18. Portré, emberábrázolás

Ahogy lányod cseperedik, egyre komolyabb modelleddé válik, egyre tudatosabb és érettebb arcát mutatja nekünk általad. A kérdés egy képi megoldás esetében mindig az, hogy mikor elég. Azaz kell-e a csillagokat ilyen layerszerű megoldással újra és újra ismételni, erősít ez, vagy épp gyengíti a formát, ami a kendőn megjelenik. Én azt gondolom, hogy érdemes lenne kipróbálni enélkül. A másik, hogy nekem ehhez a tekintethez és formákhoz kellene, hogy nagyobb, levegősebb terünk legyen, ha már kendő is van, meg haj is van. Most ezek a formák furán vágódnak. Az is érdekes lehet, ha a tekintetre fókuszálunk, de most valahogy a kettő között vagyunk. HA a cél a szabadság, a megzabolázhatatlanság érzékeltetése, akkor a tér fontos. Ha ennél fojtottabb érzelmeket akarunk előhívni, akkor viszont - és talán erre akar utalni a csillagok ismétlése - úgymond "koszosabbnak" kell lennünk. Ez mindig nehéz ha az ember gyerekkel dolgozik, hogy ne is legyen édelgés, de ne is kényszerítsük erőszakkal valamilyen irányba. Hát, nem mondtam, hogy egyszerű lesz... ha mindezt egybevetem, akkor nekem ez egy érdekes kérdésfelvetés, jó irány, de a döntés a te kezedben van. (hegyi)
értékelés:

Én nem tudom, hogy ki a Béla, de láttam már sokféle módot arra, ahogy az emberek megfogják a fényképezőgépet, mondjuk ez is egy metódus, tulajdonképpen ez a Kodály-módszerre hajaz. Furcsa egy kicsit, azt lássuk be, hogy annyira erős és agresszív ez a dolog, hogy nem tudom, hogy engedi-e eléggé érvényesülni az, ami az arccal történik. Aztán van egy másik dolog, hogy az utómunkára szépen lassan neked is rá kellene feküdnöd István, mert most már kezd akadályozni téged a munkában az, hogy az utómunka nem elég finom. Tessék észrevenni azt, hogy a szembe belekerült egy visszatükröződés, ami olyan, mintha egy szálka lenne, ami nem olyan nagyon jó. Aztán lehet, hogy ő sokat volt napon, és ettől nagyon megégett a feje, de azért tessék most megnézni azt a tónust, ami a fejtetőn van, meg ami az arcnál és az orrnál, ezeket úgy összehasonlítani, elég furcsa nekem. Nem biztos, hogy ez egy száz százalékig jó helyzet, inkább a geg van meg, a szürrealitásával együtt én azt mondom, hogy 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Olvastam a kommenteknél, hogy sakk szempontjából lehet, hogy a kép kérdéseket vet fel, és ebben lehet, hogy érdemes később odafigyelni, hogy olyan állást mutass, ami valóban megtörténik és izgalmas valamiért, netán az adott szereplőhöz köthető, mert az ínyencek számára is kell nyújtani pluszt, azaz aki tud sakkozni, annak is kell hogy a kép működjön. Én nem tudok. Ezért ez a része engem nem zavar. Ami picit problémás, hogy hogy a fenébe nem lehet a függőlegest megkeresni? Haragszom, mert a fiú jó, a gesztusa jó, a hangulat, a fények jók, ez a pici, ami miatt rezeg a léc, hogy ezt ott kellett volna egyenesbe állítani. Értem én, ez nem megy egyből, de akkor tessék gyakorolni, vagy segédvonalakat bekapcsolni a fényképezőgépen (ha van), mert pár fok is érzékelhető bizonytalanságot tud okozni. Lehet ferdére komponálni, de akkor kell adni egy új viszonyrendszert, ami új geometriát adhat. A kép jó, talán még annyit, hogy a fej támasztása nem mindig hordoz jó üzenetet, mert van benne egy dekadens üzenet, hogy annyira fáradt, vagy unja, hogy támogatnia kell a fejét, hogy le ne essen. Itt ez most nem probléma, mert épp ez ad egyfajta vagány üzenetet, hogy a kissrác annyira nagy sakkmester már, hogy neki nem kihívás az ellenfél, tehát ez az üzenet most jól jön ki, egyetlen, ami még így is kérdés, az az ökölben tartott kéz, mert abban viszont az üzenet ellen dolgozó feszültség van. Minden tösszevetve ez egy jó portré lenne, ha függőben lenne aminek kell, így most ez csak két csillag. (hegyi)
értékelés:

Nagyon tisztelem azért Endrét, mert az archaikus technikákkal foglalkozik. Nem mondom azt, hogy ezek száz százalékig kiérlelt dolgok, sem technikailag, sem a fotó leképezésében, de az viszont egy rendkívül fontos ügy, hogy ezeket ne engedjük el, ne engedjük ki a kezünk közül, ne süllyedjen el a feledés mocsarába. Már csak azért sem, mert nagyon érdekes, hogy a végeredmény szempontjából baromira hasonló ügy jön létre, mint amiért küzd és kínlódik az instagram teljes közönsége, a fb-t is belevéve, meg az összes ilyen képmegosztó oldalt. Szerintem kezüket-lábukat törnék, ha ilyen effekteket tudnának rávarázsolni az elkészített fotóikra. (Zárójel: ez a veszélye is a dolognak, hogy a roncsolódásba beleszeret az ember és farkasvakságot kap) Az erő ott van ebben a dologban. Ami az én kritikámat illeti, amiről egyébként én Endrével a kép elkészülte után is beszéltem, hogy az a helyzet, hogy itt a technikából adódik az, hogy amit nagyon köszönöm, hogy Endre leírt, az, hogy itt hosszút kell exponálni, ehhez a hosszú exponáláshoz különböző technikai trükköket kell bevetni úgy is, mint nyaktámasz ahhoz, hogy ne mozduljon be a modell, mert hogy nem érzékeny a hordozó. Magyarán nem csak, hogy hosszút kell exponálni, hanem nagyon nagy fényár az, amit létre kell hozni.
   Van egy olyan térbeli képlet, ami több tényezőből áll össze, és a végeredményből, mint egy ilyen nyomozati anyag következtethető ki az, hogy hol lehet esetleg a megoldás ahhoz, hogy természetesebb maradjon a közlés. Azt, mint a helyzet átélője elmondhatom, hogy eszméletlen sok a fény, amit ott el kell viselni. A lámpák is, meg a kamera is rendkívüli módon beletolakszik az aurámba, tehát, még akkor is, ha ebbe semmiféle ezoterikus dolgot nem akarok mondani, fontos az, hogy mekkora teret hagyunk a modellnek ahhoz, hogy ő kényelmesen, komfortosan érezze magát. Megint jön a Zsolt-féle barokkos elágazás, nem kötelező, hogy kényelmesen érezze magát a modell, mert érezheti magát kényelmetlenül is, az is egy irány. Utalnék itt Yousuf Karshnak a Churchill portréjára, amikor kikapta a szájából a szivart, de ott arról volt szó, hogy egy egyébként elég unott helyzetet fel kellett valamivel dobni. Ez egy eszköz. De az, hogy valakit már az első pillanattól kényelmetlen helyzetbe hozunk azáltal, hogy bele van szorítva 2000 W fénybe 40 cm távolságról, az szerintem eléggé meghatározza azt, hogy mennyire lesz sikeres a gesztus rendszer. Mennyire lesz az a mosoly őszinte, hogy fog ez a dolog megtörténni a valóságban. És ennek nagyon egyszerű a megoldása, ráadásul a mélységélességen is nyernénk egy kicsit, mert itt most nagyon vékony a mélységélesség sávja. Magyarán én azt mondom, hogy inkább exponálj még hosszabbat, mert az, hogy 8, vagy 20 másodpercet exponálsz, az már szinte mindegy, az sem baj, ha bemozdul egy kicsit a modell, mert hát, hiszen nem az élességet üldözzük, és nem azt kell megszámolnom, hogy mennyi mitesszer van a homlokán. Ugyanakkor, ha felemeled az exponálási időt, akkor távolabb kerülhet a modell az objektívtől is, és a lámpáktól is. Még valami, ha ezekre a lámpákra valami tüllt, vagy valamilyen pausz-, vagy rizspapírt ráteszel, akkor nem lesz négy fénypont az ipse szemében, tehát lehet, hogy ez is segít egy kicsit, mert ennek így van egy ilyen elmozdultság érzete, mintha az a szemgolyó beleremegett volna ebbe a történetbe. Magyarán túl közel vagyok hozzád, és ez a nagyon nagy közelség nem tesz jót.
   Még egy dolgot hadd mondjak, hogy az sem baj, és annak is van ám hatása, ha azáltal, hogy megnöveled a tárgytávolságot, azzal azt is eléred, hogy egy atmoszférát kap az egész, egy olyan érzetet, ami a személyiségből többet elárul. Mert amikor mint egy ilyen tárgylemezre kipreparálva oda kerül az ember, és amikor ennyire nagyon boncolni kezdünk valakit, akkor lehet, hogy pont a lényeget vesztjük el, mert ő akkor már csak szerepelni tud, nem jelen van, hanem valamit túl akar élni. Túl akar lenni azon a diszkomfort érzeten, amit ez az egész helyzet teremt. Én azt mondom, hogy ez az egész történet sokkal jobban mutatna akkor, ha ez egy ilyen mellkép szintig hátrálhatna, és ez szerintem jót tenne a modellnek. Egyébként 3 csillag, leckemegoldás, szerintem ezen nincsen vitánk, amiket elmondtam, csakis azért mondom, mert fontosnak gondolom, hogy megtaláld azt a ritmust, ami ezt az egészet utána már neked beindítja. Ráadásul, ugye nagyon frontális a világítás, tehát itt most minden szinte egyformán kilóra ugyanannyi a két oldalon, lehet, hogy ezen is módosítanék valamit valamelyik oldal előnyére. Endre, hajrá, várom a többi áldozatról is a képet. Próbáld ki azért ezt, hogy mi van akkor, ha távolabb kerül a modell. (hegyi)
értékelés:    

Örülök annak, hogy Csaba megfogadta azt a tanácsot, hogy a portréhoz, főképp akkor, ha valamilyen helyzetet be akarok mutatni, akkor célszerű azt a fényképezőgépet elforgatni. Ez a fotó lehetne akár a zsánernek (33. lecke) is a megoldása, mert jól mutat egy helyzetet. Nagyon kedves és szerethető ez a dolog. Kicsit erőteljes ezeknek a satupadoknak a jelenléte, ami nem lenne baj akkor, ha még nyitottunk volna ezen a téren, és látnám, hogy igen, ez egy műhelyasztal. Azért, mert akkor értelmezhetővé válik, és nem ilyen furcsa, hogy belógnak oda ezek a hengerek, és nem tudom, hogy mit akarnak azok ott, miközben a dolog működik. Még valami, hogy amennyiben ez nem egy műhelyórán készül, vagy a műhelyóra van annyira laza, vagy a tanár úr annyira megengedő, hogy azt mondjuk, hogy tanár úr, hozza már közelebb azt a széket ide az asztalhoz, és a kezét rátetetjük erre a tekerőre, akkor nem kell neki ezt tekergetni, meg semmi mást csinálni, mint nyugtatni rajta a kezét, az egy szép gesztus lehetne. Ráadásul akkor kimozdítjuk őt ebből a sarokba szorított helyzetből is. Mert ahogy most ez megjelenik, nálam az esendőséget erősíti, ami nem baj, mert ez is elfogadható, és nagyon sok szeretet van ebben a képben, ugyanakkor ha már rajta vannak ezek a padok, és nem kikerülhetőek, akkor hozzuk őket helyzetbe. Ettől függetlenül megadom rá a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Fent kicsit sok, lent kicsit kevés. Ha már ennyire komponálunk, akkor vagy centrálisra komponáljunk, vagy aranymetszésre, de valahová ugorjon be az a képközéppont. Bármelyiket el tudom fogadni. Megint azt mondom, hogy a megfigyelés jó. Az a helyzet Bara, hogy én nem tudom, hogy te hol jársz, szerintem valamilyen módon egy ufó vagy, mert ilyen helyek nincsenek is a városban, amiket te észreveszel, és én ezt nagyon irigylem tőled, mert ez nagyon fontos. És kitartó is vagy, és ezt is nagyon becsülöm. Ez tökéletesen rendben van. Ez a kép is viszonylag rendben lenne, ha a kompozíció a helyén lenne. (hegyi)
értékelés:

A problémám megint az egy kicsit, mint ami volt az előző portrédnál, hogy fekvő képet adsz, amikor álló képnek kellene lennie. Tessék azt a fényképezőt elforgatni, ha portrézunk, nem kötelezően kell mindig kényelmesre venni a figurát, mert úgy könnyebb megnyomni az exponáló gombot. Hiányzik ennek a figurának a testéből. Ha fekvőt akarsz csinálni, akkor viszont értelmezhetőbbnek kell lennie a környezetnek. Bármelyik irányba el lehet indulni, de valamelyiket vállaljuk fel. Egyébként maga a kép, mint portré tökéletesen működik, ez egy jó kép egy melósról, benne van az arcában minden. Odaadta magát neked, a gondolatai, az érzelmei tökéletesen átjönnek, ezzel semmi baj nincs, csak annyi, hogy ugye, hozzátenni nem tudunk, tehát vágjunk akkor belőle, tehát az oldalából elkezdünk vágni szűkebbre, és akkor az egésznek a feszültsége megjön, vagy tessék megpróbálni megismételni. Jó lenne egy kicsit az álló formátummal, hogy mit ad az neked. Azt mondom most neked, hogy az első három leckéből a második leckére tessék visszamenni, és mutatni magadról egy portrét álló formátumban. (hegyi)
értékelés: