18. Portré, emberábrázolás

Az új lencsével, f4,5, 1/25 s, ISO 250, 70-200@200 mm, kézből.

Néhány napja készült a fotó a testvéremről. Köszönöm, hogy megengedte, hogy ide is kirakjam a képet.

Az van, hogy itt nem nagyon értem a színeket, hogy itt miért kellenek. Ez egy nagyon szép és tiszta ügy lenne fekete-fehérben egyébként, még akkor is, ha azt mondom, hogy a kezek nem nagyon vannak jól vágva, de ez a szín dolog nem enged közel menni a képhez. (hegyi)

A Zsolt mintás pólóban a függöny előtt füstöl.

Attila vagány képeket akart. Igyekeztem erre rásegíteni az FF konverzióval.

Zoli, ezt a fajta fekete tónustalanságot felejtsd el, ezt nagyon határozottan mondom, ez nagyon modoros, giccses, rossz az egész hatása. Olyan, mint egy rosszul előkészített vagy egy rosszul utómunkázott fotó. Semmi nem indokolja, ennek egyszerűen nincs létjogosultsága, nem tudok olyan esetet mondani, amikor ez működne. Olyan érzésem lesz tőle, hogy én magam látok rosszul és ez nagyon bosszantó, egyáltalán nem tudok a képre figyelni. A gesztusról: sokat akar a szarka érzésem van, mert van a kalap és van a fiú, meg a karóra, és van a tetoválás vagy hennázás, és van a bőrdzseki, meg még a gesztus is, tehát nekem már sok, ízlésében problémás túlbeszélés, ebből kevesebb is elég lenne. Ráadásul olyan tolakodóan raktad be ezt a kart ide, és anatómiailag is nagyon bajos, olyan, mint egy csülökcsont. Erre figyelned kell, így nem csonkoljuk a kezet, az ujjakra gondolok, ő fogja a kalapnak a szélét, de az, hogy fogja, az azért nem látszik, mert így forgattattad vele a kezét. Ha élére fordítod a kezet, akkor már látszik a hüvelykujj, akkor már látszik, hogy mit akar ott csinálni, így most olyan, hogy szerencsétlennek levitte az esztergapad az ujjait. A vagányság nekem nem ez, ezt én újragondolnám, mert itt most egy közhelyszótárat raktál össze. Ne haragudj a keménységért, de ez a kép egy állatorvosi ló, minden együtt van, amit nem szabad, anatómiában, ízlésben és esztétikában, és akkor a világítás problematikájáról még nem is beszéltem, a vetett árnyék, az orr túlvilágítása - akinek nagy orra van, azt nem fotózzuk oldalról, nem emeljük ki a fényekkel. (hegyi)

Az a baj,Viki, ezzel a képpel, mint sok-sok-sok másik ugyanilyen képpel, hogy van egy része, ami megragadja a fotós fantáziáját és a pillanat valóban egyedi és a gesztus rendben van, ugyanakkor a környezet rendezetlenebb annál, hogy ez összeálljon egy képpé. Máshogy fogalmazva a főszereplőd mosolya, gesztusai jól működnek, de ez önmagában nem viszi el a vállán, akármennyire szépen van exponálva, akármennyire is hatásos a szereplő, nem tudja egyedül elvinni a vállán a képet. Pedig jó lenne a ritmus, jó lenne a korlát, az ablak, ezek a keresztek és keretek, de máshová kellett volna, hogy állj vagy ő máshová állhatott volna egy kicsivel. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy szabad-e instruálni és az instruálás nem rombolja-e le az eseményt. Meglehet, hogy lerombolja, akkor ez van. Ugyanakkor, ha azt teszed mérlegre, hogy az egyik serpenyőben van a talált kép, ami olyan, amilyen, sikerül, ahogy sikerül, a másik serpenyőben van legalább a próbálkozás arra, hogy a kép valóban összeálljon kompozícióba, akkor döntsd el, melyik a jobb. Én mindenképpen a másodikra szavazok, mert ott legalább megvan az esély arra, hogy sikerüljön az a kép. Itt semmi másról nincs szó, minthogy a főszereplőt bal oldalra el kellett volna mozgatni ahhoz a nagy üres flekkhez. Szerintem egyébként, hogyha szóval tartjátok vagy tovább folyik a kommunikáció, akkor ez működne. Azt nem tudom, hogy te magad nem tudtál volna-e elmozdulni jobbra, ahhoz, hogy ő ez elé a fal elé kerüljön anélkül, hogy megmozdul. Ennyi a meglátásom, nem tudok erről többet mondani. (hegyi)

Zsolt mobillal

Mi latszoteresek tudjuk, hogy az olvaso nehezen fenykepezheto, objektiv latvanyara a szomszed szobaban teremt halaszthatatlan tennivalot, vagy hasonlo eszkozokkel probal lathatatlanna valni. A fotos minden bizonnyal rejtekhelyrol fotozhatott, mert sarokba szoritottsagot nem lehet erezni a kepen. Sot, hatarozott nyugalmat araszt annak minden reszlete. A hatterben es a kontosben benne van az otthon, a kompozicioban az egyes kepelemek kiegyensulyozottak, nem billegunk semerre, kozepen a talpan allo szabalyos haromszoget alkoto modell, az arcon a nyilt tekintet es a felmosoly. Szoval amennyire ritka ez a pillanat, annyira jol sikerult megfogalmazni azt, ami a cimben szerepel. Mindezekkel egyutt alul szuknek erzem, es ha most azt mondanad, hogy dehat pillanatkep, meg hogy az arc szamit, es az elobb irtam, hogy milyen rejtozkodo a modell, akkor en meg arra azt mondanam, hogy annak a fontos haromszognek resze a bal kez es ezer a lehetoseg, ha nincs tobb a kockan, akkor meg lehet ismetelni. Az olvasonak meg uzenem, hogy az elso oldalt, hogy melyik nyomdaban szedtek kinek a muvezetese alatt, azt senki nem olvassa. :) Viszont a lapozasra turelmetlenul varo gyakorlott keztartas remek. (bobák csaba)

Demeter Katinál

Műcsarnok, 2016, Demeter Baricz Kati képei előtt

Felso keretek? Hmm, lehet. De lehet, hogy nem kar ertuk, hadd higgyuk, hogy folytatodhatnak a kepek felfele meg egy-ket sorral. Akkor mar inkabb a jobb oldal vonja magara a figyelmet, ahol van egy extra oszlop, vagy inkabb hianyzik egy kep, a bal szelso onarckep (ugye jol tudom?) parja. Ha igazam van, es az elhelyezes ennyire tudatos, akkor kulon elismeres Zsoltnak, hogy tiszteletben tartotta azt az ures helyet, mint a kepcsoport reszet. Erdekes osszevetni a Telek Balazs portreinal keszult keppel. Egyreszt ugye sokkal nyitottabb a kozeg, erositve a vilagos exponalassal, es fokepp a nezohoz fordulo, vele kommunikalo modellel. A modellel, aki modellje ennek a kepnek, de modellje Baricz Katinak is, egy gyerek a sorban, aki szerepet kapott egy kepkeretben es gyermekkent jatszik a kereten kivul. Kedves kep ez nekem, eros osszhangban van a ket alkoto kozotti, a latszoteren tobb helyen megfigyelheto viszonnyal. (bobák csaba)

Zsolt

Drága Irén, nagyon szeretlek, nagyon fogsz hiányozni.

Nyilván Demeter képét nem fogom Demeternek elemezni, viszont saját okulásra néhány fontos dologra felhívnám a figyelmet. Egyrészt a modellre jellemző manifesztumok: kalap, szemüveg jelenléte az egy bensőséges érzetet, Psota igen ritkán jelent meg ezek nélkül. Másrészt a mutatóujj a szem előtt épp annyira zavaró, hogy ne hagyjon csak úgy elmenni a kép mellett, berögzüljön, egyedivé tegyen, ráadásul a jelzése is fontos, hiszen épp azáltal indul el a mese a képben, hogy így van módunk azon merengeni, vajon felhívás a felemelt mutatóujj valami vita hevében, vagy csak megigazította a kalapot, és sosem lehetünk biztosak benne, hogy mi is történt, de ez a gesztus mozgásban tartja a képet, nem csak az adott pillanat születik meg általa a képen, hanem bemozdulunk a következő pillanatba is általa. (hegyi)

Noémi, az a helyzet, hogy itt a történés nem nagyon tud lekötni, mivel túl profilba van állítva a modell, és a fények az ellenfényben csak addig jutnak, hogy adnak egy alap hátteret és hajfényt, de az arc már sötétben maradt. Ha a sziluett izgalmas és a háttér nem ennyire kusza, ez jól is mutathatna, de így most megmarad a világítási hibánál. (hegyi)