18. Portré, emberábrázolás

Zsolt

Zsolt

Nagyon érdekes ez a képszerkesztési megoldás, amit itt látunk, mert nem csak teret ad, és nem csak arról szól, hogy milyen környezetben él a modell, és ebből a szempontból nem csak egy viszonyítási rendszert állít fel, hanem érdekesen kibillenti a stabilitásságából a képet. Mindazzal együtt, hogy nem egy kegyes ábrázolás, mert lássuk be, hogy az idő erősen jelen van ezen a képen, de azzal, hogy egy egyszerű eszközzel oldalra szerkesztette az alkotó a modellt, eléri azt, hogy a másik oldalra egy másik szereplő beérkezésének lehetőségét várjuk. A másik meglátásom az, hogy a világítás nem volt éppen baráti. A harmadik pedig az, hogy van a modell részéről egyfajta furcsa, még azt is mondhatnám, hogy a bizalmatlanság határát súroló meghökkentség, nem tudom, mi a jó szó. Ez a kicsit felhúzott szemöldök, kicsit elnyílt száj és az, hogy kifordul ebből a helyzetből, azt mutatja, hogy vagy nagyon hirtelen lett rajtakapva ebben a szituációban, vagy pedig nem fordult teljesen oda az alkotó felé, így a néző felé sem. Ettől függetlenül szerintem, ez egy jó portré, azzal együtt, hogy érdekes kérdés, hogy kit várunk a másik oldalra, a könyvekhez. Megadom a 3 csillagot, de a leckemegoldással még várnék, és azt szeretném kérni az alkotótól, ahogy a többiektől is, hogy az első három leckére érdemes lenne beküldeni megoldásokat, mert azokkal mutatkozunk be, és kezdjük el ezt az egész folyamatot, mert szerintem, az önportré nagyon fontos. (hegyi)
értékelés:

András

András

Nézem ezt a képet Bandiról, és előjönnek régi emlékek, a táborokról. Beszélgetések, fotózások, vitatkozások, bohóckodások, vagyis nagyon sok kellemes élmény. És most azt kéred Zsolt, hogy elemezzem ezt a képet. Nem tudom. Nem csak azért mert elfogult vagyok, hanem azért is, mert minden okosságot amit Én el tudnék mondani, azt már megtetted a kommentedben. Néhány gondolatot azért még hozzátennék: szerintem jól megfigyelhető ezen a képen a szerencsés világítás, vagyis eléggé kiegyenlítettek a fények, nincsenek durva árnyékok sem az arcon, sem a háttérben, ideális ez a szórt fény a portrézáshoz. A másik amin megakadt a szemem, az a Bandi tekintete. Ha valaki ismeri legalább egy kicsit is, az tudja, hogy ha lát egy kamerát azonnal elkezd szerepelni, így aztán megfogni az igazi arcát nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy most neked tökéletesen sikerült egy mimikamentes képet létrehozni. Gratulálok! Legközelebb a Jóskáról is szeretnék egy ilyen képet látni. :) Három krumplivirágot javaslok. (Mácsai Ferenc)
értékelés:

Ági

Ági

Első kis próbálkozásai az új 50-nek. Nagy a boldogság. Egyből ki akartam próbálni, Ágit már többször fotóztam ezelőtt (szerencsére szeret a kamera előtt mozogni), viszont rég láttam ennyire természetesnek, mint ezen a képen.

A leirat azt mondja, hogy ez egy új helyzet az alkotónak, mert egy 50-es objektívet szerzett, és azzal dolgozik. Nagyon pártolom ezt, mert ennek az objektívnek van egy nagyon varázslatos világa, és érdemes ezzel foglalkozni, úgyhogy remélem Nikolett, hogy egyrészt határozottabb jelenléttel fogsz szerepelni itt a Látszótéren, és mutatod az eredményeket. Másrészt pedig, remélem, hogy megszereted ezt a objektívet, mert igaz, hogy abban a tekintetben nem egy könnyű dolog, hogy szinte bele kell mászni az alanyaid személyes terébe, ugyanakkor pont ettől válhat az egész hitelessé, ha elég közel mész a modelljeidhez. Azt gondolom, hogy itt ez most meg is történik, és mindazzal együtt, hogy a színvilágával együtt egy kicsit lehetne ezen még pontosítani – talán a fehéregyensúllyal nem vagyunk tökéletesen rendben -, de az üzenet, amit mutatsz és ez a portré egy nagyon finom és nagyon jó ritmusú portré. Sikerült megfogni Áginak az aktuális hangulatát, nagyon szimpatikus szereplőt mutatsz, aki bár fázik, bár hideg van, bár nem annyira örül ennek a kinti világnak, de elfogadja ezt az egész helyzetet, bizakodó, észleli és elfogadja azt, hogy te őt fotózod, de azért nem kerít neki nagyon nagy feneket. Ez egy jó ritmus, megvan a 3 csillag, és várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés:

fiú süsü meg lány süsü?

fiú süsü meg lány süsü?

Drága Alexandra! Imádom azt, amikor az ember előjön a humorával, de ez a humor nem a te humorod, hanem a krakkói giccs emléktárgy árusnak a humora. Szerintem ezt rajtad kívül még 26-an lefotózzák, akik nem ismerik ezt a bácsit, aki nagyüzemben ezt odagyurmászolja, szóval portrénak ezt semmi esetre sem mondanám. Tárgyfotónak nevezhetnénk akkor, ha áldoztál volna rá 12 vagy 24 piculát megvéve a figurákat, elkezdenél vele dolgozni és ezt az egészet egy történetbe emelnéd. Az sem baj, hogyha ez itt van, ebben a kirakatban, csak akkor tessék megkeresni azt a pontot, ahonnan ez értelmet nyerhet. Megint azt mondom, hogy ebbe a félpanorámás 16:9-es képarányba beleőrülünk, mert olyan, mintha kisollóval körbevágtad volna az egészet. Kell, hogy legyen tere, levegője ennek, akkor fog ez az egész elindulni. Most ezt én nem tartom annyira erős megoldásnak. (hegyi)

Téli pillanat

Téli pillanat

Dóri ismét, ezúttal egy márciusi-téli pillanatban. Nem tudatos, menjünk ki a hóra fotóckodni, de azért próbáltam emlékezni Zsolt intelmeire a legutóbbi Dóris portréról.

Nagyon érdekes ez a kép, mert mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen high-key technika. Ami nekem ebben furcsa, és amitől nem tudok szabadulni, az az, hogy olyan, mintha Dóri valami szanatóriumban lenne, és éppen csak kiengedték volna levegőzni. Attól, hogy ennyire gyengék a tónusok, ettől az egész nem csak finommá válik, hanem kicsit erőtlenné is (nekem). Olvastam itt a hozzászólásokat és Gábor mondta azt, hogy milyen jó, hogy a sapka beleolvad a háttérbe. Ennek én pont nem annyira örülök, mert ez is ráerősít arra a tünemény jellegre, hogy itt van velünk, de alig. A szerepe annyira háttérbe húzódik, és annyira könnyeddé válik, hogy szinte már elrepül, a feje szinte már nincs is itt. Értem én ezt, de most ez túl finommá válik, határozatlan. És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert egyébként maga a helyszín nagyon határozott formákkal dolgozik. Ott vannak ezek a tónusok, ezek a rajzos jellegek a háttérben, ahogy a szemüveg is egy határozott gondolatiságot jelenít meg, vagy a sálnak a nyakában is nagyon határozott a megjelenése. Tehát az ő jelensége nem ez, bár rá lehet húzni egy ilyen jegyet, hogy én úgy szeretném őt látni, mint Hófehérkét, aki a hercegre vár, de úgy gondolom – bár én még nem találkoztam Dórival soha -, hogy az ő személyisége nem ilyen. És pont ezért veti le a dolog, mert ő egy melegebb, határozottabb jelenség. Úgy tűnik, hogy most ráerőltettél valamit a modellre, nem az adott szituációban, hanem az utómunkában, és így ez nem tükrözi sem a helyszínt, sem a helyzetet, sem a modellt. Ráadásul, és ez Dórinak is szól, nem vesz komolyan téged, mármint a fotózást, azaz elfogadja, hogy te fényképezni akarod, de inkább elnézően - és ez a te dolgod is János, hogy a modellel, a családdal, a pároddal fogadtasd el, hogy oké, hétköznap melózol, apa vagy, szerető, de van, hogy fényképezel, és akkor fényképész leszel, és nem apa, nem melós, nem szerető. Bocsánat, lehet velem vitatkozni, tessék, mert lehet, hogy abszolút rosszul látom és rosszul ismerem fel ezeket a jeleket, lehet, hogy rosszul gondolom ezt, így fenntartom annak a jogát, hogy ne legyen igazam. A másik az, hogy ha ekkora teret hagyok oldalirányban, akkor lefelé egy kicsivel még több kellene, nem sokkal, úgy egy ujjnyival. János, te kezdtél úgy bele a portréba, hogy a saját leckédet, az első hármat nem fejezted be, tehát magadnak dobálod itt a labdákat, úgyhogy ezt most visszaadtam ismétlésre és várom a folytatást. Ne add fel, tessék ezzel dolgozni, 1-3. lecke, portré lecke. Te kezdted, te nyitottad ki ezt a kaput, úgyhogy akkor tessék menni a szobában tovább. (hegyi)

Várni

Várni

"Minek tűt keresni a szénakazalban? A széna puha, a tű meg szúr." (Závada Péter)

Nagyon érdekes, hogy többedszeri megnézésre is azt érzem, hogy olyan ez a kép, mintha egy filmből lenne egy kiragadott képkocka. Nem tudom biztosan megmondani, hogy mi ennek az oka, lehet, hogy a világítás, lehet, hogy maga a képszerkesztés. Tónusban vannak problémáim a képpel. Három jól elkülöníthető részből áll ez a kép nekem. Az egyik a kép felső része, ami egy egész sötétben tartott, majdnem feketébe bukó rész, a második a középső rész, ami nagyjából szürketónusos rész, és van a képnek az alsó sávja, ami meg túl van világítva. És az, hogy 3 ilyen sáv jön létre, ez nem tesz ennek a képnek jót. Érdemes lenne az alsó és a felső sávot a középső felé elvinni és kiegyenlíteni ezt a dolgot, mert ha megnézed a kép felső és alsó részét, akkor óriási a különbség. Mindig a legvilágosabb rész az, amire az ember figyelme a leginkább odaszegeződik, és ez a legvilágosabb rész most a kép alsó része, a kar, a póló, talán egy kicsit a mellek vonala is - miközben portréról beszélünk, és így az arcra kellene, hogy figyeljünk. Tedd meg, hogy letakarod a kezeddel a mellet és a karokat, és egyből érvényes lesz az arcon az érzés, amit látunk. Ha elfogadod ezt az irányt, akkor azt mondom, hogy ezzel a képpel az a probléma, hogy miközben ez egy portré akar lenni, aközben inkább egy hangulatról beszél, és ez a hangulat abszolút átjön a képen, igen ám, csak nem lehet azt mondani a modellnek, hogy akkor te most csak egy eszköz vagy. A modell az mindig kolléga, vagyis egyenrangú a fotóssal, tehát ő segít ahhoz hozzá, hogy te a gondolataidat meg tudd fogalmazni. Nem mondhatjuk azt, hogy van egy érzésem, és ehhez te csak egy darab hús leszel. Ezt azért mondom ilyen határozottan, mert nem véletlen, hogy az első három leckével kell foglalkoznunk a bemutatkozásnál, ugyanis ezeket a legjobb saját magunkon begyakorolni, mert akkor nincs az a furcsa érzése az embernek, hogy csináltam valamit, és vajon mit szól hozzá a modell, hogyha ez nem teljesen százas. Magunkkal kapcsolatban talán jobban bírjuk a kritikát is. Ez a kép mindenféleképpen ismétlést kíván, de ezt az ismétlést visszautalnám az első 3 leckére. Ott kéne egy kicsit még dolgoznunk ahhoz, hogy megtaláld azt a stabilitást, azt a biztonságérzetet, amivel aztán a világítástechnikai problémákat már ki tudod küszöbölni. És itt most nagyon egyszerű a kérdés, valahonnan oldalról ömlött befelé a fény, de csak egy ajtórésen, vagy egy kis ablakon, és ez nagyjából odavetített a ruhára. A te döntésed, hogy melyik utat választod, az egyik út az lett volna, hogy a modellt mozgatod, és hogyha ő most egy kis széken ül, akkor kucorodjon le a földre, tehát valahogy belemozgatod őt ebbe a fénybe az arcával, ez az egyik megoldás. A másik pedig a takarás, hogy ennek a fénynek az útjába teszel egy kartonlapot, vagy bármilyen tárgyat, amit ott találsz, magába az ablakba oda beteszed, és ezzel máris létrehoztad azt, hogy kevesebb fény kerüljön az alsó régióra, hogy hangsúlyosabbá tudjon válni az arc. És van egy harmadik vonal, fogsz egy fehér lapot, tükröt, alufóliát, és az arcra ebből a fényből vissza lehetett volna verni, úgymond deríteni. Meg is történik ez érdekes módon pont a póló által, ha megfigyeled, az a fény, ami visszaverődik az arcra, az a pólóról jön. Bármelyiket is választod, mindegyik máshogy fog mesélni, de ez már a saját szabadságod, hogy melyiket gondolod hozzád közelebb állónak, viszont az biztos, hogy valamelyikkel kellett volna dolgozni ahhoz, hogy ez a portré működjön. (hegyi)

Dóri

Dóri

Talán túlságosan is jobbra rendezett lett, eredeti elképzelés az volt, hogy a háttérben lévő női arc vonalai elé-mellé teszem Dórit, de sokkal kevésbé lett hangsúlyos a balon a háttérben lévő arc, így az a rész rendesen megüresedett...

Az a helyzet, hogy ez egy jó ritmus lenne, ha nem csak a formai megfigyelés jött volna létre, hanem mindezt technikában is megoldottad volna. Ha most megnézzük, két portrét látunk. A háttérben van valami szobor, vagy jelenés, és az előtérben van egy szereplőnk. Az előtérben lévő alak abszolút szürke és lapos, tulajdonképpen teljesen egybemostad a testnek a formáit, tehát azt, amit világítással ki kellett volna emelni, azt nem tetted meg, míg a háttér túl van világítva, ott plasztikusabb a helyzet, de valahol a kettő között van mind a kettő tekintetében az igazság. Ezért nem tud létrejönni a kohézió a képen belül, mert, bár egy képen szerepel mind a két modell, de mégis azt érzem, hogy nincs közük egymáshoz. Ezt azért érzem, mert ahhoz, hogy közük legyen, te tudnád a legtöbb lépést megtenni azzal, hogy ezt fényben, tónusban, világításban és kontrasztban megoldod. Most ez egy jó tanulmány, amennyiben megoldható, kérnék egy ismétlést, ha ez annyira a pillanat műve volt, hogy újból már nem átélhető, akkor a következőkre nézvést még akár azt is el tudnám képzelni, hogy valahogy lemodellezed ezt a szituációt, a háttérben akárkit beállíthatsz, ami modellként szerepelhet. Egyébként bármi más szoborhoz el lehetne menni ezt megismételni. Kérlek keresd meg azt, ami formailag és világításban össze fogja neked ezt rendezni. Ismétlés. (hegyi)

Hanna

Hanna

Talán már hónapok is elteltek azóta, hogy utoljára beszéltünk arról, mit gondolok Hanna szerepeltetéséről és most itt ebben a képben számomra az az izgalmas, hogy sikerült egy olyan dolgot megoldanod, amitől én nem érzem azt, hogy valami olyanra veszed őt rá, amit ő a kedvedért megcsinál és azért, mert jó buli és anyával játszhatok, de tulajdonképpen nem sok köze van hozzá, általa beszélsz, az ő hangjával beszélsz, de nem az ő hangján. Én most itt ennél a képnél nem érzem ezt - ez egy nagyon fontos dolog - és azért jó portré, mert hagytad, hogy Hanna önmaga lehessen. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

Ilyen volt, ilyen lettIlyen volt, ilyen lett

Ilyen volt, ilyen lett
Ilyen volt, ilyen lett

Így készült.

Tamás, megrendítő erejű képet készítettél, szembesítő látni, hogy ennyire ökör vagyok. Köszönet a képekért és a hajért is. Naná, hogy 3 csillag. Merne kevesebb lenni? Mi lenne a fejemmel akkor? (hegyi)
értékelés:

Vintage II.

Vintage II.

Az értékelés alapján javított verzió...

Kaptunk egy javítást az utómunkában az előző képre és nagyon örülök neki, hogy Attila foglalkozik ezzel a feladattal. Érdekes az eredmény abban a tekintetben, hogy miközben az arcot sikerült plasztikusabbá tenni és a hajnál lévő utómunka probléma is javításra került, hoztál egy döntést közben. Hogy ez mennyire volt tudatos, vagy mennyire véletlenül alakult így, nem tudom. Abból, ami egy meleg tónusú fekete, elvitted az egészet egy barnított irányba. Tehát egy kicsit a mesében érzem magam, hoztál is ajándékot meg nem is – tónusban az volt az igazi az előző képnél, sőt még az is nekem kicsit sok volt, tehát visszavettem volna abból a barnás tónusból és még kevesebbet adnék, hogy csak egy leheletnyi íze legyen ennek az egésznek és tényleg csak melegítsem azt a feketét és ne legyen konkretizálva a barna. Aztán ebből adódik az, hogy megint csak azt mondom, hogy még mindig kontrasztosabbnak tartom a fejet, mint amilyen kontrasztos a test. Nézzük meg azt, hogy a vállnál vagy a nyaknál milyen szépek a fények, mennyire plasztikus a bőr hatása, és ehhez képest még mindig azt mondom, hogy idealizált az arc. Tehát még mindig visszább vennék, ami az arcot illeti. Még mindig lehetne egy kicsit visszafogottabb az egész. Azért mondom ezt, mert ezek finomhangolások, hogy eljussunk arra a szintre, hogy ez az egész kiegyensúlyozottá válhasson, mert onnantól varázsütésre elkezd majd a modell mesélni. Ezt így az utómunkához hozzá tudnám tenni. Egy csillag mindenképpen jár az ismétlésért és én még várnék egy verziót, hogy mi a véleménye erről Attilának? (hegyi)
értékelés:

Olasz Tamás

Olasz Tamás

Valószínű, hogy egy olyan helyzetben készülhetett ez a kép, ami egy baráti, személyes viszonyrendszer története, a gesztus mindenféleképpen erre utal – azért lehetne ezt egy kicsit csiszolni arányaiban. Annyira a szélére szorítottad a modellt, hogy attól függetlenül, hogy van egy nagy sötét tömeg a lombokkal, ami lehetne akár ennek párhuzama is, de a lomboknál jobb oldalon hagytál teret, legalább annyit kellene itt a bal oldalon is a fejnél, nagyon szűkre van ez így vágva. Vicces a fordítva felvett póló, jó ez a pipa, tulajdonképpen a gesztus is jó, bár azért azt hozzáteszem, hogy a modelled kifordul ebből a sztoriból, tehát ő azért nem annyira partner veled, de mindenféleképpen az irány maga jó. Miközben ott a mosoly, miközben van humor, megmarad távolságtartónak a kép. Ez azért érdekes, mert minden eszközt megragadtál, ami csak lehetséges ahhoz, hogy ebből egy dinamikus, emberközeli helyzetet hozzál létre, de mintha a modelled ezt nem vette volna 100%-ig komolyan. Ez jön nekem ebből le. Lehet, hogy egy kicsi időt kellett volna neki adni ahhoz, hogy valóban a tiéd legyen a modell. Van ez így, hogy az ember próbálkozik egy portréval és történik valami, aztán elkészül a kép és érzi, hogy ez még mindig nem az igazi. Szóval, hogy még mindig nem fogtam meg, hogy ki is ő valójában és meséljen nekem. Én azt mondom, hogy ezt ne add fel, próbálj meg még időt adni ennek az egésznek - és aztán van az a helyzet, amikor akár amiatt, hogy túl közeli az ismeretség vagy a barátság, nem vesz komolyan a modell „ne viccelj már ezzel a kamerával, haggyámá' Ferikém, jó most itt elpoénkodok neked”. De azt hiszem Feri, neked nem kell ezt elmesélni, mert te is ilyen vagy, téged sem egyszerű lefényképezni, mert egyből elkezdesz grimaszolni. Hát, mint a halat a pecások, kell még egy kicsit fárasztani. Vagy lehet, hogy te voltál zavarban a modellel, és nem merted instruálni, kivárni? Azért vagyok gondban, mert ha most azt mondom rá, hogy 2 csillag, azzal nem biztos, hogy elmondtam azt, amit gondolok, mert egyébként ez egy 2 csillagos portré. Szívem szerint azt mondom, hogy ismétlés. Úgyhogy most azt mondom, hogy megkapod a 2 csillagot és ismétlés. Ha lehet ilyet. (hegyi)
értékelés:

Keress meg!

Keress meg!

Hát Attila, most bajban vagyok ennél a képnél. Azért, mert megint belecsúszunk ebbe a glamouros játékba egyrészt (ez az utómunka, ezen lehet változtatni), másrészt van olyan része is a képnek, amit nem értek. Mi történt itt a kislány hajával? Olyan, mintha felakasztottuk volna egy zsinegre a hajánál fogva és ő ott lógna. Nem értem, hogy ott mi történt. Lehet, hogy ez valami fodrászati megoldás, de ebben a vágásban, ahogy a fejtetőnél így vágtál, érthetetlenné válik, hogy milyen hajtincs az ami belóg. Közben látszik, hogy itt elől húzódik is ez a haj (meg lett kötve stb.), mindenesetre ott valami nem teljesen stimmel. Még valami, hogy itt a főszereplő eltakarja az egyik szemét és ez egy jó játék, jó gesztus, ugyanakkor nekem kérdéses az, hogy ha már az egyik ujjánál kikukucskálnak a hajszálak és ezt a viccet elkezdtük, akkor a többi ujjához is valamilyen kapcsolódást ki lehetett volna találni. Így olyan, mintha ott az egy tincs lenne olyan furcsán odatéve. Még egy dolog. A ruha tónusai. Nem tudom, hogy ez egy fehér vagy világoskék ruha lehetett, de egy biztos, hogy tónusban most vetekszik az arccal. Ha megfigyeled és elkezdesz takarni és letakarod nagyjából azt a részt, ami a ruha, akkor egyből elkezd élni a gesztus, egyből mesélni kezd a szem, tehát minden fókusz oda vonzódik. Most ezzel a világos tónussal versenyre kel a két dolog, és innentől kezdve elkezdek a szememmel le-föl járni, a szem, a kéz, aztán lemegyek a ruhára, akkor megint onnan vissza – ott nincs sok minden amit nézegessek, akkor megint lemegyek, tehát nyugtalanná válik az egész. A felkészülésnél lehet készülni azzal, hogy legyen egy másik ruha, hogy lehessen változtatni. De ha ez nem működik, akkor a világítással, takarással kevesebb fényt engedünk a ruhára, vagy az utómunkában lehet maszkolni. Egyébként maga a gesztus jó, csak ügyeljünk arra, hogy érthető legyen ami a képen mi történik. Most ezzel a vágással furcsa az egész, groteszk, nem tudom visszakódolni. Én azt gondolom, hogy mivel a kép egy része javítható, úgy nagyjából a két csillag körül vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Bandi

Bandi

Ez egy nagyon jó irány, amit látok, Egon Schiele munkáit, önaktjait tudnám hozni példának, mint lehetséges esztétikai és kifejezésbeli vonalat. Megint elindul valami a háttérben az árnyékkal és az előtérben is van kapcsolódás (itt most kevésbé érzem problémásnak, mint a vágy képednél), jó ez a dekomponáltság, az hogy ellentétesen komponáltad a teret, mint ahogy az a klasszikus megoldásoknál szerepelne. Minden rendben volna, akkor, ha kezdtél volna valamit a modelled kezével. Így most a kezek furcsák. Olyan, mintha valami marionettbábu lenne, aminek leszakadtak a zsinórjai. Nem tudom, nekem ez így most nem jön össze, tehát így ne vágjunk. Valamilyen funkciója a karoknak mindig van. Mit csinál ő most ott a két kezével? Valami történik, de nem látom, hogy micsoda. Valamiért levágtad azt, hogy ő most ott kapaszkodik valamibe vagy fog valamit kezébe, vagy nem tudom… de ezt most valamiért lehagytad. Ez az egyik. A másik, hogy arra figyeljünk oda, hogy - lehet ez most napozástól is, bármi mástól - más színtónust hoz itt az arc, mint a test. Lehet, hogy ez most a világítás differenciájától van, de ezt itt érdemes utómunkában valamelyest rendbe hozni. Ott voltál az utómunka táborban, láttad - tessék alkalmazni azt, amit ott tanultunk! Ne csak nyersen küldjünk el egy képet, hanem tessék az utómunkával segíteni ezen! Most egy kicsit olyan, mintha külön életet élne a fej és a test. Szóval a gesztus jó, de a miért az akkor derül ki, amikor már valamilyen sztori is elindul, és itt most nem a szájbarágás a lényeg. Elég lehet csak a melle előtt karba tenni a kezét, vagy a feje mögé tenni, vagy elég a képhatárhoz közelíteni a karokkal, mintha tartanának egy képkeretet, kifeszíteni ezt a két kart - tehát sok minden lehet az irány, nem akarok neked ebben konkrét tanácsot adni. Neked kell ezt megtalálni, valamilyen közlést, információt át kell tudni adni és ehhez kellenek a karok. Ugyanis az aktnál, az emberábrázolásnál az a vágás szempontja, vagyis hogy vághatok-e és ha igen, hogyan, hogy mi a közlsé fő iránya. Ha a test tömege, akkor lehet torzó, akkor vágható kar vagy láb, mert a fő "mutatnivaló" az a test. Ha arányaiban összemérhető a test és a végtagok, ha elindul valami gesztus, akkor azt be kell fejezni, nem lehet csonkolni. Vagyis a test bármely része akkor hagyható le, ha nem vesz részt a közlésben. Még valamit a végére: a test is képes beszélni, ahogy az arc is, a testnek is vannak gesztusai, ahogy az arcnak is, ezek egymással ellen- vagy kölcsönhatásban vannak, de nem elválaszthatóak. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)