Szidi autót vezet, Szidi autót vezet, Szidi autót vezet

Szidi egy aranyos, mosolygós kislány. A barátom gyermeke. 12. szülinapjára egy autós élményvezetést kapott tőlem ajándékba. Néhány perces magyarázat után elindultunk. A szülei, akik szintén az autóban ültek, szerintem jobban izgultak, mint a szülinapos kislány. Hogy érezte magát ? Tessék ránézni.

Január Tolnában

Kirándultunk Szekszárdra. A hazafelé vezető úton akadt meg a szemem a következő dombon. Fantasztikus látvány volt. Ha ezt nem, akkor semmit, gondoltam, miközben már szedegettem elő a kis Olympust. Hát, így készült.

A horgász

Nyár volt, nagyon korán reggel, sokkal inkább kora hajnal. Munkába mentem. Annyira csend volt. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom ölelt át mindent. Közeledtünk az év leghosszabb nappala felé, merthogy június 16-át írtunk. Öt óra körül értem a Velencei-tóhoz. Rengeteg időm volt még munkakezdésig, ezért lekanyarodtam a korzó felé. Vállamon az állvány, kezemben a gép és sétáltam. Egyszercsak finom neszezést, a víz csendes csobogását hallottam. Emlékek ébredtek bennem. Az uszoda hajnali hangjai, illata elevendtek meg. Régi barátok arca, még a hangjuk is. Arra vettem az irányt és láttam a csónakot, kifelé a nyílt víz felé haladt. Csendben, lassan, nyugodtan. Muszáj volt lefényképezni. Azután álltam és figyeltem, amíg el nem tűnt a nádas mögött. Mentem dolgozni.

Gyertek haza mind

Fehérváron, minden év májusában megrendezik az Ezer lámpás éjszakája című eseményt, az eltűnt, elkóborolt gyerekekért. A kép a Kistehén - kedvencem- zenekar koncertjén készült.

, , , , , ,

Állatbarát vagyok. Különösen szeretem a kutyákat, - ha egy kicsit ironikus akarok lenni, akkor azt mondom, minél több embert ismerek meg annál jobban - a szépségüket, ragaszkodásukat, feltétlen szeretetüket és hűségüket. 2017-ben lehetőséget kaptam, hogy a Herosz állatmenhely működésének 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen készíthessek fényképeket az általuk fenntartott menhelyen. Legalább olyan megrázó élmény volt, mint amilyen a nagyon régi , 1976-os látogatásom volt Auschwitzban. Rengeteg volt a különbség persze, Itt arról volt szó, hogy az itt dolgozók mentik, védik, óvják a rájuk bízott lelkeket. Remélem a képek magukért beszélnek.

Fontos, hogy van egy törekvés a képsorban arra, hogy történet legyen belőle, van kezdőképe és záró momentuma is, ez egy fotóetűdnél igen erős szempont. Ha riport, akkor több nézőpont jót tenne, hogy a helyszín is kapjon hangsúlyt. Túl sok a kutyaportré. És ami a lényeg, hogy ugrálnak a kompozíciók, hol álló, hol fekvő, ahogy esik úgy puffan, nincs koncepciója, hogy hogyan ábrázold ezt. Pedig ez is szempont. Minden kutyát kábé ugyanonnan fotóztál, ugyanabban a kivágásban. Laci, azt neked kell a helyszínt megismerve eldöntened, hogy mire megy ki a fuvar. A cukiság nem szempont. Te vagy a mi szemünk. Sorsok vannak itt, amit meg kell mutass. Értem, hogy nem akarod zavarba hozni a kutyatelepieket, hogy a ketrecek szörnyűsége is látszódjon, csak az a baj Laci, hogy emiatt nem lesz a dolog hiteles, hihető. Ezek ha akarom, drámai helyzetek. Akár onnan nézem, hogy minek ennyi kutyát a világra szabadítani, ha nincs rá "piac", akár onnan, hogy a szeretett eb miképp válik a sintértelep lakójává, akár onnan, hogy milyen heroikus munka ezeket a telepeket fenntartani, szóval sok érvényes megközelítés van, egy ami biztos:. a cukiság nem az. Tele a net szívszaggatóan kedves, jajjdeszeretem, minnyáhazaviszem, zabáljammeg képekkel. Neked ez fölé kell lődd a magad elvárásait. (hegyi)

A híd

Kora ősszel néhány napos szuper "nyaraláson" vettünk részt párommal. Fantasztikus idő volt, minden a szépségről, az élet szeretetéről szólt. Hortobágyi kirándulásunkon készítettem ezt a képet. Nekem nagyon sokat mond, remélem sikerült megmutatni azt, amit én ott beleláttam.

Nézd, azt csak te tudod, mennyi ebben az utómunka, és például az ég hogyan lett módosítva, mert most olyan a hatása, mintha egy másik képről került volna oda. De a lényeg nem is ez. Mindaz, ami a növényeknél és a híd ívek belső felületével történik, az szép, az izgalmas. Én simán lehagytam volna az eget. Nem kell, sőt, zavar. Ott a lényeg, hogy ha megtalálsz valamit, ami izgat, ami érdekes, nem kell csak azért otthagyni mondjuk az eget, mert úgy korrekt a kép. Még lejjebb a kamerát, szinte bele a fűbe, és onnan lőni, a híd is más struktúrában jelenik meg úgy, és kap egy szubjektív nézőpontot, ami ilyen esetben, mint ez, amikor valami olyan téma van, amit már szétfotóztak az emberek, nagyon fontos szempont lehet. (hegyi)
értékelés:

Maja ismét

A minap feltett portré sajnos úgy került fel, ahogy nem lett volna szabad. Most pótlásként felrakom azt, amit akkor kellett volna unokámról, Majáról. Elnézést kérek a figyelmetlenségért, igyekszem elkerülni az ilyen malőrt a későbbiekben. Ahogy a pedellus mondta: eleinte nyilván bénázás lesz.... Hát van, volt. Kérem, hogy alapos elemzést adjatok a képről, mert szeretnék tanulni, különösen, arról, hogy hogyan kell elemezni, bírálni egy képet. Köszönöm!

Alapvetően szerethető az alanyod és az is, ahogy ábrázolod. Érződik, hogy még nem nyitott teljesen arra, hogy fotózva legyen. Vannak erre trükkök, hogy érheted el, hogy felszabadultabb legyen, de ez lehet egy jó első lépés. Beszéltetni, meséljen, és közben dolgozni a géppel. Ami fontos: ha le akarod a háttérről választani őt, márpedig néha nem árt, akkor ahhoz, hogy ez működjön úgy, hogy ne kelljen túl kis mélységélességet választani, azaz túl kinyitni a blendét, távolabb kell őt vinni a háttértől. Picit jobban szembefordítani a kamerával, hogy ne kifelé nézzen, ne kifelé szóljon a gesztus, a mosoly. A kezeivel játszhat a hajával, szép lehet ez, haj is van hozzá. Az kifejezetten jó, hogy nem valami reklámpóló van, hanem egyszínű, sötét, ez segít az arcra fókuszálni a figyelmet. Szóval várom a folytatást. Itt jegyzem meg Laci, hogy legalább ezt a szintet várom el az önportréd esetében is, úgy technikailag, mint gondolatiságában. (hegyi)
értékelés:

Maja

Maja. 16 éves, gyönyörű, okos kislány. Amikor felkértem, hogy csináljunk néhány fényképet róla, szemrebbenés nélkül elfogadta az ajánlatot, bár úgy tudom, nagyon csúnyának tartja magát. Az anyukája a fényképezés után reménykedve mondta, hogy ezek után talán elhiszi, hogy milyen szép. Maja az én legszebb unokám, tehát nagyon elfogult vagyok. Ettől függetlenül kérem, hogy határozott bírálatot kapjak a képre.

A háttér életlenítése nem sikerült jól. Ezt ott, a helyszínen kell megoldani, ha a gépeden lehet állítani mélységélességet, akkor azzal. Ahogy a többi képeden látom, van erre alkalmas masinád. A többiről a másik képednél fogok írni. (hegyi)

Havasi Laci újra nekifut

Az első önportré után feladatul kaptam, hogy csináljak egy normálisabbat, ami tényleg annak készült. Nagyon "nemszeretem" munka, de ha bevállaltam, hát megpróbálom. Nincs mit tenni, ez vagyok, el kell fogadnom.

Laci, ennek újra neki kell fuss. Ez egy beszorított, túl közeli fotó, rosszul világítva, olyan, mintha egy másik képből lenne kivágva, mint egy igazolványkép. Ez, és mondjuk a portréid között óriási a szakadék. Kérlek, gondolkodj ezen, várok egy értelmezhető, portréként működő, technikailag is működőképes önportrét tőled. (hegyi)

Kevés fényben

Érdekes, játékos fény szűrődött be az ablakon és ezt produkálta. Nagyon megtetszett, főként, hogy DELL mániás vagyok, szerencsére ott volt a gép kéznél és így lett ez a nekem nagyon tetsző kép.

Azt gondolom, hogy itt is az a helyzet állt fenn, ami oly sokszor megtörténik az emberrel, hogy benne van egy szituációban, és ott az akkor hatással is van rá, majd amikor kész, ő még látja benne azt is, ami a környezetben volt, de a nézőnek ez nem jön át, mivel ő nem volt jelen az exponálásnál. Magyarán valószínű, neked ott ez azért tetszett meg, mert a környezetből ez a fény úgy világította meg a kedvelt cég logóját, hogy az így számodra hordozott valami extra élményt. Itt azonban én, akinek a Dell egy cég a többi közül, ez nem jön át. Látom a logót, látom a fény által kirajzolt formát, látok benne valószínű kábelek árnyékait elég kuszán, mindez a képnek harmada lehet, a többi fekete. Ez így nekem annyira nem érdekes, nem mutatja azt, amit a leírásból megtudhatunk. (hegyi)

Jóban-rosszban

A kép egy workshopon készült, ahol a cél az utcán élő, szerencsétlen sorsú emberek életének a bemutatása volt. A Blaha Lujza tér hajléktalanjai nagyon súlyos nélkülözések között tengetik életüket. Ez a pár együtt próbálja meg átvészelni a férfi szívműtétje utáni sülyos heteket. Magáért beszél a két ember viselkedése, gesztusai. Egymás iránti érzéseik jól kivehetők, mégis, talán párban túlélhetik.... A helyzet pikantériája volt, hogy talán 50 méterre egy vallási szervezet kínálgatta a prospektusait, kiadványait de hozzájuk nem mentek oda.

Nem tudom, hogy mindezt megelőzően volt-e már önálló kísérleted az utcán élők bemutatására, vagy a szociofotóra, mert azt nehéz megítélni, mi az, ami a workshop számlájára írható és mi az, ami nem. A közös fotózások szerintem csak ritkán működnek jól, főleg ilyen érzékeny téma esetében, hajt az idő, az oktató-elóadó, ott vannak sokszor a többiek is, nem egy bensőséges szitu. Ugyanis a képen azt érzékelem, hogy nem voltál nyugodt, nem voltál egyensúlyban, ezért a szándék érezhetően jó volt bár, de a megoldás több szempontból is hagy kívánnivalókat maga után. Az egyik fontos kérdés, hogy ilyenkor mi a cél. Ezt neked kell előre meghatározd. Nem a szitu ismeretében, hanem előtte, hogy most akkor te portrézni akarsz, vagy helyzeteket megmutatni, riport, lírai etűd, mi a cél, mert ez meg fogja neked mondani azt is, mi a hozzá tartozó és elvárható forma. Ha portré, akkor ki kell kerülni a lehető legtöbb zavaró tereptárgyat, nem állhat ki a fejéből a deszka pl, és nem vághatod így el a kezeket. Ha szocio, akkor viszont több kell a környezetből, hogy egy viszonyítási alap legyen, hol él és hogyan, hogy történetbe helyezhessük. A tónusok kábé megfelelnek a most eévárt és használt kopogós tónusrendnek, én nem vagyok ennek feltétlen híve, mert a drámázásnak nem tónusokkal kell megtörténnie. A kompozícióban a fejek felett túl sok a hely, miközben lenn meg legalább annyi kéne, amennyit fentről vágnék. Hát, én most azt mondom, hogy bármennyire is ritka itt az, hogy emberek fotósként bevállalják az emberábrázolás ezen formáját, de azt mondom inkább, hogy ha érdekel ez a téma, ugorj majd neki újra, de előbb a portrét, ezen belül is az önportrét kell gyakorold, mert az fogja neked megadni a biztonságot abban is, hogy hogyan ábrázolj egy embert és abban is, hogy önmagad elfogadd, mert enélkül nem tudsz elég közvetlen lenni az emberekkel sem. (hegyi)

Feleségem színházba ment a barátnőjével, ezért, hogy kellemesen töltsem el az időt, elmentem fotózni. Fehérváron van egy művészeti szakképző iskola a "Tóparti". Hát, ő az.

