Santa Croce

Santa Croce

Nem baj az, ha csalás, ha kell, én elhiszem ezeket a felhőket. Akkor sincs nagyon nagy bajom, ha ebben van valami utómunka játék, vagy esetleg szendvics, mert ezek mind működtek régen is, ilyet lehet. Furcsák a színei, de tudod mit mondok Gábor? Lehet, hogy ez egy érdekes irány lenne, hogy színekkel megpróbálni egy kicsit az érzelmeket megjeleníteni egy képen. Még akár úgy is, hogy azok a színek falsak. Mert lehet, hogy a sziruposságából vesz el ennek a dolognak. Jó ez a pont, amit láttál, és tényleg gyönyörűen fotózod ezeket, úgyhogy ez abszolút működik. Azért nem mondok erről többet, mert egyszer csak valamelyik képnél majd reagálj valamit arra, mit mondtam már neked a képeiddel és az útkereséssel kapcsolatban. (hegyi)

Hozzászólások

Ennél a képnél jogos, hogy kissé túltoltam - sötétben, fekete háttérrel, fáradt szemekkel teljesen okénak tűnt az utómunka, aztán másnap már nem annyira, de ez már itt így marad. A többi fotómnál nem érzem olyan soknak a turbót, persze ez lehet, hogy csak azért van, mert túl sok a valóságtól teljesen elrugaszkodott tájképet látok mostanság, amikhez képest a sajátjaim teljesen puritánnak tűnnek.

Nézegetem a képeidet, kicsit irigykedem is, hogy milyen szép helyeket láttál. :P Meg persze látom, hogy mind fel van jól turbózva, vagy legalábbis a színvilágra jól rá van erősítve, és azt veszem észre, hogy néha vágynék ebből a szép tájból valami lágyabbra, valami olyanra, amire, ha ránézek, azt érzem, hogy ez valójában is ilyen gyönyörű volt. Persze, ez lehet az én hibám, de az is lehet, hogy nem, hisz csak egy néző vagyok, és így érzek! :)

Új hozzászólás