16. Szociofotó, utcafotó

Tükröződések

Ez sem szoció, sem utcafotó, megint az van, hogy ezekhez a kategóriákhoz beazonosíthatóbb környezet kell, ott nem maradhat titokban, hogy hogy a fenébe is van ez a moonwalkoló gyalogossal. Viszont maga a kép szuper, tetszik, emiatt megvan most a 3 csillag, és mielőtt az előzővel összevetve felmerülne, ott miért nem itt miért igen, az az egyediség és univerzalitás megfogalmazása miatt van, ami amott átcsúszik a lírázásba, ami lehet jó, de inkább akkor, ha egy etűd része, önálló képként az nem működik, míg ez meg igen. (hegyi)
értékelés:

Régebbről

A kép hangulata abszolút megvan. A besorolást nem értem, mitől szoció ez, inkább egy hangulat, egy asszociáció, de a szocióhoz lírai és a sztori sem egyértelmű. Ha nem foglalkozom azzal, hogy a leckebesorolás nem jó, akkor azt mondom, hogy 3 csillag, és örülök, hogy ez lett a Hónap képe, viszont feltételezem a tudatosságot a beküldésnél, így egy csillag a fiókban marad, mert a szocióhoz konkrétság kell. (hegyi)
értékelés:

első óra

Kálmán, ez nem elég a szocióhoz. Kicsit megszeppent gyerekek, de nincs értelmezve a képben, hogy hol, mi és miért történik. Oké, furulyáznak, de ennél többet nem tudok meg. Persze, oké, azt is látom, hogy roma gyerekek. De nincs sztori. És még azt se tudnám így megmondani, hogy mit kéne máshogy, mert nem voltam ott, de a lényeg mindig az, hogy legyen sztori. Legyen valami, amit a kép által mesélsz el. Valami képileg is megfogható. Az első óra, az azért elég tág dolog, és képileg nem tudom, mi lehetne, ami ezt elmeséli, hogy az első. Ha a gyerekek figyelme és szorongása a téma, akkor ki kell választani egy főszereplőt, és őt fotózni.Közelebbről akár, azt venni középpontba, hogy a kezeivel hogy szorítja a hangszert. Zenész vagy, tehát arra figyelj, ami ennek az érzelmi része. (hegyi)

Multikulti

"Meg őrülök már megint egy effekt ráadásúl az az olcsó selective b&w". Mondhatná a felszínes szemlélő, de nem, mem nyúltam a szinekhez, semmi effekt. Sztori: az N+1. rokonnal vártam a London eye-ra mikor mikor furcsa ruhás csoportot pillantottam meg a tömegben, de semmi különös vártak Ők is. De amikor odamemtek a Chaplin imitátorhoz akkor, kellő Magyarsággal nekik szegezte a kérdést, "kenájtékdőpikcsőrr?". Nem ellenkeztek így elkészült a kép. Remélem több ez mint egy átlagos turista fotó.

Nos, abban az értelemben biztos, hogy több, mint sima turistafotó, hogy a téma így, ebben a formában egyedi lett, a pillanat jó, és azt a lehetőségekhez képest meg is oldottad. Talán annyit lehetne finomítani, hogy a szaturációból picit visszaveszel, gondolom sRGB a színtér, az elviszi ebbe a sárgásvörösbe eleve, így azok a részletek is kapnak ebből, ami múgy tényleg fekete-fehér lenne. De az biztos, hogy erénye a dolognak, hogy nem csak azzal voltál elfoglalva, hogy az óriáskerékre jó helyed legyen, hanem közben a várakozást meg tudtad szakítani a fotózás miatt. Ez sokszor nem könnyű, mert a barátok, a család nem veszi jónéven, idő sincs sok, szóval kihoztad, amit lehet. (hegyi)
értékelés:

Brisz

A zsidó körülmetélés kemény dolog, nemcsak a kisfiúknak, hanem a szüleiknek is. Megérintett, ahogy az apuka megsimította a síró kisfia arcát, nyugalmat sugárzott a gesztus.

Na ez a legnehezebb dolog. El kell fogadtatnod, hogy fotózni fogsz, apukával is, a résztvevőkkel is, ez az alap, ha ez megvan, akkor úgy helyezkedni, hogy alapvetően meglegyen az, hogy a szituációt jól belásd, és a megfelelő pillanatban exponálni. A legnehezebb dolog, sok mindennek kell együtt meglennie, erre készülni is kell, és kevésbé éles szituban kigyakorolni, hogy honnan, hogyan lehet dolgozni. Ritmusérzék se árt nyilván, hogy ne szalaszd el. Benne van a gesztus, ez jó. De az, hogy mi történik, nekem, aki nem ismeri ezt, nem érthető. Annyit értek, hogy valami tradíció, valami vallással összekapcsolt helyzet, de ahhoz, hogy a körülmetélés is beugorjon, több konkrétum kell, persze a jóízlés határain belül. (hegyi)
értékelés:

Beduin mosoly

A jordániai Rum Vádi beduin férfijával igyekeztünk szóba elegyedni, persze nyelvi korlátok miatt ez nem ment annyira. Sátrában nem vásároltunk semmit, de ittunk nála egy teát, ezért is mosolyog ennyire.

