Örülök annak, hogy Camilla újból itt van köztünk, és remélem, hogy mostantól sűrűbben kapunk tőle képeket. Amit látok, az a világítás gyakorlásában egy fontos állomás. A gesztus viszont, amit látok, az nekem inkább egy próbababához hasonló. Úgy van valahogy megfagyva ez az egész, hogy van benne valami groteszk. Lehet, hogy ez abból is adódik, hogy kaptunk egy fekvő formátumot, miközben a kép alsó régióiból nekem még legalább 2-3 ujjnyi hiányzik, hogy stabilnak érezzem a kompozíciót. Szépen csillognak a szemek, nagyon szép az, ahogy a vakuknak, vagy a lámpáknak a fénye belecsillan, élettel telik meg a szem, ugyanakkor a szájnál ugyanez a csillogás már nem biztos, hogy előnyös. Nyilvánvaló, hogy ez annak is a függvénye, hogy mi az, amit meg akarunk mutatni. Most viszont mondanék valamit, ami egy portrénál nagyon fontos kérdés. Senki sem tökéletes. Nagyon ritka az a modell, akinek nincsenek az átlagostól eltérő testrészei, vagy gesztusai, formái. Ennek a hölgynek, ha kegyes akarok lenni, akkor nem fotózom oldalvilágításból az orrát, ugyanis most olyan nagyon ráerősítettél az orrára, hogy az a különlegesség, ami az orrát jellemzi, az most nagyon-nagyon erősen van jelen. Tessék megnézni, hogy a nagy feketeséggel az oldalánál mennyire hangsúlyossá vált az orr. Ha valakinek úgymond nagy orra van, akkor azt nem fotózzuk surlófénnyel oldalról. Fotózzuk inkább szembefényben, az csökkent az orr méretén, nagy orrú embernél nem használunk félprofilba fordulást, szemből fényképezzük, pontosan azért, hogy optikailag segítsük, gyengítsünk és ne ráerősítsünk valamire. Azt mondom Camilla, hogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Dolgozzatok, mert nagyon érdekes arcú lányról van szó, de legyél figyelemmel arra, hogy hogyan világítod őt be. (hegyi)