Fontos, hogy van egy törekvés a képsorban arra, hogy történet legyen belőle, van kezdőképe és záró momentuma is, ez egy fotóetűdnél igen erős szempont. Ha riport, akkor több nézőpont jót tenne, hogy a helyszín is kapjon hangsúlyt. Túl sok a kutyaportré. És ami a lényeg, hogy ugrálnak a kompozíciók, hol álló, hol fekvő, ahogy esik úgy puffan, nincs koncepciója, hogy hogyan ábrázold ezt. Pedig ez is szempont. Minden kutyát kábé ugyanonnan fotóztál, ugyanabban a kivágásban. Laci, azt neked kell a helyszínt megismerve eldöntened, hogy mire megy ki a fuvar. A cukiság nem szempont. Te vagy a mi szemünk. Sorsok vannak itt, amit meg kell mutass. Értem, hogy nem akarod zavarba hozni a kutyatelepieket, hogy a ketrecek szörnyűsége is látszódjon, csak az a baj Laci, hogy emiatt nem lesz a dolog hiteles, hihető. Ezek ha akarom, drámai helyzetek. Akár onnan nézem, hogy minek ennyi kutyát a világra szabadítani, ha nincs rá "piac", akár onnan, hogy a szeretett eb miképp válik a sintértelep lakójává, akár onnan, hogy milyen heroikus munka ezeket a telepeket fenntartani, szóval sok érvényes megközelítés van, egy ami biztos:. a cukiság nem az. Tele a net szívszaggatóan kedves, jajjdeszeretem, minnyáhazaviszem, zabáljammeg képekkel. Neked ez fölé kell lődd a magad elvárásait. (hegyi)

Alapvetően szerethető az alanyod és az is, ahogy ábrázolod. Érződik, hogy még nem nyitott teljesen arra, hogy fotózva legyen. Vannak erre trükkök, hogy érheted el, hogy felszabadultabb legyen, de ez lehet egy jó első lépés. Beszéltetni, meséljen, és közben dolgozni a géppel. Ami fontos: ha le akarod a háttérről választani őt, márpedig néha nem árt, akkor ahhoz, hogy ez működjön úgy, hogy ne kelljen túl kis mélységélességet választani, azaz túl kinyitni a blendét, távolabb kell őt vinni a háttértől. Picit jobban szembefordítani a kamerával, hogy ne kifelé nézzen, ne kifelé szóljon a gesztus, a mosoly. A kezeivel játszhat a hajával, szép lehet ez, haj is van hozzá. Az kifejezetten jó, hogy nem valami reklámpóló van, hanem egyszínű, sötét, ez segít az arcra fókuszálni a figyelmet. Szóval várom a folytatást. Itt jegyzem meg Laci, hogy legalább ezt a szintet várom el az önportréd esetében is, úgy technikailag, mint gondolatiságában. (hegyi)
értékelés:

Laci, ennek újra neki kell fuss. Ez egy beszorított, túl közeli fotó, rosszul világítva, olyan, mintha egy másik képből lenne kivágva, mint egy igazolványkép. Ez, és mondjuk a portréid között óriási a szakadék. Kérlek, gondolkodj ezen, várok egy értelmezhető, portréként működő, technikailag is működőképes önportrét tőled. (hegyi)

Nem tudom, hogy mindezt megelőzően volt-e már önálló kísérleted az utcán élők bemutatására, vagy a szociofotóra, mert azt nehéz megítélni, mi az, ami a workshop számlájára írható és mi az, ami nem. A közös fotózások szerintem csak ritkán működnek jól, főleg ilyen érzékeny téma esetében, hajt az idő, az oktató-elóadó, ott vannak sokszor a többiek is, nem egy bensőséges szitu. Ugyanis a képen azt érzékelem, hogy nem voltál nyugodt, nem voltál egyensúlyban, ezért a szándék érezhetően jó volt bár, de a megoldás több szempontból is hagy kívánnivalókat maga után. Az egyik fontos kérdés, hogy ilyenkor mi a cél. Ezt neked kell előre meghatározd. Nem a szitu ismeretében, hanem előtte, hogy most akkor te portrézni akarsz, vagy helyzeteket megmutatni, riport, lírai etűd, mi a cél, mert ez meg fogja neked mondani azt is, mi a hozzá tartozó és elvárható forma. Ha portré, akkor ki kell kerülni a lehető legtöbb zavaró tereptárgyat, nem állhat ki a fejéből a deszka pl, és nem vághatod így el a kezeket. Ha szocio, akkor viszont több kell a környezetből, hogy egy viszonyítási alap legyen, hol él és hogyan, hogy történetbe helyezhessük. A tónusok kábé megfelelnek a most eévárt és használt kopogós tónusrendnek, én nem vagyok ennek feltétlen híve, mert a drámázásnak nem tónusokkal kell megtörténnie. A kompozícióban a fejek felett túl sok a hely, miközben lenn meg legalább annyi kéne, amennyit fentről vágnék. Hát, én most azt mondom, hogy bármennyire is ritka itt az, hogy emberek fotósként bevállalják az emberábrázolás ezen formáját, de azt mondom inkább, hogy ha érdekel ez a téma, ugorj majd neki újra, de előbb a portrét, ezen belül is az önportrét kell gyakorold, mert az fogja neked megadni a biztonságot abban is, hogy hogyan ábrázolj egy embert és abban is, hogy önmagad elfogadd, mert enélkül nem tudsz elég közvetlen lenni az emberekkel sem. (hegyi)