18. Portré, emberábrázolás

Kedves Andrea, ez egy jó ötlet, tetszik a megoldása is, néhány technikai megjegyzéssel. Az egyik, hogy nekem ez nem álló, legalábbis nem ennyire. A vállnál vágható lenne szerintem. A másik, hogy talán ha mozgat a modell oldalra még a tükörből, akkor elválik egymástól a két forma, és az önmagában álló tükördarab erősebb hatást adna. A harmadik és talán legfontosabb az az élesség, pontosabban a mélységélesség kérdése. Mivel a modell háttal van nekünk, ez eleve átviszi a tekintetet a tükörre, nincs miért leválasztani a két dolgot egymásról, sőt, épp az lehetne izgalmas, ha az eredeti és a tükörkép nagyobb mélységélesség használatával térben egy síkra lenne hozva, mert akkor a tekintet ide-oda mozogna a két formán. Jó munka, tetszik, várom a folytatást. És jó lenne az első leckére is kapni tőled képet, az önportréra, mert az a bemutatkozás is, és izgalmas terep ráadásul. (hegyi)
értékelés:

Macika, mondd, miért hagytál fenn ekkora teret? A nő is lecsúszik így. A kép tetejének szinte a feje tetejénél kéne lennie, és adni az épületből, a városból, szóval most oldalra és felfelé is ellőttél mellette. (hegyi)

Répa, figyi, mondom a pozitívumokat előbb, de a lényeg az lenne, hogy gyere le a közösségi oldalakról a képmutogatásban és feküdj bele erősebben ebbe az egészbe, mert jól látsz, de a kivitelezés nagyon esetleges, és a megosztókon szerzett lájkok elhitetik veled, hogy már nincs mit javítani, szuper vagy, de szerencsére van még mit dolgoznod. Szóval, az jó, hogy a modelled kedves és odaadó. Az is jó, hogy a fények segítettek, és az is, hogy a háttér nem erős, nem szól sokat bele az egészbe. Ennyi a jó. Ami bajos, hogy nincs semmi átgondolva. Miárt van a feje felett ennyi hely, miért úgy és ott vágtad, ahol, miért szorítottad be őt az állóba így, miért nem mentél lejjebb a kamerával, miért nem néz legalább felénk, miért a cipőjét nézi, szóval maga a gesztus spontán akart lenni, gondolom lőttél egyet, ahogy jött feléd, de azt, hogy spontán legyen valami, tervezni kell. Ha nem teszed, akkor esetleges lesz, civil marad, mint egy emlékkép. Márpedig a portrénál ez nincs benne a pakliban. Menj le a géppel, hogy ne legyen ennyi fölötte, akár menj le térdig. Hagyj teret oldalirányban, hogy ha kimozogja, akkor se vágjon a képhatár, és legfőképp beszélj hozzá, vond magadhoz a figyelmét, hiszen rajtad keresztül velünk kell kommunikálnia. Ismétlést kérek. (hegyi)

Szerethető kép ez, kedves. Csináltam egy verziót, egyrészt kimozgattam középről, mert a bal oldal most sok, másrészt a lehetőségekhez képest a tónust próbáltam a szürkéből kimozgatni, persze ez így utólag nem adja azt, amit az eredeti képpel lehetne. És egy kis élesség az talán nem ártana, nem sok, meg nem kell utólag sharpen, isten ments, szóval ha ez mobillal készült, akkor oké, ha fényképezővel, akkor nem árt, ha megvárod, míg éleset állít. Hát, és még valami, amit csak azért merek leírni, mivel jómagam is küzdök a kilókkal, és fontos beszélni róla. Ha picit fentebbről fotózol és így a modelled követ téged a fejével, akkor a nyak kevésbé lesz kritikus. Az is egy trükk a toka eltüntetéséhez, hogy mondjuk rákönyökölteted egy szék karfájára, és onnan néz előre, így kénytelen húzni a nyakát és az segít ebben. (hegyi)
értékelés:

Ez zavaros, nincs meg, a portréhoz koncentráltság kell a részedről, az alany részéről meg az, hogy partner legyen, ez melós. Elkapott kép, az úgy kevéssé szokott sikerülni, vagyis ahhoz, hogy így is menjen a dolog, kellenek azok az évek, ami alatt a rutin megvan, hogy mikor exponálok és mikor nem. (hegyi)