Valóban szép épület ez így kivilágítva, nem tudom, hogy a csillanást szűrővel, vagy utómunkában hoztad-e létre, talán abból kevesebb is elég lenne, mert most magáról az építészeti helyzetről elviszi a figyelmet picit. Enélkül is szép lehet, törekedj a természetességre. Tudom, hogy minden ilyet ki kell próbálni, hogy én is meg tudom-e csinálni, és ennek az örömét nem szeretném elvenni tőled, csak jelezni akartam, hogy összességében ezek az effektek cukorkák, és az általában a hitelesség rovására megy. Ami a kompozíciót illeti, egy leheletnyivel több tér jobban esne minden irányból, hogy ne legyen ennyire bezárva, lehatárolva a forma. Várom a folytatást, ha kérhetem, az első lecke ismétlésével. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Édesapám fotózott, amatőr-hobbi fotós volt. Annak idején hívott elő a lakásban mindannyiunk nagy örömére, mert olyankor a fürdőszoba nem volt használható. Eleinte hagyományos fotóapparáttal dolgozott. Gyakran elmagyarázta én meg lelkesen írtam mikor mit kell a gépen állítani, mi mit jelent. Sajnos hiába mert a jegyzet elveszett én képtelen voltam megtanulni a technikáját. Tehát egy képet az alapján tudok megítélni tetszik-e, kivált-e belőlem valamilyen érzést, gondolatot. Ebben a hónapban is nagyon nagyon sok szép kép készült. Az egyik ami a hónap képe lett a legszebb az iskoláról készült felvétel. (Nem csak azért, mert színes) Szeretem a szép épületeket nézegetni. Ez az épület Frank Lloyd Wright, Fallingwater házára emlékeztet. Nagy kedvencem. Már akkor tetszett amikor valahol véletlen (internet még nem volt), láttam róla egy felvételt. Ez az épület a fényeivel nagyon hasonlít. Az első pillanatban megtetszett! Talán a víz miatt vagy a fények miatt. Nem tudom pontosan megmondani. Megláttam és sokat gondoltam rá. Kicsit olyan, mint egy nagy hajó a vízen. (Réti Márti)

Havasi Laci

A kép tavaly áprilisban készült. 10 nappal egy műtét után. Elképzelésem, igazán nem volt - mert nem szeretem magamat fotózni - inkább próbálgattam az új Olympus EM5-ös MILC-et.. Amikor magamról készül kép, az inkább valami vicces helyzetben fordul elő. Kikentem a képem csokifagyival, vagy valami hasonló. Amit Zsolt mondott a videón, az viszont igaz, ha magadal békében vagy, akkor mással is békében leszel. Ezért, hát lássuk a lesújtó véleményt...

Kedves Laci, üdv a Téren. Jó az, hogy láttam másik képet is tőled, mert így a technikai lehetőségeid is jobban ismerem, és emiatt kell azt mondjam, hogy ezt a képet elfogadom bemutatkozásnak, de első leckének kérnék egy ismétlést. Ugyanis túl sok a technikai nyűg vele, be is mozdultál, szóval érezhető, hogy ez egy gép próbálgatás közben elkattintott kép, nem céltudatos önábrázolás. Írod, nem szereted magad fotózni. Sok fotóval foglalkozó ember mondja ezt, mintha könnyebb lenne a gép másik oldalán állni. Ez csak látszólag van így, és persze lehet mondani, hogy a fotós rejtőzködő alkat, de az önábrázolás az önismeret egyik lépcsője is, amellett, hogy a portrézás tekintetében is lehet általa gyakorolni, ismereteket szerezni. Kérek egy ismétlést ebben a témában. (hegyi)