18. Portré, emberábrázolás

Zsuzsika

Zsuzsi lányom merengő tekintete.

Jó lenne a tekintet, a háttér is jó, a kettő együtt is jó, van benne valami hippi hangulat, de túl közel vagyunk. Így a váll, a térd darabja inkább zavaró forma, holott lehetne szerepe, de akkor távolabbról kéne fotózni őt. (hegyi)
értékelés:

Itt vagyok!

Egy megszűnt üzemegység pincéjében készült a felvétel. A portré alanyát adó hölgy egy barátom ismerőse volt. Világítás vakuval.
A technikai adatok: ISO 100, 1/125 és F 5,6. A vaku TTL ben működött 35 mm zoommal.

Máté, itt is mondom, az emberfotózás még korai neked, előbb magad legyél az alanyod, aztán tárgyak, hogy a perspektíva, komponálás menjen, és csak ha már ezekkel tisztában vagy és biztosan használod, akkor keress modelleket. Ha már bele akartad a teljes ajtót komponálni és odaállítottad a modellt, akkor menj lejjebb. Most annyira fent vagy, hogy a perspektíva is így torzul, fentről. Nem instruáltad, vagy rosszul a modelled. A póz befagyott, kihívó akar lenni, de nem működik. A has, a ruha, ezek olyan eszközök, amiket nem használunk, mert annyira közhelyes. Szóval Máté, kezdjük az elején, és legyen türelmes, hogy nem akarsz rohanni előre. (hegyi)

Nagyvárosi lány

Nikon d 3300 f5.3 1/320 iso 100
A kép Budapesten a Szabadság téren készült. A múltszázad eleji díszes villanyoszlop és a természet zöldjéből előbukkanó épület, alatta a teraszos kávézóval egyből komponálásra késztetett. Pest a legjobb hely portrézásra véleményem szerint, viszont korán sem könnyű. Annyi minden van hogy valami, vagy valaki mindig belelóg, szóval folyamatosan koncentrálni kell vagy utó munkálni. Próbáltam ezekhez mérten viszonylag jó kompozíciót találni. A lány lábfeje nincs a képen, de ezt direkt van így. Szerettem volna egy kis sejtelmességet belevinni ami a női természetet hangsúlyozza ki.

Ami rögtön szembeötlik, a színvilág. Nekem nagyon furcsa érzetem támad ettől a kékes-zöldes beütéstől, amit ez hordoz, mint fekete-fehér kép. Olyan, mintha valamit el akarnál nekem adni, és ez egy csomagolás lenne, mert nem vagy biztos abban, hogy önmagában a kép működik. Ennél jobban kell magadban bízz. Ami még fontos: talán ez a kép fekvőben izgalmasabb lenne, ugyanis ahhoz, hogy ez valóban egy nagyvárosi lány érzetet keltsen, ahhoz nekem több kellene a környezetből. Nem állóban fotóznám ezt, hanem fekvőben, és akkor az ő megjelenése ebben a térben jobban értelmezhető lenne. Ez most olyan nekem, mintha ez egy elrontott portré, csak közben a modellt hirtelen a nagymamája felhívta, hogy vigyen haza a piacról fél kiló krumplit. (hegyi)
értékelés:

Flegam

(Pedellus után szapadon :P)

