Pihenő idő

Pihenő idő

Logroño, Spanyolország 2014

Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, akárhányszor is nézek erre a képre, hogy ez egy képkocka Michael Jackson videoklipjéből és mindjárt felnéz, azt mondja, hogy huhhúú, és a kalapját kézbe kapva táncolni kezd. Jó, nézzétek el nekem ezt, de tényleg becsípődött ez, és nem egyszeri kósza gondolatként, hanem tartósan. Persze, ha az ember elidőz a képen, a részletek magyarázzák a helyzetet, tehát nincs ezzel baj, jóllehet ez csak az én agylövésem, amit leírtam, bár annyira erős az öltöny, kalap, szép cipő és a kalap mögé bújt figura toposza, hogy talán ez az ok. Persze még egy ok lehet. Az, hogy a mélységélesség megválasztásával állt elő egy színpad hatás a képen, mintha a pad és a figura kiragadva a valóságból külön életet élne. Ha nincs a kuka, és mellette a másik figura, a dolog tökéletes lenne ebben az értelemben. De a kép ezektől függetlenül is jól működik, van hangulata, sztorija, tere és formája is, szóval minden rendben van vele, köszönet érte. (hegyi)

La vida es bella

La vida es bella

Benavente, Spanyolország 2014

Kedvelem ezt a képet a hangulata miatt, amit észrevettél, jók a ritmusok és a szereplők is, mint egy filmforgatás. Az az egy pici problémám van, hogy egy kis fátyol ezen is van, érdemes fekete-fehérre alakítás után amikor már minden megvan, újra ellenőrizni a "level" görbét és ha szükséges, behúzni az alját és tetejét, hogy legyen fekete és legyen fehér is, ízlésnek megfelelően, de ha nagyon hiányzik akár az alja, akár a teteje, akkor vagy fátyolos lesz vagy szürke. (hegyi)

Vasárnapi misére igyekvő ember

Vasárnapi misére igyekvő ember

Fuente de cantos, Spanyolország 2014

Nagyon tetszik a hangulata a képnek, jó, hogy megvártad, amíg valaki arra sétál, enélkül nem lenne érdekes. Ugyanakkor mivel eleve az utca lejtős, talán érdemes lenne a függőlegeseket kiegyenesíteni, mert ha minden dől és borul, akkor zavarba hozod a nézőt. Persze lehet azt is, hogy megbolondítod a képet, de akkor azt már a készítésnél úgy kell komponálni, hogy valami új horizontot, belső kohéziót, azaz egy új rendet állítasz fel és ahhoz képest építed fel a többi képelem helyzetét. (hegyi)

Gondtalan élet

Gondtalan élet

Salamanca, Spanyolország 2014

Az a helyzet Robi, hogy ez egy turistafotó. A cím orientál, de hiába, ha a kép nem mondja azt, amit a cím. A gondtalan élet helyett két idétlen turistát látok, gondolom házaspár, akik megpihentek, hogy isznak egy frissítőt, és szemmel láthatóan zavarja őket a kamera, nem értik, és az exponálás időzítése ezt az értetlenséget rögzítette. Elrepült a gondtalanság, megtört a varázs. Mi a teendő? Vagy olyan nézőpontot keresni, ami nem ennyire frontális, mert ebben van némi támadó jelleg is, ezt erősíti a fentről lefelé fotózás (ej de sokat mondom ezt, de nem akaródzik leguggolni a kamerával), és sajnos azt kell mondjam, hogy ha már észrevettek, akkor ez már nem fog működni, mert ez pont az a szitu, ahol neked nem szabad feltűnőnek lenned, hogy ne befolyásold a történést, mert egy olyan pillanatot akarsz megfotózni, aminek lényege a feszültség hiánya, a relaxálás. Tehát ha előre felkészülsz a kamerával, hogy csak fel kelljen a szemedhez kapni, ha keresel egy pozíciót félprofilból, ha mindehhez lejjebb hozod a nézőpontot, akkor ha elég gyors vagy, megtörténhet, hogy nem lesifotós az ügy, mert nem 50 méterről lövöd, vagyis a néződ is jelen van, de mégsem riasztod el a madárkákat. Nem mondom, hogy egyszerű, de ki mondta, hogy a street photo könnyű? (hegyi)

Reggeli magány

Reggeli magány

El Jara real Spanyolország 2014

Jók a színek, a fényjátékok, tulajdonképpen a férfi arca is karakteres, van jelenléte, de az a problémám, hogy nem tudom felvenni a történet szálát, nem tudom mihez kötni, mert nem tudom, mi történik, hol, miért. Ahhoz, hogy ez egy formai és megvilágítási ügy legyen, túl szoció, túl erős a jelenlét, viszont ahhoz, hogy ez a jelenlét tényleg közöljön valamit, bár megvan a kellő mennyiségű tér, de az azon túl, hogy egy rács mögötti ablak, nem tudom, mit üzen. Szeretetotthon, vagy menza, vagy egy lakás, vagy iroda, nem tudom, és így a férfival se tudok azon túl azonosulni, hogy keresem a sorsát az arcán, na de ahhoz, hogy portré legyen, túl sok a képelem, túl tágas, fényes és játékos. Egyszerűbben, ez így egy ellentmondásos kép, de ezt az ellentmondást, ami nem lenne baj, nem oldja fel semmi. Ilyenkor szokott az jönni, hogy ez egy elkapott pillanat, ami gyakorlatban nem baj és nem érdem, csak egy probléma, amit meg kell oldani, vagy azzal, hogy közelebb megyek (avagy más objektívet választok), vagy hogy úgy komponálok, hogy érthetőbb legyen a helyzet. (hegyi)

Nyári vakáció

Nyári vakáció

Salamanca, Spanyolország 2014

Nagyon olasz, nagyon hatvanas évek, kifejező a hangulata, az benne a legjobb, hogy megőriztél a jelenből is jeleket, nem csak a kis FIAT-ot, egyetlen dolog, amit javíthatónak gondolok, ha megvan a RAW file, hogy ezt a szürke, rossz időt idéző tónust kéne egyenesbe hozni, a hangulattal stimmelően világosabbra, mert így ez most elvesz az egész erejéből. De ez utómunkában megoldható. (hegyi)

Önarckép ismétlés

Önarckép ismétlés

Az a helyzet Robi, hogy nem értem ezt a gyanakvó gesztust. Miért? Az egy dolog, hogy nem vagy kegyes magaddal, az objektív torzítása nem kedvez, de mi az oka annak, hogy bizalmatlan vagy? Vagy máshogy mondva, miért ezt az arcod gondolod érvényesnek? Beszéljünk erről kérlek. (hegyi)

Rossz az, aki rosszra gondol

Rossz az, aki rosszra gondol

Ez a poén, amit itt olvastam a hozzászólásokban, mert láttam, hogy már megfejtés is született, hogy mi az, amire gondolunk, hogy ez egy tökehagyott helyzet, nekem azért elég vékonyka. Maradjunk abban, hogy valószínű a gyaloglástól, meg a napsugárzás, ezeknek vannak olyan hatásai, amik az embernek az ítélőképességét befolyásolják, lehet, hogy téged kicsit megütött a nap, és ezért jött ez a poén. Ami a képet illeti, nekem ez most úgy nagyon sokat nem mond arról, hogy hol vagy, és mit csinálsz. Ha nem láttam volna eddig képeidet, akkor azt mondom, hogy köszöntünk a Látszótéren, kapsz 3 csillagot, aztán haladjunk, és hadd lássam már, hogy mire vagy képes, de hát, én most ezt visszalépésnek érzem, úgyhogy erre most hadd ne adjak semmit. (hegyi)

Harmonikás harmónia

Harmonikás harmónia

Helyszin: Walthamstow Market, London. Europa leghosszabb utcai piaca.

Két gondolatom van, egyrészt engem nem azért tartunk, hogy mindent csak dicsérjek, vagy legalábbis erősítsetek meg abban, hogy ugye nem azért. Mert ha az kell, akkor én mondom, hogy ez nekem egy nagyon szimpatikus kép, és mennyire tetszik, de ezzel nem megyünk sokra, mert biztos, hogy sok más embernek is tetszik, és akkor hurrá. Most akkor Robi mennyivel van ezzel beljebb? Én mondom azt, ami nekem ezzel a problémám. Olyan dolgokat fogok mondani, ami szerencse kérdése, és sajnos valamikor az ember mellé szegődik, valamikor meg nem. De ugye, azt keressük, hogy hol van az út a tökéletesség felé vivő irány, és hol van az a lehetőség, ahol ezt meg tudjuk ragadni, és mi az, ami az útjában áll ennek. Most két ilyen dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy sajnálom, hogy az a hölgy szereplő ennyire kiment a képből, pontosabban nem is azt sajnálom, mert jó helyen van, hanem azt, hogy a képhatár elvágta őt. Abból, ami az előtérben van, én simán el tudnék felejteni egy ujjnyit, miközben jó lenne, ha neki a karja meglenne még. A másik az, hogy a nő az jó, kicsit kicsúszott, de jó, a tangóharmonikás bácsi kiváló, előtte a pénz miatti zsák szintén jó, még a kis sámli is jó, amin ül, meg a járda is jó, meg a téglafal is, meg a mögötte lévő plakát is jó, de az a kerekes kocsi bajos. Ha az ott nem lenne, akkor azt mondom, hogy ez a kép készülhetett volna 1896-ban is. És egyetlen dolog lenne akkor, ami visszahúzna a valóságba, az a plakát lenne, és ez tökéletesen egyensúlyban lenne, és harmóniában, és izgalmas lenne minden. Sajnos az a kocsi a maga idétlenségével, vagy azzal a formával, amivel ott van, gyengít ezen a helyzeten. Kérdés az, hogy mi ilyenkor a teendő. Az egyik ugye az, hogy azt mondjuk, hogy ez van, tehát, hogy sajnos így adta, így jött ki a lépés, ott volt ez a bigyó, gyorsan kellett dolgozni. A másik pedig az, hogy az ember beledob egy fontot, vagy nem tudom, milyen pénznem van ott, és azt mondja, hogy uram, megengedi, hogy arra az időre, míg ezt a fényképet elkészítem, odébb menjen az a kis kocsi. Megengedi, te odébb teszed, lehet, hogy ő nem fogja érteni elsőre, de majd amikor látja a képet, igen, és már meg is oldódott a probléma. Igen ám, mondhatod azt, hogy addigra ez a nő kimegy a képből. Igen, itt több dolognak kell egyszerre szerencsésen megtörténni, de sajnos a fotó ilyen zsonglőrködés. Ezért mondom azt, hogy az utcafotózás látszólag egyszerű kérdés, mert onnantól működnek ezek a dolgok, hogy minden egyes képalkotó elem indokkal van jelen, semmi sem véletlenül. Persze, lehet mondani, hogy azt a nőt nem számoltam bele, véletlenül mászott bele a képbe, de te voltál az, aki azt a döntést meghozta, hogy exponálsz, és hogy benne hagyod. Magyarán, még akkor is az irányítás a te kezedben van, ha a véletlen rásegít. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert akkor, amikor mondjuk egy Salgadot megnézünk, hogy ő hogy dolgozik, vagy hogy mi a végeredmény, de akár mondhatom magyar viszonylatban Gárdi Balázst, az ő helyzetükben, azokban a szituációkban, amiket ők megfigyelnek, nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt kattintanak el egy képet, mert nekik is ötvened, vagy hatvanad, vagy harmincad másodperc. Hanem az a kérdés, hogy előtte mennyit készül, meg hogy hány ilyen utcasarkot hagyott ott, és nem csinált meg. Hogy mikor nem fényképezem le, mert ez nem lett tökéletes. ezt most nem azért mondom, mert ide csak ilyet kell feltölteni, ami kész. Még egyszer mondom, minden tök jó, megkapja a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert tökéletesen jól működik a dolog, csak azért mondtam mindezt el, hogy ha továbblépést keresünk, ha azt az irányt keressük, hogy hogy lehet valami még erősebb, hogy lehet akár kortalan, időtlen, hogy ne mondjam műalkotás, akkor ilyen nüanszokon múlik, hogy minden szép, minden oké. Persze, van olyan iskola, aki azt mondja, hogy mindezzel, amit most elmondtam nem kell törődni, mert ez az egész a maga találtságában is működhet. Igen ám, de ami miatt azt gondolom, hogy te nem ezt az iskolát keresed, az a színezés. Amit én egyébként nem szoktam szeretni, de ennél a képnél abszolút helyén van, mert eltalált a kor, és eltalált a szituáció, erősítik egymást, ritka ellenpélda. Ha pedig archaizálunk, ha pedig belehelyezkedünk a korba, és azt a szituáció is megadja, mert a nő haja, ruhája, a bácsi, a harmonika, a cipő, a kis kitérdelt nadrágja, minden-minden egybe vág, hát akkor igen, akkor ezeket a rezgéseket csökkentik ezek a problémák. Száz szónak is egy a vége, a kép jó, és ez az irány talán az, ami majd gyakorlással és türelemmel megtörténhet, hogy kiteljesedik, és én nagyon remélem, hogy ide hamarosan eljutunk. (hegyi)
értékelés:    

Csend meditáció

Csend meditáció

Az a helyzet, hogy miközben az egésznek van egy nagyon plasztikus érzete, ami ezt a növényzetet illeti, ami nem tudom milyen tarló lehet, de nem is akarom ezt megfejteni, mert nézzétek el nekem, én pesti csávó vagyok, nem vidéki, úgyhogy ezt nem tudom, de ami ebben anyagszerű, az már sok az égen. Ettől az egész olyan, mintha kis körömollóval kivágtad volna a felhőket, és utána újból összeraktad volna. A valóság nem ilyen, és már pedig itt az a baj, hogy ha ennyire elrugaszkodunk a valóságtól, akkor eljutunk oda, ahova Boris Vallejo eljutott, igen ám, csak ott neki megvoltak a hősei. Ott azok a hősök voltak azok, akik miatt a dolgok túl lettek rajzolva, mint egy képregénynél. Ez most egy képregényi helyzetté vált, és ez nem tesz neki jót, mert nem tudom, hogy mit kezdjek akkor vele, hogy hogy a francba meditálunk mi egy képregényben. Vagy mindjárt jön a kengyelfutó gyalogkakukk, és bele bip-bip-pel ebbe az egészbe. Szóval nekem most ez a problémám. Az jó, hogy az az út benne van, egy kicsit határozottabbnak kellene lennie, Isten ments, hogy levágjuk, sőt, én még rátennék egy 10 dekával, de felejtsük el, én legalábbis azt mondom, hogy el kellene egyszer csak oda jutni, hogy kezdjünk valamit az élességgel, mint fogalommal. Az a helyzet, hogy az élesség olyan tünemény, amit amikor megveszi az ember a legújabb gépet, akkor el van ájulva, belehabarodik, és ott is marad, mert hogy minden annyira éles, hogy a legutolsó szőrszál is látszódik egy hangya kislábujján, de ez nem igaz, mert a valóság nem ilyen. A preraffaeliták használták talán utoljára azt, hogy a festményeken is minden egyformán éles, az előtér, a középtér, és a háttér is, miközben a szem, amikor befogad valamit, csak egy élességi pontot képes megragadni a térben, az összes többi, az előtte és a mögötte lévő nem éles. Ennek megfelelően, ha egy fotón rá akarom valamire irányítani a figyelmet, akkor csak azt állítom élesre, mert az összes többinek a homályban, vagy életlenségben tartásával érem el azt, hogy arra az egyetlen területre koncentráljon, vagy adott esetben, ha fordítva komponálok, akkor a lényeget tartom életlenben, és valami lényegtelenre fogok ráfókuszálni. Ezzel járatom folyamatosan a lényegtelen és a lényeges között a szemét annak, aki nézi. Kell tudni, hogy ez egyik eszköze a kompozíciónak, és kell tudni alkalmazni azt, hogy mikor és hol kell annak az élességnek megjelennie a képen. Még egy dolgot hozzátennék ehhez, mégpedig azt, hogy fárasztó. Amikor valami nagyon éles, vagy nagyon túl van élesítve, ráadásul ezt még szoktátok utólag bizergálni a képkezelőben, akkor nekem ez jutott az eszembe, hogy fárasztó vizuálisan. Egyszerűen a szemgolyóm, de még az agyvelőm is kifárad, hogy nincs nyugalom, hogy minden kapargatja a retinámat. Nem tudom ezt máshogy mondani. Értem, oké, de tőlem ez a világ nagyon messze áll. Egyébként azt gondolom, hogy ez így, ebben a formában nekem még egy színpad. Ha meg lenne az az út, és az mutatna valahová, és történhetne ott valami, vagy legalább odaképzelhetnék valamit, akkor talán működhetne, de most ez így nekem csak színpad. (hegyi)
értékelés:

Az egész világ egy nagy tükör

“The world is like a mirror; frown at it, and it frowns at you. Smile and it smiles, too” A vilag olyan mint egy (nagy) tukor` tekints bele haragosan s merges pillantast vet arcodra, mosolygj(!) s vissza mosolyog rad ! ― Herbert Samuels

Egyrészt gratulálok ahhoz, hogy a Hónap képének lett választva ez a fotó, valóban egy elég izgalmas dolog ez a tükröződéssel, ugye felfedezhetjük az alkotót, a gyalogosokat, akik figyelik az ő munkáját, miközben van egy belső tér is ebben a cukrászdában, közben az előtérben pedig egy reggeliző helyzet van. Nagyon jó ez a ritmus. Ami nekem igazán tetszik, az a kép jobb oldalára került figura, a két kézzel, az egészen keleties hatást ad így. Olyan, mint egy Síva szobor. Tényleg jó dolog kalandozni a különböző rétegek között, de azért engem bosszant az, hogy ez ferde. Oké, hogy ott a helyszínen az embert ezt nem biztos, hogy észreveszi. Ahogy látom, ez egy álló fotográfia lehet, már a fényképezőgép tartásából következtetek erre, tehát lehet, hogy érdemes lenne az egész képet megpróbálni egyenesre hozni, és utána egy újbóli vágással ezt a kompozíciót megoldani. Már csak azért is, mert a képhatár fura, tehát az itt most egy dolog, hogy az oszlopok mennyire egyenesek, mert azt akár tömegelhelyezéssel vissza is lehet húzni, de a felső képhatár nagyon kiabál, hogy ott az valamilyen segítségre vár. Hát, ezt tudom így hozzátenni, egyébként a dolog tetszik, de nekem ezzel azért most így van egy kis problémám. (hegyi) értékelés:

Miért a hónap képe:

Először is szeretném megköszönni mindenki munkáját sok jó kép született, de csak egy lehet a hónap képe. Nem vagyok hozzáértője a fényképészetnek, így nem szakmai szemmel néztem. Az érzelmeimre és az ösztöneimre hallgattam, így választottam ki Robert Biri Az egész világ egy nagy tükör című munkáját. A képre nézve sok kibontakozó történetet látok. Eleinte kicsit zavaró a zsúfoltsága, a sok információ, de tovább nézve mielőtt végleg elvesznék észreveszem, hogy van egy üres szék a képen, ami arra ösztönöz, hogy üljek le és legyek a részese. Minden alkotás lényege az, hogy a készítő megosszon egy élményt, közvetítsen valamit. Ebben az esetben pont a szabadság fogott meg, hogy rám bízza, melyik történetben szeretném meglátni önmagam. Játékra hív, és én szívesen játszom újra és újra a kibontakozó lehetőségekkel. Külön tetszik, hogy fekete-fehér, így olyan színeket képzelek mögé, amilyeneket csak akarok. Robert viszonylag új még köztünk, de több képe is hatással volt rám, szeretném minél több arcát látni még a téren. Gratulálok! (Szűcs Nikoletta Clio)

Ébredő hajnal

Ébredő hajnal

Ebredo hajnal Burgos es Hontanas (Spanyolorszag) kozotti utamon.

Ez egy nagyon izgalmas kép. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy ha egy 10 perccel később készül, akkor az egésznek nagyobb tere van, vagy több tömege, vagy olyan húsosabb lesz, vagy olyan szerethetőbb, de aztán rájöttem, hogy valószínű, hogy nem az volt a célod, hogy szerethető legyen. És ezt én el tudom fogadni, mert ebben van drámaiság, van félelem, legyőztük az estét, legyőztük az éjszakai hangokat, végre jön már a reggel, végre visszakerülünk a valóságba, ez mind itt van a képen. Egyetlen megjegyzésem van, miközben meg fogja kapni a kép a 3 csillagot a leckemegoldással együtt, hogy a kép felső részéből egy ujjnyit simán vágnék, le tudnék arról mondani, ha az alsó részéhez hozzátennék, mert nekem onnan meg hiányzik ez az egy ujjnyi sötétség. Tehát, pontosan azt a drámát kellene belőni ezzel, hogy van egy múlt, ugye az éjszaka, és van a jelen, amikor hajnalodik. Van egy félelmes világ, a sötétség, és van a kivilágosodás, maga az, hogy jövünk vissza az életbe. Ennek az arányát kell megtalálni, és ehhez nekem most több fekete kellene az alján. (hegyi)
értékelés:    

Cabo, Fisterra. Spanyolország

Cabo, Fisterra. Spanyolország

Cabo, Fisterra. Spanyolorszag. Europa legnyugatibb pontja. Ez a bronz es rez otvozetbol keszitett bakancs a szimboluma az El Camino vegso allomasanak, Cabo (portugal), Fisterra (spanyol) nevu falunak. Sok-sok eve minden evben vegig gyalogolom a French way-t az az a Francia utat s a Via de La Platat amit magyarul " Ezust ut"-nak nevezunk. A Francia ut Saint jean pied de port-bol indul ami Franciaorszag teruleten helyezkedik el a Spanyol hatartol 20-30 km-re. Ez az ut Santiago de Compostellaban vegzodik mint minden El Camino-s ut. Az Ezust ut pedig Sevillabol indul s szinten Santiago de Compostella-ba vegzodik. Ennek a ket utnak a vegig gyaloglasa ketto es fel honapig tart szamomra.

S egy rovid leiras az El Caminorol:

Jakab-legenda 813-ban akkor éledt újra, amikor egy Pelagius nevű remete látomása szerint valami „ragyogó fény” vagy egy csillag beragyogta a mező egyik elhagyatott pontját, ahol Szt. Jakab és két követőjének méltatlanul elhanyagolt nyugvóhelyére bukkantak. A csillag Szt. Jakab csillaga, és a szavakból: Szt Jakab=Sant Iago, mező=compos, csillag=stela adódik a hely neve: Santiago de Compostela. Padron püspöke, Theodomirus élt az alkalommal, és „tanúsította” az apostol sírjának felfedezését, így Szt. Jakab legendája tökéletes időzítéssel kelt életre ahhoz, hogy élen járjon Spanyolország kereszténységhez való visszahódításában. Szt. Jakab a csaták valamennyi döntő pillanatában megjelent és megfordította az ütközet kimenetelét. Ezért ábrázolják Jakabot, mint a mór-ölőt, azaz Santiago Matamoros-ként.
Az első, zarándokokhoz köthető írásos emlék 950-ből származik, majd 1072-ben eltörölték azt a vámot, amikor a zarándoknak akkor kellett fizetniük, amikor Galíciába beléptek. A Camino legjelentősebb támogatója II. Calixtus pápa volt, aki bevezette a compostelai Szent Év kiváltságát (minden év, amikor Szt. Jakab ünnepe, július 25-e vasárnapra esik, vagy az évszám két nullára végződik). Ebből az időből származik a francia Aymeric Picaud pap öt kötetes könyve, melyet zarándokútjáról írt, s ma Codex Calixtinus néven ismerjük, mert a művét a pápának ajánlotta. Több lovagrend is alakult a zarándokok szolgálatára: elősegítették az útvonalra eső nagyobb települések/városok fejlődését, de a kisebbekben is zarándokszállásokat (hospital) létesítettek, s jelentős volt a munkájuk az út kiépítésében, a hidak felépítésében is.
Az utolsó két évszázad elvilágiasodása Spanyolországot sem kímélte meg, mára a vallását gyakorló spanyolok csak a társadalom 20 százalékát alkotják. Ezzel ellentétben a Camino zarándokainak száma igen magasra szökött, az utóbbi tíz évben a tízszeresére nőtt.

(forrás)

Még mielőtt nagyon mélyen belemennék, azt mondom, hogy ez egy képsornak lehet majd maximum, jobb híján egy átvezető képe, önmagában nekem ez kevés. Nagyon remélem, hogy kapni fogok tőled sorozatokat akkor, amikor aktívan nekiállsz az utadnak. Most én azt gondolom erről az egészről, hogy egyrészt ez a dőlő horizont nekem még akkor sem nagyon érthető, ha a cipő az, ami most ezt visszahúzza. Az a helyzet, hogy ezt a cipőt valaki megalkotta, mint szobor, és ennek van egy jelentése, egy valós és egy átvitt üzenete, nyilvánvaló, hogy érzelmileg is sokan kötődnek hozzá, kultikus hellyé vált tőle ez a pont, és ehhez ez egy nagyon jó helyzet. Tegyük hozzá azt, hogy ezekben van egy pici... majdnem azt mondtam, hogy giccs, de nem igazán jó kifejezés, és most nem is találok ennél jobb szót, ezért inkább körülírom. Arra gondolok, hogy ezeket az élményeket az ember persze belül viszi el, meg belül éli meg, és én olyan kedvesen, elnézően tudok mosolyogni ezeken a főképp a turistáknak szóló üzeneteken, hogy az ember végigcsinál egy ilyen utat, megéli, amit keres, amiért megy, mire odaér ehhez, már árkon bokron túl van, nincs szüksége az ilyen fajta manifesztációra. Vagy nem így. Ha meg nem csináltam végig az utat, akkor meg ez a cipő sem fog nekem túl sokat mondani, maximum közhelyet. Ezt gondolom magáról erről az egészről. Ez nem jelenti azt, hogy nem megfotózható, de ahhoz, hogy ez megfotózható legyen, ahhoz ez így önmagában kevés. Az, hogy ott van ez a műtárgy, és azt lefotózzuk egy nagyon kemény fényben, ami a tengernek is köszönhető, hát, én azt gondolom, hogy kevés a boldogsághoz. Ezt szituációba kell helyezni, másképp nem érdekes. Ezt minden turista lefotózza, és ez most annál nem sikerült jobbra. Keresd azt, amitől a tiéd lesz a kép. Keresd azt, amitől ez a te megoldásoddá válik. (hegyi)

Monochrome világ

Monochrome világ

A lelassulo hetvege pillanata. Mikor a postas is megenged maganak egy pillantnyi "ejtozest". A pillanat mikor erzed, erezzuk a valtas pillanatat a (kinek tobbe, kinek kevesbe) stresszes het elmulasat. A szempillantas idonyi alatt atcsuszasat a kotetlenseg, felszabadulltsag erzesevel jaro hetvegebe.

Az van, hogy ez egy nagyon jó megfigyelés. Tulajdonképpen szerethető is a kép, bár mindent megtettél annak érdekében, hogy legyen egy elidegenítő hatása ennek a furcsa kontrasztos szituációnak, amit itt alkalmazol. Én elfogadom, ha neked ez a fajta világ tetszik, akkor használd, de nekem egy kicsit sok. Szerethetőbb lenne, ha lenne benne egy kis puhaság. Most pont azt a középtónust vetted ki, és ettől lett egy ilyen meszes jellege az egésznek. Az érdekes az, hogy amióta nézem ezt a képet, vagy alul takargatom a kezemmel, hogy mi lenne, ha nem lenne előterünk, vagy megpróbálom elképzelni, hogy milyen lenne, ha ez fekvő lenne, vagy mi lenne, ha még kapnék belőle ott, ahol a gyalogosok jönnek, tehát, hogy biztos innen jó-e ez lefotózni. Miközben nagyon szeretem, hogy a háttérben tükröződsz, jó ez az ember is, aki a főszereplőd lett, jól mesél. Lehet, hogy az a bajom, hogy oldalirányban kevés. Én elfogadom azt, hogy ez így készült, látom a kezedről, hogy álló felvétel, és hát, akkor ennyi van, de talán jót tett volna neki, ha érdekes módon főképp jobb oldalon többet kapnánk, és akkor bár dekomponáltabbak lennénk, de a tömegelhelyezés valahogy masszívabb lenne nekem. Mindennek ellenére, amit elmondtam, én ezt egy érdekes és izgalmas ügynek tartom, és én megadom rá a 3 csillagot. A leckemegoldásra egy kicsit még várok. (hegyi)
értékelés: