Örülök annak, hogy Camilla újból itt van köztünk, és remélem, hogy mostantól sűrűbben kapunk tőle képeket. Amit látok, az a világítás gyakorlásában egy fontos állomás. A gesztus viszont, amit látok, az nekem inkább egy próbababához hasonló. Úgy van valahogy megfagyva ez az egész, hogy van benne valami groteszk. Lehet, hogy ez abból is adódik, hogy kaptunk egy fekvő formátumot, miközben a kép alsó régióiból nekem még legalább 2-3 ujjnyi hiányzik, hogy stabilnak érezzem a kompozíciót. Szépen csillognak a szemek, nagyon szép az, ahogy a vakuknak, vagy a lámpáknak a fénye belecsillan, élettel telik meg a szem, ugyanakkor a szájnál ugyanez a csillogás már nem biztos, hogy előnyös. Nyilvánvaló, hogy ez annak is a függvénye, hogy mi az, amit meg akarunk mutatni. Most viszont mondanék valamit, ami egy portrénál nagyon fontos kérdés. Senki sem tökéletes. Nagyon ritka az a modell, akinek nincsenek az átlagostól eltérő testrészei, vagy gesztusai, formái. Ennek a hölgynek, ha kegyes akarok lenni, akkor nem fotózom oldalvilágításból az orrát, ugyanis most olyan nagyon ráerősítettél az orrára, hogy az a különlegesség, ami az orrát jellemzi, az most nagyon-nagyon erősen van jelen. Tessék megnézni, hogy a nagy feketeséggel az oldalánál mennyire hangsúlyossá vált az orr. Ha valakinek úgymond nagy orra van, akkor azt nem fotózzuk surlófénnyel oldalról. Fotózzuk inkább szembefényben, az csökkent az orr méretén, nagy orrú embernél nem használunk félprofilba fordulást, szemből fényképezzük, pontosan azért, hogy optikailag segítsük, gyengítsünk és ne ráerősítsünk valamire. Azt mondom Camilla, hogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Dolgozzatok, mert nagyon érdekes arcú lányról van szó, de legyél figyelemmel arra, hogy hogyan világítod őt be. (hegyi)
Látunk itt egy fiatal lányt, akinek még nincsenek ráncai, és valószínűleg kevés bőrhibával rendelkezik, mégis gyanítom, hogy került erre valamilyen effekt, és én ezt túlzásnak érzem. Olyan, mintha be lenne kenve az egész bőr púderrel, és ebben az életkorban ez szerintem nem szükséges, mint ahogy a rúzs sem. Ez nekem esztétikai kérdés, hogy vajon van-e ezeknek a dolgoknak szerepe. Aztán vegyük azt, hogy van egy képhatárunk, és ez a képhatár belevág a hajba és a masniba, a magasra emelt haj miatt a haj tetejébe is vágunk, talán ez lenne egyébként a legkevésbé problémás, sőt, azt mondom, hogy még egy ujjnyit szükséges lenne vágni ahhoz, hogy ez az egész tömeg feljebb kerüljön. Nem véletlen az első három lecke, és ezt most elég határozottan mondom, hogy mielőtt elkezdünk portrézni, és idegeneket bevonni ebbe a munkába, jó, ha magunkon gyakorlunk, mert kevesebb kérdést vet fel az elemzés. Ne értsetek félre, itt nem az a kérdés, hogy nekem segítetek-e ezzel, mert én szívesen leelemzem a portrét is, de kevesebbet tudok róla mondani a modell iránti tiszteletből, mint ami egyébként talán szükséges lenne. Tehát, ha oktatási szempontból vesszük ezt a dolgot, akkor meg kell szerezni azt a biztonságot, hogy azt a pillanatot úgy rögzítem, ahogy szeretném, és ehhez jó, ha magunk vagyunk a modellek. Ezt a portrét nem tartom szerencsésnek. Nagyon korrekt a dolog, vagy az szeretne lenni, de mindezzel együtt a személyiségből semmit nem tudok meg, és azt kell, hogy mondjam, hogy egy közhelyes pillanatot látunk. Ha bemegyünk bármelyik fotószalonba, kb. hasonló képet fognak csinálni, enyhén profilból, hogy meglegyen a füle, kicsit biccentett fejjel, hogy a toka ne látszódjon, tehát ez egy teljesen klasszikus beállítás, ami nem baj, de ez a beállítás nem azok közé tartozik, amiket egy tizenéves lánynál alkalmazni kell. Benne sokkal több a vitalitás ennél, ez látszik a szemén, de ezt a helyzetet most belefagyasztottad egy ilyen cukormázas dologba. (hegyi)
Ernő, ez egy erős szociografikus portré, és abszolút el tudom fogadni a dolgot, sőt, én azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás, és még azt is mondom, hogy megvan a három csillag és a lecke is. Azt érdemes átgondolni, hogy ha a könyöknél is, meg a fejtetőnél is vágunk, tehát szűkre vesszük fönt és lent, akkor oldalirányban miért hagyunk ennyit mindkét oldalon. Még erősebb lenne a hatás, ha oldalt is szűkebbek lennénk. Van még egy érdekes gondolatom, ami nem kötelezően elfogadandó: fontos szerepe van a szociográfiában a ruhának, meg a környezetnek is, itt most egy viszonylag sematikus környezetet találtál ezzel a bokorral, ami a férfi mögött van, viszont ha már kiemeljük a környezetéből a szereplőt, akkor érdekes kérdés, hogy mi van a ruhával. Ahogy látom, ez egy sportmez-szerű póló, és sokkal erősebb hatása van a bőrnek, a tetoválásoknak, a gesztusnak, mint ennek a pólónak. Olyan az érzésem, hogy ez a póló a drámát takarja el. Azzal, ahogy ő fogja a nyakát, ahogy eltakarja az arcát, ahogy ez a ráncos kéz a képre kerül, ezzel nekem szembemegy most a ruházat. Nyilvánvaló, nem egy egyszerű kérés már az sem, hogy az ember azt mondja valakinek, hogy állj a kamerám elé és engedd meg, hogy lefényképezzelek, mert az emberek nagy többsége tisztában van azzal, hogy elmúlt fölötte az idő, hogy milyen sorsot élt meg, és ezt ez a kép nagyon erősen visszaadja. Lehet, hogy még egy 10 perc rábeszélés kellett volna, hogy azt mondd, hogy „megtenné, hogy a fénykép erejéig leveszi ezt a pólót?” A vállnak, a testnek, a bőrnek, a felkarnak a hatása ha meglenne, és nem lenne itt ez a póló, akkor a háttérrel ez egy tökéletes kép lenne. Így is megvan a három csillag és a leckemegoldás, mert ez egy erős üzenet, csak én azt gondolom, hogy van még följebb. (hegyi)
értékelés:
Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt.
Szigorúbban vizsgálva azonban úgy találom, hogy a képkivágás kicsit szűk, a mélységélesség is határon mozog, bár ekkora méretben nehéz megítélni, hogy a szemre került-e még, vagy a szemöldök síkjában ér véget, de innen nézve úgy tűnik, hogy sajnos a szem már éppen kicsúszik belőle. Kellemes a kép tónusvilága szerintem, a ff konverzió jól sikerült. A test-, fejtartás instruált modellre utal, a világítás viszont ehhez képest pontatlannak tűnik, ez alapján inkább spontán képnek gondolnám. A kettő határán mozog nálam a kép, mindenesetre érezni, hogy a modell megnyílt a fotós előtt, és erről a fotósnak sikerült is egy majdnem tökéletes képet készíteni, azért ezt nagy dolognak tartom.
Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt. (Borsay Márti)
A kérdés az, hogy ő tudott-e arról, hogy fényképezed? Mert nem érzem a kommunikációt. Olyan, mintha lett volna egy falunap, ahova elment ez az ember, és oda fel kellett neki öltözni, ott van a nyaksáltól kezdve minden, és te őt lefényképezted volna valami távolabbi helyről, de ő erről mit se tudna. Nem kötelezően van ez így, de nem ártana, ha valami kommunikáció lenne. Mert a nézővel való kommunikáció hitelesíti ezt az egészet. Annyira extrém maga az öltözék, ez az egész annyira furcsa, hogy semmi más nem tudja visszahozni a valóságba. Abba sem vagyok egészen biztos, hogy portrénak nevezhető-e az, amikor valaki egy ilyen színpadi helyzetben van. Ezek érdekes kérdések. Ha a technikával kapcsolatban tudok valamit mondani, akkor ezt, hogy jó lenne az ő figyelmét felkelteni, és akkor működne ez. (hegyi)
értékelés:
A kép alap kiindulási helyzetével teljesen egyetértek. A modell beállítása, a tónusok nagyon szépek és kifejezőek, a tekintet abszolút magával ragad, és ha a képnek ezeket az értékeit veszem figyelembe, akkor azt mondom, hogy ez egy abszolút 3 csillagos portré. Ugyanakkor többször visszatértem ehhez a képhez, és valami nem hagy nyugodni, és nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy ez a nyugtalanság jót tesz-e ennek a képnek. Ugyanis azáltal, hogy ennyire elforgattuk a modellt, felvetődik egy érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen ő hova néz, hova figyel, és miért jelenik meg ez ennyire erősen billentve? Ha pedig elfogadom ezt az elforgatást, akkor a kérdésem az, hogy fent a hajnál, illetve lent a csuklónál az ívek miért nincsenek befejezve? Ha ezt össze akarom foglalni, akkor úgy tudnám elmondani a kérdéseimet, hogy vajon ez az elforgatás ebben a képhatárban jól tölti-e ki a teret, másrészt pedig, hogy vajon ekkora szögű elforgatással azt a hatást érem-e el, amit a kép címéből adódóan az üzenet sugallni akar. Talán nyugalmasabb lenne egy 10-15 fokkal visszaforgatni a tengelyét ennek a képnek. Ha a fejemet elbillentem oldalra és a fókuszálást a szemekre teszem, akkor abszolút értelmes és jó portréképet kapok. Tehát nem nagyon látom az indokát, hogy miért történt ez a nagyon nagymértékű elforgatás. A formai jelek, jegyek akkor támasztják ezt alá, ha nem vágok bele ezekbe az ívekbe. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, mert nem vagyok most 100%-ig meggyőződve arról, hogy egy optimális beállítást kaptunk. Ettől függetlenül az üzenet abszolút őszinte, és vállalható, tehát nincs más baj ezzel, mint az, hogy az a feszültség, amit most hordoz, az előnyére válik-e a képnek? Nem tudok egyértelmű választ adni. A 3 csillag megvan, de Attila, várnám erre a válaszodat. (hegyi)
értékelés:
Halgattam azt a drámaira sikerült rádióműsort, amelyben Dóczy Feri beszél betegségéről, és gyógyulásáról. Néhány nappal később megláttam ezt a képet a szakkör képei között. Nem volt nehéz összekapcsolni a történést, a riport készítésekor fényképezted le. A felületes szemlélőnek talán fel sem tűnik, de van a druszám arcán egy enyhe kaján mosoly egy nagyon finom gesztus. Az én fantáziám tulajdonképpen ez a mosoly mozgatta meg. Feri kigyógyult abból a súlyos betegségéből, de ahogy látom a mosolyán, nem csak biológiailag, hanem pszihológiailag is sikerült túltennie magát rajta. Gratulálok Zsolt, sikerült "kikapnod Churchill szájából a szivart". Amiért viszont neheztelek rád kicsit, az a háttér. Igen van olyan szituáció amikor nem választhatjuk meg a hátteret, így aztán vagy nem fotózunk, vagy próbálunk utólag módosítani a képen. Jelen esetben Te is érezted (szerintem helyesen), hogy az arcnak a kép központi helyén, középen kell elhelyezkedni, hogy az összes figyelmünk Feri arcára kerüljön, ám az a mosoly enyhén rejtve maradt. Neked pedig megvan minden tudásod, lehetőséged ahhoz, hogy sötétebbre vedd a hátteret, hogy kiemeld a riportalanyod arcát, hogy beszédesebb legyen. Két krumplivirágot javaslok. (Mácsai Ferenc)
értékelés:
Edited by Balla Demeter.
Úgy szólt a történet, hogy elkészült az előző kép, és megmutattuk Demeternek, akiben pillanatok alatt felébredt a fotós, és anélkül, hogy mondtuk volna, vagy kérés hangzott volna el, hogy Demeter, segíts, már rögtön mondta, hogy innen mit vágjunk, onnan mit vágjunk, és mi történjen ezzel a képpel. Ha a figyelmes szemlélő megnézni, nem csak annyi történt, hogy a vágás változott, hanem némi retust kapott a szem, tehát onnan a zavaró dolgok eltűntek, ugyanez igaz a homlokra is, és kapott valamennyi javítást kontrasztban, tónusban a füst is. Ezen kívül a képnek a bal oldala, nekünk a bal arcfél, tehát a szereplő arcának a jobb fele tónusban kicsit visszább lett tartva. A lényeg az, hogy ez a kép az, ami utómunkával, képkivágással, és mindennel együtt azt a dinamikát hordozza, ami ebben a gesztusban benne van. Az előző képnél lazább ez az egész, kilágyul ez a történet, ugyan egy korrekt portré, de kevésbé bátor. Ez a kép portré szempontjából is egy lényegesen hatásosabb kép, mert a környezetet levágtuk, és ettől kapott egy feszes rendszert, és így már nem másról szól, csak a szereplőről. Erre tudnám megadni a 3 csillagot, és a leckemegoldást is Lacinak. Azt pedig hozzátenném még, hogy nagyon várnám a munkákat Lacitól itt, a Látszótéren. Köszönet Demeternek a tanácsokért. (hegyi)
értékelés:
Jelen voltam ennél a műveletnél, mondhatni alanya voltam ennek a helyzetnek, így talán nem baj, ha néhány műhelytitkot elárulok. Nem az első kép, ami készült, ez egy sornak a vége, ahol az volt a felütés, hogy ezzel a füsttel történjen valami, és így jött ez a komor bikás tekintet, és ez a fújtatás. Ezt a portrét elfogadom magamról, és nem tartom rossznak. Mivel azonban tudom, hogy van egy másik verzió is, ez a verzió most 2 csillag. A másik képnél fogom elmondani, hogy miért. (hegyi)
értékelés:
Nos, szerintem ez egy elég nehéz kép, legalábbis, ami az üzenet kódolását illeti. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha valaminek az értékét akarjuk meghatározni, akkor azt a megszerzésével töltött időmennyiség fogja megadni. És mivel én még nem tudtam „megszerezni” ezt a képet, valószínűsíthetően elég értékes lehet! :) Sejtem én, hogy merre kéne menni, de valahogy állandóan falba ütközöm. Tehát, magával az üzenettel nem nagyon tudok mit kezdeni. Ha csak a képet nézem, tetszik az, hogy a modell, mint egy 4. kép van „rátéve a falra”, és nagyon szépnek találom az árnyékokat is. Mindemellett javítana kicsit az összhatáson számomra, ha ő egy kicsit jobbra lenne tolva. Kicsit zavar a képeken visszatükröződő ablak, mert nem nagyon értem, hogy miért van az ott, hogy van-e jelentése, kell-e azt nézni, vagy csak így esett. Furcsa módon az általában a legjelentéktelenebb rész, a fal és a repedései az, ami számomra a legdominánsabb lett, azon jár a legtöbbet a szemem, és őt tudom a leginkább összehozni a címmel is. Azt gondolom, hogy ha egy portréfotóról beszélünk, akkor a modellnek kellene a leghangsúlyosabbnak lennie, mégis úgy érzem, hogy a 4 kép közül (a modellt is beleértve), a szemgolyós kép az, ami a fantasztikusságával messze elszalad a többi közül. Ugyanakkor nagyon tetszik ez a számomra fásult hangulat, amit a kép hoz, és ami a modell arcán is tisztán jelenik meg. Egy szó, mint száz, össze vagyok zavarodva, és nem értem, nem tudom összehozni a dolgokat, miközben azért érzem, hogy van ebben valami, amiért mégiscsak keresem-kutatom, hogy mi is lehet az, de újra és újra odajutok, hogy kevésnek érzem magam hozzá, ami nem egy túl jó érzés a nézőnek. Ezért számomra ez egy 2 csillagos kép. (Gajdács Ramóna)
értékelés:
Nagyon érdekes ez a képszerkesztési megoldás, amit itt látunk, mert nem csak teret ad, és nem csak arról szól, hogy milyen környezetben él a modell, és ebből a szempontból nem csak egy viszonyítási rendszert állít fel, hanem érdekesen kibillenti a stabilitásságából a képet. Mindazzal együtt, hogy nem egy kegyes ábrázolás, mert lássuk be, hogy az idő erősen jelen van ezen a képen, de azzal, hogy egy egyszerű eszközzel oldalra szerkesztette az alkotó a modellt, eléri azt, hogy a másik oldalra egy másik szereplő beérkezésének lehetőségét várjuk. A másik meglátásom az, hogy a világítás nem volt éppen baráti. A harmadik pedig az, hogy van a modell részéről egyfajta furcsa, még azt is mondhatnám, hogy a bizalmatlanság határát súroló meghökkentség, nem tudom, mi a jó szó. Ez a kicsit felhúzott szemöldök, kicsit elnyílt száj és az, hogy kifordul ebből a helyzetből, azt mutatja, hogy vagy nagyon hirtelen lett rajtakapva ebben a szituációban, vagy pedig nem fordult teljesen oda az alkotó felé, így a néző felé sem. Ettől függetlenül szerintem, ez egy jó portré, azzal együtt, hogy érdekes kérdés, hogy kit várunk a másik oldalra, a könyvekhez. Megadom a 3 csillagot, de a leckemegoldással még várnék, és azt szeretném kérni az alkotótól, ahogy a többiektől is, hogy az első három leckére érdemes lenne beküldeni megoldásokat, mert azokkal mutatkozunk be, és kezdjük el ezt az egész folyamatot, mert szerintem, az önportré nagyon fontos. (hegyi)
értékelés:
Nézem ezt a képet Bandiról, és előjönnek régi emlékek, a táborokról. Beszélgetések, fotózások, vitatkozások, bohóckodások, vagyis nagyon sok kellemes élmény. És most azt kéred Zsolt, hogy elemezzem ezt a képet. Nem tudom. Nem csak azért mert elfogult vagyok, hanem azért is, mert minden okosságot amit Én el tudnék mondani, azt már megtetted a kommentedben. Néhány gondolatot azért még hozzátennék: szerintem jól megfigyelhető ezen a képen a szerencsés világítás, vagyis eléggé kiegyenlítettek a fények, nincsenek durva árnyékok sem az arcon, sem a háttérben, ideális ez a szórt fény a portrézáshoz. A másik amin megakadt a szemem, az a Bandi tekintete. Ha valaki ismeri legalább egy kicsit is, az tudja, hogy ha lát egy kamerát azonnal elkezd szerepelni, így aztán megfogni az igazi arcát nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy most neked tökéletesen sikerült egy mimikamentes képet létrehozni. Gratulálok! Legközelebb a Jóskáról is szeretnék egy ilyen képet látni. :) Három krumplivirágot javaslok. (Mácsai Ferenc)
értékelés:
Első kis próbálkozásai az új 50-nek. Nagy a boldogság. Egyből ki akartam próbálni, Ágit már többször fotóztam ezelőtt (szerencsére szeret a kamera előtt mozogni), viszont rég láttam ennyire természetesnek, mint ezen a képen.
A leirat azt mondja, hogy ez egy új helyzet az alkotónak, mert egy 50-es objektívet szerzett, és azzal dolgozik. Nagyon pártolom ezt, mert ennek az objektívnek van egy nagyon varázslatos világa, és érdemes ezzel foglalkozni, úgyhogy remélem Nikolett, hogy egyrészt határozottabb jelenléttel fogsz szerepelni itt a Látszótéren, és mutatod az eredményeket. Másrészt pedig, remélem, hogy megszereted ezt a objektívet, mert igaz, hogy abban a tekintetben nem egy könnyű dolog, hogy szinte bele kell mászni az alanyaid személyes terébe, ugyanakkor pont ettől válhat az egész hitelessé, ha elég közel mész a modelljeidhez. Azt gondolom, hogy itt ez most meg is történik, és mindazzal együtt, hogy a színvilágával együtt egy kicsit lehetne ezen még pontosítani – talán a fehéregyensúllyal nem vagyunk tökéletesen rendben -, de az üzenet, amit mutatsz és ez a portré egy nagyon finom és nagyon jó ritmusú portré. Sikerült megfogni Áginak az aktuális hangulatát, nagyon szimpatikus szereplőt mutatsz, aki bár fázik, bár hideg van, bár nem annyira örül ennek a kinti világnak, de elfogadja ezt az egész helyzetet, bizakodó, észleli és elfogadja azt, hogy te őt fotózod, de azért nem kerít neki nagyon nagy feneket. Ez egy jó ritmus, megvan a 3 csillag, és várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Drága Alexandra! Imádom azt, amikor az ember előjön a humorával, de ez a humor nem a te humorod, hanem a krakkói giccs emléktárgy árusnak a humora. Szerintem ezt rajtad kívül még 26-an lefotózzák, akik nem ismerik ezt a bácsit, aki nagyüzemben ezt odagyurmászolja, szóval portrénak ezt semmi esetre sem mondanám. Tárgyfotónak nevezhetnénk akkor, ha áldoztál volna rá 12 vagy 24 piculát megvéve a figurákat, elkezdenél vele dolgozni és ezt az egészet egy történetbe emelnéd. Az sem baj, hogyha ez itt van, ebben a kirakatban, csak akkor tessék megkeresni azt a pontot, ahonnan ez értelmet nyerhet. Megint azt mondom, hogy ebbe a félpanorámás 16:9-es képarányba beleőrülünk, mert olyan, mintha kisollóval körbevágtad volna az egészet. Kell, hogy legyen tere, levegője ennek, akkor fog ez az egész elindulni. Most ezt én nem tartom annyira erős megoldásnak. (hegyi)
Dóri ismét, ezúttal egy márciusi-téli pillanatban. Nem tudatos, menjünk ki a hóra fotóckodni, de azért próbáltam emlékezni Zsolt intelmeire a legutóbbi Dóris portréról.
Nagyon érdekes ez a kép, mert mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen high-key technika. Ami nekem ebben furcsa, és amitől nem tudok szabadulni, az az, hogy olyan, mintha Dóri valami szanatóriumban lenne, és éppen csak kiengedték volna levegőzni. Attól, hogy ennyire gyengék a tónusok, ettől az egész nem csak finommá válik, hanem kicsit erőtlenné is (nekem). Olvastam itt a hozzászólásokat és Gábor mondta azt, hogy milyen jó, hogy a sapka beleolvad a háttérbe. Ennek én pont nem annyira örülök, mert ez is ráerősít arra a tünemény jellegre, hogy itt van velünk, de alig. A szerepe annyira háttérbe húzódik, és annyira könnyeddé válik, hogy szinte már elrepül, a feje szinte már nincs is itt. Értem én ezt, de most ez túl finommá válik, határozatlan. És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert egyébként maga a helyszín nagyon határozott formákkal dolgozik. Ott vannak ezek a tónusok, ezek a rajzos jellegek a háttérben, ahogy a szemüveg is egy határozott gondolatiságot jelenít meg, vagy a sálnak a nyakában is nagyon határozott a megjelenése. Tehát az ő jelensége nem ez, bár rá lehet húzni egy ilyen jegyet, hogy én úgy szeretném őt látni, mint Hófehérkét, aki a hercegre vár, de úgy gondolom – bár én még nem találkoztam Dórival soha -, hogy az ő személyisége nem ilyen. És pont ezért veti le a dolog, mert ő egy melegebb, határozottabb jelenség. Úgy tűnik, hogy most ráerőltettél valamit a modellre, nem az adott szituációban, hanem az utómunkában, és így ez nem tükrözi sem a helyszínt, sem a helyzetet, sem a modellt. Ráadásul, és ez Dórinak is szól, nem vesz komolyan téged, mármint a fotózást, azaz elfogadja, hogy te fényképezni akarod, de inkább elnézően - és ez a te dolgod is János, hogy a modellel, a családdal, a pároddal fogadtasd el, hogy oké, hétköznap melózol, apa vagy, szerető, de van, hogy fényképezel, és akkor fényképész leszel, és nem apa, nem melós, nem szerető. Bocsánat, lehet velem vitatkozni, tessék, mert lehet, hogy abszolút rosszul látom és rosszul ismerem fel ezeket a jeleket, lehet, hogy rosszul gondolom ezt, így fenntartom annak a jogát, hogy ne legyen igazam. A másik az, hogy ha ekkora teret hagyok oldalirányban, akkor lefelé egy kicsivel még több kellene, nem sokkal, úgy egy ujjnyival. János, te kezdtél úgy bele a portréba, hogy a saját leckédet, az első hármat nem fejezted be, tehát magadnak dobálod itt a labdákat, úgyhogy ezt most visszaadtam ismétlésre és várom a folytatást. Ne add fel, tessék ezzel dolgozni, 1-3. lecke, portré lecke. Te kezdted, te nyitottad ki ezt a kaput, úgyhogy akkor tessék menni a szobában tovább. (hegyi)
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…