16. Szociofotó, utcafotó

Szűkülő tér

Aarhus, 2019. A tér a szemközti házak felé szűkült össze, a hölgyet megvártam, hogy pont odaérjen, ahol a képen is szerepel.

Nos, itt van az, amikor nehezen tudom elmondani azt, mi hogy lenne jó, hogy ez működjön. Az biztos, hogy távol vagy. A nőt alig venni észre és bele is olvad a térbe. Ennyi előtér ehhez nem kell, tehát ebből az jön le, hogy más objektívvel máshonnan kellene lőni ezt, hogy a nő szerepe is érvényesüljön. Nem ismerem a helyet, ezért aligha szolgálhatok ennél többel, mert jóllehet a hely maga nehéz, de így most a nő alig pár százaléka a képnek, szerepe emiatt nem sok, mert a háttértől nincs leválasztva. (hegyi)

Ablakazablakra

Innen valami hiányzik. Egyrészt a beltérnél lehetne valami sztori vagy formajáték, egy kis olvasólámpa, fene tudja, hisz nem voltam ott, de ekkora ürességgel nincs mit kezdeni. A másik a szemközti ablak, az is akkor él, ha a belső térrel kontrasztba tud kerülni. Nyilván az már tényleg szerencse kérdése, hogy van-e abban az ablakban odaát valami vagy nincs, de a beltereddel történnie kell valaminek a feketeség helyett. (hegyi)
értékelés:

Rosenborg

A híres Rosenborg-kastély, a dán koronázási ékszerek „lakhelye”.

Fent nem kell ennyi. Oldalt viszont kéne ahhoz, hogy ez a virágtenger kiteljesedhessen, mint bázis és ellenpontja az épületnek. Ritka, amikor állóba kell a kamerát tenni, javarészt szerintem alig van olyan helyzet, amikor indokolt elforgatni, én portrénál se szoktam javasolni, de más terep, viszont a városképnél, ott jó, ha van környezet is. (hegyi)
értékelés:

Nehéz a városi horgászat

Itt meg az van, hogy szegény leejtette a telefonját, vakarja is a fejét, mi lesz most, biztos kikap érte otthon, hogy elveszett - szóval az van, hogy szerinted miből kéne rájönnöm, hogy itt horgászás van? A zsinór kevés, aligha tűnik fel a néződnek, hogy mi van a kezében. Szóval itt is azt mondom, magadban, hangosan ki kell mindig mondani, mit akarok csinálni, látni, és akkor megles az is, honnan, mikor, hogyan kell komponálni és exponálni. (hegyi)

Turisták Koppenhágában

Mindenki a színes házakat fotózza ebben a kis csatornában, én igyekeztem a hajótúra során kicsit más képeket is készíteni.

Na ja, csak az van, hogy az nem elég, hogy mást akarok, mint a többség. Nehéz, mert kiránduláson kötött helyzetek vannak, kötött időtartamok, nem sok esély arra, hogy valóban többet találjon az ember útiképeknél. Ehhez el kell szakadni a programtól, le kell válni, elvegyülni, idő, idő, idő, idő. Ez nem megspórolható. A két figura nem érdekes igazán, persze, van némi vicc faktora, de nem elég erős. A környezetből meg nem derül ki, hol vagyunk, ami ha egy képsor, nem baj, de önálló képnek így ez kevés. (hegyi)

Sikátor Aarhusban

Ez egy jó helyzetfelismerés, fenn a párkánynál már vágnám, de működhetne, viszont nekem az a kérdés merült fel, hogy mire megy ki a fuvar. Mit is akarunk ábrázolni. Mert most, amit látok, abban maga a sikátor nem fontos, hanem az lenne a fontos, ami a sikátor után, kinn történik. Valóban ez a cél? Ha a sikátor lenne, akkor oda kell fényt is mérni, tónust állítani is, de legfőképp az élességet. Így ugyanis pont az marad dekoráció, vagy inkább csak folthatás, ami a lényeget mutathatná. Ez a baromi kis mélységélességgel fotózás nagy divat, érdemes átgondolni azonban, hogy mikor kell és mikor lesz pont ellentétes a hatása, mint amit szeretnél. (hegyi)

Rákosrendező este

Most haragszom, két dolog miatt. Az egyik, hogy itt most ez a tónusrend kifejezetten ellene dolgozik annak, hogy értelmezhető legyen a kép poénja és szociója is. A másik, hogy érthetetlen, miért vágtál lenn és fenn a képből. Olivér, tartsd a 3:2-es arányt, vagy a 4:3-ast, vagy az 1:1-est. Ne variálj, amíg nem érzed teljesen a kompozíciót és a tömegelhelyezést. A kép jó lenne, sőt, de így nem működik. (hegyi)
értékelés:

Tükröződések

Ez sem szoció, sem utcafotó, megint az van, hogy ezekhez a kategóriákhoz beazonosíthatóbb környezet kell, ott nem maradhat titokban, hogy hogy a fenébe is van ez a moonwalkoló gyalogossal. Viszont maga a kép szuper, tetszik, emiatt megvan most a 3 csillag, és mielőtt az előzővel összevetve felmerülne, ott miért nem itt miért igen, az az egyediség és univerzalitás megfogalmazása miatt van, ami amott átcsúszik a lírázásba, ami lehet jó, de inkább akkor, ha egy etűd része, önálló képként az nem működik, míg ez meg igen. (hegyi)
értékelés:

Régebbről

A kép hangulata abszolút megvan. A besorolást nem értem, mitől szoció ez, inkább egy hangulat, egy asszociáció, de a szocióhoz lírai és a sztori sem egyértelmű. Ha nem foglalkozom azzal, hogy a leckebesorolás nem jó, akkor azt mondom, hogy 3 csillag, és örülök, hogy ez lett a Hónap képe, viszont feltételezem a tudatosságot a beküldésnél, így egy csillag a fiókban marad, mert a szocióhoz konkrétság kell. (hegyi)
értékelés:

első óra

Kálmán, ez nem elég a szocióhoz. Kicsit megszeppent gyerekek, de nincs értelmezve a képben, hogy hol, mi és miért történik. Oké, furulyáznak, de ennél többet nem tudok meg. Persze, oké, azt is látom, hogy roma gyerekek. De nincs sztori. És még azt se tudnám így megmondani, hogy mit kéne máshogy, mert nem voltam ott, de a lényeg mindig az, hogy legyen sztori. Legyen valami, amit a kép által mesélsz el. Valami képileg is megfogható. Az első óra, az azért elég tág dolog, és képileg nem tudom, mi lehetne, ami ezt elmeséli, hogy az első. Ha a gyerekek figyelme és szorongása a téma, akkor ki kell választani egy főszereplőt, és őt fotózni.Közelebbről akár, azt venni középpontba, hogy a kezeivel hogy szorítja a hangszert. Zenész vagy, tehát arra figyelj, ami ennek az érzelmi része. (hegyi)

Multikulti

"Meg őrülök már megint egy effekt ráadásúl az az olcsó selective b&w". Mondhatná a felszínes szemlélő, de nem, mem nyúltam a szinekhez, semmi effekt. Sztori: az N+1. rokonnal vártam a London eye-ra mikor mikor furcsa ruhás csoportot pillantottam meg a tömegben, de semmi különös vártak Ők is. De amikor odamemtek a Chaplin imitátorhoz akkor, kellő Magyarsággal nekik szegezte a kérdést, "kenájtékdőpikcsőrr?". Nem ellenkeztek így elkészült a kép. Remélem több ez mint egy átlagos turista fotó.

Nos, abban az értelemben biztos, hogy több, mint sima turistafotó, hogy a téma így, ebben a formában egyedi lett, a pillanat jó, és azt a lehetőségekhez képest meg is oldottad. Talán annyit lehetne finomítani, hogy a szaturációból picit visszaveszel, gondolom sRGB a színtér, az elviszi ebbe a sárgásvörösbe eleve, így azok a részletek is kapnak ebből, ami múgy tényleg fekete-fehér lenne. De az biztos, hogy erénye a dolognak, hogy nem csak azzal voltál elfoglalva, hogy az óriáskerékre jó helyed legyen, hanem közben a várakozást meg tudtad szakítani a fotózás miatt. Ez sokszor nem könnyű, mert a barátok, a család nem veszi jónéven, idő sincs sok, szóval kihoztad, amit lehet. (hegyi)
értékelés:

Brisz

A zsidó körülmetélés kemény dolog, nemcsak a kisfiúknak, hanem a szüleiknek is. Megérintett, ahogy az apuka megsimította a síró kisfia arcát, nyugalmat sugárzott a gesztus.

Na ez a legnehezebb dolog. El kell fogadtatnod, hogy fotózni fogsz, apukával is, a résztvevőkkel is, ez az alap, ha ez megvan, akkor úgy helyezkedni, hogy alapvetően meglegyen az, hogy a szituációt jól belásd, és a megfelelő pillanatban exponálni. A legnehezebb dolog, sok mindennek kell együtt meglennie, erre készülni is kell, és kevésbé éles szituban kigyakorolni, hogy honnan, hogyan lehet dolgozni. Ritmusérzék se árt nyilván, hogy ne szalaszd el. Benne van a gesztus, ez jó. De az, hogy mi történik, nekem, aki nem ismeri ezt, nem érthető. Annyit értek, hogy valami tradíció, valami vallással összekapcsolt helyzet, de ahhoz, hogy a körülmetélés is beugorjon, több konkrétum kell, persze a jóízlés határain belül. (hegyi)
értékelés:

Beduin mosoly

A jordániai Rum Vádi beduin férfijával igyekeztünk szóba elegyedni, persze nyelvi korlátok miatt ez nem ment annyira. Sátrában nem vásároltunk semmit, de ittunk nála egy teát, ezért is mosolyog ennyire.

Nyilván ha a nyelv nincs meg, marad a kézzel-lábbal gesztus átadás, máshogy nem megy, de ez így egy kihagyott ziccer. Tök jó a feje a bácsinak, a kezei is, de bele van vágva, a háttérben a csávóka csinál valamit, de nem tudni mit, de a fő probléma, hogy elfordítja a tekintetét a főszereplő. Ilyenkor az a megoldás, hogy mondani, jelezni kell, hogy mennyire odavagy érte, és hogy szeretnéd lefotózni őt, örömködni, fenntartani a hangulatot, és elérni, hogy rád nézzen, azaz a gépedre. Jelezni lehet a másiknak, hogy bocs, picit mássz már ki a képből. Vagy ha a hely engedi, a főszereplőt ültetni máshogy. Demeter cikkében ott a lényeg: az egész világ a műtermem. Ez azt jelenti, hogy minden helyzetet úgy kell felfogni, hogy neked, mint fotósnak a feladatod ugyanaz, mintha műteremben lennél, keresni a helyszínt, a fényeket, a környezetet, az arcot, gesztust, kapcsolatot. (hegyi)
értékelés:

Délutáni kávé - otthon

Az alap jó. A fejed, a festmény, mama mozdulata, minden oké. De a te zoknid alatt már vágni kell, mert akkor lesz feszes az egész, enélkül elkezd lötyögni. Ha volna lehetőség, érdemes ilyenkor kicsit oldalirányba többet hagyni, mivel az ilyen időzített vagy távirányított exponálásnál kisebb a kontroll, így könnyen a szélre vagy azon túl is kimozoghatnak a modellek, ezt ha többet hagysz rá, lehet korrigálni. (hegyi)
értékelés:

Jóban-rosszban

A kép egy workshopon készült, ahol a cél az utcán élő, szerencsétlen sorsú emberek életének a bemutatása volt. A Blaha Lujza tér hajléktalanjai nagyon súlyos nélkülözések között tengetik életüket. Ez a pár együtt próbálja meg átvészelni a férfi szívműtétje utáni sülyos heteket. Magáért beszél a két ember viselkedése, gesztusai. Egymás iránti érzéseik jól kivehetők, mégis, talán párban túlélhetik.... A helyzet pikantériája volt, hogy talán 50 méterre egy vallási szervezet kínálgatta a prospektusait, kiadványait de hozzájuk nem mentek oda.

Nem tudom, hogy mindezt megelőzően volt-e már önálló kísérleted az utcán élők bemutatására, vagy a szociofotóra, mert azt nehéz megítélni, mi az, ami a workshop számlájára írható és mi az, ami nem. A közös fotózások szerintem csak ritkán működnek jól, főleg ilyen érzékeny téma esetében, hajt az idő, az oktató-elóadó, ott vannak sokszor a többiek is, nem egy bensőséges szitu. Ugyanis a képen azt érzékelem, hogy nem voltál nyugodt, nem voltál egyensúlyban, ezért a szándék érezhetően jó volt bár, de a megoldás több szempontból is hagy kívánnivalókat maga után. Az egyik fontos kérdés, hogy ilyenkor mi a cél. Ezt neked kell előre meghatározd. Nem a szitu ismeretében, hanem előtte, hogy most akkor te portrézni akarsz, vagy helyzeteket megmutatni, riport, lírai etűd, mi a cél, mert ez meg fogja neked mondani azt is, mi a hozzá tartozó és elvárható forma. Ha portré, akkor ki kell kerülni a lehető legtöbb zavaró tereptárgyat, nem állhat ki a fejéből a deszka pl, és nem vághatod így el a kezeket. Ha szocio, akkor viszont több kell a környezetből, hogy egy viszonyítási alap legyen, hol él és hogyan, hogy történetbe helyezhessük. A tónusok kábé megfelelnek a most eévárt és használt kopogós tónusrendnek, én nem vagyok ennek feltétlen híve, mert a drámázásnak nem tónusokkal kell megtörténnie. A kompozícióban a fejek felett túl sok a hely, miközben lenn meg legalább annyi kéne, amennyit fentről vágnék. Hát, én most azt mondom, hogy bármennyire is ritka itt az, hogy emberek fotósként bevállalják az emberábrázolás ezen formáját, de azt mondom inkább, hogy ha érdekel ez a téma, ugorj majd neki újra, de előbb a portrét, ezen belül is az önportrét kell gyakorold, mert az fogja neked megadni a biztonságot abban is, hogy hogyan ábrázolj egy embert és abban is, hogy önmagad elfogadd, mert enélkül nem tudsz elég közvetlen lenni az emberekkel sem. (hegyi)