18. Portré, emberábrázolás

Kedves Attila, ez a kép erős érzelmeket mutat, jól összpontosít a modellre, egyetlen meglátásom, hogy a modell válla mögötti fény, ami a kép jobb oldalán látható, akár 2-3 fényértékkel is lehetne sötétebb, mert most azáltal, hogy világos tónust kapunk, megosztódik a figyelem a modell arca és a háttér között, onnan várunk valamit, és nem az arcra figyelünk. Ez is lehetne egy izgalmas út akár, hogy a feszültséget a háttérrel fokozzuk, de akkor egyrészt nagyobbat kell nyitni, másrészt formailag valaminek kell akkor ott történnie, és akkor értelmet nyer a világítás osztása. (hegyi)
értékelés:

Amikor kigondoltuk a leckerendet, akkor arra gondoltunk, hogy a magas számú leckéket akkor kezdjük el csinálni, amikor már az elejével megvagyunk, és még az elején elég nagy hiányok és lyukak vannak. Én most ezt arra mondom, hogy ne ugráljunk egy ismétlő leckébe ennyire előre. Én most ezt átteszem a Portré leckébe, a 43-as leckéből a sima portréba, attól, még, hogy ez fekete-fehér, és hagyjuk meg ezeket az ismétlő leckéket arra az időre, amikor már a többi lecke megoldásra került, és az ismétlés van soron, mert az egy összegzés. Én nem érzem azt, hogy ez egy összegzése lenne bárminek is. Megint kapjuk ezt a kollázs-technikát ezzel a pitypanggal, nem teljesen értem, hogy ez miért kell erre a képre, nem nagyon látom magyarázatát. Persze, a gyerekkornak ez egy fontos növénye, nincs olyan gyerek, aki ne gyönyörködött volna benne, vagy ne fújkálta volna, sőt már láttam olyan videót is, ahol meggyújtják, és akkor másodpercek alatt leég. Én ezt gyerekkoromban nem próbáltam ki, ez nekem kimaradt, de minden esetre érdekes megközelítés. Ez a kép önmagában a buborékkal jó lett volna, annyit hozzátennék, hogy lehet, hogy ezt a buborékfújó berendezést valahogy ki kell gyakorolni, hogy hogy lehet kihagyni a képből: tehát megfújom a buborékot, földobom, és amikor megfelelő helyen van, akkor exponálok. Ugyanis ez így most egy kicsit olcsó megoldás, úgy értem, hogy odatartotta a szeméhez, de az igazi trüváj ott lenne, ha a buborék tényleg a levegőbe repülve kerülne valahová a képre. Nem nagyon látom itt a képszerkesztésben való értelmét a véletlennek. Ez itt egy egy csillagos portré. (hegyi)
értékelés:

A kép Kata lányom ötlete alapján készült. Egy barátomtól kaptam ajándékba az óriási nagyító lencsét, és ki akartuk próbálni, mire lehetne használni.

Itt is mondom, hogy a Baraart borzalmas. Könyörgöm, ne! Ez a ráfirkálós dolog annyira amatőr, annyira lerontja az élményt... nem csak itt, mert a Hegyi szigorkodik, de én nem javaslom sehol. Tiszteljük meg a képet azzal, hogy nem firkálunk bele, főleg nem ilyen műkézírásos betűvel. Ha már írni kell, mert lehet olyan is, hogy kell, akkor valódi kópiára kézírással. Ami a képet illeti, olyan, mint egy kis ördögfióka, aki a tél tábornok mellett szolgál, vagy mint egy kis busó, szóval épp az a meghökkentő benne, hogy a modelled nem bukik le, nem mosolyog, az ember várná, hogy a gyerek csínye előbújjon, de nem és nem. Ettől erős. Az egy másik kérdés, hogy azért nyugtass meg, hogy Hannát nem csak szigorúnak fotózod, hanem felszabadult gyereknek is néha. :) (hegyi)
értékelés:

Egészen őrületes az, ahogy ez a technika itt létrejön, érdekes az, ahogy Mesevirággal ezeket a történeteket el tudod mesélni, ezek nagyon szuggesszívek. Nekem most az Addams Family jut eszembe, ott a kislány az, aki nagyon érdekes figura, ott minden túl van rajzolva, mert egy horror paródia, de ott van ez az élmény, hogy van egy nagyon karakteresen megrajzolt arc a hajjal, a sminkkel, és közben mégiscsak egy gyerekről van szó, aki a maga játékait játssza, de azért ott van benne a nem evilági utalás. Ennél a képnél is valami hasonlót érzek, hogy itt van egy kislány, és nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a következő pillanatban mi fog történni, lehet, hogy valami csínytevésen töri a fejét. Amivel nem teljesen értek egyet, ez a kép jobb oldalán lévő sötétítés a másik szemnél. Ezt én nagyon erősnek tartom. A hajnál, a fülnél, az ingnél ez rendben van, itt én többet hagytam volna az arcból. Akkor nem lenne ennyire félszemű a dolog, olyan, mintha itt behorpadna a kép. Az egésznek egy furcsa hatást ad az, hogy ide beletakartál. Egy leheletnyit a másik oldalon az orcából visszavennék, mert ott nagyon elmegyünk a fehér felé. Ha megvan ez a kópia enélkül a maszkolás nélkül, akkor nézzük meg azt is, ahol legalább jelzésértékkel megvan ez az oldal. Nekem ez itt most hiányos. Ha ez megoldható, akkor próbáljunk egy javítást eszközölni. (hegyi)

Régi fodrászüzletek kirakatában volt hasonló beállítású kettősportré, hogy jól lehessen látni, hogy az adott frizura hogy mutat elölről és hátulról egyaránt. A megfigyelés tehát jó, a kérdés, hogy ez volt-e a cél? Mert ha ettől a retró érzéstől eltekintek, akkor nem igazán értem, mi az, ami a háttal lévő Bandiban érdekes lehet így a haján kívül. Ha kevéssé háttal van, akkor talán félprofilból többet értünk, és jellegzetesebb lenne, de a tükörképet meg a polcrendszer veri szét most. A másik, ami nem eldönthető, hogy ez egy élethelyzet ábrázolása akar lenni, tehát szociografikus kép, mert akkor oké, hogy rendezetlen a környezet, bár nem érzem annyira jellegzetesnek amit mutat, viszont ha nem a helyzetábrázolás a fontos szempont, hanem az emberé, akkor meg a környezettel rá kéne segíteni arra, amit ki akarok emelni. (hegyi)

"Bindzsi" nélkül.

Olvasva a kommenteket látom, másnál is elvitte a fókuszt a világítás. Arról van szó, hogy a figyelmet többféle módon tudjuk vezetni a képen. Élességgel - ami éles, arra figyelünk, azt keressük először. Formákkal, azaz kompozícióval - centrális, aranymetszéses elrendezés, ezeken a pontokon lévő képelemek kívánatosabbak a szemnek. Végül fényekkel - mindig az az első, amire a tekintetünket vetjük, ami a legvilágosabb részlet. Jelen esetben a kompozíció inkább nevezhető dekomponáltnak, az arc és a szemek jobb föntre kerültek, kifelé tekintenek a képből, a mélységélesség legalább 5.6-os blende lehet, tehát a fő motívum végig éles. Nem marad más, mint a fények, és ha megfigyeljük, érthető, miért a melleken időzik a szem, miért oda tér vissza, hiszen néhány fényértékkel világosabb, mint a test egyéb részei, az arc legalább 3 fényértékkel sötétebb. Persze, érthető ez, hiszen az autó ablakán a kinti fény így esik, de a kérdés az, hogy vajon a szerző is ezt szerette volna közölni, a melleket ilyen erősen kiemelni? Kipróbáltam, és azt kell mondjam, hogy az élfények mindenféleképp adnak hangsúlyt a testre is, de ha maszkolással ott picit visszafogunk, az arcnál kicsit kiemelünk, akkor helyrebillen az egyensúly. Ez a fénytani kérdés. Ami a képet illeti, hát... hogy is mondjam, közösségi oldalakon látni hasonlatos képeket, ahol mindenféle élethelyzet megörökítődik, utazás, buli, haverok, de nem azzal a koncentráltsággal, ahogy egy portrét elkészítünk, hanem inkább esetlegesen, ahogy adott szituáció engedi, ahogy a pillanatot elkapjuk. Ezek lehetnek az ismerősi körben sikeresek, mert jellemeznek és illusztrálnak történeteket, de a kívülálló mivel nincs érzelmi kötése, ezért nem tud mit kezdeni vele, mert a személyiségről nem elég fókuszáltan mesél. Jelen képen így, ahogy látjuk, a történet nem biztos, hogy apa és lánya kapcsolatáról mesél. Én ezt mindenképp ismételném. (hegyi)