18. Portré, emberábrázolás

5 nap Lengyelországban, Wrocław és Łódź. Paweł és Zoé a Piotrkowska utcán.

A Hajógyári sziget egyik lerobbant épületében készült a kép, ami tele volt törött tükrökkel, mivel az épület régen egy szórakozóhely volt. Tetszett a hely hangulata, és furcsa volt így járkálni benne, hiszen még emlékszem évekkel ezelőtti állapotára. A nagy üvegfelületek miatt rengeteg természetes fény volt- A képet Canon 700D, 50 mm-rel készítettem. Ez az első portréim egyike volt, és nagyon tetszett a srác arca, ezért kértem fel a fotózásra. Az egész sorozaton ezt a "tükör" motivumot próbáltam végigvinni.

Kedves Andrea, ez egy jó ötlet, tetszik a megoldása is, néhány technikai megjegyzéssel. Az egyik, hogy nekem ez nem álló, legalábbis nem ennyire. A vállnál vágható lenne szerintem. A másik, hogy talán ha mozgat a modell oldalra még a tükörből, akkor elválik egymástól a két forma, és az önmagában álló tükördarab erősebb hatást adna. A harmadik és talán legfontosabb az az élesség, pontosabban a mélységélesség kérdése. Mivel a modell háttal van nekünk, ez eleve átviszi a tekintetet a tükörre, nincs miért leválasztani a két dolgot egymásról, sőt, épp az lehetne izgalmas, ha az eredeti és a tükörkép nagyobb mélységélesség használatával térben egy síkra lenne hozva, mert akkor a tekintet ide-oda mozogna a két formán. Jó munka, tetszik, várom a folytatást. És jó lenne az első leckére is kapni tőled képet, az önportréra, mert az a bemutatkozás is, és izgalmas terep ráadásul. (hegyi)
értékelés:

Nyugodj békében, barátom.

A koppenhágai Városháza tornyában más turistákkal együtt jártam, egyiküket sikerült elkapni ezen a képen.

Macika, mondd, miért hagytál fenn ekkora teret? A nő is lecsúszik így. A kép tetejének szinte a feje tetejénél kéne lennie, és adni az épületből, a városból, szóval most oldalra és felfelé is ellőttél mellette. (hegyi)

Rákosi Mátyásról készült kép újraalkotása.

Azért érdekes ez a kép igazán, mert úgy sikerült megoldani az újraértelmezést, hogy bár az eredeti kép javarészt azért nem egészen pontosan ilyen, de valahogy a kollektív emlékezetből így is sikerül lehívni a fotót, és valóban, működik minden, beindul az időutazás. Jó a modell, itt a tónusok is működnek, szóval szuper, köszi! Ha van kedved, lehet, hogy izgalmas út lehetne ilyesmiket csinálni. (hegyi)
értékelés:

Répa, figyi, mondom a pozitívumokat előbb, de a lényeg az lenne, hogy gyere le a közösségi oldalakról a képmutogatásban és feküdj bele erősebben ebbe az egészbe, mert jól látsz, de a kivitelezés nagyon esetleges, és a megosztókon szerzett lájkok elhitetik veled, hogy már nincs mit javítani, szuper vagy, de szerencsére van még mit dolgoznod. Szóval, az jó, hogy a modelled kedves és odaadó. Az is jó, hogy a fények segítettek, és az is, hogy a háttér nem erős, nem szól sokat bele az egészbe. Ennyi a jó. Ami bajos, hogy nincs semmi átgondolva. Miárt van a feje felett ennyi hely, miért úgy és ott vágtad, ahol, miért szorítottad be őt az állóba így, miért nem mentél lejjebb a kamerával, miért nem néz legalább felénk, miért a cipőjét nézi, szóval maga a gesztus spontán akart lenni, gondolom lőttél egyet, ahogy jött feléd, de azt, hogy spontán legyen valami, tervezni kell. Ha nem teszed, akkor esetleges lesz, civil marad, mint egy emlékkép. Márpedig a portrénál ez nincs benne a pakliban. Menj le a géppel, hogy ne legyen ennyi fölötte, akár menj le térdig. Hagyj teret oldalirányban, hogy ha kimozogja, akkor se vágjon a képhatár, és legfőképp beszélj hozzá, vond magadhoz a figyelmét, hiszen rajtad keresztül velünk kell kommunikálnia. Ismétlést kérek. (hegyi)

A két Sallai a Normafán.

Fehér László festő az, aki fotóalapú képeket fest, és ez a kép őt juttatja eszembe, talán a nagy homogén tér, talán a kompozíció miatt. Ha nem lenne a szánkó Lillánál, 100%-os kép lenne, így maga az esemény, ami történt, a kép közlését nagyon konkretizálja. Persze tudom, hogy nem egyszerű ez a gyerekirányítás dolog, szóval ezt csak azért mondom, hogy ~~beleköthessek valamibe~~ a fejedbe tegyem azt, hogy adott esetben meg lehet próbálkoznod már azzal, hogy instruálsz és úgy mesélsz, hogy a történetet te magad hozod létre. (hegyi)
értékelés:

Vili a mindent megoldó barát, akire 38 éve lehet számítani. (Nagyon szeretnék portrékat készíteni, de csak azokkal merek, akikkel szorosabb a kapcsolatom. Nem tudnék úgy odamenni valakihez azzal, hogy szeretném lefotózni. Így maradnak a családtagok és a barátok.)

Szerethető kép ez, kedves. Csináltam egy verziót, egyrészt kimozgattam középről, mert a bal oldal most sok, másrészt a lehetőségekhez képest a tónust próbáltam a szürkéből kimozgatni, persze ez így utólag nem adja azt, amit az eredeti képpel lehetne. És egy kis élesség az talán nem ártana, nem sok, meg nem kell utólag sharpen, isten ments, szóval ha ez mobillal készült, akkor oké, ha fényképezővel, akkor nem árt, ha megvárod, míg éleset állít. Hát, és még valami, amit csak azért merek leírni, mivel jómagam is küzdök a kilókkal, és fontos beszélni róla. Ha picit fentebbről fotózol és így a modelled követ téged a fejével, akkor a nyak kevésbé lesz kritikus. Az is egy trükk a toka eltüntetéséhez, hogy mondjuk rákönyökölteted egy szék karfájára, és onnan néz előre, így kénytelen húzni a nyakát és az segít ebben. (hegyi)
értékelés:

Egyrészt be kéne linkelni a képhez a műsorod, ahol elmeséled Iván érkezését. Másrészt ez egy jó kép, még jobb lenne, ha a testből annyival többet kapnánk, hogy a ne a fej legyen középen és így balra meg a nem fontos üresség, de az jó, hogy jellegzetes a gesztus, és olyan pillanata a babának, amiben nincs semmi számára vállalhatatlan. Ugyanis a szülők ott szokták elrontani, amikor a gyereküket fotózzák, hogy nem látják annyira kívülről, hogy észrevegyék, hogy mondjuk ha folyik a nyála, vagy szutykos a kajától, az nem épp előnyös, magukat se ábrázolnák így, de a gyerek az mehet, mert az bárhogy is van, cuki. Ráadásul ilyenkor szoktam baromira zavarban lenni az elemzéssel, hogy a szemük fényéről mégse mondhatom, hogy apuka vagy anyuka, de most ez a gyerek épp bamba, vagy nem guszta, érted, mert megbántódnak, vagy fejbe somnak egy kiskapával. Mivel Iván még friss, talán ez az üzenetem, hogy szia Iván, és az, hogy szia család, meg az, hogy Kálmán, a többi képnél is, amit csinálsz, legyél ugyanennyire figyelmes, hogy nem hozod kínos helyzetbe a gyerkőcöt. Ilyenkor lehet kitalálni fotós projekteket, hogy mondjuk minden hónapban egy kép kábé ugyanott, éveken át, és abból összeáll egy etűd a felnövésről, meg ilyenek. Szmájli, csóközön. (hegyi)
értékelés:

Ez zavaros, nincs meg, a portréhoz koncentráltság kell a részedről, az alany részéről meg az, hogy partner legyen, ez melós. Elkapott kép, az úgy kevéssé szokott sikerülni, vagyis ahhoz, hogy így is menjen a dolog, kellenek azok az évek, ami alatt a rutin megvan, hogy mikor exponálok és mikor nem. (hegyi)

Rostás Mazsi Mihály, a Romengo vezetője, akit pont két éve fotóztam először, amikor Demeterrel először találkoztak - most pedig ez a kép hosszú idő után az első rendes fényképezőgéppel elkövetett képem, majd' másfél éve, hogy nem fotóztam a Sonyval.