Nyilván ha a nyelv nincs meg, marad a kézzel-lábbal gesztus átadás, máshogy nem megy, de ez így egy kihagyott ziccer. Tök jó a feje a bácsinak, a kezei is, de bele van vágva, a háttérben a csávóka csinál valamit, de nem tudni mit, de a fő probléma, hogy elfordítja a tekintetét a főszereplő. Ilyenkor az a megoldás, hogy mondani, jelezni kell, hogy mennyire odavagy érte, és hogy szeretnéd lefotózni őt, örömködni, fenntartani a hangulatot, és elérni, hogy rád nézzen, azaz a gépedre. Jelezni lehet a másiknak, hogy bocs, picit mássz már ki a képből. Vagy ha a hely engedi, a főszereplőt ültetni máshogy. Demeter cikkében ott a lényeg: az egész világ a műtermem. Ez azt jelenti, hogy minden helyzetet úgy kell felfogni, hogy neked, mint fotósnak a feladatod ugyanaz, mintha műteremben lennél, keresni a helyszínt, a fényeket, a környezetet, az arcot, gesztust, kapcsolatot. (hegyi)
értékelés:

Délutáni kávé - otthon

Az alap jó. A fejed, a festmény, mama mozdulata, minden oké. De a te zoknid alatt már vágni kell, mert akkor lesz feszes az egész, enélkül elkezd lötyögni. Ha volna lehetőség, érdemes ilyenkor kicsit oldalirányba többet hagyni, mivel az ilyen időzített vagy távirányított exponálásnál kisebb a kontroll, így könnyen a szélre vagy azon túl is kimozoghatnak a modellek, ezt ha többet hagysz rá, lehet korrigálni. (hegyi)
értékelés:

Jóban-rosszban

A kép egy workshopon készült, ahol a cél az utcán élő, szerencsétlen sorsú emberek életének a bemutatása volt. A Blaha Lujza tér hajléktalanjai nagyon súlyos nélkülözések között tengetik életüket. Ez a pár együtt próbálja meg átvészelni a férfi szívműtétje utáni sülyos heteket. Magáért beszél a két ember viselkedése, gesztusai. Egymás iránti érzéseik jól kivehetők, mégis, talán párban túlélhetik.... A helyzet pikantériája volt, hogy talán 50 méterre egy vallási szervezet kínálgatta a prospektusait, kiadványait de hozzájuk nem mentek oda.

Nem tudom, hogy mindezt megelőzően volt-e már önálló kísérleted az utcán élők bemutatására, vagy a szociofotóra, mert azt nehéz megítélni, mi az, ami a workshop számlájára írható és mi az, ami nem. A közös fotózások szerintem csak ritkán működnek jól, főleg ilyen érzékeny téma esetében, hajt az idő, az oktató-elóadó, ott vannak sokszor a többiek is, nem egy bensőséges szitu. Ugyanis a képen azt érzékelem, hogy nem voltál nyugodt, nem voltál egyensúlyban, ezért a szándék érezhetően jó volt bár, de a megoldás több szempontból is hagy kívánnivalókat maga után. Az egyik fontos kérdés, hogy ilyenkor mi a cél. Ezt neked kell előre meghatározd. Nem a szitu ismeretében, hanem előtte, hogy most akkor te portrézni akarsz, vagy helyzeteket megmutatni, riport, lírai etűd, mi a cél, mert ez meg fogja neked mondani azt is, mi a hozzá tartozó és elvárható forma. Ha portré, akkor ki kell kerülni a lehető legtöbb zavaró tereptárgyat, nem állhat ki a fejéből a deszka pl, és nem vághatod így el a kezeket. Ha szocio, akkor viszont több kell a környezetből, hogy egy viszonyítási alap legyen, hol él és hogyan, hogy történetbe helyezhessük. A tónusok kábé megfelelnek a most eévárt és használt kopogós tónusrendnek, én nem vagyok ennek feltétlen híve, mert a drámázásnak nem tónusokkal kell megtörténnie. A kompozícióban a fejek felett túl sok a hely, miközben lenn meg legalább annyi kéne, amennyit fentről vágnék. Hát, én most azt mondom, hogy bármennyire is ritka itt az, hogy emberek fotósként bevállalják az emberábrázolás ezen formáját, de azt mondom inkább, hogy ha érdekel ez a téma, ugorj majd neki újra, de előbb a portrét, ezen belül is az önportrét kell gyakorold, mert az fogja neked megadni a biztonságot abban is, hogy hogyan ábrázolj egy embert és abban is, hogy önmagad elfogadd, mert enélkül nem tudsz elég közvetlen lenni az emberekkel sem. (hegyi)

chinatown

A fotó 1999 -ben készült New York -ban, egy filmes Fujival.

Jó ez a kép, mert van benne valami a nyolcvanas évekből is, és abszolút átjön, hogy filmes géppel készült. Más az atmoszférája, nincs kínosan bántó élesség, nincs hdr, semmi, ettől valahogy az egész hitelessége erősebb, szóval kösz, ez jó. Nyilván a szkennelésen lehet finomítani még, de ez most mellékes. (hegyi)
értékelés:

Leszakadva

Feri, ez nem szocio, nem utcafotó, semmi nincs benne, ami miatt érdemes lefotózni, nem is értelek, hogy ez a kép miért készült el. Attól, hogy az utcán fényképezel, nem lesz még street photo, ahogy a csendélet sem attól születik, hogy csendben vagy, amikor fotózod. Bocs. (hegyi)

Észrevétlen

Azt hiszem, az elmúlt időben személyesen ekkora kontrasztokat nem igazán láttam mint ott és akkor. A kép Párizs fényűzésről és gazdagságáról híres részén készült.

Érdekes a helyzet, mivel egy hasonló helyszínen készült hasonló képet küldött be Petneházi Kristóf is, amit a műsoromhoz ki is választottam és ennek okán megjelent a facebookon, ahol elég idétlen vita indult arról, hogy a képen szereplő hajléktalan mennyire elfogadható, amit csinál, mennyi benne a színház és mennyire manipulatív. Nyilván az én véleményemben ebben a kérdésben benne van az az embertelen hozzáállás is, amit a kormány képvisel és aminek okán bűnözővé teszik, aki utcára kényszerül. Szerintem egyikőnk se mondhatja azt, hogy képes lenne utánuk csinálni, mert szerencsénkre nem kell kipróbáljuk ezt. Én azt vallom, nem szabad ítélkeznünk. És szerencsére ezt a képed jól kezeli, bemutat egy helyzetet, nem próbál hangolni sem valami ellen, sem valami mellett. Ez fontos a szociofotónál, hogy az ember próbáljon meg tárgyilagos maradni. Amit a kompozícióról tudok mondani, hogy ha balra lépsz egy lépést, akkor talán benne lehetne a képben a nő teljes figurája, nem maradna le a szoknya, most valahogy túl ki van szorulva a kép szélére. Persze ez amíg a formákba nem vágunk bele jó is lehet, hiszen érzékeltetheti a perifériára kerülést is, de ebben a képkivágásban erre elég, ha a szélhez közel van. A másik a tónus, én picit kevésbé venném líraira a tónusrendet, keményebb és valamivel világosabb beállítást használnék. (hegyi)
értékelés:

vanishing point

Rejtélyes mi történt, egyszercsak eltűnt a cipőfűzővel együtt és egy tégla maradt a helyén. Nézem, de nem értem. Ennyi.

Hát, értem a humort, de ez így nekem képileg nagyon lötyög, nem fog meg a dolog. Bocsánat érte, de azt kell mondjam, hogy a képi humor ennél többet kíván, ez olyan favicc kategória. (hegyi)

Kifutott

A hét folyamán többször vettem észre alvó embereket a bolt körül. Ez a kép nappal készült 14:35 körül. Van benne sajnálat és értetlelség a személy helyzetére nézve.

Máté, ez nem jó. Azt gondolom, hogy előbb kell magaddal tisztába jönnöd, hogy embereket ábrázolhass, és ha már ez megvan, csak utána fogj bele az utcafotóba, főleg a szocióba, Nem megspórolható folyamat ez. Bátortalan vagy azzal, hogy mögüle fotózol, és nincs benne együttérzés, mivel fentről lefelé lőttél. Most a többit nem is elemzem, mert a probléma alapvetőbb, mint sem, hogy milyen a tónusvilág vagy a kivágás. Az attitűdben kell erősödnöd. (hegyi)

A vonaton hazafelé

Ez számomra az utóbbi idők egyik legizgalmasabb képe. Nagyon szeretem ezt a munkát, és nagyon örülök, hogy a Hónap képe is lett, mert nagyon erős hangulata van, bizonyos értelemben hoz egy szociografikus megközelítést is, de rendkívül érzelmesen mesél egy helyzetről, abszolút működik a sztori. Gondolkodom rajta, átérzem az üzenetét, tényleg nagyon sok fájdalom, megtörtség van a képen, és nagyon szépen van ábrázolva mindez. Nincsen belemászva a modellnek az aurájába, nincs kiterítve, és elemezve az ő élethelyzete, csak könnyedén ábrázolva van egy szituáció, és ez nagyon-nagyon nagy erénye ennek a képnek. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: