18. Portré, emberábrázolás

Az egy kérdés nekem, hogy milyen technikával csinálod ezeket a képeket. Ha ez még mindig ipad, vagy mobil, akkor oké, valahogy nekem ez most sötétebb egy picivel a kelleténél. Hogy Lilla mennyire fogad szót instruálásnál, nem tudom, de talán jobb lett volna, ha valahova odateker, ahol fény is van. A fák között látom, hogy vannak olyan részek, ahol a lombokon keresztül szűrődik át a nap, tehát ott rajta is lenne fény. Ez nem lenne rossz, mert így most ez szomorú hatású lett. Szóval ez egyébként egy jó helyzet lenne, a fénytani problémák miatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Az egy kérdés, hogy a lányodnak mennyire volt kényelmes ez a póz, mert kicsit kényszeredettnek érzem ezt most. A másik, hogy annyira ki van számolva most a képkeret, hogy minden beleférjen, a lábujjai is, hogy szétfeszíti a képkeretet a modell. Kevés így a környezet. Ha ennyire átmegyünk személyesbe, akkor lehet, hogy érdemesebb lenne vágni a testből. Ott az ajtó már nem fontos, az elviszi a figyelmet, mert egy sötét flekk, és konkurál a hölgy hajával. Takard le a kezeddel, látod, hogy már jobb hangulatú, koncentráltabb kompozíciót kapsz. Szerintem ez akár egy négyzetesre komponált kép is lehetne, mert ami ennek a képnek az erénye, a lányod haja, az nagyon szépen formálódik. Az kérdés, hogy mit csinál a kezeivel. Nagyjából látszik, hogy az egyiken támaszkodik, de a másikkal is valami történik, mintha valamit keresne a fűben. Ilyenkor érdemes instruálni: tedd a kezed a válladra, túrj bele a hajadba, tehát valami mozgást létrehozni, hogy ne úgy tűnjön, mintha ez egy befejezetlen pillanat lenne. (hegyi)
értékelés:

Nem könnyű feladat a gyerekfotózás, mert a gyerek izeg-mozog, egy sajátos külön világban él, és az ő tempója nagyon ritkán találkozik a miénkkel, nehéz elkapni a pillanatot. Ez egy jól megfogalmazott képi üzenet. A helyzet tetszik, de hogy ő most fekvőtámaszt csinál, és úgy lett lefotózva, vagy áll apa előtt, ezt nem lehet tudni. Ami kicsit furcsa, az a kar csonkolása, nyilván ebből a nézőpontból nehéz mást kihozni, és a gyerekek instruálhatósága is kérdéses, de érdemes megpróbálni, hogy az ember ilyenkor azt mondja, hogy tedd följebb a kezed, integess, és akkor benne van a kis tenyere is. Vagy mondd azt, hogy tegye maga mellé a kezét, és akkor ő valamennyi ideig odateszi, túl sokáig nem lehet várni, ezért is nehéz modellek a gyerekek, mert egy-egy pózt nem fognak neked órákig kitartani, sokat nem lehet tökölni. Egyetlen problémám van még ezen kívül: nekünk jobb szemben az írisz, a szembogár kevésbé részletgazdag, sötétben volt, erre érdemes utómunkában valamennyit rásegíteni. Nem azt mondom, hogy az egész arcfélre, de a szemét valamennyivel világosabbra lehet hozni. Szelektíven kijelölöd, és azzal külön elkezdesz dolgozni. Óvatosan kell ezt csinálni, mert az ember egy bizonyos szintig tudja csak elfogadni az ilyen módosításokat, utána furcsa lesz, hogy hogyan került oda az a fény, de valamennyit érdemes lenne ezen világosítani. Mivel egy nem könnyű feladatba fogtál bele, a gyerekfotózásba, és azt ízléssel tetted, ezért kettő csillagot tudok adni erre a munkára. (hegyi)
értékelés:

Ez az előző trombitás portré párja, ugyanott, ugyanakkor, ugyanúgy készült. Hogy megmutatom, annak az az oka, hogy Andor (nevezzük most megrendelőnek - bár ő nem annyira akarta, hogy fotózzam :) Inkább ezt a képet választotta a sorból, mint jó fotót. Ő másként látja ezt, amit én fotós. Szerintem amaz jobban elkészített fotó, itt van pár problémám (most nem sorolom fel), viszont azt mondja, hogy itt elsősorban nagyon jó az anzaca (szájtartása), a másikon pedig éppen levegőt vesz, de itt szépen fúj, és ezen a fotón bár nem hallható, de aki ért ehhez a hangszerhez, annak ez megvan.

Nos, ez egy minden tekintetben jobb portré az előzőnél. Egyrészt ez a háromszöges komponálás dinamikát ad, ez fontos. Másrészt nem levegővételkor fotóztad, így legalább azt elhiszem, hogy fújja. És itt kevésbé fura az a maszkolás, amivel a törzsét elsötétítetted. Egy probléma még mindig van, és ez az, hogy egy keze látszik csak, a másik alig. Tudom, valamiért az a fixa ideája sokatoknak, hogy nem instruál, mert akkor lesz természetes a kép, ez persze nem igaz, pontosabban a nézőt baromira nem érdekli, hogy mennyire spontán vagy sem egy póz, de ha jó instrukció hangzik el, és a modell azt követi, a fotós pedig nem ereszti, amíg nem azt látja, amit akar, akkor egy olyan megfejtés születhet, amit a néző nem fog tudni megkülönböztetni, de nem lesz hiányérzete. És ez akkor is így van, ha például ha azt mondod, hogy emeld a könyököd, akkor erre a zenész szakmai válasz az, hogy de az úgy nem autentikus, vagy nem helyes kéztartás, mert ez mellékes ahhoz képest, hogy kiegyensúlyozódik a kép. Én valószínűleg lentebbről fotóztam volna, hogy egyrészt a hangszer nagyobb szerepet kapjon, másrészt lássam a szemeit. (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy én Miles Davis zenéjén nevelkedtem, ott van tűz, ott van játék, őrület, és meglehet Andornál is van, de a képen ebből semmi se jön át. Egyszerűbben mondva nincs benne zene. Iskolásan fogja a hangszert a szája előtt, de nem hiszem el, hogy zenél, mert ez egy nem nagyon mozgalmas póz. Félre ne értsd, nem a hangszert, vagy a játéktechnikát vagy ilyesmit kérek számon a modelleden, hiszen te vagy a fotós, ő nem látja magát, hanem rajtad azt, hogy mennyiben szabadítod fel a modelled, hogy kezdjen zenélni, feledkezzen bele és akkor exponálj, amikor ő már máshol jár, benne a zenében. Kérek ismétlést. (hegyi)

Nagyon kedvelem azt a világot, amit a képeddel felidézel, két apróság van, amit máshogy csinálnék. Az egyik, hogy a hídból kevesebb is elég lenne. A másik, hogy a lány lábaiból viszont több kellene, mert ott a csonkolás most egy kicsit fura. A színek finomak, a formák érzékenyek, szóval az irány alapvetően rendben van. (hegyi)
értékelés:

biztos nem tökéletes, de nekem nagyon hozza az este hangulatát...

Ez már egy fokkal jobb, mint Feri portréja. Két dologra hívom fel a figyelmed. Az egyik a tónus. Most Jóska keze világít, a feje meg szürke. Ez amiatt is lehet, mert mondjuk melege volt és pirosabb volt a fején a bőrtónus, vagy a megvilágítás eshetett jobban a kezére, nem tudom, de ezt korrigálni kell, ekkora tónuskülönbség ebben a pózban indok nélküli, a fej ráadásul így nem is nagyon mutat jól. A másik is a kézre vonatkozik. Az emberek egy része szereti támasztani a fejét, vagy mert fáradt, vagy mert nem érzi magát komfortosan, ez egy gesztus, egy üzenet is, nincs ezzel sok baj, csak annyi, hogy egyfajta dekadens hatást kelt, nem tudja tartani a fejét, ez sok esetben nem ad pozitív kisugárzást, jelen helyzetben pedig az, hogy ennyire takarja a száját, bár jelzéssel bír ez is, visszakódolható, miért nem akarja, hogy lásd a szájat, de mint kép, nem jó pillanat, mert olyan jellemzőt hangsúlyoz ki, ami nem kötelezően tudatos és a fene se tudja, jó-e erre ilyen erősen felhívni a figyelmet. Azért is mondom, hogy önportrézzatok, mert könnyebb az ilyen élményeknél visszakeresni, mi is járt a fejedben, ha te vagy a modell, mintha valaki mást kapsz le. (hegyi)
értékelés:

Ferivel és Károllyal éppen megütközünk a mán.

Ha már leckébe került, nos, akkor elemzem is, de sokat nem fogok tudni mondani. Ugyanis ez bár elsőre viccesnek ható pillanat, de épp ettől lesz amatőr a megközelítése, mert az efféle vicc nem időtálló. Vagy ritkán az. Feri itt mint egy mamabagoly olyan, megütközést nem érzek, csak egy kiragadott pillanatot. A portré nem ez, ott ritkán jó a hirtelen ötletből elkövetett kattintás, márcsak azért is, mert egy ember gesztusrendszerét idő feltérképezni és utána ezt tudva akkor exponálni, amikor az neki is jó és nekem is és ki is fejez valamit, ami rá jellemző. Ez itt most olyasmi, amit amúgy a sajtóban sajnos sokszor alkalmaznak, hogy egy megfagyasztott pillanatot mutatnak és abból vonnak le következtetéseket. (hegyi)

Teres találkozó az Építészpincében

A másfél éves elmaradhatatlan tartozékai a malacok és a küblik. A ruha style engem "dicsér".

Kurva nehéz gyereket fotózni, főleg, ha az emberek van kéznél saját gyerek. Könnyebb azoknak, akiknek nincs köze az adott gyerekhez, mert észrevesznek olyat, amit a szülői szem nem. Ilyen a nyálfolyás. Akármennyire akármi van a képen, ez kivisz a hangulatból. Erre figyelni kell, nyál, kajamaradék, meg egyéb izék, szóval ezek nem fotóképes dolgok. A jobbra kilógó láb meg vagy lenne meg teljesen, vagy térdnél kábé vágni, határozottan. Amúgy a hangulat és a tárgyak, a színek jók. (hegyi)

Jó, mi tudjuk, hogy Bandi szelíd ember, de ez a napszemüveg, ez elég vad így. Viccet félre, ez jó ötlet, de vagy sok a hótömeg oldalt, vagy kevés. Na, hogy is van? Szóval vagy normális helyzetben kéne lenni, és akkor van egy kettős portré - de szerintem érezted azt, hogy az önmagában nem elég - vagy játszani kell a formákkal, de akkor úgy kell felfogni a két alanyt, mint folthatás, és akkor az kiadja, mit hova kéne tenni. Ágnes, jó lenne, ha rákapcsolnál a fotózásra. (hegyi)
értékelés:

Ebbe a képbe jobban belejátszott a szülői szem és szív, inkább emlékfotó a családi albumba, mint az előző. Annyira az, hogy egy kis kavicsot ad, nincs fókuszban, elvisznek a háttérben a lányok, a nézőpont se annyira jó, szóval hát igen, mondtam az előbb, nem könnyű megtalálni azt a pillanatot és helyzetet, ami túl tud mutatni azon, ami épp akkor és ott történik és hordoz valami univerzálisabba és tartósabb üzenetet is. (hegyi)