Balla Demeter felvétele 1992-ben készült Tandori Dezsőről, aki ma elment. Szerencsés vagyok, mert ismerhettem, mert láthattam, hallhattam játszani a szintetizátoromon, mert ott lehettem, ahogy beszélgettek, ahogy rajzolt.

Két adást is készítettem, az egyiket Inszomnia címmel 2017 őszén - Demeter kórházban volt, ahol egy hónappal később meghalt. Ebben a zenék és kórházi zajok között Dezső verseket mond, a magnókazetta a Számadó utcai konyhában készült.

A másik műsor picivel több, mint egy évre rá került adásba, Tandori-Balla apokrif beszélgetés, 1989-ben vettük fel szintén a konyhában, ahol Dezső szabad stílusú zongorajátéka is hallható.

A minap feltett portré sajnos úgy került fel, ahogy nem lett volna szabad. Most pótlásként felrakom azt, amit akkor kellett volna unokámról, Majáról. Elnézést kérek a figyelmetlenségért, igyekszem elkerülni az ilyen malőrt a későbbiekben. Ahogy a pedellus mondta: eleinte nyilván bénázás lesz.... Hát van, volt. Kérem, hogy alapos elemzést adjatok a képről, mert szeretnék tanulni, különösen, arról, hogy hogyan kell elemezni, bírálni egy képet. Köszönöm!

Alapvetően szerethető az alanyod és az is, ahogy ábrázolod. Érződik, hogy még nem nyitott teljesen arra, hogy fotózva legyen. Vannak erre trükkök, hogy érheted el, hogy felszabadultabb legyen, de ez lehet egy jó első lépés. Beszéltetni, meséljen, és közben dolgozni a géppel. Ami fontos: ha le akarod a háttérről választani őt, márpedig néha nem árt, akkor ahhoz, hogy ez működjön úgy, hogy ne kelljen túl kis mélységélességet választani, azaz túl kinyitni a blendét, távolabb kell őt vinni a háttértől. Picit jobban szembefordítani a kamerával, hogy ne kifelé nézzen, ne kifelé szóljon a gesztus, a mosoly. A kezeivel játszhat a hajával, szép lehet ez, haj is van hozzá. Az kifejezetten jó, hogy nem valami reklámpóló van, hanem egyszínű, sötét, ez segít az arcra fókuszálni a figyelmet. Szóval várom a folytatást. Itt jegyzem meg Laci, hogy legalább ezt a szintet várom el az önportréd esetében is, úgy technikailag, mint gondolatiságában. (hegyi)
értékelés:

Maja. 16 éves, gyönyörű, okos kislány. Amikor felkértem, hogy csináljunk néhány fényképet róla, szemrebbenés nélkül elfogadta az ajánlatot, bár úgy tudom, nagyon csúnyának tartja magát. Az anyukája a fényképezés után reménykedve mondta, hogy ezek után talán elhiszi, hogy milyen szép. Maja az én legszebb unokám, tehát nagyon elfogult vagyok. Ettől függetlenül kérem, hogy határozott bírálatot kapjak a képre.

A háttér életlenítése nem sikerült jól. Ezt ott, a helyszínen kell megoldani, ha a gépeden lehet állítani mélységélességet, akkor azzal. Ahogy a többi képeden látom, van erre alkalmas masinád. A többiről a másik képednél fogok írni. (hegyi)

Jó a formaérzékenységed, az, ahogy az organikus beleszövődik a materiálisba, magyarán a korlát-fej-ruha játéka jó ritmusú. De itt is az egyik problémám az álló. Nem hagysz kifutást neki. Pedig akkor lenne igazán érzelmes ez, ha mint egy zongoraetűdnél, a finom játékok a korláttal folytatódnának, és a test megjelenése ettől lehetne líraibb, kevésbé konkrét. Azért is érdekes ez a kérdés, mert ösztönösen használsz is egy eszközt ennek erősítésére, és ez az az effekt, amivel a széleken vignettálva van életlenedés és valamiféle zoomolás-szerű hatás. Na, ebből az effektből minél kevesebbet lenne jó használnod, mert ez ma trendi, de holnap már nem lesz az (remélem), viszont elég kamu hatása van. Ezen te már túl vagy. Ha van kedved, szívesen látnék erről egy ismétlést, bízz magadban, hogy amit meglátsz, valóban érdekes lehet, legyél határozott és merész, hogy ilyen effektekkel nem erősítesz rá arra, ami amúgy is benne lehet a képben. (hegyi)
értékelés: