18. Portré, emberábrázolás

Portré

Akkor ezt most felraktam fekete-fehérben is. Tudom, a keze. :(

Igen, hát ha lenn több lenne, nem lenne vele hiba, mert van kisugárzása a modellednek. Én azt mondom, hogy amíg nem rögzül be a komponálás, addig jó, ha az ember kicsit túltervezi a képkivágást, azaz hagy minden irányban valamivel többet, hogy legyen mód vágással korrigálni. Ettől még két csillag megvan! (hegyi)
értékelés:

Kontroll alatt

Varga Tamás barátom megkért, hogy lefotózhat-e egy projektje keretében, kollódiumot készített, és épp az élességet ellenőrzi.

Kincses Gyula

Gyula barátom vizitációja két nappal születésnapja előtt. 

Demeter fotóját elemezni nem egy könnyű dolog nekem, a személyes érintettség okán sem. Kedvelem ezt a képet, legfőképpen a modell és a háttérben lévő szobor játéka miatt. Bevallom férfiasan, de ezt mondtam Demeternek is a készítéskor, hogy szűknek érzem picit a dolgot a nyaknál, ott többet adtam volna. Viszont az, ami a Demeter képeinél, portréinál mindig jellemző, az ebben a képben is benne van, ő nagyon bátran használja a gesztusokat, kicsit mindig furcsa az a pillanat, amit ö lefotóz, elsőre nem mindig érthető, hogy most miért nem egy nyugalmas pillanatot fotózott erről az emberről, hiszen valószínű, hogy nem mindig ilyen nagy tág szemekkel nézett ő, és érdekes, hogy miért ezek a pillanatok azok, amik a Demetert érdeklik, valószínű ennek az az oka, hogy ezek jobban fennmaradnak, mint az átlagos, nyugalmas pillanatok. Kevésbé eresztenek elsőre közel modellhez, kell keresni kulcsot a megoldáshoz, de pont ez a keresés az, ami a képernyőhöz ragasztja a nézőt. (hegyi)

A húgom

Néhány napja készült a fotó a testvéremről. Köszönöm, hogy megengedte, hogy ide is kirakjam a képet.

Az van, hogy itt nem nagyon értem a színeket, hogy itt miért kellenek. Ez egy nagyon szép és tiszta ügy lenne fekete-fehérben egyébként, még akkor is, ha azt mondom, hogy a kezek nem nagyon vannak jól vágva, de ez a szín dolog nem enged közel menni a képhez. (hegyi)

Attila

Attila vagány képeket akart. Igyekeztem erre rásegíteni az FF konverzióval.

Zoli, ezt a fajta fekete tónustalanságot felejtsd el, ezt nagyon határozottan mondom, ez nagyon modoros, giccses, rossz az egész hatása. Olyan, mint egy rosszul előkészített vagy egy rosszul utómunkázott fotó. Semmi nem indokolja, ennek egyszerűen nincs létjogosultsága, nem tudok olyan esetet mondani, amikor ez működne. Olyan érzésem lesz tőle, hogy én magam látok rosszul és ez nagyon bosszantó, egyáltalán nem tudok a képre figyelni. A gesztusról: sokat akar a szarka érzésem van, mert van a kalap és van a fiú, meg a karóra, és van a tetoválás vagy hennázás, és van a bőrdzseki, meg még a gesztus is, tehát nekem már sok, ízlésében problémás túlbeszélés, ebből kevesebb is elég lenne. Ráadásul olyan tolakodóan raktad be ezt a kart ide, és anatómiailag is nagyon bajos, olyan, mint egy csülökcsont. Erre figyelned kell, így nem csonkoljuk a kezet, az ujjakra gondolok, ő fogja a kalapnak a szélét, de az, hogy fogja, az azért nem látszik, mert így forgattattad vele a kezét. Ha élére fordítod a kezet, akkor már látszik a hüvelykujj, akkor már látszik, hogy mit akar ott csinálni, így most olyan, hogy szerencsétlennek levitte az esztergapad az ujjait. A vagányság nekem nem ez, ezt én újragondolnám, mert itt most egy közhelyszótárat raktál össze. Ne haragudj a keménységért, de ez a kép egy állatorvosi ló, minden együtt van, amit nem szabad, anatómiában, ízlésben és esztétikában, és akkor a világítás problematikájáról még nem is beszéltem, a vetett árnyék, az orr túlvilágítása - akinek nagy orra van, azt nem fotózzuk oldalról, nem emeljük ki a fényekkel. (hegyi)

Viki

Az a baj,Viki, ezzel a képpel, mint sok-sok-sok másik ugyanilyen képpel, hogy van egy része, ami megragadja a fotós fantáziáját és a pillanat valóban egyedi és a gesztus rendben van, ugyanakkor a környezet rendezetlenebb annál, hogy ez összeálljon egy képpé. Máshogy fogalmazva a főszereplőd mosolya, gesztusai jól működnek, de ez önmagában nem viszi el a vállán, akármennyire szépen van exponálva, akármennyire is hatásos a szereplő, nem tudja egyedül elvinni a vállán a képet. Pedig jó lenne a ritmus, jó lenne a korlát, az ablak, ezek a keresztek és keretek, de máshová kellett volna, hogy állj vagy ő máshová állhatott volna egy kicsivel. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy szabad-e instruálni és az instruálás nem rombolja-e le az eseményt. Meglehet, hogy lerombolja, akkor ez van. Ugyanakkor, ha azt teszed mérlegre, hogy az egyik serpenyőben van a talált kép, ami olyan, amilyen, sikerül, ahogy sikerül, a másik serpenyőben van legalább a próbálkozás arra, hogy a kép valóban összeálljon kompozícióba, akkor döntsd el, melyik a jobb. Én mindenképpen a másodikra szavazok, mert ott legalább megvan az esély arra, hogy sikerüljön az a kép. Itt semmi másról nincs szó, minthogy a főszereplőt bal oldalra el kellett volna mozgatni ahhoz a nagy üres flekkhez. Szerintem egyébként, hogyha szóval tartjátok vagy tovább folyik a kommunikáció, akkor ez működne. Azt nem tudom, hogy te magad nem tudtál volna-e elmozdulni jobbra, ahhoz, hogy ő ez elé a fal elé kerüljön anélkül, hogy megmozdul. Ennyi a meglátásom, nem tudok erről többet mondani. (hegyi)