Ugyanazt a fiatalembert látjuk, mint az előző képen, cigarettázik egy padon, és nagyon határozott a jelenléte. Ebben a helyzetben vacillálok azon, hogy mit mondjak a képre, mert alapvetően, mint kompozíció, rendben van, és az is, hogy hogyan ábrázolod őt. Minden oké, megvannak a kezei, a cigaretta is jó, hogy a világos háttér elé kerül, minden porcikája rendben van annak, ahogy őt mutatod. És mégis van benne valami, ami miatt nem tudok közel kerülni ehhez. Valószínű arról van szó, hogy nekem ez egy póznak tűnik. Hogy ő valójában milyen, nem tudom meg, mert vagy egy beállított helyzet, ez a fajta keménykedés a részéről, és akkor jó lenne ebből ironikusan egy kicsit kikacsintani, hogy oldjuk ezt az egészet, és ha nem is humorossá, de mindenképpen közelebbivé, szerethetőbbé tegyük őt, vagy pedig menjünk bele keményebben ebbe a szituációba, és még több manifesztummal ábrázoljuk azt, hogy itt egy valóban kemény csávóról van szó. Akkor legyen sáros, szakadt, agresszív, akkor ebből több kell. Ami még egy fontos dolog, hogy a szemüveg mind a két képen ott van. Ha ez napszemüveg reklám, akkor oké, ha portré, akkor viszont nem oké. Miért nem tudunk egymás szemébe nézni? Miért nem vagyunk egymáshoz őszinték? Ez is a póz érzetét erősíti bennem, és az nekem a portré műfajában inkább komikus, mint valódi. (hegyi)
értékelés:

Nincs cím

Egy fiatalembert látunk, eléggé komor szerepet játszik ő, gondolom ő a helyi rosszfiú, őt ábrázolod itt fekete-fehérben. Minden manifesztuma megvan ennek a fajta kemény csávós megjelenésnek: a hatos-pakk has, a Ray-Ban szemüveg, a tetkók, a rövidgatya, a kézben hordott felső, a haj, a borosta. Egyetlen dolog problematikus számomra: a titokzokni a cipővel. Ez szerintem ebből az outfitből kilóg, de most nem divattanácsot kell adjak, hanem a fényképpel kell foglalkozzak. Jó ez a kép, fent nekem sok, ettől ő kevésbé lesz hangsúlyos. Én nem vártam volna meg, amíg ő ezeken a lépcsőfokok lejöjjön, egy lépcsőfokkal feljebb hagytam volna őt, akkor jobban érződne a különbség a természet és a természetben megjelenő ember között. Most olyan, mintha már eltávolodna ettől a szituációtól. De mondjuk azt sem igazán értem, miért álló ez a kép, fekvőben a környezet is értelmezhetőbb, a mozgás is. Ettől függetlenül megadom rá a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Motoros

Az egy kérdés nekem, hogy milyen technikával csinálod ezeket a képeket. Ha ez még mindig ipad, vagy mobil, akkor oké, valahogy nekem ez most sötétebb egy picivel a kelleténél. Hogy Lilla mennyire fogad szót instruálásnál, nem tudom, de talán jobb lett volna, ha valahova odateker, ahol fény is van. A fák között látom, hogy vannak olyan részek, ahol a lombokon keresztül szűrődik át a nap, tehát ott rajta is lenne fény. Ez nem lenne rossz, mert így most ez szomorú hatású lett. Szóval ez egyébként egy jó helyzet lenne, a fénytani problémák miatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Portré - lányomról

Az egy kérdés, hogy a lányodnak mennyire volt kényelmes ez a póz, mert kicsit kényszeredettnek érzem ezt most. A másik, hogy annyira ki van számolva most a képkeret, hogy minden beleférjen, a lábujjai is, hogy szétfeszíti a képkeretet a modell. Kevés így a környezet. Ha ennyire átmegyünk személyesbe, akkor lehet, hogy érdemesebb lenne vágni a testből. Ott az ajtó már nem fontos, az elviszi a figyelmet, mert egy sötét flekk, és konkurál a hölgy hajával. Takard le a kezeddel, látod, hogy már jobb hangulatú, koncentráltabb kompozíciót kapsz. Szerintem ez akár egy négyzetesre komponált kép is lehetne, mert ami ennek a képnek az erénye, a lányod haja, az nagyon szépen formálódik. Az kérdés, hogy mit csinál a kezeivel. Nagyjából látszik, hogy az egyiken támaszkodik, de a másikkal is valami történik, mintha valamit keresne a fűben. Ilyenkor érdemes instruálni: tedd a kezed a válladra, túrj bele a hajadba, tehát valami mozgást létrehozni, hogy ne úgy tűnjön, mintha ez egy befejezetlen pillanat lenne. (hegyi)
értékelés:

Boldikusz

Nem könnyű feladat a gyerekfotózás, mert a gyerek izeg-mozog, egy sajátos külön világban él, és az ő tempója nagyon ritkán találkozik a miénkkel, nehéz elkapni a pillanatot. Ez egy jól megfogalmazott képi üzenet. A helyzet tetszik, de hogy ő most fekvőtámaszt csinál, és úgy lett lefotózva, vagy áll apa előtt, ezt nem lehet tudni. Ami kicsit furcsa, az a kar csonkolása, nyilván ebből a nézőpontból nehéz mást kihozni, és a gyerekek instruálhatósága is kérdéses, de érdemes megpróbálni, hogy az ember ilyenkor azt mondja, hogy tedd följebb a kezed, integess, és akkor benne van a kis tenyere is. Vagy mondd azt, hogy tegye maga mellé a kezét, és akkor ő valamennyi ideig odateszi, túl sokáig nem lehet várni, ezért is nehéz modellek a gyerekek, mert egy-egy pózt nem fognak neked órákig kitartani, sokat nem lehet tökölni. Egyetlen problémám van még ezen kívül: nekünk jobb szemben az írisz, a szembogár kevésbé részletgazdag, sötétben volt, erre érdemes utómunkában valamennyit rásegíteni. Nem azt mondom, hogy az egész arcfélre, de a szemét valamennyivel világosabbra lehet hozni. Szelektíven kijelölöd, és azzal külön elkezdesz dolgozni. Óvatosan kell ezt csinálni, mert az ember egy bizonyos szintig tudja csak elfogadni az ilyen módosításokat, utána furcsa lesz, hogy hogyan került oda az a fény, de valamennyit érdemes lenne ezen világosítani. Mivel egy nem könnyű feladatba fogtál bele, a gyerekfotózásba, és azt ízléssel tetted, ezért kettő csillagot tudok adni erre a munkára. (hegyi)
értékelés:

Tökéletes anzac

Ez az előző trombitás portré párja, ugyanott, ugyanakkor, ugyanúgy készült. Hogy megmutatom, annak az az oka, hogy Andor (nevezzük most megrendelőnek - bár ő nem annyira akarta, hogy fotózzam :) Inkább ezt a képet választotta a sorból, mint jó fotót. Ő másként látja ezt, amit én fotós. Szerintem amaz jobban elkészített fotó, itt van pár problémám (most nem sorolom fel), viszont azt mondja, hogy itt elsősorban nagyon jó az anzaca (szájtartása), a másikon pedig éppen levegőt vesz, de itt szépen fúj, és ezen a fotón bár nem hallható, de aki ért ehhez a hangszerhez, annak ez megvan.

Nos, ez egy minden tekintetben jobb portré az előzőnél. Egyrészt ez a háromszöges komponálás dinamikát ad, ez fontos. Másrészt nem levegővételkor fotóztad, így legalább azt elhiszem, hogy fújja. És itt kevésbé fura az a maszkolás, amivel a törzsét elsötétítetted. Egy probléma még mindig van, és ez az, hogy egy keze látszik csak, a másik alig. Tudom, valamiért az a fixa ideája sokatoknak, hogy nem instruál, mert akkor lesz természetes a kép, ez persze nem igaz, pontosabban a nézőt baromira nem érdekli, hogy mennyire spontán vagy sem egy póz, de ha jó instrukció hangzik el, és a modell azt követi, a fotós pedig nem ereszti, amíg nem azt látja, amit akar, akkor egy olyan megfejtés születhet, amit a néző nem fog tudni megkülönböztetni, de nem lesz hiányérzete. És ez akkor is így van, ha például ha azt mondod, hogy emeld a könyököd, akkor erre a zenész szakmai válasz az, hogy de az úgy nem autentikus, vagy nem helyes kéztartás, mert ez mellékes ahhoz képest, hogy kiegyensúlyozódik a kép. Én valószínűleg lentebbről fotóztam volna, hogy egyrészt a hangszer nagyobb szerepet kapjon, másrészt lássam a szemeit. (hegyi)
értékelés:

Andor

Az van, hogy én Miles Davis zenéjén nevelkedtem, ott van tűz, ott van játék, őrület, és meglehet Andornál is van, de a képen ebből semmi se jön át. Egyszerűbben mondva nincs benne zene. Iskolásan fogja a hangszert a szája előtt, de nem hiszem el, hogy zenél, mert ez egy nem nagyon mozgalmas póz. Félre ne értsd, nem a hangszert, vagy a játéktechnikát vagy ilyesmit kérek számon a modelleden, hiszen te vagy a fotós, ő nem látja magát, hanem rajtad azt, hogy mennyiben szabadítod fel a modelled, hogy kezdjen zenélni, feledkezzen bele és akkor exponálj, amikor ő már máshol jár, benne a zenében. Kérek ismétlést. (hegyi)

R

Nagyon kedvelem azt a világot, amit a képeddel felidézel, két apróság van, amit máshogy csinálnék. Az egyik, hogy a hídból kevesebb is elég lenne. A másik, hogy a lány lábaiból viszont több kellene, mert ott a csonkolás most egy kicsit fura. A színek finomak, a formák érzékenyek, szóval az irány alapvetően rendben van. (hegyi)
értékelés:

Törökülés

biztos nem tökéletes, de nekem nagyon hozza az este hangulatát...

Ez már egy fokkal jobb, mint Feri portréja. Két dologra hívom fel a figyelmed. Az egyik a tónus. Most Jóska keze világít, a feje meg szürke. Ez amiatt is lehet, mert mondjuk melege volt és pirosabb volt a fején a bőrtónus, vagy a megvilágítás eshetett jobban a kezére, nem tudom, de ezt korrigálni kell, ekkora tónuskülönbség ebben a pózban indok nélküli, a fej ráadásul így nem is nagyon mutat jól. A másik is a kézre vonatkozik. Az emberek egy része szereti támasztani a fejét, vagy mert fáradt, vagy mert nem érzi magát komfortosan, ez egy gesztus, egy üzenet is, nincs ezzel sok baj, csak annyi, hogy egyfajta dekadens hatást kelt, nem tudja tartani a fejét, ez sok esetben nem ad pozitív kisugárzást, jelen helyzetben pedig az, hogy ennyire takarja a száját, bár jelzéssel bír ez is, visszakódolható, miért nem akarja, hogy lásd a szájat, de mint kép, nem jó pillanat, mert olyan jellemzőt hangsúlyoz ki, ami nem kötelezően tudatos és a fene se tudja, jó-e erre ilyen erősen felhívni a figyelmet. Azért is mondom, hogy önportrézzatok, mert könnyebb az ilyen élményeknél visszakeresni, mi is járt a fejedben, ha te vagy a modell, mintha valaki mást kapsz le. (hegyi)
értékelés:

A teljesség kedvéért

Ferivel és Károllyal éppen megütközünk a mán.

Ha már leckébe került, nos, akkor elemzem is, de sokat nem fogok tudni mondani. Ugyanis ez bár elsőre viccesnek ható pillanat, de épp ettől lesz amatőr a megközelítése, mert az efféle vicc nem időtálló. Vagy ritkán az. Feri itt mint egy mamabagoly olyan, megütközést nem érzek, csak egy kiragadott pillanatot. A portré nem ez, ott ritkán jó a hirtelen ötletből elkövetett kattintás, márcsak azért is, mert egy ember gesztusrendszerét idő feltérképezni és utána ezt tudva akkor exponálni, amikor az neki is jó és nekem is és ki is fejez valamit, ami rá jellemző. Ez itt most olyasmi, amit amúgy a sajtóban sajnos sokszor alkalmaznak, hogy egy megfagyasztott pillanatot mutatnak és abból vonnak le következtetéseket. (hegyi)