Pelyhek

Nem csodálom, hogy hónap képe lett, ez egy igen sokrétű kép, Vikinek sikerült egy olyan térérzetet megfogalmaznia, ami nem csak azért trükkös, ami a hópihék elrendezkedéséből a mélységélesség megválasztásával létrejön, de közben a kép alján lévő kövek és a part és a víz, mintha egy teljesen más dimenzióból törne át. Nézegetném én ezt a falamon, szívesen. Köszönet. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

A hónap képének Bach Viktória Pelyhek című képét választom. A képen egy (viszonylag) nyugodt tenger részletet látunk, hóesésben. A kép letisztultságával, egyszerűségével fogott meg. Bár a laikus nézőnek csak egy elkapott pillanatnak, egy kattintásnak tűnhet, de számtalan eleme utal a készítő profizmusára. Nagyon tetszik a fotó színvilága, a visszafogott színekkel sikerült összhangot kialakítani a háttér és a hóesés között. Nem bántó a hópelyhek fehérségének jelenléte a képen. Nagyon szép az előtérben lévő kövek kontrasztja. Az erős fekete-fehér kövek ellentétben vannak a háttér színeivel, lágyságával, ugyanúgy ahogy maga a kő is ellentétet mutat a tengerrel. Hiszen míg a kő a mozdulatlanságot, a stabilitást, az állandóságot, a biztos pontot jelképezi, a víz ennek épp ellenkezője, az örök mozgásával, dinamizmusával, formátlanságával az állandó változás szimbóluma. Így mind képileg, mind jelentésében erős kontrasztot mutat a kép. Az elő-közép és háttér tökéletes egyensúlyban van a képen. A több elkülönülő sáv érdekessé, míg az állóformátum és a hóesés izgalmassá és mozgalmassá teszi a képet. A horizont aranymetszésbe helyezése szintén az alkotói tudatosságot erősíti. Tehát Viktória kisétált egy már ezerszer látott, már-már „unalmas”, tengerpartra és hozott nekünk egy műalkotást, melybe mindenki megtalálhatja a saját gondolatait. Ki-ki saját látásmódja szerint megláthatja, a természet szépségét, nagyságát, a szabadságot, a végtelent… stb. Gratulálok és jó válogatást a hónapra! (Kégl Imre)

Spotlight:

Az az izgalmas ezzel a képpel, hogy nekem legalábbis az alkotói kitartásról is szól. Viki évek óta küldi kitartóan a képeit a norvég tájról. Izgalmas színek és hangulatok jöttek. Többnyire vagy speciális utcafotók, vagy olyan természeti képek, amik szépek voltak, egyediek, főleg innen nézve, de én hiányoltam valamit, valami egyéni érzetet, valami olyat, ami az egészet képzőművészeti szintre tudja emelni. És Viki nem adta fel. És jöttek a képek és telt az idő, és egyszer csak bamm, itt ez a kép. Hát, ezért érdemes. (hegyi)