Egyelőre maradok Mallarmé-nél mint mankónál. Itt-ott apró eltéréseket akartam a képbe vinni a nyilvánvaló stílusjegyektől. Az egyensúlyt itt eléggé nehéznek bizonyult megtalálni, se túlzás ne legyen se észrevehetetlen. Hát szerintem ez az amit akartam, a kérdés csak az, hogy ezt rajtam kívül más is látja-e. Mellesleg önarckép is.
Itt a kommentároknál kifejeztem aggodalmamat akkor, amikor elmentünk nagyon a technikai értelmezés felé. Bevallom nektek férfiasan, engem ez technikailag nem nagyon érdekel, sőt egyáltalán nem érdekel technikailag ez a kép. Még akkor sem, ha ebben benne van mindenféle trüváj az első vakura villantástól kezdve, a gyorsuláson keresztül a gravitációs elméleten át Malarmé-ig. Nekem ebben nem ez az izgalmas és nagyon szeretném, ha ki tudnálak ebből benneteket rángatni. Nagyon érdekes egyébként, hogy Szilárd képe pont azokat húzta és hívta be a kommentárokhoz, azokat a szereplőket, akik hasonló cipőben járnak. Akik mindent matekkal próbálnak értelmezni. Felejtsük el a matekot! És nem azt mondom, hogy perpillanat, hanem úgy általánosságban! Nincsen szerepe a fotográfiában. Szerepe lehet, talán csak az alapok lefektetésénél, de még ott sem igazán. Akkor amikor valami árnyjátékot hozunk létre, amikor valamilyen konstruktivista megoldást keresünk, a kompozíció elhelyezésben, tömegelhelyezésben, akkor esetleg. Persze lehet ezt számítgatni is, lehet érzésre is menni, mind a két út érvényes, de ennyi. Nincs tovább! Ez a kép azért zseniális, mert Szilárd megtalált valamit megint. Valamit megint megfogott, ami egy megszemélyesítés, ami egy gesztus, ami egyrészt sokat mesél róla, de nem a matek által. Az öltöny által, a csípőre tett kéz által, ahogy beállt ehhez a függönyhöz, ahogy ezt az egészet, mint gesztust ide tette. Ráadásul mindez mellett jók a kockák és az, hogy ezeket a kockákat kiszórja a kezéből. Aztán persze ad egy csipetnyi fűszert ennek a technika. Én nem a technika ellen vagyok, csak azt tessék megérteni, hogy nem ez a fő irány, tehát ha ez a kép csak a technikáról szólna, nem lenne érdekes, említésre sem lenne méltó. A tekintet, a kicsit összeszorított száj olyan, mint a Márió és a Varázslóban létrejön egyfajta hipnotikus állapot. Ami a problémám a képpel az az, hogy a fej feletti résznél nagyvonalúak vagyunk a térrel (túl sok értelme nincs), miközben oldalirányban nagyon szűkre vettük ezt az egészet. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy a környezet olyan, hogy ott már belelógott a fikusz vagy ott állt mellette a konyhaszekrény, ezt nem tudom, de érdemes lenne ezt az egészet egy kicsit tágabb megközelítésben is szemlélni. Ez az egyik. A másik. Földobok most egy labdát Szilárd, aztán ha van kedved lecsapod, ha nem, nem. Nagyon érdekes lenne ez a kép, vagy ebből a képből létre lehetne hozni egy képsort, és filozófiailag és pszichológiailag is érdekes lenne ezt a képsort úgy létrehozni, hogy ezzel a játékkal játszol. Akár ugyanígy kockával, akár hasonlóképpen dobálhatod fel és le, de lehet a kezedben aranyóra is lánccal, és itt most két irányt fogok elmondani. Az egyik irány, hogy végigcsinálni egy sorozatot úgy, hogy megkeresel számodra fontos személyiségeket, akiket megpróbálsz életre hívni (pl. Einstein, Newton, Galilei) és ezeket a figurákat úgy hozod elénk, hogy valamilyen manifesztummal hívod őket életre. Te vagy mindig a szereplő egy lornyonnal, vagy egy sétapálcával (Chaplin) vagy más eszközökkel megpróbálsz ezekbe belehelyezkedni érzelmileg. A másik irány, hogy marad a Szilárd Szilárd, de mégis elindít egy játékot azzal, hogy igen, beáll ebbe a pózba vagy hasonló pózokba: valamilyen manipulációt végez (kockadobás, sétapálca pörgetés, aranyóra, labda dobálás…) tehát valamilyen tevékenységet végez és megcsinálja így ezt, ahogy ezt itt most megcsinálta. Öltönyben, szmokingban (ha van), házikabátban, pizsamában, úszódresszben, tehát elkezdesz ebben a szerepkörben saját magaddal különböző személyiségrészeket létrehozni. Mindenféleképp azt szeretném elindítani, hogy lépésről lépésre kezdjünk el azzal dolgozni, hogy ebből a megközelítésből (ami egy technikai vagy filozófiai megközelítésnek a kibontása) szép lassan gyalogoljunk át az érzelmi megközelítések irányába. Nem tudom, hogy „…játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” ebben, én partner vagyok ha gondolod. Kezdjünk el egy munkát esetleg. Ez abszolút 3 csillagos kép, de nem a technika miatt! Fordítsd meg a dolgokat, kezdj az érzelmeiddel, a formákkal, azzal, hogy a gesztusokat, a gondolatokat osztod meg képben, mert ha ez megy és stabil lesz, akkor az majd már behívja a szükséges technikát, azt már szinte magától meg fogod találni. (hegyi) értékelés:
Mintha egy régi festmény, vagy fénykép reprodukcióját látnám, mintha egy XX. század elején élő fotós műtermében lennék. Az öltöny, a nyakkendő, a mellény már eleve elvonatkoztat a mai kortól, erre már csak a tekintet és a mozdulat tesz rá még egy lapáttal. Hogy Szilárd képes volt egy lecke erejéig így beöltözni, ilyen pontosan kidolgozni egy egész filozófiai gondolatot, ez már eleve díjat érdemel. Az utómunka is említésre méltó, mármint amit a kockáknál láthatunk. Szerintem ez lenne a fényképezés célja, erre tanítanak itt a Látszótéren is, erre kezdek már én is lassan rájönni, hogy semmit nem szabad a véletlenre bízni, mindent érdemes eleve kigondolni, pontosan megtervezni. Ezt láthatjuk itt. Egy gondolat, egy egész filozófiai eszme kivetítése egyetlen képkockára. Miután a döntést meghoztam, végignéztem Szilárd eddigi önportréit, mondhatni elég sokat készített, kereste a technikát, a gondolatokat, a formát, és azt hiszem, hogy itt megtalálta. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen itt egy felvett szerepet láthatunk Szilárdtól, de mégis sok mindent megtudhatunk róla is: a gondolatairól, a műveltségéről, a precizitásáról. Szeretnék még több ilyen munkát látni tőle, különböző szerepekben, különböző gondolatokat előadni. Ezt pedig köszönöm. Szilárd, tiéd a január Hónap képe díj, mert megérdemled! (Bartos Ágnes)
Köszi, örülök ha tetszik. Az értékelést remélem elolvastad, azért van ám gondja ennek a képnek bőven, és szépen le is van mind írva.
Szilárd!
Egy részt gratulálok!
Másrészt ezt a képedet választottam a szerda 21:00 órai adásomhoz illusztrációnak. ( a műsorban beszélek is róla :)
Köszi az elismerő szavakat. Ami azt illeti, az önportrékkal még nem végeztem, egy csomót akarok még csinálni, csak idő kéne az ötletek megvalósításához.
igen. mert a képnyelv az ledobja magáról a verbális dolgokat. tehát innenfelől, amit írsz, nem igazán van út a képhez.
Ezt nem is mondtam. De ez is játék, ez is Homo ludens. És már majdnem akpnél vagyunk ismét. Vagy tévednék?
Teljesen értem és meg is értem Zsolt. Csak annyit a matekosok védelmében: nekünk ez is izgalmas játék, pontosan ugyanazok a mozgatórugói mint amiről írsz -- csak más a megnyilvánulási formája. :)
Tényleg igen ritka, hogy más munkáival példálózzak, mert az is egyfajta pellengér, de Mészáros Istvánt hoznám fel példának, mert érzek némi hasonlatosságot abban, hogy ő is kívülről, technikából, matekból közelített sokáig, aztán mintegy varázsütésre elkezdett egyszerűsíteni, és magáról mesélni, eszköztelenül, egyszerűen, és ez jót tett ott is. Én azt gondolom, hogy amit legutóbb feltettél, jó irány, a zártságon kell nyitni, végülis akármelyik irányt veszed, a kép egyszerre kitárulkozás és önkeresés, de színpad is. Láttam, van fekete textil háttered, két lámpával igen sok mindent lehet ott csinálni. Nem akarom az elemzést a legutóbbi képednél megúszni, szóval arról majd ott.
Na ezen az értékelésen most meditálok egy darabig. A játékban benne vagyok, úgy születtem, hogy benne voltam. De nem vagyok benne biztos melyik irány lesz belőle.
Nagyon tetszik a kép, ezért fontosnak találom ezt meg is jegyezni. :)
Viszont én nem értem, hogy miért nincs rajta a teljes test, és egy picit szürkének is találom. Amolyan beszürkült, tompított hatást érzek.
Ennek ellenére az ötlet, és a testtartás is csillagos. Esetleg némi mimikával egyedíthetnéd...
Kézcsókom a feleségednek.
(Ha megmondod az exif-ből az expozíciós időt, meg mondjuk a pupillatávolságodat, hogy legyen egy referenciaméret, akkor megmondom a gravitációs állandót. Íg első saccra olyan 9,8 körül lehet)
Gábor, ha hiszed ha nem, a feleségem (magyar francia szakos) pont ugyanerre hívta fel a figyelmemet: a kamera paramétereinek az ismeretében a képről ki lehet számolni a gravitációs állandót.
Kezd erre emlékeztetni a beszélgetés:
http://www.kexx.net/u/index.php?i=2567
Tudtam, hogy ettől megbiccensz. Azért írtam.
(leírjam, hogy alakul a sebesség a megtett út függvényében és ennek megfelelően a dobás pontjától való távolság függvényében milyen hosszú lesz a csík?)
Zsolt szerintem haladunk. Én egyrészt el se kezdtem a GG dolgait (pedig a redönycsukás idejének kiszámítását még ki is hagyta), másrészt csak próbáltam a képről is írni. :) No én most megyek egy másik kocsmába, egy ideig off.
Jézus ereje Gábor, Jézus és Mária. Hát ez így van, ahogy leírod, de sírva kérem, hogy gyerünk vissza innen a fotó irányába - én nyitott vagyok a matekra és fizikára is, de épp az a küzdelmem tárgya, hogy a matek-fizika vonalról elmozdítsalak benneteket, mert a fotó baromira nem matek és nem fizika. Nagyon nem. :)
Azért vegyük észre azt is, hogy ez egy szemléltető kép a gravitációs gyorsulás oktatásához.
Jól látszik, hogy a régebben elejtett - tehát hosszabb ideje gyorsuló kockák sokkal hosszabb csíikot húznak, mint az épp most elejtettek. A képen vonalzóval kimérhető, hogy a vakuzásig megett út arányában mekkora a pillananyi sebessége a kockáknak.
No de a képről nem is esett szó: szerintem nagyszerű az összhatás!
Ez az elegáns öltözék, a háttér is mintha valami függöny lenne a színpadon, maga a gesztus is színpadias... Mint valami néhány évtizeddel ezelőtti bűvész bemutatója lenne, amikoris nem a showműsor csillivilli körítése, hanem a trükk maga, azaz a lényeg vitte el a nézőket..
István itt a vaku az első redőnynél villanhatott (azaz amikor leszalad a redőny, és nyitva az út a fény előtt, és megkezdődik az expóidő), mert a kockák elmozdult része időben későbbi (látni ahogy nyomot hagytak a képen). Feltételezve persze, hogy Szilárd nem találálta fel az antigravitációt.
A gépen az elővillantgatás inkább vörösszemellenes trükk szokott lenni, meg lehet mért bele fényt is a gép. De ezek a villanások expó előttiek, amikor az érzékelő nem kap még fényt -- így a képen nyomot nem hagynak.
Jól főztél, sőt, elemzés előtt annyit elárulhatok, hogy ilyenből kéne még sokféle, azaz lehetne sorozat is akár, kockával, öltönnyel, kockával pizsamával, öltönnyel, labdával, nem sorolom a lehetőségeket, de jó lenne azt hiszem.
A vakuzásnál az összes lehetséges verziót kipróbáltam ezzel a képpel ami a gépemen volt, és végül is ez tetszett legjobban. Ez az a változat amikor kettőt vakkant aztán mégegyet és elsüt. Vagyis ennél tudtam a legjobban időzíteni hozzá a kockadobást. Volt egy másik verzió is ami jól időzíthető volt, de ott nagyon vad árnyékok lettek. Az igazság az, hogy nem szerelhető extra vaku a gépre, ezért végülis úgy oldottam meg, hogy alufóliával a falra vetítettem a vaku java részét, hát szegény ember vízzel főz.
Engem ez a fotó filmszerűségével felderített, és nekem a legjobban tetsző önportréd! Külön tetszik (véletlen vagy tudatos, mindegy) hogy az elővakuztál (kérek segítséget a járatosabbaktól, hogy ezt hívják első redőnyre vakuzásnak vagy miaszösznek?) szóval mert így mintha a kezedbe hullanának vissza a kockák - mintegy alátámasztva a Mallarmé vers ajánlását is (ha jól emlékszem) hogy nincsenek véletlenek. És ezek itt most nem a kezedből kihulló, hanem a kezedbe reppenő kockák - nem kétséges ki irányt. :) Remek ötlet! És az arcod is, a tartásod is nekem teljesen hiteles!
Gratulálok Szilrád! :)