Harmonikás harmónia

Harmonikás harmónia

Helyszin: Walthamstow Market, London. Europa leghosszabb utcai piaca.

Két gondolatom van, egyrészt engem nem azért tartunk, hogy mindent csak dicsérjek, vagy legalábbis erősítsetek meg abban, hogy ugye nem azért. Mert ha az kell, akkor én mondom, hogy ez nekem egy nagyon szimpatikus kép, és mennyire tetszik, de ezzel nem megyünk sokra, mert biztos, hogy sok más embernek is tetszik, és akkor hurrá. Most akkor Robi mennyivel van ezzel beljebb? Én mondom azt, ami nekem ezzel a problémám. Olyan dolgokat fogok mondani, ami szerencse kérdése, és sajnos valamikor az ember mellé szegődik, valamikor meg nem. De ugye, azt keressük, hogy hol van az út a tökéletesség felé vivő irány, és hol van az a lehetőség, ahol ezt meg tudjuk ragadni, és mi az, ami az útjában áll ennek. Most két ilyen dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy sajnálom, hogy az a hölgy szereplő ennyire kiment a képből, pontosabban nem is azt sajnálom, mert jó helyen van, hanem azt, hogy a képhatár elvágta őt. Abból, ami az előtérben van, én simán el tudnék felejteni egy ujjnyit, miközben jó lenne, ha neki a karja meglenne még. A másik az, hogy a nő az jó, kicsit kicsúszott, de jó, a tangóharmonikás bácsi kiváló, előtte a pénz miatti zsák szintén jó, még a kis sámli is jó, amin ül, meg a járda is jó, meg a téglafal is, meg a mögötte lévő plakát is jó, de az a kerekes kocsi bajos. Ha az ott nem lenne, akkor azt mondom, hogy ez a kép készülhetett volna 1896-ban is. És egyetlen dolog lenne akkor, ami visszahúzna a valóságba, az a plakát lenne, és ez tökéletesen egyensúlyban lenne, és harmóniában, és izgalmas lenne minden. Sajnos az a kocsi a maga idétlenségével, vagy azzal a formával, amivel ott van, gyengít ezen a helyzeten. Kérdés az, hogy mi ilyenkor a teendő. Az egyik ugye az, hogy azt mondjuk, hogy ez van, tehát, hogy sajnos így adta, így jött ki a lépés, ott volt ez a bigyó, gyorsan kellett dolgozni. A másik pedig az, hogy az ember beledob egy fontot, vagy nem tudom, milyen pénznem van ott, és azt mondja, hogy uram, megengedi, hogy arra az időre, míg ezt a fényképet elkészítem, odébb menjen az a kis kocsi. Megengedi, te odébb teszed, lehet, hogy ő nem fogja érteni elsőre, de majd amikor látja a képet, igen, és már meg is oldódott a probléma. Igen ám, mondhatod azt, hogy addigra ez a nő kimegy a képből. Igen, itt több dolognak kell egyszerre szerencsésen megtörténni, de sajnos a fotó ilyen zsonglőrködés. Ezért mondom azt, hogy az utcafotózás látszólag egyszerű kérdés, mert onnantól működnek ezek a dolgok, hogy minden egyes képalkotó elem indokkal van jelen, semmi sem véletlenül. Persze, lehet mondani, hogy azt a nőt nem számoltam bele, véletlenül mászott bele a képbe, de te voltál az, aki azt a döntést meghozta, hogy exponálsz, és hogy benne hagyod. Magyarán, még akkor is az irányítás a te kezedben van, ha a véletlen rásegít. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert akkor, amikor mondjuk egy Salgadot megnézünk, hogy ő hogy dolgozik, vagy hogy mi a végeredmény, de akár mondhatom magyar viszonylatban Gárdi Balázst, az ő helyzetükben, azokban a szituációkban, amiket ők megfigyelnek, nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt kattintanak el egy képet, mert nekik is ötvened, vagy hatvanad, vagy harmincad másodperc. Hanem az a kérdés, hogy előtte mennyit készül, meg hogy hány ilyen utcasarkot hagyott ott, és nem csinált meg. Hogy mikor nem fényképezem le, mert ez nem lett tökéletes. ezt most nem azért mondom, mert ide csak ilyet kell feltölteni, ami kész. Még egyszer mondom, minden tök jó, megkapja a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert tökéletesen jól működik a dolog, csak azért mondtam mindezt el, hogy ha továbblépést keresünk, ha azt az irányt keressük, hogy hogy lehet valami még erősebb, hogy lehet akár kortalan, időtlen, hogy ne mondjam műalkotás, akkor ilyen nüanszokon múlik, hogy minden szép, minden oké. Persze, van olyan iskola, aki azt mondja, hogy mindezzel, amit most elmondtam nem kell törődni, mert ez az egész a maga találtságában is működhet. Igen ám, de ami miatt azt gondolom, hogy te nem ezt az iskolát keresed, az a színezés. Amit én egyébként nem szoktam szeretni, de ennél a képnél abszolút helyén van, mert eltalált a kor, és eltalált a szituáció, erősítik egymást, ritka ellenpélda. Ha pedig archaizálunk, ha pedig belehelyezkedünk a korba, és azt a szituáció is megadja, mert a nő haja, ruhája, a bácsi, a harmonika, a cipő, a kis kitérdelt nadrágja, minden-minden egybe vág, hát akkor igen, akkor ezeket a rezgéseket csökkentik ezek a problémák. Száz szónak is egy a vége, a kép jó, és ez az irány talán az, ami majd gyakorlással és türelemmel megtörténhet, hogy kiteljesedik, és én nagyon remélem, hogy ide hamarosan eljutunk. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

26
Értékelem!

Szia Zsolt,

Koszonet az ertekelesbe fektetett munkadert. S orulok, hogy ujra tanulhattam valamit. Az altalad mondott dolgokat megszivlelem s figyelmbe tartom a kovetkezo munkaim soran. Nem tudom elegszer hangsulyozni, hogy milyen jo dolog a Latszoter. Nagyon keves hely van a neten ami ennyi jot adhat egy fotosnak.

Udv.:
Robert

25
Értékelem!

Kedves Gabriella,

megtiszteltetve erzem magam :). Orulok, hogy ezt a kepet valasztottad!
Szeretettel:
Robert

26
Értékelem!

Kedves Róbert,
a Kultúrsokk rádióműsor szerkesztősége ezt a fotót választotta a Cool-túra című adás ajánlóképének. Köszönjük szépen!
Bartos Ágnes és Iványi Gabriella

23
Értékelem!

Szia Istvan ,

orulok, hogy megkaptad mind azt az uzentet amit a kep hordoz. Koszonet a hozzaszolasert!

Udv.: Robert Biri

21
Értékelem!

A színárnyalatnak van egy archaizáló hatása, a régi fotókat juttatja eszembe, igazából egy-két technikai momentum kivételével lehetne kortalan is, vagyis inkább a másik irányból közelítve: a szereplőid és a pillanat időtlenek. És az történik még velem, hogy a nő lépte, és haja ragad el, igazán ő van ebben a kortalan korban.

Új hozzászólás