Tre Cime di Lavaredo

Tre Cime di Lavaredo

Azt hiszem, hogy ez a kép abban az értelemben izgalmasabb nekem az előzőnél, hogy a tükröződés bekapcsolódik, és ez a formáknál nagyon érdekes játékot tud létrehozni. Persze a hiányérzetem is nő ez által, mert ebben a tükröződésben olyan sok minden történhetne. Dobálhatna egy kisgyerek bele kavicsokat, vagy bármi, hogy valahogy megint azt mondom, hogy lehet, hogy egyszerűbben kell megfogalmaznom: az embert hiányolom! Van egy ilyen kivonulás jellegük ezeknek a képeknek, kivonulok a társadalomból, az emberek közösségéből, egyedül vagyok és magányos vagyok. Látom, van ott valaki nagyon mikro méretben, ember legyen a talpán, aki azt elsőre észreveszi, lehet, hogy egy haver, aki veled túrázott, de lehet idegen is, de ő annyira jelentéktelenül van jelen, hogy ha lenne szerepe, akkor az a méretarányhoz lenne szükséges, hogy értsem, hogy mi mekkora. Ebben a méretben amit itt most látunk, nem biztos, hogy tud működni, mert annyira kiszerkesztetted a kép szélére. A kép nagyon szép, megint azt mondom, hogy annyira fantasztikusan érzed ezeket a színeket, tónusokat, hogy mit hogy kell csinálni, tuti naptár sorozatot lehetne belőle készíteni, és azt mondom, hogy nem csak 13 laposat, hanem akár egy heti naptárat, vagy akár napi képekkel is, biztos, hogy meg tudnád tölteni értékes tartalommal. És akkor most már nem mondom el huszonötödször, hogy hol van ebben a Gábor, mert biztos, hogy benne van, és valószínű, hogy a napi rutinnal, a melóval kell neked egy ilyen egyensúly. Van olyan, hogy az ember terápiásan használ valamit, ez is érvényes. De nem gondolom, hogy ne lehetne elmozdulni, hogy akkor elveszne a terápiás hatás, mert az a cselekvésben van, a másfajta cselekvésben. Hiányolom azt, ami ennek az egésznek a feszültsége, a tétje, a húsa, az, hogy a bőrömet viszem a vásárra egy fényképért. (hegyi)

Új hozzászólás