Aranyos a mosoly, szerethető a kép (a stílusa végképp). Csupán a vállad nem értem benne, de lehet csak az én ízlésvilágom számára felesleges az a kis darab rész.
Ennek a képnek nagyon örülök, mert miközben keressük a kiutakat a természetfotóban, vagy a sportban, vagy bármiben, aközben most kaptunk egy egészen új megközelítést, egy egészen más ritmust. Látod, Alexandra, én erre vártam! Hogy kezdj el egy kicsit magaddal dolgozni, és ráadásul egy nagyon erős üzenetet hoztál ide. Megint azt mondom, hogy ha van képszerkesztőd, akkor érdemes azért egy kicsit a tömegelhelyezéssel dolgozni. Most nagyon középre van ez a fej téve, tehát fent, vagy lent - ez teljesen szabadon választott -, lehetne ebből még vágni. Ugyanakkor az egésznek a gesztusa nagyon határozott, és nagyon jó. Nem csak azért, mert ebben az ördögi vörösben van tartva, hanem azért, mert erre a ritmusra jól harmonizál az arcjáték, a smink, azok a belső érzelmi üzenetek, amiket közvetítesz. Úgyhogy ez abszolút 3 csillagos leckemegoldás. Az egy másik kérdés, hogy ha már az egyik oldalon megjelenik egy kicsit a ruha, akkor azt lehet, hogy a másik oldalon is érdemes lenne határozottabban bemutatni, és akkor értelmessé válik az, hogy miért van ott a vállad - de ez egy világítási játék, gyakorolható. Nagyon kérlek, fontold meg, hogy lehet, hogy érdemes lenne ezzel az iránnyal többet és behatóbban foglalkozni. Az első három lecke fontos! (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Ne bolondozz, hisz' nem bolond ez, szerintem kifejezetten kedves kép egy kedves arcról... :)