Tükörkép

A Hajógyári sziget egyik lerobbant épületében készült a kép, ami tele volt törött tükrökkel, mivel az épület régen egy szórakozóhely volt. Tetszett a hely hangulata, és furcsa volt így járkálni benne, hiszen még emlékszem évekkel ezelőtti állapotára. A nagy üvegfelületek miatt rengeteg természetes fény volt- A képet Canon 700D, 50 mm-rel készítettem. Ez az első portréim egyike volt, és nagyon tetszett a srác arca, ezért kértem fel a fotózásra. Az egész sorozaton ezt a "tükör" motivumot próbáltam végigvinni.

Kedves Andrea, ez egy jó ötlet, tetszik a megoldása is, néhány technikai megjegyzéssel. Az egyik, hogy nekem ez nem álló, legalábbis nem ennyire. A vállnál vágható lenne szerintem. A másik, hogy talán ha mozgat a modell oldalra még a tükörből, akkor elválik egymástól a két forma, és az önmagában álló tükördarab erősebb hatást adna. A harmadik és talán legfontosabb az az élesség, pontosabban a mélységélesség kérdése. Mivel a modell háttal van nekünk, ez eleve átviszi a tekintetet a tükörre, nincs miért leválasztani a két dolgot egymásról, sőt, épp az lehetne izgalmas, ha az eredeti és a tükörkép nagyobb mélységélesség használatával térben egy síkra lenne hozva, mert akkor a tekintet ide-oda mozogna a két formán. Jó munka, tetszik, várom a folytatást. És jó lenne az első leckére is kapni tőled képet, az önportréra, mert az a bemutatkozás is, és izgalmas terep ráadásul. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

0
Értékelem!

Andrea, szeretnem ezt a kepet felhasznalni a szerdai radiomusoromhoz illusztraciokepp.

Új hozzászólás