16. Szociofotó, utcafotó

Szia Csaba, üdv a téren! Előre mondom, várom a munkáid, első lecke, bemutatkozás és egyebet is, hajrá, toljad! Jók a képed ritmusai, a bácsi hátának, testének görbülete és az épületé, jól rímelnek egymásra, a szituáció is érthető, leirat nélkül is működik, jó, hogy megvártad, hogy legyenek emberek és jó helyen is vannak. Talán annyi, hogy picit a tónusok kopogósak, kevéssé vettem volna kontrasztosra, mert szerethetőbb, érzelmesebb lenne, így most a keménysége a nézőt orientálja is, ami nem nagy probléma, csak a sötétekkel most az alső régióban, ahová nem jön sok fény, be is bukunk picit. De ettől még ez egy príma meglátás és szocio. (hegyi)
értékelés:

Az elkapott pillanat az látszik, a különbséget is érzékelem, de ez most egy lesifotó és az ritkán jó. Nagyon óvatosan van megfotózva, ettől elmegy az ereje az egésznek, szembe kell velük állni, szóval ez másképpen nem megy, esetleg még beültetsz közéjük egy nőt, vajon kit választ, szóval érted, valamilyen történetet elkezdesz vele játszani és utána megcsinálod, megkéred őket, valahogyan legyél benne, mert most innen oldalról ez így nem működik. (hegyi)

A vilagvevo a kozephullamu radioadasok koraba visz vissza bennunket. Kossuth Radio. Budapest 540kHz. Pecs 873kHz. Megall az ido. Gothar Peter filmjet ma mikrohullamon tovabbitott kabelteven nezi a telep. A falakon ures tanyerok, az asztalokon szintugy. Az erkelyek tukorbe neznek, Bela a foldszint kettobol inkabb hattal ul. Mert friss levego azert kell. Fokuszbol szol a nota. Jo ebedhez. A kutya vacsoraja a kutyara bizva, keresi. Az uton senki sem jar orakig. Kerekparok kosarakkal, amikor meg vasarolni jartunk, ugyi Iren, emlekszel. Evek ota elado. Kell a gyereknek az iskolara. "Korben Dallas, vilagjegy". Ismerje meg a vilagot a kanapejarol. Ahogy a XIX. szazadi amerikai polgar a tavoli tajak fenykepeit, ugy isszuk a vilag tavoli es kozelebbi csodait es mindennapjait bemutato kepeket. A kimozdulas vagya vagy lehetosege nelkul fogyasztjuk az elore megfogalmazott velemenyeket kerdes nelkul. Szuk lakasok egyetlen multifunkcionalis szobaval, talan ez a szep uj szo a szobakonyhara, szocializacio az erkelyen at. Gyerekkent pontosan kiskocsival jartuk a falut papir- es vasgyujteskor. Talan meg mindig ilyennel jarjak. Nem csak gyerekek. Leirhatnam, hogy mitol komor, hogy mennyi tortenetet mesel, hogy milyen jo, hogy nem muelesitett, hogy milyen hatasos a szerkezete, hogy technikailag is pontos, mert ez mind nagyon is igaz, de inkabb azt irom, hogy mennyi gondolatot ebreszt, mert ez talan fontosabb. (bobák)

Minimalista és realista kép egyszerre, és színeiben is erős. A fény a csempén olvastam, hogy kérdést vet fel, engem annyira nem zavar, de azt ki lehet ilyenkor próbálni, hogy ha van segítő, akit megkérjünk, akkor az ablakhoz állítjuk, és akkor valamiféle sziluettszerű elmosással a fény útjába kerülve csökkenne ez a hatás, de ez nem mondom, hogy egyszerűen kivitelezhető, és adna egy másik ízt is, ki tudja, jó lenne-e, akár igen, de nem kötelező, hiszen akkor a minimalizmus veszne oda. (hegyi)

Mielőtt kitettem volna, kérdeztem Gábort, hogy ezt biztos, hogy így akarja közölni, ennyire utómunka nélkül? Azt válaszolta, hogy igen, tegyem így ki, és ha gondolom, csináljam meg a javított változatot is. Az elemzés végén ott lesz, az se jó, csak próbáltam ebből kihozni, amit lehet. Ugyanakkor azt azért el kell mondjam, hogy bármennyire jó is a helyszín mondjuk, azt nekünk kell berendezni, olyan szociofotó márpedig nincs, ami úgy jó, ahogy megtalálták, ha mást nem, de a kamera nézőpontját, az objektívet, a fényeket a fotós előtte rendezi, mielőtt kattint, és az nem mentség a pocsék kivitelezésre, hogy ha azzal védekezünk, hogy de hát nem akartuk az alanyokat felismerhetővé tenni. Ha nem akartuk, akkor tegyük el a gépet, ugyanis álságos az, ha az ember azt gondolja, hogy akarok is egy problémával foglalkozni, de jajj a szereplőkkel mi lesz. Semmi. Ha nem akarnak szerepelni, nem készül kép, ha akarnak, akkor viszont úgy kell ábrázolni, hogy az a legjobban visszaadja a helyzetet, márpedig ehhez itt most kell az arc, mert megszemélyesítesz egy problémát, tehát azt nem lehet az alakok negatív foltjával megúszni. A másik, hogy oké, neked kellett a lámpa, mert a bura nélküli vakuló fény az erős üzenet. Rendben, de akkor menj lentebb a géppel, keresd meg azt a pozíciót, ahonnan az alanyaid "felnőnek" a térbe és nem lesz ekkora üres semmi fenn, miközben lenn meg esetleges vágással nyiszabolod a lábat. Összhatásában olyan, még javítva is, hogy elmentél egy rádióriportra, de ha már ott voltál, kattintottál véletlenül egyet. Gábor, a dolog sokkal fontosabb annál, hogy ne legyen benned annyi alázat, hogy jól csináld meg, úgyhogy kérlek, ismételd a képet. Mindegy, hogy ez hol van, menj vissza és csináld meg újra. (hegyi)

Ha nem csal a szemem, ez egy teleobjektívvel távolról készült kép, amit én az emberábrázolás szociografikus megközelítése esetében nem tartok jónak, mert szerintem fontos, hogy valami közünk legyen ahhoz, akit bemutatunk, távolról nincs kapcsolat még akkor sem, ha kivárjuk, amíg a gyanútlan alany belepillant a kamerába és akkorra időzítjük az exponálást. Ha közel mégy, érdeklődő vagy és befogadó, akkor egy hajléktalan is el fog fogadni idővel, ha érzi, hogy nem eszköz, hanem alany, hogy tényleg érdekel a sorsa, akkor meg fog nyílni előtted. Nem véletlen, hogy Capa vagy Bresson hitvallásában nagy szerepe van a távolságnak a fényképész és a modell között, és ennek az a szerepe, hogy te mint fotós a közlés csatornája vagy, tehát a néző általad kerül bele a szituációba. A street photography, vagy utcafotó nem könnyű kenyér még akkor sem, ha általa a szociográfiának is egyfajta reneszánsza van, de ehhez türelem és idő kell, máshogy nem megy. Henri Cartier-Bresson Leica gépén 50-es objektív volt, és én is azt javasolnám, hogy ha utcát mégy fotózni, ilyet használj (ez a filmes méret, DX-ben ez kb 35 mm-es objektívet jelent), ennek van a legtermészetesebben ható atmoszférája, és nem utolsó sorban ahhoz, hogy embert is tudj vele, közel kell menni! Megvan hozzá az érzékenységed, és a gyakorlat a rutint, bátorságot is meg fogja hozni és a te rezonálásod erre szerintem alkalmassá tesz, csak kérlek, menj közel! (hegyi)

Én most azt mondom Ildikó, hogy menjünk vissza a kályhához. Az első három, és az utána következő leckék kellenének, mert azok nem csak bemutatkozások, de alapoznak is a továbbiakra. Nagyon előreszaladtál a leckékben, de itt félbedarabolt emberek vannak, meg fél karok, tehát kompozícióban ez nem egy jól elkészített kép, ugyanakkor én értem, és érzem azt, hogy neked ez miért fontos. Valamit láttál, amit szeretnél nekünk megmutatni. Egy olyan szituációt, ami talán túlmutat azon, hogy az ember turistaként mit lát, vagy mit vesz észre. Itt a valóságot látjuk, azt a valóságot, amit a képeslapok nem mutatnak, ugyanakkor ezt meg kell tudni úgy mutatni, hogy ennek fénytani és a kép elrendezése szempontjából is meg legyen az az összetartó ereje, amitől esztétikailag is megoldottá válik. Nem mentél le az ő szintjükre, nem guggoltál oda hozzájuk fentről lefelé fotózol, ennek mindig olyan üzenet van, ami tulajdonképpen egy szorongató, vagy lenéző, lekezelő helyzet. Ha te érzelmeket akarsz kiváltani, vagy ennél még jobban felülre kell menni, és az ő elesettségükre helyezni a hangsúlyt, vagy oda kell hozzájuk kucorodni, és belekerülni az ő aurájukba. Ez most nem történik meg. (hegyi)