi mentorának, Demeternek életművét jelentős részben ezek a tiszta tekintetű, mélyen emberi portrék alkotják. Zsolt e fotójának választásával ezt az igényemet is szeretném kifejezni, és magamat is emlékeztetni erre a célomra. Amikor ezt írom, sejtem, Zsolt tiltakozni fog döntésem ellen, mivel ő maga alkotta meg szabályként, hogy a "pedellus" fotója nem választható hónap fotójának. Én azt mondom, hogy néha meg lehet szegni a gátló szabályokat, főleg ha objektíven szemlélve kikezdhetetlen alapjai vannak, mint most itt, e remek fotóval, amely iránymutató lehet mindannyiunknak. (Mészáros István)

Azért ezt a képet választottam hónap képének, mert pont erről szólt a január, a hidegről és kiszolgáltatottságról. Elemezni nagyon nem szeretném a képet, a témája a fontos számomra, és ezt teljesen jól szolgálja a kép, jó street fotó. (Bach Viktória)

Ezt a képet választom a hónap kepének: egyrészt mert nagyon tetszik ez a kávéscsészés sorozatod is, meg a minimalista is, meg mintha lenne egy ilyen témákon átugró színes sorozatod is, ami mégis valahogy egy külön sorozatot alkot magában, és ezek mind tetszenek, ez a kép meg ott van az egész metszetében. Gondolom a piros-fehér-zöld szín választást a véletlen hozta, aztán van egy csomó magán asszociációm, valószínűleg mások nem hadirokkantra asszociálnak a székről, stb... Mindenesetre ez egy gondolatok sorát elindítani képes kép. Amúgy is valami "modern idők" vagy "korunk problémái" kategóriás képként értelmezek magamban nagyon sok olyan képet, ami valójában valószínűleg nem az ("Gondolta a fene!" ahogy Arany János mondta a híres anekdota szerint). Szóval értelmezésbe inkább nem mennék bele. Mégis miért pont ez és miért nem egy másik képed, hiszen van egy csomó másik is ami lehetett volna. Az igazság az, hogy nehezen megfogalmazható hajszálakon múlott. Eleve nem fekete-fehér képet választottam volna tőled, az neked nagyon megy ugyan, de a színes képeidet sokkal érdekesebbnek, izgalmasabbnak találom. A színekkel és a a színek eloszlásával valami a formáktól elkülönülő többletet látok a képeiden, különösen ezen. Olyasmire gondolok, hogy pl valószínűleg fekte-fehérben ezen a képen a szék fa anyagának az apró hibái jobban kijöttek volna, színesben viszont ott is vérzik ahol nem sérült. Ráadásul a szín miatt is tud ennyire elkülönülni az előtérben lévő kávéscsészétől, annak ellenére hogy ez a piros azért nagyon tolakodna. Fekete-fehérben amúgy mellesleg a csésze egy széken lenne. A másik oldala a dolognak az, hogy néhány éve szenvedtem egy csomót azzal, hogy kávézást felülről próbáljak fényképezni, és nem jött össze, egy idő után feladtam, és valami ilyet szerettem volna összehozni ami ezen a sorozatodon, főleg ezen a képeden van. Szóval egy ilyet összehozni nem egyszerű. Gratulálok és kíváncsian várom a sorozataid folytatását. (Bokros Szilárd)

Nálam a hónap képe vitathatatlanul Ferié lett. Nagyon szépek a színek, az arányok, kellemes ritmusú kép. A fű textúrái üdítően hatnak. Külön élvezet szemmel bejárni ezt a tájat, amelyen végigkalauzol az út és a töltés, a víz is egy külön meglepetés. Az pedig külön dicsérendő, hogy ahogy látom, Ferinek nagyon korán kellett ehhez a képhez kelni, és megcsinálni, mert még a hajnali köd ott tanyázik a fák között, egyfajta titokzatos légkört adva neki. Köszönöm a vizuális élményt, és csak remélni tudom, hogyha egyszer nekem is megadatik ez a látvány, fogom tudni hozni ezt a minőséget! (Székely Roland)

A hónap utolsó előtti napjáig három látszóteres, hét fotója tetszett annyira, hogy komoly fejtörést okozott, melyiküknek adjam a hónap képe stafétát. Zoé ötletes meglátásai, Roland merész kísérletei, és Viki külhoni hangulatlenyomatai maradtak nekem július hónap végére igazán emlékezetesek. Majd jött a 365-ben feldobott igazi férfias témakör, és vele Huszárné Lovász Mariann 29.365-ként kódolt férfitéma megoldása. Itt az elején elmondanám, hogy a fotónak technikailag több kisebb hibáját is látom, viszont ránézésre megvan a fotó üzenete, képileg azonnal működik, címezni sem kell, értem, felismerem, és szó mi szó, csípőből azonosulni tudok vele. Képben mesél el nekem valami nagyobbat, ami túlmutat a szereplőin, a helyszínen, a maga világán.

Egy érezhetően középkorú, vagy annál is picit előrébb tartó férfi nézi egy érezhetően ifjabb hölgy tükörképét. A nő egy ajtóban pózol. Nem lehet tudni, hogy melyikük hány éves, de azonnal bevillan korukról az érzet. A férfi ahogy visszafordul, figyeli a tükörkép érinthetetlennek tűnő árnyjátékát. Ezzel, a tükörnek a valóságot csak áttételesen  közvetítő szerepével számomra finoman mesél a férfiről, és így ki is emeli a klisék közül ezt a megoldást.  A női modell árnyékban tartásnak is fontos szerepe van, elfedi a modell személyét, szimbólummá emeli, álomszerűsíti, és így szinte csak képletesen beszél, a formákra fókuszál, az ismert csábító, kacérkodó, bohó  mozdulatról mesél, amely meglebegteti az erotika fátylát is, de finoman, éppen csak annyira, ahogy mondjuk átfuthatnak az emlékek. És ezzel megbújik itt egy idősebb ember visszatekintése is, vagy akár felismerése is, ahogy csodálja a fiatalabbat, felfogható, hogy amaz tükröt tart neki, látja talán magát, belelátna egy pillanatra a teremtő jókedvébe, és megérezhetné annak elmúltát is. Telve hasonlóan finomhangolt tartalmakkal engem akadálymentesen ránt mélyre, és a megtalált pozitúrák, irányultságok mind jótékonyan teszik gördülékennyé számomra ezt az elmélyülést.

Végezetül jóemlékű filmjeleneteket is idéz a fotó - óvhatatlanul beugrik Kim Basinger pózolása a 9 és fél hétben, vagy beugrik Sorrentino Ifjújág c. filmplakátja is, de számtalan hasonlót sorolhatnék. Számomra ez az érezhető közelség is feledteti a kisebb hibákat, és mivel magam sem vagyok tökéletes, sőt zavarba is ejt minden tökéletes, így marad bennem a mosolygó felimserés szavak nélkül is, hogy igen, az ember végül is ilyen, és az igazi férfi ilyen is.

Utóiratként említeném, hogy Mariann korábbi képein is gyakorta érezhető volt számomra szociális, és humánus érzékenysége, de azt gondolom, hogy az itt keresett stilizálással, és hétköznapiból kiemeléssel válhat fotószerűen egyetemessé a célja, és a talált pillanatokból így szándékos iránymutatás eszközévé is válhat számára a fotó, amelyben felismerhetjük önmagunkat, módunk van megbarátkozni magunkkal, és ezáltal másokkal is. És ez egy nagy küldetés lehet. Köszönöm! (Mészáros István)

Azért választottam Csaba képét a májusi hónap fotójának, mert annyira kézenfekvő, annyira egyértelmű volt, hogy ennek pihének és kéknek és aranynak a kombinációja a "május", hogy amint megláttam, már tudtam, hogy az Icarus az, ami magába foglal minden érzést és gondolatot, ami ilyenkor átjárja az embereket - legalábbis engem. Nekünk 365-ösöknek amúgy is különleges ez a hónap, hiszen véget ért a projekt. Kicsit olyan, mint a tanév vége, kirepülés az iskolapadból, a napi rutinból, jön a vakáció. Persze Icarus története nem a legvidámabb mesék közé tartozik, de akárhogyan is nézem, nem tudom meglátni ebben a fotóban a tragédiát, csak a napot és a szárnyalást, semmi mást. Megvallom, nagyon nehéz megindokolnom, hogy miért ezt választottam, mert tényleg annyira magától értetődő, mintha azt kellene megmagyaráznom, hogy miért jó lélegezni, bőrön érezni a napot és a szelet vagy hűsölni a vízparton. Nem is húzom tovább. Csaba, köszönöm ezt az élményt, ezt a hangulatot, amit az Icarussal teremtettél. (Pápai Adél Zoé)

Furcsa érzés, hogy újra én választhatok. 365 nap hosszú idő, és rég volt a július, amikor azt a mozgalmas, kinti és nagyon nyári képet lőttem, ami először adta meg a lehetőséget, hogy én válasszak. Augusztus végén Zsuzsa képét választottam, egy tökéletesen megörökített, színes, kinti pillanatot. Tavaly nyár elején kezdtük ezt a közös projektet, nagy lelkesedéssel. Voltak, akik időközben kiszálltak, voltak, akik bekapcsolódtak, de érezhetően azóta is fontos közös élmény ez mindenkinek, aki benne van. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon örülök, hogy belekezdtem, ugyanakkor nagyon várom azt is, hogy vége legyen. Leginkább azért, mert az azt fogja jelenteni, hogy újra nyár van. Hosszú volt nekem a tél, és nehezen indult az év, februárban sokat foglalkoztam a saját fejemmel és azzal, ami bennem van, kicsit a túlélésért küzdöttem, és az önportréban találtam menedéket. A március szerencsére már tavasz, és ezt nagyon érzem magamban, és nagyon érzem a márciusi képeken is. Mégsem kinti képet választottam, hanem egy önportrét. Az első márciusi képet, amivel megkezdődik a visszaszámlálás. Aureliano azt írta: "A visszaszámlálás már elkezdődött, de nem felfelé megyünk, hanem visszavonhatatlanul és egykedvűen lefelé. Szuper!" Ez a kép engem jó kedvre derít. Érzem, hogy a visszaszámlálás elkezdődött, és azt is érzem, hogy vidámabb napok jönnek, ha akarjuk, ha engedjük. Viccesen kell felfogni, ami még hátra van, és könnyebb lesz, bármi is lesz. (Zsova Kriszta)

Nem kevés vajúdás után született meg a végeredmény, szívem szerint 3-5 fotót választottam volna január hónap képének. Azért döntöttem végül István alkotása mellett, mert a hideg, sötét téli hónapokban hozott egy olyan üde és törékeny hangulatot, ami kizökkent a fagyból és kedvesen emlékeztet, hogy jönnek még jobb napok is. Bár Janis Joplin rózsáról énekel, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a daltól. "Just remember, in the winter / Far beneath the bitter snows / Lies the seed, that with the sun's love / In the spring, becomes the rose." Köszönöm ezt a lélekmelengetést! (Pápai Adél Zoé)

