18. Portré, emberábrázolás

Sensei

Sensei

Zoécska, majd amiket csinálsz, azokat próbáld meg besorolni valami leckébe, jó? Tehát ne úszd meg azzal, hogy berakod a Szabadgyakorlatba mindet, mert akkor mi a francnak vannak a leckék? Kezdd el nézegetni a leckéket, jó? Ezt most én átrakom a Portré leckébe, mert ez az a barátodról. Tudod miért nem jó ez a kép? Azért, mert lusta voltál ahhoz, hogy a kamerádnak a nézőpontját meggondold, hogy hova teszed. Érvényes lett volna az is, hogy ha magasról fotózod, és akkor egy ilyen furcsa bábúszerű hatása lett volna, de én inkább azt mondom, hogy ezt még lejjebbről kellett volna fotózni. Tudod miért? Mert ez így civil. Ennek a fiúnak nem a szépen lassan hátracsúszó homloka a jelentős, hanem maga a személyiség, a figura. Ahhoz, hogy működjön az, hogy nem néz a kamerába, az kell, hogy valami történjen, hogy valahová nézzen. Szoktam mondani, hogy a múlt a bal oldalon van, a jövő a jobb oldalon. Ő most tulajdonképpen, ha akarom, akkor visszanéz, legalábbis innen nézve, visszanéz a múlt felé, aminek lehet ilyen jelentése, ha akarom, de ahhoz meg nem elég feszes az egész. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Mama

Mama

Ezért a képért nem tudlak megdicsérni, Viki, azért nem, mert nüanszon bukik el, és ez viszont olyan, hogy ha ebből készült mondjuk 10-12 kocka, akkor sajnálattal erről a kockáról lemondtam volna, és kerestem volna egy olyat aminél a szereplő jobban van elhelyezve. És itt most nem is az a helyzet, hogy mennyire komponálunk ellenében a szokásosnak a füst megjelenése miatt, mert a füst és a fény szépen van megmutatva, de nem tudom nem észrevenni azt, hogy a kamerád fölfelé elmozdult. A szereplő fölött felesleges tér van, egy ujjnyi legalább, és az nagyon hiányzik a kéznél. Annyira bánatos dolog az, hogy a vállnál-kéznél, mellnél ilyen furcsán, ilyen rosszul vágtad meg ezt a képet. Semmi más baj nincs, mint, hogy magát a képmezőt lefelé el kellene mozdítani, és akkor máris működne a dolog. Ez sajnos hiba. (hegyi)

Viki

Viki

Örülök annak, hogy visszataláltál hozzánk, Attila, ha még csak rövid időre is, és remélem, hogy ez az idő hosszabbodni fog. Sok vitánk volt már a képekkel, főképp a glamourral kapcsolatban, és annak örülök, hogy ebben a képben ez már nincs jelen. Valahol utolérted magad, vagy párhuzamba kerültél saját magaddal, legalábbis eljutottál arra a szintre nálam (nyilván ez egy szubjektív gondolat), hogy azon a szinten vagy, ami ahhoz kell, hogy őszinte legyen a képed. Amikor a glamourt annyit ostoroztam a képeiden, ezeket a nagyon elmaszatolt tónusokat, formákat, akkor tulajdonképpen mindig az őszinteség volt az, amit én célkeresztbe vettem. Ez nem attól van, hogy te magad ne lennél őszinte, hanem a saját belső bizonytalanságunkat vetítjük ki. Ez a kép egy nagyon nagy előrelépés ebben az értelemben, mert hagytad, hogy a haja olyan legyen, amilyen, hagytad, hogy az egészen legyen egy esendőség, ugyanakkor konkrét és határozott elképzelésed volt arról, hogy mit csinálsz. Lehet ezzel nem egyetérteni, de nekem egy kicsit a dolog elcsúszott, tehát ha már a tömegelhelyezést nézem, akkor én még néznék ebből a hajból a jobb oldalon, és inkább a bal oldalból nyugodtabban lehagynék egy ujjnyit, azt hozzárakhatnám a jobb oldalhoz, de a lényeg az, hogy van miről beszélni, mert ez egy tiszta fogalmazás. Nem tudom mennyire vagyok érthető, beszéljünk erről Attila, gyere vissza. (hegyi)

Barabás

Barabás

Tudom, hogy szűk lett az alja.

Nagyon jó a modelled, egy picit valóban lecsúszott, de egye fene, így is erős a kép, egy keveset a szürke fátyolból levennék kontrasztemeléssel, még erősebb lenne, még jobban kijönnének azok a kevés színek, amikkel nagyon jó ízléssel dolgozol. Ahogy nézem, lehet, hogy a fehéregyensúly helyreállítása is megoldaná a problémát. (hegyi)

Barus

Barus

Az a helyzet, hogy a gyerek hálás téma, az arca kedves, érdeklődő, figyelmes, rendezett, tehát alapjában minden megvan, de valahogy nem áll össze nekem, hogy a kép miért itt és ekkor készült, a környezet ebben nem segít. A pillanat megörökítése és a pillanat kiragadása fontos, a fotó megkerülhetetlen jellemzője, de épp ezért, mivel nincs előzménye és folytatása, abban a pillanatban kell benne lenni minden oknak és indoknak is, nem csak a szereplőnek. (hegyi)

Irina "még" 3

Irina "még" 3

Nos, ez se lenne rossz, ha nem lenne az első beküldött képed, akkor ez is megtenné, de igazán ahhoz képest ezen sok elvarratlan szál van formailag. Olyan részformák, amik úgymond kibeszélnek a képből, kifelé hordanak, amik nem erősítik a belső kohéziót. A sapka hátuljának barnái, a sál mögötti kabátrész, az, ahogy a fejtetőnél vágod, ezek még nem precízek annyira, mint az első képen. Még, vagy már, ezt te tudod, melyik kép hogy következett a sorban, de számodra ez azért fontos kérdés, mert arra ad választ, ha a képsor egészét nézed, hogy hol van a csúcs, azaz hogy mikor lettetek a legkoncentráltabbak. Ebből lehet tanulni, hogy mi az íve egy munkának, hogy fokozatosan haladva érted el a csúcsot és ott vége, vagy feljutottál a csúcsra, majd nem álltál ott meg, hanem tovább fotóztál, avagy elsőre lőttél egy 10 pontosat és utána maszatolódnak el a dolgok - kérdezheted, mi a különbség. Igazán ott van, hogy ha az elején van a jó, az könnyen lehet véletlen, tehát érdemes elemezni, hogy ott mi a jó és mi az, ami utána már nincs meg. Ha a közepén, akkor a kérdés az, hogy mi az, ami miatt nem bíztál a megérzésedben, hogy megvan a dobás. Ezek a saját szempontodból a jövére nézvést fontosak igazán, hiszen a képek jók és megcsináltad azt a képet, ami a korona a sorban. (hegyi)

Irina "még" 2

Irina "még" 2

Jó, hogy megmutatod a sorozatot, mert abból lehet tanulni, ha látunk több képet, hogy hogyan jutottál el a végeredményig. A kép, ha nem lenne több belőle, rendben lenne, de te is érzed, hogy nem ez a csúcspont. Minden fotós más és más eszközt használ ahhoz, hogy a modellje közreműködő legyen és a bizalom is meglegyen a fotós felé, ez nagyon fontos kérdés, és azt látom, hogy az alap megvan, tehát jó munkát végeztél, a modelled átadta magát neked. Hogy nem ez a csúcspont, az abból érződik, hogy erősebb hatása van a fotó formai megoldásának, a félrekomponálásnak, és ez nem nagyon fontos dolog, ha a modell a kezedre játszik, hiszen a többi képen is látható, hogy az ő jelenléte nem igényel ilyen komponálási trükköket, hogy érdekessé tegyük, megvan a maga kisugárzása enélkül is, ahogy azt a többi képen nagyon jól felismerted. Szóval ez se rossz, de itt még a rutin működik, van jobb. (hegyi)

Irina "még" 1

Irina "még" 1

Filmforgatás élményem van a kép láttán, jól választottad le a szereplőd a környezettől, mert értelmezhető maradt, de mégis erősíti az ő egyedüllétét, és ráadásul a mozdulat úgy fűszerezi, hogy abban benne van egyfajta szabadságvágy is, de mégis fura kötöttségben, ez erősíti a belső feszültségét a képnek. Jó munka lett, köszönöm! (hegyi)

Irina "még"

Irina "még"

Örülök annak, hogy igazolod, hogy nem csak futó bolondság, véletlen fejlövés eredménye volt az előző kép, hanem volt itt meló, volt itt ötlet és hangulat, de legfőképp volt itt együttműködés. Nem ez a kedvenc képem, mert a gesztus a pillanatnak szól és nem az örökkévalónak, egyszerűbben mondva olyan dolgot rögzít, ami nem csúcspontja valami érzelemnek, csak mellékvágánya. Nem sokon múlik, de úgy érzem, hogy a fintor nem a nézőhöz, hanem a szituációhoz és a fotóshoz beszél. Ellene dolgozik a modellnek az is, hogy az ő bőrtónusainál közelibbek lettek a távoli tájrészletek, az a víz vagy gáztorony, meg az ég, ott az ettől megtekeri a teret, mert előbbre érződik a fejnél. Ha ezt visszaforgatnád, azaz az arc kapna több fényt (akár utómunkában maszkolással javítva), és a háttér bal oldala kevesebbet, akkor kevéssé lenne a dolog esetleges. De annak kifejezetten örülök, hogy a modelleddel nem csak futó ügyet csináltatok, hanem figyeltetek egymásra. Inkább azt mondom, hogy itt túl alámentél a modellnek, magyarán a kezébe adtad a gyeplőt és te lekövetted őt, viszont ha nincs a fotós kezében a szitu, mivel ő magát nem tudja direktben kontrollálni, így előfordulhat olyan gesztus, ami nem végpont. A fotós a főnök, még a legegyüttműködőbb szituban is, mivel ő lát, a modell dolga a jelenlét, a fotósé az instruálás, visszajelzés, ezt nem szabad felcserélni, annyira nem kell a modellt szolgálni, hogy megforduljon a helyzet, mert a dominancia nem ellene van, hanem a közös célért. Mondok valami furcsát. Civil a modell itt. Az azt jelenti, hogy olyan gesztus jelenik meg, ami belső marad. Nem egyetemleges. A civilség nem tesz jót egy portrénak. A leglazább, úgymond keresetlen, elkapott vagy instruálatlannak ható kép őszintesége nem egyenlő a civilséggel. A civilség a kulisszák mögé látás. Ez a fintor totálisan őszinte lehet neked, mert neked szól, de a nézőnek nem tud, mert ellene dolgozik a környezetnek, és annak az atmoszférának, amit teremtettetek. (hegyi)

Irina

Irina

Péter ez nekem hibátlan. A tekintet visz mindent, de ehhez kell a környezet, a sapka, a tónusok, a színek is, és mindez ízléssel tálalva egy irányba visz. Azért is érdekes, mert a kortárs orosz fotósok azok, akik ilyesmi világot visznek, dacos, számonkérő, és ez jól van kontrasztba helyezve. Van benne valami a pusztulás romantikájából. Na, kérek még! (hegyi)