Vili a mindent megoldó barát, akire 38 éve lehet számítani. (Nagyon szeretnék portrékat készíteni, de csak azokkal merek, akikkel szorosabb a kapcsolatom. Nem tudnék úgy odamenni valakihez azzal, hogy szeretném lefotózni. Így maradnak a családtagok és a barátok.)
Szerethető kép ez, kedves. Csináltam egy verziót, egyrészt kimozgattam középről, mert a bal oldal most sok, másrészt a lehetőségekhez képest a tónust próbáltam a szürkéből kimozgatni, persze ez így utólag nem adja azt, amit az eredeti képpel lehetne. És egy kis élesség az talán nem ártana, nem sok, meg nem kell utólag sharpen, isten ments, szóval ha ez mobillal készült, akkor oké, ha fényképezővel, akkor nem árt, ha megvárod, míg éleset állít. Hát, és még valami, amit csak azért merek leírni, mivel jómagam is küzdök a kilókkal, és fontos beszélni róla. Ha picit fentebbről fotózol és így a modelled követ téged a fejével, akkor a nyak kevésbé lesz kritikus. Az is egy trükk a toka eltüntetéséhez, hogy mondjuk rákönyökölteted egy szék karfájára, és onnan néz előre, így kénytelen húzni a nyakát és az segít ebben. (hegyi)
értékelés:
kimaradt az elemzésből, hogy persze, előbb az ember azért jó, ha magát fotózza, mert akármit is kísérletezik, nem hozza zavarba a barátait, családot, és nyilván, előbb a közelállókat fotózzuk, hogy bátorságot és rutint szerezzünk. Abban nehezebb a rokon, vagy barát, hogy az érzelmeink elvisznek és kevésbé veszünk észre hibákat, abban meg könnyebb, hogy talán türelmesebbek velünk. Nekem nehezebb picit, ha rokon van, vagy barát, neadjisten főleg gyerek, mert ha nem mondom, mi a baj, akkor az a baj,, ha meg mondom, akkor meg bántódás lehet belőle, de igyekszem. :)