Van a képen egy olyan egyensúly ami nagyon tetszik. Arkhimédészi pont. Innen lehetne a világot egy emelővel kimozdítani ha ilyen hely létezne. Ellentétek találkozása mozgalmas erőegyensúly egy nyugis képen. Egyszerre múlt és jelen. Cél és eredet. Élet és halál, tűz és föld, lágy és kemény hajlékony és szilárd találkozása; és persze a határon történnek az érdekes dolgok. Ráadásul pont fordított a helyzet mint a látszólagos. És mindez rajta is van a képen, keresni sem kell, önként mesél. (Bokros Szilárd) "84. Okost, meg bölcset csukj be sorra, és Bocsáss ki minden tébolyult urat: Meglátod, nem lesz változás, - egész Világ a kedves régiben marad. Vón emberekben egy csöpp józan ész, E mondásom megállná a sarat; De nincs ily »támpont«, - hát mint Archimédes, Ott hagylak, hol vagy, ó szép föld, te édes!" (Byron: Don Juan, Fordította Ábrányi Emil)

Azt hiszem, nem titok, hogy Márti képei nagyon közel állnak hozzám. Az a könnyedség, ahogyan összekomponál, egymástól nagyon távol álló, képi elemeket, nekem kicsit olyan, mint amikor a kitérő egyenesek összetalálkoznak, és barátságos vállveregetés után, széles mosollyal arcukon, anekdotázva elsörözgetnek egy napsütötte teraszon. Azért ezt a képet választottam, mert lenyűgöz ez a gondosan berendezett négyzet látszólagos, ugyanakkor finoman bohókás rendetlensége. Azokat a puha zöld lapuleveleket pedig órákig tudnám nézni. Köszönöm az élményt. (Homonnay-Tóth Zsuzsa)

Több mint 40 oldalnyi kép közül kellett válogatnom, bár ez nem panasz, nagyon jó volt ennyi képet végignézni. Cserébe nagyon nehéz volt kiválasztani egyet, ami a hónap képe címet viselheti. Miért is e kép? Kriszta 48. képe egyszerre hoz nekem mindent, egyszerre gyermekkor, egyszerre barátság, szociofotó, házi kedvenc, nyaralás. Nincs semmi fényűzés, flancolás a képen szerintem még utómunka is csak minimálisan. Külön öröm számomra, hogy fekete-fehér, ezzel is tisztítva a feleslegesen. Megmutatja az élet apró örömeit, egy vasárnapi délutánt a gyerekekkel, a kutyával, nyugalom van és gyerekkacaj. Nem bonyolítja túl, elkapott pillanat ez, de talán a legszebb, legőszintébb pillanatok egyike. Gratulálok Krisztának, övé a hónap képe! (Szentgyörgyi János)

Az a helyzet, hogy először egyáltalán nem ezt a képet szemeltem ki. Aztán amikor már szorított az idő, hogy végre írni is kellene valamit, még egyszer utoljára átpörgettem a májusi termést, és megakadt a szemem ezen a fotón, ami korábban valahogy kimaradt. Egy kicsit vacilláltam, engedjek-e a gyermeki énemnek, végül azt mondtam, miért is ne, még stílszerű is lenne, úgyis volt itt mostanában egy Alfa Holdbázis nosztalgiahullám. Szóval van itt ez a nem túl jó karban lévő, ismeretlen funkciójú torony meg a csillagos ég, a képen meg valami teljesen más van: egy monumentális űrhajó, ami valahová a végtelen űrbe tart. Ráadásul ez nem a Star Trek áramvonalas, formatervezett űrhajója, hanem gyerekkorom kelet-európai tudományos-fantasztikus könyveinek alapvetően a célszerűséget figyelembe vevően tervezett űrjárműve – az, amivel az űr pionírjai indultak felfedezni a galaxist. (Azt azért tudni kell rólam, hogy mindig is jobban szerettem a szovjet/lengyel scifit a nyugatinál.) Egy szó, mint száz, sikerült az eredeti látványt egy egészen más valóságba átemelned, ráadásul sikerült egy kis nosztalgiát ébresztened egy harmincas fazonban, amiért külön köszönet jár. (Koscsó Gábor)

A hónap képe címet márciusban Pálfi László kapja. Nem is tudom hogy kezdjem. Nem nagyon kellett még nekem képet értékelni. Nem is hiszem, hogy túl szakmai jellegű leszek. Elmondom inkább miért tetszik nekem ez a kép. Alapjában véve jó kapcsolatot ápolok az álmaimmal. Nem az elérhető, elérhetetlen vágyakra gondolok, hanem a mesékre, mesebeli világokra amiket éjszaka, alvás közben látok. Erre akkor jöttem rá, amikor egy-egy rémálmom hónapokig, fél évig, napi, heti rendszerességgel visszatért. Azért mondom, hogy rémálom, mert másnak talán az lett volna. Én szerettem őket. Aztán leírtam és elmúltak. Sajnáltam. Ha egy kép eszembe juttatja az álmokat, ha egy képet látva arra gondolok, hogy olyan mint egy álom, akkor az nálam már nyert. Elidőzök felette, szeretek ránézni. Elszakít a valóságtól. Jó érzés. Ez a kép sok mindent mesél. Kicsit úgy érzem, mintha két álom közötti átvezető képet látnék. Azt mondom kép, de valójában mozgalmas. Állunk, nézünk, próbálunk előre lépni, érezzük a szellőt. A kevés, de mégis túlszaturált színek megelevenednek a sötétben. Szeretnénk kinézni, de nem mozdul a lábunk, hiszen álmodunk, ott nem úgy működnek a dolgok, ahogy a valóságban. Ez nem rossz érzés. Csak más. Minél tovább időzök a képnél, annál több dolog jut eszembe. Ezért választottam ezt a képet. Két apróságot negatívumként megemlítek, remélem nem veszik ezért a fejem. Jobb oldalon picit zavar a sötét kiszögellés vagy mi. Talán egy ajtó nyílik, nem tudom. A másik a cím. Ez utóbbi persze lehet hogy csak nekem nem tetszik. Egy álomképnek nem jó cím. (Ezt ne vegyék jegyzőkönyvbe). Utolsó gondolatként szeretnék megemlíteni egy társasjátékot. Dixit a neve. Asszociációs játék alapjában véve. Több száz álomszerű képpel. Ez jutott még eszembe róla. Nem most. már elsőre is. Köszönöm Laci, hogy elkészült ez a kép, és írhattam róla, és elolvastátok. Gratulálok! (Valló Zoltán)

Régebben még a kezdetekkor nem kedveltem Ágnes munkáit. Egyszerűek, esetlenek voltak számomra, ami persze természetes az elején, ezzel nincs is gond. De az utóbbi időben azt érzem, hogy kezdi megtalálni a maga stílusát és mindig meglep egy-egy fotóval, mikor az alkotó nevét elolvasom, hogy „jéé ez az Ágnes képe!”. Tetszik a fekete-fehér, a makró világ, a részletek, nem csak ezen a képen. Remélem még sok hasonló próbálkozást, munkát láthatok tőle, mert tényleg szeretem ezt a stílust. A megfigyelésein - legyen szó emberről, tájról, épületről, hangulatról - átjönnek az érzések, ami szerintem nagyon fontos a fotónál, hogy hang nélkül tudjunk beszélni. (Mikolics Mariann)

Többször nekifutottam a válogatásnak és ezt a képet választottam - hogy miért ezt? Talán a hangulata miatt, s mert fekete-fehér. A finom, lágy tónusok kiemelik a mélabússágát a képnek. A piciny ember ahogy áll a hatalmas hegytető tetején, azt sugallja számomra, hogy ámbár meghódítottam a hegytetőt mégis magányos vagyok. A kép kompozíciójával talán annyi problémám van hogy a bal oldal kicsit üres, talán ha jobb oldalon lévő fa valahogy a bal oldalra kerülne még inkább kihozná a kép mondanivalóját s nem dőlne jobbra a kép. Mindemellett szeretem és gratulálok Gábornak! (Medvegy Bara)

Az van ezzel a hónap képe dologgal, hogy így, hogy stafétában adjuk át a képválasztás jogát, mindig az előző alkotó szubjektív értelmezése kerül előtérbe … ez alatt azt értem, hogy nem feltétlenül a „legjobb” kép lesz a hónap képe, hanem az előző hónapos valamilyen saját értelmezése választja ki a következőt. Jelen esetben én most egy olyan fotót választottam ami nem is feltétlenül fotó, így több jó fotót is megfosztva a hónap képe címtől. Ez a kép bár fotó - és még a technikai jellemzői is olvashatóak a leírásban - valójában nem használja ki a fotográfia nyújtotta lehetőségeket, hanem a képkivágással, a fekete-fehér móddal egy absztrakt, grafikai irányba mutat. Ez számomra vonzó. Úgy értem, hogy ezt ha nagyon nekifekszek akár gép nélkül is elkészíthetném fotogram formájában. Ha megnézzük János korábbi képeit látjuk, hogy tud ő bánni a masinájával, de ebben az esetben lemond rengeteg dologról a fotó eszköztárából (még mindig úgy érzem, hogy ez nem érthető amit írok szóval egy példa: képzeljük el ezt a képet úgy, hogy a felső képnegyedek valamelyikébe kerül a keretezett grafika és valaki épp elhalad előtte, vagy megáll és nézi. Ne adj Isten színes. Máris mást mutat, máris fotószerűbb az egész). Persze túlmutat a képen látható grafika reprodukciós dokumentálásán, de ezt úgy teszi, hogy közel marad a keretezett kép kifejezési módjához, mintegy továbbgondolva azt, rávilágítva arra, hogy a képkereten kívüli világ valóban az amit a képen ábrázolnak. Mintha semmit nem akarna csak még egy kört rajzolni a beláthatatlan labirintus köré. Ebben a formában ez a fotó egy rajz és ennek a rajznak a metaforikus üzenete rezonál a belső világomra. (Juhász Dániel)

Én Hommonay-Tóth Zsuzsa "El..." című munkáját választom a hónap képének, aminek több oka is van. Az első az az, hogy nagyon kedvelem Zsuzsa képeit, és mivel most lehetőségem is van ezt kifejezni, élnék vele. Érzem bennük a spontaneitást, amitől nagyon jól tudnak működni, hangulatot közvetíteni. Na már most, amiért számomra az El... izgalmas, az a kétség a spontaneitás és a megrendezettség között. Nyilván minden kép valamilyen szinten megrendezett, ahogy film sincs montázs nélkül, hiszen benne van a választás, annak a joga, hogy mit mutatok meg és mit nem. Ennél a képnél pedig érzek egy spontán történést, egy az életből kiragadott pillanatot, de az a pillanat be van fagyasztva, és nemcsak azért mert egy fotót látunk. Olyan ez, mint a valóság újra-teremtése. Valami éppen történik, és én azt mondom a szereplőimnek, hogy állj, elkészül a fotó, aztán mehettek isten hírével: "be lett fagyasztva a pillanat". Na de, megmaradva a filmes sémánál, ez a kép számomra bressoni (akinek egyébként nem szeretem a filmjeit, de a filozófiai háttér viszont baromi izgalmas), mert a lényeg az valószínűleg a kereten kívül van, és akaratunkon kívül is elindít egyfajta "történetmesélést", hogy akkor most itt mi is zajlik, mi történik a képen kívül. Kik ezek az alakok, honnan hova tartanak, stb. És persze ennél részletesebb filozófiai fejtegetésbe is bele lehetne menni, de én most megállnék ennyinél. És arra még ki se tértem, hogy maga a kép vizuálisan is milyen jó, nemcsak gondolati síkon. Szóval szerintem ez a hónap képe. (Bach Viktória)

Sokat vívódtam Viki esője és Ágnes Deák tere között. Viki esős képéről már leírtam, hogy mit gondolok, és van még esélye, hogy megnyerje a pályázatot, ezért is inkább Ágnes képét választom a hónap képének. Ágnes képében az tetszik igazán, ahogy kifejezi ezt a mai világunkra jellemző tétovaságot, ahogy az alak kifelé tekint a képből, legszívesebben jobbra kimenne a képből, de csak balra, a kép másik oldala felé lehet haladni. Számomra egyenesen csalafintává teszi a képet ezzel a politikai asszociációs bal-jobb oldali játékkal. Szóval több szálon is elindítja bennem a gondolatokat. Mindezt egy kellemes meleg színvilággal, egy szépen leegyszerűsített formavilággal. Ezért választottam Ágnes képét a hónap képének. (Mácsai Ferenc)

Először is szeretném megköszönni mindenki munkáját sok jó kép született, de csak egy lehet a hónap képe. Nem vagyok hozzáértője a fényképészetnek, így nem szakmai szemmel néztem. Az érzelmeimre és az ösztöneimre hallgattam, így választottam ki Robert Biri Az egész világ egy nagy tükör című munkáját. A képre nézve sok kibontakozó történetet látok. Eleinte kicsit zavaró a zsúfoltsága, a sok információ, de tovább nézve mielőtt végleg elvesznék észreveszem, hogy van egy üres szék a képen, ami arra ösztönöz, hogy üljek le és legyek a részese. Minden alkotás lényege az, hogy a készítő megosszon egy élményt, közvetítsen valamit. Ebben az esetben pont a szabadság fogott meg, hogy rám bízza, melyik történetben szeretném meglátni önmagam. Játékra hív, és én szívesen játszom újra és újra a kibontakozó lehetőségekkel. Külön tetszik, hogy fekete-fehér, így olyan színeket képzelek mögé, amilyeneket csak akarok. Robert viszonylag új még köztünk, de több képe is hatással volt rám, szeretném minél több arcát látni még a téren. Gratulálok! (Szűcs Nikoletta Clio)

Nagyon sok méltó kép közül választottam Annamária Stáció című képét, mégpedig azért, mert - számomra - olyan világa, összhatása van, ami miatt ha ránézek, mindig elvisz valahová. Elvisz egy sejtelmes világba, elvisz keletre, elvisz nyugatra, de semmiképpen nem hagy állva, címével ellentétben. Mindig kapok tőle egy kis kereszténységet, hitet, Indiát (talán a színek miatt?), egy kis Spanyolországot, de gyűlöletet és elvesztett hitet is (eltaposott virág), tanácstalanságot, indulatot. Vannak fontos állomások az életünkben, ahol megállunk, vissza majd előretekintünk, ilyenkor átértékelődnek a dolgok, belül. Ez a kép egy ilyen átértékelődést ad nekem, ez, talán így az ünnepek alatt, illetve újévkor még inkább aktuális. Boldog, fényekben és élményekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek! (Szentgyörgyi János)

Ezt a képet választottam a hónap képének. Egyszerűségében gyönyörű információkat hordoz magában. Egy kép működése nem csak azon múlik, milyen technikát alkalmazunk, hanem azon is, mit vált ki a nézőből. A technika egyébként tökéletes, nem kíván ennél többet. Ez egy olyan kép, melyek hordoznak régi emlékeket, meg nem történteket, gondolatokat, érzelmeket. Bizonyára, ha 5-10-15 év múlva újra vetnék rá egy pillantást, akkor is így gondolnám, mert árad belőle egyfajta megfoghatatlan időtlenség... állandó jelen, állandó csend... köszönettel: Orosz Sanya

Megszólított ez a kép. És ezt mondta: "A képek szüntelen ott vannak körülötted a mindennapjaidban, ám neked kell észrevenni, s fényképpé látni őket! Légy résen akkor is, ha csak az udvarra mész ki reggel, mert a Fénytörés olyankor is ott játszik a lábad alatt, a korlátárnyék csigavonalaival hígítva világossá a sötétséget, egyeneseivel ritmussá formálva a kuszaságot, izgalmas mintákba öltöztetve a betonlépcsőt! Figyeld meg, hogy ilyenkor akarva-akaratlanul is a régi iskola előtt tisztelegnek! Ez pedig nagyszerű!" Mindezt üzente egyszerre. És átlósan. (Hajgató Noémi)

Több jó képet is találtam az elmúlt hónap képei között, és nehéz is volt a választás. Mégis Borsay Márti Születésnapodra c. képét választom a hónap képének. Azért választom ezt a képet, mert számomra jól tükrözi a mai magyar valóságot. A sötét erdő jól szimbolizálja a kilátástalanságot, azt a helyzetet, amelyből nem találunk kiutat. Ám ez a helyzet szerintem nem jönne át a terített asztal nélkül, vagyis úgy kellett oda az az asztal, mint egy falat kenyér. Mert nekem az üres terített asztal abban a környezetben arról mesél, hogy hiába akarunk fejlődni, nincs rá lehetőség, nem tudunk terülj-terülj asztalkámat varázsolni. És az már egy másik kérdés, hogy Márti mit akart kifejezni ezzel a képpel. (Mácsai Ferenc)

Nem vagyok a szavak embere, pláne ha egy elemzésről van szó, vagy más munkájáról. Egyfelől ropppant nehéz egy objektív dologról, képről objektíven nyilatkozni, hiszen akaratlanul is beleviszi az ember a szubjektumát. Saját érzések, saját emlékek, gondolatok, tetszik, nem tetszik fogalmak viaskodnak, mikor itt a kép. A kép ami lehet nem teljes mértékben adekvát, de mégis pont ez az ami megfogott. Nem egyértelmű, mit is látunk, hol van, milyen anyagból tevődik össze, de gondolkodásra késztet. Ahány ember annyi gondolat, érzés, emlék, asszociáció és pont ez az ami tetszik ebben a képben. Nem akarja a képembe tolni hogy mit kell lássak, hanem megadja a lehetőséget, hogy azt lássam ami nekem fontos, ami belőlem építkezik, ami az én életemmel, gondolat- és érzelemvilágommal összefügg. Belevonja a nézőt és gondolkodásra késztet, ez az ami ennél a képnél nekem nagyon tetszik. Gratulálok! (Fehér Éva)

A hónap képének egy olyan képet választottam amely játékos, jól elkészített, mégis könnyed. Volt bőven miből választani, a játékosság nem hiányzik a társaságból. Az első körben a választékot azért csak le tudtam egy tucatra szorítani. A sokat sejtető egyszerű megoldásokra mindig is buktam. Még felsős koromban láttunk rajzórán egy "Hajnal" című képet, ami absztrakt módon egy derengést ábrázolt egy vízszintes piros csíkkal középtájon keresztbe. Mind a mai napig a kedvenc képem lenne, ha tudnám, honnan szerezte a rajztanárom. Van bennük valami Arisztotelészi humor: eltér a várttól, de az ember mégis ráismer, ráismer arra, hogy jé, ilyen egyszerűen is lehet, mint mikor egy olimpiai gyűrűgyakorlatot néz az ember, és hát tényleg így kéne ezt csinálni, szép könnyeden és erőlködésmentesen fellendülni kézenállásba a gyűrűn, és ott csak úgy megállni, ha az ember el nem rontja el, se lehet téveszteni. Ennek a képnek a titka nálam, amiért annyira tetszik, az valószínűleg pont itt van: minden rajta van ami kell, de semmi extrát nem látok, ami felesleges lett volna. Egy másik ok, amiért ezt a képet választottam, hogy nem korrektív hanem kreatív gondolatsorokat indít el. Amikor ránézek a képre, nem az a kérdés merül fel bennem, hogy csináltam volna másként, hanem olyanok például, hogy miként lehetne elkészíteni egy "dúr" című képet. (Bokros Szilárd)

Nehéz helyzetben vagyok a Hónap képe kapcsán. A decemberi anyag ugyanis számomra sokkal erősebbnek tűnt a korábbiaknál: sokkal több kimagasló képet láttam mint máskor. Szokás mondani, hogy a jó fotós onnan ismerszik meg, hogy jól tudja kiválogatni a képei közül azokat, amik tényleg hatnak. Nem tartom magam jó fotósnak, így a válogatás is nehezen megy a számomra. Tímeától kaptam a stafétát, és neki is számos olyan képe volt decemberben ami alapján akár rögvest vissza is adhattam volna neki. Ugyanígy nem lehet szó nélkül elmenni Dobos Sándor nagyszerű sorozatai mellett sem, ami pedig olyan egységesen erős anyag, hogy kiemelni belőle egyet számomra képtelenség lenne. Az az anyag szerintem már kiállításért kiált. Engedtessék meg, hogy a többi nagyszerű képet és alkotóikat ne itt méltassam, hanem rákanyarodjak a lényegre.    A választásom végül az első megérzés nyomán Bartos Ágnes képére esett, ami a maga egyszerűségében hatásos. Nagyon erősnek érzem a képet kompozíciós szempontból is, holott nem a legklasszikusabb megoldásokkal él. A száj határozott sarokba szorítása hangsúlyt is ad neki, de közben hagy teret arra is, hogy elkalandozzunk a válla felé is. Ettől lesz az egész képnek egyfajta könnyedsége, kisugárzása, amire talán összesítve az érzékiség lenne a megfelelő szó. Elsőre egyébként azt hittem Ágnes anyai örömök elé néz, annyira sugallja számomra a kép azt a jellegzetes anyás mosolyt, azt a belső derüt ami az anyákra jellemző. Azért is lett nálam a hónap egyik legemlékezetesebb képe, mert nagy ugrásnak tűnik számomra Ágnes munkái között. Picit olyan, mintha felvett volna, és erősen követni kezdene egy olyan fonalat, utat amit korábban nem igazán érzett a magáénak, és most helyére került benne a dolog. Boldog új évet, jó utat kívánok! (Nagy Zoltán A.)

Idős korizók... Kétezer-tizenkettő október havában számomra ez a fotó a legfontosabb. De a dátumot nyugodtan el is hagyhatom, és mondhatom, hogy számomra általában nagyon fontossá vált Hajdrák Tímea fotója. Egyszerű, tiszta, közvetlen fénykép három idősödő emberről, akik összekapaszkodva mosolyognak a háttérben éppen hogy kirajzolódó városligeti műjégpályán. Persze számomra a környezet csak szekunder jelentéssel bír most.    A fotón egy nő áll, aki karját nyújtja az oldalán álló férfiaknak. A mozdulat a ragyogó primadonnák, és a valóban gáláns urak világát idézi nekem. De van egy tört fény is, egy "katedrálüvegen átszűrődő” mosoly a nő arcán. Talán egy picit megfáradt már a korizásban, vagy talán éppen megcsúzott, de bárhogyan is, ő sugározza ezzel az eltűnő világ aranybarna árnyalatát. Nyakában kulcs, kezén puha, prémes kesztyű, mozdulata bizalomról mesél. A férfiak büszke pillérek mellette. E képi háromszög számomra így egyben a stabilitásról árulkodik, nem csak képletesen, de feltehetően konkrétan is biztosan állnak e csúszós téren. Mégis, az igazán fontos akkor rajzolódik ki, amikor a modellek szemébe nézek, és abba "belelátok"... Mert minden érzékelhető vagy vélt nehézségeik ellenére is van egy egyetemesen nemes egyszerűség a tekinteteikben, amely nem több, és nem kevesebb számomra, mint az életöröm egyszerűsége, a bólintás, a fel- és az elismerés bölcsessége. És ezért lesz különösen fontos számomra Timi fotója. Mindezen keresztül erőt képes sugározni, és ez az erő az, amelyet igazán méltatni szeretnék, és felhívni rá mindenki figyelmét: felderít, és reménnyel tölt el ez a képi üzenet. Így érdemes, valami ilyesmi lenne az a bizonyos cél... Az öröm, és az emberi méltóság a maga természetes szerénységében itt ténylegesen testet ölt.    Azt sem hallgatom el, hogy fantáziám örömére is szolgál a fotó, hiszen játszani is enged. Olyan sok réteg, oly sok jel, jelzés és szimbólum sorakozik itt nekem, hogy szívesen időzöm az Idős korizók előtt. Az arckifejezések, a mozdulatok, a kulcsok, az öltözékek, a kapcsolati láncolat finom kis rejtélyei, rezdülései kíváncsisággal töltenek el, történeteket szőnek gondolataimban, és inspirálnak. Tudom már egy ideje, hogy ezek és az ilyen rezdülések azok, amelyek képesek idővel újra a felszínre emelkedni egy írásban, egy grafikán, vagy akár csak egy jóízű baráti mesélős beszélgetésben is. Elszakadnak anyagi hordozójuktól, és beépülnek az emberbe. Ezek azok a keresztszálak, amelyek végül is szövik a természetes úton fakadó kultúra szövetét - szülessen az bár amatőr kedvtelésből, vagy éppen mesteri professzionalizmusból. Timi, köszönöm szépen az élményt! (Mészáros István)

Ebben a hónapban több olyan kép is volt, mit szívesen választottam volna, de mivel csak egyet lehet, a Mácsai Feri Ablak című képét választom. Nincsenek univerzális szempontjaim, a választásnak teljesen személyes oka van: egyrészt azokat a képeket szeretem, amiket én is szívesen elkészítettem volna, azokat, ahol érzem, hogy az alkotó az én húromon pendül, másrészt pedig azokat szeretem, amiket én képtelen lettem volna elkészíteni, mert belőlem hiányzó világot képvisel. Úgy hiányzó világ, amit magamban fogyatékként ismerek fel. A Feri képe a visszafogottságával, lágyságával, szerénységével nem árulom el melyikbe tartozik. Gratulálok Feri, szép kép! (Borsay Márti)

Nekem ez a kép a hónap képe. Mert érzelmeket ébreszt és kavar fel. Nézem ezt a kislányt, a tekintete ismerős, anyám szerint én néztem így nyitott koporsóban fekvő apámra a temetés előtt. Így néztek rám a gyerekek, mikor a gyerekosztályon dolgoztam, és a műszak leteltével készülődtem hazafelé. Így néztek a lányaim munkába siető apjuk után. Attila gyerekportréi mindig megállítanak és elgondolkoztatnak. Mindegy számomra hogy színesek, vagy fekete fehérek, szomorúak vagy vidámak. Emberi érzéseket közvetítenek. És ez a fontos. (Huszárné Lovász Mariann)

Két éve veszek részt a Látszótér (lánynevén: Estiskola) közösségében. Bartos Ágnes munkái kezdettől felkeltették a figyelmemet, tehetséget és egyéniséget véltem felfedezni munkáiban. Sokszor kommentáltam is azokat, különösen, ha úgy gondoltam, hogy jelentős lépést tett valamelyik képével. Mióta Budapestre költözött, a nagyváros képei új színt jelentenek munkáiban.    Szeretném itt egymás mellé tenni két azonos témájú képét, mindkettőn egyik kedvenc témáját, saját kezét használja. Az egyik első föltett képe (Ágnes kicsi keze), a másik három évvel későbbi (Jobb kéz).    A két kép közti különbség jól ábrázolja a megtett utat. Az első, a lecke kissé közhelyes, primér megközelítése, a másik pedig, az Ágnes - fényképezésében megjelenő - képzőművészeti gondolkodását mutatja.    A hónap képének választott munka A GOMBÁNÁL című sorozat Ágnestől. Ebben a három képben is az előbb említett képzőművészeti megközelítést látom. Ez a sorozat történetet mesél, de nem irodalmi, hanem vizuális történetet. Az ívek és körcikkek izgalmas történetét járja körül. Az első kép, a körcikk, az árnyék és a fény rendkívűl izgalmas meséje, amint megrajzolják az ott járó emberek számára geometriájukat. A második, a körcikk és az épület története, ahol a ház kupolája felesel a gombával. A harmadik pedig, az ívek uralma Ágnes portréján.    Mindhárom kép, külön-külön is nagyszerű, de így hármasképbe állítva (gy.k.: triptichon), erősítik egymást, és az ívek és körcikkek megkerülhetetlen jelenlétét és az ábrázolás izgalmát demonstrálják. Remélem, hogy még sok ilyen színvonalú munkát látunk Ágnestől, és egyre gyakrabban.    Képeid eddig is sok örömöt okoztak, szeretném, ha ezután is így lenne! Gratulálok! (Bojtár Tamás)

Mivel az egyszemélyi zsűrizés messzemenően szubjektív, ezért kevéssé alkalmas általánosító megállapítások levonására. Az azonban mégiscsak jelent valamit, hogy nálam februárban a hónap képe hetes „döntőjébe” bejutott képek közül 6 önarckép volt (*), és egyáltalán nem azért, mert különösebben vonzódnék az önarcképekhez – sőt. Inkább arról van szó, hogy gyümölcsözni látszik a Látszótérnek az a törekvése, hogy az önportréknak különös súlyt adjon.    Mégis – nálam, és ettől a fenti megállapítás még igaz marad – a Hónap Képe címet Tingecz Dávid Lukszék Farsangja kapta. Zsolt olyan bőségesen körbejárta a kép jellemzőit, hogy itt csak ismételni lehetne őket. Amit én legfontosabbnak tartok – és ez az egész Tingecz-jelenségre igaz - az Dávid szuverén egyénisége, mely igen változatos technikákon, változatos tematikán keresztül is képes érvényesülni, és képeinek tingeczes karaktert adni. Egy fotósegyéniség bontakozik itt ki előttünk, egy cikk-cakkos pálya, melynek eredője mintha egy határozott irányba mutatna. Ennek a formálódó karakternek egyik legizgalmasabb vonása egy ritka adottság: az erős érzelmi hatás kiváltásának képessége. Szinte már katartikus hatásról kell beszélnünk, ha végigolvassuk a Lukszék Farsangjához írt bejegyzéseket. Számomra külön értéket jelent, hogy a képre adott reakciók nem mindig pozitívak, hogy a kép sokszor heves elutasítást vált ki. Dávid azonban úgy tud provokálni, hogy nem rombol. Ez nagy szó! Gratulálok. (Dobos Sándor) ______ (*) Bojtár Tamás: Tükrök Gimesi András: A fürdőkádban Léder László: Önkép Szabó István: Önirónia Tingecz Dávid: Feminin én Varga Tamás II.: Az istenek a fejükre estek

Azért ezt a fotót választottam a hónap képének, mert számomra ez testesíti meg a fotográfiának azt a világát, amit én is képviselek/képviselni szeretnék. E világnak, reálisnak csöppet sem mondható világnak a képét, melyben egyesül a szürrealitás a fotográfiával szemben, avagy mellett. Képrészletek egymás mellé, alá, fölé - egybe rendelése, egyetlen műbe olvasztása, ahol e képrészletek, kontextusok révén új asszociációkat teremtenek. Ezen asszociációk pedig egyfajta szürreális álomba rántanak, ahogy Viki képén is lebegünk a világunk felett. Mindenki saját kis világa felett… (Medvegy Bara)

Hadd mondjam el, hogy miért tetszik nekem annyira Márti képe: nem képelemzés, hanem önvallomás formájában. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hol kezdődik az élet: hogy lesz a szerves és szervetlen molekulákból egy érző lelkű élőlény. Végül néhány évi biokémia-kutatás hozta meg számomra a választ. A molekulák önmagukban élettelenek. Az értelmüket, jelentésüket, jelentőségüket az átláthatatlan rendszer hordozza, amiben összesodródnak.    Ez a felfedezés döbbentett rá arra, hogy az élet nem az egysejtűeknél vagy a vírusoknál kezdődik: az élet minden rendszer közvetlen következménye. Szerintem élnek a keringő galaxisok, egy patak medrében a kavicsok, a számítógép elektromos impulzusai vagy a tőzsdepiaci tranzakciók.    És élnek a szörpök is. Mártinak sikerült az, ami a Nagy Természetfelettinek is csak egy kisujj-mozdulatába kerül. Indifferens darabkákból létrehozott egy érvényes rendszert, azaz életet teremtett. Az élet a világegyetemünk legdrágább kincse. Márti anya lett.    Mindannyian ezt szeretnénk: összekomponálni formákat és színeket; hangokat és ütéseket; mozdulatokat; szavakat; számokat egy érvényes rendszerré. És ha sikerült, örömmel fúrjuk bele az ujjainkat a csillagok közé, ahogy a Nagy Természetfeletti, mikor mi megszülettünk.    Ez a kép ezer szálon szövődik az életembe. Dobolok, fényképezek, írok, anya vagyok, és az életprogramom a körülöttem nyüzsgő rendszerek titkainak a kifürkészése. Barátaim a patakmedri kavicsok, az internet, Nesztor Iván zenéje, Váli Dezső műterem-festményei, és Márti fényképe. (Hegedűs-Gáspár Vera)