Tökéletesen el tudom fogadni azt a helyzetet, amikor az embert elragadják az érzelmei, és próbál valamilyen módon, akár a kép rögzítésével figyelmet felhívni, közel kerülni valamihez és valakihez. Itt most a kutyánál ez abban mutatkozik meg, hogy a lehető legközelebb próbáltál kerülni fizikailag. Így látjuk a szomorú tekintetét, és az egész szituációt tényleg olyan testközelből kapjuk, ami szerintem nagyon előnyös. Azt, hogy ezt a magány, hiány leckébe tetted, ez nem értelmezhető ettől. Ugyanis ahhoz, hogy ez magány, hiányként jelentkezzen ugyanebben a szituációban, ahhoz az kell, hogy érezzem azt a helyet is, tehát azt, hogy ő oda be van zárva. Most egy kukucskáló, szomorú szemű kutyát látok, ami a kutya ábrázolásának tekintetében jó, de mivel szinte semmit nem kapok a környezetből, ezért nem érzem azt, amit te ott éreztél, aki ott elmegy nap, mint nap, és látja ezt az egész helyzetet távolabbról is. Látja, hogy ez egy kert, ami akár elhanyagolt, vagy a külső szituáció olyan, hogy érezhető az, hogy ez a kutya oda be van zárva. Ez most ebből a képből nem jön át. Tehát magyarán, ha ezt a képet, mint házi kedvenc leckébe küldött képként nézem, akkor egy 3 csillagos kép, ha távolabbról akarom szemlélni, és a magány, hiány áttételes üzenetét is akarnám, hogy értelmezhető legyen, akkor viszont ezt visszaadom ismétlésre. Mivel a leiratban azt írod, hogy mindennap tudsz vele találkozni, azt gondolom, hogy talán ez a szituáció megérne annyit, hogy akár ezt a helyzetet próbáld meg feldolgozni egyrészt valóban a magány szempontjából úgy, hogy én, aki nem ismerem ezt a helyzetet, átérezhessem ezt. Másrészt lehet, hogy érdemes lenne erről az egészről több képből álló etűdöt készíteni. Én most erre adok 1 csillagot, mert a házi kedvenc vonal jó, a gesztus is jó, és kérek ismétlést egy kis továbbgondolással. (hegyi)
értékelés:

Egy darabig néztem én is, hogy ez valamilyen matematikai feladat-e, vagy valamilyen alternatív művészeti üzenet, aztán rájöttem, hogy nem, ez egy itiner, amit az autósportban használnak. Mindenki saját magának rajzolja, és ha jól tudom, ezt úgy szokták csinálni, hogy végigmennek a pályán, először lassan, hogy megismerjék, aztán nagyobb tempóban, és a mitfahrer közben bőszen jegyzetel, és úgymond egy térképet rajzol arról, hogy a pálya bizonyos szakaszain milyen utasításokat kell adni a sofőrnek, mint egy karmester. Abban egy kicsit furcsa ez a dolog nekem, de ez nyilvánvalóan az én tudatlanságomról beszél, hogy miért van ez, és ezt pontosan ugyanúgy nem értem, mint a karmester szerepét sem a zenekarban, tehát, ha minden zenész tudja, hogy mit kell csinálni, akkor mit ad ehhez hozzá a karmester, de biztos ez már az a szint, aminél nyilvánvaló, hogy egy teljesen laikus attitűdjéről beszélünk az esetemben. A kép tulajdonképpen tetszik, de a megvilágítással problémám van. Most vagy elvisszük ezt még bensőségesebbé, de akkor kell valami a környezetből, mondjuk este ülök az asztalomnál a kislámpánál, és csinálom ezt a rajzolást, hogy holnap a versenyen már ne a kézzel firkált jelek legyenek a papíron, vagy pedig ezt ki kéne korrigálni, mert van egy ilyen szürke, koszos érzete az embernek, és ez nem annyira tesz jót. Miközben az üzenet jó, mert kellett vele melózni, hogy ez most akkor