18. Portré, emberábrázolás

Örülök annak, hogy igazolod, hogy nem csak futó bolondság, véletlen fejlövés eredménye volt az előző kép, hanem volt itt meló, volt itt ötlet és hangulat, de legfőképp volt itt együttműködés. Nem ez a kedvenc képem, mert a gesztus a pillanatnak szól és nem az örökkévalónak, egyszerűbben mondva olyan dolgot rögzít, ami nem csúcspontja valami érzelemnek, csak mellékvágánya. Nem sokon múlik, de úgy érzem, hogy a fintor nem a nézőhöz, hanem a szituációhoz és a fotóshoz beszél. Ellene dolgozik a modellnek az is, hogy az ő bőrtónusainál közelibbek lettek a távoli tájrészletek, az a víz vagy gáztorony, meg az ég, ott az ettől megtekeri a teret, mert előbbre érződik a fejnél. Ha ezt visszaforgatnád, azaz az arc kapna több fényt (akár utómunkában maszkolással javítva), és a háttér bal oldala kevesebbet, akkor kevéssé lenne a dolog esetleges. De annak kifejezetten örülök, hogy a modelleddel nem csak futó ügyet csináltatok, hanem figyeltetek egymásra. Inkább azt mondom, hogy itt túl alámentél a modellnek, magyarán a kezébe adtad a gyeplőt és te lekövetted őt, viszont ha nincs a fotós kezében a szitu, mivel ő magát nem tudja direktben kontrollálni, így előfordulhat olyan gesztus, ami nem végpont. A fotós a főnök, még a legegyüttműködőbb szituban is, mivel ő lát, a modell dolga a jelenlét, a fotósé az instruálás, visszajelzés, ezt nem szabad felcserélni, annyira nem kell a modellt szolgálni, hogy megforduljon a helyzet, mert a dominancia nem ellene van, hanem a közös célért. Mondok valami furcsát. Civil a modell itt. Az azt jelenti, hogy olyan gesztus jelenik meg, ami belső marad. Nem egyetemleges. A civilség nem tesz jót egy portrénak. A leglazább, úgymond keresetlen, elkapott vagy instruálatlannak ható kép őszintesége nem egyenlő a civilséggel. A civilség a kulisszák mögé látás. Ez a fintor totálisan őszinte lehet neked, mert neked szól, de a nézőnek nem tud, mert ellene dolgozik a környezetnek, és annak az atmoszférának, amit teremtettetek. (hegyi)

Feri, ennek van egy nem túl jó tónusterjedelme, a középtónusokban nagyon lapos, annyira, hogy eltűnik minden valószerű az arcról, ráadásul a kékítés ellenére is koszos tónusban, a képkivágás pedig mivel a fejtetőnél erősen vágtál, még előnytelenebbül tolja bele a képünkbe a modelled fejét, anatómiailag problematikusan. A haj éles, a fej bemozdult, a gesztus pedig nem nagyon barátságos, inkább valami kényszeredettség van benne, mintha a modelled nem győzted volna meg arról, hogy képet fogsz róla készíteni. Nem tudom, hogy mobillal lőtted-e ezt a képet, vagy az utómunkában sikerült ilyen brutálisra a tömörítés, de komoly információvesztést érzek. (hegyi)

Klasszikust idéző, hangulatában Kepes képét hívja elő ez a munka, fenn picit sok nekem, de egyébként kifejezetten jó, ahogy a toll és a drapéria hullámai ellenpontozzák egymást, az istenért le nem hagynám azt a redőződést a széléről, anélkül ez nem lenne egyensúlyban. Egy talán, hogy a csukott szem csak gyakorlatban adja a belső átélést, fotón kimerevítve nem a csúcspont, szóval nem a kamerába nézve, de a szemet érzékletesen meghagyva nekem ez jó lenne, de így is azt kell mondjam, hogy jó az, hogy ezt az irányt megtaláltad magadnak. Képeket kérek Viki, nagyobb tempóban! (hegyi)

Örülök ennek a képnek, hogy beküldésre került, mert több dolgot is el tudok mondani általa a portrézásról. Előre szólok tehát, hogy nem azért írom le, hogy mi a problémám, hogy elvegyem a kedved, épp fordítva, hogy tessék nyugodtan küldeni a nem kész, a nem biztos, hogy 100%-os megoldásokat is, mert a hibátlanról nem lehet mit mondani, csak áhítani. Az első, amit mondanék, mert ez bánt a legjobban, az az utómunka. Photoshopban úgy hívják idegen nyelven ezt, hogy clarity. Ki van meszelve minden részlet, nem a glamour lágyítós szépelgésével, hanem egy vakolókanál finomságával, így maszkszerű lett a fej, nincs bőr, nincs pórus. Ettől kiugrik a szem, eltűnik az arccsont is, szinte ijesztő lesz az eredmény. A clarity-t nem babráljuk, azt a fakezűeknek tették bele, ha már nagyon akarunk vele vacakolni, akkor inkább 5-10%-ot rá kell adni mondjuk egy karakteresebb arcközelinél, hogy még jobban előjöjjenek a bőrpórusok. A másik a smink. Nem tudom, hogy a modell amúgy az életben is ennyi és ilyen sminket használ-e, viszont a fotó rögzít egy állapotot az örökkévalónak, a fotós felelőssége, hogy mi történik, tehát az is, hogy azt mondja a modellnek, hogy fiatal vagy, szép, nincs szükség ennyi korrekcióra. Ez főleg a szemöldöknél kiugró. A harmadik a száj. Kell a modellt instruálni, hiszen mi vagyunk a tükör. Ilyenkor azt kell mondani, hogy nyalja meg a száját és lazítsa el az ajkait. Így is lehet mosolyogni és az az előnye is megvan, hogy az ajkak bőre nem szárad ki, nem cserepesedik, és a lazítás által nem lesz penge szája, ami mint üzenet mindig hordoz egyfajta agressziót. A következő kérdés az orré. Nem fotózunk fenti gépállásról, inkább picit alulról annyira, hogy az orrlukakba ne lássunk kötelezően bele, de ha fentről fotózol, az orr megnő és a száj és orr közti rész nem szépen rövidül, fogy el. Végül a világításról. A haj szereti, ha kap egy kis csillogást, ha kaphat hátulról egy kevés élfényt, azaz ha ki lehet emelni a háttérből és a fejnek is adni ezáltal egy formát. Ettől a modell is térbe kerül. Szóval Zoli hajrá, várom a folytatást! (hegyi)

