A felszín alatt

Nem tudom, hogy mi történt, hogy új fényképezőgép, vagy egy új szerelem, vagy egy új csalódás, vagy mi az, ami Cliot arra ösztökélte, hogy ezt a képet megcsinálja, de tessék megfigyelni, hogy mi történt, mert itt most nagyon érdekes minőségi változás van. Ennek a képnek nem csak meséje van, hanem kompozíciója is. Ez nem csak egy filmes utalás, és nem csak egy ilyen alvilági kép, hanem az egész, úgy, ahogy van, tömegelhelyezésben, színben, kompozícióban rendben van. Egy gondolatnyit nem tudok belekötni, nincs is miért, mert ez úgy, ahogy van, tökéletes, falra való. Az alsó világ a vörösekkel jön, a felső világ a kékekkel, ez az egész ad egy dinamikát, hívogat az a mély, de azért egy kicsit félünk is tőle, közben a háttérben folyik valamilyen kommunikáció egy szereplővel. Edward Hopper Nighthawks (1942) című képét juttatja eszembe.    Az a baj Clio, hogy nem veszed komolyan a saját dolgaidat. Vannak fellángolásaid, aztán utána megint valami elsodor. Nagyon fontos lenne az, hogy valami mellé tedd le a voksod. Hogy én most ezt akarom! És ehhez rendeljél hozzá időt is. Tehát, ha el tud hangozni az a mondat, hogy én fotografálni akarok, vagy én fotográfus szeretnék lenni, akkor ezt a mondatot, hogy este ki tudod magadnak mondani, akkor szülessen meg hozzá a döntés is, hogy és most az elkövetkező egy évben nem vacakolok semmi mással, hanem ezt csinálom. Elhangozhat ez a mondat másként is, én festő akarok lenni. És akkor azzal vacakolok, de valami mellett tedd le a voksodat. Mert én elhiszem, hogy kívülről nézve azt látod mondjuk, hogy vannak nagy festő idolok, akikről megtudja az ember, hogy egyébként fotóztak is. Igen ám, de ez vagy a pálya vége felé van, amikor már nem olyan erős és acélos a festői megfogalmazás, meg az emberből úgy kifogy a szusz, és a nagy hevület, vagy ez az úttörő szemlélet ez már megkopik, és akkor keres egy új eszközt utána, egy új játszótársat. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy valaki eleve annyira zseniális, hogy több szólamban tud megszólalni, és nem csak filmet rendez, hanem mondjuk zenét is ír, és közben fest, meg verseket ír, ilyen is van. Azért azt lássuk be, hogy nem biztos, hogy mi vagyunk ezek a polihisztorok, és nem akarom ennek az örömét elvenni, de jó lenne, ha valami mellet azért is letennéd a voksodat, mert az utána húzhatja a többi területet is magával. Azoknál a nagy polihisztoroknál is, akiket úgy megfigyelhettünk, azért volt egy fő csapásvonal, nem akarom itt most Leonardot hozni, vagy Michelangelot, de azért valamiről őket ismerjük, és tudjuk, hogy amellett másban is zseniálisan jót alkottak. Miért volt ez a hosszú duma? Azért Clio, mert nem tudom eldönteni nálad, hogy lusta vagy, vagy nincs elég gyakorlatod, vagy mi a franc annak az oka, hogy úgy kell belőled kitaposni, vagy kirugdosni egy munkát. Ezt is azon a hülye, idióta facebookon osztottad meg, és Hegyi szólt, hogy tedd már fel. Miért kell lepkehálóval összeszedni téged? Miért van ez? Mi az isten van, hogy bele vagytok hülyülve abba a kibaszott facebookba és ott basszátok az időtöket, miközben kurvára lenne mit mást csinálni. Tessék elgondolkodni azon, hogy van egy közösség, ez a közösség arra született, hogy egymással alkotásokat osszunk meg. A facebookon maximum bólogató Jánosokat fogsz találni, akik azt se tudják, mire mondják, hogy szuper. Lájkvadászat. (hegyi) értékelés:    

Miért a hónap képe:

Nagyon erős volt a februári mezőny, de - félreértés ne essék, senkit nem akarok megbántani - egyértelmű volt számomra a döntés. Bármennyire is szeretnék, de nem tudok belekötni a képedbe. Pedig hidd el, próbáltam. Próbáltam esélyt adni a többi képnek is, de valahogy, mintha ennek a képnek gravitációja lenne, mindig visszazuhantam bele. Na jó, fogadjuk el, ez lesz a hónap képe. Miért? Először én sem értettem. Nincsenek benne cuki cicák, acélos tekintetek, tűéles "sütrólahogymilliósgép" textúrák, csak VAN. Van, de nagybetűvel. Egyszerűen a hangulat rabul ejti az embert, a nyüzsgő városok alatti késő éjszakai underground feeling. Mintha kicsippentettél volna egy darab hangulatot a Fight Clubból és jól arcon csaptál volna vele egy aluljárót, zseniális. A hideg neonfény, a huzatos alagutak és lent a forró fény ami menedéket ad a külvilág ridegsége elől. Mindenki nevében köszönöm a képet és az élményt! (Haskó Kristóf Mózes)

A lélek tökre

A lélek tökre

Valószínűsítem, hogy a címbe egy kis hiba csúszott, ebben a formában egy hiányos mondatnak tűnik, valószínű, inkább a lélek tükréről lehet szó. A leckebesorolást nem nagyon értem, hogy miért pont a 35. leckébe került, mert ez a lecke a hiányról szól, és ennél azért konkrétabb megoldásokra gondolnék, mint arra, hogy valamilyen módon lefényképezem a fejem egy részletét. Ha konkrétabban akarom mondani, akkor első leckének nagyjából még elmegy, de számomra formai kérdések még így is felmerülnek. A képen látunk másfél szemet, egy kis szemöldököt, valamennyit az orrnyeregből, és egy kis hajat. Csak azt nem tudom, hogy mi a kép kivágásnak a magyarázó része? Magyarul, hogy hogyan is állna ez kompozícióban össze, merthogy a formákba mindenütt belevágtunk. Lehet ez egy üzenet, de akkor ennél határozottabb vágásokkal kell dolgozni. Akkor vágd ketté a szemet, tiszteltetjük Bunuelt, és ezzel máris befogtuk a pedellus száját, mert nem fogja megkérdezni, hogy miért pont a szem szélbe vágunk bele. Aztán van egy másik kérdés: Hogyha itt az a kérdés, hogy a szemmel mi történik, már pedig azt látom, hogy a szem alsó részénél a szemfesték elég érdekesen került az arcra, akkor erről kell beszélni. Egyszerűbben fogalmazva, az lenne a jó irány, ha tisztáznánk magunkkal az üzenetünket, hogy mit akarunk mondani, és onnantól kezdve ne akarjunk mellébeszélni. Ha azt akarom mondani, hogy bőgök, mert egyedül vagyok, akkor fényképezzem le, hogy bőgök, mert egyedül vagyok, de ez így nekem csak maszatolás. Mondom másképp. Bőgés közben nem lehet fotózni, minden felfokozott érzelmi helyzet egyben rendezői kihívás is. Tehát el kell hihetően játszani a dolgot. Ez a kép akkor lenne erős, ha hatásos és erős eszközökkel dolgozna. Attól, hogy nagyon közel tettük a kamerát az arcunkhoz, az még nem elég, az még nem lesz erős eszköz. Akkor lesz erős eszköz, ha a tekintet, a gesztus, a kompozíció, a tónusok, a színek egymásért dolgoznak, és nem egymás ellen. Azért mondom ezt ilyen határozottan, mert Nikolettának van esztétikai érzéke, és azt nem kellene a sutba dobni azért, hogy valami nagyon meghökkentőt csináljunk, és majd ez a meghökkentés elviszi a vállán. Nem viszi el, ez még önmagában kevés, ez művészkedés. Azért adnám vissza ezt az egészet továbbgondolásra és ismétlésre, és határozottan kérem Nikolettát, hogy vegye komolyan az ismétlést, mert ebben az esetben volna értelme ezt az egészet újradefiniálni. Tőlem szólhat ez a magányról, de akkor ezt tessék beletenni. A kisírt szem önmagában még nem a magányról szól, ettől még nem tudom eldönteni, hogy mire megy ki a fuvar. (hegyi)

Menjek? Maradjak?

Menjek? Maradjak?

