Örülök annak, hogy visszataláltál hozzánk, Attila, ha még csak rövid időre is, és remélem, hogy ez az idő hosszabbodni fog. Sok vitánk volt már a képekkel, főképp a glamourral kapcsolatban, és annak örülök, hogy ebben a képben ez már nincs jelen. Valahol utolérted magad, vagy párhuzamba kerültél saját magaddal, legalábbis eljutottál arra a szintre nálam (nyilván ez egy szubjektív gondolat), hogy azon a szinten vagy, ami ahhoz kell, hogy őszinte legyen a képed. Amikor a glamourt annyit ostoroztam a képeiden, ezeket a nagyon elmaszatolt tónusokat, formákat, akkor tulajdonképpen mindig az őszinteség volt az, amit én célkeresztbe vettem. Ez nem attól van, hogy te magad ne lennél őszinte, hanem a saját belső bizonytalanságunkat vetítjük ki. Ez a kép egy nagyon nagy előrelépés ebben az értelemben, mert hagytad, hogy a haja olyan legyen, amilyen, hagytad, hogy az egészen legyen egy esendőség, ugyanakkor konkrét és határozott elképzelésed volt arról, hogy mit csinálsz. Lehet ezzel nem egyetérteni, de nekem egy kicsit a dolog elcsúszott, tehát ha már a tömegelhelyezést nézem, akkor én még néznék ebből a hajból a jobb oldalon, és inkább a bal oldalból nyugodtabban lehagynék egy ujjnyit, azt hozzárakhatnám a jobb oldalhoz, de a lényeg az, hogy van miről beszélni, mert ez egy tiszta fogalmazás. Nem tudom mennyire vagyok érthető, beszéljünk erről Attila, gyere vissza. (hegyi)