18. Portré, emberábrázolás

Miért?

Miért?

Az a helyzet Attila, hogy én arra kérnélek most, ha lehet ilyet kérni, hogy egy kicsit mozduljunk el abból, hogy a gyerekeket fotózod. Azért vagyok ebben most ennyire határozott, és azért érzem azt, hogy ennek most jött el az ideje, mert szerintem ahhoz, hogy ezek a képek újból működőképessé váljanak, jó lenne, ha egy kicsit pihentetnéd ezt az irányt, ugyanakkor az viszont fontos lenne, hogy a többi kérdéskörben elkezdjünk kommunikálni képekkel, elemzésekkel, beszéljünk a munkáidról. Összefoglalva én most azt kérném tőled, hogy kezdj el a többi leckére dolgozni. Kaptam már róla annyi képet, hogy nagyjából ismerem a gesztusrendszerét, amit te belőle kihozol. Ugyanakkor arról nem vagyok száz százalékig meggyőzve a képeid által, hogy ez a találat mennyiben jogos, mert van egy olyan érzésem, hogy te őt akár instruálással, akár egy szituációs játékkal valamilyen érzelmi helyzetbe próbálod hozni, ugyanakkor, mintha ő mást valósítana meg, mint amit te kérsz. Egészen pontosan arra gondolok, hogy az, amit rendszeresen látok, mint gesztus, abban van egy csipetnyi fájdalom, van dac, van szomorúság, akár konokság, ez több képeden tetten érhető. Ugyanakkor jó lenne ha ezekkel úgy kezdenél el egyszer játszani, hogy az embernek ne legyen olyan érzése, hogy mondjuk azt mondod, hogy ez most egy vádló, egy kérdés feltevés, ami a címből adódik, ugyanakkor benne talán a fáradtság, vagy akár egy bármilyen helyzetből adódó szomorúság, vagy fájdalom erősebb, mint az a dac, vagy az a felhorgadás, amikor az ember feltesz egy kérdést. Ezt lehet finomítani majd, de ahhoz, hogy ebben tovább tudjunk lépni, szerintem neked sem árt, ha őt most egy kicsit pihenteted, mert új impulzusok jöhetnek a helyére, és ha ezekkel majd elkezdünk dolgozni, és visszatérsz hozzá, szerintem gazdagabb eszköztárral fogsz majd tudni dolgozni.
   A másik, amit fontosnak tartanék Attila, hogy nagyon ritkán jönnek a képek. Azt mondom neked, hogy talán érdemes lenne több energiát fektetni ebbe az egészbe, mert akkor fogunk tudni többet megismerni egymás gondolkodásából, ha van miről beszéljünk. Ha havonta egy kép jön, akkor ez elég nehéz lesz. Ez nem csak rád igaz egyébként, hanem azokra is, akik ennyire ritkásan küldenek képet. A tehetség lehetőség és kb. 10%-nyi az, amennyit a végeredményhez hozzá tud tenni, igaz, a legfontosabb 10%-ot. De önmagában a tehetség soha nem tud kibontakozni akkor, ha nincs táplálva szorgalmas munkával. Ahogy az írónak kell a napi penzum, a képalkotó fotográfus sem tudja a rutint és a biztonságát megszerezni akkor, ha csak hébe-hóba exponál. Ráadásul itt a téren van lehetőség az oda-vissza kommunikációra, aminek alapja az, hogy legyen miről beszélni. Bizony, kilóra meg kell csinálni párezer képet, hogy eljöjjön az áttörés a tapasztalás által. Ha protestálok a hézagosság ellen, az értetek történik. (hegyi)

Tesó

Tesó

István, érdekes ez a kép, de azért nem annyira erős. Azt is megmondom, hogy miért: Próbáld egy kicsit távolabbról nézni azt, hogy itt mi történik. Hogy most a táncdalfesztiválra készül valaki, és mindjárt dalba kezd, vagy belement valami a szemébe, és azt akarja kiszedni, vagy hogy ez most mi akar lenni, azt nem teljesen értem. Miközben a szereplőd jó, meg a szituáció is. Mivel erről már küldtél képet, és ott elmondtam, hogy az inkább portré, ez ahhoz képest gyengébb. (hegyi)

Sziluett

Sziluett

Az elgondolás jó, és érdekes irányokat lehet majd itt találni. Azt gondolom, hogy mindenféleképpen pártolandó az, hogy a formákkal a maguk egyszerűségében és tisztaságában foglalkozzunk, és ehhez a sziluett nagyon jó gyakorlóterep - azokat a dolgokat, amiket tömegelhelyezésben az embernek gyakorolnia kell, talán egyszerűbbé is teszi. Én most azt mondom, hogy ennek is köszönhető az, hogy ennél a képnél most viszonylag egyszerűen, és talán érthetően tudok arról beszélni, hogy mi a probléma a tömegelhelyezéssel. Egyrészt maga a figura egy kicsit előre dől, és mivel a horizont sem egyenes, ezért az egész kép elfordult. Ha ezzel a tempót akarnám érzékeltetni, akkor ennek nem álló formátumú képnek kellene, hogy legyen, hanem fekvőnek, méghozzá úgy, hogy a mozgás irányához még hozzáteszünk legalább egy fél képnyit, tehát kiegyenlítjük ezt az egészet, és akkor ezt a dőlést, ezt a mozgást, ezt az elfordulást dinamikában egyensúlyba kell majd hozni. Ha nem ez a cél, hanem valamilyen nyugalmas, statikus helyzetet akarok, akkor viszont vissza kell hozni az egyeneseket. A másik az, hogy az utómunkánál fontos arra figyelni, hogy ne jöjjön létre olyan tömörítési hiba, ami, megint azt mondom, hogy a kép élvezetét csökkenti. A nagyon kontrasztos átmeneteknél lehet látni, hogy a feketéből a szürkébe úgy ugrik át a tónus sok helyen, hogy közben egy fehér, szellemképszerű hatás van. Ez tömörítési kérdés, érdemes erre odafigyelni. A harmadik az, hogy az élességgel is csínján kell bánni. Tehát, ha sziluettel dolgozunk, akkor nem alkalmazhatunk kicsi mélységélességet, méghozzá azért nem, mert bizonytalanná tesszük a kontúrokat. Most hátul, a hajnál, vagy a fejtetőnél lehet ezt a legjobban megfigyelni. Azt tudni kell, hogy a sziluett abszolút két dimenziósra vasalja ki a fő motívumot, ebből kifolyólag nagyobb mélységélességet kell alkalmazni, hogy a hozzánk közelebb eső, vagy távolabb lévő részek is ugyanabba az élességtartományba essenek, és így, ez a két dimenzióra váltás tökéletes lehessen. Ezek azok a dolgok, amiket szerettem volna hozzáfűzni. Azonban még egy dolgot hadd tegyek hozzá, ugyanis az egy érdekes kérdés, hogy miért jobbról balra haladunk, mi az oka ennek. Van ebben némi melankólia. Tudom, ezen szoktunk vitatkozni, hogy vajon van-e annak értelme, hogy a múlt a baloldal, a jövő pedig a jobb, és a haladási irány meghatároz egyfajta dinamikát a történetben. Én hiszek ebben, hogy ennek van jelentősége, és nyilvánvaló, hogy ezek sokadrétegű, tulajdonképpen a tudatalattit célzó üzenetek, de az értéke, vagy a hatása, az mindenféleképpen tetten érhető. Hogy ez portré-e? Én azt gondolom, igen, de azért azt tegyük hozzá, hogy sok mindent vesztünk a sziluettes ábrázolással. Amit itt elvesztünk, azt valamivel majd pótolni kell. Vagy valamilyen jellegzetes ruhadarabbal, ami azt a személyt jól illusztrálja. Tehát, ha ő például kalapot hord, akkor annak a kalapnak valahol meg kell jelenni, ha ő sokat cigarettázik, akkor annak a cigarettának, tehát valamivel vissza kell hozni ezt az egyéniesítő hatást, mert különben nem biztos, hogy felismerhető lesz majd mindenkinek, és hát, azért a portrénak ez egy fontos szerepe, hogy a modellt tartsuk meg ebben az értéktartományban. Nyilvánvaló, lehetne itt példának említeni Picassot, de én mégis azt mondom, hogy próbáljunk meg először a konvencionális irányból elindulni. Ez most nekem 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Sára

Sára

Tudom, hogy az én hibám is az, hogy az utóbbi időben elmaradtak az elemzések, de most igyekszem bepótolni, ha hamarabb elemzek, akkor talán hamarabb jut el hozzád az üzenet, hogy az első három leckével foglalkozzunk. Nagyon furcsa ez a képszög, tehát szemüvegszerűen durvák az árnyékok, olyan dolgokra erősít rá, amik nem biztos, hogy célszerűek, miközben az arcból egy nagyon groteszk formát kapunk. Ha ilyen helyzetbe akarod őt hozni, én elfogadom, de ennek azért kellene lenni valamilyen indokának, hogy miért ebből a szögből próbáltad őt ábrázolni azon kívül, hogy hát, ez nagyon menő, hogy nem a közhelyes képi ábrázolást hozom. De ahhoz, hogy ez működjön, azért a közhelyeset sem ártana gyakorolni. Azt kérném, hogy ezt megint tegyük félre, és az első három leckével próbálkozzunk. (hegyi)

Szigor

Szigor

Ha valamitől hidegrázást kapok, az a szelektív színezés. Borzasztó! Értem a szerepét, mert nem bízol abban, hogy ez a tekintet elég határozott. Azt is megértem, hogy miért nem bízol benne, mert a képkivágással probléma van. Határozottabb képkivágásban ez tökéletesen működőképes lenne, nem értem, hogy miért kell a homlokból ennyit adni. Azt mondom most, hogy kissé korainak érzem azt, hogy rögtön belevágunk a portréba, tessék az első három leckével dolgozni, mert az önportrén tudunk gyakorolni, és utána továbbléphetünk. Én ezt most nem ismétlésre adom vissza, hanem majd egy kicsit később térjünk vissza a portrézásra. (hegyi)

Achimenes 13

Achimenes 13

Az a helyzet, hogy nekem ez a kép olyan – és elnézést kérek itt most Camillától, de arra vagyok befizetve, hogy őszintén beszéljek -, mint egy bűnesetnél talált fotó, még azt is mondom, hogy olyan, mint a Joker női verziója, mindenesetre elég borzongató kép, ez alapján a kép alapján, hogy nem tudnék beleszeretni a modellbe, az biztos. Valószínűleg ez is a cél, hogy tudatosan merevítetted ezt az egészet ebbe a hulla pózba, de az egész annyira kiüresedett, hogy az életnek semmi jelét nem mutatja. Mint egy baba, egy kirakati baba. Vagy, mint valamilyen bűnjel. Valamiért mindig ehhez kanyarodok vissza. Talán, mint egy német bűnügyi film, mint a Derrick, vagy valami hasonló jut eszembe. Ennél nem tudok tovább menni, megakadtam, hogy most ezzel mi volt a célod. Jó lenne, ha erről beszélgetnénk, szeretném, ha válaszokat kapnék. Addig én sem megyek tovább az elemzéssel, amíg nem kapok válaszokat. Köszönöm! (hegyi)

Tekintet

Tekintet

Az a helyzet, hogy ez egy szinte tökéletes kép, de van problémám az utómunkával. És kin máson kérhetném számon az utómunkát, mint Attilán, hiszen amúgy ő elég mélyen beleásta már magát a képszerkesztő szoftverébe, vagyis neki nem kínai, ha azt mondom, hogy de hát kérem, ha jó a póz, ha jó a pillanat, ha a képkivágás is helyén van és az expozíció is a lehetőségeknek megfelelő, akkor hogy lehet, hogy a maszkolásnál nem voltál figyelmes? Kérlek tedd a kezed a szemed és a monitor közé és takard le a nyakat és a pólót! Meg egy picit még az állból is. Látod? Egyből élni kezd a tekintet. Ez annyit tesz, hogy a kép alsó negyede túl van világítva. Erre amúgy szükség is van a reflexek miatt, viszont épp ez az, ami elviszi a figyelmet a fejről. És itt van az, hogy ha ez labor, akkor oda még engedek egy-két fényértéket, és egyből helyére kerül a tónusa, de ez PS segítségével is megjavítható. Szóval a kép rendben, minden oké, de én szigorú vagyok és igazságtalan is talán, mégis azt mondom, hogy ez neked is kell már látnod. Kettő csillag. Kommentbe beteszem a javított képet. (hegyi)
értékelés:

Csak lazán

Csak lazán

Én ezt egy nagyon kedves képnek gondolom, mindazzal együtt, hogy a szociografikus hatása erősebb, mint a humora. Márpedig nyilvánvaló, hogy egyrészt a szereplőből, meg a címből is adódna az, hogy itt a humorra tegyünk még rá valamennyit, ami akkor történhetne meg, ha ebből az egészből lefelé, és jobb oldalra többet kapnánk. Tehát a Csak lazán-hoz az kell, hogy lássam azt a pulóvert átvetve a vállon, de ahhoz kell a hátból is, meg a karból sem ártana egy kicsit több. Most ez így, ebben a formában ezért nem száz százalékos megoldás. Úgyhogy 2 csillag, remélem, hogy van mód ezeket a képeket megismételni. (hegyi)
értékelés:

Mandur László 3.

Mandur László 3.

A harmadikból lesz az első, köszönöm Laci barátom türelmét, hogy újra kamerám elé ült és ez a portré elkészülhetett.

Hosszú évekig dolgoztam együtt Demeterrel, és ismerni vélem azt, hogy ő hogyan működik, mint fotográfus, és azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletesen egyetértek a leirattal. A három portré közül ez az, ami azt a képi világot hordozza, ami Demeterre nagyon is jellemző. Egy szeretetteljes, emberi, humánus megközelítést kapunk, nem akar befolyásolni, nem akar gúnyt űzni, nem akar ráerősíteni, vagy feleslegesen takargatni, gyengíteni dolgokat. Nem akar direkt befolyásolni abban, hogy mit gondoljunk, vagy ránk erőltetni a saját attitűdjét a szereplővel kapcsolatban, egyszerűen a kompozícióval, a fényekkel, a tónusokkal és a pillanattal hoz létre egy olyan harmóniát, egy olyan egységet, ami nagyon trükkös. Ugyanis, ha megfigyeljük ezt a képet, azért egy nagyon finoman ki van mozgatva a tradícióból, a centrális megközelítésekből, ki van mozgatva az aranymetszésből, de mindenből pont annyira, és csak annyira, hogy dinamikát adjon a beállításnak. Azt gondolom, miközben nem szeretnék csillagokat osztogatni, de remélem, hogy azzal, hogy Demeter megoszt nálunk képeket, hogy felrak ide munkákat, nem csak megtisztel azzal, hogy nálunk közli először a képeit, hanem a többiek számára is iránymutatást ad. Amiatt viszont nagyon szomorú vagyok, hogy összesen kettő hozzászólás született a képhez. Hogy ez a bátortalanságotokból, vagy érdektelenségből fakad, azt nem tudom, remélem, hogy a csapat aktivizálni fogja majd magát. (hegyi)

Életkori sajátosság

Életkori sajátosság

Hogy néha gyerekesen viselkedik...

Tulajdonképpen ez egy aranyos kép, de megmondom, hogy mi a bajom vele. A gyereknek akkora feje van, hogy az valami őrület, és ez engem mindig egy kicsit riaszt, akárhányszor ránézek. Ez köszönhető annak is, hogy fél oldalra van fordítva a teste, annak is, hogy torzít az objektív, amit megválasztottál hozzá, és annak is, hogy honnan fotóztad. Ez nekem most egy fura, groteszk üggyé vált. Talán, ha kevésbé lenne szűkre vágva - megint azt mondom, hogy a környezettel kellene valamit kezdeni -, akkor egy kicsit szerethetőbb lenne. Főképp a baloldalnál vágtunk bele nagyon az oldalába a képnek. Az a helyzet, hogy rá lehet erősíteni ezekre az egyébként is meglévő méretkülönbségekre, hiszen minden gyereknek nagy a feje egy kicsit, mert a fej kevésbé hajlamos a méretnövekedésre, mint a test többi részei, tehát bizonyos életkorig ez eléggé jellemző. Ugyanakkor erre tessék akkor valósan ráerősíteni, az objektívet még inkább a nagy látószög felé elvinni, és akkor a nézőpontot is lehet egy kicsit felülről hozni, ő meg biztosan meg fogja csinálni ezt a gesztust neked újra, ha kéred. Ha pedig ezt az egészet az ellentétek akarnák elvinni, hogy ő itt ül teljesen illedelmesen, és közben vág egy ilyen grimaszt, akkor ehhez a grimaszhoz képest a test kevés, hogy az illedelmességet erősen tudja hordozni, ahhoz már túlságosan levágtad. Hát, nem tudom, nekem ez így most 1 csillag, és nem azért 1 csillag, mert rossz lenne, mert a világítás is rendben van, plasztikus, térbe van helyezve, szóval minden rendben lenne, itt az arányok azok, amik nekem igen erősen dolgoznak. (hegyi)
értékelés:

Álmok

Álmok

Talán a háttérben lévő dolgok azok, amik az álmokat lettek volna hivatottak ábrázolni, de megint azt mondom, hogy a vágás az, ami bizonytalanná teszi ezt a képet nekem. Ahhoz, hogy ez jól tudjon működni, többet kellene adni a nyak részből, ott kritikusnak érzem a vágást. Gyönyörű nyaka van ennek a hölgynek, ezt ki kell használni, és tudni kell ábrázolni, ott egy másfél ujjnyi legalább lemaradt. És ha ott már mozdítunk ezen az egészen, akkor ezt a feslő régióval is meg kell tenni, ott is kellene még valamennyit adni. Tehát most alul felül nekem ez szűk. De a gesztus, a tekintet, az egésznek a formai megjelenítése rendben van. Még egy dolgot hadd tegyek hozzá: ha megfigyeljük a fejet, akkor az a tónusrend lenne szerintem a követendő és üdvös, ami a homloknál és a szemeknél megtörténik, ami az arccsontnál, a nyaknál van, az már nekem fényben egy picit sok. Ott már elvesztettünk a tónusrendből annyit, hogy úgy kilökődik ebből a rendből ez az egész. Ha letakarod az ujjaddal az orr alatti részt, akkor látod, hogy maga a homlok és a szemek mennyire jól ritmizálnak az összes többi képelemmel, ugyanakkor az a rész, amit letakartál, túlságosan világos, egy-két tónusértékkel lehetne sötétebb. Az, hogy valamit keményre, lágyra, milyenre "hívunk", azaz mi az a tónusrend, amit alkalmazunk, különösen porté esetében nagyon fontos, a személyiséggel kell összehozni, ami nem jelenti, hogy ne lehetne ellentétes dolgokat alkalmazni, de azért jó, ha ennek oka, indoka van. (hegyi)
értékelés:

Glamour

Glamour

Nem akarom feszíteni a húrt glamour témában, szóval nem ez a szándékom a képpel.

Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés: