A pécsi vasútállomáson elkapott pillanat. A kép magáért beszél.
Valamit sajnos az ilyen esetekben nem tudok még megérteni. Ha belefutok egy ilyen helyzetbe az utcán, a magam részéről örülök, hogy meglátom benne a lehetőséget, és hogy le tudom fotózni, relatíve jól. Ha odamennék a két bácsihoz, én úgy vagyok vele, hogy megtörném ezt az egészet, az egyik beint, hogy mi a fenét fotózok én itt, meg amúgy is, és elvész a helyzet. Nemhogy még keressek egy járókelőt helyzetbe hozni? Szóval amit kérdezni akarok, ez így létezhet? Vagy az emberek tényleg nyitottak erre, csak ehhez is bátorságot kell növeszteni?
Az átlós komponálást azért választottam ,mert a pad, valamint a fal (szerintem) vezeti a szemet, szépen a világosban lévő, napozó, jobban szituált ember felé.
Ez így létezik Roland, igen, vagy viszel magaddal havert modellnek, de nyilván ez csak akkor igaz, ha a szereplők vevők erre. Ha nem, elveszett a kép. Bánja kánya, ha egy közepesen megoldható dolog elveszik, ha nem sikerül, de legalább megpróbáltad. Ha nem próbálod irányítani a képed, akkor meg se próbálod, azaz a gyeplő a véletlenek lovai között.