Oké, az első mondatom a lényeg, a többi csak viccelődés, tudnod kell.
Mi latszoteresek tudjuk, hogy az olvaso nehezen fenykepezheto, objektiv latvanyara a szomszed szobaban teremt halaszthatatlan tennivalot, vagy hasonlo eszkozokkel probal lathatatlanna valni. A fotos minden bizonnyal rejtekhelyrol fotozhatott, mert sarokba szoritottsagot nem lehet erezni a kepen. Sot, hatarozott nyugalmat araszt annak minden reszlete. A hatterben es a kontosben benne van az otthon, a kompozicioban az egyes kepelemek kiegyensulyozottak, nem billegunk semerre, kozepen a talpan allo szabalyos haromszoget alkoto modell, az arcon a nyilt tekintet es a felmosoly. Szoval amennyire ritka ez a pillanat, annyira jol sikerult megfogalmazni azt, ami a cimben szerepel. Mindezekkel egyutt alul szuknek erzem, es ha most azt mondanad, hogy dehat pillanatkep, meg hogy az arc szamit, es az elobb irtam, hogy milyen rejtozkodo a modell, akkor en meg arra azt mondanam, hogy annak a fontos haromszognek resze a bal kez es ezer a lehetoseg, ha nincs tobb a kockan, akkor meg lehet ismetelni. Az olvasonak meg uzenem, hogy az elso oldalt, hogy melyik nyomdaban szedtek kinek a muvezetese alatt, azt senki nem olvassa. :) Viszont a lapozasra turelmetlenul varo gyakorlott keztartas remek. (bobák csaba)
Folyamatos jelenidő, olvas. Csak közben felnézett. Ettől még a folyamat az olvasásé. A háttér meg... így élünk, ha elkezdem kivenni és kihordani a cuccokat, egyrészt épp a modelltől nem tudok elférni hozzá, másrészt oda a pillanat. Már így is túl sokat pöcsöltem, és már felvette a szerepét, még gyorsabbnak kell lennem.
Köszi Csaba, valóban nem könnyű Jóskát lépre csalni, és igen, lehet, hogy fél centi még kéne, én nem érzem, mert az a háromszög az a könyvvel zárul, de jó, ja, ja. Ismételni... hehe.