Ha nem csal a szemem, ez egy teleobjektívvel távolról készült kép, amit én az emberábrázolás szociografikus megközelítése esetében nem tartok jónak, mert szerintem fontos, hogy valami közünk legyen ahhoz, akit bemutatunk, távolról nincs kapcsolat még akkor sem, ha kivárjuk, amíg a gyanútlan alany belepillant a kamerába és akkorra időzítjük az exponálást. Ha közel mégy, érdeklődő vagy és befogadó, akkor egy hajléktalan is el fog fogadni idővel, ha érzi, hogy nem eszköz, hanem alany, hogy tényleg érdekel a sorsa, akkor meg fog nyílni előtted. Nem véletlen, hogy Capa vagy Bresson hitvallásában nagy szerepe van a távolságnak a fényképész és a modell között, és ennek az a szerepe, hogy te mint fotós a közlés csatornája vagy, tehát a néző általad kerül bele a szituációba. A street photography, vagy utcafotó nem könnyű kenyér még akkor sem, ha általa a szociográfiának is egyfajta reneszánsza van, de ehhez türelem és idő kell, máshogy nem megy. Henri Cartier-Bresson Leica gépén 50-es objektív volt, és én is azt javasolnám, hogy ha utcát mégy fotózni, ilyet használj (ez a filmes méret, DX-ben ez kb 35 mm-es objektívet jelent), ennek van a legtermészetesebben ható atmoszférája, és nem utolsó sorban ahhoz, hogy embert is tudj vele, közel kell menni! Megvan hozzá az érzékenységed, és a gyakorlat a rutint, bátorságot is meg fogja hozni és a te rezonálásod erre szerintem alkalmassá tesz, csak kérlek, menj közel! (hegyi)