Január Tolnában

Kirándultunk Szekszárdra. A hazafelé vezető úton akadt meg a szemem a következő dombon. Fantasztikus látvány volt. Ha ezt nem, akkor semmit, gondoltam, miközben már szedegettem elő a kis Olympust. Hát, így készült.

Annak kifejezetten örülök, hogy használod a kijelölés-módosítás lehetőségét, azaz a szelektív módosítást, amit régen maszkolásnak hívtunk (és ami nem azonos a maszkolás photoshopos értelmezésével), még akkor is, ha nem voltál elég precíz, és főleg a házaknál ez lebukik. Erre később figyelj, hogy ne legyen szellemkép hatás a körvonalaknál. Amit érdemes lett volna ugyanígy módosítani, az az előtérben a nagyon világító kalászos rész, az az aranysárga túl erős és ettől elviszi a figyelmet. Ha én csinálom, az égből kevesebb is elég lett volna nekem, hogy az arányok és egyensúlyok jobban működjenek. De amit láttál, az alapvetően egy jó kompozíció és működik, mint tájkép, főleg ha a kis bakikat kijavítod. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést !

Természetesen használd fel bátran. Megtisztelsz vele. Én köszönöm !

Súlyos hírek című Véleményesünkhöz, melynek ma este nyolc órai premierjére ezennel tisztelettel meg is invitállak, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Szeretem ezt a világot, melyet itt megosztottál velünk. A színek is összhangban, a kék erősebb picit, de Te jártál ott, majd kiegészítesz Laci, köszi!

Új hozzászólás