18. Portré, emberábrázolás

Irina "még"

Irina "még"

Örülök annak, hogy igazolod, hogy nem csak futó bolondság, véletlen fejlövés eredménye volt az előző kép, hanem volt itt meló, volt itt ötlet és hangulat, de legfőképp volt itt együttműködés. Nem ez a kedvenc képem, mert a gesztus a pillanatnak szól és nem az örökkévalónak, egyszerűbben mondva olyan dolgot rögzít, ami nem csúcspontja valami érzelemnek, csak mellékvágánya. Nem sokon múlik, de úgy érzem, hogy a fintor nem a nézőhöz, hanem a szituációhoz és a fotóshoz beszél. Ellene dolgozik a modellnek az is, hogy az ő bőrtónusainál közelibbek lettek a távoli tájrészletek, az a víz vagy gáztorony, meg az ég, ott az ettől megtekeri a teret, mert előbbre érződik a fejnél. Ha ezt visszaforgatnád, azaz az arc kapna több fényt (akár utómunkában maszkolással javítva), és a háttér bal oldala kevesebbet, akkor kevéssé lenne a dolog esetleges. De annak kifejezetten örülök, hogy a modelleddel nem csak futó ügyet csináltatok, hanem figyeltetek egymásra. Inkább azt mondom, hogy itt túl alámentél a modellnek, magyarán a kezébe adtad a gyeplőt és te lekövetted őt, viszont ha nincs a fotós kezében a szitu, mivel ő magát nem tudja direktben kontrollálni, így előfordulhat olyan gesztus, ami nem végpont. A fotós a főnök, még a legegyüttműködőbb szituban is, mivel ő lát, a modell dolga a jelenlét, a fotósé az instruálás, visszajelzés, ezt nem szabad felcserélni, annyira nem kell a modellt szolgálni, hogy megforduljon a helyzet, mert a dominancia nem ellene van, hanem a közös célért. Mondok valami furcsát. Civil a modell itt. Az azt jelenti, hogy olyan gesztus jelenik meg, ami belső marad. Nem egyetemleges. A civilség nem tesz jót egy portrénak. A leglazább, úgymond keresetlen, elkapott vagy instruálatlannak ható kép őszintesége nem egyenlő a civilséggel. A civilség a kulisszák mögé látás. Ez a fintor totálisan őszinte lehet neked, mert neked szól, de a nézőnek nem tud, mert ellene dolgozik a környezetnek, és annak az atmoszférának, amit teremtettetek. (hegyi)

Irina

Irina

Péter ez nekem hibátlan. A tekintet visz mindent, de ehhez kell a környezet, a sapka, a tónusok, a színek is, és mindez ízléssel tálalva egy irányba visz. Azért is érdekes, mert a kortárs orosz fotósok azok, akik ilyesmi világot visznek, dacos, számonkérő, és ez jól van kontrasztba helyezve. Van benne valami a pusztulás romantikájából. Na, kérek még! (hegyi)

Reni

Reni

Feri, ennek van egy nem túl jó tónusterjedelme, a középtónusokban nagyon lapos, annyira, hogy eltűnik minden valószerű az arcról, ráadásul a kékítés ellenére is koszos tónusban, a képkivágás pedig mivel a fejtetőnél erősen vágtál, még előnytelenebbül tolja bele a képünkbe a modelled fejét, anatómiailag problematikusan. A haj éles, a fej bemozdult, a gesztus pedig nem nagyon barátságos, inkább valami kényszeredettség van benne, mintha a modelled nem győzted volna meg arról, hogy képet fogsz róla készíteni. Nem tudom, hogy mobillal lőtted-e ezt a képet, vagy az utómunkában sikerült ilyen brutálisra a tömörítés, de komoly információvesztést érzek. (hegyi)

Asma

Asma

Ez egy egészen jó megoldás, de valahogy az arc, a bőr annyira strukturálatlan lett, hogy a jelenléte nem erős, nem kontrasztos a pávatollhoz képest, a kettő nem egy szinten működik. Azt nem tudom, hogy ez az utómunkának, sminknek vagy világításnak köszönhető-e inkább, de valami fura. Fenn kevesebbet hagynék, sok az üres tér még mindig, a ruhával pedig az a probléma, hogy ahogy a karnál most végződik, az épp szétkaszálja a toll "szemét", talán szerencsésebb lenne egy hosszabb ujjú felső, mert akkor a fekete háttér előtt erősebb lenne a toll jelenléte. Ha van kedv, jó lenne ismételni. (hegyi)

Asma

Asma

Klasszikust idéző, hangulatában Kepes képét hívja elő ez a munka, fenn picit sok nekem, de egyébként kifejezetten jó, ahogy a toll és a drapéria hullámai ellenpontozzák egymást, az istenért le nem hagynám azt a redőződést a széléről, anélkül ez nem lenne egyensúlyban. Egy talán, hogy a csukott szem csak gyakorlatban adja a belső átélést, fotón kimerevítve nem a csúcspont, szóval nem a kamerába nézve, de a szemet érzékletesen meghagyva nekem ez jó lenne, de így is azt kell mondjam, hogy jó az, hogy ezt az irányt megtaláltad magadnak. Képeket kérek Viki, nagyobb tempóban! (hegyi)

Judit (2)

Judit (2)

Nos, azt gondolom, hogy ez egy jobban sikerült pillanat, még akkor is, ha több időt kellett volna a modellel tölteni ahhoz, hogy a kamerafrászból fel tudd szabadítani, mert még mindig nagyon feszült. Ezt mutatja az ökölbe szorított kéz, a nagyon feszes tartás is, és a tekintet. Abban mindenképp előbbre vagyunk, hogy nincs olyan manipuláció a képen, mint az előzőnél, azaz természetesebb, de nem győzöm eleget mondani, hogy amikor fotózunk valakit, akkor mi vagyunk a tükre, mi vagyunk azok, akikre rábízza magát, azaz nekünk kell tudni abban határozottnak lenni, hogy mit szeretnénk látni és megmutatni. Például ha ez az ing van, akkor levetetem alóla a fekete pólót, vagy ha rajta marad, akkor kigomboltatom, mert nagyon feszül és ez nem jó, mert a sok vonal ami így keletkezik, zaklatottságot sugall. Azt pedig, hogy a fekete háttérrész előtt a fekete karok amputációt mutatnak, már a kommentnél is beszéltük, ha így van és csak ez a kanapé van, akkor fel kell ültetni a legtetejére és máris helyrejön ez a dolog. Hajrá, folytasd! (hegyi)

Judit

Judit

Örülök ennek a képnek, hogy beküldésre került, mert több dolgot is el tudok mondani általa a portrézásról. Előre szólok tehát, hogy nem azért írom le, hogy mi a problémám, hogy elvegyem a kedved, épp fordítva, hogy tessék nyugodtan küldeni a nem kész, a nem biztos, hogy 100%-os megoldásokat is, mert a hibátlanról nem lehet mit mondani, csak áhítani. Az első, amit mondanék, mert ez bánt a legjobban, az az utómunka. Photoshopban úgy hívják idegen nyelven ezt, hogy clarity. Ki van meszelve minden részlet, nem a glamour lágyítós szépelgésével, hanem egy vakolókanál finomságával, így maszkszerű lett a fej, nincs bőr, nincs pórus. Ettől kiugrik a szem, eltűnik az arccsont is, szinte ijesztő lesz az eredmény. A clarity-t nem babráljuk, azt a fakezűeknek tették bele, ha már nagyon akarunk vele vacakolni, akkor inkább 5-10%-ot rá kell adni mondjuk egy karakteresebb arcközelinél, hogy még jobban előjöjjenek a bőrpórusok. A másik a smink. Nem tudom, hogy a modell amúgy az életben is ennyi és ilyen sminket használ-e, viszont a fotó rögzít egy állapotot az örökkévalónak, a fotós felelőssége, hogy mi történik, tehát az is, hogy azt mondja a modellnek, hogy fiatal vagy, szép, nincs szükség ennyi korrekcióra. Ez főleg a szemöldöknél kiugró. A harmadik a száj. Kell a modellt instruálni, hiszen mi vagyunk a tükör. Ilyenkor azt kell mondani, hogy nyalja meg a száját és lazítsa el az ajkait. Így is lehet mosolyogni és az az előnye is megvan, hogy az ajkak bőre nem szárad ki, nem cserepesedik, és a lazítás által nem lesz penge szája, ami mint üzenet mindig hordoz egyfajta agressziót. A következő kérdés az orré. Nem fotózunk fenti gépállásról, inkább picit alulról annyira, hogy az orrlukakba ne lássunk kötelezően bele, de ha fentről fotózol, az orr megnő és a száj és orr közti rész nem szépen rövidül, fogy el. Végül a világításról. A haj szereti, ha kap egy kis csillogást, ha kaphat hátulról egy kevés élfényt, azaz ha ki lehet emelni a háttérből és a fejnek is adni ezáltal egy formát. Ettől a modell is térbe kerül. Szóval Zoli hajrá, várom a folytatást! (hegyi)

cím nélkül

cím nélkül

Nekem ez egy kicsit sok a jóból. Van egy eleve furán megmozgatott portrébeállítás, amin a világítással is borzoltunk egy picit azáltal, hogy a hajra visszahoztuk a fényt, aztán még rákerültek az ágak általi törések is, és még valami koszolódás is, roncsolásszerű hatás is, ezek együtt mind a modell ellen dolgoznak abban az értelemben, hogy zavart keltenek, bizonytalanságot, mintha nem akarnám elfogadni, hogy egy fiatal lányt látok a maga hibátlanságában, és ezt próbálnám ellensúlyozni. Ebből valamennyi jót tud tenni, de szerintem egy elég lenne a három technikából, így most túl van a dolog az én számomra pörgetve. (hegyi)

