E.T.

E.T.

Eredetileg 1. leckének indult, de ahhoz még túl kiforratlan - nem is olyan egyszerű az ember saját kezét (a kezeit meg pláne) fotózni.

Azt mondja Gábor, hogy eredetileg első leckének indult, és saját magával nem nagyon elégedett ez ügyben. Azt megértem, hogy miért nem. Tudod miért? Mert nem kell rá ez a csillanás. Értem, ettől lett E.T. , haza, E.T., de bízz abban, amit csinálsz annyira, hogy ez nem kell rá, ezt ledobja magáról. Ettől lesz primér, egyszer használatos. Ha időtállót akarsz, akkor ott van az ujjaknál, a tenyereknél az a finomság, ami ide kell, az a vibráló tónusgazdagság. Az egésznek van egy remegése, egy nagyon furcsa érzete, kortalanná válik, mert ez lehetne akár egy öregember keze is, vagy egy afro-amerikai ember keze, tehát ettől működik. De ha azt a kivilágosítást, vagy a fénygyűrűt odateszed, akkor mindez már nem érdekes, mert az uralja a képet olyan erősen, hogy már másra se figyelek, de ez önmagában nekem nem annyira fontos. Gábor, nagyon el vagy tűnve, tudom, én is el voltam, de most rákapcsolunk, te is kapcsolj rá, és várom ennek a dolognak az újraértelmezését. (hegyi)

Tre Cime di Lavaredo

Tre Cime di Lavaredo

Azt hiszem, hogy ez a kép abban az értelemben izgalmasabb nekem az előzőnél, hogy a tükröződés bekapcsolódik, és ez a formáknál nagyon érdekes játékot tud létrehozni. Persze a hiányérzetem is nő ez által, mert ebben a tükröződésben olyan sok minden történhetne. Dobálhatna egy kisgyerek bele kavicsokat, vagy bármi, hogy valahogy megint azt mondom, hogy lehet, hogy egyszerűbben kell megfogalmaznom: az embert hiányolom! Van egy ilyen kivonulás jellegük ezeknek a képeknek, kivonulok a társadalomból, az emberek közösségéből, egyedül vagyok és magányos vagyok. Látom, van ott valaki nagyon mikro méretben, ember legyen a talpán, aki azt elsőre észreveszi, lehet, hogy egy haver, aki veled túrázott, de lehet idegen is, de ő annyira jelentéktelenül van jelen, hogy ha lenne szerepe, akkor az a méretarányhoz lenne szükséges, hogy értsem, hogy mi mekkora. Ebben a méretben amit itt most látunk, nem biztos, hogy tud működni, mert annyira kiszerkesztetted a kép szélére. A kép nagyon szép, megint azt mondom, hogy annyira fantasztikusan érzed ezeket a színeket, tónusokat, hogy mit hogy kell csinálni, tuti naptár sorozatot lehetne belőle készíteni, és azt mondom, hogy nem csak 13 laposat, hanem akár egy heti naptárat, vagy akár napi képekkel is, biztos, hogy meg tudnád tölteni értékes tartalommal. És akkor most már nem mondom el huszonötödször, hogy hol van ebben a Gábor, mert biztos, hogy benne van, és valószínű, hogy a napi rutinnal, a melóval kell neked egy ilyen egyensúly. Van olyan, hogy az ember terápiásan használ valamit, ez is érvényes. De nem gondolom, hogy ne lehetne elmozdulni, hogy akkor elveszne a terápiás hatás, mert az a cselekvésben van, a másfajta cselekvésben. Hiányolom azt, ami ennek az egésznek a feszültsége, a tétje, a húsa, az, hogy a bőrömet viszem a vásárra egy fényképért. (hegyi)

Ház a hegyen

Ház a hegyen

Nagyon hangulatos a kép, megint azt mondom, hogy ez neked nagyon jól megy. Ezek a színek, ezek a formák, az egésznek a struktúrája, rendezettsége nagyon hatásos, és esztétikus. Jó ránézni a képeidre. Egyszerűen, miközben nagyon határozott üzeneteket küldesz, mert ezek nem elmismásolt ügyek, hanem nagyon is valós helyszínek, de közben megtalálod azokat a nézőpontokat, amivel az ember kap egy teret, ezt a teret bejárhatja a szemével, nézelődhet rajta, tehát úgymond foglyul tudod ejteni a néződet, és ez fontos. De valahol piszkálja a csőrömet a kisördög, hogy biztos, hogy Koscsó Gábor ezt tudja a legjobban csinálni? Még mindig nem vagyok arról meggyőződve, hogy Gábor, benned nincsen más, vagy több, abban az értelemben, hogy ne ezt a viszonylag kényelmes utat válaszd. Miért mondom ezt kényelmesnek? Azért, mert ha akarod, akkor két percet töltesz vele, ha akarod, akkor két órát, hogy megtaláld azt, hogy mi a jó ebben, mi tetszik neked, hogy kell megcsinálni, tehát, ez egy nagyon nyugis ügy tud lenni. Vagy meg van rá az esély, hogy az legyen, ugyanakkor nincs túl sok rizikó benne. És azért a fotográfiában nem csak az esztétizálás a fontos, hanem a véleményformálás, a véleményalkotás, és ezt én ezekből a képekből hiányolom. Nem azt mondom, hogy át kellene térned a szocióra, de valami íz hiányzik ebből nekem, hogy legyen tétje. Nem tudom, hogy érthető-e, amit mondok, ezért várnám, hogy választ adj ezekre a kérdésekre! (hegyi)

Én, a turista

Én, a turista

Végre vigyorog a fejed! A szemed fáradt, nem vagy kipihent, de legalább szabadban vagy, én ezt látom, és úgy érzem, hogy azért is mész te ennyit, azért barangolsz, mert ez téged feltölt. Ebben az értelemben, amit az elején mondtam pár képpel ezelőtt, több képednél is, hogy esetleg mást keresni, most megerősítem, hogy kell keresned valami mást, mert látom a kifáradás jeleit a képen, de ettől még menjél a természetbe, és ott csináld ezt a mást. Nem arról van szó, hogy akkor most zárkózz be egy műterembe, és soha ne menjél ki aztán a romjaid közé, hanem hogy ott keresd meg azt, hogy hogyan lehet egy kicsit megújulni. Én azért várom az önarcképeket is! (hegyi)

Santa Croce

Santa Croce

Nem baj az, ha csalás, ha kell, én elhiszem ezeket a felhőket. Akkor sincs nagyon nagy bajom, ha ebben van valami utómunka játék, vagy esetleg szendvics, mert ezek mind működtek régen is, ilyet lehet. Furcsák a színei, de tudod mit mondok Gábor? Lehet, hogy ez egy érdekes irány lenne, hogy színekkel megpróbálni egy kicsit az érzelmeket megjeleníteni egy képen. Még akár úgy is, hogy azok a színek falsak. Mert lehet, hogy a sziruposságából vesz el ennek a dolognak. Jó ez a pont, amit láttál, és tényleg gyönyörűen fotózod ezeket, úgyhogy ez abszolút működik. Azért nem mondok erről többet, mert egyszer csak valamelyik képnél majd reagálj valamit arra, mit mondtam már neked a képeiddel és az útkereséssel kapcsolatban. (hegyi)

Hallstatti hattyúk

Hallstatti hattyúk

Na most talán meg tudom neked mondani, hogy mi a problémám! Ez a kép azt hiszem, hogy segít ebben. Nagyon szép a távlata a képnek. Ha nincsenek hattyúk, akkor ez egy nagyon nyugalmas, szép kép. De a francba, odamentek ezek a hattyúk. Ez az egyik megközelítés. A másik megközelítés, hogy tök jók a hattyúk, nagyon jó, ahogy fodrozódna a víz, de a fotós figyelmét elvonta a távlat, meg a háttér. De kit érdekel a háttér, amikor ott vannak a hattyúk? Harmadik megközelítés: Mi lett volna, ha Gábor leguggol? És lemond erről a víztükörről? Közelebb kerülnek a hattyúk, szemmagasságba, és ez az egész így már működhet a háttérrel. Bár nem vagyok hattyúban nagyon profi, de tudom, hogy bizonyos kenyérfajtákat megesznek, de valahol utána lehet járni, hogy pontosan mit eszik, mert akkor a mólóra be lehet menni, és etetni őket, vagy innen etetni, irányítani a móló felé. Ezek az állatok olyanok, mint a távirányítós matchboxok, alapvetően oda irányítod őket a kajával, ahova szeretnéd, és akkor máris megtörténik az, amit meg akarsz, hogy történjen. Most egy képen lenyomtad az összes billentyűt a hangszeren, amit lehet, és egybe rátetted, mert még van a távoli hajó is, ami mind szép, mind tök jó, de egyik agyoncsapja a másikat. Lehet, hogy abszolút zsákutca, amit mondok, és akkor szólj kérlek, de olyan nekem ez az egész, mintha keresnél valamit, hogy hol az út, azt a fajta bizonyosságot, amik meg volt a képeidben, most nem érzem. Mintha kezdene kicsúszni alólad, és mintha már nem lennél vele elégedett. Van egy ilyen köztes állapot érzetem, de mondd, ha nem így van. Kéne kommunikálnunk Gábor, segíteni szeretnék. (hegyi)

A fotós

A fotós

Nem tudom, hogy az, aki a képen van, az neked valami haverod, vagy ismerősöd, avagy csak teljesen véletlenül arra jártál, ahol ő is épp fotózott. Ha ismerős, akkor könnyen meg lehet kérni őt arra, hogy a lehetőségeihez képest hova menjen, és mit csináljon, nyilván ha idegen, akkor erre rá kell beszélni, de ha meg fotós, akkor meg fogja érteni, hogy miért kéred azt, amit kérsz, és hogy bele megy-e a játékba, vagy sem, az már más kérdés, ugyanis ő most nem jó helyen van. És ez a bajom ezzel a képpel, mert egyébként izgalmas a hely. Fantasztikus helyen jársz, szó se róla, a tíz ujjam megnyalom, hogy milyen helyeket mutatsz. Irigylésre méltó. Talán erről majd némi információt is adhatnál, hogy hol készülnek ezek, hol lehet ilyet látni, már, ha nem titok. (hegyi)

Kápolna

Kápolna

Az a helyzet Gábor, hogy ezeket te nagyon érzed és érted, de szerintem unod - mondd, ha nem így van -, és rutinná kezd válni. Érdemes lenne egy kicsit agyalnunk azon, hogy milyen irányba mozdulj el, vagy találj magadnak olyat, ami újból kihívást jelenthet számodra, mert szerintem itt már nincs meg az a kihívás, az a meghódítás, hogy egész furcsát mondjak, nincs meg a szerelem. Hogy nem az van, mint az első találkozásoknál, hogy belebújok a bőre alá is, meg még az illatát is haza akarom vinni. Ez a fotóra is ugyanúgy igaz, hogy ha már valami úgy megkopik bennünk, vagy rutinná válik, akkor valamit változtatni kell, valamit ki kell találni ahhoz, hogy újból izgalmassá tudjon válni a dolog, mert közben elkezdünk klisékben gondolkozni. Szép felhők, kemény színek, valami nagyjából aranymetszésre szerkesztett magányos épület a semmi közepén, ezek mennek neked, nem mondom, hogy nem, és amit most mondok, azt tényleg vedd komolyan, hogy nem bántásnak szánom, vagy nem lebeszélni akarlak erről. Nem is azt mondom, hogy ez az irány már kifutott úgy, ahogy van. Egészen egyszerűen csak a technikán, vagy a nézőponton, vagy a hozzáálláson, vagy valamin kellene változtatni. Szereplőket is el lehetne kezdeni használni, tehát, hogy valami történjen, ami téged újból felcsigáz. (hegyi)

Megfáradt önarc

Megfáradt önarc

Gábor, ez nagyon erős lett! Azt is mondhatnám, hogy egy anti-uniqum reklám. Itt nem csak a fáradtságot lehet látni, hanem ennél azt hiszem, hogy még többet, és örülök annak, hogy ennyire őszintén tudsz a kamera elé állni, mert ez egy nagyon fontos kritérium ahhoz, hogy utána bárkivel, vagy bármivel foglalkozol, annak legyen hitele, és ezt a hitelesítést magunk tesszük meg. Nincsenek túlságosan hatásvadász dolgok ezen a képen, tehát talán az egyetlen dolog az az objektív megválasztása, de nyilvánvalóan szempont volt, hogy maradjon valami a háttérből. Azt gondolom, hogy ez a kép valóban jellemezhet egy élethelyzetet, amiben vagy, és azt is remélem, hogy ebből azért tudsz magadnak építeni is. Várom a többi önarcképet. (hegyi)

Ügyelet | Éjfél

Ügyelet | Éjfél

Kamera: Sony Xperia Mini, Utómunka: iPad Mini, Snapseed + PS Express

Ez egy baromi erős kép lett Gábor! Olvasom, hogy ez a tesztje a 365-nek, és azt kell mondjam, hogy nincs mitől tartanod a projektet illetően sem, sőt. Emlékszem a bekötözött fejes képedre, hát ez vetekszik annak az erejével. Máshogy nézve ez abban több annál, hogy eszköztelen. Olvastam Mácsai problémáját is, én azt gondolom, hogy egy szociografikus önvallomásnál vétek lenne bármit változtatni ezen, nem szipál-mosolyalbumba készül. Tónusaiban is működik, elhelyezésében is, szóval hajrá! (hegyi)

Borház

Borház

Végre valamibe bele tudok kötni Gábor képénél, nem kis feladat ez, de most talán sikerül. Az van, hogy a házikót tök jól megtartja az a kis fenyőfácska, ezért nem hibádzik a horizont vagy a függőleges, egyensúly lesz. De a bal oldalon belógó farészek azok zavarnak. Lehetne több és akkor a dolog megint egyensúly lesz, de így most a tört formák zavarosak. Ha lehagyjuk, úgy vélem akkor is megáll a dolog a lábán, a sterilitás ellen meg ott van jobb szélen a ház melletti fa, az szerintem épp elég. (hegyi)

Túloldal

Túloldal

Szeretem azt, ahogy a fénnyel bánsz. Persze, lehet beszélni a kompozícióról, hisz a kinn és benn ettől nyer értelmet, fura a szabadság, ha a kerítésnél maradunk, mert nem merünk továbblépni, ez jut eszembe róla, de ami a leginkább megfog, az a tónusrend. Ráadásul ez jó ellenpontban van az élességgel, ami a már szinte bántó határán van, mégis a lágy tónusok visszahozzák ezt. Szép munka! Jöhetnek az önportrék is. :) Mert hogy ígértem, hogy mondok ötletet a személyességre, és azt gondolom, hogy ez ott keresendő benned, azaz az önportré segíthet abban, hogy megtaláld azt, ami akadályoz most az önelfogadásban, vagy önszeretetben - ez lehet, hogy csak grammnyi tétel, észrevehetetlen szint, de mégis lehet valamiféle fűszerező szerepe a képeiden, ha jelen lehet. (hegyi)

Önarc

Önarc

Na, hát másik képednél felvetődött az útkeresésed, és itt reagálnék rá, mert Bojtár jó helyen kapisgál akkor, amikor a tájaidból hiányol valamit, ami benne van, csak nagyon eltakarva. És itt a kulcs. Csináltál magadról egy kényszerportrét, mert a Hegyinek ez a heppje, de azért beletetted a véleményed is, mivel a szemed háttérbe tetted, elkalandoztatsz a fókuszról, és a nyakra viszed a figyelmet a világítással. Oké, hogy ez volt a helyzet ott, de utómunkában ez helyrebillenthető egy laza maszkolással, szóval te ráadásul mesteri szinten laborálsz, én azt gondolom, hogy ez ha nem is tudatos üzenet, de jelzés. Nagyon jó ez a portré emellett, mert benne van a kettősséged, és az, hogy ez a két lenyomat nem talált még egymásra. Szeretném, ha felszabadulnál. Úgyhogy azt kérem, hogy picit maradjunk a portrénál, kérek még. Kérdezheted, miért. És nem árulok zsákba állatot, oka van ennek valóban. Mégpedig az, hogy a tájaidhoz te is kellesz. Nem kötelezően valós figuraként megjelenve, de érzelmileg mindenképpen. Magas szinten tudod a technikát is, és a komponálást is. Most el kéne kezdenünk keresni Gábort. És azt hiszem, vagyis abban hiszek, hogy az önképek ebben segíteni fognak. Bontsuk ezt ki, legyél partner abban, hogy magad mint objekt kezeled, és ássunk befelé egy picit, jó? (hegyi)

Csend

Nyugodt, csendes, de nem feszültségtől mentes kép, nem andalgunk, csak szemléljük ezt az északi hangulatot, ahol Mads Mikkelsen bármikor feltűnhet akár gyalog vagy csónakon. Nagyon finomak a fények, a parton az apró arany csillogás eleganciája, az acélos kékek, a megbecsülhetetlen távlatok, szóval Gábor nagyon jól dolgozol ezekkel a tájfestményekkel, el tudnám a falamon képzelni. És vegyük észre, ha nincs az a letört szikladarab, az egész érdektelenebb lenne. (hegyi)

Miért a hónap képe:

Reggel nagyon korán kelek. Kávé, beöltözés, cucc összerak és indulok. Busszal ameddig lehet, onnan gyalog. Nos, ekkor már kezdődik. Kezdődik az az érzés, ami miatt kijárok a természetbe. Csend van, mérhetetlen csend. Pedig már ébredeznek a madarak, csirregnek, csivitelnek, csiripelnek és ki tudja még milyen hangot adnak ki. Ha fúj a szél, akkor zúgás van, susogás, nyikorognak az összeérő fák törzsei egészen kísérteties hangot adva. Ha úgy adódik, felversz egy egy fácánt, nyulat vagy őzet. És mégis csend van. Csend a város zajai a vasgyár zúgása, dörömbölése, sziszegése, surrogása, dübörgése, csattogása után. Mélységes nagy csend. Ezt szeretem. Kitisztul a fülem, az agyam. Kikapcsol, kikapcsolok. Relaxálok, megtisztulok, feltöltődök. Van hogy el sem kattintom a gépet, csak megyek, sétálok, ülök és hallgatom ezt a relatív csendet. Koscsó Gábor Csend című képét választottam a hónap képének, mert azt érzem a képet nézve, amiért én is természetjáró, -szerető embernek vallom magam. Érzem azt a csendet, érzem az illatokat, és mérhetetlen nyugalmat érzek a képet nézve. Viszont van egy kis feszültség is bennem, egy jóleső feszültség. Várom mikor csobban meg a víz, mikor szál le vagy el egy madár a vízre vagy a víz felett, mikor bukkan elő egy inni vágyó vad feje a parton. Jó lenne ott lenni és jó lenne többet vissza se jönni… Gratulálok Gábor, köszönöm ezt a képet! (Pálfi László)

Egy fa és egy kutya

Egy fa és egy kutya

Én ezt egy lötyögősre komponált, de talán emiatt is furcsán hatásos képnek gondolom. Egyrészt jó az élesség beállítás, mert redukálta a távolságot a kutya és a fa között, egy síkra hozva őket, így a méretkülönbség furcsán megfordult, a pici fa és az óriás eb, másrészt ott a mozgás is a pici bemozdulásban, de leginkább abban, hogy egy szélső végpontot sikerült megtalálni a kutyánál, ahonnan az út közepe felé fogja vinni a következő lépése, ez is mint várható esemény ad egyfajta dinamikát, és az, hogy az amúgy jól elrendezett két oldal, ahol nagyobb táv van adva, ott ez a kimozdulás az, ami miatt megbillenünk, és ez is dinamizál, és tegyük hozzá a horizont játékát is - szóval Gábor tetszik! Más. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy kérek tőled egy új önportrét? (hegyi)