18. Portré, emberábrázolás

Mi volt? Mi lesz?

Mi volt? Mi lesz?

A portrékról már volt szó a HetiHegyiben, de fogok még rá időt szentelni, mert azt hiszem, hogy van egy fontos kérdés, amit meg kell beszélnünk. Ez pedig az, amikor hozzánk közel álló emberről készítünk fényképet, főképpen, ha a gyerekünkről van szó, akkor ez nagyon nehéz kérdéssé válik, pontosan attól, hogy nem tudunk kellő távolságtartással lenni a téma iránt. Magyarán elragadnak azok az érzelmek, amik nem biztos, hogy a kép javát szolgálják. A kép, amit beküldtél, az egy nagyon érdekes és izgalmas helyzetet mutat és maga a témafelvetés az abszolút jó, mert egy olyan helyzetet ábrázolsz, ahol a szereplőd az ablakon kinéz és mereng, de tulajdonképpen attól válik általánossá a közlés, hogy nem mutatsz semmi konkrétat abból, hogy mit néz. Az ablak, az csak egy jelzés és ettől mi nézők bármit beleképzelhetünk, hogy min is mereng a lány a képen. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a néző keres valamiféle kapaszkodót, el szeretne indulni ebben a történetben valamilyen irány felé és ebben csak a képi jelek segíthetik. Több ilyen képi jel is felfedezhető ezen a képen, viszont nem 100%-ig biztos, hogy a néződ számára egyértelmű iránymutatás lehet. Az egyik az maga a kép olvasata, tehát, hogy a modell jobbról bal irány felé néz. Azt hiszem, ezt már mondtam korábbi elemzésnél is, hogy ez a múltba révedést mutatja. Tehát a történet az úgy néz ki, hogy ha egy időtengelyt ábrázolsz, akkor baloldalra esik a múlt és a jobb oldal felé esik a jövő. Valószínű, hogy ez a fajta meglátás a matematikából is jöhet, mindenesetre, ha a képet olvassuk, akkor ez egy szempont. Tehát ez azt jelent, hogy ha ezt elfogadjuk, akkor kimondhatjuk, hogy a szereplőd valamit a múltban keres, azon mereng, valami megtörtént eseményen. Az is egyértelmű, hogy ez nem egy törvényszerűen vidám történet, nincsen mosoly, nincsen semmi olyan pozitív sugallat, ami afelé vinne minket, hogy ez egy örömteli helyzet. Nem azt mondom, hogy szomorú, de mindenképpen melankolikus üzenet. Amiért azt mondtam, hogy fontos kérdés az amikor modellel dolgozunk és főleg nehezített pálya az, ha a modell rokonunk, barátunk, ismerősünk vagy családtagunk, mert egy portrénál mindig fontos kérdés ,hogy mit is akarunk a modellel kezdeni. Vagyis az, hogy ki akarunk-e belőle hozni valami maximális pozitív üzenetet vagy a személyiségéről akarunk beszélni, és ha nem egyértelműen egy irányba mutatnak ezek a jelek, akkor tulajdonképpen ez a kérdés nyitott marad. Szóval adva van egy nagyon szép lány - és itt most nem csak erről a képről fogok beszélni, hanem általánosságban a képekről, amiket mutatsz róla - és valamiért ezt a lányt te mindig beteszed egy melankolikus, szomorú helyzetbe és ezt keresem, ennek az indokát vagy ennek a miértjét, hogy vajon mi lehet az az ok, amiért te őt így szeretnéd viszont látni, mi az, amiért nem engeded őt még az életkorának megfelelő helyzetbe sem, abba, hogy ő nyitottan és vidáman nézzen a jövőbe. Mondhatod, hogy ez egy furcsa okoskodás, mégis azt gondolom, hogy van ebben kérdés és erről jó lenne, ha majd beszélgetnénk itt a kommentekben, hogy te mit gondolsz erről. (hegyi)

Próba

Próba

Rég jártam erre, szeretném kijelenteni, embereket nem tudok fotózni....

Elveszett ember, hol jártál eddig? Örülök neki, hogy újból itt vagy! Bár ez a kép nem tökéletes, leginkább az utómunkája miatt nem, de mégis látok benne előrelépést. Jó lenne, ha előkerülnél és elkezdenénk megint a képekkel foglalkozni, hátha most nagyobb sikerrel tudunk haladni. Ami miatt azt mondom, hogy ez most nem teljesen tökéletes, az a vakuzás, nem kellett volna ennyire pofán világítani a testvéredet, de mindezt leszámítva, ha egy picit az egészet világosabbra hoznád, akkor tökéletes ritmusban működne a háttérrel ez a kép. Köszönöm. (hegyi)

Wéber Tamás

Wéber Tamás

Wéber Tamás autocross versenyző a Látszótér Rádióban. A vele készült két órás beszélgetés itt hallgatható meg: 1. óra és 2. óra.

Radios helyzetet mutat a kep, amit jelez a mikrofon persze, de Tamas pozicioja is, nyitott, figyelmes, beszed - nem is beszed, beszelgetes - kozben elkapott pillanat. A kidolgozas eros strukturakat hoz, amik jot tesznek a hajnak es a borostanak, kisse furcsan erositik a hatteret, ami igy jobban nyujtja a kepet fuggolegesen, de az inget a kelletenel hangsulyosabba teszik. Igen, azt latom, hogy a mikrofonra nezek szinte azonnal az arcrol, onnan az ingre es ott ragad a tekintetem. Mikozben maga a portre jol mutat, az elhelyezest is furcsallom, a kep bal harmadaban nincs semmi informacio, jobb oldalon pedig a torzs es a bal kar talan kerne meg egy kis szabad levegot. Szoval ugyanezt a helyzetet megneznem egy masik inggel es kicsit jobbra forditott kameraval.(bobák csaba)

Kis hölgy

Kis hölgy

Hát Jánosom, a kis hölgynek ez a képe, mint portré, nem működik. Azért nem, mert egy ellenfényes képet mutatsz, amit elfelejtettél deríteni. Ebből kifolyólag a kép bebukik, és pont az a rész, ami a portré lényege lenne, hogy az arcát lássuk, az alig-alig értékelhető. Szépen el van lágyítva, az egész nagyon kis puha, hogy ennyire szűk mélységélességgel dolgozol. Én nem vagyok barátja az ilyen nagy mélységélesség eltorzításnak, de érthető akkor, ha a háttérben kupleráj van, és ott látom, hogy van, mert ott valami van a kis hölgynek az arca előtt, de nagyon úgy néz ki, hogy ő nem nagyon akarta ezt a fotózást, el is fordul tőlünk. Ez nem lenne baj, ha értékelhető lenne a tónusrend. Most azt mondom, hogy János, ezt visszaadom ismétlésre, gondold végig, gondolom, a kis hölgy még megvan, úgyhogy tessék őt lefotózni portréban. Dolgozz vele. (hegyi)

Sensei

Sensei

Zoécska, majd amiket csinálsz, azokat próbáld meg besorolni valami leckébe, jó? Tehát ne úszd meg azzal, hogy berakod a Szabadgyakorlatba mindet, mert akkor mi a francnak vannak a leckék? Kezdd el nézegetni a leckéket, jó? Ezt most én átrakom a Portré leckébe, mert ez az a barátodról. Tudod miért nem jó ez a kép? Azért, mert lusta voltál ahhoz, hogy a kamerádnak a nézőpontját meggondold, hogy hova teszed. Érvényes lett volna az is, hogy ha magasról fotózod, és akkor egy ilyen furcsa bábúszerű hatása lett volna, de én inkább azt mondom, hogy ezt még lejjebbről kellett volna fotózni. Tudod miért? Mert ez így civil. Ennek a fiúnak nem a szépen lassan hátracsúszó homloka a jelentős, hanem maga a személyiség, a figura. Ahhoz, hogy működjön az, hogy nem néz a kamerába, az kell, hogy valami történjen, hogy valahová nézzen. Szoktam mondani, hogy a múlt a bal oldalon van, a jövő a jobb oldalon. Ő most tulajdonképpen, ha akarom, akkor visszanéz, legalábbis innen nézve, visszanéz a múlt felé, aminek lehet ilyen jelentése, ha akarom, de ahhoz meg nem elég feszes az egész. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Mama

Mama

Ezért a képért nem tudlak megdicsérni, Viki, azért nem, mert nüanszon bukik el, és ez viszont olyan, hogy ha ebből készült mondjuk 10-12 kocka, akkor sajnálattal erről a kockáról lemondtam volna, és kerestem volna egy olyat aminél a szereplő jobban van elhelyezve. És itt most nem is az a helyzet, hogy mennyire komponálunk ellenében a szokásosnak a füst megjelenése miatt, mert a füst és a fény szépen van megmutatva, de nem tudom nem észrevenni azt, hogy a kamerád fölfelé elmozdult. A szereplő fölött felesleges tér van, egy ujjnyi legalább, és az nagyon hiányzik a kéznél. Annyira bánatos dolog az, hogy a vállnál-kéznél, mellnél ilyen furcsán, ilyen rosszul vágtad meg ezt a képet. Semmi más baj nincs, mint, hogy magát a képmezőt lefelé el kellene mozdítani, és akkor máris működne a dolog. Ez sajnos hiba. (hegyi)

Viki

Viki

Örülök annak, hogy visszataláltál hozzánk, Attila, ha még csak rövid időre is, és remélem, hogy ez az idő hosszabbodni fog. Sok vitánk volt már a képekkel, főképp a glamourral kapcsolatban, és annak örülök, hogy ebben a képben ez már nincs jelen. Valahol utolérted magad, vagy párhuzamba kerültél saját magaddal, legalábbis eljutottál arra a szintre nálam (nyilván ez egy szubjektív gondolat), hogy azon a szinten vagy, ami ahhoz kell, hogy őszinte legyen a képed. Amikor a glamourt annyit ostoroztam a képeiden, ezeket a nagyon elmaszatolt tónusokat, formákat, akkor tulajdonképpen mindig az őszinteség volt az, amit én célkeresztbe vettem. Ez nem attól van, hogy te magad ne lennél őszinte, hanem a saját belső bizonytalanságunkat vetítjük ki. Ez a kép egy nagyon nagy előrelépés ebben az értelemben, mert hagytad, hogy a haja olyan legyen, amilyen, hagytad, hogy az egészen legyen egy esendőség, ugyanakkor konkrét és határozott elképzelésed volt arról, hogy mit csinálsz. Lehet ezzel nem egyetérteni, de nekem egy kicsit a dolog elcsúszott, tehát ha már a tömegelhelyezést nézem, akkor én még néznék ebből a hajból a jobb oldalon, és inkább a bal oldalból nyugodtabban lehagynék egy ujjnyit, azt hozzárakhatnám a jobb oldalhoz, de a lényeg az, hogy van miről beszélni, mert ez egy tiszta fogalmazás. Nem tudom mennyire vagyok érthető, beszéljünk erről Attila, gyere vissza. (hegyi)

Barabás

Barabás

Tudom, hogy szűk lett az alja.

Nagyon jó a modelled, egy picit valóban lecsúszott, de egye fene, így is erős a kép, egy keveset a szürke fátyolból levennék kontrasztemeléssel, még erősebb lenne, még jobban kijönnének azok a kevés színek, amikkel nagyon jó ízléssel dolgozol. Ahogy nézem, lehet, hogy a fehéregyensúly helyreállítása is megoldaná a problémát. (hegyi)

Barus

Barus

Az a helyzet, hogy a gyerek hálás téma, az arca kedves, érdeklődő, figyelmes, rendezett, tehát alapjában minden megvan, de valahogy nem áll össze nekem, hogy a kép miért itt és ekkor készült, a környezet ebben nem segít. A pillanat megörökítése és a pillanat kiragadása fontos, a fotó megkerülhetetlen jellemzője, de épp ezért, mivel nincs előzménye és folytatása, abban a pillanatban kell benne lenni minden oknak és indoknak is, nem csak a szereplőnek. (hegyi)

Irina "még" 3

Irina "még" 3

Nos, ez se lenne rossz, ha nem lenne az első beküldött képed, akkor ez is megtenné, de igazán ahhoz képest ezen sok elvarratlan szál van formailag. Olyan részformák, amik úgymond kibeszélnek a képből, kifelé hordanak, amik nem erősítik a belső kohéziót. A sapka hátuljának barnái, a sál mögötti kabátrész, az, ahogy a fejtetőnél vágod, ezek még nem precízek annyira, mint az első képen. Még, vagy már, ezt te tudod, melyik kép hogy következett a sorban, de számodra ez azért fontos kérdés, mert arra ad választ, ha a képsor egészét nézed, hogy hol van a csúcs, azaz hogy mikor lettetek a legkoncentráltabbak. Ebből lehet tanulni, hogy mi az íve egy munkának, hogy fokozatosan haladva érted el a csúcsot és ott vége, vagy feljutottál a csúcsra, majd nem álltál ott meg, hanem tovább fotóztál, avagy elsőre lőttél egy 10 pontosat és utána maszatolódnak el a dolgok - kérdezheted, mi a különbség. Igazán ott van, hogy ha az elején van a jó, az könnyen lehet véletlen, tehát érdemes elemezni, hogy ott mi a jó és mi az, ami utána már nincs meg. Ha a közepén, akkor a kérdés az, hogy mi az, ami miatt nem bíztál a megérzésedben, hogy megvan a dobás. Ezek a saját szempontodból a jövére nézvést fontosak igazán, hiszen a képek jók és megcsináltad azt a képet, ami a korona a sorban. (hegyi)