Megint azt mondom, hogy a színekkel jól dolgozol, a formákkal is jól dolgozol. Egyetlen egy kérdés van, hogy a comb, ami a kép bal felső sarkába fut ki, ez a comb a másikhoz, a térdhez és a sípcsonthoz képest tónusban és formában már nem tud megállni a lábán, mert szétesik technikailag. Itt is azt mondom, hogy a mobiltelefon kevés. Olyan zajok vannak rajta, amitől ez nem működik. Ez egy jó első lecke, és én erre most megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is, ugyanakkor azt hadd tegyem hozzá, hogy ez még a tanulmány kategória, tehát ebből egyszer csak, ha már rendes fényképezőgéppel dolgozol, neki kell állni ezeket a tanulmányokat újra megcsinálni. Mégpedig azért, hogy utána tisztába gyere azzal, hogy aha, ha én ezt egy rendes géppel csinálom meg, akkor abból mi fog kijönni, akkor hol bukik le az egész, akkor lehet, hogy túl van világítva a combom, lehet, hogy egy textilt oda kellett volna rakni, akár egy vörös kombinédarabot oda kellett volna lógatni? És mennyire jó lenne ezzel a zölddel az a vörös. Szóval van ezen még mit dolgozni, várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Aranka

Aranka

Arankáról hallhattunk már a rádióműsorodban, Aranka haláláról is tudósítottál, hogy egyszer csak visszavágyott a fjordokhoz, és itt most valamilyen ábrázolásban ott van ő. Furcsa az egész, mert van egy ilyen műanyag hal jellege is ettől a furcsa csillogástól. Az a helyzet, hogy amit a színekkel létrehozol, az rendben van. A formákat kell pontosítani, mert most egy olyan perspektívatorzítást használsz, ami tulajdonképpen ellene dolgozik az egésznek. Kinyitottad a kép jobb felső sarkát, arrafelé úgy kiszökik az egész dolog, és nincs, ami visszarántaná. A bal alsó sarokban a növénykék nem tudják ezt visszahúzni, mert te a perspektívát törted szét. Nem tudom, hogy ez most mennyire jó megfogalmazás tőlem, de a lényeg az, hogy olyan, mintha ebből a képkeretből levált volna egy kép, és beesett volna úgy a háta felé, és azt majd vissza kell ragasztani, mert szegény Arankáról ez az egy emlékképünk van. (hegyi)
értékelés:

Kint-bent-odaát

Kint-bent-odaát

Nem nagyon tudok mit kezdeni az előtérrel, hogy ezek az oszlopok mit akarnak jelezni. Valahogy ott a belső tér még érthető, talán valamilyen vasútállomás lehet, a külső tér is megjelenik a tükörben. Na, itt van az a dolog, aminél azt gondolom, hogy a mobiltelefon már kevés, mert ezt a tónusjátékot már nem tudja rendesen ábrázolni, és most a zajossága, az egésznek a pixeles szétesése ellene dolgozik a formáknak. De megint azt mondom, hogy az, amit megláttál, amibe talán egy kicsit többet láttál bele, mint amit a készülék képes átvinni, az jó. Úgyhogy a 2 csillag megvan, itt most a forma az, ami nem egyértelműen adja önmagát. (hegyi)
értékelés:

Vörös és Levelek

Vörös és Levelek

Elfogadom ebbe a leckébe is, mert hát, tulajdonképpen erre is vonatkozik a dolog. Tényleg olyan, mint egy árnyjáték. Egy ilyen mesetörténtet tudok elképzelni: itt vagyunk egy perzsa sivatagban, egy oázisban, és mindjárt jön a herceg, aki majd megmenti a királynőt, akit bevittek oda a susnyásba, szóval, mindenféle történetet el lehet itt indítani. Jó a ritmus, szépek a tónusok, és azt gondolom, hogy az egy jó dolog, hogy észreveszed ezeket a színjátékokat, és ez a kép ebben erős, hogy a szín és a tömegek elhelyezése abszolút jó. Jók ezek a vörösek, jó a zöldes szín, ezek a majdnem feketébe hajló árnyékok, úgyhogy plasztikus az egész. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Karácsony

Karácsony

Akkor este, ezt, és így:
"Magam vagyok... Üres csönd-ágon leng szivem.
Mint az űr fekete ágain a csillagok"

Olyan az egész kép, mintha egy vasútmodellező helyzetnél valami kis házikót látnék. Én nagyon vágytam mindig ilyen vasútmodellre, igaz, hogy ezen nincs egy darab vonat se, de a hangulata mégis olyan. Világít a kislámpa, még kiskutya is van, meg kisautó is, meg minden, ettől meseszerű az egész, miközben hiába ez a melegség és ez a meleg fényviszony, mindezzel együtt van egy szomorúsága ennek az egésznek attól, hogy olyan csendesen halott. Valószínű, hogy ezen lehetett volna akkor változtatni (már amennyiben nem ez volt a cél), ha megvárod, hogy valaki itt sétáltatja a kutyát, vagy viszi a gyereket a szánkón, de most ez nem történik meg, az összes ablak sötét, csak az utcalámpa fényét látjuk, ebből a nézőpontból meseszerű a formai játék, de a történet mégis valamilyen szinten szomorú. Ettől még ez egy nagyon jó kép, nekem ez tetszik, mert az ünnep nem mindig vidám, nem biztos, hogy mindig vidám véget ér. Nekem ez abszolút három csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

- A világ misztériumában sok kulcs van elrejtve az emberek lelkében. Mindig azt gondoltam, vágytam rá, hogy én is különleges legyek.
- Hogy visszaélj vele?
- Igen, vissza. És éltem is vele, sosem volt benne köszönet. Inkább félelem, inkább menekülés.
- De, ha nem jó a zárba a kulcs, vagy éppen nem a megfelelőt használod? A megmentők kulcsa hasonló a megnyitók kulcsához, azzal a különbséggel, hogy Te csak megnyitod az embert, de magának kell megmentődnie. Van választása. Él-e vele. És...
- Én kényszeresen meg akartam menteni az embereket.
- Gondoltad magadat is megmentheted?
- Így sokadjára megértettem, hogy miért nem működik. Nem jól használtam. Nem arra, amire kell. Mikor végre megértettem, helyére került bennem minden.

Tavasz voltál nékem, és Ősszé változtál,
röpke időnkből száműzve a nyarat.
Néhány pillanatfoszlány még itt ragadt,
abból fújom buborékjaim
ezer világot álmodva (teremtve) magunknak.
Mindegyikben más arcot rád látva
dolgozik bennem a kényszer,
hogy másnak lássalak, mint
aki vagy.

Zita

Zita

"Ahhoz, hogy valóban élvezhesd egy kutya társaságát, nem kell félembert faragnod belőle. Inkább légy nyitott arra a lehetőségre, hogy részben kutyává válj."
(Edward Hoagland)

Nagyon jó az idézet, szinte mottója lehetne az állatos leckének, hiszen mi fontosabb lehet, mint az azonosulás a modellel. Jó pillanatot kaptál el, kifejezetten jó a farok és a nyelv játéka, és ezt azért mondom, hogy raktározd el, hogy ha ismétled majd ezt a leckét, akkor tudd, hogy ez kihozható ebből a kutyából, vagyis ha dolgozol vele, elérhető, hogy akár ez újra megtörténhessen. Jó a kutya, ilyenkor kell az, ha technika engedi, hogy kis mélységélességgel dolgozz, hogy a környezet hatását gyengítsd. Fiatal kutyusnak tűnik, tehát játékos, dolgozz vele még. Egy tanács, hogy az idézet szellemében kicsit menj le a kutya szintjére, kevéssé felülről lődd le őt, legyen a viszony egyenrangúbb, hisz te is csak egy kutyatárs vagy, amikor fényképezed, vagyis nem a szigorú gazdi. (hegyi)
értékelés:

Gyász

Gyász

A gyászmunka több fázison át történő bukdácsolás és fejlődés, tudom, hogy hülyén fog hangzani, de ha az ember hagyja magát végigélni az egyes stációkat - nem tudok jobb szót - gazdagodva tud a végén szembenézni önmagával, mert olyan tapasztalásokat szerez, amiket más úton nem nagyon lehet. Hogy a plafonon kép van, vagy mi a megoldás, nem akarnám keresgélni, mert úgy gondolom, hogy lényegében mindegy. Ami számomra ebben a képben felejthetetlenül jelen való, azt mondhatjuk megbizonyosodásnak, bizonyosságnak, de mindenképpen valami olyan megélése, ami fájdalmával együtt, hiányával, pótolhatatlanságával együtt is támaszt ad. És köszönöm, hogy ez az önportréba érkezett, mert fontos különbségtételnek gondolom azt, ami az önmegfigyelés, és ami a gyász megfogalmazása, tehát az ok és az okozat különválasztása. (hegyi)
értékelés: