Maja ismét

A minap feltett portré sajnos úgy került fel, ahogy nem lett volna szabad. Most pótlásként felrakom azt, amit akkor kellett volna unokámról, Majáról. Elnézést kérek a figyelmetlenségért, igyekszem elkerülni az ilyen malőrt a későbbiekben. Ahogy a pedellus mondta: eleinte nyilván bénázás lesz.... Hát van, volt. Kérem, hogy alapos elemzést adjatok a képről, mert szeretnék tanulni, különösen, arról, hogy hogyan kell elemezni, bírálni egy képet. Köszönöm!

Alapvetően szerethető az alanyod és az is, ahogy ábrázolod. Érződik, hogy még nem nyitott teljesen arra, hogy fotózva legyen. Vannak erre trükkök, hogy érheted el, hogy felszabadultabb legyen, de ez lehet egy jó első lépés. Beszéltetni, meséljen, és közben dolgozni a géppel. Ami fontos: ha le akarod a háttérről választani őt, márpedig néha nem árt, akkor ahhoz, hogy ez működjön úgy, hogy ne kelljen túl kis mélységélességet választani, azaz túl kinyitni a blendét, távolabb kell őt vinni a háttértől. Picit jobban szembefordítani a kamerával, hogy ne kifelé nézzen, ne kifelé szóljon a gesztus, a mosoly. A kezeivel játszhat a hajával, szép lehet ez, haj is van hozzá. Az kifejezetten jó, hogy nem valami reklámpóló van, hanem egyszínű, sötét, ez segít az arcra fókuszálni a figyelmet. Szóval várom a folytatást. Itt jegyzem meg Laci, hogy legalább ezt a szintet várom el az önportréd esetében is, úgy technikailag, mint gondolatiságában. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

1
Értékelem!

Kedves Márti ! Köszönöm. Egyetértünk abban, hogy mindkettő szép, ha nem a manipulált, technikailag elbaltázott verzió került volna fel. Na, mindegy.Nem gondolom, hogy ha használod a szíved, az olyan nagy baj lenne. Egy kép elemzésben, meg kell, hogy jelenjen a néző szubjektív ítélete is. Ez persze ugyanígy van egy film, egy vers, regény, bármilyen művészeti "termék" esetében. Szavaidból az derül ki nekem, hogy érzékeny vagy, ezért meg is nézem a feltett munkáidat. Köszönöm mégegyszer. Üdv.

1
Értékelem!

Kedves László!
Mind a két kép tetszik. Nekem az elbénázott jobban. Ott Maja nekem nagyobb hangsúlyt kap. Sajnos vagy nem én szívvel tudom elemezni. Mind a két képen jól érezhető a szeretet. Gyakran azt érzem inkább lennék szép mint okos smile de ez magánvélemény. Gyerekkoromra emlékezteta felvétel. Volt néhány ilyen épített fal a környéken ahol sok időt töltöttem. A szívem azt mondja szépséges. Üdvözlettel a Narancsos

1
Értékelem!

Kedves Ági ! Köszönöm szépen ! Az előzőt elcsesztem, azzal, hogy felraktam. A haj kiemelése teljesen szándékos volt, én kértem, hogy forduljon még el egy kicsit. Van olyan, ahol teljesen szembenéz de ez nekem jobban tetszett. Ha hasonlít rám, az jó, bárcsak olyan okos lennék én is, mint ő. Köszönöm a bírálatot !

1
Értékelem!

Üdv Laci, köztünk a Téren. Ha már ilyen szépen kérted, én mondok pár szót: ez nekem jobban tetszik Majáról, mint az előző, szerintem a háttér is jó, és jó, hogy mosolyog. Talán ha picit felénk fordulna, jobb lenne még. Nem egészen szemből, hanem mint az előző képen, mert így itt a haj nagyon hangsúlyos lett, bár megvan ennek a játékossága is a kézzel. (Amúgy Maja szerintem nagyon hasonlít hozzád).

Új hozzászólás