Vágatlan ebéd

Vágatlan ebéd

Itt van a nyers, vágatlan verzió. Tényleg lehet, hogy jobb, itt nagyobb hangsúlyt kap a szék is, mondjuk azért jobbról meg fentről csak kéne vágni kicsit. Az előzmény.

Az van, hogy ez is esetleges a vágásokat illetően, formák vannak ad hoc jelleggel szétszakítva, de legalább a dolog értelmezése könnyebb, ki kivel van, mit csinálnak és hol. Meggyőződésem Ágnes, hogy az idő, amit ráfordítasz egy képre, meghálálja önmagát, és mindig azok a képeid a legjobbak, amikre vagy a készítésnél, vagy az előkészítési gondolati fázisban hagytál magadnak időt. Tudom, hogy ez kurva nehéz, de akkor, amikor fotózol, akkor te vagy a főnök, se isten, se ember nincs más, amíg nem érzed, hogy kész, addig minden más várhat. Na, ez a 2015-ös tanácsom. :) (hegyi)

Ebéd

Ebéd

Kerekesszékes terített asztal a Szigeten.

Ágnes, nekem ez most szűk. Így most csak te tudod, hogy ők kerekesszékesek, segítők, látogatók, vagy csak odakeveredtek, mert ott volt hely elfogyasztani az ebédet. Ha hátrébb lépsz, talán a kérdésre kapunk választ. Mert a forma jó, és tényleg csak egy picit kéne, hogy nyiss, hogy a környezet kapjon szerepet, mert az segíthet az értelmezésben. A pillanat oké, a szereplők kedvesek, amúgy minden jó. (hegyi)

Bercel

Bercel

Az egyik legkedvesebb fotózásom egyik képe. Szívem szerint mindet feltenném, annyira édespofa volt a kiskrapek.

Zoli, a saját érdekedben mondom, hogy segítség lenne számodra, ha kiszemelnél egy témakört - autó, gyerek, ember, portré, akármi, de egyet - és abban kezdenél elmélyedni és nem belekapni ebbe-abba, mert így nagyon nehezen fogsz előre haladni. Ha egy ügyet kivesézel és elsajátítod a trükkjeit, az már majd a többinél segítség lehet. Itt ez a krapek, ahogy mondod, és biztos élőben aranyos volt, de itt most egy félig sellő, félig delfin, anatómiailag nincs a dolog rendben. Tudni kell, hogy a gyerek arányai eleve mások, mint a felnőtté, nagy a feje a testéhez képest, és a mimikai izmok sem olyan fejlettek még, emiatt az objektív megválasztása kritikus dolog, ahogy a póz is. A rövidülésekre most még a textil is ráerősít. Aztán ott van a csonkolások kérdése. Gondolom neki megvan mindkét lába, és az ujjai is rendben vannak, de most ez a beállítás ez nem olyan nagyon pozitív, elindít tudat alatt olyan érzeteket, amik nem a vidám életszemléletet erősítik. Aztán ott van a lágyítás. Gyereket ha lágyítasz, elmegy a csöpögésbe. Az ő bőre még hamvas, de ezt most elvetted azzal, hogy a lágyítás miatt szétkencsölődött a bőr. Aztán a színek, ha színes, akkor próbálni kell a színhelyességet meghagyni. Szóval az jó, ha van ehhez kedved, de a "röhögős" az nem olyan könnyű műfaj, mint azt gondolnánk elsőre. (hegyi)

Portré

Portré

Laci, valahogy ezen a képen minden fordítva van, mint ahogy az egy portrénál lenni kellene. Ebben az értelemben ez egy antiportré. A fényekkel kezdem. A háttér falai vakítanak, a portré alanya sötétben, bebukva, erre még a sapka is ráerősít. Az alanynak semmiféle kontaktusa nincs a kamerával, így a nézővel sem. Az öltözék megjelenése esetleges, a zöld mellény olyannyira ordít, hogy szétveri a formákat. Az a helyzet, hogy így ez ott nem megoldható. Azt a fényt, ami a falon van, nem lehet kompenzálni, legfeljebb erős lámpákkal, de akkor se lenne a helyszín optimális, mert annyi biszbasz van, ami szétkalapál mindent, hogy így ez itt nem működhet. Értem, hogy kvaterkázás közben jött az ihlet, de akkor fel kell emelni a feneked és oda kell hívni a kúthoz a modellt, akkor a házfal mint derítőlap esetleg még segíthet is, és szűkebben tartva készülhet egy portré. Ilyen sildes sapkánál vigyázni kell, nem könnyű az árnyékvetését kompenzálni. (hegyi)

Dorka forgatáson

Dorka forgatáson

Házit forgattunk.

