18. Portré, emberábrázolás

cím nélkül

cím nélkül

Nekem ez egy kicsit sok a jóból. Van egy eleve furán megmozgatott portrébeállítás, amin a világítással is borzoltunk egy picit azáltal, hogy a hajra visszahoztuk a fényt, aztán még rákerültek az ágak általi törések is, és még valami koszolódás is, roncsolásszerű hatás is, ezek együtt mind a modell ellen dolgoznak abban az értelemben, hogy zavart keltenek, bizonytalanságot, mintha nem akarnám elfogadni, hogy egy fiatal lányt látok a maga hibátlanságában, és ezt próbálnám ellensúlyozni. Ebből valamennyi jót tud tenni, de szerintem egy elég lenne a három technikából, így most túl van a dolog az én számomra pörgetve. (hegyi)

Vágatlan ebéd

Vágatlan ebéd

Itt van a nyers, vágatlan verzió. Tényleg lehet, hogy jobb, itt nagyobb hangsúlyt kap a szék is, mondjuk azért jobbról meg fentről csak kéne vágni kicsit. Az előzmény.

Az van, hogy ez is esetleges a vágásokat illetően, formák vannak ad hoc jelleggel szétszakítva, de legalább a dolog értelmezése könnyebb, ki kivel van, mit csinálnak és hol. Meggyőződésem Ágnes, hogy az idő, amit ráfordítasz egy képre, meghálálja önmagát, és mindig azok a képeid a legjobbak, amikre vagy a készítésnél, vagy az előkészítési gondolati fázisban hagytál magadnak időt. Tudom, hogy ez kurva nehéz, de akkor, amikor fotózol, akkor te vagy a főnök, se isten, se ember nincs más, amíg nem érzed, hogy kész, addig minden más várhat. Na, ez a 2015-ös tanácsom. :) (hegyi)

Ebéd

Ebéd

Kerekesszékes terített asztal a Szigeten.

Ágnes, nekem ez most szűk. Így most csak te tudod, hogy ők kerekesszékesek, segítők, látogatók, vagy csak odakeveredtek, mert ott volt hely elfogyasztani az ebédet. Ha hátrébb lépsz, talán a kérdésre kapunk választ. Mert a forma jó, és tényleg csak egy picit kéne, hogy nyiss, hogy a környezet kapjon szerepet, mert az segíthet az értelmezésben. A pillanat oké, a szereplők kedvesek, amúgy minden jó. (hegyi)

Bercel

Bercel

Az egyik legkedvesebb fotózásom egyik képe. Szívem szerint mindet feltenném, annyira édespofa volt a kiskrapek.

Zoli, a saját érdekedben mondom, hogy segítség lenne számodra, ha kiszemelnél egy témakört - autó, gyerek, ember, portré, akármi, de egyet - és abban kezdenél elmélyedni és nem belekapni ebbe-abba, mert így nagyon nehezen fogsz előre haladni. Ha egy ügyet kivesézel és elsajátítod a trükkjeit, az már majd a többinél segítség lehet. Itt ez a krapek, ahogy mondod, és biztos élőben aranyos volt, de itt most egy félig sellő, félig delfin, anatómiailag nincs a dolog rendben. Tudni kell, hogy a gyerek arányai eleve mások, mint a felnőtté, nagy a feje a testéhez képest, és a mimikai izmok sem olyan fejlettek még, emiatt az objektív megválasztása kritikus dolog, ahogy a póz is. A rövidülésekre most még a textil is ráerősít. Aztán ott van a csonkolások kérdése. Gondolom neki megvan mindkét lába, és az ujjai is rendben vannak, de most ez a beállítás ez nem olyan nagyon pozitív, elindít tudat alatt olyan érzeteket, amik nem a vidám életszemléletet erősítik. Aztán ott van a lágyítás. Gyereket ha lágyítasz, elmegy a csöpögésbe. Az ő bőre még hamvas, de ezt most elvetted azzal, hogy a lágyítás miatt szétkencsölődött a bőr. Aztán a színek, ha színes, akkor próbálni kell a színhelyességet meghagyni. Szóval az jó, ha van ehhez kedved, de a "röhögős" az nem olyan könnyű műfaj, mint azt gondolnánk elsőre. (hegyi)

Portré

Portré

Laci, valahogy ezen a képen minden fordítva van, mint ahogy az egy portrénál lenni kellene. Ebben az értelemben ez egy antiportré. A fényekkel kezdem. A háttér falai vakítanak, a portré alanya sötétben, bebukva, erre még a sapka is ráerősít. Az alanynak semmiféle kontaktusa nincs a kamerával, így a nézővel sem. Az öltözék megjelenése esetleges, a zöld mellény olyannyira ordít, hogy szétveri a formákat. Az a helyzet, hogy így ez ott nem megoldható. Azt a fényt, ami a falon van, nem lehet kompenzálni, legfeljebb erős lámpákkal, de akkor se lenne a helyszín optimális, mert annyi biszbasz van, ami szétkalapál mindent, hogy így ez itt nem működhet. Értem, hogy kvaterkázás közben jött az ihlet, de akkor fel kell emelni a feneked és oda kell hívni a kúthoz a modellt, akkor a házfal mint derítőlap esetleg még segíthet is, és szűkebben tartva készülhet egy portré. Ilyen sildes sapkánál vigyázni kell, nem könnyű az árnyékvetését kompenzálni. (hegyi)

Dorka forgatáson

Dorka forgatáson

Házit forgattunk.

Standfotósnak mondták azt a fotóst, aki állóképeket, hangulatokat és a mozi kirakatába kihelyezhető képeket készített, ez volt anno a trailer elődje, és ennek nagy mesterei voltak, tulajdonképpen egy jó iskola volt a fotósnak, ha módja volt ilyenben részt venni. Ugyanakkor az a helyzet, hogy ezt mint szerep el kell választani a rendezőtől vagy az operatőrtől, mert más agyberendezkedést igényel, egy kis kívülállás sem árt, szóval attól, hogy mint úgymond színpadkép, a rendező vagy a kamerás kitalálja a szitut, még nem lesz könnyű kenyér azt állóképen is érvényesen megmutatni. Ez a filmes része. A fotós rész ha ezt mint portrét nézem, a hangulatnál nem jut tovább. Nem tudok meg a szereplőről semmit, nincs viszonyom vele más, mint az a szitu, amiben ő mint szereplő jelen van, de ez nem hiteles. Látványos, igen, de primer marad a közlés. Az van Viki, hogy az új rendszerben a besorolások többeteknél emelkedtek, te is ötödiket kaptál, ami azért egyfajta megelőlegezése is annak, hogy beleállj a melóba és valóban a képformálásod szigorúbban vedd és tudatosabban. Idő, türelem. Kemény fogalmak, tudom, én is bajban vagyok velük, de enélkül nem megy. Jó lenne kicsit lenyugodni és a kapkodós belekóstolós irányt abban mélyíteni, hogy egy-egy ügyet amíg nem vagy vele kész és elégedett, ne hagyj elmenni. (hegyi)

A sámán (javítás)

A sámán (javítás)

Igyekeztem Zsolt javaslatainak megfelelően javítani egyik kedvenc portrémat.

Köszönöm a javítást, örülök annak, hogy sikerült átadnom, mire is gondoltam az előző képkivágat kapcsán, jól megoldottad a feladatot és nem csak a vágás, de az utómunka, úgymond a labor is jobb lett sokkal az előzőnél. Érdemes a fekete-fehér portrénál megkeresni azt a tónust, ami a bőrt jellemzi, nyilván a saját ízlés mellett, ez egy gazdag tónussáv kell legyen, amiben szerepet kapnak a fények és árnyékok, és ad egy jó kis - nem jut jobb szó rá eszembe - olajos, tömött érzetet, strukturált és határozott. A színes konverziónál legtöbb esetben ugyanis épp a bőrtónusok azok, amik ki szoktak lapulni, koszossá, szürkévé válni, itt ezt jól korrigáltad. (hegyi)
értékelés:

Tímár Péter fotográfus

Tímár Péter fotográfus

Azért tartom ezt a képet nagyon fontosnak, mert van szerencsém ismerni nem csak a fotográfust, hanem a modellt is, és egy nagyon jó pillanatot sikerült megragadnia Demeternek, és képpé formálnia. Jelen voltam, és túl sok tökölődés a kép készítésénél nem volt. Demeternek van egy belső előképe, amit úgymond a kamera által megrajzol, és ezt láthatjuk itt a képen, miközben minden nagyon laza, és könnyed, átlátunk a modell mögött a háttérben a világítással egy új teret nyit, és ez előtér–háttér tekintetében dinamikusan mozgatja a fantáziánkat és a tekintetünket is, de közben a modell szeme mindig visszahúz, és mindig magával ragad, és nem hagy túl soká kalandozni. Tehát attól izgalmas nekem ez a kép, hogy a tekintet nagyon határozott, és az egész játékosság, ami a háttérben történik, vagy ezzel a csíkos pulcsival, vagy a kandalló belógó formáival, mind-mind annak ágyaz meg, hogy ez a fajta határozott jelenlét erősen rögzülhessen a nézőben. Ha ez egy homogén egyszerű szituációban lenne, akkor lehet, hogy sokkal kevésbé lenne hatásos, mert nem lenne dinamikai ellenpontja a képen. Ezt gondolom, hogy ez, ami itt ennél a képnél nagyon fontos. (hegyi)

Askhan

Askhan

Azt kell mondjam, hogy végre megérkeztünk. Egy olyan portrét sikerült készítened, ami minden tekintetben megfelel a portrékészítés elvárásainak, szépek a fények, jó a beállítás, hiteles, és abszolút értelmezhető a személyisége a modellnek. Úgy gondolom, hogy ez az a szint, amire vártam nálad hosszú ideje. Nincs túlszépítve, nincs túlmagyarázva, jók a fények a háttérben, a hajon, a térbeliség is rendben van. Talán utómunkával annyit javítanék, hogy a fül tónusát kb. egy-két fényértékkel sötétebbre tenném, mert most a fül nagyon "kiabál". Érdemes lenne megfigyelned és rögzítened magadban ezt az érzelmi állapotot, ahogy ezt a képet készítetted. Ezt kell a további munkáikban is előhívni, legyen szó akár portréról, akár csendéletről, akár tárgyfotózásról. Amit eddig hiányoltam, az itt helyre került: van szíve a modellednek, története, érzelmi kötődésed van hozzá, és ez sokkal fontosabb a technikánál. A jövőben ez legyen az alap a munkáidnál. (hegyi)
értékelés:    

Ramónának 2.

Ramónának 2.

A Ramónának kép ismétlése. Végül inkább a négyzetes megoldás mellett döntöttem. Így ugyan elmaradt a növény-gitár párhuzam, de itt már fontosabbnak tartottam az arcot. Az arányok is változtak, merthogy máshogy volt fésülve a haj, másmilyen volt a ruha színe/tónusa, szabása, és ezek mind beleszóltak az ismétléskor a végeredménybe is, nem lehetett csak egy tényezőt megváltoztatni. Ám az is igaz, hogy nem tudnám elmagyarázni senkinek, hogy hogyan is van ez az ellenpont, meg tömegelhelyezés a fényképezésben, és ez azt jelenti, hogy én sem vagyok vele kellőképpen tisztában. Gondolom, ezt sem lehet egyszerűen csak kimatekozni, de nagyon szívesen olvasnék róla bővebben.

Szeretem ezt a képet, örülök az ismétlésnek, de nem nem az történt, amire én vártam. A két kép köszönőviszonyban sincs egymással. Az első kép egy kislányos, zavarban lévő személyről szól, ráadásul nagyon szép a háttérben az a fa, amivel tulajdonképpen a gitár nyaka párhuzamba kerül, és most én ezt veszteségként élem meg ennél a képnél. És itt látszik, hogy ő sem nagyon vett téged komolyan, elröhögtétek ezt az egészet, és így nem nagyon tudom értelmezni, hogy akkor most jó, mit akarunk ezzel, miért szorongatja ezt a gitárt ez a csaj. Sokkal kevésbé indokolt ez a kép, mint az előző. Oda térjünk vissza, tónusban is szebben megoldott kép az, mint ez. Itt most nagyon sötétek a tónusok, ez a kékes árnyalat sem tesz neki jót. (hegyi)

A sámán

A sámán

Utómunka! Utómunka! Utómunka! Nem tudok mást mondani. A két szem olyan szinten elveszik most a sok lógó között, hogy nekem ez most egy nagyon jó lehetőség kevésbé jó megoldása, és ezen azért lehetne valamennyit segíteni utómunkában. Egyrészt a kép jobb felső részénél az eget, amin úgy túllátunk, azt legalább 2-3 tónusértékkel vissza kellene venni ahhoz, hogy ne az vigye el a pálmát, vagy ne ott akarjak elnézni mellette, hogy ott mi fog történni mellette. A kép felső részére is igaz ez, hogy valamennyit vissza kellene venni ebből a fejfedőből is, magából a V formát mutató pénzérmékből készített nyakláncszerű valaminél, ott megint túl vagyunk világítva. Próbáld meg, hogy letakarod ezt a két részt a kezeddel a monitoron, és már jobban tudok fókuszálni a szemre. És utómunkában egy kicsit hozni kellene a szemre fényt. Ennyit tudok hozzátenni, ez így most egy nyers megoldás, nem tudom, hogy mennyit dolgoztál rajta utómunkában, de még lenne vele meló. (hegyi)
értékelés:

Sebestyén László

Sebestyén László

Portré Sebestyén László barátomról.

Itt is jelen voltam, hadd áruljam el a kulisszatitkot. Beszélgettünk a nappaliban, és egyszer csak Demeter félbeszakítva azt, amiről a szó folyt, azt mondta, hogy Lacikám, odafeküdnél a földre? Oda, oda a két szoba közé, a naphoz. Mindannyian meglepődtünk, mert abszolút nem azzal foglalkoztunk, hogy akkor most hol, milyen fények vannak, és az érdekes számomra az volt, hogy Demeter is teljes értékű partnerként jelen volt a beszélgetésben, miközben az agyának egy másik bugyra azzal volt elfoglalva, hogy figyelte a fényeket. Valószínű, hogy nem csak akkor, ott, mert ezek a megfigyelések korábbra datálódnak, akár hónapokkal, vagy évekkel, hogy a nap járása mit hoz egy térben, és amikor ez megfelelő helyzetet hoz, akkor tulajdonképpen egy csettintésre összeáll a kép. Aztán Laci lefeküdt a földre, kapott egy párnát a feje alá, hogy ne legyen nagyon kényelmetlen, és fényképezőgépet szereltünk, és aztán elkészült ez a portré. Ami az egészben érdekes, ha megfigyelitek a képet, akár azzal, hogy a saját számítógépetek monitorát elforgatjátok, ha ez helyes irányba lenne forgatva, akkor egy elég ijesztő fotó lenne. Ebben a formában most egy nyugalmas kép, ad neki dinamikát az, hogy felfelé el van mozdítva, mert ez a kimozdulás az, ami az egészet folyamatosan mozgásban tartja, vissza akarjuk húzni úgymond a megfelelő helyére. De ha elforgatjuk, akkor egy teljesen másik Lacit látunk, és ez azért érdekes nekem, mert Demeter ezt fejben megcsinálta, ezt a forgatást, még exponálás előtt, amivel jóllehet, mi többiek a számítógépen kezdenénk el vacakolni. Ami nekem ebben érdekes volt, az ez a két momentum. (hegyi)