micsoda. Ráadásul bevisz egy olyan világba, amit valószínűleg kevesen ismerünk. Az egy másik kérdés, hogy én kíváncsi lennék ennek a valós méretére, hogy ez egy füzet, vagy hogy néz ki az ilyen, még az is érdekes lehet, hogy hogy néz ez ki a verseny előtt, és hogy néz ki, amikor kiszállnak, meggyűrve, meg használat után milyen állapotba kerül egy ilyen papír. Egyébként lehet, hogy ez is egy érdekes kérdés lehet, hogy egy ilyen versenynek akár egy olyan ritmusát feldolgozni, több képben, tehát képsorban, ahol a versenyre felkészülésről csinálunk képeket, és nem az a kérdés, hogy hogyan verődik a salak, mert az nagyon látványos, de szerintem elég hamar megunható, hanem azok a bensőséges szituációk, hogy hogyan készülünk erre fel, mit csinál a mitfahrer, hogyan rajzolgat, milyen kommunikáció van a sofőrrel, mi van akkor, ha kicsúsznak a kanyarban. Vannak ebben humoros és drámai helyzetek, és szerintem ez megérne egy ilyen rajttól célig feldolgozást innen bentről. Érdekes kérdést vetettél fel, én azt javaslom, hogy ezen gondolkodj el, hátha van ehhez kedved, és akkor elkezdhetnénk ezzel az iránnyal dolgozni, mert kívülről már kaptunk elég képet, próbáljunk most belemenni ebbe a történetbe. Ez a lecke egy 3 csillagos leckemegoldás, lássuk a többit. (hegyi)
értékelés:    

Egyetértek a leckebesorolással, mert máshová nem biztos, hogy érdemes lett volna besorolni, és én a képet is szeretem. Ha én csináltam volna, biztos vagyok benne, hogy levágtam volna a kép jobb oldalából azt az egy ujjnyit, meg alul is figyeltem volna arra, hogy ha ott elindult valamilyen forma, akkor azt vagy határozottabban bekapcsoltam volna, és akkor az legyen jelen, vagy pedig levágtam volna. Ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és ezt jól megoldja, mondom, ezzel a vágási kérdéssel azért valamit kezdjünk, de a megfigyelés tökéletes. Engem nem zavar az, hogy ez ennyire sötét, az se zavar, hogy csak a lakat csillan. A filozófiai okfejtéseket olvastam, és nagyon örülök annak, hogy megmozgatta a fantáziátokat ez a kép. Számomra érthető, hogy miért van ez nyitva és zárva egyszerre, hiszen a lakat zárva van, a kapu meg nyitva, mert látjuk azt, hogy a lakat nem tölti be a funkcióját. Szerintem erről van szó, és talán ennél nem bonyolultabb. Az igaz, és egy jogos felvetés, hogy ha a címből indulunk ki, akkor a nyitva verziót jobban kellene ábrázolni, tehát akkor le kell mondani arról, hogy ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és akkor tényszerűbben kell ábrázolni azt, hogy többet adva a jobb oldalon van egy olyan tér, ahol szabad az áthaladás, így akkor érthető lenne a nézőnek is. Ettől függetlenül nagyon jó iránynak tartom ezt, és annak kifejezetten örülök, hogy Alexandra áttért a sportról ebbe az irányba, úgyhogy én bátorítanám őt, ezért most erre megadom a 3 csillagot, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Látom, hogy Alexandránál ez az ügy nagyon fontos, ez az autósportos megfigyelés, és ez nem baj, mert ezt kell akkor begyakorolni, hogy ez jól működjön. Nem tudom, hogy ki az a Luigi, valószínű, hogy a sofőr lehet. Azt gondolom, hogy ha készülne egy kiadvány erről a szituációról, akkor akár ez a kép bele is kerülhetne. Nem azt mondom, hogy ez lenne a fő oldalnak a képe, de elférne egy képsorban, ott abszolút működhetne. Többször beszéltünk már arról, hogy az, hogy honnan, és hogy hogyan lehet megoldani valamit az egy kérdés, de azt látom, hogy abban mindenféleképpen előrelépés történt, hogy jól leköveted az autót, a háttér szépen van elmosva, ráadásul azok a ritmusok, amik létrejöttek mind egy irányba mutatnak. Abban nem vagyok biztos, hogy ha már megdöntjük a horizontot, akkor ebben a formában kell-e megdönteni, nem tudom, hogy ő miért lefelé szalad, tehát, hogy miért lefelé billentetted ezt az egészet. Így, hogy lefelé és kifelé is megy, mert ugye a kép középpontjánál tovább jutott ez az autó, nekem nem egy szerencsés kimenetelt mutat, a cím pedig ennek az ellenkezőjét próbálja sugallni. Ha ez egy nyertes helyzet, akkor nem biztos, hogy ez egyezik azzal, amit én gondolok erről. Meggyőzhető vagyok, de nem nagyon értem most, hogy miért lefelé, egy szakadék felé zuhanunk. (hegyi)
értékelés:

A kép tökéletesen teljesíti a lecke feladatát, a kompozíció – nagyon minimális javítással – rendben van. Két megjegyzésem volna: Az egyik az, hogy ha a kép jobb széléből egy ujjnyit vágunk, akkor egyrészt a hajó jobban fog érvényesülni, másrészt stabilabb lesz a tömeg azzal, ha azt a nagyon pici világos felhőrészt, ami a képhatárhoz került, kivágod. A másik pedig az, hogy mindféleképpen érdemes bekapcsolni a képszerkesztőben a segédvonalat akkor, ha bizonytalanok vagyunk a horizontot illetően. Ez a horizont most ugyanis ferde, és ez levon a dolog értékéből, és nem is nagyon értem, hogy miért az? Mindenesetre érdemes ezt ellenőrizni, ha máshogy nem is, de ha képszerkesztőben feltolod a menüsorhoz a horizontot, vagy akár itt is ha scrollozásal a böngészőben megnézed, láthatod, hogy mi újság. Erre érdemes lenne azért egy kicsit jobban odafigyelni. Ettől függetlenül a kép megkapja a 3 csillagot, mert nagyon szép tónusokkal dolgozol, de legyünk gondosak a kivitelezést illetően. (hegyi)
értékelés:

A képpel kapcsolatban van, amit nem nagyon értek. A horizont is dől, a fa is dől, ami önmagában még akár jó is lehetne akkor, ha a Napkorong tömege vissza tudná ezt az egészet billenteni. Ehhez pedig az kellene, hogy a kép jobboldalából vágjunk. Ha már a baloldalba belevágtál a faágaknál, márpedig ott van egy elég erős vágás, akkor a jobboldalnál is lehet vágni, mégpedig azt mondom, hogy elég erősen. Tehát, az a rész, ami a faágakon túlmutat biztos, hogy levágható, de még beljebb is jöhetünk, akár a villanypóznáig, vagy az utána levő bokorig, ahol tulajdonképpen megváltozik a lejtőnek, a horizontnak az íve is. Ha nincsen olyan tömeg, ami ezt az egészet visszarántaná, akkor valahogy billen a dolog, és erre még rá is erősítettél most. Ez az egyik képi meglátásom. A másik pedig az, hogy az eltűnő világ leckét tessék elolvasni még egyszer, mert másról szól. A leletmentésről szól. Nagyon fontosnak tartom a fákat, és nagyon fontos a természet, de azért nem egészen ez a cél, hanem olyan dolgokat megfigyelni a környezetünkben, amik akár, mint tárgyak, akár, mint szokások, vagy mint történetek eltűnnek. Úgyhogy én ezt visszaadnám, mint a lecke ismétlésére. A képre pedig az előbbi problémákból adódóan azt mondom, hogy érdemes lenne a tömegelhelyezésre egy kicsit jobban figyelni. (hegyi)

Azt gondolom, hogy ez egy átgondolt üzenet és egy jó megfigyelés mindazzal együtt, hogy némi formai kiegészítés nem ártana. Mégis azt mondom, hogy függetlenül attól, hogy a képen szereplő vonalak nem tökéletesen jó ritmusban metszik a kép határait, az a tárgyi világ, amit Alexandra bemutat, az egy jó ritmus. Jó ízléssel választotta meg a világítási helyzetet, és a tónusok is nagyon finoman és érzékletesen működnek. Ha megfigyeljük, van egy ellenfényes megvilágítás és ebben viszonylag kevés színinformáció található. Ami megtalálható, az ebben a fekete–zöld-fehér irányban mozog, nagyjából egy ritmusban, és ebből a rózsa feje, a vörös az egyetlen olyan motívum, ami ráadásul ennek a virágnak a dísze, ékessége. Ez egy jó gondolat. Annyit tudnék hozzátenni, hogy itt megint egy kicsit eltérő képméretet kapunk, amit Alexandra előszeretettel használ, gyanítom, hogy a fényképezőgépe alapvetően ezt a képméretet támogatja. Nem tudok másra hivatkozni, mint arra a tömegelhelyezésre, amit a képen látok. Ha ez tisztelet, búcsúzás és gyász, akkor valószínűsítem, hogy ehhez a ritmushoz nem olyan nehéz a felső régiókban még hozzáadni, tehát a feketékhez valamennyit, talán egy ujjnyit lehetne hozzátenni, és akkor ez az egész kevésbé szorulna be. Egy másik irányból is megvilágítanám ezt a helyzetet: ha jobbról és balról ehhez a főmotívumhoz hozzá tud kerülni az a két-három ujjnyi terület, akkor fent és lent mitől ilyen feszes ez az egész? És ez a kép alsó régiójára is igaz, ha jól látom ez egy kerítés, vagy valamilyen fából készült térelválasztó lehet, nem tudom, de most az alsó régióban elindul ennek az egésznek az úgymond értelmezhető verziója is, látjuk azt, hogy ennek a korlátnak van valamilyen folytatása, ugyanakkor ez a folytatás nem egy értékelhető tömegmennyiség, és nem egy értékelhető ritmus. Ebben a megoldásban, amiben most látjuk, inkább hiba. Ha elfogadjuk azt, amit mondok, akkor van egy olyan lehetőség, hogy annyit korrigálunk az egészen, hogy elforgatjuk a kamerát úgy, hogy ennek a korlátnak az alsó része legyen a képhatár, és akkor nem lóg be semmi. Ezzel azt is elérjük, hogy kevésbé lesz perspektivikus az ábrázolás, nyugalmasabb lesz az egész, mert az átlós szerkezet mindenképpen hordoz magában egy feszültséget. Ha pedig ragaszkodunk ehhez, akkor adjunk hozzá másfél ujjnyit, azért, hogy látni lehessen, hogy ez mi akar lenni. Tehát vagy arra tesszük a voksunkat, hogy ez csak egy dekorációs elem, vagy pedig a történetiségét is bekapcsoljuk azzal, hogy meghatározhatóvá tesszük. Mindenféleképpen azt gondolom, hogy azon az úton, amin Alexandra halad, ez egy nagyon erős, összefogott és átgondolt üzenet. Azért adok 3 csillagot – úgy szeretném mondani, hogy érthető is legyen -, mert az előző képekhez képest én egy nagy előrelépést érzek ebben a képben. Szeretném bíztatni Alexandrát, hogy az eddigi munkáit átértelmezve, vagy további munkáiban előrehaladva ezt az irányt kellene megtalálnia magában, ezt a líraiságot, ezt a képiséget, függetlenül attól, hogy ezen is van mit javítani, de ez most sokkal koncentráltabb üzenet, mint amiket eddig kaptunk. Tehát a 3 csillag megvan rá, és várnám a folytatást ebben az irányban. A későbbiekben, a jövőbeli munkákban erre a képre fogok hivatkozni, mint alap, ebből a minőségből ne engedjünk! (hegyi)
értékelés: