18. Portré, emberábrázolás

Barabás

Barabás

Tudom, hogy szűk lett az alja.

Nagyon jó a modelled, egy picit valóban lecsúszott, de egye fene, így is erős a kép, egy keveset a szürke fátyolból levennék kontrasztemeléssel, még erősebb lenne, még jobban kijönnének azok a kevés színek, amikkel nagyon jó ízléssel dolgozol. Ahogy nézem, lehet, hogy a fehéregyensúly helyreállítása is megoldaná a problémát. (hegyi)

Barus

Barus

Az a helyzet, hogy a gyerek hálás téma, az arca kedves, érdeklődő, figyelmes, rendezett, tehát alapjában minden megvan, de valahogy nem áll össze nekem, hogy a kép miért itt és ekkor készült, a környezet ebben nem segít. A pillanat megörökítése és a pillanat kiragadása fontos, a fotó megkerülhetetlen jellemzője, de épp ezért, mivel nincs előzménye és folytatása, abban a pillanatban kell benne lenni minden oknak és indoknak is, nem csak a szereplőnek. (hegyi)

Irina "még" 3

Irina "még" 3

Nos, ez se lenne rossz, ha nem lenne az első beküldött képed, akkor ez is megtenné, de igazán ahhoz képest ezen sok elvarratlan szál van formailag. Olyan részformák, amik úgymond kibeszélnek a képből, kifelé hordanak, amik nem erősítik a belső kohéziót. A sapka hátuljának barnái, a sál mögötti kabátrész, az, ahogy a fejtetőnél vágod, ezek még nem precízek annyira, mint az első képen. Még, vagy már, ezt te tudod, melyik kép hogy következett a sorban, de számodra ez azért fontos kérdés, mert arra ad választ, ha a képsor egészét nézed, hogy hol van a csúcs, azaz hogy mikor lettetek a legkoncentráltabbak. Ebből lehet tanulni, hogy mi az íve egy munkának, hogy fokozatosan haladva érted el a csúcsot és ott vége, vagy feljutottál a csúcsra, majd nem álltál ott meg, hanem tovább fotóztál, avagy elsőre lőttél egy 10 pontosat és utána maszatolódnak el a dolgok - kérdezheted, mi a különbség. Igazán ott van, hogy ha az elején van a jó, az könnyen lehet véletlen, tehát érdemes elemezni, hogy ott mi a jó és mi az, ami utána már nincs meg. Ha a közepén, akkor a kérdés az, hogy mi az, ami miatt nem bíztál a megérzésedben, hogy megvan a dobás. Ezek a saját szempontodból a jövére nézvést fontosak igazán, hiszen a képek jók és megcsináltad azt a képet, ami a korona a sorban. (hegyi)

Irina "még" 2

Irina "még" 2

Jó, hogy megmutatod a sorozatot, mert abból lehet tanulni, ha látunk több képet, hogy hogyan jutottál el a végeredményig. A kép, ha nem lenne több belőle, rendben lenne, de te is érzed, hogy nem ez a csúcspont. Minden fotós más és más eszközt használ ahhoz, hogy a modellje közreműködő legyen és a bizalom is meglegyen a fotós felé, ez nagyon fontos kérdés, és azt látom, hogy az alap megvan, tehát jó munkát végeztél, a modelled átadta magát neked. Hogy nem ez a csúcspont, az abból érződik, hogy erősebb hatása van a fotó formai megoldásának, a félrekomponálásnak, és ez nem nagyon fontos dolog, ha a modell a kezedre játszik, hiszen a többi képen is látható, hogy az ő jelenléte nem igényel ilyen komponálási trükköket, hogy érdekessé tegyük, megvan a maga kisugárzása enélkül is, ahogy azt a többi képen nagyon jól felismerted. Szóval ez se rossz, de itt még a rutin működik, van jobb. (hegyi)

Irina "még" 1

Irina "még" 1

Filmforgatás élményem van a kép láttán, jól választottad le a szereplőd a környezettől, mert értelmezhető maradt, de mégis erősíti az ő egyedüllétét, és ráadásul a mozdulat úgy fűszerezi, hogy abban benne van egyfajta szabadságvágy is, de mégis fura kötöttségben, ez erősíti a belső feszültségét a képnek. Jó munka lett, köszönöm! (hegyi)

Irina "még"

Irina "még"

Örülök annak, hogy igazolod, hogy nem csak futó bolondság, véletlen fejlövés eredménye volt az előző kép, hanem volt itt meló, volt itt ötlet és hangulat, de legfőképp volt itt együttműködés. Nem ez a kedvenc képem, mert a gesztus a pillanatnak szól és nem az örökkévalónak, egyszerűbben mondva olyan dolgot rögzít, ami nem csúcspontja valami érzelemnek, csak mellékvágánya. Nem sokon múlik, de úgy érzem, hogy a fintor nem a nézőhöz, hanem a szituációhoz és a fotóshoz beszél. Ellene dolgozik a modellnek az is, hogy az ő bőrtónusainál közelibbek lettek a távoli tájrészletek, az a víz vagy gáztorony, meg az ég, ott az ettől megtekeri a teret, mert előbbre érződik a fejnél. Ha ezt visszaforgatnád, azaz az arc kapna több fényt (akár utómunkában maszkolással javítva), és a háttér bal oldala kevesebbet, akkor kevéssé lenne a dolog esetleges. De annak kifejezetten örülök, hogy a modelleddel nem csak futó ügyet csináltatok, hanem figyeltetek egymásra. Inkább azt mondom, hogy itt túl alámentél a modellnek, magyarán a kezébe adtad a gyeplőt és te lekövetted őt, viszont ha nincs a fotós kezében a szitu, mivel ő magát nem tudja direktben kontrollálni, így előfordulhat olyan gesztus, ami nem végpont. A fotós a főnök, még a legegyüttműködőbb szituban is, mivel ő lát, a modell dolga a jelenlét, a fotósé az instruálás, visszajelzés, ezt nem szabad felcserélni, annyira nem kell a modellt szolgálni, hogy megforduljon a helyzet, mert a dominancia nem ellene van, hanem a közös célért. Mondok valami furcsát. Civil a modell itt. Az azt jelenti, hogy olyan gesztus jelenik meg, ami belső marad. Nem egyetemleges. A civilség nem tesz jót egy portrénak. A leglazább, úgymond keresetlen, elkapott vagy instruálatlannak ható kép őszintesége nem egyenlő a civilséggel. A civilség a kulisszák mögé látás. Ez a fintor totálisan őszinte lehet neked, mert neked szól, de a nézőnek nem tud, mert ellene dolgozik a környezetnek, és annak az atmoszférának, amit teremtettetek. (hegyi)

Irina

Irina

Péter ez nekem hibátlan. A tekintet visz mindent, de ehhez kell a környezet, a sapka, a tónusok, a színek is, és mindez ízléssel tálalva egy irányba visz. Azért is érdekes, mert a kortárs orosz fotósok azok, akik ilyesmi világot visznek, dacos, számonkérő, és ez jól van kontrasztba helyezve. Van benne valami a pusztulás romantikájából. Na, kérek még! (hegyi)

Reni

Reni

Feri, ennek van egy nem túl jó tónusterjedelme, a középtónusokban nagyon lapos, annyira, hogy eltűnik minden valószerű az arcról, ráadásul a kékítés ellenére is koszos tónusban, a képkivágás pedig mivel a fejtetőnél erősen vágtál, még előnytelenebbül tolja bele a képünkbe a modelled fejét, anatómiailag problematikusan. A haj éles, a fej bemozdult, a gesztus pedig nem nagyon barátságos, inkább valami kényszeredettség van benne, mintha a modelled nem győzted volna meg arról, hogy képet fogsz róla készíteni. Nem tudom, hogy mobillal lőtted-e ezt a képet, vagy az utómunkában sikerült ilyen brutálisra a tömörítés, de komoly információvesztést érzek. (hegyi)

Asma

Asma

Ez egy egészen jó megoldás, de valahogy az arc, a bőr annyira strukturálatlan lett, hogy a jelenléte nem erős, nem kontrasztos a pávatollhoz képest, a kettő nem egy szinten működik. Azt nem tudom, hogy ez az utómunkának, sminknek vagy világításnak köszönhető-e inkább, de valami fura. Fenn kevesebbet hagynék, sok az üres tér még mindig, a ruhával pedig az a probléma, hogy ahogy a karnál most végződik, az épp szétkaszálja a toll "szemét", talán szerencsésebb lenne egy hosszabb ujjú felső, mert akkor a fekete háttér előtt erősebb lenne a toll jelenléte. Ha van kedv, jó lenne ismételni. (hegyi)

Asma

Asma

Klasszikust idéző, hangulatában Kepes képét hívja elő ez a munka, fenn picit sok nekem, de egyébként kifejezetten jó, ahogy a toll és a drapéria hullámai ellenpontozzák egymást, az istenért le nem hagynám azt a redőződést a széléről, anélkül ez nem lenne egyensúlyban. Egy talán, hogy a csukott szem csak gyakorlatban adja a belső átélést, fotón kimerevítve nem a csúcspont, szóval nem a kamerába nézve, de a szemet érzékletesen meghagyva nekem ez jó lenne, de így is azt kell mondjam, hogy jó az, hogy ezt az irányt megtaláltad magadnak. Képeket kérek Viki, nagyobb tempóban! (hegyi)

Judit (2)

Judit (2)

Nos, azt gondolom, hogy ez egy jobban sikerült pillanat, még akkor is, ha több időt kellett volna a modellel tölteni ahhoz, hogy a kamerafrászból fel tudd szabadítani, mert még mindig nagyon feszült. Ezt mutatja az ökölbe szorított kéz, a nagyon feszes tartás is, és a tekintet. Abban mindenképp előbbre vagyunk, hogy nincs olyan manipuláció a képen, mint az előzőnél, azaz természetesebb, de nem győzöm eleget mondani, hogy amikor fotózunk valakit, akkor mi vagyunk a tükre, mi vagyunk azok, akikre rábízza magát, azaz nekünk kell tudni abban határozottnak lenni, hogy mit szeretnénk látni és megmutatni. Például ha ez az ing van, akkor levetetem alóla a fekete pólót, vagy ha rajta marad, akkor kigomboltatom, mert nagyon feszül és ez nem jó, mert a sok vonal ami így keletkezik, zaklatottságot sugall. Azt pedig, hogy a fekete háttérrész előtt a fekete karok amputációt mutatnak, már a kommentnél is beszéltük, ha így van és csak ez a kanapé van, akkor fel kell ültetni a legtetejére és máris helyrejön ez a dolog. Hajrá, folytasd! (hegyi)

Judit

Judit

Örülök ennek a képnek, hogy beküldésre került, mert több dolgot is el tudok mondani általa a portrézásról. Előre szólok tehát, hogy nem azért írom le, hogy mi a problémám, hogy elvegyem a kedved, épp fordítva, hogy tessék nyugodtan küldeni a nem kész, a nem biztos, hogy 100%-os megoldásokat is, mert a hibátlanról nem lehet mit mondani, csak áhítani. Az első, amit mondanék, mert ez bánt a legjobban, az az utómunka. Photoshopban úgy hívják idegen nyelven ezt, hogy clarity. Ki van meszelve minden részlet, nem a glamour lágyítós szépelgésével, hanem egy vakolókanál finomságával, így maszkszerű lett a fej, nincs bőr, nincs pórus. Ettől kiugrik a szem, eltűnik az arccsont is, szinte ijesztő lesz az eredmény. A clarity-t nem babráljuk, azt a fakezűeknek tették bele, ha már nagyon akarunk vele vacakolni, akkor inkább 5-10%-ot rá kell adni mondjuk egy karakteresebb arcközelinél, hogy még jobban előjöjjenek a bőrpórusok. A másik a smink. Nem tudom, hogy a modell amúgy az életben is ennyi és ilyen sminket használ-e, viszont a fotó rögzít egy állapotot az örökkévalónak, a fotós felelőssége, hogy mi történik, tehát az is, hogy azt mondja a modellnek, hogy fiatal vagy, szép, nincs szükség ennyi korrekcióra. Ez főleg a szemöldöknél kiugró. A harmadik a száj. Kell a modellt instruálni, hiszen mi vagyunk a tükör. Ilyenkor azt kell mondani, hogy nyalja meg a száját és lazítsa el az ajkait. Így is lehet mosolyogni és az az előnye is megvan, hogy az ajkak bőre nem szárad ki, nem cserepesedik, és a lazítás által nem lesz penge szája, ami mint üzenet mindig hordoz egyfajta agressziót. A következő kérdés az orré. Nem fotózunk fenti gépállásról, inkább picit alulról annyira, hogy az orrlukakba ne lássunk kötelezően bele, de ha fentről fotózol, az orr megnő és a száj és orr közti rész nem szépen rövidül, fogy el. Végül a világításról. A haj szereti, ha kap egy kis csillogást, ha kaphat hátulról egy kevés élfényt, azaz ha ki lehet emelni a háttérből és a fejnek is adni ezáltal egy formát. Ettől a modell is térbe kerül. Szóval Zoli hajrá, várom a folytatást! (hegyi)

cím nélkül

cím nélkül

Nekem ez egy kicsit sok a jóból. Van egy eleve furán megmozgatott portrébeállítás, amin a világítással is borzoltunk egy picit azáltal, hogy a hajra visszahoztuk a fényt, aztán még rákerültek az ágak általi törések is, és még valami koszolódás is, roncsolásszerű hatás is, ezek együtt mind a modell ellen dolgoznak abban az értelemben, hogy zavart keltenek, bizonytalanságot, mintha nem akarnám elfogadni, hogy egy fiatal lányt látok a maga hibátlanságában, és ezt próbálnám ellensúlyozni. Ebből valamennyi jót tud tenni, de szerintem egy elég lenne a három technikából, így most túl van a dolog az én számomra pörgetve. (hegyi)