Standfotósnak mondták azt a fotóst, aki állóképeket, hangulatokat és a mozi kirakatába kihelyezhető képeket készített, ez volt anno a trailer elődje, és ennek nagy mesterei voltak, tulajdonképpen egy jó iskola volt a fotósnak, ha módja volt ilyenben részt venni. Ugyanakkor az a helyzet, hogy ezt mint szerep el kell választani a rendezőtől vagy az operatőrtől, mert más agyberendezkedést igényel, egy kis kívülállás sem árt, szóval attól, hogy mint úgymond színpadkép, a rendező vagy a kamerás kitalálja a szitut, még nem lesz könnyű kenyér azt állóképen is érvényesen megmutatni. Ez a filmes része. A fotós rész ha ezt mint portrét nézem, a hangulatnál nem jut tovább. Nem tudok meg a szereplőről semmit, nincs viszonyom vele más, mint az a szitu, amiben ő mint szereplő jelen van, de ez nem hiteles. Látványos, igen, de primer marad a közlés. Az van Viki, hogy az új rendszerben a besorolások többeteknél emelkedtek, te is ötödiket kaptál, ami azért egyfajta megelőlegezése is annak, hogy beleállj a melóba és valóban a képformálásod szigorúbban vedd és tudatosabban. Idő, türelem. Kemény fogalmak, tudom, én is bajban vagyok velük, de enélkül nem megy. Jó lenne kicsit lenyugodni és a kapkodós belekóstolós irányt abban mélyíteni, hogy egy-egy ügyet amíg nem vagy vele kész és elégedett, ne hagyj elmenni. (hegyi)

A sámán (javítás)

A sámán (javítás)

Igyekeztem Zsolt javaslatainak megfelelően javítani egyik kedvenc portrémat.

Köszönöm a javítást, örülök annak, hogy sikerült átadnom, mire is gondoltam az előző képkivágat kapcsán, jól megoldottad a feladatot és nem csak a vágás, de az utómunka, úgymond a labor is jobb lett sokkal az előzőnél. Érdemes a fekete-fehér portrénál megkeresni azt a tónust, ami a bőrt jellemzi, nyilván a saját ízlés mellett, ez egy gazdag tónussáv kell legyen, amiben szerepet kapnak a fények és árnyékok, és ad egy jó kis - nem jut jobb szó rá eszembe - olajos, tömött érzetet, strukturált és határozott. A színes konverziónál legtöbb esetben ugyanis épp a bőrtónusok azok, amik ki szoktak lapulni, koszossá, szürkévé válni, itt ezt jól korrigáltad. (hegyi)
értékelés:

Tímár Péter fotográfus

Tímár Péter fotográfus

Azért tartom ezt a képet nagyon fontosnak, mert van szerencsém ismerni nem csak a fotográfust, hanem a modellt is, és egy nagyon jó pillanatot sikerült megragadnia Demeternek, és képpé formálnia. Jelen voltam, és túl sok tökölődés a kép készítésénél nem volt. Demeternek van egy belső előképe, amit úgymond a kamera által megrajzol, és ezt láthatjuk itt a képen, miközben minden nagyon laza, és könnyed, átlátunk a modell mögött a háttérben a világítással egy új teret nyit, és ez előtér–háttér tekintetében dinamikusan mozgatja a fantáziánkat és a tekintetünket is, de közben a modell szeme mindig visszahúz, és mindig magával ragad, és nem hagy túl soká kalandozni. Tehát attól izgalmas nekem ez a kép, hogy a tekintet nagyon határozott, és az egész játékosság, ami a háttérben történik, vagy ezzel a csíkos pulcsival, vagy a kandalló belógó formáival, mind-mind annak ágyaz meg, hogy ez a fajta határozott jelenlét erősen rögzülhessen a nézőben. Ha ez egy homogén egyszerű szituációban lenne, akkor lehet, hogy sokkal kevésbé lenne hatásos, mert nem lenne dinamikai ellenpontja a képen. Ezt gondolom, hogy ez, ami itt ennél a képnél nagyon fontos. (hegyi)