Az van, hogy ez is esetleges a vágásokat illetően, formák vannak ad hoc jelleggel szétszakítva, de legalább a dolog értelmezése könnyebb, ki kivel van, mit csinálnak és hol. Meggyőződésem Ágnes, hogy az idő, amit ráfordítasz egy képre, meghálálja önmagát, és mindig azok a képeid a legjobbak, amikre vagy a készítésnél, vagy az előkészítési gondolati fázisban hagytál magadnak időt. Tudom, hogy ez kurva nehéz, de akkor, amikor fotózol, akkor te vagy a főnök, se isten, se ember nincs más, amíg nem érzed, hogy kész, addig minden más várhat. Na, ez a 2015-ös tanácsom. :) (hegyi)

Zoli, a saját érdekedben mondom, hogy segítség lenne számodra, ha kiszemelnél egy témakört - autó, gyerek, ember, portré, akármi, de egyet - és abban kezdenél elmélyedni és nem belekapni ebbe-abba, mert így nagyon nehezen fogsz előre haladni. Ha egy ügyet kivesézel és elsajátítod a trükkjeit, az már majd a többinél segítség lehet. Itt ez a krapek, ahogy mondod, és biztos élőben aranyos volt, de itt most egy félig sellő, félig delfin, anatómiailag nincs a dolog rendben. Tudni kell, hogy a gyerek arányai eleve mások, mint a felnőtté, nagy a feje a testéhez képest, és a mimikai izmok sem olyan fejlettek még, emiatt az objektív megválasztása kritikus dolog, ahogy a póz is. A rövidülésekre most még a textil is ráerősít. Aztán ott van a csonkolások kérdése. Gondolom neki megvan mindkét lába, és az ujjai is rendben vannak, de most ez a beállítás ez nem olyan nagyon pozitív, elindít tudat alatt olyan érzeteket, amik nem a vidám életszemléletet erősítik. Aztán ott van a lágyítás. Gyereket ha lágyítasz, elmegy a csöpögésbe. Az ő bőre még hamvas, de ezt most elvetted azzal, hogy a lágyítás miatt szétkencsölődött a bőr. Aztán a színek, ha színes, akkor próbálni kell a színhelyességet meghagyni. Szóval az jó, ha van ehhez kedved, de a "röhögős" az nem olyan könnyű műfaj, mint azt gondolnánk elsőre. (hegyi)

Standfotósnak mondták azt a fotóst, aki állóképeket, hangulatokat és a mozi kirakatába kihelyezhető képeket készített, ez volt anno a trailer elődje, és ennek nagy mesterei voltak, tulajdonképpen egy jó iskola volt a fotósnak, ha módja volt ilyenben részt venni. Ugyanakkor az a helyzet, hogy ezt mint szerep el kell választani a rendezőtől vagy az operatőrtől, mert más agyberendezkedést igényel, egy kis kívülállás sem árt, szóval attól, hogy mint úgymond színpadkép, a rendező vagy a kamerás kitalálja a szitut, még nem lesz könnyű kenyér azt állóképen is érvényesen megmutatni. Ez a filmes része. A fotós rész ha ezt mint portrét nézem, a hangulatnál nem jut tovább. Nem tudok meg a szereplőről semmit, nincs viszonyom vele más, mint az a szitu, amiben ő mint szereplő jelen van, de ez nem hiteles. Látványos, igen, de primer marad a közlés. Az van Viki, hogy az új rendszerben a besorolások többeteknél emelkedtek, te is ötödiket kaptál, ami azért egyfajta megelőlegezése is annak, hogy beleállj a melóba és valóban a képformálásod szigorúbban vedd és tudatosabban. Idő, türelem. Kemény fogalmak, tudom, én is bajban vagyok velük, de enélkül nem megy. Jó lenne kicsit lenyugodni és a kapkodós belekóstolós irányt abban mélyíteni, hogy egy-egy ügyet amíg nem vagy vele kész és elégedett, ne hagyj elmenni. (hegyi)