18. Portré, emberábrázolás

Az a helyzet, hogy ez egy nagyon furcsa portré. A gyerek portrék mindig szerethetőek, vagy legalábbis általában erre törekszik a kép készítője, és nagyjából ezek be is szoktak jönni. Itt is egy szerethető képet kapunk, miközben ez azért nem egy egyértelmű üzenet. Ha akarom, akkor a háttérben egy egészen drámai helyzet közeleg, ott valami gomolyog. Ő még itt nem tudja az előtérben, hogy mi vár rá, de a háttérben mi már látjuk, tehát van egy drámai feszültség a háttérrel. Aztán fel van öltöztetve ebbe a kiskabátba, kissapkába, mindezzel együtt rendkívül komoly és összeszedett fiatalemberről beszélünk. Emlékszünk arra, hogy ezek az öltözködések általában a szülők akaratáról szólnak, anya és apa kitalálja, hogy mi lesz nekünk a jó, mibe leszünk aranyosak, meg viccesek, meg minden, miközben nekünk is van egy viszonyunk ehhez az egészhez. És az az érdekes, hogy ennek a fiatalembernek a viszonya a környezethez, ehhez a ruhához, a sityakhoz olyan, hogy ő hagyja, hogy te ezzel szórakozzál, eltűri, elviseli, de nagyon nem vesz róla tudomást, mert megvan az ő saját belső világa. Nagyon-nagyon érdekes kép, nagyon érdekes portré ettől. (hegyi)
értékelés:    

Sorolom azokat a problémákat, amik felmerültek bennem. 1. Tónusproblémák: érdemes lenne ezt korrigálni, most valahogy az egész egy ily fátyolos helyzetbe került. 2. Képszerkesztés: mellnél nagyon szűkek vagyunk, a kézbe valahogy úgy vágtunk bele, hogy ott egy csonkolódás történik. Vagy szűkebb nézetet választunk, és akkor ez nem kérdés, vagy ha már távolságtartóbb bemutatást szeretnénk, akkor nem ártana, hogyha a kéznek is szerepe lehetne, és akkor értelmezhetőbbé válnának ezek a deszkadarabok is. 3. Világítás: én azt gondolom, hogy nem biztos, hogy a kezedre játszottak itt most a fények. Valamennyi derítés érezhető a képen, és ez jót tesz neki, de azért tegyük hozzá, hogy most ez nagyon lággyá tette az egészet, és hogyha megfigyeled, akkor az arc összehasonlítva a háttérrel sötétebb tónusban van, tehát a háttér olyan szinten van kivilágosítva, hogy mindehhez képest az arc már bántóan hátrébb kerül. Ha csak ezeket az első lépcsős problémákat veszem is érdemes lenne ismételni. Elhangzott az, hogy készítsünk önportrékat, és látom, hogy ezek jönnek is, és ez jó dolog. Nem árulok el nagy titkot, hogy miért kérem az önportrét mindenkitől elsőre. Azért, mert egyszerűbb dolog saját magunkkal dolgozni, még ha technikailag bonyolultabb is megoldani, mert a saját gondolatunkkal, a saját gesztusunkkal tisztában vagyunk, ahogy az érzelmi állapotunkkal is, ott nincs mellébeszélés, hogy jókedvem volt, de rosszkedvű lett a kép, vagy fordítva. Ez az egyik fontos momentum, a másik pedig az, hogy a saját esztétikánkat, és az azzal való kritikát egy az egyben tudjuk átadni egymásnak, tehát egy elemzésnél nem az lesz a kérdés, hogy most merjem-e mondani azt, hogy ennek a lánynak a haja ebben az állapotban nincs rendben. Ha ez önportré, akkor kevésbé nehéz ezt egy elemzésnél akár kimondani. Úgyhogy jó lenne, ha ezeket a portrézás dolgokat azért gyakorolnánk saját magunkon, mert szerintem nagyobb lépésekkel tudunk előre haladni. És ez most nem elsősorban neked szól, mert veled ezt már megbeszéltük, hanem a többieknek. Most nem ismétlést kérek, hanem azt, hogy tegyük egy kicsit félre, aztán majd térjünk vissza a portrézáshoz később. (hegyi)

Kedves János, ez egy jó portré. Volt szerencsénk találkozni a modellel, kedves ember, kedélyes, és ez rákerült erre a képre. Egyetlen kérdés, hogy egy negyed-félujjnyival több kéne csuklónál, viszont a kabát hajtókáját én már lehet, hogy lehagytam volna. Talán ennyi, amit hozzátennék. A ritmus abszolút rendben van, és ezt egy jó portrénak gondolom. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:    

Nem érzem azt, hogy megfogtunk volna valami nagyon jellegzetes pillanatot, fényekben, tónusokban nincsen helyén a kép. Világításában is problémák vannak, mert az egyik arcfél túl van világítva, a másik kevésbé, ettől olyan, mintha bedagadt volna a feje, hadd ne menjek végig ezeken a jeleken. Nem előnyös kép. Valószínű, hogy a belső érzelmi viszonyrendszer az, ami elfeledteti veled azt, hogy itt egy optimális és objektív pillanatot kell megtalálni ahhoz, hogy a néző átérezze ugyanazt, amit te éreztél ott, azon a helyszínen. Most ez nem történik meg. Ha nekem nincs közöm ehhez a gyerekhez, márpedig, mint néző nincsen, mert nem ismerem, akkor nem tudok mit kezdeni a pontatlanságokkal. Sokadszor mondom, első három lecke, és ne menjünk addig más irányba! (hegyi)

A képpel kapcsolatban egyetlen egy komolyabb észrevételem van, és ez a tónusrend. Azokat a tónusokat hiányolom a képről, amik a hajnál és a szemüvegnél megjelennek, mondhatom úgy is, hogy nagyon szürkében van ez az egész tartva, tehát érdemes lenne a tónusokkal és fényekkel még egy kicsit játszani. Ha én készítettem volna el ezt a képet, akkor oldalirányban nagyobb helyet hagyok, ugyanis most nagyon szűkre van véve, a haj játékossága, mozgalmassága, mozgása, dinamikája beszorul a képhatárokon belülre. Érdemes lenne ezen elfilózni, hogy miért szabunk ennyire szűkre valamit? A kép egyébként kedves, és tulajdonképpen rendben van, a pillanat megragadása jó. Ami még eszembe jutott az az, hogy nagyon laposra van világítva. Ha megfigyeled, akkor most az állkapocs, az áll és a nyak annyira egy tónusban van, hogy anatómiailag nagyon furcsa helyzetet hoz, szinte alig emelkedik ki az áll ebből a tömegből, és ez nem biztos, hogy előnyös a modellre nézvést. Érdemes arra odafigyelni, hogy milyen fényviszonyokat teremtünk. Ugyanis, ha megfigyeled, akkor a nyaknál ezek az úgynevezett hajfények, vagy háttérfények jól működnek, de a kép előtere nem elég dinamikus. Csaba, hogy ez első három leckével kezdjünk el dolgozni! (hegyi)
értékelés:

Ami a kép erénye, az a kommunikáció a kamerával, mert sikerült túllépni a primer helyzeten, hogy aranyos kisgyerek mosolyog. Ebben egy picit több van, a szem miatt, amiatt, hogy egy jó pillanatot találtál, nem egy kaján röhögést, tehát ez a része oké. Ami még mindig kevésbé sikerült, az a szűksége ennek az egésznek. Annyira szűkre van vágva, hogy nem tudja kimozogni magát a tömeg, és ezt most nem tudom ennél érzékletesebben mondani, úgy beleütődik majdnem mindenütt a képszélbe. Márpedig lehet ezzel játszani, csak akkor azt mondom, hogy ennél még szűkebbre kell mennünk. Igen ám, csak miközben azt mondom, hogy az arc gesztusai tökéletesek, a kiskabát abszolút ellene dolgozik mindennek, túl izgága, túl sok színnel dolgozik. Nyilván ennek van egy olyan szerepe a gyerekruháztatásban, hogy megtaláljuk a csemeténket a sok gyerek között is, mert tudjuk, hogy az a rikító ruha, az az én kölkömé, de azért fotóban ez nem biztos, hogy optimális. Ráadásul fel van gyűrődve, takarja az arcot, így megint azt mondom, hogy ebben a tekintetben sem biztos, hogy szerencsés. Egy ilyen szituációban akár ennek a kiskabátnak a zipzárját lehúzva kevésbé lesz furcsa az egésznek az eleje, miközben miután már rendeztük a ruházatot, maga a gesztus elindítható kommunikációval a modellel, és utána már elkészíthető a kép. Kell azért rendezni egy kicsit a képet. 2Az előző gyerekes képekhez képest ezt előrelépésnek tartom. (hegyi)
értékelés: